Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-02 / 154. szám
» «M HEGTEI </(ívlfW 1967. JŰLIUS 2„ VASÄRNAF »...UNDORABAN, AZ EPILEPTIKUS ÖRDÖG, OKADTA EZT A TEMETŐT A VILÁGRA .. .** A DOSZTOJEVSZKIJI SATAN (Juhász Ferenc) 1. Felvételi iroda Barna, majdnem fekete faburkolat, két íróasztal, egy iratszekrény és hét irodai 6zék: sötétek, kopottak. Utcáról nyíló ajtó. Vaskályha. Ennyi a berendezés. Az egyik íróasztal mögött kellemes arcú, középkorú asz- szony ül, szemüveges fejét kartonok és kimutatások fölé hajtja. Amikor rám néz és beszélni kezd, bekönnye- sedik a szeme. A másik íróasztal most üres. A kolléganő idegösszeomlással beteg- állományban van. — Itt vannak szemben a klinikák, mellettünk a Bonc- tani Intézet, nagy forgalmat bonyolítunk le. Bár most néhány napja nagy a pangas. — Hány ügyfél jelentkezik naponta? — Tíz, tizenkettő. — És hozzá lehet szokni ehhoz, hogy halottak ügyeit Intézi ? *— Hozzá. Én tíz éve vagyok ilyen munkakörben és ehhez épp úgy hozzá lehet szokni, mint akármi máshoz. Kifelé persze nem büszkélkedem vele, hogy itt dolgozom. — És a kolléganője? — Na, nemcsak a benti dolgok miatt borult ki, de any- nyi biztos, hogy ehhez a munkához idegek kellenek. — Magának erősek az idegei? Asztalán nagy rózsacsokor, kezóbevesz egy rózsát, megszagolja — Elég ideges természetű vagyok, vagy az lettem. Ingerült, gyakran durván beszélő emberek jönnek ide, és ezekkel nagyon nehéz De nekünk megértőnek kell lenni és az ügyfeleknek nem szabad látniuk, hogy én belülről ideges vagyok. — Tapasztalata szerint az emberek olcsónak vagy drágának tartják a temetést? — Meglepődnek, hogy milyen olcsó. Harmadosztályú sírhelyet például senki sem vesz. — Tudja, hogy az Egyesült Államokban egy temetés átlagosan 1400 dollárba kerül? — Nem, ezt nem tudtam. Persze azok biztos másforma temetések is. Olyanok, mint régen nálunk is voltak. Régen pompás volt egy temetés. Gyönyörű koporsók, bő választék a szebbnél-szebb szemfedőkből... Most viszont néha szégyelljük, hogy milyen rosszak a koporsók. Megesik, hogy a koporsó- gyár nem szállít elsőosztályú koporsót és ilyenkor csak másodosztályúban tudjuk temetni az első osztályú halottat. De a megrendelő ugye nem tud mit tenni, nem mehet más boltba, a halottat el kell temetni. Egy fiatal házaspár és egy idősebb férfi lép be az utcáról. — Megvannak a papírok? — kérdezi az alkalmazott. A két fiatal hallgat, az idősebb férfi intézkedik helyettük. A fiatalasszonyon látszik, nem itt áll, valahol másutt jár most, tekintete tompa, szeme körül vörös karikák. — Igen, megszereztük — válaszolja az idősebb férfi. — És hogy döntöttek? — Még nem döntöttünk. — Pedig én azt javasolnám, hogy ne bontsák meg a sírboltot. Vesznek a gyerekparcellában egy sírhelyet, úgy jobban járnak, olcsóbban kijönnek. A három ember egymásra néz, suttognak, nem tudnak dönteni. Aztán a fiatalasszony elindul az ajtó felé, s a másik kettő akaratlanul követi. — Majd még visszajövök, ha döntöttünk — szól visz- sza az idősebb férfi az ajtóból és kilépnek a fényes utcára. Ismét csend, folytathatjuk a beszélgetést. — Milyen érdekesebb esettel találkozott tíz év alatt? — Az volt a legérdekesebb, amikor bejött, ide egy férfi és meg akarta rendelni a felesége temetését. Az asszony még élt. Csak néhány hét múlva halt meg. Még ki is fejtette nekünk ez a férfi, hogy ő szereti, ha minden hivatalos ügy rendben van körülötte. 2. Telefon — Az igazgató elvtársat kérem. — Temetési ügyben? — Nem. — Jó, akkor kapcsolom. Kapcsolják a Fővárosi Temetkezési Intézet igazgatóját. Elmondom, arról szeretnék riportot írni, hogyan temetkezünk. Azt javasolja, keressem fel az intézet temetési osztályának vezetőjét, Benedek Mihályt. 3. Fejlődés? Az osztályvezető kis szobájában fogad. Sápadt arcú, középkorú férfi. Haja őszes, tekintete fáradtan csillog a szemüveg mögött. — Mire kíváncsi? — Tulajdonképpen mindenre, ami a temetkezéssel kapcsolatos. — Akkor hol kezdjük? — teszi fel magának a kérdést és egy ceruzát forgat sebesen ujjai közt. Ettől a mozdulattól eltekintve nyugodt, száraz embernek tűnik. — Akkor talán elmondanám, milyen temetkezési módokat ismerünk ... Először is a rendes temetés, ami hagyományos ... egyházi temetést jelent; aztán az úgynevezett ateista temetést... No, az elnevezéssel bajban vagyunk, inkább „társadalmi” temetésnek tituláljuk, mert az „ateista” kifejezést nem érti mindenki... Alkalmazzuk még a hamvasztásos temetést is — és ezen belül is lehetséges természetesen egyházi és ateista. — Régen, úgy tudom, nem hamvasztottak... — 1951-ig a püspöki kar nem engedélyezte a hamvak beszentelését. Amikor feloldották a tilalmat, 1951-ben, 24 fővel indultunk. 1966-ban elértük a 3141 főt, tehát elmondhatjuk, hogy ezen a területen óriási a fejlődés ... Tovább beszél a fejlődésről, de csak foszlányokban érkeznek el hozzám a mondatok,>va- lami olyasmiről van szó, hogy tovább akarják bővíteni az urnaelhelyezési lehetőségeket, de pillanatok kellenek, míg számolni tudok magamban azzal a ténnyel, hogy a temetkezés a modern életnek nem áhítatos aktusa, hanem nagyiparilag szervezett munka, mint hallom tervekkel és bizonyos emelkedő számsorokkal, amelyekből a temetkezés szakemberei fejlődésre következtetnek. De meglepődésemet, s az átmeneti figyelmetlenséget nem veszi észre, kissé tanáro- san, a ceruzát forgatva beszél tovább: — Budapest 11 temetőjében naponta 60—70 temetésünk van. Ä temetések koordinálása, megszervezése pontos, komoly gépezetet kíván, hiszen ügyfeleink bizonyára csodálkoznának, ha a halott nem érkezne meg időben a szertartásra. A temetési megrendeléseket a felvételi irodák hálózata bonyolítja, a felvételi irodák pedig összeköttetésben állnak Egressy úti telefon- központunkkal, ahol meghatározzuk és egyeztetjük a temetések időpontját. Az időpontegyeztetés munkánk alapja. — Na tehát, amikor megkapja a felvételi iroda az időpontot, azt közli a családdal. Bevonjuk a halott személyazonossági igazolványát, a halotti kivonatot. Ügyintéző részlegünk elintézi a tanáccsal az anyakönyvezést és külön kérésre az SZTK-segélyt is. Mióta bevezettük ezt a szolgáltatást, az elhunyt hozzátartozóira alig hárul adminisztratív feladat. — Ezért felszámítanak valamilyen felárat? — Nem. A temetkezés az állam számára ráfizetéses. — Ráfizetéses? Az USA- ban az egyik legjövedelmezőbb iparág a temetkezés. — Nálunk szerencsére nem. Sőt. 1964-ben 30 százalékkal szállították le a temetkezési költségeket. Ha árainkból levonjuk a 800 Ft-os SZTK-hoz- zájárulást, könnyen kiszámítható, miért ráfizetéses a temetkezés. De ez szolgáltatásaink állandó bővítését nem befolyásolja. Külön kérésre gyászlapok, koszorúk készítését is vállaljuk és az ateista temetésekhez ingyen biztosítunk kamarakórust. És még igy is gyakran panaszkodnak az ügyfelek, hogy a temetés minden pénzt elvisz. — Egy sírhely például menynyibe kerül? — 34 forinttól 4200 forintig kaphatók sírhelyek. — És mi a különbség egy 34 forintos és egy 4200 forintos gödör között? — A Farkasréten például drágábbak a sírhelyek, mert az az úgynevezett elit temető és valóban nagyon szép. — És mi a különbség az egyes temetési osztályok között? — Ezt intézetünk díjjegyzéke határozza meg. — Megmutatná? — Hogyne. A testes díjjegyzékből megtudom. hogy az I. osztályú temetés 1600 Ft-ba, a II. osztályú temetés 1200 Ft-ba, a III. osztályú temetés 700 Ft-ba kerül. Míg az első osztályú nyugalomra tételhez „A-típusú, megfelelő méretű, keményfa- koporsó” jár, „Éva krisztalin szemfedővel és párnával”, addig a harmadosztályú temetéshez csak „C-tipusú, megfelelő méretű, kombinált faanyagú” koporsó jár és csupán „kivágott motolin rojtos szemfedő”. Míg az I. osztályú temetésnél 20 gyertyatartóból, 6 fali karból árad a fény, 8 dísznövény biztosítja az ünnepélyes hangulatot és 20 székre ülhetnek a gyászolók, addig a III. osztályú temetésnél csak 10 gyertyatartó és mindössze 2 falikar világít és csak 2 növénydísz van, a gyászolók közül pedig csak tízen ülhetnek székre. Ha tehát le akar ülni valaki, fizesse meg. De miért van szükség ezekre a különbségekre? Hiszen a temetés megrendelőinek fogalmuk sincs, hogy mi a különbség a „kivágott motolin rojtos” és az „Éva krisztalin” szemfedő között. És nem mindegy ez a halottnak? Az élők számára nem mindegy ez, mert ki tudja milyen okból, ha nem is tudja a megrendelő, mi az a különbség, amelyet megfizet, mindenki arra törekszik, hogy hozzátartozójának „jobb” temetése legyen. Hogy a halottnak szüksége van-e arra, mint az élőknek, hogy pénztárcájuk szerint osztályozzák őket, ezt senki nem kérdezi. Miközben a díjszabás táblázatai felett elmélkedem, az osztályvezető tesz-vesz az asztalon. Tőle is megkérdezem: — Lelkileg, hogy bírja ezt a munkát? Csodálkozik a kérdésen. — Nehéz terület, de igyekszem vinni. — A kedélyére nincs hatással? — Hát, hogyne lenne. Mert tessék elképzelni, most jöttem ki a kórházból, hónapokig élet-halál közt voltam és akkor ez a munka ... Mert a temető az temető. Estére olyan fáradt az ember, mintha egész nap kapáit volna a forró napon ... 4. Síremlékek és sírkövek A Farkasréti temetőben sétálók, Juhász Ferenc versének szavaival élve: „... e kapitalista kő, bronz, márvány, gránitmocsokban, e gazdagság- förtelcmben, e dühöngő pénzparadicsomban, gőgös bronz- gyárosok / elhülyült márvány atyák, fehér márvány-rózsákkal behintett muraközi / kancák. .között, de a temető régi parcelláit elhagyva, ahol már szegényesebbé válik a bronz- és kőrengeteg, itt is nyilvánvaló az élők törekvése, hogy szebb és fenhéjázóbb követ állítson a másiík élő halottjánál. S azt, hogy e sírkő- nyomatékra, a pénznyomaték- ra, amelyet lassan szájába vesz és megrág az enyészet, szüksége van a halottnak, nem kérdezi senki sem. A temetőt közrefogja a 10 sírkőkészítő kisiparos. Évente 800—900 sírkövet visznek be a temetőbe. Egy sírkő átlagos ára 6—7000 Ft. A két adatból könnyen kiszámítható, hogy milyen kereseti forrás ez és milyen áldozat az emberek részéről. Hogy minek, kinek? Senki sem kérdezi. Egy felirat úgy érzem fényt derít a sírkőállítás furcsa pszichológiájára: ITT NYUGSZIK EGY NEMES SZÉP LELEK FÖLDI OTTHONA S. R. csendőrs zázados emlEkezetEre ÁLLÍTOTTA A CSALÁD ADAKOZÁSA A kőangyal érző keblére szorítja kezét. 5. Temetővezető Utz Ferenc temetővezető jó kedélyű, kemény embernek tűnik. Barna arcát kis bajuszka ékesíti, szürke zakójának felső zsebéből Caipkezsebken- dő széle kandikál ki. Amikor elmondom, mi járatban vagyok, meglepődik. — Riportot? Rólunk? — Igen. — A KÖZMŰ újság is szokott foglalkozni velünk, ha valamilyen termelési tanácskozás vagy szocialista brigádösszejövetel van. — Itt is működik szocialista brigád? — Egy kertészeti és egy sírásó szocialista brigádunk van. Ez annyit jelent, hogy ők kollektive járnak moziba és szép díszes naplót vezetnek a munkájukról. A sírásó szocialista brigádnak a legfontosabb a feladata, hiszen ők vannak jelen a legutolsó aktusnál. Náluk az udvariasság a legfőbb szempont, az, hogy a közönség érezze a részvétet, hogy nem részvétlenül végzik a munkájukat. — A sírhelyek kiásását géppel végzik? — Nem. Kéz! erővel. — És sajnos elég gyengén fizetjük a dolgozóinkat. Ezért egyre inkább létszámproblémával küszködünk. Ide, a halottak birodalmába ugye csak jó pénzért jönnének szívesen dolgozni. — ön mióta dolgozik a temetkezésnél? — En kérem már harmincöt éve. — És ön mit tart a saját munkájáról? Mosolyog és ingatja a fejét. — A halottalt birodalmában élni... Míg az ember néhány évet le nem tölt itt, addig olyan visszataszítónak érzi. De ne higgye, hogy ha az embereinknek saját halottjuk van, akkor közömbösek tudnak maradni. Egyébként ha egy idő után halottat látunk, nem is gondolunk arra, hogy ez ember volt... Kinyitom a hullakamrát és megnézem hány halott van, vagy éjjel körüljárom a temetőt... ez a munkámhoz tartozik. — Itt lakik valahol a közelben? — Itt lakunk az iroda fölött — A felesége? — ö már nyugdíjas. Három év múlva én is elmegyek. Most már elég volt. Ebben a munkában az a legnehezebb, hogy nemcsak dolgokkal, hanem élő emberekkel is kapcsolatban vagyunk. És itt sokkal érzékenyebbek az emberek. A temetőt elmossa az eső, vagy feltúriák a sírt a vakondok, akkor velünk kiabálnak. Úgy, hogy még emberszámba se vesznek. Nekünk persze ezt szó nélkül meg kell értenünk, hiszen lehet, hogy csak fájdalmukban kiabálnak, és ú-^v van, hogy mindenki a legszebbet, a legjobbat akarja a halottjának. Talán ezért kiabálnak. — Meg tudná nekem magyarázni, hogy mit jelent ez: a legszebbet, a legjobbat a halottnak ... Meg tudná magyarázni, hogy miért van ez ígv? — Hogy az egyik a másikát meg ne szólja.-Azt hiszem, itt van a kutya elásva. A halottnak mindegy... Ugv érzem, végre emberemre találtam. Gyorsan közbe is vágok: — Ha eltörölnék a temetési osztályokat, ha megtiltanák a sírkövek felállítását és mondjuk, a temető nem lenne más, mint egységes, füvesített és fásított park, kis kőtáblákkal, az ön véleménye szerint mit szólnának ehhez az élők? — Nagy lenne a felzúdulás. Megmondom, hogy miért Egyrészt mert az élők, soha nem akarnak belenyugodni a halálba, Másrészt ezt csak akkor fogjuk elérni, ha már nem lesz az emberek között különbség. Szerintem el fog jönni az idő, amikor nem lesz a temetőkben ilyen nagy cifraság. És az jó lesz. De addig sok víz le fog folyni a Dunán. Elhelyezkedem a témában. Szeretnék végre választ kapni a kérdésre, amely olyan régóta izgat. — De miért ragaszkodnak mégis az emberek ezekhez a különbségekhez? — Nézze, nálunk van szobra Medgyesinek, Istóknak, Kis- faludynak, Pátzaynak is. Ez pénz kérdése. Nem tudja mindenki megfizetni. De mindenki arra törekszik, hogy olyan legyen a sírkő, hogy arra figyeljenek. Ebből jönnek aztán a szörnyű giccses dolgok. De a pénz benne van. Azt akarom ebből kihozni, hogy amíg az egyik embernek csak Trabantja van, a másinák meg Re- naultja, addig az egyik műkövet állít, a másik meg művészi szobrot. De úgy igyekszik, hogy a műkő is művészi szobornak látszódjék. Az én véleményem az, hogy amíg lesz anyagi különböség, addig a temetőben sem képzelhető el máshogy. Amikor búcsúzáskor kezet fogunk, azt mondja: — Sokan úgy hiszik..! — megáll a szava, aztán egyszerűen folytatja: — Emberek vagyunk. És a halottak is emberek voltak. Nekünk kell eltemetni őket, embereknek. Benedek Jdi/árv/7~7 húszéves volt, amikor Bem át Józseffel egy ökölvívö- Crjr zdzésen megismerkedett. Akkoriban kóstolgatta az * újságírás mesterségét. Kicsit még remegett a hangja, amikor az edzőnek bemutatkozott és elmondta, miért jött, de a nyugalmat már magára tudta erőltetni. A nagy tornateremben vagy harminc sportoló végezte munkáját. A fiatalabbak ugróköteleztek, a legtávolabbi sarokban erőgyakorlatokat végzett egy csoport, hangos vezényszóra. Csak egy páron látott kesztyűket, de azoknak is egy kötélen lógó zsák volt az ellenfelük. Az edző szívesen fogadta. Miután elmagyarázta neki a felkészülés különböző módozatait, Z. azt kérte tőle, hogy mutasson be neki egy tapasztalt régi versenyzőt. „Az EMBERT szeretném bemutatni” — magyarázta lelkesen az edzőnek. Mentségére szolgáljon, hogy meg volt győződve arról, hogy erre ő valóban képes. „Jóska!” — kiáltotta ekkor az edző, mire az egyik zsákot öklöző sportoló felkapta a fejét, majd elindult feléjük. — A Bemát — mutatta be az edző. Ebből a határozott félmondatból sejtette, hogy most valamilyen híres versenyzővel találkozik, ezért megpróbált sokat Sejtetően bólogatni. Szerencsére azonban az edző nyomban elsorolta, hogy hány Európa- és világbajnokság győztesével foghat most kezet. A férfi már túl volt a harmincon, a tornaterem izzadtságfelhőiben rendkívül furcsán hatott előzékenysége és kimért modora. „Üljünk le valahová” — javasolta Z. Zavarban volt, s azért kereste olyan lelkesen azt a helyet „ahol nyugodtan beszélgethetnek”, mert szüksége volt idönyerésre. Végre kiválasztottak egy sarkot, s leültek az alacsony tornatermi padra. Az edző magukra hagyta őket. Míg Z. feszülten gondolkodott a kérdéseken, Bemát megtörte a csendet azzal, hogy bocsánatot kért, siet, várja a felesége és a kisfia, de „ha a szerkesztő úr lenne olyan szíves és megvárná, amíg felöltözik, akkor útközben boldogan lesz szolgálatára”. Furcsa volt a beszédmodora, no de amíg várakozott, lelkesen dör- zsölgette a kezeit, hogy ilyen jó témára talált. Az elejtett szavakból, ahogy Bemát családjáról beszélt, már meggyőzt*
