Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-07 / 132. szám

1967. JÚNIUS 7., SZERDA 3 Lépni és lépegetni ÚJ KIFEJEZÉS, s ami fon- | tosabb; mind erőteljesebben jelentkező gyakorlat honoso- dott meg ipari üzemeinkben. Amikor egy-egy új beren­dezés, létesítmény eredete fe­löl érdeklődik a látogató, sű­ríti hallja a nem is titkolt büszkeséggel kiejtett szava- kát: saját erőből, műszaki fej- lesztési alapunkból valósítot­tuk meg. A Magyar Hajó- és Darugyár txíci gyáregységé­nek főkonstruktőre ezt úgy fo­galmazta meg, hogy míg az állam biztosította anyagi le­hetőségek a lépést, addig a saját műszaki fejlesztési alap a lépegetést teszi lehetőve. És lépegetni akkor is lehet, amikor gyors, egymás utáni lépésekre nincs lehetőség, azaz; a műszaki fejlesztési alap okos és körültekintő fel- használásá val összeköthető az időben több részre tagolodo, s az állam adta anyagiakra támaszkodó folyamat, A műszaki fejlesztési alap képzését mindössze nyolc esztendeje, 1959-ben tette le­hetővé az illetékes kormány- szervek rendelkezése: a kü­lönböző ipari ágazatok árbe­vételük egy részét visszatart­hatják — ennek mértéke ágazatonként igen eltérő, 0,1 százalékból 8,5 százalékig ter­jed __, hogy ebből fedezzek f ejlesztési kiadásaikat Az el- ső esztendőben 1330 millió forintot tett ki a képzett mű­szaki fejlesztési alap — s mindössze 665 milliót hasz­náltak föl belőle a vállalatok­nál —, de 1963-ra már 2158 millió forintra emelkedett, s ebből a vállalatoknál 1856 milliót használtak föl. A szá­mok a következő esztendők­ben is azt bizonyítják, hogy vállalataink nagy többsége élni tudott a rendelkezések biztosította előnyös lehetősé­gekkel, s mind erőteljesebben számított számolt műszaki fejlesztési alapjával. A már említett váci hajógyári gyár­egységben például az új tí­pusú • t'ízijárrnúvek — így a többi között a 25 személyes, , vízstígér ’ meghajtású mikro- $ vízibusz — első példányai^ minden esetben ezeknek az ^ anyagi forrásoknak az igény- ^ bevételével jöttek létre, s nap- ^ jainkban az ötvenszemélyes, ^ szintén vízsugár meghajtású, készülő hajóra ugyancsak Ln-s nem juthatott pénz az állami beruházási keretből, s ha ki­maradt egy-egy lépés, márpe­dig kimaradt nagyonis jól jött a szerényebb, de mégis előbbrevivő lépegetés. Ezek az évtől évre fölhasznált éven­ként szerényebb, de öt év át­lagában csinos összeggé sora­kozó forintok sok olyan fejfá­jást okozó gondot segítettek megoldani, amelyek különben még jó ideig léteztek volna. A MECHANIZMUSRE­FORM idevágó változásainak sajátos elöiskolája volt, s ma is az a műszaki fejlesztési alappal való gazdálkodás: a reform jövő évi megvalósítása a vállalatfejlesztési alap lét­rehozásával még több felelős­séget ró — s ugyanakkor még tágabb lehetőségeket te­remt — ipari üzemeinkre. Az elavult állóeszközök cseréje, majd mind erőteljesebb mér­tékben az álló- és forgóala­pok fejlesztésének, bővítésé­nek lehetősége valóban fele­lősség, hiszen az esetleges melléfogásokat, tévedéseket elhamarkodott, nem eléggé megalapozott döntéseket a gyár egész közösségének kell megfizetnie. Ezért pozitív s minden eszközzel támogatásra érdemes vonás az, hogy — például a Mechanikai Művek­ben, a •Nagykőrösi Konzerv­gyárban — üzemeink egy ré­szében már ma is közös ügy, vitatéma a műszaki fejlesztés, s a teendők, a döntések meg­hozatala előtt széles plénu- nion való megvitatás alapján kapják meg végleges formáju­kat A lépés és a lépegetés közötti különbséget a gazda­sági mechanizmus reformja csökkenti, de nem szünteti — nem is szüntetheti — meg. Nem minden esztendőben lép­het előre a vállalat jelentős állami forrásból származó anyagiak igénybevételével, de minden esztendőben lépeget­het előre a maga eszközeinek okos fölhasználásával. És ez akkor lesz igazán eredmé­nyes, ha — mint az említett vállalatoknál — az utat, ame­lyen haladni akamaik. közö­sen határozzák meg, s közö­sen alapozzák. Mert ez a biz­tosítéka annak, hogy az elő­tanulmányok után a műszaki fejlesztést tekintve is üze­meink felsőbb osztályba lép­hessenek. Mészáros Ottó A tsz-kongresszus után Demokratikusan vagy utasítással? Az első magyar gyártmányú traktor TITÁN szében magyar gyártmányú trak­tort. A cikkből kide­rül, hogy Szom­bathelyen 55 év­vel ezelőtt, 1912- ben a Magyar Mo­tor- és Gépgyár Részvénytársaság üzemében készült az első magyar gyártmányú, ben­zinmotoros, von- tatós szántógép, amely méltó ver­A szombathelyi Berzsenyi Dániel megyei könyvtár­ban — a levéltár­ból átkerült nyomtatványok között — megta­lálták a „Közte­lek” című lap 1913. évi 30. szá­mának különnyo­matát, amely négy illusztrációval „A Titán vontatós szántógép” cím­mel ismerteti az első, teljes égé­senytársa volt akármelyik akkori amerikai vagy egyéb külföldi traktornak. A Ti­tán külföldi min­ta szerint készült, alapmintája a „Bigfour” traktor volt. A gép tetsze­tős külsejű, egy­szerű, könnyen áttekinthető szer­kezetű, nyolc és fél tonna súlyú volt.-- — A termelőszövetkezetek első Országos kongresszusán többen is beszéltek arról, hogy mikép­pen lehetne még következe­tesebben érvényesíteni a de­mokráciát a termelőszövetke­zetekben, hogy egyidejűleg i erősödjék a szervezettség, a fe­gyelem és a tagok felelősség- érzete is a közös gazdaság fej­lesztéséért. Teljes volt az egyetértés abban, hogy demok­ratizmus nélkül el sem képzel­hető egészséges szövetkezeti élet, de a gyakorlati módsze­reket illetően már sokszínűek voltak az elképzelések. Egyik­másik felszólalásból olyan fenntartás és aggodalom csendült ki, amelyekkel szá­mos szövetkezetben találkoz­hatunk: nagyon nehéz, s talán nem is lehet az egyre növek­vő szakmai követelményeket a nagyüzemi fegyelmet ösz- szeegyeztetni a termelőszövet­kezeti demokráciával. Kár volna szó nélkül hagyni az ilyen nézeteket, vagy azzal elintézni, hogy tévesek, hely­telenek. Száz és száz termelő- szövetkezet példája inkább ar­ra serkent, hogy vázoljuk, ho­gyan tudták éppen a legjobb tsz-ekben összeegyeztetni a de­mokráciát a személyes felelős­séggel. Akiknek sikerült ezt elérniük, azok abból indultak ki, hogy a tagok a szövetkezet gazdái, tehát tulajdonosi jogok illetik meg őket. ök, és csak ők rendelkezhetnek a szövet­kezet vagyonával, ki kell te­hát kérni a véleményüket a tsz-t érintő minden lényeges kérdésről, A tagok joggal kö­vetelik meg, hogy a vezetőség rendszeresen tájékoztassa őket a szövetkezet helyzetéről és felelősséggel adjon számot ne­kik minden intézkedéséről, te­vékenységéről. A tsz-ekre vonatkozó min­den eddigi jogszabály és alap­szabály hangsúlyozta: a tsz- tagoknak nemcsak jogaik van­nak, hanem kötelezettségeik is. Jogokra csak az tarthat igényt, és olyan mértékben, alci s amilyen mértékben teljesíti kötelezettségeit. Ezek a köte­lezettségek elsősorban a rend­szeres munkavégzésre vonat­koznak, arra, hogy minden tag erejéhez mérten vegye ki ré­szét a közös munkából. Az együttes elhatározásokból adó­dó feladatok lelkiismeretes ellátása mellett azonban kiterjed a kötelezettség a felelősség a közös vagyon vé­delmére, és a szövetkezet egész működéséért viselt felelősségre is. Azok a tagok, akik elhanya­golják feladataikat, kárt okoz­nak a termelőszövetkezetnek, s külön-külön minden olyan tagtársuknak is, aki emberül helytáll. Több termelőszövet­kezetben meghonosították már, hogy a vezetőség minden tag­gal részletesen megállapodik, milyen munkaterületen, mit vállalt a tsz-tag, s ha teljesíti, amit vállalt, akkor milyen ré­szesedés illeti meg. Ez a -mód­szer azért jó, mert nemcsak a közös gazdaságban adódó mun­kák biztonságos elvégzéséhez járul hozzá, hanem azt is elő­segíti, hogy a tagok részesedé­se, jövedelme biztonságos le­gyen. Agrármérnökök és más szakemberek szóváteszik, hogy az utasítást nem lehet kiküszöbölni a termelőszövetkezeti gazdál­kodásból. Mondják azt is, hogy minél korszerűbb, minél fejlettebb lesz a termelés, an­nál szigorúbban kell venni a munkaszervezést, a fegyelmet. Márpedig ki más tudná meg­mondani — olykor szinte ! óránként változó körülmények között —, hogy mit mikor és hogyan kell elvégezni, ha nem a hozzáértő szakember. Elkép­zelhetetlen tehát, hogy az ag- ronómus, az állattenyésztő, a brigádvezető vagy a többi szakember intézkedéseit, uta­sításait vitatgatni kezdjék munka előtt, vagy közben. A szakemberek teljes joggal intézkedhetnek, utasításokat adhatnak saját hatáskörükben és természete­sen felelősséggel is tartoznak azért, amit tesznek, elrendel­nek. Az a helyes, ha az úgy­nevezett operatív vezetési fel­adatok, a gazdasági irányítás a szakemberekhez tartozik. Ez természetesen nem mond el­lent annak, hogy a termelő­szövetkezet minden tisztségvi­selője a tagságtól, a közgyű­léstől, vagy a vezetőségtől kapta megbízatását, tehát an­nak is felel. Gyakran hangoztatják azt az igazságot, hogy a termelő- szövetkezet nemcsak gazdál­kodási egység, hanem társa­dalmi közösség is. Olyan kö­zösség, amelynek van ereje és lehetősége arra, hogy érvénye­sítse a munkában és a maga­tartásban joggal megkövetel­hető erkölcsi normákat. Nem­csak a hatáskörök szabályozá­sával, fegyelmi döntésekkel, s más hasonló módon, hanem elsősorban egészséges közszellem kialakításával. Azzal, hogy le­hetetlenné teszik mindazok­nak a boldogulását, érvénye­sülését, akik nem becsületes munkával, nem lelkiismeretes kötelességteljesítéssel igye­keznek jövedelemre szert ten­ni, hanem felelőtlen követe­lőzésekkel, mások munkájából szeretnének előnyökhöz jutni. Gulyás Pál D nen merítenek. A FŐKONSTRUKTŐR, ___________________.«! a lépést és a lépegetést hozta S föl példaként, azt is hozzátet- § te, hogy á lépegetés és a kon- $ centráltság nem ellentétes. A § viszonylag szerényebb össze- § get is úgy keli fölhasználni, $ hogy az valóban fejlesztést, § műszakilag tökéletesebbet ^ szolgáljon, s ne úgy, hogy el- ^ aprózódva erre is, ara is ad- § janak belőle, de végül — lé- ^ nyegében — semmit se oldja- $ nak meg vele. Az ez évi, s ta- $ lálomra kiválasztott példák $ azt mutatják, hogy vállala- $ tainknál jól élnek — sőt: $ mind jobban élnek — a mű- ^ szaki fejlesztési alap nyújtót- ^ ta lenetösegekkel. A Papír- ^ ipari Vállalat szentendrei ^ gyárában például ebből fi- ^ nanszírozták az új magyar $ filter alappapír jelentős siker- $ rel bevégzett kísérleteit; a $ Alechanikai Művekben a bel- $ ső anyagmozgatás, a szalag- $ szerű termelés további töké- $ létesítését szolgaija az összeg; § a ceglédi Közlekedésépítési $! Gépjavító Vállalatnál hid- raulika üzemet létesítenek § több más mellett műszaki S fejlesztési alapjuk segítségé- í veL $ Nincs semmi röstellnivaló $ abban, hogy nem állt s ma ^ sem áll korlátlanul üzemeink ^ rendelkezésére fejlesztési, be- ^ ruházási összeg. Igaz, népgaz- i daságunkban a teljes beruhá- k zás összege rendkívül gyors $ mértékben emelkedett. 1959- $ ben, a műszaki fejlesztési alap $ képzésének kezdetét jelentő ^ esztendőben például, a szocia- § lista szektor összes beruházása § — folyó árakon — 31 708 millió S forintot tett ki, 1966-ban vi- § szont már 44 300 milliót, s $ ezen belül az ipari beruházó- $ sok összege 1959-ben 13 378$ millió, 1965-ben pedig 17 685 $ millió forint volt A jelentős $ növekedés ellenére is azonban ^ tény, hogy sok szükséges fel- ^ adat elvégzésére nem jutott,^ r. Herczegh Sándor, Tápióbicske orvosa most 75 éves, kereken 50 esztendővel ezelőtt avatták dok­torrá. s 47 éve gyógyítja a szülőfalu­ja népét. Megérte, megszolgálta az aranydiplomát. Amikor a községi tanács titkárasz- szonya elmondta, hogy az orvosuk köszöntésére készülnek, arra gondol­tam: milyen kevesen vállalják még ma is ezt az életutat szívük szerint, amelyet dr. Herczegh Sánd.or meg­járt egy fél évszázadon át. Hány falusi gyerek indul el kisikolás ko­rában otthonról, s a gimnáziumi, egyetemi évek után, végzetten, há­nyán térnek közülük haza? Mon­dom; még ma sem elegen — jószán­tukból. A doktor kissé csodálkozott, sőt bosszankodott is talán, amikor felke­restem, s közöttem vele, hogy tudok az évfordulójáról. Nem látszik 75 évesnek, nem is az a kedélyes falusi doktor bácsi. Inkább professzorosan szigorú. — Higgye el — mondta — nincs ebbben semmi, de semmi érdekes. Eltelt 50 esztendő. Mit mondhatnék erről? Eltelt. Mintha csak tegnap kaptam volna meg a diplomámat. j ztán mégiscsak elbeszélgettünk. Budapesten végzett négy egye­temi évet, ekkor behívták három hó­napra katonának, de nem szerelték le, mert kitört az első világháború. A szarajevói merénylet híre Trieszt­ben találta, innen később Grazba ve­zényelték, s itt katonáskodás köz­ben hallgatott két szemesztert. 1916- ban hazajött Budapestre; végül itt avatták doktorrá 17-ben. A világháborúban nagy sebészeti gyakorlatra tett szert. Tanára a hí­res sebész, dr. Winternitz Arnold volt, akit minden műtétjére elkísért, ha csak tehette, s asszisztált neki. Később megjárta Bécset, ahol a szülészetben gyakorolta magát; ugyancsak külföldön szerezte meg a röntgen szakorvosi oklevelét is. Hí­res tanárok mellett dolgozott Buda­pesten is, külföldön is. És egyszer- csak hazatért Tápióbicskére. Ez 1920- ban történt. — Miért? — kérdeztem. — Mi hozta haza? — Nem vártam, hogy valami küldetésről beszéljen, vala­mi önként vállalt misszióról; de ugyanekkor nem is értettem egészen. Hiszen a falura készülő orvosok ál­talában még ma sem járnák előbb külföldi tanulmányutakra. — Nézze — mondta a doktor —-, én szegény ember voltam, kisiparos gyereke. Én az egyetemet is csak úgy tudtam elvégezni, hogy közben tanítványokat vállaltam. Amikor pedig már végeztem, megmondta vi­lágosan az egyik professzorom: ,/lki annyit megtanult, mint ön, menjen cl gyógyítani, mert Itt az egyetemen eltelik 20 esztendő, amíg boldogulni tud.’’ Szóval, megint csak pénz kel­lett volna... T ehát álmai voltak. — Jellemző — emlékezett a katonaorvosi műltjára hogy abban az időben a sorozásnál a normális emberi szív — Megváltozott a közvélemény? — Alaposan. Tapasztaltam, hogy nagy tekinté­lye van a faluban, s noha ez már együtt jár a korral, hogy mindenütt másképpen gondolkodnak ma, mint ötven esztendeje; mégis ő sokkal hozzájárult, hogy itt megtanulták az orvostudomány tiszteletét. Az crvosí eredményei is nevelték a népet. — A húszas években egyszer Tá- pióság határában megtámadták a csőszt, és ahogy felemelte a botját, keresztbevágták a mellkasát, hogy látni lehetett a szivét. Alig élt, ami­kor hozzám került. E$ megmentet­& aranpptomás általános méreteit vették alapul, vagyis mintegy kincstári szabvány szerint, meghatározták a szív nor­mál nagyságát. Csakhogy az ember szervezete minden Vonatkozásban arányos. A kicsi embernek a szive is kisebb. Világos? Képzelje el ezek után. hogy hány kis növésű, vézna embert besoroztak súlyos betegség­gel, mert a szive akkora volt, mint a kincstári méret megkívánta ... Ebből a megfigyelésből tanul­mányt írt, amely később jelentős tu­dományos munka alapjául szolgált. — Ha most újra kezdené, doktor úr — mondtam —, képzelje el, hogy most kapta meg a diplomáját... Melyik utat választaná? — Újra kezdeni — mosolygott, s hosszan elgondolkozott — Talán az egyetemen maradnék... Talán ... m válasz bizonytalan, mintha csak ZjL nagyon kevéssé kísértenének a régi álmok. — Mi várta itthon, amikor 1920- ban hazatért? — Három falu tartozott a körzet­hez; Tápióbicske, Tápióság és Pánd. A súlyos beteghez előbb hívták a papot, és csak azután az orvost, amikor már úgyis mindegy volt. Ha a beteg meghalt, a maradék gyógy­szert eladták a piacon. Minek legyen otthon, semmi haszna, meghalt tőle a beteg... — Ma hány betege van általában? Mondjuk naponta. — Nyolcvan. Hétfőnként száz is. tem. Meg lehet kérdezni a család­ját. Tóth Andrásnak hívták. Most halt meg nemrég, nyolcvanesztcndős korában. Vagy itt van a faluban Du­dás István ... Egyszer hozzák le­génykorában, fogja a nyakát, hörög: „Doktor úr, megszúrtak." Mutasd, fiam! Elveszi a kezét és szembe fröcsköl a vére. Fogd vissza gyor­san! Egy pillanata volt hátra, még­is megmentettem. Ezt is meg lehet kérdezni, ötöle, magától... £ zeket az eseteket a doktor annak az igazolásául mondta el, hogy mennyire nem voltak hiábavalók azok a sebészeti gyakorlatok, azok a külföldi tanulmányutak. — Huszonöt éven át — mondta —, nem halt meg egyetlen szülő asszony sem a három faluban. En évtizedekkel ezelőtt megszerveztem itt azt a munkát, amit most a zöld­kereszt végez... > kkor jöttem rá dr. Herczegh Sándor titkára. Egyszerre meg­értettem, hogy aki a fényesen fel­szerelt műtők világában, híres pro­fesszorok mellett tudományos pá­lyáról álmodott fiatal korában; ho­gyan tudott ez az ember majd 50 éven át megmaradni egy kis falu­ban, az itteni körülmények között, magára hagyottan. Hogyan tudta vé­gül is megbékélten útjukra engedni a régi álmait, s miként egyezett ki az itteni .feladataival, amelyekről különben ma is azt mondja, hogy hétköznapiak. Az életben ugyanis nem az álmok a fontosak, hanem az E] ambíciók; így, vagy úgy, de tenni valamit. Az igazi ambíciók mindig utat törnek maguknak; minden kö­rülmények között. Ez éltette, sar­kallta őt, s ez a munkássága rugója ma, egy fél évszázad elteltével is. Kezdetben talán kellett egy kis ön­csalás, aztán lassan megérett a mun­kája hasznába vetett őszinte hit... M egkérdeztem, hogy mi volt a leg­nehezebb ebben a Tápióbics- kén eltöltött 47 esztendőben. — Az — mondta —, hogy éveken át ki sem tehettem innen a lábam. Régen nem volt ilyen, hogy helyet­tesítés, és hívhattak bármikor. Köz­ben lépést kellett tartanom a tudo­mánnyal, és meg kellett maradni fiatalnak. Ez volt a legnehezebb, fiam. — Kicsit tűnődött, aztán fel­markolt az asztalról egy csomó fo­lyóiratot. — Ide nézzen. Ma is ki­lenc szaklapot járatok. — Aztán visszaejtette a csomót az asztalra, és kiemelt egy kis füzetet. — Ez pél­dául Stuttgartból jön, több mmt 40 éve. Akkor rendeltem meg. S aját maga emelte magasabbra a munkája súlyát, követelmé­nyeit; ezért tartotta szükségesnek, hogy lépést tartson a tudománnyá’, s hogy módszeres életmódjával meg­őrizze az erejét, fiatalságát. — Ma már könnyű — mondta, s ugyancsak elgondolkozott. — Van autóm, itt a telefon, hívhatom a mentőt... — Végül mégis oda ka­nyarodunk vissza, hogy persze, az orvosnak most is megvan a maga feladata. — Mit mondtam? — né­zett rám kérdőn. — Van ugye na­ponta 80 betegem. No, ebből általá­ban kettő az igazán beteg. Csakhogy ezt a kettőt meg kell ám találni. Tréfás, de nem minden alap nél­kül való igazság. Tapasztalatokon nyugvó derűs bölcsesség. — Kijött ide egyszer egy bizottság — mesélte kis szünet után. — Táp­pénzes ellenőrzést tartottak. Mutat­tam, hogy 20 táppénzes betegem van — Sokallották. Mondom én er­re; írják ki munkára, aki nem beteg közülük. Elvégre azért jöttek ide. Végül mind a 20 táppénzesemet be­tegnek találták. No, mondtam én ekkor: holnap lesz a napja, Kiírok közülük ötöt. Néztek rám: „Miért?” Mert azok már nem betegek. — Ne­vetett. — Ezt én tudom ... L ám, aki professzornak készült, egy kis faluban is lehet, ha nem is cim szerint, de érdemével — pro­fesszor ... Dékiss János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom