Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-04 / 130. szám
1967. JÚNIUS 4.. VASÁRNAP MEcrei ^ú'iiap Pszichoszomatika Lelki zavar — betegségforrás? Kétségtelen, hogy a fertőző betegségeket baktériumok, vagy vírusok okozzák. Más betegségek eredetének kutatásakor a hormonháztartásban fellépő zavarokkal találkozunk. Az ilyenfajta rendellenességek összefüggései még meglehetősen tisztázatlanok. Ugyancsak megoszlanak a vélemények az úgynevezett funkcionális betegségek létrejöttéről. A modern pszichoszómatika az a tudományos irányzat, amely a szervi betegségek létrejöttének analizálásában a betegség elsődleges okát lelki zavarokkal hozza összefüggésbe. Egy eklatáns példával magyarázva, ez azt jelenti, hogy egy pszichikai konfliktus kiinduló és okozó erő lehet a gyomor nyálkahártyájának gyulladásos megbetegedésében, amelyből idők folyamán kialakulhat a fekély. Újból felmerült a gyermekkori benyomások, emlékek, nevelési hibák okozta károk és a felnőttkori lelki és testi problémák közötti összefüggés szerepe és az ebből adódó késői életkonfliktusok. Naay szerepe van a helyes életfelfogásnak a testi és lelki megbetegedések megelőzésében. A rossz alkalmazkodó készség kiinduló pontja lehet szervi elváltozásoknak, amelyek funkcionális betegség formájában jelentkeznek. TUDOMÁNY - TECHNIKA Mérgezés? Természetes halál? Á cári sír rejtelmei RETTENETES IVAN, AZ ELSŐ OROSZ EGYEDURALKODÓ FÖLDI MARADVÁNYAIT LABORATÓRIUMBA SZÁLLÍTOTTÁK, AHOL MIHAIL GERASZIMQV, A HÍRES SZOBRÁSZ, TÖRTÉNÉSZ ES ANTROPOLÖGUS, HOZZÁFOGOTT A CAR ARCVONÁSAINAK REKONSTRUÁLÁSÁHOZ. ÍGY IR KUTATÁSAIRÓL: Rettenetes Iván csontvázát jó állapotban találtuk meg a Kreml Arhangei kápolnájában. Épp úgy, mint a többi koporsóban, itt is a koponya A vakság lejtőién ROHAMNÁL, GYORSSEGÉLY — SI'.MMENTÉS DIÉTÁVAL A statisztikusok megállapítása szerint: a 40 évesnél idősebbek 2 százaléka glaukómás. E betegség tehát húszszor gyakoribb a tüdőtuberkulózisnál, és ötször a ráknál. Magyarországon 150—200 ezerre tehető a glaukómában (zöld hályogban) szenvedők száma. A betegség lényege a szemgolyó megkeményedése, ennek következtében a szemgolyó nagy nyomással nehezedik a látóidegre: hatására a látás romlik. A magyar elnevezés tehát helytelen: nem hályogról, hanem nyomásemel- kédésről van szó, gyógyításának, műtétjének is a szemgolyó megpuhítása a célja, s nem a hályog eltávolítása, mint a szürke hályog esetében. A glaukómának két megjelenési formája van: az egyszerű glaukóma és a . glaukómás roham. Az egyszerű glaukóma alattomos betegség: nem jár fájdalommal, ezért csak előrehaladottabb szakaszában ismerhető fel. 70 százalékban idősebb, érelmeszesedéses férfiaknál fordul elő. A látás fokozatosan romlik és a gyógyítás sem eredményezhet gyökeres javulást. Csak a gyengült látás megmentése lehet az orvos célja, mivel a sérült vagy elpusztult látórostokat nem lehet pótolni. A gyógyítás lényege, hogy á felgyülemlett csarnokvizet elvezesse. A modern diagnosztika legnagyobb eredménye, hogy a fokozódó szemnyomást az úgynevezett elektromos tonométerrel olyankor is ki lehet mutatni, amikor a tünetek még alig jelentkeztek. A glaukómás roham igen erős fájdalommal jár. A beteg a hajnali órákban féloldali fejfájással, hányingerrel ébred, és az egyik szemével nem lát. A szem vörös színű, a pupilla tág. Ha gyors segítség nem érkezik, a roham csak napok múlva oldódik és esetleg a látás nem tér visz- sza. A glaukóma egyik érdekes és jellemző tünete a látótér leszűkülése, ezért gyakori, hogy a beteg nekimegy az oldalt levő fának, embernek, vagy járműnek. A szemgolyó megpuhítása történhet szemcseppekkel, gyógyszerekkel és műtéttel. Ha a betegség már rohamokban jelentkezik, 48 órán belül operálni kell. A műtét egy életre biztonságot nyújt abban a tekintetben, hogy újabb roham azon a szemen nem keletkezhet (igaz, állandóan szemcseppeket kell használni). Fontos az életrend! A betegség kimenetelében nagy jelentősége van a fegyelmezett életrendnek. Fontos az orvos utasításainak pontos betartása a szemcseppek használatára. Káros a sok folyadék (kávé, tea, leves, víz) felvétele, mert ez fokozza a szemnyomást. Nyáron erre különösen ügyelni kell. A glaukómás beteg kerülje a sötét helyeket, mert a pupilla itt kitágul, ami növeli a szemnyomást. Moziba csak orvosi engedéllyel mehet, de ilyenkor is előadás előtt, szünetben, előadás után csepegtetni kell a szemébe. Televíziót is csak módjával, világos szobában szabad néznie. Ha izgalmasnak ígérkező filmet néz, vegyen be nyugtatót, mert az izgalmakat is kerülnie kell. Ugyancsak ártanak az izgatószerek, a szeszes italok és a dohányzás. Tudnunk kell azonban azt is, hogy a glaukómás beteg mindenféle szemmunkát végezhet — ha az említett általános rendszabályokat betartja. Autót is vezethet, ha nem túl nagy a látótérszűkülete, de az éjszakai vezetést a sötétség miatt kerülje. De például, ha a lámpa körül szivárványszínű karikákat lát, azonnal forduljon szemorvoshoz, és ne feledkezzék meg az időszakos szemorvosi ellenőrzésről sem! Rokkant teknősbéka A washingtoni állatkert 2 mázsás teknősével baleset történt: amputálni kellett a lábát. Egy jószívű állatorvos, hogy segítsen az állaton, protézist készített, amely a teknős páncéljához erősíthető. A „műláb” kerekekben végződik. Érdekes, hogy a rokkant teknős e „műláb” segítségé-) vei előrehaladásának gyorsan kágát Tekintve,' egyáltalán nem marad el áz ép teknősök mögött. ___________ K oraszü lőttek voltak... Még mindig sokan hiszik, hogy a koraszülötteknek nem sok kilátásuk van a hibátlan testi és szellemi fejlődésre. Pedig Newton, Darwin, Cuvier, Napóleon, Voltaire, Rousseau, Hugo, Lamartine és sok más nagy ember koraszülött volt. szenvedte meg legjobban az idő múlását. Alaposan szemügyre vehettem. le is fényképeztem és megállapítottam, hogy Rettenetes Iván álián és homlokán csupán néhány szál szőrzet maradt. Jó felépítésű férfi volt. Fiatal korában sokat adott fizikai erőnlétére. 54 éves korában még mindig komoly fizikai erővel rendelkezett: ismeretes, hogy két évvel halála előtt egyetlen csapással megölte fiát. Vajon hogyan halt meg a cár? Az bizonyos, hogy hirtelen állt be a halál, de támadható az a sokáig vallott nézet, hogy a cárt kedvenc udvaroncai, Bogdan Belskij és Borisz Godunov megfojtották. A teljesen épségben feltárt nyakcsigolyák ugyanis ellentmondanak ennek. Méreg? A kor legismertebb és a szervezetben sokáig megmaradó mérge az arzén volt, és ezt a kutatócsoportunk vegyészei igyekeztek kimutatni a cár maradványaiban. Ám arra az eredményre jutottak, hogy a csontokban található arzén mennyisége nem haladja meg a normális szintet. A további vegyelemzés viszont Rettenetes Iván maradványaiban nagy mennyiségű higáAy.t ’ muftjtutt ‘ki, ’ míg at egyidejűleg feltárt tetemeknél ■ Tly enKanyág nem fordul élő. Vajon mi ennek az oka? A szájhagyomány, s a feljegyzések is megőrizték, hogy Rettenetes Iván valamilyen betegségben szenvedett, amelytől szőrzete megritkult és teste a halálos ágyon rendkívüli mértékben felpuffadt. A gerincoszlop végének vizsgálata most kimutatta, hogy a cár szenvedéseit csontmesze- sedés okozta. Gerince, sőt egész teste megmerevedett, természetellenes tartással nyakát hátra vetve tudott csak járni. Ennek oka valószínűleg a cár mértéktelensége volt, hiszen ő sohasem tartóztatta meg magát az evéstől, ivástól. Nyilvánvaló, hogy utolso éveiben nagy kínjai voltak és ezeket különleges keleti gyógy- kenőcsökkel próbálta enyhíteni. Ez utóbbiak magas hi- ganytartalmúak — íme, ez a magyarázata a cár maradványaiban -talált nagy higanymennyiségnek; s mivel a higany gyakran okoz kopaszságot, a cár szőrzetének majdnem teljes elvesztése is erre vezethető vissza. A cár hajzatának reprodukálásánál te túl meredek és az ilyen esetekben a nyelv viszonylagosan nagyon hátul van az ajkakhoz képest. Ebből arra következtethetünk, hogy Iván cár selypített, vagy más beszéd-rendellenességekkel küszködhetett. Ha teljesen befejeztük Iván cár vonásainak rekonstruálását, maradványait visszahelyezzük a sírba, de mi, történészek, régészek, antropológusok tovább dolgozunk az Arhangei kápolnában talált többi, felbecsülhetetlen értékű leleten, s tovább vallatjuk a múltat. két portré lehetett segítségemre, az egyik a bécsi könyvtárban található, fába vésett, realisztikus képmás, a másik egy konvencionális festmény, mely Koppenhágában található. Rettenetes Iván rekonstruált hasonmása sok azonosságot mutat a XIX. század orosz festőinek róla készült alkotásaival. Kutatómunkánk során azt is észrevettük, hogy Iván szarkofágját a temetésre kiszélesítették. Ez is alkalmas rá, hogy fényt derítsen a cár betegségének természetére. Az uralkodó ugyanis valószínűleg annyira testes volt, hogy nem fért bele a koporsóba. Mit tudnak a történészek Iván utolsó napjairól? Egykori szemtanúk szerint a cár halála napján jobban érezte magát, forró fürdőt vett és »leült sakkozni kedvenc udvaroncával. Kedélyes és nyugodt hangulatban volt, ami ' igen szokatlan lehetett nála, utolsó éveiben ugyanis görcsös fájdalmak rohamai gyötörték. E tanúk azt állítják, hogy a sakkjátszma közben érte a halálos kimenetelű roham. Rejtélyt jelentenek számunkra Rettenetes Iván fogai. Orvosi jelentések szerint a fogak húsz esztendővel fiatalabbak, mint maga a cár: valamennyi erős, ép, a kopásnak, s a használatnak igen kevés jelét mutatja. Az alsó állkapocs görbüleGORELLAIKREK Egy állattani szenzáció A frankfurti állatkertben ez év májusában gorillaikrek születtek. Az új jövevények megérkezése óriási szenzációt jelentett a szakemberek számára, mert elsőízben történik, hogy szabadságvesztésre ítélt, állatkertben élő gorilla- mama ikreknek adott életet. A kis gorillák súlya születéskor 1700 ill. 1800 gramm volt. A szenzáció jelentőségét növeli az a tény, hogy az ikrek — mindkettő nőstény az öröklődési törvények kutatásában nagy segítséget fognak nyújtani a szakembereknek. A kis utódok ugyanis egypetéjű ikrek. Nevelésüket egy tapasztalt állatápoló vette kézbe, mert mamájuk a tízéves „Makula” megtagadott mindenné- mű anyai kötelezettséget. A frankfurti állatkert egyébként egyedülálló ezzel az eseményével: világviszonylatban egyetlen állatkert, ahol a négy nagy emberszabású majom fajta a csimpánz, gorilla, orangután és bonobó szaporodásra volt képes és zárt területen utódokat hozott a világra. A DELFIN VISSZATÉR Honolulu szigetén a tudósoknak egy speciális készülékké1 sikerült „visszahívniuk” a korábban szabadon engedett delfint. A sajtójelentések szerint a delfin, amely a partoktól távol, valahol a tengerben tartózkodott, mindannyiszor visszatért, valahányszor az említett készülék az ismert jelzést leadta. íA gépkocsik „ruhája“’ Autó — műanyagból Az idei hannoveri ipara kiállításon mutatták be a világ első műanyagból készült gépkocsiját. A műanyagokkal való kísérletek során ez ideig csupán olyan konstrukciók előállítása sikerült, amelyeknél a karosszéria állt műanyagból. Az új autó érdekessége egyebek között, hogy az alapváz is kísérleti úton előállított szintetikus anyagból készüR. A leverkuseni Bayer Kémiai Művek mérnökei tervezték ezt az új gépkocsimodellt, amely kész állapotban a kísérleti próbaúton minden különösebb megerőltetés nélkül az óránkénti 170 kilométeres sebességet is elérte. A konstrukció két nagy műanyaglemezből, ill. kagylóból áll, amely az alapvázra erősíthető és amelyen az ülésrész, a motor, a csomagtartó, a benzintartály, a sárhányók helye kész, öntött formában kerül a szerelő — összeállító asztalra. A műanyag alapváz 40%-kal könnyebb, mint az eddigi nehézfémből készült elődei. A tervezők véleménye szerint ugyan még hosszú időbe telik, míg a gépkocsi sorozatgyártására sor kerülhet. : A húszas évek elején jelentek meg az első áramvonalas autók, amelyek a maguk korában nagy feltűnést is keltettek. Azóta a légellenállás törvényeitől egyetlen tervező sem függetlenítheti magát. A mai gépkocsiknál fontos szerepe van a sebességnek, de ugyanakkor az is feltétel, hogy a nagy sebesség minél kisebb energiával legyen fenntartható (120 kilométeres sebességnél a motor erejének háromnegyed részét a légellenállás legyőzése emészti fel!) Az ideális karosszériaformát — mely tudvalévőén a „csepp- alak” — tudományos pontossággal már régen meghatározták, ám azt a sorozatgyártású autóknál több okból nem lehet tökéletesen megvalósítani, legfeljebb megközelíteni sikerül. A tervezés első stádiumában a stílustervező „megálmodja” egy-egy új modell karosszériatervét, de közbeszólnak az áramlástan szakemberei, kísérleteknek vetik alá az elkészült modellt, szélcsatornaméréseket végeznek, és bizony sokszor módosítanak az „álmokon” a jó menettu- lajdonság és a gazdaságosság javára. Az elméletileg ideálistól való eltérésnek több magyarázata van. Ezek közé tartozik az időről időre változó divat (az USA-ban ma már egyik évről a másikra „avulnak el” a kocsik, csakis a karosszéria újabb divatvonalai miatt), de a kényelmi követelmények is sok gátat szabnak. Hiszen az utasok megkívánják a jól méretezett kényelmes utasteret, a nagy csomagtartót, és a hatalmas üvegfelületeket. S ezek bizony nem mindig férnek bele az ideális „csepp- alak”-ba... A mai autók karosszéria kialakításán számos jelét találjuk annak is, hogy a konstruktőrök foglalkoznak a baleseti okok vizsgálatával, és sokat tesznek a kocsiban ülők fokozottabb védelme érdekében. A kocsiszekrények elsőrendű feladata lenne, hogy minden körülmények között baleset- mentességet biztosítsanak, ám kevés remény van rá, hogy ez a feltétel maradék nélkül teljesedjék. A gépkocsik „ruhájának” két alaptípusa ismeretes. A kocsi- szekrényt vagy egy merev alvázkeretre erősítik fel, vagy magába a karosszéria anyagába készítenek merevítő bordázatokat és így az előbbi alvázkeret szükségtelenné válik. Ez utóbbi esetben ún. önhordó karosszériáról beszélünk, melynél az összes erőket és terheléseket a kocsiszekrény veszi át. Az utóbbi időben egyre inkább az önhordó kocsiszekrények terjednek el. Gyakran találkozunk a gépkocsiszekrényt jellemző, rejtélyesnek tűnő kifejezéssel. Mi az a „limuzin”, mi a „coupe” és mi a „szedán”? A zárt személyautót általában limuzinnak nevezik. A kétajtós, kétüléses kocsit coupenak, a négyajtós limuzint szedánnak. A nyitott és a csukott autó előnyeit egyesíti a kabriolet, amely csukott állapotban teljesen zárt, azonban teljesen nyitottá is tehető az egész tető hátracsapásávai és az oldalablakok leeresztésével. A kab- riolet-limuzinról a tető teljesen hátratolható, de az oldalablak megmarad.