Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-07 / 106. szám
r 1967. MÁJUS 7, VASÁRNAP pevr #r.c rtt E z az öreg lopatja velünk az időt — bosszankodott a mester, aki harmadmagával felvállalta a tetőt. — János bácsi! Kovács János mindent hallott, mégsem mozdult Mi nem tetszik az ácsoknak? Ha a szarufa fogyott el, mielőtt elég lett volna, nagy baj szakadt a nyakába, hirtelen honnan kerítsen. — Hol van öreg? Hallotta, hogy összenevetnek a mesterek az élcelődésen. — „No, most kell előbújni” — gondolta Kovács — nevetnek. — Mondja csak, János bácsi, van magának annyi pénze, hogy ha nem dolgozunk, akkor is fizet? — Aki nem dolgozik, ne is egyék — nevetett az öreg. — De jó kedve van — mérgesedett meg a mester. — Hiányzik három szarufa. Ehhez mit szól? Az öreg kalapja karimája alá nyúlt, vakargatta a halántékát A mesterek nem éreztek szánalmat az öreg iránt, látták pedig, mennyire kínlódik. Ügy kell neki, minek bolondult meg vénségére. Ott van a zsúpfedelű vityilló a parton, ha el tudott benne lenni hatvan esztendőt azt a kis időt, ami még hátra van neki, igazán kibírhatta volna. A flanc, kérem, a flanc, még ebbe is beleesett a nagyzási hóbort Azt hitte tán, csak ráfújunk és kész? — No, mi ütött magába? Most mér nem nevet nu? K ovács levette a kalapját vakarta a fejebúbját Gyér haja fehér volt mintha liszteszsákot poroltak volna ki a fején. — Megyek, szerzek valahol — mondta —, addig csináljanak, amit tudnak. — Nézze csak, öreg — nyújtotta ki a mester a karját — most tíz óra. Ha délután kettőig nincs szarufa, keressen magának jobb bolondot. Tudja, hányán várnak ránk? Ha kettőig nem hozza — és a mester a karóráját pöccinget- te mutatóujjával. Kovács izzadságverte homlokát beletörölte az ingujjába, visszatette a kalapját és indult. ,,Van nekem sok jó emberem a faluban” biztatta magát Megy majd minden, mint a karikacsapás. Kisegítik, mért ne segítenék ki? Aki GULYAS MIHÁLY TJJ csak jövőre szándékozik építkezni, igazán adhat három szarufát, egy esztendő alatt a dupláját is visszaadhatja. Megy az öreg, benyit ide, bekopog oda. Együttérző szavakat bőségesen halL Hová lett az ő sok jó embere? Az egyik — szegről-végről rokon is —, odvas, gombvirágos szarufákat mutogat, az öreg már bele is menne az üzletbe, gondolván, potom áron hozzájut a szarufához, de amikor az árát hallja ........Akaszd rá mag ad” — gondolja dühösen és köszönés nélkül továbbáll. Azért ne haragudjon — kiabál utána a messzi rő 1 rokon — üzlet az üzlet. S zuszogva talpal fel a parton, az öreg házhoz. Amikor belép a kapun, hátát nekiveti a kapu oszlopának és nézi a házát. Felesége éppen kilép a konyhaajtón, hallja, hogy az embere beszél, magába beszél, mint akinek elmentek hazulról. — Mit motyogsz? — kérdezi az asszony. — Hiányzik három szarufa. Nem kaptam sehol. Hozd a kisbaltát, oszt gyere te is segíteni. A mesterek azt mondták, itthagynak, ha két órára nem viszem. Az öreg hozza a fészerből a hosszú létrát Valamikor kaz- 1 ázás hoz használta, állítja a tetőhöz. Amikor megbontja az első fát, néz utána, amint bukfencezik lefelé, s puffan az udvar kemény földjén, por párolog belőle. Mintha a múltját szaggatná, tépné. A szalmakötelek nehéz reccse- néssel szakadnak. Minden hang, amit a tető ad, emberi hangúnak tűnik. — Mennyit dugdostam én ezt a tetőt — szól le az asz- szonynak, aki fintorog a portól. Érzi, az ura most nagyon odavan, nem is hitte volna, hogy ilyen lélek szorult beléje. — Vén bolond — gondolja az asszony —, nemhogy örülne hogy megszabadul innen. Nyáron, szárazban még hagyján, de ha esik. kín itt az élet, nyakig ér a sár, az aljból kell hordani a vizet, háton kell félcipelni a búzát, mindent... Még ilyen bolondot, örülne pedig, hogy háza lesz az új soron. — Te voltál úgy oda azért a házért — mondja az öreg. M ár négy szarufa csontváza fehérük a tetőn. A balta odacsap, ahol csúcsba szaladnak a szarufák. — Jól megcsinálta ezt az én apám. Csakhamar leperdül az első, utána a második, hegyire esik, tántorog kicsit, mint a részeg, aztán puffanva eldől. Kovács János a negyediket is leválasztja, megkapaszkodik a létrában és lök rajta. A szarufa ledül, mintha cigánykereket akarna vetni és nehéz zuhanással hull a többihez. Előgurítja a talicskát, ráerősíti a szarufákat és kicsikorog az udvarból. Régen használták a talicskát, sír alatta a kerék, olyan fájdalmasan, mintha | nehezére esne a mozgás. — Már éppen menni akar- ^ tunk — fogadja a mester az | új háznál. — Négy óra, ha ^ nem tudná ... A ház elkészült Peckesen | emeli tetejét az új soron. * A z a régi magárahagyottan ^ gubbaszt a dombon. Veri az eső, a szelek lekapkodják í róla a maltert. Mondták már Kovács Jánosnak, bontsa le, és ami jó van benne, tegye § pénzzé. Nem teszt Hadd áll- § jón, amíg engedi az idő. Néha felkapaszkodik hozzá a dombra, lekaszálja a dudvát, az udvaron, néhol dugdos rajta, ^ Ilyenkor beül az egyetlenv szobába, egy ócska ládára, mely nem kellett az új házba, elszív egy plpányi dohányt, és senkinek sem mondja el, mire gondol... 'fssssrrssssssssssssssfssssssssssssssssssssssssrssxsssASAs Egy fiatal szobrász o a 9 fa EMBER ANYJA Asszony! Ember anyja! Nyugalom árad Belőled. Mert nálad lel nyughelyét Fejünk, ha már eszmélni, élni fáradt, Mint élni is tebenned született. Béke s titok! Világnak ringató ja (Ember-tudatnak maga a világ). Lélegző, lágy sir! Elő hangja hordva Süket csiránk 6 feltámadás-csudát. Nagyobb csuda nincsen a születésnél, 8 hogy újulj még szebben, van a halál! Mint ki hátrább lép. hogy első szökésnél Messzibb szökjön, mint ki versenyben áll; Örök versenyben: s ki felfog, továbblök Erős-lágy an tovább: asszony, te vagy! Világ-tartó s — vivő; s mint nyel a vad rög, Uj életre váltsz, te biztos, néma, nagy! Hős, lárma nélkül! Csendes, csuda harcban A vad halállal; és te győztes itt, Mint tárja létünk, s új s új arcban itt van — Anyánk, örök s örök-új fiald! — Szememben óriás kép tűnik ott fent Eg s föld között: a szót rá nem lelem! Két végűét közt szilárd-egy, iszonyú, szent Asszony: egy, s mind, száz-nevű. s névtelen! BODÓ BÉLA: IMIN AT , Barna, sovány, mezítlábas kamasz. Szú- l^rós a haja. Panajote mama már megrakta a ^szamarat. A szamár két oldalán egy-egy nagy | •! kosár, a kosarakat rongyok fedik. A kunyhó Ii ^ mögött kezdődik az erdei ösvény, felette a va- || ^ lószinűtleniül kék ég, aztán a hegyek. | J Panajote mama elkíséri szemével a kamaszt \ — most fordul be az ösvényen a megterhelt 5 szamárral. Mint mindig, Panajote mama szá- xmól. Kiböki fekete nagy ujját: egy óra míg í 5 a kamasz eljut a hegytetőre. Félórát van ve- I $lük, ha csend van. egy órát. Aztán hazaindul, | $ persze kerülővel. Négy ujj: a negyedik órában $ hazaér. Ha hazaér... A kosarak tetején ron- 5 $ gyök, a rongyok alatt lőszer. ,. — Halt! — kiáltja a német őrjárat. A ka^ masz hirtelen megtorpan, felszólítás nélkül ^ szedi le a rongyokat a kosár tetejéről. Ccska, $ piszkos rongyok. ^ A fordulón túl nem járnak németek. A ka- } masz lassít, megáll, egy éles kavics felvérezte $ a lábát. Aztán indul. A hegytetőn — a többiek j közt — van a két bátyja is. — Mama egészséges? — Egészséges, jí — Vigyázol rá? 5 — Ti is vigyázzatok magatokra. ^ Elnéznek dél felé. Arra, nagyon messze i van Athén. • 4 $ Azt mondják, nagy város. A kamasz még Uj $ nem járt ott, bátyja! sem. Csak lent, a falu- a !í $ ban. Van a fegyveresek között tanító, néha mesél. & é J — Az erdő bem — így kezdi egy cvikkeres Pán fújja hétágú sípját, előtte nimfák lebegnek, tudod-e? Valahol, nagyon messzire Zeusz trónol az Olimposzon, az Akropoiisz csodálatos Parthenonjában maga Pállasz Athéné, a gyönyörűséges istennő. Ahol pedig a Peloponni- szosz sziget mártja be ujjait a tengerbe, olyan kék a víz, mintha finom tintát oldottak volna benne. — Ki az a Zeusz? — kérdi a kamasz. — Isten — feleli a tanító —, az istenek atyja. A kamasz sokszor nem érti, mit beszél. Csak a cvikkerét figyeli. Arra van Athén ... Leballag a hegytetőről, óvatos kerülőkkel. Holnap majd ismét elindul — két kosár, lőszer. Még csak tizennégy éves, ha felfedezik a rongyok alatt a lőszert, a helyszínen agyonlövik. Ha felnő, — így gondolja —, ha szabadok lesznek, eljut majd Athénbe, látja majd egyszer a tengert, vagy elindul a szigetekre, Paroszról beszélt a tanító, Naxiszról. Azon az estén, amikor vérbe fagyva találta Panajote mamát a szétlőtt kunyhóban — eltemette, s hajnalban visszament a hegytetőre. Jóval később a németek letakarodtak hazája térképéről, de ők, a küzdők, új feladatokat kaptak —, a királyság sem kell. Megsebesült, fején, kezén, lábán. Kötözőhely, aztán vöröskeresztes sebesültszállító vonat A vonat ablakából egyszeresak megpillantja a messzi tengert. Az Egeinek a thrák részét. Milyen csalódás: nem kék — ködös sárga Már nagy legény. Magyarországra kerül, Budapestre. Megnősül, van egy kislánya. Es- ténkint az ablakhoz viszi a kislányt dél felé mutat: — Arra, messze, van Athén, tudod-e? A gyerek nem akar görögül beszélni, csak magyarul. A görög most asztalos. A hajógyárban dolgozik. Ha egy hajó elkészül, odaképzeli magát a fedélzetre. Split, Dubrovnik, Korcula, s aztán Korfu, ez már Görögország! Aztán, a korinthoszi öblön át: Pireusz! Van egy olcsó térképe, mindennap végigjár rajta a szeme. Pireusz: — csak képen látta a nagy görög kikötőt... Pireuszban majd vonatra ül, fel, északra, a kék hegyék közt van a faluja Hazamenni!... A család, már aki megmaradt közülük, szétszóródott, a kunyhó sincs már, s különben sem mehet haza ... Nézi faluját a térképen. A régmúltban a nagy történelem járt erre — azóta már olvasott róla. A térképen halványzöld színű Görögország. Valójában bizonyára: kék és arany. S fehér, ahogy a szép házak ragyognak a városokban, narancsszínű, mikor a narancs érik, zöld még a sovány réteken is ,.. A hegyek tetején néha szikrázik a hó. A kunyhók persze legtöbbször füstösfeketék, — már akinek van kunyhója. A Panajote mamáét még abban az időben szétlőtték. — A sírját meg kellene látogatni a hegyek aljában. Asztalt, kabtoberendezést csinál a hajógyárban. Az asztalnál ülnek majd az utasok, a kabin ablakából nézik a vizet — milyen színű lehet tavasszal az Égei-tenger? Ez a pont, ahonnan elindult lőszeres kocsijaival — látja-e még a faluját? Az olcsó térképen ez a pont a faluja, Budapestről térképméretben alig ötujjnyi, a valóságban most: irtózatos távolságban. Sokszor nézi a térképet, mert bizonyos abban, eljön az idő, amikor csökken ez a messzeség. Neve a szobrászok között még nem hangzik ismerősnek. A fiatal Alexa Ferenc ezideig mint újságíró szerzett nevet magáinak, bár a szobrászat iránti vágyat már a Szovjetunióban elvégzett újságíró- egyetem évei alatt is hordozta magában. — Bányász voltam. Elhatároztam, hogy beszélni akarok bányásztársaim életéről, bajairól. Keresbem a kifejezési formáit. Tudtam, hogy sok mondanivalóm van, de nem volt meg a nyelvem ... Sokáig azt hittem, hogy a toll lesz az eszközöm. Ma már tudom, hogy az anyag... — így beszél magáról. Nyilvános kiállítása ez ideig meg nem volt. Klubokban mutatta be munkáit, min-t most is a Népszabadság székház klubtermében. Húsz kis szobor... Ez Alexa Ferenc eddigi életműve, összegezése a megtett útnak. A fiatal szobrász célja, hogy legyőzze az anyagot és mondandójának eszközévé tegye. Az eddigi munka: harc az anyaggal. Szobrainak nagyobb része fából készült. A fa nem olyan engedelmes, mint az agyag. Megőrzi saját anyagszerűségét, karakterét nem veti alá egyértelműen, az alkotó egyéniségének. Az lehet csak a kérdés: hogyan tudja a szobrász legyőzni úgy az anyagot, hogy ne vegyen erőszakot rajta. Ennek az érdekes küzdelemnek néhány érdekes és a szobrász fejlődését híven dokumentáló állomását láthatjuk ezen a kis tárlaton. A „Ritmus", és „Ének” kitűnő stílusérzékről tanúskodó költői formabravúrok. Portréi már mélyebb jellemábrázolási törekvéseket mutatnak, különösen az utóbbi idők talán két legsikerültebb munkája a női fej és egy nyomozó portréja. Az útkeresésre, a fa által nyújtott lehetőségek maximális kihasználásának igényére mutat a „Mementó”. Ólomszobrai már feladják a fa tömfaszerűségét. Mozgalmas formák jelennek meg Alexa ólomszobrain, bár itt is jelen van az anyag karaktere: súlyossága talán csak az ülő kisfiú szobrán oldódik könnyeddé. Egyetlen bronz kisplasztikája a Nagymama már a mesterség tudása mellett kitűnő jellemábrázolási képességről tesz tanúságot. Alexa fiatal szobrász. Heg- rokonszenves ebb benne az őszinte hang, a pózmentesség Szobrai nem utánoznak semmiféle divatos irányzatot, fiatalságát nem az új divatok szolgai másolásával, hanem egyéni hangjának keresésével dokumentálja. Ezért rokonszenves, ezért figyelemre méltó. Bízunk benne, hogy sokat hallunk még róla... ö. F,
