Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-31 / 126. szám

A lánybrigádról csak jót hallani Megkezdték a járásban a belvízkárok felmérését Megszokták a munka örömét Sok szépet és jót lehet hal­lani a Kossuth Termelőszövet­kezet 3. üzemegységében a Kállai Éva szocialista brigád­ról. A kilenc nőből álló csa­patnak nagyon sokat köszönhet az üzemegység. Többek között azt is, hogy a kertészetben a termelési tervet tavaly 120 százalékra tudták teljesíteni. Dicséretükkel Nyári István üzemegységvezető sem fukar­kodik. — Lelkesedés, együvétar- tozás, jó munkamorál jel­lemzi a fiatal lányokat. Ilyen erények birtokában szinte „viszik” magukkal az egész üzemet. Ha szorít a munka, nem ismer­nek időt, sem fáradtságot, meg­birkóznak a feladatokkal. Természetesen nemcsak a munka köti le a fiatal brigád életét: elhatározták, hogy a várostól olyan távoleső üzem­egységben színvonalas műve­lődési és szórakozási lehetősé­get akarnak teremteni, hogy a fiatalság ne kívánkozzon el: a számítása mellett az igé­nyeinek is találjon megfe­lelő környezetet. A vezetőség támogatásával klubhelyiséget építettek. A most elkészült röplabdapályá­jukhoz is megkapták a felsze­reléseket. A brigád tudja, hogy ezzel még nem ért véget a ten­nivalóik sora. Az elért szocia­lista cím továbbra is szorgos, példamutató munkára kötelezi valamennyiüket. Így fognak mindennap munkához. Nem a dicséretekért: inkább azért, mert megszokták a jól végzett munka örömét. (jakab) Költő—olvasó találkozó Pákolifz István, József Attila-díjas CEGLÉDRE LÁTOGAT Az ünnepi könyvhét vasár­nap kezdődött meg az ország­ban. Cegléden vasárnap dél­előtt, a városi tanács nagy­termében megnyílt reprezen­tatív könyvkiállítással tartot­ták meg az ünnepélyes meg­nyitót. Június 2-án, pénteken este hatórai kezdettel az ün­nepi könyvhét programja ke­retében költő—olvasó találko­zót tartanak a Kossuth Műve­lődési Házban. A találkozóra Pákolitz István, József Attila- díjas pécsi költőt hívták meg, aki örömmel tesz eleget a ké­résnek, hogy a ceglédi versba­rátokkal találkozhasson. Június 4-én délelőtt tartják meg a Kossuth Házban a városi seny döntőjét. Művelődési szavalóver­SPORT VÍZILABDA Előkészületi mérkőzések Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Városi Sportuszo­dában lejátszott barátságos előkészületi mérkőzéseken a következő eredmények szület­tek: Ceglédi Vasutas SE—Siketek SE 10:4 (4:3, 3:1, 2:3). Góllö­vők: Zsíros 4, Vámosi 2, Re- vuczky 2, Szepes 1, Kisfaludy 1. Ceglédi VSE—Agráregyetem SE 19:3. Góllövők: Zsíros 3, Várkonyi 3, Vámosi 3, Bíró 4, Kisfaludy 2, Revuozky 4. A ceglédi csapat ilyen arányban is megérdemelten nyerte mindkét mérkőzését budapesti, I. osztályú ellenfe­lei ellen. Bíztató, hogy a baj­nokság előtt egy hónappal már kitűnő formában vannak a vasutas vízilabdázók. Bcck Ceglédi Vasutas SE—Szalvay SE ökölvívó területi bajnokság Cegléd 350 néző. 14:6 Dávid Ferenc edző nyilatko­zata: — Forró légkörben kezdő­dött a mérkőzés, és óriási hangorkánban. Az előjelek azt mutatják, hogy örülnünk kell, ha tisztességes döntetlent el­érünk. Versenyzőink azonban a papírformát alaposan felbo­rították, meglepően jól verse­nyeztek és ennek a lelkes küz­delemnek váratlanul jó ered­ménye lett! Kitűnő együttest sikerült legyőzni. Azonban, ha továbbra is eredményesek aka­runk lenni, egyes versenyző­inknek sokkal szorgalmasab­ban kell az edzéseken részt venni. Semetka magas szintű talál- kbzón győzött, ellenfelét fel­adásra kényszerítette. Lukács új sérülése ellenére is igen nyugodtan versenyzett. Hö- römpő ragyogó győzelmet ara­tott. Romhányit mindenképp dicséret illeti. Nagyszerűen öklözött, csapatának egyik legjobbja volt. Reálisan dön­tetlent érdemelt volna, de a bírók vesztesnek ítélték. Andó és Báró ellenfél nélkül győ­zött. Homoki ellenfele átesett a súlyhatáron. Marton ellenfe­le feladta a mérkőzést, nem bírta a kemény öklözést. Gen- csit igen helytelen bírói ítélet­tel állítólagos „mély ütésért” leléptették. Mi inkább színész­kedést láttunk. Farkas feladta, így a végeredmény: 14:6 lett. Vasárnap Kiskunhalasra me­gyünk második bajnoki mér­kőzésre. — sz — Agria Taverna „Agria Taverna” néven reprezentatív borozó nyílik Egerben. A Felső-magyaror­szági Üzemi Vendéglátó Vál­lalat régi pincerendszert tárt föl erre a célra a belvárosban és megkezdte átalakítását. Az utcai lejárattól hosszú lépcső­sor vezet a több teremből álló pincerendszerbe, amelynek fa­lait csiszolt márványlapokkal borítják majd. A stílszerű bú­tordarabokat az Egri Bútor­ipari Vállalat készíti. A Pa- rádi Üveggyárban már meg­formázták a poharakat és az üvegeket a pincemulató jelle­gének megfelelően. Az „Agria Taverna” egyszerre 200 ven­déget fogadhat. Hétfőn megalakult a járási tanács mezőgazdasági osztá­lyán az a három bizottság, amely az idei belvízkárok felmérését és végleges hitele­sítését végzi el. A bizottságok már kedden munkához is láttak. Eddig két termelőszö­vetkezet küldte be a kárigé­nyét. A hét folyamán öt ter­melőszövetkezetben elvégzik a szükséges felméréseket, me­lyeknél figyelembe veszik a februári — első — felmérés adatait is, a becslés alapja­ként. A ceglédi járás húsz termelőszövetkezete közül mintegy 16—18-ban kell fel­mérést készítenie a bizottsá­goknak. A munkával és a hi­telesítésekkel június 10-ig kell végezniük. Egy idő óta furcsa jelenség szemtanúi a ceglédiek: a vá­ros egy pontja felől sűrű, sötét felhő gomolyog az ég­nek, mintha tűzvész ütött volna ki valahol. De nem szá­guldanak szirénázó tűzoltóautók az eset színhelyére, hogy mentsék, ami menthető. A „tűzvész” nem komoly: az összegyűl emlett, agyonhasznált gépolajat, szemetet időn­ként a KGV-ből a kijelölt helyre hordják, s ott égetik el. Foto: Gulicska Elszalasztott üzlet - a „benzincsárdánál4‘ Nap mint nap egyre több külföldi autó halad át váro­sunkon. Megkezdődött a tú- ristaidény. Az áthaladó forga­lom legpontosabb adattudói a benzinkutasok, hiszen itt majdnem minden autós „le­stoppol”. Ki üzemanyagot, vagy autóápolószereket, ki csak egy ablakmosást kér, vagy éppen csak útbaigazítást. — Az igazi szezon ugyan még nem kezdődött meg — mondja Borda József kiszol­AJióst m l rohant be9 hogy elégtételt nyerjen Komáromi József 36 éves tsz-tag, abonyi lakos erőszako­san elkövetett magánlaksértés bűntettével vádolva került a bíróság elé. A vádlott a József Attila Tsz építőbrigádjában dolgozik, mint kőműves. Nős ember, de feleségétől külön- váltan él, élettársi kapcsolat­ban egy özvegyasszonnyal. Ko­máromi féltékeny természetű ember. Az asszonyt gyakran gyanúsította azzal, hogy erre a féltékenységre okot is ad. Márciusban egy alkalommal motorkerékpárral igyekezeti hazafelé. A lakás közelébe ér­ve találkozott élettársával, s mögötte nem messze megpil­lantotta a vetélytársat. Feldü­hödve állt meg, s pattant le a motorjáról, az asszonyt le­rántotta a kerékpárról és ütle­gelni akarta, — de ebben az épp arra járók megakadályoz­ták. A szorongatott helyzetben lévő nő a közeli portára szá­lad be, Szűcs Andrásáé laká­sára. A férfiben forrt a mé­reg. Utánaeredt, s bekiáltott, hogy nyissanak ajtót előtte. Mikor észrevette, hogy nem teljesítik ezt a „kérelmet”, fel­kapta az udvaron talált szár­vágó kést és az ajtóhoz indult. A külső ajtó kinyílt, mihelyt puszta kézzel megrántotta. A belsővel egy kis baj történt: olyan erővel találta benyom­ni az üveges ajtót, hogy ab­ból kiszakadt egy darab, s rá­adásul az egyik ablakfiók is összetört. A lakásban folytat­ta a verekedést. A bíróság Komáromi Józse­fet erőszakkal elkövetett ma­gánlaksértésben mondta ki bű­nösnek, s ezért egyévi javító­nevelő munkára ítélte, 10 szá­zalékos bércsökkentés mel­lett. Répa, retek, karalábé gáló. — De a napi 10—15 kül­földi túrista „premierje” nagy forgalmat ígér a nyári idény­re. Az átutazók többsége Pest felől érkezik, s városunkon keresztül igyekeznek Romá­nia, Jugoszlávia felé. — Honnan jöttek az első fecskék? — Eddig legtöbben Ameri­kából, Nyugat- és Kelet-Né- metországból és Olaszország­ból érkeztek. — Milyeú kívánságokkal? — A nyugati kocsik tulaj­donosai szuperbenzint tankol­nak, melyből minden igényt ki tudunk elégíteni. Nem így az egyéb kívánságok terén. Sokan kérnek kocsimosást, körülményeink azonban csak az ablakmosást teszik lehető­vé. Jó lenne, ha lenne presz- szója a benzinkútnak, vagy ha másképpen nem oldható meg, legalább a közelben ta­lálnának megfelelő pihenőhe­lyet, ahol egy kávét, vagy tíz­órait elfogyaszthatnának ... — Hogyan értik meg egy­mást a külföldiekkel? — Hatan dolgozunk itt, két műszakban, mindannyian tu­dunk németül és eligazodunk a szláv nyelvekben is. Külö­nösen a számokkal kell tisztá­ban lennünk, a litert a töl­tőállomás „pénztára” közli. — Egyébként a külföldiek sok szépet és jót mondanak el itt országunkról. Kedvelik a magyaros ételeket, amihez, mint mondják, igen olcsón jutnak hozzá. — Milyen különleges már­kát csodálhattak meg az el­múlt napokban? — Egy olasz Alfa-Romeót — sporttípusban, 240 kilomé­teres óránkénti sebességgel... Útjainkról mondják, hogy si­maságukkal nincs baj, csak egy kicsit szélesebbek lenné­nek! (csat—) Hideg szobor A piacon egyre olcsóbb a Megszokott — mondhatni, friss zöldségféle ára. Már lassan kinőttek a primőrsorból, szabványszerű — zöldség lett a nemrég még borsos árú salátá­ból, karalábéból, retekből. (Foto: Gábor V.) A kultúr-váró- teremben halk, ál- mosító zsongás. A korán érkezett diákok könyvei­ket, füzeteiket la­pozgatják. A for­galom nem nagy, hiszen a legkö­zelebbi vonat ér­kezéséig még van idő. A mellettem levő asztalnál csi­nos fiatalasszony, magasra tupíro- zott hajjal, lábán tűsarkú cipő, di­vatos táska az ölé­ben. A másik szé­ken fekete ken­dős, nagyon idős néni mocorog. So­káig szótlanul ül­dögélnek, csak a néni alatt nyiko­rog sűrűn a szék. Láthatóan szeret­ne beszélgetést kezdeni, de nem tudja, hogyan fog­jon hozzá. Hol a kosarában matat, hol a kendőjét kö- tözgeti, zsebken­dőjét gyűrögeti. A fiatal nőt ez nem zavarja, mereng­ve néz ki az ab­lakon. A néni egyet gondol, fel­áll és kimegy. Pár perc múlva egy nagy pohár mál­naszörppel tér vissza és odateszi a nő elé. Az éppen hogy csak oldalt pislant, eltolja maga elől: „nem vagyok szomjas, mama” — mondja és tekintetét új­ból az ablakra szegezi. A néni csalódva nézi a poharat. Kosará­ból szalvétát vesz elő, benne kirán­tott hús, kenyér. Zsebéből előkerül a kés is, amit óva­tosan az asszony elé csúsztat. — Ugyan, ma­ma! Nem látja, ki van írva, hogy itt nem szabad enni, különben is... A nénike visz- szapakol. Feláll és odamegy az ab­lakhoz. Kinéz, majd visszatekint a nőre, és szinte alázatosan kérdi a szemével: mit né­zel olyan na­gyon? ... majd a fáradt emberek jellegzetes csoszo- gásával ismét ki­megy. Cukorkát hozott. Savanyút. Mosolyogva kínál, de a visszautasítás már szánalmas szomorúságot fest arcára. Bugyrait maga mellé helye­zi és szótlanul, öl- beejtett kezekkel, mint egy megfé­lemlített gyerek ül tovább. Egy pilla­natra felderül az arca, mint aki megtalálta a meg­oldást a szóhoz. — Ugyan, kint lesz-e a Jóska az állomáson... elé- bünk... A nő, mint egy hideg szobor ül. , —... mert az szereti a savanyú cukrot... próbál­kozik, mint egy megsebzett ma­dár, aki erőlköd­ve csapdos tört szárnyaival, hátha sikerül... Ebben a pilla­natban megszólal a hangos bemon­dó: „A második vágányról sze­mélyvonat indul Abony, Szolnok felé . . ” A nő gyorsan felugrik, már az ajtónál van, ami­kor a néni nehe­zen feláll. Kosa­rát karjára akasztja és megy utána. A fiatalasszony már az ablakban könyököl kifelé, mikor a néni mégcsak kapasz­kodik a magas lépcsőn. Aztán már nem látom őket. Csak a fia­talasszony révede­ző tekintetét lá­tom még, ahogy lassan kihúz a vo­nat az állomás­ról ... (csat—) Tűzvész? Nem: nagytakarítás! Ülésezett a KISZ járási végrehajtó bizottsága Kedd délelőtt ülést tartott j — újjáválasztása óta első íz- I ben — a KISZ ceglédi járási j végrehajtó bizottsága. Az ér- : tekezlet fő napirendi pontja- ; ként jelentés hangzott el az idei nyári úttörő táborozás \ előkészítéséről és a nyári tá­borozás terveiről. A témakör előadója Kovács Gizella, a já­rási úttörőelnökség titkára volt. A hozzászólások után a jelenlegi káderhelyzet megvi­tatása került napirendre. XI. ÉVFOLYAM, 125. SZÁM PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA 1967. MÁJUS 31., SZERDA

Next

/
Oldalképek
Tartalom