Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-22 / 94. szám

«57

M terűt

%/Cfrtap

1967. ÁPRILIS 23.. VASÁRNAP

Magyar László:

IVÁNYI LARISSZA HÁROM HALÁLA

P

rosper« dr., mint már régóta, mindennap, amióta végérvényesen megöregedett, és ezt hosszas morfondírozás után tudomásul vette, ezen a reggelen is kiteregette rozzant íróasztalán az újságot, és megkereste a szürke betűrengetegben azt, ami egyedül érdekelte a világból: a halálozási rovatot. Talán akadnak néhá- nyan, akik emlékeznek igazi nevére, ő maga régen elfelejtette. A Prospero név úgy ragadt rá kezdő színikritikus korában, hogy megírva lelkes és szigorú referádáját, az új szereposztásban bemutatott Vihar-ról, írásműve alá a maga neve helyett Shakespeare bölcs és rokonszenves utolsó hősének.' Pros- peró-nak a nevét kanyarította. Szórakozottságból-e, vagy mert színültig töltötte lelkét az angol szellemóriás varázsa, eldönteni sohasem lehetett. Hozzátapadt a név, ő meg a névhez, elvá- laszthata t lan ul.

Diplomáciai kapcsolatát az élettel és annak valóságával akkor szakította meg, amikor rádöbbent, hogy minden mondanivalóját elmondotta, minden csókját elcsókoita már, és a világnak sincs szava, csókja az ő számára. Azóta korlátozta érdeklődését a lapok gyászrovatára, mert ismerősöket már csak abban talált. Egyre ritkábban és egyre távolabbiakat

Most is böngészkedett a nagynehe- zen feltalált gyászrovatban. Elhasznált szemével csak a parányi betűk között bújkáló vastagabban szedett neveket tudta elolvasni. Csupa idegen név ma is, mint hetek, hónapok óta mindennap. Már éppen félretolta volna az újságot, amikor a rovat végefelé, a legapróbb betűkkel szedett sorok között megakadt szeme az utolsón: Dr. Jónás Elekné Iványi Car issza.

— Iványi Larissza... Iványi Larissza™ — suttogta és mintha szellemet idézne, lehunyt szeme előtt megjelent a színésznő fiatal, diadalmas szépségű arca, fölötte a szőke hajkorona, amelynél hamvasabban, selymesebben azóta sem szikrázott rivaldafény. És szeme, íriszében a Quamero egének ragyogó kékségével, mélyebb és megrendítőbb a végtelenségnél.

Izgatottan kereste elő lim-lam-mal teli fiókjából, a régi szivarszipkák, kopott tollszárak, tompa ceruzadarabkák, cigarettadobozok tömkelegé közül a nagyítóüveget, és azzal vallatta tovább a kurta szöveget.

DR. JONAS ELEKNE TVÁNYI LARISSZA f. hó 17-én hosszas betegség után elhunyt. Temetése f. hó 22-én de. 11-kor a Központi temetőben.

Semmi több.

Á

z újságra ejtette a lupét, aztán hátradőlt magastámlájú karos- székében. Iványi Larissza ...

... Különös név. Vidéki kórista- lányok csinálnak maguknak ilyenfajta neveket, amelyek egyszer-kétszer rá is kerülnek a plakátokra, de aztán hamar elsüllyednek a népség, katonaság névtelen együttesében. De Iványi Larissza nem csinált név volt. Ezt írták be a kassai anyakönyvbe vagy nyolcvan évvel ezelőtt, amikor az apja, Iványi Bonifác, méneskari alezredes bejelentette elég későn érkezett első és utolsó gyermekét. A Larissza nevet pedig lengyel eredetű nagyanyjától örökölte. A plébános akadékoskodott is, hogy hát ez a név nincs a kalendáriumban, de az erélyes törzstiszttel nem mert sokáig ellenkezni.

— Teátrista lesz ezzel a névvel a kisasszony bizonyosan — bókolt a keresztelő lakomán a boldog és büszke mamának egy kackiás főhadnagy, akiről az egész város tudta, hogy a világnak csak két olyan helye van, ahol otthon érzi magát: a lovarda meg a színház.

Jóslata be is vált. Larissza már kö- lyöklány korában Jászai Mari dicsőségéről ábrándozott, és később puhaszí- vű. közben megözvegyült apja elég gyorsan beletörődött abba. hogy bakfis- lánya faképnél hagyva a szigorú angolkisasszonyokat, beiratkozzék a színiakadémiára. Már tanárai is felfigyeltek rá, és vizsgaelőadása után szerződéssel kínálta meg egy kisebb pesti színház, de Larissza hazavágyott Kassára, és igen kis gázsival a kassai színházhoz szegődött Apja nyugdíjba vonult gyá- molításra szoruló aggastyánná vénült az özvegyi sorban, de azért kislányát estéről estére elkísérgette a színházba és megvárta előadás után a kiskapuban. Általában civilben járt ezüstnyelű Séta bottal, de a premierek estéin felöltötte régi uniformisát és kardesörtet- t'e kísérte a színházba a fiatal színészkőt így éldegéltek néhány esztendeig,

és amikor az öreg katona végképp letette a szolgálatot, Larissza már elin-, dúlt a karrier útján. Óriási sikerrel ugrott be egyszer a váratlanul megbetegedett öregedő hősnő parádés szerepébe, és egycsapásra meghódította a kassai publikumot. Lelkendezve Irt a fölragyogó új drámai csillagról a Kaschauer Zeitung. A kritikus magyar Eleonóra Duse-nak és új Sarah Bern- hardt-nak titulálta.

P

iosperónak ez a kassai kritika került véletlenül a kezébe a pesti redakcióbán. Jobb dolga éppen nem lévén, hát gondolta, fölug- rik Kassára, és maga is megtekinti az új csillagot. (Utólag letagadta, hogy kirándulásának indító okai között elég fontos helyet foglalt el a Schalkház nagyhírű étlapja és az Andrássy néhány borkülönlegessége is.) A kassai direktor páholyából nézte végig a Sasfiókot, blazírt fővárosi arccal, jobb szemén csillogó monoklival. A kassai Flambeau-t, Metternich herceggel egyetemben laposnak és szürkének érezte, az atmoszférát. kulissza szagának, de amikor Larissza légies alakja megjelent a kopott díszletek között, és fölcsendültek meleg, bársonyos hangján Rostand rigmusai, hirtelen lekapta monokliját, a páholy korlátjára könyökölve különös izgalommal figyelte a ragyogó jelenség minden mozdulatát.

Az előadást megnézte másnap is, harmadnap is. A pesti redakcióbán nem tudták, hova lett. A rendőri riporter már a főkapitányságon érdeklődött utána. A harmadik előadás után az Andrássy kávéház színészasztalánál, a direktor és Larissza jelenlétében gratulált a jó szemű és színes tollú kassai kollégának.

Hazatérve Pestre, A kassai Sasfiók címmel szép tárcakritikát írt Iványi Larisszáról, fölfedezve benne Déryné ifiasszony, Laborfalvy Róza és Jászai Mari méltó utódát. Már jó néhány évig úgy érezte, mintha egy kicsit szerelmes is lenne bele. Egyengetni próbálta az útját valamelyik nagy pesti színház felé, de éppen azokban az években sehol sem volt üresedés, a Larissza tehetségéhez méltó szerepkörök birtokosai megingathatatlanul tartották és védtek pozíciójukat.. Az egyiknek a kultusz államtitkár, a másiknak egy dúsgazdag mágnás volt a barátja, a harmadikról pedig azt suttogták, hogy maga az öreg császár érdeklődik művészete iránt, kihallgatáson is fogadta a gödöllői kastélyban, amikor néhány napig ott va- dászgatott.

A kőszínházas vidéki városok viszont valósággal versengtek La- risszáért Előbb Miskolcon, aztán Kolozsvárott, Szegeden, majd Váradon bűvölte el a publikumot. Dr. Prospero legtöbb premierjén megjelent. Látta diadalát a Kaméliás hölgy-ben, Ibsen Nórá-jában és Hedda Gab- ler-ében. Molnár Ferenc Liliom-ában, a Hamlet Opheliá-jában és a Lear király Cordéliá-jában. Jelen volt a váradi Erőkében, amikor Ady Endre a Holnapo- sok asztalánál egy forradalmas sikerű irodalmi matiné után könnyezve csókolta meg Larissza kezét — Maga az egyetlen, aki nem szavalja. nem mondja, hanem érzi és éreztetni tudja a magyar verset, aki a pódiumon valósággal a verssé lényegül át. Köszönöm, Larissza, hogy meg tudta nekem is mutatni ma Ady Endrét.

A költők verseket írtak hozzá, hegedűnek. gordonkának nevezték, megejtő zenének a hangját. A versek fővárosi lapokban jelentek meg, de Larissza maga sohasem kapott helyet a pesti színpadokon, néhány szezonvégi vendégszerepléstől eltekintve.

A háború után hirtelen eltűnt a neve a vidéki színházak plakátjairól is. Dr. Prospero, amikor a hadifogságból hazaérkezett, csak annyit hallott róla, hogy egy fiatal váradi fiskális, Jónás Elek vette feleségül. Később még azt is megtudta, hogy Pestre költöztek, Jónás olykor a politikai életben is szerepelt, előkelő ügyvéd lett belőle, nagy pénzintézetek és ipari vállalatok jogtanácsosa. a társadalmi kapcsolatok kiépítésének és hasznosításának valóságos mestere. Páholybérlő az Operában, a Nemzetiben és a Vígszínházban. Egy- szer-kétszer találkoztak is. Larissza még mindig gyönyörű volt. Igazi reprezentatív feleség, megközelíthetetlen.

— Szerepet játszik — pletykázta Jászai Böske, a nyugdíjas súgónő. aki még Váradon barátkozott össze vele és nagyritkán meglátogathatta az elegáns belvárosi lakásban. — Az önfeláldozó, odaadó, hűséges feleség szerepét játssza, aki csak az urának és az uráért él. Ebben is olyan tökéletes, ezt is olyan mélyen átéli, annyira azonossá válik vele, mint akár a Sasfiókkal, akár Hedda Gáblerrel, vagy a Kaméliás hölggyeL

— A színpadra nem vágyik vissza? — kérdezte Prospero.

— Ha vágyik is, el nem árulná semmiért.

Múltak az évek, az évtizedek, magukkal vittek mindent, és ami talán mindennél drágább, az ifjúságot is. Dr. Prospero megvénült, már csak akkor gondolt az élőkre, amikor meghaltak. Larissza emléke is az opálos múltba merült De a kurta, rideg gyászjelentés most felidézte.

...Temetése f. hó 22-én de. 11-kor a Központi temetőben ...

uszonkettedike keddre, a hét legszürkébb napjára esed. Dr. Prospero előkereste régen kifényesedett fekete zakóját, fekete nyakkendőt kötött, fekete kesztyűt húzott, villamosra ült, és fél tizenegykor már kint volt a temetőben. Megkereste azt a fülkét, amelyben Larissza ravatala állt. Körülötte még senki. Előtte egyetlen koszorú, széles selyemszalagján egyetlen szó: Eleked. Amikor a ravatalra tette fehér szegfűcsokrot, t gyertyafényes félhomályban szemébe villant a fekete koporsó oldalára festett ezüst felírás: Dr. Jónás Elekné élt 79 évet.

Semmi más.

A fülke falához támasztott fakereszten kis tábla, rajta: Itt nyugszik dr. Jónás Elekné, élt 79 évet.

— Larissza most halt meg másodszor

— meredt maga elé dr. Prospero. Először vagy ötven évvel ezelőtt halt meg, amikor Jónás Elekné lett belőle, másodszor most, amikor már koporsója, sírkeresztje sem emlékszik igazi ne- vére.

Valaki csöndesen a ravatalhoz lépett

Jászai Böske volt, az öreg súgónő. Parányi csokrot tett a koszorú mellé és szerényen félrehúzódott. Aztán percekig senki, öt perccel tizenegy előtt érkezett meg autón dr. Jónás. A ravatalozó ajtajában várta meg a papot.

Prospero észrevétlenül megszökött Barlangjában a temetés után nyolc napig szüntelenül Larisszára gondolt A kilencedik nap délutánján becsöngetett a belvárosi lakásba. A házigazda udvariasan fogadta és a legbelső szobába tessékelte.

— Kis rendetlenség van — mentege- tődzött —, szegény nőm dolgait rendezgetjük éppen.

Kitárt szekrények, kihúzott fiókok, a székeken, az asztalokon litn-lom. Egy szikár, meghatározhatatlan korú nő tett-vett az összevisszaságban,

— Házunk régi barátnője — mutatta be Jónás.

Nagynehezen megszabadítottak egy széket és megkínálták vele a vendéget.

Dr. Prospero a székre roskadt.

— Nem haragszik, ha folytatjuk — udvariaskodott a házigazda — szeretnénk minél hamarabb túlesni rajta. Most derült csak ki, hogy szegény nőm gondosan megőrizte lánykori bolondé- riájának néhány haszontalan emlékét. Nem tudom, miért is ragaszkodott hozzájuk?

— Ez mi lehetett? — emelt ki az egyik papírdobozból egy laposra gyúródott fehér művirágot a ház régi barátnője.

— Valami ruhadisz — vélte Jónás, majd finnyásan ujjal köze fogta és a fal mellett álló papírkosárba dobta.

— Kamélia — szorult össze dr. Prospero szive és vaksi szeme előtt megjelent a Kaméliás hölgy hódító alakja a váradi színpadon.

Most egy furcsa bojt bújt elő a dobozból. majd repült a művirág után a

kosárba.

— A reichstadti herceg vállrojtja...

— ismert rá Prospero.

— Ni-ni, régi újságkivágások — csodálkozott a ház barátnője, és elsárgult papírdarabot szórt Jónás elé az asztalra. Az egyik a földre repült, éppen Prospero lábához. Lehajolt érte, fölemelte, szeme elé tartotta és fölismerte benne a Kaschauer Zeitung beszámolóját Larissza diadalmas beugrásáról a Sasfiókba. Szerette volna elcsenni a toszladozó papírlapot, de Jónás kivette kezéből és a többivel együtt azt is a kosárba dobta.

Dl

Prospero valami részvétféléről motyogva búcsúzott. A lépcsőházban megtörölgetve bepárásodott szemüvegét, rekedten mormolta:

— Most halt meg harmadszor Iványi Larissza, most halt meg igazán.

HAJNAL GABOR:

TÁJKÉP

Konokon állok a parton a nád közt

színárnyalatok változását figyelem a tó vizén az ég boltozatján felhők rohanó érkezését és

semmibe tűnését nézem birkanyájat a fakó füvű lejtőn indulatos puli rohanását kacsák piros csórét a patakban libák tárják vakító fehér szárnyukat a napba néznek

lerázzák a gyöngyöző vizet magukról és féktelen örömmel rikoltanak aztán csend lesz.

Hóvirágot keresek a lejtőn holnap ibolyát is találok.

PAKOLITZ ISTVÁN:

TEKER CS

Színes posztóból összevarrt tekercs tarkállik fönt a rossz tyúkól-tetőn; kopott, molyrágta kis darabnyi múlt, hosszan megállít, Rá-cmlékezőn.

(Aprócska asszony fogja hirtelen s a feje fölé fürgén fölt eszi; ne nyomja majd fejét a telt kosár, ha Kishegyről a szilvát cipeli.)

Nem fogta, mégse dőlt le a kosár, tetszett nekem a mutatvány nagyon;

— most rám nehezül minden súly, teher, míg a tekercset megsimogatom;

ez koptatta le kis, aszott fején hírmondóba maradt ezüst haját; csak úgy magamnak suttogom: mama, segítenék, ne nyűje el magát.

8 már fejemen van az avítt tekercs. Szegény anyám, ha látná a fiát! Emlékezőn egy percig hordozom alázattal, mint szent a glóriát.'.

MARKUS TILDA:

Egy napsugár

■--------------- Dél van. A fiú végigszalad a gépsor között. A

I Fújnak. | nagyobb forgácskupacokat kikerüli, a kiseb---------------- beket átugrálja. Fut ki, az üzem elé. S mintha

csak megbeszélték volna, a lány is cfrra megy törpe tűsarkújában. A fiú hozzálép. Nézi. Közben olajos tenyereit nadrágja két oldalán végighúzza. A lány a fiú tekintete alatt elpirul. A hangja is remeg, mikor szól:

— Te! Képzeld! — kezdi és szeretne könnyednek látszani. — Elvasztettem a flekkemet. Leragadt a sárban. De megvan. Megtaláltam. Azért mentem be az üzembe, hogy szöget kérjek.

— Adtak?

— Nem. Nem adták ide. A bácsi megcsinálta. Hogy az ujjamra ne vágjak. — Felhúzza a vállát. — Látod?

———- a lábát, mutatja. Térde a szoknya alól ki- Felemeli I villan. Fehér. Karcsú a dereka. A nyaka is.-------------------Kecsesen, fehéren emelkedik ki a twistpulóver kékjéből. Es kék a szeme. A szája piros. A fiú nézi. nem tud betelni vele. Aztán szól, megváltozott hangon:

— Kicsit kidörzsöltem a nyakadat tegnap. A szakallam- mat

A lány a földet nézi, úgy kérdi összezavarodva:

— Hol? — Ujjait a nyakán végighúzza.

— Ott! Ahol most van a kezed!... Csak egy picit. Vigyáztam. Tudom, hogy erős.

Végighúzza keze fejét borotvált állán. Serceg. Keze nyomán az arcán olajfolt marad.

— Vigyáztál? — kérdi a lány nagy-nagy belenyugvással és úgy érzi, apró, fehér kecskék ugrálnak a közeli, füvet domboldalon.

— Persze. Más észre sem venné. De én, tudom.--------------:----- mint mikor a cserépedény elhasad. Te kinI A hangja, ( tetük egymásba kapaszkodik. Kicsit elidőz.--------------------- Míg a szemek lángra nem gyúlnak. Míg ki

nem szökik a vér az arcukból. A fiú a józanság utolsó fokán, nagy jó akarattal mondja:

— Bolondok voltunk. Nem lett volna szabad. Nem it aludtam. Egy szemet sem. Csak forogtam, míg meg nem virradt. Elhiszed?

A lány nem válaszol. A gerincében tüzet érez. Beleremeg.

— Máskor ne engedd — folytatja a fiú, szinte kérlelve. — Ne hagyd magad.

— Jó — suttogja a lány, aztán búcsú nélkül indul. A kanyarban megáll, visszanéz. A fiú nincs már ott. Csak az esőszemek permetezik a készre szerelt gépkocsik szélvédőüvegét. A fiú már az üzemben van. Dolgozik. Tudja. Látta már munka közben. Először is úgy látta. Mégis jó állni, rágondolni egy picit. Aztán a kultúrházban találkoztak. Két hete. Táncra kérte. Azóta negyedszer voltak együtt tegnap este.

— Ne hagyd magad — suttogja a fiút idézve és tudja: a» lenne az okos dolog, nem hagyni magát.

.—, ■ elindul. Boldog. Oldalához szorítja a levej Sietősen | lekkel teletömött vízhatlan aktatáskát. Akik —--------------- mellett elhalad, az esős gyárudvaron, s mos

olyát látják, úgy érzik, mintha rájuk ragyogna egy napsugár.

s