Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-20 / 92. szám
/«» he erei y&'rtop 1967. APKTT TS 20., CSÜTÖRTÖK Meghalt Adenauer Dr. Konrad Adenauer volt nyugatnémet kancellár szerdán 13.21 órakor, 91 éves korában meghalt. A halál oka influenzával kapcsolatos bronchitis által előidézett vérkeringési zavar és meggyengült szívműködés volt. ' Nyugat-Németország összes középületein félárbócra eresztették a lobogókat. A Bundestag koradélután összeült, de az elnök néhány kegyeletes mondata után elnapolta ülését. Lübke köztársasági elnök állami gyászünnepséget és állami temetést rendelt el. BERLIN Az NSZEP VIL kongresszusának harmadik napja Willi Stoph és Wladyslaw Comulka beszéde Willi Stoph miniszterelnök beszámolójával kezdődött az NSZEP VII. kongresszusának szerdai tanácskozása. A „Nép- gazdasági feladatok megvalósítása” című referátumban az NDK Minisztertanácsának elA moldovai küldöttség Gödöllőn (Folytatás az 1. oldalról) ha eredményeink jönnek szóba, és dicsérnek bennünket, ahhoz itt vagyok én; ha szidnak, ahhoz itt van Rugy elvtárs, a Kisinyovi Mezőgazda- sági Főiskola rektora — mondotta élénk derültség közepette, majd átadta a szót G. J. Rugy rektornak. A kisinyovi főiskoláról szóló tájékoztató után az ismerkedés előbb baráti beszélgetéssel, majd néhány tanszék meglátogatásával folytatódott. Ebéd után a moldavai delegáció tagjai nagygyűlésen találkoztak a város üzemeinek és intézményeinek dolgozóival, az egyetem munkatársaival és hallgatóival. A nagygyűlés elnökségében a szovjet vendégeken kívül helyet foglalt Kristóf István országgyűlési képviselő, az MSZBT főtitkára, és Szakali József, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára is. Varga Ferenc, a Pest megyei Tanács vb-elnö- ke ünnepi beszédében a többi Felvételre keresünk BUDAPESTI MUNKAHELYRE szerkezetlakatos és hegesztő szakmunkásokat. Szállást biztosítunk. Valamint VIDÉKI MUNKÁRA röntgen és magasnyomású hegesztőket, csőszerelőket, gép- és szerkezetlakatost, szegecselőket és festő szakmunkásokat. Jelentkezés: ORSZÁGOS BANYAGÉPGYÁRTÓ V. IV- Baross u. 91—95. között a következőket mondotta: — Meleg szeretettel köszöntőm megyénk legfiatalabb városában, a mezőgazdasági szakemberképzés fellegvárában, a baráti moldavai delegáció tagjait. Személyükben annak a népnek képviselőit köszöntjük itt, amely éppúgy a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnál! köszönheti felvirágzását, szépülő életét, mint a mi népünk. A továbbiakban Varga Ferenc ismertette Pest megye fejlődését, a felszabadulás óta elért eredményeit. Beszédét a szovjet, a magyar nép barátságának éltetésével fejezte be. Szavaira G. J. Rugy elvtárs válaszolt, megköszönve a baráti meghívást és az érdekes programot. A nagygyűlés után a moldavai művészegyüttes tagjai ünnepi műsorral kedveskedtek a nagygyűlés részvevőinek. — ny. é. — A Váci Faipari Ktsz FELVESZ bútorasztalosokat szövetkezeti tagnak. Jelentkezni lehet: VÁC, Rózsa Ferenc u. 3/9. Telefon: 197 Használatban meghibásodik, mi megjavítjuk: RÁDIÓ ÉS TV-KÉSZULÉKÉT Szigetszentmiklós, Árpád u. 45. alatti, valamint HÁZTARTÁSI GÉPEIT a Szigetszentmiklós, József Attila telep |X-es ép. alatti részlegünkben. Ugyanitt villanymotorokat tekercselünk. Ráckevei Járási Javító és Szolgáltató KSZ. Javítjuk gyorsan, jól, szakszerűen: RÁDIÓJÁT, TELEVÍZIÓJÁT, HÁZTARTÁSI KISGÉPEIT Cegléd, Szabadság tér 5. Telefon: 191 , Jászkarajenő, Néphadsereg u. 1. Telefon: 8 Abony, Kossuth tér 2. Telefon: 77 Albertirsa, Kolozsvári u. 1. Telefon: 11 Ceglédi Vasipari Elektromos és Műszerész Ktsz nőké elsősorban az elkövetkező években megvalósítandó feladatokkal foglalkozott. Az NDK miniszterelnöke az elkövetkező három év népgazdasági feladatairól beszélve kiemelte a népgazdaság tervszerű arányos fejlesztésének és a szocialista gazdasági rendszer megvalósulásának szükségességét. A szónok beszélt az NDK külkereskedelme előtt álló feladatokról. Kiemelte a szocialista országok közötti kereskedelem jelentőségét az NDK népgazdaság szempontjából. A technikai fejlődés problémáinak taglalása mellett, a szónok külön kiemelte az egyén növekvő szerepét a tudományos-technikai forradalomban és a gazdasági tervezés és irányítás új rendszerében. ' Az egyes dolgozók és a vezetők felelősségéről beszélve hangsúlyozta, hogy az elkövetkező időszakban mindenütt még jobban meg kell tanulni szocialista módon gazdálkodni. Willi Stoph nagy tapssal fogadott beszéde után Wladyslaw Gotnulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, a lengyel pártküldöttség vezetője üdvözölte a kongresz- szust. Szenvedélyes szavakkal ítélte el azt, hogy a másik német államban: Nyugat-Németországban egyre erőszakosabban jelentkezik a militarizmus, az imperializmus, általában az agresszív politika. Szerdán üdvözölte az NSZFP kongresszusát Jiri Hendrych, a csehszlovák pártküldöttség vezetője és Max Reimann, a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. A MEGSZÁLLT DÉL-JE- MEN FÉLSZ AB ADlTÁSI FRONTJA közzétette programját, amely szerint céljuk a forradalmi szocialista köztársaság létrehozása. MEGTARTOTTA ELSŐ MUNKAÜLÉSÉT Lisszabonban a NATO parlamenti közgyűlésének állandó bizottsága. NÉGY ÉS FÉLÉVI SZIGORÍTOTT BÖRTÖNRE ítélték Belgrádban Mihailo Mihajlo- vot. Meleg után: (Folytatás az 1. oldalról> kétszázötven nagy teljesítményű gép szórta a gabonatáblákra a gyomirtó vegyszereket. Az előző évek kedvező tapasztalatait hasznosítva az idén a gyomirtással egyidejűleg kar ham idős oldattal lomb; trágyázzák a búzákat. Bár az utóbbi napokban lényegesen javult a belvízhelyzet, lefutottak a tiszai árhullámok is, az Alpokban még sok a hó, s a hirtelen olvadás árhullámot is előidézhet a Dunán. Pest megyében főként az ártereken okozhat ez gondot. Az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatóságán elmondották, hogy az év elején bevezetett űj vagyonbiztosítás keretében elvállalják “á ‘lákfesSTg" árvízkárainak a megtérítését Közölték azonban, hogy ilyen biztosítást az árvízvédelmi készültség elrendelése után már nem tudnak kötni. (s. p.) Ma kezdődik a termelőszövetkezetek I. országos kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) mondott a tanács tagjainak munkájukért Dr. Nagy Sándor, a kongresszus előkészítő bizottságának titkára beszámolt a termelőszövetkezeti küldöttközgyűlések és a megyei tsz-ta- nácskozások tapasztalatairól, elemezte a szövetkezeti parasztság tanácskozásain széles körben megvitatott és a kongresszus napirendjére kerülő kérdéseket, javaslatokat. Ezután ismertette a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek 1966. évi országos termelési versenyének eredményeit. Megállapította, hogy a verseny kimagasló sikerei révén, újabb közös gazdaságok zárkóztak fel a legjobbak közé, s hogy az élmezőny „mércéje” az előző évinél is jóval magasabb. Az országos versenybizottság a különböző területi, illetve termelési ágazatok szerinti kategóriákból hatvannyolc termelőszövetkezetet ajánlott az Országos Termelőszövetkezeti Tanácsnak a kitüntetési javaslat előterjesztéséhez. Az Országos Termelőszövetkezeti Tanács javasolja azt a termelőszövetkezeteknek, hogy tevékenyen vegyenek részt az iparban kezdeményezett jubileumi munkaversenyben, s a termelési eredmények fokozása érdekében tegyenek ver- senyfelajánlásokat. Végül a tanács felkérte a mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisztert, hogy a termelőszövetkezetek 1966. évi országos termelési versenyében legjobb eredményt elért közös gazdaságokat kitüntetésre terjessze fel a magyar forradalmi munkás-paraszt kormányhoz. ★ A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a termelőezövetkezeA kitüntetéseket szerdán délután a Parlament kupola- csarnokában Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át A kitüntetésnél jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenó, a Miniszter- tanács elnöke, Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai, Dobi István. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Dime ny Imre, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Losonczi Pál köszöntötte a kitüntetetteket, akikben az ország — mint mondotta — a mezőgazdaság szocialista átszervezésének kiváló harcosait és munkásait tiszteli. Ezután az Elnöki Tanács elnöke átadta a kitüntetéseket. Tizenkilencen kapták meg a Munka Érdemrend arany fokozatát, köztük Szűcs Béla, a kiskunlacházi Petőfi Tsz elnöke. ötvenen a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapták, köztük Huszár Kálmán, a nagykőrösi Huhyadi Tsz elnöke, Kiss Andrásné, a tápiósze- lei „Tápió mente” Tsz növénytermesztője, Kuli Imre, a kakucsi Lenin Tsz elnöke és Szabó Ferenc, a ceglédi Vörös Csillag Tsz elnöke. Bronz fokozatot nyolcvanötén kaptak, köztük Biber Imre, a sárisápi Új Élet Tsz elnökhelyettese, Fazekes Károly, a mendei Lenin Tsz elnöke. Mezei József, a zsám- boki Petőfi Tsz elnökhelyettese, Tary Jenő, az alsógödi Egyesült Dunamenti Tsz bri- gádveztője. Tóth Cs. Andrásné, a zsámbéki Üj Élet Tsz fejőnője, Tóth Róza, a kocséri Petőfi Tsz elnöke és Vrbán Pál, a Budapest XI. kerületi Sasad Tsz elnökhelyettese. A kitüntetettek nevében id.. Szabó István, a tűrkevei tsz tek I. országos kongresszusa I nyugdíjasa mondott köszönetét alkalmából kitüntetéseket ado- I az elismerésért.^ ^ mányozott a termelőszövetke- ” * " ' zeti mozgalom arra legérdemesebb dolgozóinak. Ezután a Népköztársaság Elnöki Tanácsa fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. BE ni.IXi KÉPESLAPOK (3.) A Kempinskinél és a Linden Corsóban - Extra-Blatt és Spiegel - Két szabad szombat minden hónapban 655 márkás átlagbér „A nyugatnémet utas egy keleti márkáért az NDK- ban többet ehet és ihat, mint egy nyugatnémet márkáért az NSZK-ban.” A megállapítást egy Nyugat-Berlinben megjelenő lapból vettem, az Extra- Blatt-ból, amely egyik legutóbbi számában „esztelen- ségnek” minősítette, ha a Berlinbe látogató nyugatnémet polgár úgy hiszi: az egy az egyhez arányú pénzátváltással „ajándékot adott”. (Sok a nyugatnémet Berlinben is, különösen vasárnap és ünnepnapokon. A nyugat- berlinieken kívül — akik más jogállásuk miatt csak úgynevezett „Passierschein” birtokában jöhetnek át, ezek kiadásáról pedig mostanában nem született megállapodás az NDK kormánya és a nyugatberlini szenátus között — a Szövetségi Köztársaság területén lakó nyugatnémet állampolgárok vízum nélkül is átlátogathatnak egy napra. A belépés napján éjfélig azonban isimét vissza kell menniük. Egy napra legalább öt márkát kell beváltaniuk, a nyugat-berlinieknek ugyancsak egy napra legalább három márkát.) Idézzük tovább az Extra-Blatt sorait, amelynek meglátásait magunk is helytállónak mondhatjuk: „A nyugat-berlini Kempinskinél egy bécsi szelet burgonyával és salátával 6 és fél nyugatnémet márkába kerül, ehhez pedig még legalább 10 százalék kiszolgálási díj járul. Az újonnan megnyitott Linden Corsóban, ahol pedig a pincérek ugyanúgy frakkot hordanak, ugyanazt a szeletet 4.85 márkáért adják és semmilyen pótdíjat nem számítanak fel. A Prenzlauer Berg vásárcsarnokában egy fél kiló sertéshús 5 márka, egy kiló kenyér 52 pfennig. (Egy 80 négyzetméter alapterületű lakás bére 75 márka.) Nyugat- Berlinben, Friedenauban egy font sertéshús 6 és fél nyugati márka alatt nem kapható, a kenyér 1.20-ba kerül. (A lakbérekről jobb hallgatni.)” Eszembe jut, hogy nemrég a hamburgi Spiegel érdekes összehasonlításokkal élt a nyugatnémet és az NDK-beli viszonyokról. Az egyébként NDK-ellenes magatartásáról ismert hetilap kénytelen volt elismerni, hogy „odaát” gyorsabb az ipari termelés növekedése, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban sokkal magasabb színvonalú az oktatás, és így tovább, egészen addig, hogy az egy főre eső vajfogyasztás terén is elmarad már a Szövetségi Köztársaság ... Az NSZEP VII. kongresszusára készülőben német barátaink büszkén emlegették eredményeiket: négy esztendő alatt 18 százalékkal növekedett a nemzeti jövedelem, kerek 14 milliárd márkával. A2 ipari 1 termelés 1962. óta 31 milliárd márka értékkel több, ennél a számnál talán örvendetesebb, hogy a termelékenység az utolsó négy évben 24 százalékkal lett magasabb. Ha az NDK-ra gondol Itthon az ember, elsősorban ipari államnak tekinti. Az is, a világ első tíz ipari hatalma között van. De arról kevesebbet hallunk, hogy mezőgazdasága is fejlődik. Hektáronként 185 mázsa körül jár a burgonya- termés, a 300 mázsát meghaladja a cukorrépatermés, majdnem 5 millió a szarvasmarhaállomány és 9 millió 312 ezer sertést tartanak számon. Az évi átlagos tejhozam tehenenként 3088 kiló volt az 1966- os esztendőben. A főváros ellátása is zökkenőmentes, legfeljebb friss gyümölcsben kisebb a választék. Az üzletekben egyébként szemmel látható az árubőség. Érdekes, hogy nyugati portéka is sok: a francia konyaktól a skót whiiskyn át az amerikai cigarettáig minden bőven áll az üzletek polcain. Csak — sokkal drágábbak, mint a hazai termékek. Húsvét táján különösen roskadoztak a kirakatok az áruktól. Az ünnep — ünnep. Ünnep különben is sűrűn adódik a naptárban, állami is, egyházi is. Pihenőnap ezenkívül is töb van, mint nálunk: 1966 áprilisa óta majdnem hét és fél millió német dolgozó minden második héten csak öt napot dolgozik. (Ugyanakkor hárommillió dolgozónak 3 órával csökkentették a heti munkaidejét anélkül, hogy a bére kevesbedett volna.) A havi két szabad szombat rendszere bevált: az ipari termelés korántsem cső lekent, de emelkedett! Bebizonyosodott, hogy a szabad szombatok utáni héten frissebben, eredményesebben dolgoznak az emberek. Gond csupán a kereskedelmi alkalmazottak szabadnapjainak kiadása körül akad, ezen még az sem segít, hogy igen nagy az önkiszolgáló üzletek száma ... Az előrehaladás megmutatkozik a bérekben Is, az életszínvonal emelkedésében. Az iparban az 1955-ben volt havi 459 márkás átlagbér 1965-ben 655-re emelkedett. A német családok otthona gyarapodik: 1962-ben száz háztartás körül 12-ben volt hűtőszekrény, ma már 31-ben és ugyanez a száz család közül napjainkban 53 nézi a televíziót a saját készülékén, négy évvel ezelőtt még csak 30 családnak volt... Az NDK statisztikusai kiszámították — igazi német alapossággal —, hogy a legnagyobb eredmény a lakás- építkezésben mutatkozik: minden öt percben elkészül valahol egy új lakás. Naponta kis híján ezer ember költözik az új otthonába. A statisztikusok — merje mondani valaki, hogy fantázia nélkül valók — azt is elképzelték a szemléltetéshez, hogy ha egyetlen város egyetlen lakótelepére költöznének be az új lakástulajdonosok, a bútorszállító kocsik három kilométeres sora kígyózna a telep felé ... Bizonyos, hogy az NSZEP április közepén sorra kerülő VII.^ pártkongresszusán büszkén tekinthetnek vissza a megtett útra, az első német békeállam szocialista építésében elért eredményekre. Pálfy József (Vége) !