Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-04 / 54. szám

ß «an r/A'f/flO 1967. MÁRCIUS 4., SZOMBAT 'sssssssssssssssssssssssssssss/s^ s&jfe* Utolsó előtti forduló a labdarúgó Serdülő tornászbajnokság — Ifjúsági birkczóverseny Ceg'éden s IB N ssssssssssssssssssssssssss/s/sss////ssssSs Erdővédők találkozója A Pest megyei Természetbarát Szövetség, a Börzsönyi Állami Er­dőgazdasággal közösen a megyei szakosztályok vizsgázott túraveze­tői részére szombat—vasárnap Magyarkúton összejövetelt tart. Az erdők_ védelméről szóló elő­adást vizsga követi, s a hallga­tók idén már részt vesznek a társadalmi erdei szolgálatban. Most osztják majd ki a jutalma­kat az erdővédelemben tavaly ki­tűnt aktíváknak. A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában a leg­jobb négyig jutottak el a csapatok, köztük a megyebajnok­ságban szereplő három együttes. Vasárnap Nagykőrös a Pusztavacsi Honvéd együttesét fogadja, míg a járási Kiskun- lacháza a Szigetszentmiklósi Csepel Autót. A két továbbjutó 12-én a megyei elsőségért mérkőzik. Folytatódik az Egyesületi Ifjúsági Kupa. A kosárlabdázóknál véget érnek az MNK me­gyei selejtezői. A hétvégi műsorból most sem hiányzik a birkózás, Ceglé­den rendeznek országos ifjúsági viadalt. A sakk is sok érde­kes eseménnyel szerepel a hétvégi programban. Vasárnap lesz a megyei serdülő tornászbajnokság első fordulója, a második március 12-én következik. VÍZILABDA. Fedett Kupa kö­zépdöntő mérkőzés. Miskolci VSC —Ceglédi Vasutas (margitszigeti Sportuszoda, 18). SZOMBAT KOSÁRLABDA. MNK-selejtezők. nagykőrösi gimnázium tornater­me. 15.40: Nagykőrösi Sí—Nagy­kőrösi Kinizsi (női). Ceglédi gim­názium tornaterme. 18: Ceglédi Gimnázium—Nagykőrösi Kinizsi (férfi). SAKK. A megyei egyéni baj­nokság VII. fordulója (VIII., Kis­faludy utca 8. sz. 15.). Grósz—Tö­rök, Láng ö.—Hámory, Herczeg— Papp, Láng P.—Valentinyi, Peller —Sziván, Dózsa dr.—Molnár, Ma­gyar—Fábián. Feljutás — kiesés Elkészült a labdarúgók 1967. évi versenykiírása. Eszerint a Pest xnegyei bajnokság győztese az NB in-ba jut, s a 14—15—16. helyezett a területi bajnokságba esik ki. Abban az esetben, ha az NB III-tól Pest megyei csapat, illetve csapatok búcsúznak, úgy ennek megfele­lően növekszik a megyei bajnokság kiesőinek száma is. Az 1967. évi küzdelmek befejezése után a négy területi csoport győztese a megyebajnokságba lép előre. Ugyanakkor a négy csoport­ból a 13—14. helyezett kerül vissza a járásiba, valamint a négy cso­port legrosszabb 12. helyezettje, összesen kilenc csapat. Ha a megye­bajnokságtól háromnál több csapat búcsúzik, akkor kiesik a húrom csoport legrosszabb 12. helyezettje, és így tovább . . . A területi bajnokságba a tíz járás győztese lép elŐTe. Magyar siker Brightonban Brightonban csütörtökön a késő esti órákban fejeződtek be a csa­patdöntők Anglia nemzetközi asz­talitenisz bajnokságának küzdel­mei során. A magyar női váloga­tott 3:1 arányban győzött a cseh­szlovák együttes ellen, míg a fér- ficsapat 3:2 arányban alulmaradt Csehszlovákia válogatottjával szemben. Pénteken az egyéni versenyekkel folytatódott a ver­seny. Válogatottak Tökölön Ma este hét órai kezdettel a tö­köli művelődési házban sportköri estet rendeznek, s ennek kereté­ben Rotthermer Anna és Gurics Györgyné válogatott kézilabdázó eleveníti fel pályafutását. Soós Gábor labdarúgó játékvezető sza­bálymagyarázó előadást tart, & műsort a helyi KISZ szervezet kabaréműsora színesíti, 6 fellep nyáron alakult gitáregyüttéstik js. SIESSEN, VEGYE IGÉNYBE a termelőszövetkezeti tagok kedvezményes TÜZELŐVÁSÁRLÁSI AKCIÓJÁT! Utalványát kívánsága szerint beváltja a helyi fáldművesszövetkezet tüzelőanyag-telepe VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Megyei férfi­csapatbajnokság. Kiskunlacháza— Pécel, Sződliget—Gödöllői Vasas II., Nagykőrösi Kinizsi—Tápiósze- le. Dunakeszi Kinizsi—Váci Kött II, Ceglédi Vasutas II—Isaszeg, Vecsés—Abony, GEAC—Dunakeszi Mechanikai Labor. BIRKÓZÁS. Országos ifjúsági verseny (Cegléd, 10). KÉZIT.,ABDA. Hazafias Népfront Kupa. VII. forduló. Férfimérkő­zés: BEAC—Csömör Játékcsarnok, 9.10.). KOSÁRLABDA. MNK selejtezők. Nagykátai gimnázium tornaterme. 11: Nagvkáta—Nagykőrösi Sí (női), 12.10: Nagykáta—Ceglédi Gimná­zium (férfi). Nagykőrösi Gimná­zium tornaterme. 10.30: Nagykőrö­si Kinizsi—GEAC (férfi, 11.45-kor női mérkőzés.). LABDARÚGÁS. MNK-mérkőzé- sek. 14.30 órai kezdettel: Nagykő­rösi Kini0i—Pusztavacsi Honvéd (Kelemen), Kiskunlacháza—Szi­getszentmiklósi Csepel Autó (Szó- rádi). Egyesületi Ifjúsági Kupa: Nagy­kőrösi Kinizsi—Ceglédi Vasutas (13, Varga—Tóth), Váci SE—Aszó­di Vasas (14.30, Laub er), Érd—Tö­rökbálint (14.30, Tóbiás), Gödöllői Vasas—Monor (13.30, Pintér). Hajdú Kupa: Fóti ESE—Fóti Gyermekváros (15), Mogyoród- Fóti Vasutas (15). Előkészületi mérkőzések: Pilisi KSK—Monor (15), Kartal—Hatvani Kinizsi (14.30), Dunaharaszti— Ráckeve (15), Vecsés—Lőrinci Fo­nó (15.30), Isaszeg—OTP (15.30), Tápiósüly—Mende (15), Budatété- nyi Mechanika—Törökbálint (10.30) , Tököl—Szigetszentmárton (14.30) . SAKK. Megyei csapatbajnokság. IV. forduló: KEFÉM—Pilisi Bá­nyász, Abony—Ceglédi Spartacus. GEAC—Alsógöd, Szobi Vasutas- Váci Vasutas (a mérkőzések 9.30- kor kezdődnek). A budai járás egyéni bajnok­sága (XI., Karinthy Frigyes út 3. sz. 9.). TORNA. Megyei serdülő baj­nokság (fiúk: Cegléd, leányok: Nagykőrös, 9.). Sípszó után — sípszó előtt Xii újság a jútékveactóknúi? Bár rég elhangzott a tava­lyi labdarúgó-bajnokság vé­gét jelző sípszó, bevezetőben mégis az elmúlt esztendőt idézték a labdarúgó JT ta­nácskozásán. A megyei küldő­bizottság 2278 játékvezetőt, illetve partjelzőt „delegált” a különböző mérkőzésekre. Har­mincöt fegyelmi ügyet tár­gyalt, s a büntetés 2—6 hétig terjedő eltiltás volt. — Hagy minél kevesebb le­gyen az ilyen eset, a bírók gondosan készüljenek vala­mennyi találkozóra — mon­dotta Sipos Ferenc, a JT fő­titkára. — A szakmai fejlő­dést szolgálta a három to­vábbképző előadás, amelyen több mint 100 játékvezető vett részt. Jó alapozást jelen­tenek a bajnoki rajtra a ku­paküzdelmek. Ezeken felvált­va foglalkoztatták, illetve foglalkoztatják a bírókat. Fontos a játékvezetői jelen­tések gondos kitöltése, ugyan­is csak ezek alapján lehet pontosan kideríteni az esetle­ges rendzavarásokat, meg­büntetni a vétkeseket. Első a Towler, Ford jégtánckettős Becsben a műkorcsolyázó és jégtánc világbajnokságon az angol Towler, Ford jégtánckettős „is­mételt”, megvédte világbajnoki el­mét. Ezúttal is magasszínvonalú gyakorlatot mutattak be és egy pillanatig sem lehetett kétséges győzelmük. A második helyre amerikai (Dyer, Carrell), harma­dikra angol páros (Studdiek, Cannon) került. A magyar Mató, Csanádi kettős elsőnek szerepelt és ez komoly hátrányt jelentett. Végül egy hely- lyel visszaesve a sorrendben 14- nek végeztek. Ma este lesz az utolsó bajnok­avatás a nőknél. A kötelező gya­korlatok után a várakozásnak megfelelően a világbajnoki címet védő amerikai Fleming fölénye­sen vezet. A kanadai Jones, és az Európa-bajnok NDK-s Seyfert előtt. A magyar Szentmiklóssy Zsuzsa a huszonkettedik. Csepelen kezdődik Ma 14.30-kor a Csepel—Pécsi Dózsa mérkőzéssel kezdődik a labdarúgó NB I. idei küzdelem- sorozata. A vasárnapi program: Ferencváros—Diósgyőr (Népsta­dion, 14.30), Újpesti Dózsa—Salgó­tarján (Megyeri út, 14.30), Szege­di EAC—Szombathely (14.30), Eg­ri Dózsa—MTK (14.30), Komló— Bp. Honvéd (14.30), Dunaújváros— Vasas (14.30), Tatabánya—Győr (11). A hozzászólók a játékveze­tő-utánpótlás biztosítását, a bírók jogvédelmét, a járási társszövetségekkel való foko­zott együttműködést sürget­ték. Szó esett a bírói öltözők rossz állapotáról is. A megyei játékvezetés színvonalát jól dokumentálja, hogy 4 Pest megyei bíróval bővült az NB-s keret. Az NB I., NB II-esek névsora: Soós Gábor, Vincze Ferenc dr., Huszák János, Halász István, és Dombai Zoltán az újonc. A 13 Pest megyei NB III- as játékvezető a következő: Horváth Jenő, Schuck Ede, Potocsnyi Sándor dr., Bada­csonyi Gyula, Berta Sándor, Gombás Attila, Kaiser Lász­---- íó, Kelemen József, Tabányi J ános, Bernát Pál, Madarász László, Szórádi Tibor, Petró Mihály. Megyénkben összesen 289 játékvezetőt tartanak nyil­ván, de a legutóbbi tanácsko­záson csak kevesen jelentek meg. Március 11-én újabb al­kalom nyílik a találkozásra. A baráti szellem elmélyítése érdekében ugyanis klubestet rendeznek a Keleti pályaud­var kultúrtermében a játék­vezetők és hozzátartozóik ré­szére. A jégkorong-bajnaliságon aa FTC 2:l-re verte az Ü. Dózsát. Az FTC ezzel a győzelemmel már bajnoknak tekinthető, mert ha ma vereséget is szenvedne a BVSC-től, jobb gólkülönbségével az aranyérem birtokosa lehet. Je­lenleg az A-csoportban az FTC vezet 33 ponttal, 2. BVSC 31. 3. C. Dózsa 28, 4. Bp. V. Meteor 14. Modellező testvérek A bagi fiatalok körében is népszerű a modellezés. Hor­váth Jenő pedagógus irányításával sajátítják el a kis repülő­gépek, hajók készítésének titkait, s háziversenyeken mérik össze tudásukat. A szakkör közös gazdája az MHS, és a mű­velődési ház, amely többek között otthont ad a modellezők­nek. Képünkön az alapfok két barkácsolója, a Gergely test­vérek, József és András. — reitter — Rigában került sor a női kosár­labda Európa Kupa döntő visz- szavágó mérkőzésére a TTT Riga és a Szpartak Prága együttese kö­zött. A rigaiak nagy küzdelem után 55:52 (26:25) arányban győz­tek és hetedszer nyerték el a trófeát. T ermelőszövetkezetek, háztáji gazdaságok, egyéni termelők, FIGYELEM! A minőségi burqonyavető- qumó növeli a termésered­ményeket. Meglevő burgo­nyáját cserélje ki államilag ellenőrzött fémzárolt vető­gumóval. A fémzárolt vetőburqonya megrendelhető az Országos Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat Pestvidéki Alköz­pontjánál, Monor, Ady Endre út 61. sz. EGYÉNI TERMELŐK A HELYI FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZET­NÉL ADHATJAK LE MEG­RENDELÉSÜKET. MIELŐBB RENDELJEN FÉM­ZÁROLT VETO BURGONYÁT! VEGYEM RÉSZT a Pest megyei Hírlap közvéleménykutatásában NYERHET! PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vni., Somogyi Béla u. S. n. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—447 Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—462, 141—258 Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Kérjen minden alkalommal DANULON cipőfűzőt! Tartós, megbízható FIGYELEM! Az ÉM. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Bp. XXI. kér. (Cse­pel) Kiss János al­tábornagy u. 19—21. FELVESZ PEST ME­GYEI MUNKAHE­LYEIRE kubikos és segédmunkásokat, villanyszerelőt, víz- és központi­fűtés-szerelőt, festőt, üvegest, bádogost, lágy- és kemény­tetőfedőt, épületlakatost, vasbetonszerelőt, géplakatost Jelentkezés a fenti cí­men a munkaerő- gazdálkodáson. Taná­csi igazolás szüksé­ges, munkásszállást, üzemi étkezést és különélést biztosítunk a dolgozók részére. Hordozható japán tranzisztoros magne­tofon eladó. Tőzsér, Cegléd, Dugonich ut­ca m. Ép. B/l. asak vasárnap._____________ Szentendrei Betonáru- gyár azonnali belé­pésre felvesz férfi se­gédmunkásokat beton- eiemgyártó munkakör­be. Üzemi étkezés és munkásszállás van. Ta­nácsi igazolás szüksé­ges. Felvétel szemé­lyes jelentkezés ese­tén a gyáregység munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt lehet. Moszkvics 403-as kitű- nő állapotban eladó. Nagykőrös n., Kos­suth u. 53. 300 n-öl gyümöl­csös bekerítve, 7 ezer db téglával Monor, Kazinczy u. 12. alatt eladó. Érdeklődni lehet nappal: Dávid Lajos, Járási Rend­őrkapitányság, este, 18 óra után: Monor, Ady E. u. 87. _______ V örösréz fürdőihenger eladó. Bp VII. kér. Dob u. 8*2. fezt. 23. Eladó két szoba kony- hás ház azonnal be­költözhetően. 292 n-öl- es telekkel. Monor, Tompa M. u. 37. Háromvékás gyümöl­csös szőlővel feléből kiadó Érdeklődni X., Batthyány u. 19. Nagykőrös. __________ 1 hold háztáji feles­művelésre kiadó, olyan fiataloknak, akik gondviselésre is megfelelnek. Nagy­kőrös, Temetőhegy dűlő 6.______________ E ladó önindító® Cze- zetta jó állapotban. Nagykőrös, Petőfi u. 8. Papp. Képesítéssel családi alapon vállalnám Pest környéki kisven­déglő, falatozó, esz­presszó vezetését. „FMSZ. 96969” jeligére újpesti hirdetőbe. Eladó modern ebéd- lőbútor, retkamié, fo­telek. Gyömrő, Stein­metz u. 66.__________ S zentendre belterüle­tén családi ház építé­sére alkalmas —, gyümölcsfákkal tele­pített 420 négyszög- öles házhely eladó. Kossuth Lajos utca 7. Faragó._______ E bédlőbútor, varró­gép eladó Megtekint­hető kedd, péntek, vasárnap. Kőkuti, Szentendre, Ady End­re ú.t 14. Felveszünk vízgaz­dálkodási társulati műszaki ellenőrnek szolnoki munkahely­re általános mérnö­köt, illetve vízépítési munkákban nagy gya­korlattal rendelke­ző technikust. Fize­tés kollektív szerint. Igények megjelölésé­vel rövid életrajzot kérünk. Gerje—Perje Vízgazdálkodási Tár­sulat. Cegléd. Pesti út 29_ ____________ W artburg ezres ke­veset futott, kitűnő, vadonatúj, kétkerekű csomagszállító után­futóval (150 kilóra vizsgáztatva) eladó ötvenkilencezer. Te­lefon este 350—455. Autódaru­vezetői és kezelői jogosítvánnyal ren­delkező személyt keresünk azonna­li felvételre. CEGLÉDI JÁRÁSI ÉPÍTŐIPARI KTSZ. Cegléd, I. kér, Achim András u. 26. Monoron a Berekben két 800 n-öl es szőlő, termő gyümölcsfák­kal, épülettel, kúttal sürgősen eladó. Mo* nor. Ságvári út 3. Gyönyörű rekamiék, fotelok, székek ké­szen, részletre kapha­tók. Bpest, Maja­kovszkij u. 39. Kár­pitosnál-------------*------­S egédmunkásokat ál­landóra felvesz a« Építéstudományi In­tézet. szentendrei te­lepe. Dózsa György út 38. Mozaiklap nagy vá­lasztékban Szőnyi Fe­rencnél. Monor. József Attila út 29. Rozsatöveket. nen> zetköza újdonságaim­ból kardvlr ághagymák. Díszcserjék, egres, rl- bizllt szállítok postán. Közületeknek is. Kér­je díjmentes árjegyzé­kemet. Koller Károly, dísznövénykertésze- te Bp ÓI.. Bécsi út 256.____________________ Irodahelyiségek, vala­mint raktár céljára 1967. március lödtől üres helyiségeket ke­resünk Cegléden a vasútállomás környé­kén. Megkereséseket az alábbi címre kér­jük: HÍDÉPÍTŐ VÁL­LALAT ÉPÍTÉSVEZE­TŐSÉGE SZOLNOK, VIDÁMPARK, ________ Z öldfa u. 9/a számú ház fel« része és ugyanott 172 négy­szögöles telek eladó. Értekezni lehet: Hel- meczi 19. Nagykőrös. Szakma nélküli dol­gozókat felvesz és vil­lanyszerelő szakmun­kássá képezi a Buda­pest Főváros Elekt­romos Művei szent­endrei üzem osztá­lya, Szentendre, Dumt- sq Tatiő u. 13. Lónyírógép, kézi és gépi meghajtású kö­szörűvel együtt eladó. Leopold Konrádné Alsónémedi, Széche­nyi utca 117.

Next

/
Oldalképek
Tartalom