Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-04 / 54. szám

Nyilvános tánctanfolyam indul a monori művelődési otthonban 1967. március 13-án, felnőtteknek és iskolá­soknak. Jelentkezés ugyanitt, naponta az Hrodában. Tandíj felnőtteknél kezdőknek 120 forint, haladéknak 60 forint. Iskolásoknál kezdőknek 80 forint, haladóknak 40 forint. Tanít: Hajdú Jolán táncta­nár. MONOB'Vmfn PEST ME G Y É I H I R L A P L.ONK I A p A S A IX. ÉVFOLYAM, 54. SZÁM 1967. MÁRCIUS 4., SZOMBAT ÜGYELETES ORVOS Gyomron dr. Halmai Géza, Monoron dr. Balogh József, Pilisen dr. Illanicz Elemér, Üllőn dr. Csizmadia György, tart ügyéletet vasárnap. — Ügyeletes gyógyszertár Mono­ron a Vörös Hadsereg úti. — Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Gyomron ma este nyolc órától reggel négyig rendezi hagyo­mányos bálját o járási műve­lődési házban. Zenét az Ör­dög-fiúk együttese és Radios Jenő népi zenekara szolgál­tatja. A rendezvényen fellép­nek a gyömrői amatőr tánc- dalénékesek. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. Ha nagyüzemi módon történik |öv®«3elmező a sertéstenyésztés és hizlalás EGY NEB-VIZSGÁLAT MEGÁLLAPÍTÁSAI Ülést tartott a járási népi ellenőrzési bizottság. A meg­beszélést Kozák Sándorné, a NEB elnöke nyitotta meg, majd rátértek az eliső napi' rendi pont tárgyalására, mely­nek témája a sertéstenyésztés és -hizlalás alakulásának vizs­gálata volt Annak megállapí­tása, hogyan alakult a sertés- tenyésztés a vizsgált időszak­ban, milyen lehetőségei, illet­ve akadályai vannak a hizla­lás továbbfejlesztésének. Há­rom közös gazdaság, a pilisi GIMNÁZIUMI MOZAIK Nagyon mozgalmas lett az élet a monori gimnáziumban. Egymást érik a jobbnál jobb rendezvények. Hétfőn délután ez önképzőköri műsor nagy sikert aratott. Az. orosznyelvű előadást olyan nagy figyelem­mel hallgatták, mintha a sze­replők magyarul beszéltek volna. ★ Szerdán délután az Országos Filharmónia által kiküldött vendégek megtartották soron- következő előadásukat. A színvonalas műsorban Puskin, Garai, József Attila, Goethe, Heine versek, operarészletek, dalok hangzottak el. Az elő­adóművészek: Nagy Marianne (próza), Galgóczy Imre (ének), Németh Aliz (ének), Szabó István (ének) és természetesen újra találkozhattunk Varga Károllyal a — már igen nép­szerűvé vált — konferanszié­val. ★ Csütörtökön délután művé­szi bemutatót rendeztek. A műsorban szerepelt a gimná­zium ének sextett je és az irodalmi színpad, új műsorszá­mai. Ez a délután is — ha­sonlóan, mint a többi — tar­talmas délutánt szerzett a fia­taloknak. (püspök) MERLEGEN a gimnázium kosárlabda házibajnoksága A monori gimnáziumban az idén is lebonyolították a ko­sárlabda házibajnokságot. A bajnoki címért tíz fiú és ti­zenegy leánycsapat küzdött. (Az elsősökét külön rendezték meg.) A leányoknál alakult ki na­gyabb küzdelem, hiszen itt a bajnoki cím sorsa csak az utolsó mérkőzésen dőlt el, a III/A. javára, a IV/A. ellené­ben. A III/A. győzelmével megvédte bajnoki címét A fiúknál az Ambrózi, Csordás, Jaziniczki, Mátékovics, Ura- becz összetételű H/D, vala­mivel könnyebben nyerte a bajnokságot. A fiúik, a selejte­zőkkel együtt 40 mérkőzést játszottak, és összesen 1372 MAI MŰSOR MOZIK: Ecser: Asszonyok. Gcwnba: Uta­zás a hitvesi ágy körül (széles). Gyiwnrő: Hős vagy áruló. Mag­lód: Yoyó (széles). Mende: Arany- csempész (széles). Nyáregyháza: A mi házunk. Péteri: Üzlet a korzón. Pilis: Vanina Vanini. Tá- p jósáp: Zárba, a görög. Tápió- siily: Bűntény a leányiskolában. Úri: A férfi egészen más. Üllő: A sz-erelem órái (széles). Vasad: Szentjános fejeivétele. Vecsés: Szerelem a megfelelő idegennel (széles.) pontot értek el. A leggálké- pesebb csoportnak a III/D. mutatkozott, 184 ponttal. A lányok 44 mérkőzésen össze­sen 896 pontot dobtak. A baj­nokság összesen 62 fiú- és 78 leányversenyzőt mozgósított. A bajnokság lebonyolításáért di­cséretet érdemel a III/C. és a III/D. osztály. A bajnokság végeredménye: Lányok, 1. III/A. nyolc pont 70:28, 2. IV/A. nyolc pont 55:34, 3. III/C. négy pont 58:65. A legjobb dobók sorrendje: 1. Nagytörök Noémi III/C. 75, 2. Koncsik Júlia IV/A. 65, 3. Széchy Mária II/A. 64. A bajnokság bizonyára jó felkészülés volt a márciusban kezdődő Pest megyei bajnok­ságra, amelyre a gimnázium csapata is benevezett az idén. Ifjú Varró Géza Uj Elet Tsz, a gombai Uj Élet Tsz és a Sertésztenyésztési és Hizlalási önálló Közös Vállal­kozás gazdasági eredményeit, a tenyésztés feltételeit, a hiányosságokat, a megol­dásra váró problémákat tartalmazza a vizsgálat­ról szóló összefoglaló je­lentés. A járás termelőszövetkeze­teiben évről évre csökken a sertések száma. Nem kivétel ez alól a vizsgált két tsz sem. A nyolc tsz közös vállalkozásá­nál a sertések összlétszáma viszont évről évre nő. Mi lehet a csökkenés oka? Erre vártak választ a járási tanács mezőgazdasági osztá­lyának illetékesétől a NEB- ülés részvevői. A tsz-ek egyrészt szívesebben foglalkoznak baromfitenyésztéssel, de — és ez a döntő — nincse­nek megfelelő korszerű óljaik, fiaztatóik. Mendén ugyan megfelelő len­ne a fiaztató, téliesített, de olyan helyre építették, ahol feljön a talajvíz. A malacok felfáznak, megbetegszenek. Szerfás épületekben nem lehet gazdaságos sertéstenyésztést folytatni. A hizlalási idő — általában tíz hónap, <i nyolc tsz közös vállalkozásában felnevelt ser­téseknél hat-hét hónap. A néhány adat is bizonyítja, hogy a takarmánygondokkal küszködő, korszerűtlen ólakkal rendelkező tsz-ek idegenkedé­se érthető. Adminisztratív in­tézkedésekkel, nem lehet rá­bírni a közös gazdaságokat arra, hogy növeljék sertésállo­mányukat, hiszen a cél — és a jövőre az új gazdasági me­chanizmus első évében mégin- kább az lesz —, hogy a tsz-ek, felmérve lehető­ségeiket, olyan gazdálko­dást folytassanak, mely egyformán jövedelmező a tsz-nek is, és a népgazda­ságnak is. , Viszont a sertésállomány csökkenése érzékenyen érinti a népgazdaságot. A megoldást a közös sertéstelepek jelent­hetnék, hiszen éppen a vizs­gált nyolc tsz közös vállalko­zásának gazdasági eredményei mutatják, hogy a modem, minden igényt kielégítő, épü­letekkel rendelkező, jó szak­embereket foglalkoztató ser­téstelepen eredményes a te­nyésztés. Néhánv szám bizonyítékul: egy kiló súlygyarapodáshoz i felhasznált abrakmennyiség <i tsz-közi vállalkozás hizlaldá­jában 4,43 kilogramm. A társulás az elkövetke­zendő években 300-as lét­számú tenycszkoca törzs- állományt kíván kialakíta­ni, és mintegy — évi 4000 hízósertés átadását vette tervbe. Vége a tanításnak (Kiss Attila felvétele) Ebben az évben a vállalkozás a járás koca- és hízósertésállo­mányának több mint a felével rendelkezik. A nyolc tsz közös vállalko­zása eredményes esztendőt zárt, bebizonyítva, hogy a fel­tételek biztosítottak, a sertés­nevelés is hoz jövedelmet. (d) Baleset Könnyen végzetessé Váló autóösszeütközés történt Al- bertirsán a napokban. Kiss Jó­zsef géplakatos és felesége Üllő, Maglódi út 11. szám alat­ti lakosok új autójukkal bejá­rató útra indultak Cegléd fe­lé. Albertirsán velük szemben teherautók jöttek, s az egyik anélkül, hogy meggyőződött volna arról, nem jön-e szem­be jármű, szabálytalanul elő­zött. Kiss, látva a veszélyt, hirtelen fékezett és a járművel az úttest szélére menekült, en­nek ellenére sem sikerült az összeütközést elkerülni. A te­herautó a személyautót az árokba taszította, s a bennülők súlyosan megsérültek. Kissnek a bal lába térdben eltört, fele­sége pedig bordatörést szenve­dett. Mindkettőjüket a mentők szállították el. A személyautó­nak a karosszériája tört ösz- sze. A teherautó sértetlen ma­radt. A vizsgálat megindult. Kapocs: a közös érdeklődés A fontosabb folyóiratok és szaklapok előfizetőinek szá­máról készített felmérést a múlt év végén a járási mű­velődési ház. Érdekes módon községi és járási viszonylat­ban is igen magasnak bizo­nyult az Élet és Tudomány előfizetőinek száma. Ezt figyelembe véve a na­pokban érdekes kezdemé­nyezés született: össze kellene hívni az Élet és Tudomány gyömrői előfizetőit, és klub­szerű keretek között valami­lyen baráti kört alakítani a lap olvasóiból. Az első találkozón a részt­vevők száma eléggé csekély volt ugyan, de az összehívás lelkes helyeslése már az első percekben feledtette ezt. Minden jelenlevő elmondta a gondolatait a jövendő ba­ráti körről. Például: dr. Kill- ner György: „Gyomron ehhez hasonló kezdeményezés eddig nem volt... szerintem az élet I különböző területein dolgozó emberek most a közös érdek­lődés kapcsán sokkal köze­lebb kerülhetnek egymáshoz.” Egy másik hozzászóló egy ki­sebb klubkönyvtár felállítá­sát javasolta. A beszélgetés során máris rövid vita alakult ki a lap egyik cikkével kap­csolatban. Megállapodtak abban, hogy minden hónap első pénte­kén találkozzanak a könyv­tárban délután hat órakor. Addig a könyvtárban kitett postaládába dobhatják kér­déseiket a lapban megjelenő cikkekkel kapcsolatban. Erre adandó szakszerű válasz át­adásáról a művelődési ház gondoskodik. Az idő hamar eltelt A két órával ezelőtt még egymást nem ismerő em­berek meleg kézisaorításokkal búcsúztak: Viszontlátásra áp­rilis 7-én. Ügy látszik, a művelődési ház i kezdeményezése egészsé- ges ötletnek bizonyul... Rolkó István Háztartási és vegyibolt nyílik Üllőn A Vörös Hadsereg útján le­vő 1-es számú élelmiszerbolt helyén egy új háztartási és vegyibolt nyílik. A vas és mű­szaki boltban ezeknek a cik­keknek az árusítása meg­szűnt. A jövőben az új boltban vásárolhatjuk meg ezeket az árukat. A bolt egy héten belül megnyílik. Jelenleg az áruk rendezését és feltöltését vég- zik. (egres) üllőn, a március 6-ra tervezett or­szágos állat- és kirakodóvásár elmarad. Népi tánc furfanggal Vecsésen játsszák a Szerelem a megfelelő idegennel cí­mű, magyarul beszélő amerikai filmet, melynek egyik kockáját mutatja be képünk. Ugyanezt 29-től 30-ig Úri­ban, 31-től április 2-ig pedig Monoron vetítik.-perec ki­mondta: — Nem csinálok ma­gamból „bohócot”! Akinek van hozzá kedve, ugráljon a szín­padon, de én nem teszem. A KISZ-titkár és a műve­lődési ház igazgatója elhűlve hallgatta a meggondolatlan szavakat. — Node Ferenc, le­gények nélkül nem lehet tánc­csoportot csinálni. Érted? — Értem! Hát akkor nem kell csinálni. Vagy táncolja­nak a lányok magukban. A szép szó semmit sem ért. Ferenc hajthatatlan maradt és mivel olyan kolomposféle volt a faluban a legények egytöl-egyig azt fújták, hogy menjen, aki akar, de ők nem csinálnak magukból „bohó­cot.” A művelődési ház igazgató­ja napokon keresztül törte a fejét azon, hogy ugyan mer­ről kellene belekapaszkodni a dologba. Végül is a homlokára csapott. Estére összehívta a lányo­kat. Voltak vagy húszán és bejelentette, hogy alakítanak lánycsoportot. Van elég sok szép leánytánc, hát majd azokkal fognak szerepelni, s a fiatalemberek maradnak ott, ahol vannak. Két nap múltán volt az el­ső próba. A táncot Szokolai Erzsiké tanította, és lépege- tésekkel telt el az este. A má­sodik hét végén Dombi Pista bandája odaállt a nagy terem sarkába, és rárántott a nótára. Rakták a lányok vidáman mo­solyogva. Az este nagyon szé­pen telt, a legénykék pedig morcosán álldogáltak az utca­sarkon. Tíz óráig várták a lá­nyokat. — No, aztán táncoltok? — kérdezte Kas Ferkó Cserei Irént. — De milyen szépen, miért nem nézitek meg? — Nem is vagyunk rátok kiváncsiak! — szólt morogva Seres Jóska. Egy hét múlva közelebb jöt­tek a legénykék. Erősen fi­gyelték a kifelé zümmögő mu­zsikát. No meg a lányok csat­togását. Az igazgató észerevette a bandában álló fiatalokat és a következő foglalkozásokat már nyitott ablak mellett vé­gezték a lányok. A fiúk las­san óvakodtak közelebb. Elő­ször csak bekukkantottak a művelődési ház ablakán, majd kettesével álltak az ablaknál. Mire tíz óra lett, akkorra már minden ablak mögé jutott há­rom-négy legényke, és mind­annyian gyönyörűséggel né­zegettek a pille könnyedséggel szálldogáló lányokra. Egy este aztán megtörtént a nagy eset. Az igazgató be­jelentette, hogy a párnatánc meg az üveges tánc most már annyira jól megy, hogy az es­ti próbát nem tartják meg, he­lyette a lányok táncoljanak, mulassanak, ahogy kedvük tartja, akár éjfélig. A legénykék már ott szo­rongtak az ablakok mellett. Dombi Pista bandája ugyan­csak szívesen húzta a talpaló- Valót. A lányok pedig kény­telen-kelletlen, legények nél­kül mulattak. Egymásba ka­paszkodtak és úgy táncoltak. Lehetett már úgy kilenc óra, amikor Petrányi Bódi egy­szerre ellépett az ablaktól és megindult a bejárat felé. — Jöttök, vagy nem? — szólt hátra, de nem sokat tö­rődött azzal, hogy a többiek mit válaszolnak, meg sem vár­ta a válaszukat. Bátran belé­pett a terembe és elkapta Me­zei Sári derekát. Szorgalma­san rakták, amikor az ablak irányában táncoltak, Bódi még rá is nevetett az ablak­nál szoroskodó társaira, akik közül kettő megugrott, és us- gyi be a terembe. Nem télt bele fél óra. be lehetett csuk­ni az ablakokat. A legények mind benn voltak a teremben. Jókedvűen táncoltak, és ami­kor az igazgató a hölgyválaszt bejelentette, már mind ott voltak körülötte, hogy jönné­nek bizony a tánccsoportba. No, hát így lett nálunk né­pi tánccsoport. Rossi Károly Foglalkozások ■ emberek % A FŰSZERT mindenese... Fekete Józsefről van szó, a monori FÜSZÉRT-kirendelt- ség gépkocsivezetőjéről. Sko­dájával öt éve járja az utat. Aki azt hiszi, hogy „csak” gépkocsivezető, az téved. A minap elkísértem őt kőr­útjára. Az útirány: Gyömrő és Mende. Amikor az első üz­letnél kiszálltunk a kocsiból, még be sem értünk az üzletbe, már kezdte is sorolni az áruk neveit. Megrendelést vett fel, ami jó tíz percig tartott, s mindezt olyan gondosan, gör­dülékenyen végezte, hogy a boltban a vásárlók is csodál­kozva tekintettek rá. Amikor befejezte, a következő üzlet­ben folytatta, ugyanilyen gyor­san ... Szeretik, megbecsülik őt a FÜSZÉRT-kirendeltségnél. ö a vállalati mindenes. Bármit rábíznak, szívesen elvégzi. Mindig jókedvű, mosolygós fiatalember. (gér) Talán furcsán hangzik cím, de ráillik ez a szó, mii denes...

Next

/
Oldalképek
Tartalom