Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-15 / 63. szám

-V "^fCh'lap 1967. MÁRCIUS 15„ SZERDA CONTERGAN Az aacheni államügyész­ség kedden vádat emelt a Chemie-Grflnenthal stohl- bergi gyógyszerészeti gyár kilenc vezetője és munka­társa ellen. Ez a gyár állí­totta elő és hozta forgalom­ba „Contergan” néven azt a hírhedt készítményt, amelynek következtében csak az NSZK-ban 5000 torz csecsemő született és sok felnőttnél is idegbán- talmak maradtak vissza. aacheni államügyész­ség öt évig készítette elő a vádiratot. A főtárgyalásra valószínűleg csak hosszabb idő múlva kerül sor és egy évig fog tartani. A legsűrűbben lakott negyedeket bombázták az amerikaiak Haiphongban Thanom Kittikacsom thai­földi miniszterelnök hétfői be­ismerő nyilatkozata után „il­letékes” amerikai körök is ki­szivárogtatták, hogy Thaiföld és az Egyesült Államok között megállapodás jött létre, amely szerint a vietnami háborúban részt vevő B—52-es amerikai NDK párt- és állami küldöttség érkezett Varsóba Kedden reggel a LEMP Központi Bizottsága, az állam­tanács és a minisztertanács hivatalos meghívására Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt első titkára, az államtanács elnöke és Willi Új tánciskola kezdődik kezdők részére március 20-án este 19 órakor A VÁCI VÁROSI MADÁCH IMRE MŰVELŐDÉSI HAZBAN Táncoktató: KISSNé KÉKESI ILONA SUyph miniszterelnök vezeté­sével NDK párt- és állami küldöttség érkezett Varsóba. A magas vendégeket a var­sói főpályaudvaron Wladys- law Gomulka, a LEMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Edward Ochab, a len­gyel államtanács elnöke és Józef Cyrankiewicz, a minisz­tertanács elnöke üdvözölték. Felvételre keresünk: FÉRFI MUNKAERŐKET OVEGCSISZOLASRA három műszakra teljesítménybérben. Jelentkezés: 8—16 óráig az Egyesült Izzó TV Képcsőgyár felvételi osztályán. Vác, Honvéd u. 21 /23. LÁBBELIJÉT MÉRTÉK UTÁN a legkényesebb ízlés szerint ELKÉSZÍTI, javításait GYORSAN, JÓL ELVÉGZI Délpestmegyei Lábbelikészítő és Javító Ktsz Cegléd városban és a járás területén levő részlegeiben AZ IPARI SZERELVÉNY ÉS GÉPGYÁR FELVESZ forgácsoló és szerszámlakatos szakmunkásokat, valamint férfi és női gépmunkásokat Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán vagy telefonon: 166—450/122 m. Mi csak ajánlhatjuk! DÖNTENIE ÖNNEK KELL! Új kibővített háztartási biztosítás tűz, vihar, villámcsapás, betöréses lopás, gázrobbanás, ajtó- és ablaküveg törés, viz és gőz, árvíz, baleset és szavatossági károk esetére. HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS MINDEN BÉRLAKÁSRA KÖTHETŐ. Meglevő biztosítását is kicserélheti csekély díjkülönbözettel AZ ÚJ, KIBŐVÍTETT HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁSRA Felvilágosítással szívesen ált rendelkezésére az állami biztosító bombázók április elsejétől thaiföldi támaszpontokat fog­nak használni. Ezzel hat órá­ról egy órára rövidül a tá­maszpont és a célpont közötti repülési idő. Az amerikaiak háborús bű­neivel foglalkozó nemzetközi Russell-bíróság jelenleg Eszak- Vietnamban tartózkodó vizs­gálóbizottsága megállapította, hogy azok a rakéták, amelye­ket a múlt hét folyamán lőt­tek ki az amerikai vadászbom­bázók a haiphongi kikötő kö­zelében, mindenütt polgári célpontokat találtak el. A ki­kötőváros ellen intézett már­cius 10—11-i légitámadások al­kalmával az amerikai gépek a legsűrűbben lakott negyedeket bombázták. Az amerikai légierő dél-vi­etnami és thaiföldi támasz­pontjairól felszállt repülőgé­pei hétfőn Haiphong és Thann Hoa környékét, a VDK déli részeit, valamint Dan Do Lo szigetét bombázták. Célpont­jaik teherautók, hidak, hajók voltak. A saigoni amerikai parancsnokság közlése szerint vasárnap az amerikai gépek 128 bevetésben támadták a VDK területét. Idén ez volt eddig a legnagyobb támadás, amelynek során több találat érte a Viet Tri mellett fekvő elektromos centrálét. A UPI szerint ez a központ biztosítja a VDK energiaszükségletének 11 százalékát. DJAKARTA NAGYGYŰLÉS páncéikocsik árnyékában MÁSODIK FORDULÓ A francia parlamenti választások második fordulójában Párizs 18. kerülete kommunista képviselőt választott. Ké­pünk: Louis Baillot, kommunista képviselő választói kö­rében. Jubileumi ülés Genf ben „A XX. század egyik legfontosabb leszerelési egyezményének küszöbén állunk“ Hétfőn este Suharto tábor­nok, Indonézia ügyvezető el­nöke rádió- és televíziós be­szédet mondott Közölte, hogy a minden politikai hatalomtól megfosztott Sukarno elnök beteg, s állapota bizonyos or­vosi kezelést tesz szükségessé. Suharto közölte, hogy a keze­lőorvosok ezt eskü alatt val­lották. Egyben utalt arra, hogy ugyancsak az orvosok vé­leménye szerint Sukamo nem képes az elnöki teendők vég­rehajtására. Bár a kongresszus minden hatalmat rá (Suhartó- ra) ruházott, Sukamót tovább­ra is elnökként kezelik, olyan elnökként aki nem rendelke­zik semmilyen politikai, köz­igazgatási hatalommal. Suhar­to bölcsnek nevezte a kong­resszust, amiért nem használ­ta a „leváltás” terminológiát. Kedden kora reggeltől ha­talmas tömegek özönlöttek Djakarta központja felé, ahol az indonéz hadsereg nagygyű­lést szervezett, annak bizonyí­tására, hogy a hadsereg, a diá­kok, a munkások és parasztok különböző szervezetei vala­mennyien támogatják Suharto politikáját. A nagygyűlésen, amelyet páncélkocsik és gép­fegyveres katonák vettek kö­rül, mintegy ötvenezren vet­tek részt Kedden Genfben a tizen- nyolohatalmi leszerelési bi­zottság soron következő plená­ris ülésén a brazil küldött sürgette, hogy a nagyhatal­mak garantálják a kisebb nemzetek biztonságát, ha azt kívánják, hogy azok csatlakoz­zanak az atomfegyverek betil­tásáról szóló egyezményhez. Alekszej Roscsin, a Szov­jetunió képviselője, kijelen­tette: „Gátat kell emelnünk az atomfegyverek továbbterjedé­sének, valamint az ebből szár­mazó fokozott háborús ve­szélynek az útjába A kanadai küldött felszóla­lásában emlékeztetett arra, hogy pontosan öt évvel ezelőtt, 1962. március 14-én, kezdte munkáját a genfi tizennyolc- hatalmi bizottság. William Foster, az Egyesült Államok delegátusa, ugyan­csak elemezte a bizottság öt esztendő alatt kifejtett tevé­kenységét, majd az atomso- rompó-egyezményre célozva kijelentette: „A XX. század egyik legfontosabb leszerelési egyezményének küszöbén ál­lunk.” CSÁK RÖVIDEN... Kivonult a mezőgazdasági légiflotta (Folytatás az 1. oldalról) pülögép dolgozik már a földe­ken, szórja a műtrágyát a ga­bonatáblákra. Tavaly 600 ezer holdon vég­zett különféle vegyszerezést a légiflotta — többek között Pest megyében, Zsámbok és Valkó környékén. Az egymo­toros, sportgépekre emlékez­tető repülők az év elején meg­szaporodtak — tíz új szovjet gyártmányú — AN—2M típu­sú géppel gyarapodott, s je­lenleg már 54 repülőt számlál a flotta. Az új gépek érdekes­sége, hogy egy-egy felszállás alkalmával 45 hold vegyszeres; gyomirtást tudnak elvégezni; tíz perc alatt. így aztán a flotta idei feladata meghalad-i ja az egymillió holdnyi kü-i lönféle vegyszerezést. Az ál-i lomáshoz 25 brigád tartozik, i brigádonként általában két re- \ pülőgéppel. Arra a kérdésre, hogy az; idén mit várhat megyénk me-i zőgazdasága a Budaörsön szé-; kelő mezőgazdasági légiflot- j tától, Oravecz István igazgató; ennyit mondott; — Mindenképpen szeret- \ nénk Pest megyének is bese­gíteni a növényvédelemben, gyomirtásban, karbamidozás- ban. Hogy mekkora területen tudunk közreműködni, az egy­részt a termelőszövetkezetek igényétől, másrészt a majd rendelkezésre álló kapacitá­sunktól függ. — s — JOHNSON ELNÖK kong­resszusi üzenetében javasolta, hogy az USA 1,5 milliárd dol­lárral emelje a következő öt esztendős időszakban a Latin- Amerikának nyújtandó se­gélyt. NÉGYES FOKÚ FÖLDREN­GÉST észleltek kedden hajnal­ban Taskentben. A SZOVJETUNIÓ a malay- siai kaucsuk legnagyobb vá­sárlója. Az e héten megköten­dő szovjet—malaysiai kereske­delmi egyezmény nagy mér­tékben megkönnyíti majd a kaucsuk közvetlen vásárlását. SZATO japán miniszterel­nök a parlament kedden meg­nyílt ülésszakán programbe­szédet mondott. A KÍNAI VEZETŐK katonai ellenőrzés alá igyekeznek he­lyezni az országot. A hadsereg képviselőinek — írja a Vörös Zászló — ott kell lenniök „minden főhatóságnál, ahol meg kell ragadni a hatalmat”. FIDEL CASTRO három és fél órás beszédet mondott a havannai egyetemen, a volt kubai diktátor, Batista palotá­ja elleni roham tizedik évfor­dulójáról emlékezve. Rövidnadrágos agitátorok T er melőszövet kezetek, háztáii gazdaságok, egyéni termelők, FIGYELEM! A minőségi burgpnyavető- qumő növeli a termésered­ményeket. Meglevő burgo­nyáiét cserélje ki államilag ellenőrzött fémzárolt vető- gumóval. A fémzárolt vetőburgonya megrendelhető az Országos Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat Pestvidéki Alköz­pontjánál, Monor, Ady Endre út 61. sz. EGYÉNI TERMELŐK A HELYI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET- NÉL ADHATJAK LE MEG­RENDELÉSÜKET. MIELŐBB RENDELJEN FÉM­ZÁROLT VETŰBURGONVATI Odanyomta Palinak a cédu­lát, mikor — hol kell jelent­kezni a plakátokért, s fed a szekérre, csak a zörgést hal­lottuk perc múltán. Hanem akkor Palinak estünk. Honnét vette ezt a parasztpárti me­sét? Nem járt itt a kutya sem! Meg régen elígérkeztünk a kommunistákhoz. Most meg ezeknek menjünk? Pali a min- denttudók lenéző bölcsességé­vel hallgatott bennünket, s elmerülten vakargatta a posz­tóköpenyből fabrikált, de ir­datlan hosszúra sikerült rövid­nadrágból kilógó lábaszárát: — Megyünk ám ... — Hát akkor? Ebből bot­rány lesz!---------- Berci szuszo­I A dagadt | gott be, fény­---------------- lett az ábráza­ta, szája a fülét rángatta, úgy röhögött: — Ezek tiszta bolon­dok. Behánytak mindent a kamrába. Én ennyit ezer éve nem láttam, pedig jártam a Viczián méltóságos ... L eintettük. Megint jön ez­zel. A Viczián méltóságos. Mit zabáit be, míg elkapták. Mert elkapták. De: csak a hetedik napon. Addig félholtra ette magát naponta kétszer. Fizet­ségként a csendőrök verték — szavai szerint — háromnegyed holtra. De: csak egyszer. Ez volt benne az üzlet. — Ész kell ide — bökött a homlokára Pali, s mint király ict LAct t i io-i uxiuaj szú atyafi.-------- volt a legidősebb, ti­| Pali | zenhat esztendős,--------- meg ő volt az ön­k ormányzat vezetője is, vilá­gos, hogy nyissa ki a száját. Amikor megtette, majd lefor­dultunk a sárga, gyalulatlan lócákról: — Előleg? Csakhogy itt már mások is voltak előleggel... A marha — jaj dúltunk fel magunkban, ez visszacsinálja az üzletet. Oda a zsírnak, a szalonnának, a lisztnek. A harcsabajuszú semmit se’ vett észre. Felhorkant: — Az anyjuk... a paraszt- pártiak, mi? Hát már itt is voltak? Pali vette a lapot: — Voltak ám, s letettek ezt- azt. Kérdés, ki tesz le többet? — A kisgazdákban ti nem csalódtok! Értem! Majd én megmutatom... Odament az ajtóhoz, s kior- dított az utcára: — Lerakni a kocsiról min­dent! Fújt egyet, elégedetten, a : kezét is összedörzsölte: — No fiúk, igaz magyar be- ’ ízületemre, háromszor annyit * 1 kaptok, mint szántuk. Ha már 1 mások is kapacitáltak benne- ! teket. Nézzétek meg mit tét- ; tünk le! Pislogjanak csak azok 1 j parasztpártiak, kik ragaszt- 1 ják nekik a plakátokat, hihi.... istenemre ez jó hecc lesz! ]------------ a harcsabajuszú a I Bejött | nagyterembe, oda- -----'------áll t az asztal vé­géhez, s azt mondta: — Most raknak le a kocsiról három zsák lisztet. Melléje zsír, tíz kiló, három tábla sza­lonna. Ennyi az előleg. Értem? Néztünk csak rá, miféle te­remtmény borja ez? Hallgat­tunk persze, rakják csak le azt a lisztet, zsírt, szalonnát. Ha a dagadt Berci ráteszi egyszer a kezét, ostorral se’ verhetik el tőle. Hányszor hallottuk: — Mit zabáin átok ti, isten szegé­nyei, ha én nem táplálnálak benneteket? Kapott persze va­lami ellátmányt — ha akkor is annak nevezték —, dehát az a száztizenhárom bőbendőjú srácnak igencsak semmi lehe­tett Hol szerezte a többit, mi­ért, mit adott érte, kik asztalát verte, nem tudtuk. De enni mindig lehetett Ez pedig nem volt kis dolog — negyvenöt­ben. A népi kollégium épülete gőgös villa volt valaha, de te­kintélyén igencsak sok foltot ejtett a háború vihara: hara­pott belőle aknavető, tépte gránát szeplősre csipkedte fa­lát géppuska meg géppisztoly­sorozat, berendezését tűzre hányták, széthordták, marad­tak nekünk a falak, az üveg után sóhajtozó ablakok, meg a kékcsempés mellékhelyiségek, katonák rajzolta, erősen natu­rális falfreskókkal. Ebbe a vil-

Next

/
Oldalképek
Tartalom