Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-15 / 39. szám
Tizenkét légitámadás a VDK déli tartományai ellen Johnson elnök személyesen tartotta szükségesnek megindokolni a VDK elleni légitámadások felújítását. Hétfőn délután az elnök sajtótitkára útján nyilatkozatot juttatott cl az újságírókhoz, s ebben azt (hangoztatta, hogy „nem volt más választás, mivel a fegyverszüneti időszakban északról fegyvereket és utánpótlást juttattak el Dél-Vietnamba”. ; A VDK ellen felújított amerikai bombatámadások során kedden a kora hajnali órákban j. amerikai repülőgépek tizenkét berepülésben támadták a VDK déli tartományait. A légitámadásokkal egyidő- b.en Dong Hói városától mintegy 28 kilométerre északnyugatra az amerikai haditengerészet egyik rombolóhajója tüzet nyitott és elsüllyesztett három észak-vietnami hajót. U Thant ENSZ-főtitkár a világszervezet diplomatái előtt magánbeszélgetésben mély kiábrándultságának adott hangot a bombázások felújításával kapcsolatban. Robert Kennedy szenátor keddi nyilatkozatában szintén sajnálkozását fejezte ki a bombázások felújítása miatt. Wilson miniszterelnök kedden délután külön parlamenti nyilatkozatot tett a VDK amerikai bombázásának felújításáról. Kijelentette: „Száz százalékig hisz abban, hogy az amerikaiak és hasonlóképpen az észak-vietnamiak is őszintén békére vágynak". (1 ért íi Btösép-afrikai csúcsértekezlet Kedden délelőtt Kinshasá- ban véget ért tíz közép- és kelet-afrikai ország, állam- és kormányfőinek értekezlete. A kinshasai nyilatkozatban, amelyet Mobutu elnök ismertetett a kongói rádióban, a tíz afrikai ország ismét leszögezte, támogatja az afrikai földrész nemzeti felszabadító mozgalmait és segítséget nyújt a gyarmati rendszer, az imperializmus és a fajgyűlölők igája alatt sínylődő népeknek. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1967. FEBRUÁR 15., SZERDA Termelőszövetkezeti asszonyok egyúttal ipari bedolgozók Díjnyertes gobelin — Húszmilliós export Vásár a Rákóczi úton Kék és lilásyörös fényben úszik a portál ezen a szakaszon. Kék csillag ragyogja a hasonnevű áruház jelét, míg távolabb vörös reklám neonbetűi írják a kirakatsor fölé: „Verseny Áruház.” Mindkettő üvegablakai mögött óriásméretű számok: 20 százalék, 30 százalék, 40 százalék. Odakint rögtönzött sárga- piros-kék feliratú táblák. Jelzik a téli vásárt, az ideiglenesen leszállított árú termékeket. Érdemes megtudni mindezek után, hogy a bejelentés és a hangos reklám meghozta-e a gyümölcsét? A két áruház közös áruforgalmi főnöke Araczky László megerősítette: — A hét első napján 20 százalékkal erősebb volt a forgalom a tavalyinál. Éladtunk 1400 férfiinget, ennél több női flanellruhát, sok télikabátot és rengeteg kötött kesztyűt. Áruházainkban az abrosz és a törlőruha is olcsóbb lett s többezres tétel elfogyott. *• Az egyik legolcsóbban kapható és hosszú évekre szóló árucikknek a sálat tartják. A legdrágább gyapjúanyag 70 forintba kerül, míg a legolcsóbb nem éri el a 40 forintot sem. A hét további napjaiban növekvő forgalomra számítanak. Itt is, másutt is sok Pest megyei vásárlóval hozott ösz- sze a szerencse. Az asszonyok kabátot válogatnak ... Mostanában hivatalos fórumokon egyre gyakrabban esik szó arról, hogy ha Japánban, Svájcban és több más országban a legprecízebb műszerek, órák, híradástechnikai cikkek otthoni műhelyekben készülhetnek, akkor el-lehetne ezt a módszert terjeszteni hazánkban is. A bedolgozói munka már amúgy sem ismeretién; a háziipari szövetkezetek mintegy 50 000 olyan dolgozót — főként nőket — foglalkoztatnak, akik a hímzést, szövést és a többi hasonló kézi munkát 'í otthon végzik, s § A Gobelin Ktsz például több > mint kétezer bedolgozót lát el : munkával. A Pest megyei Kó- § kán, Tápiósülyön, Dányban, ^ Tóalmáson és más községekben ^ a nők téli időben gobelinkár- ^ pitok, táskák stb. készítésével ^ foglalkoznak. Az asszonyok kettős tagsága a Gobelin Ktsz-nek <és a helyi termelőszövetkezetinek is, amelyek együttműkö- ijdése csupán tavaly több mint $ húszmillió forint értékű gobe- | linexportot tett lehetővé. A | magyar gobelinek tavaly § egyébként Torinóban Oscar- i; díjat nyertek. 5 A bedolgozói rendszer elterjesztését újabban az ipari ^ ktsz-ek: a vas, műszer- és ^ műanyagipari szövetkezetek js megkezdték. A helyi tanácsok és a termelőszövetkezetek is messzemenően támogatják a kisipari szövetkezetek ilyen irányú törekvéseit. Az úgynevezett ipari bedolgozók száma már meghaladja a 4600-at, tehát megfelel egy nagyüzem létszámának. Foglalkoznak többek között transzformátortekercseléssel, szereléssel, rugós alátétgyártással, csavaranya menetfúrással, repülő modell-motorok gyártásával. Az OKISZ 1967-ben sem bér-, sem létszámkerettel nem szab határt annak, hogv újabb bedolgozók foglalkoztatását kezdjék meg a szövetkezetek. Kádár János és Biszku Béla látogatása a Szaktanácsban Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára kedden látogatást tett a Szakszervezetek Országos Tanácsának székházában. Az elvtársi beszélgetésen a Szaktanács vezetői tájékoztatták Kádár Jánost és Biszku Bélát a szakszervezeti választások tapasztalatairól, a dolgozók javaslatairól. Beszélgetést folytattak a gazdaságirányítás reformjával, a népgazdaság fejlesztésével, a bérből és fizetésből élők élet- és munka- körülményeivel összefüggő kérdésekről és feladatokról. A SZOT részéről jelen voltak: Gáspár Sándor főtitkár, Blaha Béla elnök, Vas-Witteg Miklós alelnök, valamint a SZOT titkárai és az elnökség több tagja. (MTI) Munkásörök kitüntetése a Parlamentben A munkásőrség fennállásának 10. évfordulója alkalmából kedden a Parlament Munká- csy-termében munkásőröket S tüntették ki. Jelen volt Kádár \ János, az MSZMP Központi $ Bizottságának első titkára, ^ Fehér Lajos, a Minisztertanács ^ elnökhelyettese, az MSZMP § Politikai Bizottságának tagja, 8 Kiss Károly, az Elnöki Tanács 5 titkára, Tóth Mátyás, az 5 MSZMP Központi Bizottságá- Snak osztályvezetője, Papp Ár- ^ pád, a munkásőrség országos § parancsnoka, továbbá a mun- | kásőrség országos és budapes- | ti parancsnokságának több ^ más vezetője. 8 A Népköztársaság Elnöki | Tanácsa nevében Dobi István, ^ az Elnöki Tanács elnöke köszöntötte az ünnepi esemény ^részvevőit, hazánk legfiatalabb ^fegyveres testületének legjobb S képviselőit, majd méltatta a — munkásőrség megalakulásának és egy évtizedes működésének jelentőségét. Ezt követően átnyújtotta az Elnöki Tanács kitüntetéseit. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a munkásőrség megalakulásának 10. évfordulója alkalmából öt Vörös Csillag Érdemrend és Kilenc Kiváló Szolgálatért Érdemrend kitüntetést adományozott. Az ünnepi aktus befejeztével az Elnöki Tanács fogadáson látta vendégül a kitüntetett munkásőröket és a meghívottakat. ★ Ugyancsak a Parlamentben nyújtotta át Dobi István Papp Árpádnak, a munkásőrség országos parancsnokának tízéves munkásőri tevékenysége elismeréséül a Szolgálati Érdemérem kitüntetést. LONDON Kodály Zoltán kitüntetése A Brit Királyi Filharmóniai Társaság aranyérmét . 1967-re Kodály Zoltánnak, a világhírű magyar zeneszerzőnek ítélték oda — jelentik a nyugati hírügynökségek Londonból. A társaság reméli, hogy a művész az ősszel Londonba látogat, hogy a magas kitüntetést személyesen vegye át. Kim Ir a Szovjetunióba érkezett Kim írnek, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága elnökségi tagjának, a minisztertanács első elnökhelyettesének vezetésével kedden koreai kormányküldöttség érkezett a Szovjetunióba. MOSZKVA Kozmosz 142. Kedden a Szovjetunióban föld körüli pályára juttatták a Kozmosz 142. jelzésű mesterséges holdat. A szputnyik rátért pályájára. Danny Kaye, mint orvos 4 A keddi angol lapok nagy terjedelemben ismertetik an- nrk a hétfői viszontagságos re- pülőútnak a részleteit, amely-? nek során Danny Kaye, a világhírű komikus Chicagóból úton London felé, órákig ápolt egy idős magyar asszonyt. A 69 éves budapesti lakost, Börzsönyi Jenőnét, aki fiát látogatta meg Amerikában, még élve szállították le a repülőgépről, de a kórházba szállítás után meghalt. Danny Kaye fiatal korában évekig orvosi tanulmányokat végzett. LOS ANGELES Halálos utazás a futómű gondolájában Egy 17 éves mexikói fiú, hétfőn észrevétlenül belopódzott egy Kalifornia félé induló repülőgépbe és az óriásgép futóműgondolájában húzta meg magát. Amikor a gép a Los An- geles-i repülőtér felé közeledett, a futóművet kiengedték, s a szerencsétlen fiú másfél kilométeres magasságból lezuhant, összezúzott holttestét egy iskolaudvaron találták meg. ,Nem forradalom, hanem tömegőrület' Az anarchia mindjobban hatalmába keríti Kínát (Gábor felv.) A pekingi 2. sz középiskola ^ „vörösgárdistáinak” faliújsága § hétfőn közölte: Liu Sao-csit, a ^ Kínai Népköztársaság elnökét, ^ a Kínai Kommunista Párt ^Központi Bizottságának elnök - | helyettesét és Teng Hsziao-pin- S get, a KKP Központi Bizottsá- ^ gának főtitkárát kizárták a $ Kínai Kommunista Párt Köz- S ponti Bizottságából. 8 ^ Konsztantyinov írja a ^moszkvai Szovjetszkaja Kultú- | ra című lapban: | „Az, ami Kínában végbe- ^ megy, rosszabb a polgárhábo- 8 rúnái. Az anarchia mindjob- ; ban hatalmába keríti az or- 1 szágot." A külföldi megfigye- t lók mindinkább arra a követ- •j keztetésre jutnak, hogy „ez í nem forradalom, hanem tö- | megőrület”. Előre kitervelt részletesen kidolgozott akció, § amelynek célja: a fanatizált § ifjúság által megsemmisíteni Mao Ce-tung kalandor irányvonalának egész ellenzékét. ★ A Mao ellenes erőkkel való leszámolás végett a kínai vezetőség egy különleges bizottságot szervezett, hogy irányítsa a „kulturális forradalmat” a Kínai Kommunista Párt és a kormány központi szerveinél. A bizottság vezetője Csiang Csing, Mao Ce-tung felesége. Csou En-laj miniszterelnök tanácsadóként működik a bizottságban. Pekingi jelentések szerint a „lázadók” ellenőrzésük alá helyezték a mezőgazdasági minisztériumot, „elkergették” Liao Lu-jen mezőgazdasági minisztert és tizenkét magasrangú állami tisztviselőt, köztük hat miniszterhelyettest. ★ Pekingben a szovjet nagy- követség épülete körül valamelyest lecsendesedett a helyzet. Egyes csoportok azonban időről időre megjelennek és szovjetellenes jelszavakat kiabálnak a nagykövetség bejáratánál. Bár nem egész nap, de még mindig harsogják a szovjetellenes szidalmakat a han- gosbeszélökön. Az amerikai sajtó egyre jobban magasztalja a jelenlegi kínai vezetőség politikáját. „Az Egyesült Államok Mao-ra teszi a tétet” — írja az United States News and World Report — „Amerikai hivatalos személyiségek — folytatja a lap — hajlamosak arra. hogy Mao Ce-tung győzelmét kívánják abból az elvből kiindulva, hogy ez a kellemetlenségek folytatódását jelenti szovjet Oroszország számára.” A lap megelégedéssel veszi tudomásul, hogy Kínában a szovjetellenes kampány a „gyűlölet” fokát tekintve meghaladja a pekingi vezetők Amerika-el- lenességét.