Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-12 / 37. szám

♦ így kell megnyerni a baromfitenyésztési versenyt A járási győztes: Gedei János, Kókáról A ban rási járási nőtanács a napok- értékelte a múlt évi já- baromfitenyésztési ver­senyt. A háztáji gazdaságok­ból indulók közül első a kókai Gedei János lett. Háromszáz- harminchét kilogramm libát és kétezer tojást adott le az fmsz-nek. Jelenleg 40 darabos tyúk törzsállománya van, amelyet nagyon szakszerűen takarmányoz. Második helyezett a pándi Bede Lászlóné. Hatezer 500 tojásra szerződött, s ezt 3 ezer­rel túlteljesítette. Állomány- cserét hajtott végre, G—33-as fajtával cserélte le egész állo­mányát. Az állatokról szaksze­rűen gondoskodik, villanyvi­lágítást vezetett be a baromfi­ólba, s önetetöket szerelt fel. A nagykátai Maró Károlyné harmadik helyét 35 darab liba és 40 kilogramm csirke leadá­sával szerezte meg. A hivatásos baromfitenyész­tők megyei versenyét később értékelik. Szentmárfonkátai híradó Jelölő gyűlések Romhányi Ferenc tanácsel­nököt és Tóth Vilmos állami gazdasági főkönyvelőt a jelö­lő gyűléseken járási tanácstag­gá jelölték. Tsz-közgyűlés A Kossuth Tsz közgyűlésén dr. Pócs Tibor jogtanácsos is­mertette az első termelőszö­vetkezeti kongresszus elé ter­jesztendő törvényjavaslatokat. Nagy érdeklődés mellett be­szélték meg a nyugdíjtörvényt, majd a megyei termelőszövet­kezeti tanácskozásra megvá­lasztották küldöttüket, Nyíri István elnökhelyettest. ★ A Kossuth Tsz-ben is rátér­nek a készpénzfizetésre. A részletes tervet Szarvas Fe­renc főmezőgazdász már ki­dolgozta. Nálunk is fúrnak A falu szívében fúrják az új kutat. A szakemberek abban bíznak, hogy már 300—400 mé­ter mélységben ráakadnak az oly régóta áhított jó ivóvízre. Haldoklik a mozi? Amíg nem volt, zúgott a község: miért nincs Szentmár- tonkátán mozi? Most van, de kevés a látogató. Néha tíz em­ber számára kell levetíteni a filmet. Pedig ide sem hoznak rosszabb filmeket, mint a szomszéd községekbe ... Félő, hogy baj lesz így a mozival... (molnár) M ezőgazd a sági könyvhónap / Tápiószentmártonban szer­dán nyitották meg a mezőgaz­dasági könyvhónapot. Dr. Já- nossy Andor professzor tar­tott előadást, majd megnyitot­ták a művelődési házban a mezőgazdasági könyvkiállítást. Szakkönyveket a helyszínen vásárolhatnak az érdeklődők. A NAGYKÁTAI JÁRÁS RÉSZÉRE IV. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM 1967. FEBRUAR 12., VASÄRNAP f / A JÁRÁSBÍRÓSÁG ELNÖKE: / A rossz példa viszi rossz útra a fiatalkorú bűnözőket Zárszámadások Elsőnek Szentlőrinckátán, és Nagykátán, a Kossuthban, majd szerdán Tápiószelén és Tápiószecsön, csütörtökön Tá- pióságon és Szentmártonkátán, tegnap pedig Tápiógyörgyén, Tápióbicskén és Farmoson tar­tották meg a zárszámadó köz­gyűlést. Kedden Tápiószentmárton­ban, a Kossuthban és Nagy­kátán, a Magyar—Koreai Ba­rátság Tsz-ben, pénteken Ká­kán, szombaton pedig Pándon kerül erre sor. Ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss^ I Levelesládánkból ISAGYON KÖSZÖNÖM! | ^ „Január 21-én történt. | ^ Bementem a nagykátai bé- ^ ^ biruhaüzletbe, hogy kislá- ^ nyomnak különböző holmi- ^ kai vásároljak. Hazaérve ^ S észrevettem, hogy hiányzik^ ^ 500 forintom. Kiejthettem* \ valahol, talán éppen az üz- S ^ letben... ^ Azonnal nem tudtam ^ visszamenni, kislányomat S ^ kellett az orvoshoz vigyem. S ^ Jó idő múlva szabadultam ^ ^ csak, s rohantam az üzlet- ^ be. Kérdem Czakó József-^ 5 nétől, nem találtak-e vélet- ^ ^ lenül pénzt? De igen — oá-^ $ laszolta — mennyi volt? * § Mondom neki, ötszáz. Erre S ^ odaolvasta nekem az 500 * ^ forintot. Tessék — mondta ^ ^ —, én találtam meg. \ \ Azt sem tudtam, hogy \ \ köszönjem meg neki. Ké- \ ^ rém a Tápió mentét, folmá- ^ ^ csolják a nyilvánosság út- § $ ján Czakó József né eladó- ^ $ nak, hogy mennyire köszö- ^ | nőm.” ^ Gergely Gyuláné $ Nagykáta, Vasút sor 13. i S s Férfi-nő egyenlőség van a tápiószecsői Egyetértés Tsz ve­zetőségében. Az elnököt nem számítva, egyenlően négy férfi és négy nő vesz részt a veze­tőség munkájában. A Nagykátai Járásbíróság el­nökéről, dr. Magócs Imréről köztudott, hogy hivatali mun­káján túl, személyes ügyének tekinti a bűnözés elleni küz­delmet, s ezen belül is a fia­talkorú bűnözések számának csökkentését, megszüntetését. Minden alkalmat megragad, hogy a beszéd, a szó erejével is e nemes cél érdekében has­son. Talán ez a titka annak, hogy olyan népszerűek például TIT-előadásai, s egy-egy járási ifjúságvédelmi bizottsági ülés után napokig emlegetik felszó­lalásait. Bizonyára az sem ismeret­len olvasóink előtt, hogy a fiatalkorú bűnözés problémái járásunkban lényegében azo­nosak az országossal. Az or­szágos statisztikát azonban csak úgy lehet javítani, ha javítjuk e statisztikát a legkisebb járás, község területén is. Járásunkban a múlt évben emelkedett a fia­talkorúak által elkövetett bűn­esetek száma. A bűncselek­ményt elkövető fiatalkorúak száma az ifjúság egészéhez vi­szonyítva 0,8 százalék. Ez nem sok, de nem is becsülhető le. Mi erről a véleménye dr. Ma­gócs Imrének? — A járásban már több íz­ben feltették nekem a kérdést: milyen okok vezetnek általá­ban a bűnözéshez, főként a Aktuális gondolatok az új mechanizmus előtt A MINAP egy termelőszö- vetikezetí elnök — a főagro- nómus társaságában — várat­lanul rányitott egy hajlott korú parasztemberre, aki vala­mikor jóhírű állattenyésztő gazda volt. A véleményét tu­dakolták: belevágjon-e a szö­vetkezet a nagyarányú barom­fitenyésztésbe ? A kérdezett a vendéglátó há­zigazda szerepkörében sürgött- íorgott, és csak úgy közben, könnyedén tett megjegyzése­ket a felvetett kérdéshez. Az elnök hirtelen ezt mond­ta: — A vezetőség nem tudott dönteni, és végleges elhatáro­zásában az ön állásfoglalására akar támaszkodni. Erre aztán leült a házigaz­da, elkomolyodott, és mélyen elgondolkodott. Fennhangon töprengett. Mert egészen más az, ha majdnem teljesen tőle függ a dolog. Akkor minden szót százszor is meg kell rág­nia, mielőtt kimondja. Való­sággal beleizzadt ebbe a gon­dolatba. Minden oldalról meg­forgatta a kérdést, és végül igazán hasznos tanácsokat adott a vezetőknek. EZ AZ EMBERI tulajdon­ság nagy erőforrása a társa­dalomnak. A benne rejlő erő a szocialista demokrácia vér­erein át táplálja a társadalom szervezetének egészséges élet­ritmusát. A szocialista demok­rácia növekedésével rengeteg alkotó gondolat és teremtő erő jut a fejlődő élet vérkerin­gésébe, a felelősség is jobban megoszlik a társadalomban. A felelősség minden társadalom­ban azoké, akik hatalmon van­nak. A mi társadalmunkban minden hatalom a dolgozó né­pé. Magától értetődik, hogy ez­által jelentős felelősség nyug­szik a társadalom minden tag­ján. A régi feudális-tőkés világ­ban a nép nagy többségét el­nyomó kisebbség hozta a tör­vényeket, és azokat rákénysze- rítette a tömegekre. Csendőrei­vel, rendőreivel és hivatalno­kainak lakáj-hadával gondos­kodott arról, hogy a törvénye­ket mindenki megtartsa. Más­ként áll ez a mi szocialista társadalmunkban. A törvénye­ket a nép képviselői hozzák, a dolgozó nép javára és elő­nyére. Ezért a társadalom va­lamennyi tagjának érdeke, hogy mindenki megtartsa azo­kat. A szocialista demokrácia az üzemi és szövetkezeti életben is mind jobban kiteljesedik. Az előkészítés alatt átló új gazdaságirányítási rendszer lé­nyegesen nagyobb önállóságot ad a vállalatoknak és a szö­vetkezeteknek. Ezzel nemcsak a vállalatok és szövetkezetek vezetőinek, hanem valamennyi dolgozó ember felelőssége is megnő. Joguk és kötelességük, hogy igazi gazdáivá váljanak annak a termelési egységnek, amelyhez sorsuk kötődik. A kívánt fejlődési iramot csak az a termelő egység tudja majd követni, amelyben minden em­ber a gazda szerepében gon­dolkodik és dolgozik. Közre­adja tapasztalatait és hozzá­járul ahhoz, hogy például a termelés minden tartaléka a felszínre kerüljön, semmi ne herdálódjék el, és mindig friss, ötletes, kiváló minőségű termékekkel léphessenek a piacokra. Mert az új mecha­nizmus viszonyai között így le­het majd megélni és mind jobban élni. AZ ŰJ VISZONYOK nagy lehetőségeket tartogatnak a dolgozó emberek java többsé­gének. Lényegesen jobban ér­vényre jut majd az, amit min­den becsületes és szorgalmas ember szívből kívánt: aki többet ad a társadalomnak, az többet is kapjon tőle. Aki ren­desen és fegyelmezetten dol­gozik, jobban járjon, mint a lusták és az önzők. Az. új viszonyok jellegzetessége lesz, hogy az érdekteleneket és a lógósokat a többieknek saját zsebük kárára kellene eltar- taniok. Ki-ki nézzen önmagá­ba: vajon vállalja-e majd ezt a terhet fölöslegesen és szük­ségtelenül? Aligha. Békési József fiatalkorúak bűnözéséhez? A kérdésre a felelet nem egysze­rű. A szocialista társadalom­ban megszűntek a bűnö­zés tő okai, s adottak a bűnözés, mint tár­sadalmi jelenség megszünteté­sének alapfeltételei is. Ennek ellenére a szocializmusban is van még bűnözés. De elmond­hatjuk, a járási tapasztalat alapján is, hogy ez jobbára a társadalom elmaradottabb ré­tegeiben jelentkezik. — Ha megnézzük a múlt évi statisztikát, feltűnő, hogy a fiatalkorúak bűntette legna­gyobb százalékban a vagyon ellen irányul. A kapitalista társadalomban elsősorban eg­zisztenciális okok miatt köve­tik el a vagyon és az emberek élete elleni bűncselekménye­ket. Ezzel szemben nálunk a munkától való húzódozás, a könnyű élet utáni vágy, a könnyelműség, az alkohol, a rossz családi és baráti környe­zet, főként a rossz példa ha­tására követik el a fiatalko­rúak tetteiket. — Feltűnő az is, hogy a fia­talkorú bűnözők többsége szét­hullt, vagy rendezetlen csalá­dokból kerül ki __ — Valóban így van. S azok vétenek legjobban a társadalom ellen, akik tá­madják a család intézmé­nyét, akik szét akarjak' zülleszteni :a5 családot. Sokszor iskolázott emberek is nyilatkoznak így: a család szükséges rossz. Pedig a fiúk, lányok nevelését a család alapozza meg. A gyermekre, majd az ifjúra mindig rá­nyomja bélyegét a család, a környezet, ahonnan kikerül. Sajnos, nagyon sok szülő kö­zömbös gyermeke nevelése iránt. A szülők rossz példája, az italozás, a veszekedések, a verekedések, s más er­kölcstelenségek pedig ká­rosan befolyásolják a gyermek fejlődését. A másik véglet az, amikor a szülő azt gondolja, hogy akkor szereti gyermekét igazán, ha mindent megad neki, még ak­kor is, ha magától megvonja a legszükségesebbeket. Ez a gyermek önzését hozhatja ma­gával. Az iskola javíthat az elrontott gyermeken, de alap­jaiban nem tud azon változ­tatni. — Sok 'felnőtt, ahelyett, hogy jó példával járna elől, nemegyszer éppen elrontja a fiatalkorút. Álljon itt illuszt­rációként a tavaly nagy port felvert kókai bűnügy. A tizen­kilenc éves, tehát már felnőtt Türk Ferenc elvitte tizenhat Főleg a Felső-Tápiónál támadtak a veszett rókák A veszettség az emberre halálos lehet — figyelmeztet az orvos JárVáriysZérűen lép fel já­rásunk területén az állatok ve­szettsége. Tápióbiéskén pél­dául előfordult, hogy az esti órákban veszett rókák beme­részkedtek a falu házai közé, és ott megtámadták az embe­reket. Nemrégiben egy veszett róka Majoros István tanuló életét veszélyeztette. Szeren­csére a segítségére siető embe­rek agyonütötték az állatot. A tanács felhívást tett köz­zé, ezt azonban sokan nem ve­szik figyelembe. Dr. Herczeg Sándor orvos nyomatékosan felhívja a figyelmet: A veszett állatok főleg a tanyavilágban, a Felső-Tá­piónál támadtak. Így járt Kelemen Lászlóné is, akit egy veszett kutya hara­pott meg. Felhívnám a figyel­met, hogy ha valakit hasonló marás ér, bármilyen állat ré­széről, azonnal forduljon or­voshoz, mert a veszettség az emberre halálos lehet. Mit mond dr. Juhász Lász­ló állatorvos? — Egy ízben már foglalko­zott a Tápiómente ezzel a ve­szélyes fertőző betegséggel. En­nek ellenére az emberek nem veszik komolyan. Bizonyíték: az a vadásztársaság, amelyhez a Felső-Tápió tartozik, többszöri felszólításra sem volt hajlandó megkezdeni a rókák kilövését. Kénytelenek voltunk egy má­sik vadásztársaságot erre meg­kérni. — Ez ideig Tápióbicske te­rületén rókákon és hét fiatal kutyán állapítottunk meg ve­szettséget. A kutyák a rókák­tól kapták el. A betegség lap- pangási ideje nagyon hosszú, ezért a legkisebb marás vagy harapás esetén is orvoshoz kell fordulni! (pápai) Gebora László rajza íves unokatestvérét Csapó Nándor zugpálinkaméröhöz, ahol két stampedlivel fizetett neki. A fiatalkorú, Türk bíz­tatására, Türk lakására csalt így kilencéves, harmadikosz- :ályos általános iskola; tanulót, így kislányt, azzal az ürügy­gyei, hogy levele van ott. A tizenhat éves, félig részeg fiú íllt őrt addig, amíg benn a szobában Türk Ferenc meg- irőszakolta a kilencéves leány- gyermeket. Türk háromévi börtönt kapott ezért. — Bármennyit is beszéljünk i fiatalkorúak bűnözéséről, kétségbeesésre nincs ok. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy az ifjúság nevelésé­ben rendkívül nagy szerepe van a művelődésnek, a kultu- rálódásnak. A fiatalokat le kell kötni, sporttal, tanulmányi versenyekkel, vetélkedőkkel, munkával, tartalommal, öröm­mel, vidámsággal megtölteni életüket, s az eredmény nem marad el. Jelölő gyűlés előtt Innen-onnan - a járásból A IX. pártkongresszus anyagából jól sikerült szabad pártnapot tartottak Tápióbics- kén. Kerek ez a zsemlye ... 566 ezer darab péksüteményt sü­tött tavaly a tápiószelei pék­ség, Az Irodisták rigmusai. A keddi, szentmártoni Kossuth Tsz zárszámadó közgyűlés előtt a szövetkezet irodistái Lépnek színpadra. Rigmus, ének, zene és rövid színmű formában bemutatják, hogyan éltek a tagok az elmúlt évben. A tűz balladája című mese­játékot nézik meg jövő vasár­nap Budapesten, a Fővárosi Dperettszínházban a tápióbics- kei kisdobosok. Kevesebb bűncselekmény. Csökkent a társadalmi tulaj­don sérelmére elkövetett bűn­tettek száma az elmúlt évben a járás területén, az előző évekhez viszonyítva. A Bál a Savoyban című Áb- rahám-operettet 25-én, szom­baton adják elő Tápiószent- mártonban. Március 12-én pe­dig a Dunaparti randevú-ra kerül sor A jegyeket érdemes ílőre megvenni, a várható lágy érdeklődésre tekintettel. Huszonhárom zeneiskolás vizsgázott le a napokban a szentmártonkátai művelődési házban hegedű, zongori, har­monika és cselló szakon. Ta­nulmányi átlaguk 4,2 volt. Négy találat Szentmárton- ban. Az 5. játékhéten 4 talá­lattal 176 ezer forintot nyert a lottón a szentmártoni Kossuth Tsz lottózó-brigádja. A nyere­ményt 14-en 16 felé osztják. Moziműsor Tápiószele ma: Aranysárkány; matiné: Rab Ráby. Hétfőtől szer­dáig: Bolondos história. Tápió- szentmárton ma: Hűség; szerdán: Hölgyeim, vigyázat! Tápiógyörgye ma: Mi, húszévesek: hétfőn és kedden: Égiháború. Szentmárton- káta ma: Hűség; szerdán: Játék a múzeumban. Tápiószecső ma: Nyugodj meg kedves; szerdán: Ak­naveszély nincs. Sz-entlőrinckáta ma: Bűntény a leányiskolában; szerdán: Hős vagy áruló? Pánd ma: Házasság feltétellel; ifjúsági előadás: Minden megtörténhet. Tápióbicske ma: Cicababák; első előadáson: Valahol Európában. Tápióság ma: A fehér asszony. Tápiószőllős ma: A vonat; mati­né: Rab Ráby, szerdán: Csendes otthon. Farmos ma: Nyúl kolléga házassága; szerdán: Egy szösz! szerelme. Kóka ma: A párizsi Not­re Dame; szerdán: Idegen ágyak­ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom