Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-14 / 38. szám
PEST MEGYEI VILAS PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM ARA 50 FILLER 1967. FEBRUÁR 14., KEDD Szovjet-angol közös nyilatkozat Koszigitt és Wilson befejezte tárgyalásait A szovjet miniszterelnök hazaérkezett Moszkvába Koszigin szovjet kormányfő vasárnap reggel különvonaton Kik és miért vándorolnak? A Munka Törvénykönyve 1965. január 1-én életbe lépett módosításának kettős célja volt: csökkenteni az önmagában is egészségtelen méretű munkaerővándorlást, s ezáltal hozzájárulni, hogy a vállalatok intenzívebben folytathassák a munkafegyelem megszilárdítását. Két esztendő tapasztalatai igazolják, hogy a változtatás nem volt hiábavaló, ugyanakkor az is kiderült, hogy további intézkedésekre lesz még szükség a munkaerőhelyzet megnyugtató stabilizálása érdekében. A Munkaügyi Minisztérium 1966 első felében 34, különféle tárcához tartozó vállalatnál történt felmérése megállapította, hogy addig átlagosan 10 százalékkal csökkent a munkaviszony-megszűnések száma. A Kohó- és Gépipari Minisztérium vállalatainál 1964-ben több. mint 89 ezer ember cserélt munkahelyet. 19^5-ben 15 ezerrel, 1966-ban pedig további háromezerrel csökkent ez a szám. Az is megállapítható, hogy a kohászatban nagyobb arányú a javulás, mint a gépgyártásban, s amíg a vidéki vállalatoknál 30 százalék alatt volt a munkahely-változtatás mértéke, addig a budapesti vállalatoknál ez az arány 25— 60 százalékot tett ki. A könnyűiparban 1964-ben a dolgozók 29," százaléka, 1965- ben 26,1 százaléka, 1966- ban pedig 25 százaléka cserélt munkahelyet. Az építőiparban is meglehetősen sokan kelnek útra egyik munkahelyről a másikra, de talán itt a legnagyobb mértékű a változás. 1951—52-ben, tehát két esztendő alatt még háromszor cserélődött ki a munkáslétszám. A legutóbbi két esztendőben egyszeri ki- cserélődés állapítható meg, ami még mindig nagyon magas, de ha az építőipar sajátosságait, s azt is figyelembe vesszük, hogy a kilépők 60 százaléka újra az építőiparban — csak más vállalatnál — helyezkedik el, azonnal másként értékeljük ezt a helyzetet. 1966- ban az állománynak már csak a 44 százaléka cserélődött, amelyben a tavaly végrehajtott bérügyi intézkedéseknek is nagy szerepük van. A felmérésekből kiderül, hogy a kilépők 70 százaléka segéd- és betanított munkás. Többségük rövid munkaviszonnyal rendelkezik. A számok tanúsága szerint a kilépők fele 25 éven aluli. Érdekes azt is megvizsgálni, hogy az emberek általában milyen indokkal hagyják ott munkahelyüket. A Munkaügyi Minisztérium vizsgálataiból kitűnik, hogy a kilépők 40 százaléka azzal indokolja elhatározását, hogy a lakóhelyéhez közelebb akar clhelyezkedni. Azt is megnézték, hogy ezekből az elhatározásokból menynyi valósul meg s kiderült, hogy az említett okból kilépetteknek csak egyharmada helyezkedik el közelebb a lakóhelyéhez. A könnyűiparban külön vizsgálták a hozzájárulással és külön az önkényesen kilépők indokait. A hozzájárulással kilépők legtöbbje a távoli munkahely, az önkényesen kilépők zöme pedig az alacsony bér •niatt távozott. A hozzájáru- ással kilépő férfiak első heiy- •3 a szakmailag igényesebb lunka és továbbtanulási le- etőség hiányát, második hely- ■3 az alacsony bért, harmadik ielyre pedig a távoli munkahelyet helyezik a kilépés indokai közül. A hozzájárulással távozó nőknél családi okok szerepelnek az első helyen, •gészségügyi okok a másodikon, gyermeke’helyczési és ípolási gondok a harmadik helyen. Az önkényesen kilépő férfiak első számú indoka az tlacsony bér, második a szakmailag igényesebb munka és tanulási lehetőség hiánya, harmadik pedig a távoli munkahely. Az önkényesen távozó nők is a családi okokat helyezik az első helyre, másodikra a gyermekelhelyezési és gondozási, harmadikra pedig az éjszakai műszak gondjait. Abban minden illetékesnek megegyezik a véleménye, hogy bizonyos mértékű munkaerővándorlás nem tekinthető egészségtelennek, ezzel a jövőben is számolni kell. Most azonban a természetellenes fluktuációról, s annak megoldásáról van szó, s a megoldás módjáról már eltérőek a vélemények. Sokan további adminisztratív szigorításokban látják a megoldást. Kétségtelen, hogy esetenként ilyenekre is szükség lehet, de éppen az eddigi tapasztalatok igazolják, hogy teljes megoldást nem hozhatnak. Inkább a nehezebb utat és megoldásokat választjuk, mert nálunk minden az emberért, s nem az ember ellen történik. Az említett vizsgálatokból ugyanis világosan kiderült: a helyváltoztató emberek többsége nem azonosítható azokkal, akik nem szeretnek dolgozni, akik haszonlesésből, másokon való élősködésből igyekeznek megélni, s ha az nem megy, odébbállnak, vagy kiteszik a szűrüket. Sok még a nehéz s az egészségre ártalmas munka. Ezeken még nagyobb igyekezettel és hatásosabban kell változtatni, könnyíteni. A vidék gyorsabb ütemű iparosítása egyre inkább lehetővé teszi a munkahelyek és a lakóhelyek közelítését. További intézkedések szükségesek a dolgozó nők érdekében. A rövidített munkaidőre való áttérésre talán nekik van a legnagyobb szükségük. A nehéz fizikai munka gépesítése, a szakemberszükséglet gyarapodása szükségessé teszi, hogy a segéd- és betanított munkásokat fokozatosan továbbképezzük. így könnyebb, de értékesebb munkával ők is többet kereshetnek, és mind kevésbé kívánkoznak más munkahelyre. Az építőiparban javaslat készült arról, hogy ahol csak lehetséges, a minisztérium különféle kedvezményekkel segítse elő az építőipari vállalatok dolgozóinak lakásépítését. Egy ilyen intézkedés bizonyára eredményesebbé teszi az építőipari munkaerő állandósítását. Ezt az elképzelést azért említettük, mert más iparágakban, más vállalatoknál is növelni kell a munkaerőt odakötő, a munkaerőt stabilizáló helyi intézkedések számát és hatékonyságát. Olyanfajta megoldásokra gondolunk, hogy például a nyereségrészesedésből s a különféle anyagi juttatásokból még több jusson azoknak, akik hosszú ideig egy helyben dolgoznak. Az új gazdaságirányítási rendszer keretei között megnő az ilyen helyi akciók igénye és lehetősége. Élni kell vele mindenütt, mert csak így lehet az emberek munkájával szembeni mércét is emelni. Olyan légkört és gyakorlatot kell teremteni minden munkahelyen, amely messzemenő lehetőségeket teremt a becsületes munkához, megadja a jól végzett munka teljes anyagi elismerését, biztosítja a szakmai és általános műveltség további gyarapítását, s természetesen megköveteli az ehhez szükséges fegyelmet. Olyan légkör kialakítása a cél, amelyben maguk a dolgozók vigyázzák a közös munka helyi szabályait, nem tűrik meg maguk között a hanyagságot, a lógást, a lazaságokat, de arról is gondoskodnak. hogy valamennyien megtalálják a számításukat és ne kívánkozzanak máshová. Farkas István Tíz év után újra van pártiskolája Pest megyének ,,Iskolapadokban" a megye vezető propagandistái Űj intézményt avattak hétfőn reggel Aszódon: tíz esztendei szünet után megnyitotta kapuit a Pest megyei pártiskola. A járási pártbizottság egykori épületében kényelmes tantermek, szépen berendezett hálószobák fogadták a megye minden részéből ideérkezett első növendékeket. Néhány perccel a megnyitó előtt Göndics Zoltán, az MSZMP Pest megyei Bizottsága propaganda és művelődési osztályvezetője így összegezte az iskola célját, feladatait: — Olyan űrt hivatott ez az iskola betölteni, amelyet sem az öt hónapos pártiskola — a maga kötött tematikájával —, sem a két-három napos „fejtágítók” nem tudtak áthidalni. Az egyes tanfolyamok időtartama, tematikája nincs mereven rögzítve: mindkettő a pártélet követelAfro-ázsiai szolidaritási szervezet Vili. ülésszaka Hétfőn délelőtt a ciprusi fővárosban a Hilton szálloda nagytermében megkezdődött az afro-ázsiai szolidaritási szervezet tanácsának VIII. ülésszaka. Az ülésszakra eddig több mint 40 ország küldöttsége érkezett meg. összesen 64 ország képviselőit várják. A román külügyminiszter Budapesten Corneliu Manescu, a Román Szocialista Köztársaság külügyminisztere feleségével Brüsszelből hazatérőben Péter János külügyminiszter meghívására február 12-én este egynapos látogatásra Budapestre érkezett. Ez alkalommal a két külügyminiszter baráti eszmecserét folytatott. Február 13-án este Corneliu Manescu és felesége, valamint a román külügyminiszter kísérete folytatta útját Bukarestbe. KAIRO Tilalom Amer marsall, az EAK első alelnöke, az ország fegyver rés erőinek főparancsnokhelyettese megtiltotta az amerikai és angol katonai repülőgépeknek, hogy leszálljanak az Egyesült Arab Köztársaság repülőterein. A rendelet vasárnap lépett életbe. ményeihez fog igazodni. Abban is különbözik a többi pártiskolától, hogy saját tanári kar helyett meghívott előadókkal, egy-egy kérdés legalaposabb szakértőivel működik. A célunk az volt, hogy elősegítsük a pártmunka színvonalának emelését, módszertani segítséget adjunk a propagandistáknak, alapszervezeti titkároknak, tömegszervezeti vezetőknek pártmunkájukhoz. Délelőtt tíz órára benépesült a tágas előadóterem. Barinkai Oszkárné, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára így kezdte megnyitó beszédét: — Örömmel teszek eleget megbízatásomnak, hogy megnyissam a megye tíz évig nélkülözött pártiskoláját. Régóta éreztük már a hiányát egy olyan oktatási intézménynek, amelyben vidéki pártmunkásaink megfelelő körülmények között tanulmányozhatják az időszerű politikai kérdéseket, a párthatározatokból eredő elméleti-gyakorlati feladatokat. Olyan időszakban került sor erre a megnyitóra, amikor hatalmas feladatok várnak a párt agitátoraira, propagandistáira: néhány hó(Folytatás a 2. oldalon) tért vissza az angol fővárosba egynapos skóciai körútjáról. Koszigin délelőtt nagy sétát tett a West Enden, nézegette a kirakatokat az Oxford Stree- ten. Városnézés után Koszigin és kísérete ellátogatott a Hig- hate temetőbe, ahol megkoszorúzta Marx Károly sírját. Délben a szovjet kormányfő Edward Heath konzervatív vezér és árnyékkabinetjének ebédvendége volt a toryk híres fellegvárában, a Carlton Clubban. Ebéd után Koszigin gépkocsin tette meg az utat a London központjától mintegv negyven mérföldnyire fekví Chequers-be, a mindenkori brit kormányfő rezidenciájához, ahol Wilson miniszterelnök nem hivatalos, kötetlen eszmecserével egybekötött teán és vacsorán látta vendégül a szovjet kormányfőt. Vasárnap délután a brit kormányfő chequersi vidéki rezidenciájában sor került (Folytatás a 2. oldalon) CSÖMÖR: 18 esztendő óta a legeredményesebb zárszámadás a Haladás Tsz-ben Csömörön a Haladás Termelő- szövetkezet 18 esztendős fennállása óta — amint Fábián Ferenc elnökhelyettes szerkesztőségünknek hírül adta — most zárta a legeredményesebb évet. 1966-ban a termelési alap 15 százalékkal, a fel nem osztható szövetkezeti alap 14,5 százalékkal növekedett. A jövedelemelosztás formája Csömörön tavaly is a munkaegység elszámolás volt. Készpénzben 41 forintot, természetben 5 forint 80 fillér értékű különféle terméket, s nyereségrészesedésként minden munkaegységre hét forintot osztottak. Ily módon egy-egy munkaegység végleges értéke 53,80 forint. A főként asszonyokból álló : termelőszövetkezet munka-j csapatai az elmúlt évben is| kiemelkedően dolgoztak. Például Krizsán Györgyné, vágy Morva Istvánné munkacsapata, a paradicsom terület minden egyes holdjáról 24 ezer rsssssssssssssssssssss/ssssssssssssssssy/sss. forint bevételt ért el. Ha a munkaegység értékét átszámítjuk, óránként 13,60 forintot kerestek a tagok. A traktorosok még ennél is többet, 15,20 forintos órabért értek el. A csömöri termelőszövetkezet legfontosabb terméke a paradicsom. Ez a növény is beváltotta a hozzá fűzött reményeket — az idén 200 holdon termesztik. Elképzelésük, hogy holdanként az átlagos hozam megközelítse a 20 forintot. A közelgő tavaszi munkákra már készülnek, az asz- szonyok — az idén még az 1966-os, eddigi legeredményesebb esztendőnél is sikeresebb évet szeretnének zárni. Marx unokája Moszkvában Frederic Longuet francia festőművész, Marx unokája, aki jelenleg a Szovjetunióban vendégeskedik, a Marx-család tulajdonában lévő fényképeket, rajzokat és egyéb dokumentumokat ajándékozott az SZKP Központi Bizottságának. Az értékes dokumentumokat a moszkvai Marx és Engels múzeumban helyezik el. pülőterére. Az új gépek növény védőszer-tartály a ötször nagyobb, mint az eddigi gépeké. így leszállás nélkül ötször nagyobb területen tudják elvégezni a munkálatokat, mint az eddigi gépek. A* állomás berendezkedik nagy teljesítményű helikopterek bevetésére is. A hegyvidéki szőlőtelepítések vegyszerezését eddig a merev szárnyú repülőgépekkel nem leheteti elvégezni. Ezért a jövőben a külföldön már jól bevált helikopterek segítségével végzik el a szőlőmegmunkálást E célra az ötéves tervben 10 helikopter beszerzését határozták el. Ha ezek beérkeznek, azonnal „bevetik’1 azokat a szőlőművelésnél. A helikopterek alkalmazása megoldja a nae'v szőlőtclenüléseíi vegyszeres megművelését. Vágják a jeget, nagy tömbökben emelik ki és vermelik el nyárra az Ujréti-tóról, a Gödöllői (Foto: Gábor) Új repülők Budaörsön RÓMA TÉL DÉLEN- „TAVASZ“ ÉSZAKON Vasárnap egész Dél-Olaszor- szágban havazott. A hegyes vidékeken a hőrpérséklet fagypont alá süllyedt. A félsziget középső és északi részén továbbra is jó az idő. A minap öt nagy teljesítményű szovjet repülőgép érkezett a Repülőgépes Növényvédő Állomás budaörsi re-