Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-29 / 25. szám

^k/CúJap 1967. JANUÁR 29., VASÁRNAP A termelőszövetkezet fő­könyvelője, a közgyűlés elnöke lassan olvassa a papírról a ja­vasolt napirendeket: — A vezetőség beszámolója. Az ellenőrző bizottság elnöké­nek beszámolója. A vezetőség űjjáválasztása... Idáig ér a felsorolásban, amikor az egyébként zsúfolá­sig megtelt kultúrteremben, az utolsó sorokból, hevesen ellen­zik a harmadik napirendi pon­tot: — Nem kell! — Ne rontsuk el az ünnepet! . — Miért kell ma veszeked­ni? Váratlan a közbeszólás. Az első sorokból, ahol főként a nők foglalnak helyet, hátrafelé fordulva nyújtogatják nyaku­kat, vajon kik azok, akik el­lenzik a veze tőség vá la sztás t. Mellettem, egy hatvan felé já­ró tag ül, ő tájékoztat: — Az a bőrkabátos Pokor- nyik Ferenc, a másik Gránicz István. Furcsa az egyébként teljesen érthetően napirendre tűzött vezetőségválasztás elleni tilta­kozás. Vajon mi céljuk van a közbeszólóknak? Csupán az ünnepi hangulat „megőrzése”? De ha ezt csak a választás el­mulasztásával lehef elkerülni, akkor, valami nincs rendjén! Amíg tart a huzakodás, „infor­mátorom” elmondja, hogy a tagság egy része mai összetéte­lében nem tartja alkalmasnak a vezetőséget arra, hogy a kö­vetkező időszakban, amikor nagyobb feladatok hárulnak rá, irányítani tudja a szövet­kezetét. Pokornyik és Gránicz, egyébként, nem rosszindulatú hangulatkeltők, jól dolgoznak, becsületes emberek, akik ki­mondják azt, amit a többiek nem mernek. A beszámoló A napirendben nem sikerül megegyezésre jutni, így Rad­nics Mihály, a tsz elnöke áll fed, aki elmondja a vezetőség beszámolóját — amit elfogad­tak. Alapos, mértéktartó mun­ka, módján bánik a dicsére­tekkel, de ugyanakkor hibákat is említ. Kimondja, mint aho­gyan az a valóságban is van, hogy a szövetkezet az elmúlt esztendőben tovább erősö­dött. EgymiUió forinttal nőtt a tiszta vagyon, de ugyanak­kor a tagok jövedelme átlago­san csaknem hétezer forinttal haladta meg a tervezettet; s a 17 350 forintos átlagjövedelem­mel a járás jó szövetkezetei közé kerültek. Ha ilyen jók az eredmények, ami nemcsak a tagságnak, ha­nem a vezetőségnek is az érde­me, miért kell leváltani? Az elnök megemlíti: vannak olyan vezetőségi tagok, akik nem jár­nak rendszeresen vezetőségi ülésre. Mások nem vállalják a népszerűtlennek tűnő feladato­kat. A vezetőségin megszavaz­nak valamit, kint azonban for­dítanak egyet a szűrön, azt mondják, ők nem így akarták. De ha ez így van, azon változ­tatni lehet, s éppen most lehet rajta, amikor hivatalosan is el­érkezett az Ideje. Egyelőre erre még nincs válasz, talán majd később... A második napirend az el­lenőrző bizottság beszámolója. Amíg Szécsi Kálmán akadoz­va olvassa a papírra vetett so­rokat, itt is, ott is elhangzik: Utat tör az akarat Viharos zárszámadó közgyűlés a kiskunlacházi Pereg Tsz-ben —■' Leírták neki mit mond­jon! — El sem tudja olvasni! Kuncognak, befelé nevetnek a bemondásokon. Ügy tűnik azonban, hogy a „bemondók” igazat állítanak. Maga az el­lenőrző bizottság elnöke is el­ismeri, hogy nem tartottak át­fogó és rendszeres vizsgála­tot. Így csak egy-egy kiraga­dott esetet tud felsorolni. Felszólalások Gránicz István adja meg az alaphangot. Mi tagadás, kissé magas, de a közbeszólásokból úgy látszik igaza van. Azt hiá­nyolja, hogy nincs elég becsü­lete a közösnek. A másfél mázsa kékkő is azért tűnt el, mert vannak, akik munka nél­kül akarnak élni, s a vezető­ség pedig megkönnyíti dol­gukat, mert nem állít őröket. Kovács Károly traktoros lej­jebb • száll a magasabb hang­ról. de hatásos beszédet mond. Nyíltan a vezetőség szemébe mondja: elősegíti, hogy azok keressenek jól, akik csak időnkint jönnek dolgozni. Be­takarításkor jól lehet keres­ni, van is munkás. A rokonok ilyenkor a tűzhöz közel hú­zódnak. Ősszel azonban, ami­kor, rossz az idő, akkor alig- alig van ember. Ezen kell se­gíteni — ésszerű bérezéssel. A kertészetről szóvá teszi: mindenki beszéli, hogy a ker­tészetből csak a kertészeknek van hasznuk, a tagságnak nincs. Adjanak erre választ. B. Répás János és Krizsik Lukács annak a véleményé­nek ad hangot, hogy most, ezen a közgyűlésen tartsák meg a vezetőség választását. Bármikor is hívják össze, nem lesznek annyian, mint most. Néhányan készülődnek még a felszólalásra, de Radnics Mihály tsz-elnök feláll, vála­szol a kérdésekre, s ezzel vége a hozzászólási lehetőségnek. Kicsit furcsa... A jelölés Dermedt csend van a terem­ben, amikor a közgyűlés újabb szereplője, a tsz ideiglenes megbízatású jogász a „po­rondra” lép. — Engedje meg a tagság, hogy javaslatot tegyek a jelö­lő bizottságra.., Hangja belevész a tömeg zsivajába. . Egy-egy hang emelkedik a többi fölé: — Nem kell nekünk, hogy a doktor úr javasoljon . .. — Mi az, talán már eldön­tötték, hogy kik legyenek a vezetőségben ... — A mi jogunk a jelölés ... Az elégedetlenség egyre da­gad, általános a felháborodás. Most már azok is mondják, , akik eddig csendes szemlélői 1 voltak a vitának. Mi lesz eb- , bői? Talán mégis csak jobb j lett volna elnapolni a vezető- j ségválasztást? A közgyűlés a kritikus hő- fqkhoz érkezett. De miért? Jogos vajon a felháborodás? Kinek szól a felháborodás? A szavakból az derül ki, hogy i „csak” jogukat akarják gya- ■ korolni. Azt, hogy maguk je- j löljék ki és válasszák meg a jelölő bizottság tagjait. Az el­len a választási mód ellen vannak, amit a jogász kezde­ményezett. Erre enged követ­keztetni, hogy nem hangzanak el nevek, nem szidják az el­nököt, nem szidnak senkit a vezetőség tagjai közül. Fordulópont A közgyűlés fordulóponthoz érkezett. Két lehetőség adott. Az egyik: valaki megpróbálja vitatni a tagságnak ezt a jo­gát, s akkor ma nem lesz ve­zetőségválasztás. A másik ele­get tenni a tagság kívánságá­nak. Ez történik. Feláll a tsz elnöke, kéri, hogy mondják a neveket, akiket a jelölő bizott­ságba javasolnak. Az eddigi vezetőségválasztá­sok során erre nem volt még példa. Volt egy formula, ame­lyet végigpergettek. A veze­tőség javasolta jelölő bizott­ság. Az előre elkészített lista a vezetőségi tagokról, majd szavazás. Itt ezen a közgyűlé- ! sen ennek a gyakorlatnak vé­ge! Röpködnek a szavak, a ne­vek. Egyelőre csak a jelölő bi­zottságnak ■ — Répás János, Horváth István, Kovács Károly, Grá­nicz István, Pokornyik Ferenc. Jó már a hangulat, derült­ség az arcokon. De úgy lát­szik, tartogat ez a közgyűlés még meglepetéseket. Először Gránicz István, majd Pokor­nyik Ferenc áll fel, s kijelen­tik: — Nem vállalom a jelölő bizottsági tagságot. A tagságot meglepi a beje­lentés, egyesek kérlelgetni kezdik őket, de a közgyűlés­nek nem ilyen a hangulata. Ha nem, hát nem ... Nagy de­rültség kíséri a „névtelen” hozzászólást: — Nemcsak kiabálni kell, hanem a felelősséget is vál­lalni! Üjabb tagokat választanak a bizottságba, amely elvonul a szomszédos, terembe. Az em­berek élénken tárgyalják az eseményeket: — Most olyanokat válasz- szunk, akik megérdemlik! — Nincs szükség fejbólon­gatókra! Visszajönnek a jelölő bizott­sági tagok. Feszült érdeklődés. Először sorban felolvasva, majd lassan egymás után hangzanak el a nevek: — Radnics Mihály, Mózes András, Pokornyik István ... — Jó, jó! — Egy családból nincs szük­ség két vezetőségi tagra! — Asszonyok is legyenek a vezetőségben! — Az állattenyésztők se le­gyenek mostohagyerekek! Jó néhány név szóba kerül, mire elkészül a teljes és a közgyűlés által elfogadott ve­zetőség listája. A mellettem ülő tsz-gazda magyarázza, hogy ki kicsoda. Az elnök ma­radt a régi. Vele elégedett a tagság. A tizenegy vezetőségi tag közül hét az új. Utolsó akkordok Szomszédom véleménye: — Jól dolgozó, becsületes, véleményét kimondó ember mind! Az utolsó akkordok, üdvöz­lő szavak. Viharos közgyűlés volt, de kár lett volna elna­polni a választást. Igaz, csak azok kardoskodtak az elha­lasztás mellett, akik nem bíztak eléggé abban, hogy elég az erejük a „gát” áttöréséhez. Sikerült! Igaz, egy pillanatra kísértett a régi, a formális gyakorlat. Az öntudatban fel­nőtt szövetkezeti gazdák azon­ban félretették ezt, megvá­lasztották a maguk vezetősé­gét, amely feltétlenül, jobb, mint az előző, mert a szövet­kezeti demokrácia teljes ér­vényesülése mellett válasz­tották. Mihók Sándor Egyébként, az a véleményem, hogy Juli ángyom nem korunk gyermeke messze elma­radt a tudományos felfedezésektől, áz emberek pszichés életének tanulmányozásától, még az antineuralgikát sem ismeri. E véleményemet az a párbeszéd hivatott a latá­masztani, melynek keretében voltam bátor megkérdezni Juli ángyomat, hogy szokott-e érezni idegfáradtságot. — A derekamban, ha sokat kapálok — — Nem ilyen fáradtságra gondoltam én — magyaráz­tam Juli ángyomnak, aki hat gyereket nevelt fel, általá­ban reggel négykor kelt, este tízkor feküdt és élete nagy részét, mint uradalmi summás nyomorogta végig, félve az egyik nap, hogy éhen halnak-e a másik napra. — Hát milyenre fiam? — Idegkimerültség. Neuraszténia. Érti? — Érti a nyavalya! — mondta tömören és hozzátette, hogy kimerültsége az van, különösen most, ha sokat dol­gozik, mert már csak elmúlt hatvan éves. Miután Juli án­gyommal így nem tudtam zöldágra vergődni, az a meg­állapításom maradt csak meg beszélgetésünkből, amit már fentebb közöltem kedves olvasóimmal, miszerint Juli ángyom, hogy úgy mondjam kissé konzervatív lélek. Mert. korunk gyermeke, a modern lélek: az idegfáradt. Idegfáradt reggel, idegfáradt délben, idegfáradt este, leg­feljebb és szerencsére éjszaka nem. Telve van neuraszté- niás panaszokkal; úgy vonszolja idegkimerültségét, mint farkas az áldozatát: a világért el nem engedné, Egyszóval: idegkimerült nemzet és nép lettünk. Már, ha hinni lehet a panaszoknak — általában. Panaszkodik az igazgató, akinek ugyan ezeregy gondja van és még plusz tizenkettő, hogy idegkimerült és ezt kipihenni Olaszor­szágban sem volt ideje. Pedig apja is járt ott, valahol Isonzó környékén, igaz hogy az sem pihent, csak légnyo­mást kapott. Panaszkodik az igazgató titkárnője, hogy idegkimerült, s bár a nyáron a Balatonon cuki fiúkkal volt együtt, de mire igazán belejött volna a pihenésbe, kezdődött elölről a taposó malom. Idegkimerült a gyár esztergályosa, mert mire össze­gyűjtött egy kocsira valót, annyi mellékmunkát kellett végeznie, hogy a Semmeringen sem tudta kipihenni fára­dalmait, pedig most egy kis családi házat akar. Idegkimerült a postás, a vasutas, a bányász, idegkime­rült egy ország, úgy negyvenen innen, általában abból a generációból, amelynek jobbára már csak a jobból jutott. És természetesen idegkimerült az újságíró, a filmszínész, az író, a festőművész, a grafikus és idegkimerült a bolti, a kereskedelmi eladó — talán még nekik van a legtöbb okuk erre az idegkimerült vásárlók miatt. Hát így vagyunk. Volt a nyugodt nap éve, és jött az „ideges” napok, pontosabban az idegileg kimerült embe­rek napjainhk éve. Ennek arányában aztán természetesen úgy esszük az idegnyugtatókat, hogy az orvosok nem győzik csak írni a recepteket — míg el nem felejtem ők is idegkimerültek —, a gyógyszerészek nem győzik ke­verni, adni az antineuralgikát — igen, jól gondolják, ők is idegkimerültek! Egy idegileg kimerült ország járkál a varrónőhöz és a szabóhoz, hogy engedjék ki ruhájukat; egy idegkimerüli országnak gyárt — nem kényszerzubbonyt! — évről évre nagyobb számban ruhákat az ipar és ad el a kereskede ­lem. Idegileg kimerült ország állampolgárai utaznak kül­földre, vagy állnak idegesen sorban az autókiutalásért, hogy az autóvezetővizsgán olyan nyugodtak legyenek, amennyire csak egy orvosi bizonyítványhoz ez szükséges. Egyébként az a véleményem, hogy a mi korunkban nem vagyunk annyira betegek, hogy ennyire betegek legyünk, s hogy korunknak valóban vannak olyan idege­sítő problémái, amelyekhez nyugodt idegek szükségeltet­nek. En azt hiszem, hogy ama bizonyos Juli ángyó mégis csak korszerűbb ember, mint azok a modernek, akik tele nyavalyogják a világot idegbajukkal. Pedig talán nem is az idegükkel, hanem az idejükkel van baj! Gyurkó Géza Hátha megriadnak! A ház körüli gazdaság fejlesztésére előnyös feltételekkel MEZŐGAZDASÁGI HITEL igényelhető. Részletes felvilágosítást nyújtanak és gyors ügyintézést biztosítanak az ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR FIÓKJAI maja kcsodd tanan szaKositot végzett — tizenöt éve, tehát egész ifjú kora óta párttag, s helytállt a legnehezebb idők­ben is. Mozgalmas politikai pálya van mögötte; jelenleg is a pártszervezet vezetőségi tag­ja, propagandista, világnézeti tanfolyamot vezet... Mi tör­tént itt? Ki érti ezt? Leültette a fiatalembert és az első meglepetésében valami ilyesmit kérdezett tőle: „Mondd, tudod te egyáltalán, hogy mit beszélsz?” —---------------——. bontako­! Zavaros história | zott ki a-------------------------- tanár el­beszélése nyomán. A párttit­kár mindössze annyit tudott kihámozni az egészből, hogy Kókai Béla bizonyos sérelmek miatt akar kilépni a párttagok sorából, amely sérelmek ugyan nem is őt érintették közvetle­nül, hanem a bátyját, aki ter­melőszövetkezeti elnök volt Cegléden. Állítólag méltányta­lanul jártak el a bátyjával, amikor rábírták, hogy mond­jon le elnöki posztjáról. Kifo­gásolta az utód személyét, s az ügyben olyannyira hibásnak mondta a ceglédi városi párt­titkárt, hogy nem akar vele a továbbiakban egy pártban működni. M it mondhatott Finna György ezek után? Először megpróbálta jobb belátásra bírni fiatal kollégáját; érvelt, vitázott vele, hogy ne hamar­kodja el a dolgot. Végül, ami­kor a fiatal Kókai hajthatat­lan maradt, azzal engedte út­jára, hogy tegye írásba a 5 --------------------- decembere- m $ I Az elmúlt év | ben — egész vé $ --------------------- pontosan: eg 5 december 10-én — kopogtattak he $ Finna György abonyi általá- be 5 nos iskolai igazgató ajtaján, s pá ^ a gimnázium egyik tanára, a ^ Kókai Béla lépett be az iro- ja, 5 dába. A párttitkárhoz jött, ta $ mert Finna György az abonyi tél ^ pedagógus pártszervezet titká- ^ ra. az ^ — Gyuri bácsi — mondta a ily $ fiatal tanár —, én ki akarok „R ^ lépni a pártból. he ^ A párttitkár meghökkent. ^ Ugyan! És megvallja most, ^ hogy valójában még ma sem S érti az egészet. Tapasztalt em- be $ bér, hiszen nem fiatal már; az ka $ élet éppen elég alkalmat adott ki ^ neki, hogy a legkülönbözőbb K ^ helyzetekben tanulmányozhass m ^ sa az emberi magatartás, jel- so ^ lem, elvhűség és elhatározás ne ^ változásait. Ezúttal azonban ni í szóhoz sem tudott jutni. Ha m $ Kókai Béla nem személyesen C< ^ jelenti be elhatározását, ha- la ^ nem valami közvetítő útján, ar ^ nos — a párttitkár ezt a köz- jo ^ vetítőt minden további nélkül g£ ^ kidobta volna. Mindeddig ü| í eszébe sem jutott, hogy ez a no § jó képességű, tevékeny életű ^ fiatal kollégája mennyire kö- ^ vetkezetes, elvhű kommunista. ^ Elfogadta olyannak, amilyen- ^ nek látta; az új, fiatal értei- ^ miség leghaladóbb képviselői $ egyikének tartotta, aki szár- ^ mazása szerint is a kommu­nista eszme elkötelezettje, hi­szen cselédivadék. Tanult, ké­pezte magát, mezőgazdasági mérnöki diplomát szerzett, szándékát, s adja be. A levelet december 14-én tette le Kókai Béla a párttitkár asztalára, s oda tette mellé a tagsági köny­vét is. — Megnézhetem a levelet? — kértem a párttiitkárt, mi­után nagyjából elmondta a történteket. — Kérem — mondta, s át­nyújtotta a kockás papírlapot, amelyre tintával rótták a ku­sza sorokat. A tartalom, az elhatározás indítéka: ahogyan Firma György elmondta. Legfeljebb néhány magyarázkodó mondat kelt újabb figyelmet. „Nagy megrázkódtatás kell, hogy ér­je az embert, amikor arra szánja el magát, hogy kilép a pártból.” „Meg vagyok róla győződve, hogy ez az igazság­talanság nem a párt irányvo­nala, de olyan személyek ke­zében van a lehetőség, akik visszaélnek vele, mint a párt akaratával.” Majd: „Szárma­zásom és sorsom kötelez, hogy tevékenyen dolgozzak a munkásosztály pártjának az elveiért.” Az ellentmondások mind­járt szembe tűnnek; ugyanek­kor néhány megjegyzés ar­ra készteti az embert, hogy közelebbről is vizsgálódjék — miféle tendenciák érvényesül­nek benne. Nézzünk szembe nyíltan a valósággal; valaki mintha azt állítaná itt, hogy a párt helyes „felső” politikája nem érvényesül — vagy leg­alább is nem következetesen érvényesül — „lent”, a gyakor­Akkor is, kérdezem: ez a megoldás? — Igen. Ha úgy vélte, hogj sérelem érte a bátyját, mién nem fordult magasabb párt­fórumokhoz a védelmében? E: valóban jogos kérdés. Bizal­matlan? Mi készteti erre? — Nem tudom — mondtí dr. Somodi István. — Valójá­ban azonosított; egy személy — most mindegy, hogy ez ki­csoda —, a párttal. Persze — közölte mindjárt egy feltevé­sét —, lehet, hogy azért csi­nálta az egészet, mert ezze akarta a bátyja ügyét befo­lyásolni. Talán arra gondolt hogy ez a gesztusa vissza­riaszt majd mindenkit, s neu engedik megtenni ezt a lépést hanem inkább kívánsága sze­rint rendeznek el mindent Esetleg arra számított, hogy i párt tart a közvélemény hang­jától; mit mondanak az embe­rek, ha egy ilyen tekintélye: múltú, közismert kommunist; érzelmű értelmiségi kilép i pártból... Nem mondom, hogj így van. De elképzelhető.,. — Kétségtelenül. Minden­esetre ezt másnéven úgj mondják: revolverezés. — Tudja, mi nagyon becsü­letesen és emberségesen aka­runk eljárni — mondta a köz­ségi párttitkár megfontoltan — Nincs okunk semmilyer megalkuvásra. Fegyelmi vizs­gálat indult, s ha valami frak­ciózásra derül fény, vagy más olyan vétséget találunk, amely a párt szervezeti szabályzatá­ba ütközik, Kókai Bélát ki­zárjuk. Ha viszont ilyesmiről nincs szó, a kérése szerint tör­ténik minden; vagy kilép e pártból valóban, vagy hatá­rozhat másképpen is — meg­felelő feltételek mellett meg­la-tban. Ez nem mindennapi személyes kérdés, nem csu­pán egy fiatal ember ügye, hogy milyen elhatározásra szánja el magát; megtartja-e, vagy sem a párttagságát. — Milyen álláspontra jutott a pártszervezet? A párttitkár, aki még most sem ocsúdott fel eléggé, meg­lehetősen tanácstalan. Nem érti, hogy mit akar Kókai Béla; hiszi is, nem is az indo­kait. A vezetőség már tár­gyalt a dologról, de a tagság előtt egyelőre titokban tartják. — Beszéltünk a községi pártbizottsággal — mondja a titkár —, eljuttattuk hozzájuk a levelet is. Visszaadták az ügyet azzal, hogy vizsgáljuk ki... Hát kivizsgáljuk ... — Mit ért ezalatt, hogy ki­vizsgálják. Mit vizsgálnak ki? — Hiszen éppen ez az — mondja a párttitkár. . , a községi pártbi­I KéSŰbb I zottság titkára, dr. Somodi István ugyancsak bizonytalannak ítélte meg az ügy kimenete­lét. — Meglepett, engem is meg­lepett a dolog — mondta el­tűnődve, amikor felkerestem. — Sok emberről el tudtam volna képzelni, hogy esetleg meginoghat, de Kókai Bélá­ról álmomban sem gondol­tam volna. Hiszen volt párt­titkár is, tsz-elnök is, a járási pártbizottság tagja is ... És pont ő? Nem értem...! — Súlyos dolgokat állít — jegyeztem meg. — És ha igaza van? — né­zett rám a községi titkár. — Tegyük fel, hogy valóban ér­te valami sérelem a bátyját.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom