Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-29 / 25. szám

1967. JANUAR 29., VASÄRNAP «ST MLcrr.t <M(vtap 400 kilovoltos fogadóállomás Göd térsé­gében épül AZ ORSZÁG EGYIK LEGNA­GYOBB ELEKT­ROMOS FOGA­DÓ ALLOMASA, A MUNKÁCS— GÖD KÖZÖTT MOST ÉPÜLŐ TÁVVEZETÉ­KEN ÉRKEZŐ VILLAMOS ENERGIÁT TRANSZFOR­MÁLJAK MAJD ITT LE 120 000 VOLTRA ÉS IN­NEN TOVÁBBÍT­JÁK BUDA­PESTRE. AZ ÉPÍTKEZÉS 1968 VÉGÉRE KÉ­SZÜL EL. Választókkal — négyszemközt Tanácstitkár Zsúfolt az országút menti csárda, ebédidő van. Egyik asztalnál két hely megürül, csak egy hölgyvendég marad mellette — szabad? — tessék! — máris ott ülünk. Ejnye, de ismerős asztalszomszédunk. Persze, hisz meg is szólít, a hangját legalább egyszer már hallottam valahol, de hol és mikor? — Mi járatban van? — kérdi. — A választókkal beszélge­tek. — Az érdekes lehet. — Engedje meg hát akkor, hiszen ön is választó... — és beszélgetünk: — hol lakik? — Öcsán. — No, most már tu­dom, eszembe ötlik ettől az egy szótól még a neve is. Virágh Károlynénák hív­ják, 1960-ban, amikor a ta­nácsok tizedik születésnap­ját ültük, kerestem fel Alsó- Hémédin, ahol akkor már évek óta a községi tanács vb- titkára volt! Előzőén, a ta­nácsok megalakulásakor Uj- hartyánban választották meg erre a tisztségre, tehát ép­pen vb-titkársága tizedik év­fordulóját ülte. Most meg­tudom, még mindig vb-tit- kár, de negyedik éve már otthon, az ócsai tanácsnál. Nem baj, ha már belefogtunk, folytassuk a beszélgetést, vég­tére a vb-titkár is szavazó. — Jövőre, ha most is je­lölnek és megválasztanak ta­nácstagnak és a tanács bevá­laszt a végrehajtó bizott­ságba, a bizottság többsége pedig továbbra is alkalmas­nak ítél a titkárságra, jubilá­lok. Mégpedig negyedszáza­dos közhivatali működése­met ünnepelhetem, mert 1943 május elsején kerültem az ócsai községi elöljáróságra négy polgárival, kisegítői címmel, nem végleges állásba. Nem is véglegesítettek a fel- szabadulásig. Apja is a közigazgatásnál működött, a fővárosi I. ke­rületi elöljáróságon volt kéz­besítő, de ha csekély fize­téssel, akkor is legalább vég­legesített állásban. — Ha ezúttal nem kerül­ne be a tanácsba...? — Akkor is az emberekért dolgoznék. Választó vagyok, elmennék továbbra ’is a ta­nácstagi beszámolókra, és sür­getném a bölcsődét, az út­testek portalanítását, a köz­ség fejlesztését. Mert a mi rendszerünkben a válaszjó­nak nemcsak az a dolga, hogy időnként éljen szavazati jo­gával, hanem a közösségért állandóan meg kell tennie minden lehetőt Ésszel — szívvel! DE HOGYAN? Keresem az igazságot. Sok véleményből és tényből kell válogatni, hogy kikerekedjék. Egy ember igazsága... De hát végül is, az igazság valakié? Ahogy hallgatom az embere­ket, fél óránként másnak kell az igazságot odaítélnem. Olyan vagyok, mint az a mondabeli öreg király, aki mindenkinek igazat ad. Egy telepvezető ellen keresi az igazságát egy rakodómun­kás. Feladata a rámpához kö­ti: ki- és berakodik az oda­gördülő autókból. Ha nincs kocsi, az ő kötelme a rámpa és környékének tisztántartása, és ha semmi munka nincs a rámpa körül, akkor amolyan szaladj ide, szaladj oda em­bernek használják. Az első vi­tája a telepvezetővel azon robbant ki, hogy egy hideg napon bement melegedni a portásfülkébe. A szabálytalan­ság kettős: a fülkében, a hatal­mas felirat szerint, idegenek­nek tartózkodni tilos, neki pe­dig nem jogos a munkaideje alatt egy dobkályhánál mele­gedni. Ezen összevesztek, mert a telepvezető is fent kezdte és a rakodómunkás sem adta lej­jebb. Aztán két nap múlva késett fél órát, mire a telepve­zető hazazavarta és egész nap­ját igazolatlannak tekintette. — Azt, hiszi, hogy atyaúr­isten. Miért? Neki mindent szabad? Bent ül a meleg iro­dájában, a kályhán forralja a bort és az irodista kislányok­kal heherészik. Az iroda ajta­ja a rámpára nyílik, de ha va­lamit akar tőlem, akkor lete­lefonál a 200 méterre levő portásfülkébe és oda hivat —, panaszkodik a munkás, egy öt­ven év körüli inas, markáns- arcú férfi. — Hogy volt ez a múltkori veszekedés? — Kutya hideg volt. A rám­pán semmi meló. A raktár fű- tetlen. Fáztam. Nekem nincs munka közben forralt borom. Bementem a portáshoz. Ö a barátja kocsijával ment el a telepről és meglátott a fülké­ben. A haverja előtt el akarta játszani a Csekoniesot és el­kezdett ordítani, hogy tudok-e olvasni? Mondtam, hogy én nem vagyok idegen. Más is itt melegszik, csak engem ki — És választóként mi mondanivalója lenne a tanács vb-titkárához? — Hogy minél többet fog­lalkozzon a gyermek- és if­júságvédelemmel. Nálunk az állandó bizottság maga elé hívja, ha a gyerekkel valami baj van, a szülőket, és lel­kűkre beszél. Az esetek több­ségében nem marad el a jó eredmény. Hasonló a hely­zet az egészségügyi állandó bizottságban az elaggott szü­lőt nem támogató gyermek esetében. Meg az alkoholis­tákkal is elbeszélgetünk. — Szóbeli elvonókúra? — csodálkozom, — Mégpedig nem hatásta­lan, higgye el. Számos „pa­ciensünk” teljesén lemon­dott az ivásról és hónapok múlva visszajött megköszön­ni, hogy felnyitottuk a sze­mét. Már indul, de büszkén mo­solyogva még visszafordul: — Én ezúttal ötödször sza­vazok, a fiam meg először. Azaz már másodszor választ, tavaly érettségi után pályát választott: ipari tanulónak ment. Jövőre rádió- és te­levíziószerelő szakmunkás lesz. Anya. Asszony. Választó. Vb-titkár. Egyetlen EMBER mennyi minden lehet. Szokoly Endre akar innen szekálni. Hát nem fog sikerülni... Előadása szerint nem látom olyan súlyosnak a vétséget. Ebben megerősít a portás bá­csi véleménye: — Mindenki itt húzódik meg a hideg elől. Mást is lá­tott itt már. Sosem szólt... Engem is lehülyézett. Megfe­nyegetett, hogy elzavar nyug­díjba. Pedig még hiányzik egv évem. Ugye, nem teheti meg? Még egy munkást hallgatok meg. Ö is panaszkodik. Azt mondja, hogy a telepvezető embertelen, meg a fejébe szállt a gőz. Pedig hát ő sem egy angyal. Napközoen sok­szor látják a presszóban, oly­kor részegen is. Az egyik irodista lány ép­pen valami körözvényt hoz be a portásfülkébe. Öt is megkér­dezem. — Nem avaitkozom én eb­be... — Nincs véleménye? — Van... De az az enyém. Maga elmegy, én maradok... — Mondd csak meg... — noszogatja a portás bácsi. A lány hallgat. — öt is kerülgette — segít az öreg. A lány nem szól, de látszik rajta, hogy lenne mondani­valója. Nem lehet belőle egy szót sem kihúzni. — Elmehetek? — kérdezi, mint egy kihallgatáson. Ekkor már érthető módon a telepvezető ellen hangolód­tam A telepvezető. Kedélyeskedő negyvenes férfi. Tudja, hogy milyen ügyben járok. Az előb­bi lány zavarán látom, hogy már beszámolt a portásfülké­ben történtekről. A telepveze­tő ennek ellenére barátságos, elmesél egy félig szalonképes viccet és feketét főzet. Végül' a tárgyra térünk: — Tudja hány vezetőt buk­tattak itt meg? Egyféleképpen lehetnék népszerű: ha mindent rájuk hagynék. Igenám, de a több milliós raktárért én va­gyok a felelős. A törésért, a lopásokért én felelek. A pana­szos elfelejtette elmondani, hogy most járt le a nevelő­munkája, amit lopásért kappít. Igenis keményen fogom. Más is ezt tenné. — Maga, úgy látom, nagyon népszerűtlen a telepen. — Tudom. Mondtam is a központban, hogy fizethetné­nek valami veszélyességi pót­lékot, mert egyszer úgyis meg­tépnek. — Maga szerint szükségsze­rű, hogy a vezetőt ne szeres­sék? , — Tudom, hogy nem hang­zik politikusán, de igen. Ha követelek, akkor nem vagyok népszerű. Ha a körmükre né­zek útálnak. Régen ezeknek járt itt némi természetbeni juttatás. Most megvonták. Nem én! Mégis engem utálnak érte. — Miért fenyegette meg a portás bácsit, hogy nyugdíjaz- tatja? — Elhiszi, hogy komolyan gondoltam? A szakszervezet úgysem egyezne bele. Ezt ő is tudja. Kioktatták az öreget, hogy neki már menlevele van. Én valóban kértem már, hogy helyezzék más beosztásba. De csak éjjeliőr lehetett volna, azért meg kevesebb pénz jár. Ezt nem lehet. Tőle viszont hiába követelem meg, hogy lépjen fel a teherautókra és nézzen be a ponyva alá. Nem tud felmászni... Pedig ez a feladata. Most mi van? Huma­nizmus vagy népvagyonvéde­lem? Könnyű itt mesélni... Én megmondom magának őszintén, hogyha itt én lennék a tulaj, a fele embert elza­varnám. Figyeljen ide, hogy mik történnek. Idehelyeztek egy asszonyt. A férje magas- állású fej a városban. Szerin­tem nem éhhalál ellen kell nekik a pénz. Nem bántam, mert pluszként kaptam. Elfér itt egy emberrel több. Alig telt el egy hónap, egy vizsgálat megállapította, hogy egy .em­berrel több van itt, mint az engedélyezett. Utasítottak, hogy egy személyt adjak le. ' Természetesen nem azt az asz- szonyt. Ezt még nem írták a bűnlajstromomra? Felháborodása, indulata őszintének látszik és egyre in­kább neki kezdek igazat ad­ni. Látja, hogy meggyőzött, tovább megy: — Azt is tudom, hogy mi­ket mondanak még rólam Pia? — kacsint. Igent intek. — Hát igen. Megiszom. Na és? Kinek mi köze hozzá? Ezek a flekkjeim azért jók, azért gyűjtik őket, hogy visszalő­hessenek. Én azt mondom hogy ne lopj, ők ordítanak, hogy én meg iszom. Hoztak ezek már vizsgálatot a nya­kamra. . Valóban előfordul, hogy egy-egy félliter bort fel­forralok a kályhán. De arra nem gondol, hogy valahány kocsi kimegy, nekem kell ki­másznom a hideg rámpára, megnézni, hogy nem raktak-e fel több árut. Ki a melegből és vissza. Naponta ötvenszer. És tegyük fel, hogy e miatt nem végezném pontosan a munká­mat, kinek lenne hiánya? Kit csuknának le? A portás bár-, csit? Párttag egy van a telepen. Az egyik raktáros. — Nézze elvtárs, én meg­mondom őszintén, hogy ezt így nem lehet csinálni. Ha egy embernek felelősséget adnak, adjanak neki hatáskört is. Itt állandóan turkálnak, intrikál­nak. Ha csak azt a pénzt meg­kapnám, amibe itt a vizsgáló­dások kerültek, nagyon örül­nék neki. A központ is nehéz helyzetben van. Ök a főnök­kel meg vannak elégedve, de ki kell vizsgálni az ilyen pisz- licsáré panaszokat. Ha jól gondolom, ez így az új me­chanizmusban nem mehet... — Az új mechanizmusban is emberségesen kell bánni a munkásokkal! — Na persze! De követelni tudja, hogyha egyszer itt va­laki elkezd gondolkozni, sok­kal kisebb adminisztrációval, és kevesebb munkással is'meg­oldhatók lesznek a feladatok. Ha gépeket kapunk és Citálha­tunk a rakodó-lapos módszer­re, akkor sok ernoer válik fe­számára a lehetősé­adjuk get...----------------------- ugyanab­I Rókái Bélával I ban az----------------------- igazgatói irodában találkoztam, ahol a pedagógus pártszervezet tit­kárával beszélgettünk koráb­ban.. Egyszerre betoppant, mintegy végszóra; ugyanis itt tartott előadást az iskolában, a nemzetközi helyzet és a vi­lággazdaság témaköréből. Fia- talabbnak látszik annál is, mint ahogy gondoltam; nem mondanám, hogy harminchét éves. Kiegyensúlyozott, telt arcú férfi, egyáltalán nem az a robbanékony, szertelen tí­pus, akire a történtek isme­retében számítottam. Ellenke­zően; szinte egykedvűen tár­gyalt az ügyéről, mint valami lezárt, elintézett eseményről. Nincs értelme, hogy aprólé­kos részletek kerüljenek ide a beszélgetésünk kezdetéről. Elég annyi: nagyjából megis­mételte, amit a levelében le­írt. Mondom; kesernyésen, s minden indulat nélkül. — Jobb lesz ez így — mond­ta, ahogy hanyatt dőlt a ké­nyelmes székben. — Elvégzem a munkám rendesen, s nem törődöm mással. — Elfáradt? — Nem ez a probléma. — Honnan tudja, hogy mi történt Cegléden? Egyáltalán honnan veszi, hogy méltány­talanul bántak a bátyjával? — Elmondta. — Nem is beszélt mással? Nem is próbált tájékozódni, intézkedni? Semmit? Legyintett: — Minek? Kis pont vagyok én. Ez már valami póz; tetszel- g~- a mártíromság pózában. Mi igazolja ezt a mondatot: „S7ármazásom és sorsom kö­telez, hogy tevékenyen dol­gozzam a munkásosztály párt­jának az elveiért”? Ez az em­ber ne tudná, hogy mit kel­lene tennie az igazságért, az elveiért? Ne tudná, hogy ő mekkora „pont”? Talán meg­érteném, ha azok közé tar­tozna, akik még ma is valami öröklött idegenkedéssel, gya- korlatlanul nyitják le az iro­dák, hivatalok kilincsét; de hát neki is volt már ilyen ki­lincse ... Másról van itt szó. — Nem értem magát — mondtam. — Ha a bátyjának igaza van, de bárkinek itt a környezetben; kommunista kö­telessége, hogy érvényt szerez­zen az igazságnak. És pedig, mint párttag teheti ezt leg­könnyebben. Maga azonban nem is próbálkozik, lemond mindenről. Kommunista, aki akkor vonul vissza, amikor éppen veszélyeztetve látja az elvek tiszta érvényesülését. Nem különös ez? — Igazság nincs — felelte egy nyárspolgár nyugalmával. — Tudnék más példákat is említeni. — Példa valóban van. De azt csak nem vitatja talán, hogy van ellenkező előjelű példa is? — Mindegy. Ne vitatkoz­zunk ezen. Így határoztam. — Engedjen meg azért még egy kérdést. Ügy érzi, tehát, hogy akárkihez fordulna, no­ha igaz'ügyet szolgál; haszta­lanul járna? Mert ezzel mint­egy azt fejezi ki, leírt állítása ellenére, hogy mindent és min­denkit hibásnak tart. — Tanult logikát? — figyel­meztetett. — Nem lehet ilyen általános következtetésekre jutni egy adott pontból. — De hát ezt teszi... Álta­lánosít ... — Itt nem használ a meg­győzés — mondta, teljesen félreértve szándékomat; mint­a én mindeddig elhatározása megváltoztatására akartam volna rábírni. — Eljut az én levelem a «megfelelő helyre, s ha megkérdeznek el is mon­dom a bajomat. Két dolog le­hetséges: vagy elrendezik a a bátyám dolgát, vagy kilé­pek a pártból. íme; nem feltevés többé, amit a községi párttitkár mon­dott. Az ifjabb Kókai kicsi­nyes családi ügy függvényévé tette a párttagságát. így pró­bál befolyást gyakorolni. Vagy-vagy ... Ha nem ér célt — kilép; mint valami egylet­ből. Nincs itt szó elvekről, po­litikáról. Ez praktika, nem po­litika. Csakhát rossz a számí­tás; a dolgok mennek a mar- guk egyenes, nyílt útján. 5------------------------- mindenek I A legérdekesebb | fölött,-------------------------hogy Kó­kai István, a sértett, párttag ma is, bár az öccse azt mond­ta, hogy még nem lehet tudni, mit határoz. Korosabb ember, négy gyerek apja; jelenleg egy másik ceglédi szövetkezet üzemegységvezetője. Amikor felkerestem, nem azt kutat­tam, hogy valóban érte-e vala­mi méltánytalanság. Nem mintha ez nem számítana! Csakhogy bármilyen furcsán, hangzik: nem tartozik ide. Külön ügy. Mert Kókai Béla mindenképpen helytelenül járt el; így is, úgy is — akár igaza van a bátyjának, akár nincs — feladta az elveit. Olyan emberi hibákba esett, mint a kicsinyesség, önteltség, sértettség. Elmaradt ettől a mai korszellemtől, amely a hi­bák ellenére is — mind fris- sülőbb arcát mutatja. H anem mit szól ehhez a bátyja? Elkerülhetetlenül végig kell hallgatnom a panaszukat, ami­ből körülbelül ennyi maradt hajtani? És aki megcsinálja, vajon népszerű lesz? Én nem mondom, hogy a főnök egy fi­nom ember. Hibái is vannak. De miért kell összekeverni a dolgokat? — Mondják, hogy munka-' időben is előfordul, hogy kint iszik a presszóban ... — Én is hallottam! De az is előfordul, hogy éjfélig itt vár egy kocsit. Záráskor napi tizenöt órát van bent. Eddig mindig fillérre stimmeltek a leltárai. Nem ez a lényeg? Kint a rámpán az emberek körbefognak: — Persze, hogy telebeszélték a fejét! Mindenkivel így te­szik. — Mit akarnak maguk tu­lajdonképpen? Vegyék a te­lepvezető fejét? — Hát azt nem! De tanítsák meg bánni az emberekkel. Nem azért van szocializmus, hogy basákat hizlaljunk... Bezárult a kör. Az eszem sze­rint a telepvezetőnek adok iga­zat. A szívem szerint a mun­kásokkal is egyetértek. Sajná­lom a portás bácsit, emberte­lennek tartom, hogy egy öre­get megszégyenítenek, lehü- lyéznek, és fenyegetnek. De megértem a telepvezetőt is, aki nem lehet megelégedve a munkájával. Az új mechanizmus a gaz­dasági tényezők erősebb hatá­sát engedi és ebből látszólago­san antihumanista következ­mények is keletkezhetnek. Itt is és sok helyen rendet kell majd tenni, össze kell egyez­tetni az egyén és a közösség érdekeit. Ha e kettő találko­zik, akkor beszélhetünk hu­manizmusról. És, hogy e ta­lálkozás milyen nehéz, azt ta­núsítsa ez az egyáltalán nem különös, sőt — bátran állí­tom — tipikus példa. Azt hi­szem ezért is volt érdemes megírni.., Ősz Ferenc meg bennem: Igaz az, hog5 Kókai István maga mondott 1< az elnöki tisztségről... Iga: az is, hogy meglehetősen ala­csony mezőgazdasági szakkép­zettsége van. Hovatovább iga: az is, hogy az Alkotmány Ts; négy esztendeig, amíg az elnö­ke volt — alig lépett valami előre __Ezek tények. A' ma­g yarázatukhoz azonban köny- nyen csapódik pletyka ízű szó­beszéd. Eseményeket emleget­nek, amelyekre nincs bizonyí­ték. A férfi csendes, jámboi ember, akiben minden jószán­dék megvan, csak szemme láthatóan határozatlan egyéni­ség. Inkább a mindent jobban s hangosabban tudó feleség« hasonlítgat, hogy hány tsz var rosszabb is, mint az Alkot­mány volt négy esztendeig, : kik azok, akiknek még anny végzettségük sincs, mint az t urának — mégis vezetők.. Holott nincs, s nem lehet it más szempont, minthogy nerr élhetnek az Alkotmány pa­rasztjai sem mindörökké 2! forintos munkaegységből. Mer ebből évi 700 munkaegyséf sem biztosít havonként átlag­ban 1500 forint keresetet Márpedig legtöbbjük a 700 fe lót sem éri el... Különben Kókai István sen helyesli az öccse állásfoglalá­sát. — Mi testvérek, mindi? összetartunk — mondta —, d< ezt nem beszélte meg a csa­lád. Nem tette helyesen, ami tett. — És furcsán indokolta i szavait: — A sógornőm mái így is megkérdezte tőlem: „T< megtetted volna ezt a testvé- redért?” * I —— ízetlen, meggon­I Szóval: I dolatlan kérke­------------- dés ez inkább .. M indenesetre kár érte... Dékiss János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom