Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-08 / 7. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! na XI. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM ARA 80 FILLER 1967. JANUAR 8., VASÁRNAP Küzdelem a téllel Késéssel, de járnak a vonatok és az autóbuszok 24 hóeke és két hómaró Pest megye országútiam Az SIKP Központi Bizottságának határozata az októberi forradalom 50 éves jubileumának előkészületeiről Szombaton nyilvánosságra hozták az SZKP Központi Bi­zottságának határozatát a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójá- előkészületeiről. A határozat hangsúlyozza: az októberi forradalom óta el­telt 50 esztendő a marxizmus —leninizmusnak, a munkás- mozgalom ideáljainak, a pro­letár nemzetköziség és a né­pek közötti barátság eszméi­nek diadala. A Nagy Októ­Az első zárszámadási közgyűlések Did» István a kisbéri Virágzó tsz-ben A 1 ét utolsó napján Komá­rom megye két közös gazdasá­ga — a kisbéri Virágzó és az as zári Aranykalász termelő- szövetkezet — megnyitotta kö­zös gazdaságaink 1966. évi eredményeit, gazdálkodási ta­pasztalatait összegező zárszám. adási közgyűlések sorát. A kisbéri Virágzó Termelőszö­vetkezet közgyűlésén megje­lent Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke. béri Szocialista Forradalom új korszakot nyitott meg a vi­lágtörténelemben, a kapitaliz­mus bukásának korszakát, a szocializmus felé fordította az emberiség sorsát. Az el­múlt fél évszázad alatt az emberiség az októberi forra­dalom eszméinek győzelme, a világ társadalmi-politikai tér­képét alapvetően megváltoz­tató hatalmas forradalmi vívmányok jegyében fejlő­dött. Az októberi forradalom győzelme igazolta a szocia­lista forradalom lenini elmé­letét. Kiállták a történelem pró­báját a marxista—leninista tanítások. Az októberi forradalom 50 éves jubileumára az SZKP a kommunista építés, az ország bel- és külpolitikája irányítá­sában szerzett rendkívül gaz­dag tapasztalatokkal felfegy­verkezve érkezett el. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom — hangzik a ha­tározat — meggyorsította a történelmi események mene­(Folytatás a 2. oldalon) Mégsem aludt el Télapó. A fekete karácsony és a ritká- san fehér új évi első napok után, tegnap reggelre bősé­ges hótakaró borult az egész országra. Budapesten nagy lendülettel indult meg a hó­takarítás, az utak, utcák szé­lén hatalmas buckák tornyo­sulnak. De, mi a helyzet Pest megye országútjain és MÁV- vomalain? A Közúti Főigazgatóságon, Prohászka Miklós osztályve­zető ad tájékoztatást a megye hóhelyzetéről: — Hóakadályunk jelen­leg sehol nincs a megyé­ben. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy esetleg néhány óra j múlva sem lesz. Ma reggel az ország különböző részei­ből tíz helyről jelentettek hóakadályt. Ebből ötöt hama­rosan el is hárítottak, de közben újabb öt helyen ke­letkezett — a szélfúvás kö­vetkeztében. Pest megyében csupán a 31-es úton, Mende Január közepétől kiildöttválaszto közgyűlések Készül az új tsz-törvény tervezete környékén nehezebb a hely­zet. A megye útvonalain 24 hóekés gépkocsi és két hó­maró dolgozik, elsősorban a főutakon és a rendszeres buszjáratok útvonalain. Min­den az időtől függ. Hóesés várható, de ha a szél csökken, akkor eredményesen meg tu­dunk birkózni a keletkező hó­akadályokkal. Mit mond a MÁV? — Minden vonatunk megy. Kisebb zavarokat Kelenföldön és Rákoson idézett elő a vá­ratlanul bekövetkezett erős havazás. A váltóállomások tisztítása okozott nehézsége­ket. Természetesen késések adódnak: harminc-negyven­perces, sőt esetenként egy­órás késéseket is előidézett már az éddigi havazás. A következő napokban is szá­molni lehet késésekkel, ha nem szűnik meg a hóesés. A hozzánk beérkezett jelenté­sek pillanatnyilag biztatóak: minden vonalon megszűnt a havazás — mondotta Szabó János osztályvezető. S mi a helyzet a MÁVAUT vonalain? Dobsa Miklós forgalmi elő­adó megnyugtat: (Folytatás a 2. oldalon) ...ÉS AKIK ÖRÜLNEK A HÓNAK Foto: Kotroczó HOOLYASZTAS magnéziumkloridos vízsugárral Pécsett újszerű hótakarítás­sal kísérleteznek. A város különböző részein, a lejtős Mecsek oldalban, a sík kert­városban öntözőautóból mag­néziumkloridos vízsugárrál permetezik, locsolják a havas utcákat. A vegyszeres víz né­hány óra alatt elolvasztja a havat, feleslegessé válik a lapá­tolás. Az MSZMP IX. kongresz- szu.sának javaslatára ez év áprilisára összehívják a ter­melőszövetkezetek első orszá­gos kongresszusát. Egy hónap­ijai ezelőtt megalakult a ter­melőszövetkezeti kongresszus előkészítő bizottsága, amely­nek titkára dr. Nagy Sándor a következőkben tájékoztatta Új műhely — kétmillióért a Magyar Távirati Iroda mun­társát: — A megyei termelőszövet­kezeti tanácskozások előké­szítő bizottságai a megyék többségében máris megala­kultak. A következő „lépcső­ben” a január közepétől feb­ruár végéig sorra kerülő ter­melőszövetkezeti küldöttvá­lasztó közgyűlések zajlanak Ezeken a közgyűléseken a ^ mezőgazdasági termelőszövet- ^ kezetek és a szakszövetkeze­tek S a egy-egy szakszó vetkeze- küldöttet vá­lasztanak a megyei termelő­szövetkezeti tanácskozásokra, amelyeket országszerte már­cius 5-től 20-ig tartanak. Itt választják meg a szövetkeze­tek minden 2200 tagja után az országos kongresszus egy-egy küldöttét. — A termelőszövetkezetek első országos kongresszu­sán a küldöttek megtár­gyalják az új termelőszö­(Folytatás a 2. oldalon) Mindenhova eljutnak Lóháton és szánon keresik fel a választókat Jól halad az összeírás — Népfrontmegbeszélések én^ek >iy*ssssssssyrssssy*syss*sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/% & A solymári PEMU új üzem­résszel gyarapodott. — December 17-én volt az új cipőalkatrész-gyártó üzem műszaki átadása — tájékoztat Burza Imre üzemvezető. — A közel kétmillió forintos beru­házás építését három hónappal ezelőtt kezdtük m,eg és e hó­nap 15-én már teljes kapaci­tással megkezdi működését. A tizennégy új fröccsgépen napi tizenhatezer pár női cipő mű­anyagsarkát gyártjuk le. Az új üzem évi termelése ötmillió pár női cipősarok. Január 15- től már csak a mi üzemünk gyárt női műanyag-cipősarka­kat az egész országban. Vj technológiával, új alapanyag­ból, amely tartósabb, rugalma­sabb, mint volt a régi. Egyet­len problémánk van még: a sarokba épített acélcső, amely jelenleg még nem elég ru­galmas. Ha sikerül megfelelő minőséget kapnunk, akkor többé nem fordulhat elő, hogy a »sarokvédő elkopása után nem lehet tökéletesen cserélni. A kétmillió értékű új üzem ünnepélyes felavatására ja­nuár 15-én kerül sor. Képünkön az új fröccsgé- peket állítják be a szerelők. (Foto: Gábor) félidőhöz érke­zett f a választójogosultak összeírása. Az összeírás álta­lában jól halad. Az összeíró bizottságok dicsérendőén vég­zik munkájukat, megkönnyí­tik a választók dolgát a pon­tos tájékoztatással, segítenek az űrlapok kiállításában. A megyében jelenleg 2800 összeíró biztos dolgozik. A munka nehezebb része azokra hárul, akik a kis te­lepüléseket, a tanyavilágot keresik fel. Ezt úgy szer­vezték meg, hogy sehol ne maradjon fehér folt. Csu­pán a főváros környéki községekben, Érden, Duna- harasztin, Gyálon és Duna­keszin okoz gondot a több mint tízezer, ideiglenes be­jelentővel itt tartózkodó ösz- szeírása. A külterületi és tanyai la­kóhelyeket, lóháton, fogato­kon s most pedig, hogy a hó leesett, szánon járják be. Isaszegen az összeíró bizto­sok vezetője elmondta, mi­lyen örömmel fogadják őket — de ez az általános tapasz­talat másutt is. Érdekes mó­don, a legtöbb családnál ja­vaslatot is tesznek a megválasztandó tanács­tag személyére. Akik eddig is becsületesen dolgoztak a köz érdekében, azok személyéhez általában ragaszkodnak a jövőben is. Szombaton Dabason, Nagy- kátán, Cegléden és Mono- ron ültek össze a Hazafias Népfront járási bizottságai. Megtárgyalták az 1966. évi, 3-as választási törvény vég­rehajtásából származó tenni­valókat. Mindenütt helyes­léssel fogadták, hogy a párt irányításával, a tanácsok és a népfront együttműködésé­vel oldják meg a rájuk váró feladatokat. A megbeszélés során felosztották egymás kö­zött a területet, ahol a bizottsági tagok ta­nácsaikkal fogják segíteni e községi választási bizottsá­gok munkáját. Májusban rendezik a Magyar Szakszervezetek XXI. kongresszusát A Magyar Szakszervezetek alapszabálya értelmében eb­ben az évben újjáválasztják a szakszervezeti vezető szerve­ket. A választási munka első szakaszában a bizalmiakat, továbbá a műhely-, osztály- és munkahelyi bizottságokat választják újjá, január végé­ig. A szakszervezeti bizottságok és a szakszervezeti tanácsok választását február 1 és már­cius 15-e között tartják, a me­gyei bizottságok és az SZMT-k, valamint az SZBT megválaszt tására március 15-e és ápriliá 15-e körül kerül sor. A Magyar Szakszervezetei! X/CT. kongresszusa májusban ül össze. Közös célok, azonos érdekek (3. oldal) Zárszámadás előtt Sóskúton (4. oldal) Heti jogi tanácsaink (10. oldal) PÁRIZS- NŐI SZEMMEL (11. oldal) Havas híradás Dobogókőről (12. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom