Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-03 / 2. szám
A Labor természetjárói az OB I-ben A területi egyik újonca: az Aszódi Honvéd Az egyiknek sikerfiit, a másiknak nem. Ki (eljutással, ki kieséssel zárta az évet. De nézzük az „előbbieket”, két olyan Pest megyei csapatot, amely előrelépéssel koronázta az 1066-os esztendőt. Éjszakai elsőség A Dunakeszi Mechanikai j Labor természetjáró szakosztálya 10 fiatal versenyzővel gyarapodott a múlt év elején. A megyei bajnokság nyitányán még az aszódiak vezettek, de aztán. ellenállhatatlanul tört előre a Labor. A megyei bajnokságon Győző Miklós első, Danovszki Ferenc pedig harmadik lett a kesziek közül. Az országos viadalon Győző a 22. helyen végzett, amely az erős mezőnyben egyáltalán nem lebecsülendő teljesítmény, és sejtetni engedte, hogy az osztályozón van esélye a csapatnak. A Normafa környékén rendezték a megyebajnokok osz- tályozóját húsz együttes részvételével. Az éjjeli versenyen egyéniben — Danovszki révén — és csapatban egyaránt első lett a Mechanikai Labor. Bár a nappali versenyen harmadik helyen végezlek, az összetett aranyérmét így is megszerezték, s négy ponttal az OB l-be jutottak. Paraszthy Vilmos, a szakosztály alapítója, mindenese az eredmények mellett egy kellemetlen emlékről is beszél. Képünkön Horváth kapus, aki parádés védéseivel nagyban hozzájárult az előbbrelépés- hez. aszódi feljutó: a Honvéd gárdája. Az aszódi honvédok a rendszeres kemény kiképzés mellett a sporttal is eredményesen foglalkoztak. Ezt bizonyítja, hogy sok balszerencsés év után 1966-ban a gödöllői járási bajnokságban 2. lett a csapat és ez a területibe jutást jelentette. — A várva várt előbbrelé- pésben oroszlánrésze van Zilahi századosnak, az edzőnek, no és természetesen a lelkes labdarúgóknak. Köszönetün- ket fejezzük ki azoknak a játékosoknak, akik, miután felsőbb osztályba segítették a gárdát, elbúcsúztak, azaz leszereltek — írják szerkesztőségünkbe küldött levelükben az aszódiak. — Becsülettel helytálltak, derekasan küzdöttek, annak ellenére, hogy tudták: 1967-ben már nem játszanak itt. Ezek a sportolók: Horváth, Szenes, Szántó, Szálai, Sajti, Grisi. — Bízunk abban, hogy az idei esztendőben a labdarúgók épp oly lelkesen küzdenek majd az eredményes szereplés érdekében, mint a régiek. P. J. Lovaggá ütötték... Újév napján II. Erzsébet angol királynő lovaggá ütötte a világbajnok angol labdarúgó-válogatott edzőjét, Alf Ramseyt, akinek neve tehát a jövőben Sir Alf Ramsey. A labdarúgásban Ramsey a második lovag, az első ilyen kitüntetést Stanley Matthews kapta. A világbajnok csapat kapitánya, Bobby Moore „a Brit Birodalom tisztje” rend kitüntetést I kapta az angol királynőtől. Raduly helyett Nagy II A Szigetszentmiklósi Csepel Autó Vasas labdarúgócsapatának edzője. Raduly József helyett Nagy II. István lett, aki annak idején a Szigetszentmiklósi TK csapatát edzette. Kalkuttai közjáték Tömegverekedés színhelye volt a kalkuttai Kricket Stadion az India—Nyugat-India találkozó alkalmával. A rendezők 57 ezer nézőt préseltek a stadionba, jóval többet, mint amennyi a befogadóképesség volt. A rendőrség megpróbálta a súlyos helyzetet úgy megoldani, hogy irányította a pályát elhagyókat. A közönség azonban összetűzésbe került a rendőrökkel, akik bambuszbotokkal támadtak a nézőkre. Óriási tömeg- verekedés keletkezett és a Már csak a hó hiányzik... Változatos, érdekes műsort ígér a megyei síszövetség versenynaptára. A viadalokhoz már csak a hó hiányaik ... íme a program. Január 15: Az úttörő-olimpia megyei döntője (Visegrádi. Január 21—22: Megyei bajnokság és Dunakanyar Kupa. Január 29—30: Területi Béke Kupa I. forduló (Nagyhideghegy). Február 5: Megyei meghívásos lesikló- verseny (Visegrádi. Február 18—19: Területi Béke Kupa II. forduló (Salgótarján}. Február 26—28: A megyei válogatott részvétele alpesi számokban a Lillafüred-bajnok- ságon (Lillafüred}. Március 4—5: Területi Béke Kupa III. forduló (Kékestető). Az új igazolási szabályzat elhúzódása miatt a versenyeken még a régi minősítési könyveket fogadja el a szövetség hivatalos igazolásként. Természetesen a sportolóknak új tagsági könyvüket is fel kell mutatni. A megyei szövetség január hónapban pénteki napokon tart fogadóórát, 16.30-tól 18 óráig, kivéve január 19-ét, amikoris csütörtökön lesz a szövetségi nap. A sportág híreihez tartozik, hogy a gödöllői járási szövetség két előadásból álló rsr- senybíró továbbképző tanfolyamot rendezett. Szilveszteri győztes: a columbiai Mejia rendőrök segítségére katonaságot vezényeltek ki. A feldühödött tömeg a stadionban található székeket meggyújtotta, sőt a létesítmény előtt három autóbuszt is lángbaborítottak. Az esetnek nagyon sok a sebesült áldozata. Szilveszter éjszakáján Sao Pau- lóban. 42-szer rendezték meg a hagyományos ünnepi futóversenyt. 160 versenyző állt rajthoz, köztük sok vendég sportoló, így a viadal előtt nagy esélyesnek tartott belga Roelants is. A verseny kimenetele végső fokon nagy meglepetéssel végződött, mivel a célszalagot a mexikói második előolimpiai játékokon 5000 és 10 000 m-en győztes coTöbb, mint 50 világ- és Európa-bajnokság 1967-ben lumbiai Mejia szakította át «t sóként, Roelante és az angol Túr: ner előtt. A hírügynökségi jelentések nero szólnak valami nagy, drámai küzdelemről és a leírásban mindössze arról emlékeznek meg, hogy 8 ezer méterig Roelants volt az élen. Ekkor azonban erősen nyújtani akarta lépéseit, egyszerre csak hirtelen a lábához kapott, minden valószínűség szerint izomhúzódást szenvedett és így már nem maradhatott versenyben az első helyért. Ha Roelants győzött volna, harmadszor lett volna első helyezettje ennek a népszerű versenysorozatnak, amelyet 1964-ben és 1965-ben is ő nyert. — Az éjjeli verseny egyéni és csapatgyőztesének felajánlott serleget máig sem kaptuk meg, s az ígért ünnepélyes eredményhirdetés sem került sorra. Még más serleggel is adós az országos szövetség, ugyanis a leánycsapat a Kos- suth-kupát, valamint a Mát- ra-kupát vívta ki, de még nincs birtokunkban. — Nagyobb támogatást érdemelnénk, nincs edzőnk és tornaterem is kellene. Sajnos, Danovszki Máriát, a szakosztály egyik erősségét, el kellett engednünk. Véleményem szerint olyan tehetség, hogy idén bizonyára bekerül a magyar válogatottba. Egyébként az OB 1-ben, a 14 részvevő közül szeretrlénk az első 10 között végezni. Ebből az osztályból az utolsó négy esik ki. Mivel az együttes fiatal, húsz év az átlagkor, bizakodunk, hogy a felsőbb osztályban is jól megálljuk helyünket. Befejezésül íme néhány adat a legjobb versenyzőkről és korukról. Panovszki Ferenc 19, Mészáros Gyula 20, Győző Miklós 22 esztendős. Paraszthy Vilmos, aki közel 10 éve űzi ezt a sportot — és sok babért szerzett már — az 1966-os esztendőben, befejezte versenyzői pályafutását. Solymosi László A járási második a harmadik feljutó Az aszódiak eredményes esztendőt zártak. A Vasas sakkcsapata az OB II-be, a Vasas labdarúgói pedig az NB Hiba jutottak. És a harmadik MOZAIK Münchenben elkészítették a kosárlabda bajnokcsapatok Európa Kupa tornájának további sorsolását. A szabályok értelmében az állva maradt 8—8 férfi és női csapatot két-két négyes csoportba osztották és így zajlanak le a küzdelmek. Az MTK női együttese nehéz sorsolást kapott: a mezőny egyik legerősebb csapatával, a rigai Daugavával került szembe. Az első találkozó Budapesten lesz, a visszavágó Rigában. Nyugat-Berlin és Moszkva ökölvívó-válogatottjának a Sportpalo- tában január 21-én sorra kerülő nemzetközi mérkőzése iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. Elsősorban azért, mert az 1955. évi EB óta szovjet ökölvívók nem szerepeltek Nyugat-Berlinben. Ismét pályára lép Vszevolod Bobrov, a szovjet jégkorongsport egykori nagy játékosegyénisége. A Moszkvai Spartak csapatának 44 éves edzője az együttes olaszországi túráján áll ismét csatasorba — helyettesítve egyik játékosát, aki a szovjet B-válogatottban szerepel. Egy 13+1-es Az év utolsó totófordulójában két 13 találatos szelvény akadt, egyenként 204 311 forint nyereménnyel. Közülük az egyik a +l-et is eltalálta, össznyercmé- nye 255 652 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 2390, a 11-esekre 194, a 10-esőkre 41 forintot fizetnek. Az utolsó játékhét szelvényei között rendkívüli ajándéksorsolást tartottak és a főnyeremény egy* Trabant Limousin személy- gépkocsira utalványt a CO 482 668. számú szelvény nyerte. Totóeredmények: x, 1, 1, x't x, félbeszakadt, 2, 2, x, x, t, 2, x, lt 2, X. A labdarúgó kupagyőztesek Európa Kupájának negyeddöntőjében összesorsolt Győri Vasas ETO és a belga Standard Liege vezetősége között már megtörtént a megállapodás a két találkozó időpontjára vonatkozóan. Az első mérkőzésre Győrött március 1-én kerül sor, a visszavágót egy hért- tel később, március 8-án játsz- szák le Liegeben. A győri találkozót az egyik belga televíziós társaság közvetíteni akarja. Az olimpia előtti esztendőbe léptünk. Az újabb téli és nyári játékok közelsége tükröződik 1967. világ- és Európa-bajnoki műsorában is. A versengés már január első napjaiban kezdődik az aranyérmekért. Idén több mint ötven világ, illetve Európa-bajnokságot bonyolítanak le. A sportolók színe-javá- nak úgyszólván alig lesz pihenője. Néhány város, illetve ország alaposan kiveszi a részét a nagy versengések rendezéséből. Stockholmnak, illetőleg Svédországnak három jelentős világbajnokság is Törökbálint - pont nélkül az élen A FŐVÁROSI VILLAMOSVASÚT FELVÉTELRE KERES PALYAJAV1TÓ-FELÉPITMÉNYES MUNKASOKAT Kereseti lehetőség 1700,— Ft, melyhez téli őség 1 hónapokban 7 — 800 Ft munkásszállón eltöltött készenléti díj számítható. ?ALYATISZTÍTÓ, ÚTTAKARITÓ MUNKÁSOKAT Kereseti lehetőség kb. 1300,— Ft, melyhez a téli hónapokban 5 — 600 Ft munkásszállón eltöltött készenléti díj számítható. jUTTATASOK: Férfi munkásszállás, főzést lehetőséggel havi 75 —100 Ft térítés ellenében, napi egyszeri üzemi étkezés térítés ellenében biztosítva, díjmentes villamos, autóbusz és BHÉV utazási igazolvány, s felvétel esetén útiköltségtérítés. Téli-nyári egyenruha, téli köpeny, bakancs, vattás öltöny, gumicsizma, JELENTKEZÉS A FŐVÁROSI VILLAMOSVASÚT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN Budapest VII., Akácfa u. 15. fsz. 17. A sportszerűségl versenyben nem az számít, hogy ld szerez több pontot, hanem a fordítottja. Itt ugyanis büntető pontokkal sújtják a csapatokat, s az értékelésnél a felírt és a kiállított játékosokat, a késői kezdést, pályabetiltást, valamint a mérkőzés fél- beszakadását veszik figyelembe, A megyei labdarúgó-bajnokság sportszerűségl versenyében Törökbálint bizonyult a legjobbnak, pont nélkül végzett az élen. A további sorrend Így alakult: 2. Pusztavacsi Honvéd 27, 3. Kar- tal 42, 4. Üllő 71, 5. Dunaharaszti MTK 78, 6. Csepel Autó 81, 7. Aszód 86, 8. Bag 89, 9. Gödöllői Vasas 112, 10. Nagykőrösi Kinizsi 126, 11. Váci Vasutas 129, 12. Dunakeszi Vasutas 132, 13. Vecsés 263, 14. Monor 313, 15. Albertirsa 504, 16. Szigetújíalu 520. Területi Északi csoport: 1. Isa- szeg 13, 2. Szob 41, 3. Dunakeszi Kinizsi 65, 4. Váci Honvéd 90, 5. Sződ 93. 6. Kisnémedi 120, 7. Péeel 184, 8. Nagymaros 226, 9. Túra 230, 10. Nagytarcsai Honvéd 238, 11. Do- mony 252, 12. Gyömrő 306, 13. Gal- gahévíz 626, 14. Verőce 2512. Déli csoport: 1. Abony 9, 2. Pilisi KSK 10, 3. Ujhartyán 11, 4. Ceglédbercel 12, 5. Nagykáta 43, 6. Ceglédi Honvéd 79, 7. Úri 104, 8. Dánszentmiklós 123, 9. Táborfalva 175, 10. Tápiószele 200, 11. Péteri 201, 12. Tápióság 263, 13. Farmos 341, 14. Ceglédi Építők 373. Középcsoport: 1. Diósd 28, 2. Szentendrei Honvéd ÉTI 29, 3. Budakalász 31, 4. Dunavansány 46, 5. Szentendrei Építők 53, 6. Tárnok 64, 7. Ráckeve 68, 8. Budaörs 89. 9. Szigethalom 105, 10. Ecser 130, 11. Biatorbágy 157, 12. Szlgetszentmárton 160, 13. Ocsa 191, 14. Érd 236. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SÜHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm. Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lújza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépírószoba (hívható 20 éráig): 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 140—449, 141—462. 141— 258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalokná és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra i A sportszerűségl serleg végleges elnyeréséhez háromszor egymásután!, illetve megszakításokkal öt „győzelem” szükséges. Ha a múltat nézzük, a törökbálintiak esélyesek a kupa végleges megszerzésére, hiszen a statisztika szerint a legutóbbi négy évben nem állítottak ki senkit a csapatból, s ez a jó nevelőmunkát dicséri. Képünkön Szentkút! Ferenc törökbálinti intéző a serleggel. A Vác és Vidéke Körzeti Földmüvesszövetkezet FELVÉTELRE KERES állandó munkára, a kereskedelmi osztályhoz HÁLÓZATI ELLENŐRT. Ezenkívül szakmai gyakorlattal házilagos építkezéshez ÉPÍTÉSZTECHNIKUST, valamint FESTŐT ÉS MAZOLÓT. Jelentkezés személyesen, vagy írásban: VÁC, Beloiannisz utca 3. jut, éspedig sorrendben: férfi kézilabda, asztalitenisz és öttusa. A távoli Tokió is kitárja újra kapuit nagylétszámú sportküldött- sógak előtt. A legutóbbi olimpia színhelye ad otthont a női röplabda- és súlyemelő-világbajnokságnak, valamint a nyári Univer- siadenak. Tengerentúlra kell utazniuk a férfi kosárlabdázóknak, a vívóknak és a szabadfogású birkózóknak is. Az Európa-bftjnokságokböl a finnek veszik ki jelentősen a részüket. Északon mérkőznek a kontinens legjobb férfi gyorskorcsolyázói. férfitomászai és kosárlabdázói. A ljubljanai modern sport- csarnok 1967-ben sem marad esemény nélkül. Rövid fennállása óta az asztaliteniszezők, j égkor ongo- zók után Európa legjobb műkorcsolyázóit fogadja. Magyaronszág 1967-ben az elmúlt esztendőkkel ellentétben ezúttal nem szerepel a nagy események rendezői között. A legjobbak azért nem hiányoznak majd a küzdőtérről, a világ legkülönbözőbb városaiban küzdenek majd az újabb sikerekért. 32 fokos hőségben A Győri Vasas ETO labdarúgócsapata újév napján barátságos nemzetközi mérkőzést játszott Kinshasaban, a Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottjával. A talál: kozón a kongói együttes 5:3 (3:3) arányú győzelmet aratott A mérkőzésnek 70 ezer nézője volt, s a kétszer 45 pierces küzdelem 32 fokos hőségben zajlott le. A Győr még egy mérkőzést játszik Kongóban. A Ferencváros vezetősége hétfőn együttesen megjelent Rákosi Gyula válogatott labdarúgó és, Rékay Ildikó kora délelőtt megtartott esküvőjén. Sürgősen vennék szoba konyhás, kertes házat. Budapest környékén, vasút közelében. ,,50 ezer forintig 112 328” jeligére, Fel- szabadulás téri Hirdetőbe. Szakképzett rakodógépkezelőt AZONNALI BELÉPÉSRE KERES az 1. SZ. Autóközlekedési Vállalat, 1 sz. üzemegységének Ceglédi főnöksége. JELENTKEZÉS: CEGLÉD Külső Körösi út. Tűzifát rendelésre házhoz szállít- termelő- szövetkezetek erdészete, Nagykőrös, Encsi u. 15. Telefon: 185. Ugyanott kapható akác-, mezőgazdasági, Ipari fa 2—6 méterig. Kovácsoltvas előszobaberendezés, plusz lámpák. asztal eladók. — Szentendre, Barackos út 1, Turcsányi. Felveszünk kovács, szerszámkészítő, marós. gyaljs és géplakatos szakmunkásokat. Kéziszerszámgyár, — Szentendre, Lenin út 144. _________ M GM Diósdl Gyára felvételre keres nagy gyakorlattal rendelkező gyors-gépirónőt. Jelentkezni lehet telefonon 258—880 sz. vagy személyesen Diősd Gyár u 2 alatt Eladó 350-es IZS oldalkocsival. — Cegléd, Mikes u. 28. Gyapjúmosó- és szövőgyár budapesti gyáregysége keres felvételre kész gyapjúszövőt, szövőtanulót, férfi segédmunkást és betanított női munkaerőket, villanyszerelőket. Jelentkezni lehet: Gyapjúmosó- és Szövőgyár, (Budapest, Xin.. Kárpát u. 9—11.) munkaerőgazdálkodásán, naponta 8—13 óráig. Felvételre keresünk szerkezetlakatos, csúcsesztergályos, hegesztő szakmunkásokat, gépmunkásokat, valamint vidéki munkára, gép- és szerkezetlakatosokat, hegesztőket, csőszerelőket, szegecselőket és segédmunkásokat. JELENTKEZÉS: Országos Bányagépgyártó Vállalat, IV., . Baross u. 91—95. Szentmártonkátán kétszobás ház 1000 n.-öl gyümölcsösben beköltözhetően eladó. Vasút sor 28. Hízott sertés eladó. — Nagykőrös. VH., Sas u. 5. Állásban levő házaspár. külön bejáratú, bútorozott, albérleti szobát keres. ..Jól fizető 128 019” jeligére, a szentendrei hirdetőbe. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Beköltözhető háromszobás, autógarázzsal, fürdőszoba és több mellékhelyiségekből álló ház. 1000-es SKODA, villanytűzhely, kukorlcadaráló lisztes- és szenesláda, zsírosbödön eladó. — Vécsei utca 43. szám alatt. _________________ 7 5 literes villanybojler eladó. Bocskai út 29. szám. 180 kg-ig hússertés, fiatal eladó. IV. kér. Vadász utca 6. szám alatt. Idősebb asszonyt, idős beteg mellé keresek, Türei, Ballal Imre utca 24. Eladó fiatal, fehér, hízott sei4;és, 170—180 ki*. Mátyás király utca 10. alatt. j Fiatal házaspár keres albérletet, vagy szabad rendelkezésű lakást. Választ „Műszakiak” jeligére kérem a ceglédi hirdetőbe. — Postafiók: 86. Iláztaraási alkalmazottat keresek „Gyermekszerető” jeligére, , címeket kérem leadni i a Ceglédi Nyomdában. ♦