Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-22 / 19. szám
4 1967. JANUÁR 22., VASÁRNAP Árpád-kori kövek A zsámbéki templomrom úgy magasodik az égre. mint... 1220-ban kezdték építeni. 700 éve áll a dombon, a homlokzata előtt lapuló házak földhöz ragadt szolgáinak tűnnek. Fenséges közönnyel nézi, hogyan jönnek, s tűnnek — immár 700 éve. Ez a román és gót stílus ■jegyében emelt épület úgy magasodik az égre, mint... Hát igen, 700 év alatt elég sokan ámulhattak előtte, s leróhattak csodálatukat a nyomda útjain is — értők, tisztelők. Egy kis lemaradás Amikor elmondom a szerkesztőségben, hogy ott jártam, s írni szeretnék róla. úgy néznek rám, mint aki a spanyolviasz felfedezésére készül. Zsámbék?! Hányán megírták! Jó tollú munkatársad néhány éve folytatásokban regélt róla — és milyen szépen. Úgy látszik, lemaradtam, nemcsak a középkortól, még az emlékező utókortól is. Márpedig ott jártam, s ahogy talán mindenkinek, nekem is beszélhetnékem támadt. Mert ez a templom úgy magasodik az égre, mint... Aztán megkerüli az ember a hatalmas tömböt és — az egész templom lyukas, tátong! Szétrágta hét évszázad. Hány millió ember ' buzgalmát tűrte, barbárságát szenvedte! Tatárok, törökök, aztán földrengés 200 éve. Északi fala teljesen ledőlt, ezen az oldalon csak egyetlen támpillér- böl maradt meg valami. Belátni tátongó boltozatába, s az ember szemébe ötlik a szerkezet. A legtitkosabb belső szerkezet. A boltozat egymásnak feszülő kövei sima, szépen faragott ívük mögött, a hajlatok találkozásában faragatlan alaktalan köveket rejtegettek. Profánul praktikus megoldás. A boltozat leomlott, s most nem rejti semmi. Szinte a levegőben lógnak a párjukat vesztett gót ívek — s ez így van már néhány évszázada. „Ezek még tudtak építeni" A jó mesterembert mindig úgy képzelem el, hogy odamegy egy ilyen falhoz, megtapogatja, ráver és jól megrágva a hangsúlyt, alázattal azt mondja: „ez igen, ezek még tudtak építeni!” Olyany- nyira tudtak, hogy nem szégyen lemaradni mögöttük, még egy jó mesternek sem. Hogyan is csinálták? Kibélelték a boltozatot, helyesebben a „negatívját” készítették el, arra rárakták a boltozatot alkotó köveket, a kövek közé oltatlan meszet, aztán vízzel locsolták. Úgy tartott, és tart ma is, mint maga a kő. A bizonyítókokat a templom őre, Lőrinc bácsi mutatta meg. A kolostor pincéjének boltozatán megmaradtak a deszkák lenyomatai, a reájuk folyt, forrott kötőanyagban. Amikor a boltozat, megkötött, kiszedték a feleslegessé vált bélést. Hogyan hullik ki az első kő egy ilyen masszív együttesből? Önkéntelenül ez fordul meg Hogyan készült a boltív? Meddig ér az alagút? Gondolatok a zsámbéki templomról patinás, szürkésfehér lapjaikon elidőz a kéz. Hétszáz évvel ezelőtti emberek vannak bennük jelen. Találkozás ez, egy kis emberi örökkévalósággal, amiről olyan sokszor, olyan komplikáltan és nemegyszer olyan összevisszaságokat álmodunk. Dozvald János Vadkacsák a Lator-pataknál A dermesztőre fordult téli hidegben a jégpáncéllal fedett sályi, gesztelyi öntöző tavakról, a Tisza menti nádasokból, de még az alföldi részekről is a Bükk-hegység déli lábához, a Lator-patak környékére húzódtak a vadkacsák. A Lator-patak vize ugyanis a legkeményebb télben sem fagy be. Három forrása 16 fokosnál is melegebb vizet ad. Gőzölgő vize valóságos párafelhőbe burkolja partjait, ahol a becslések szerint mintegy 2000 vadkacsa vendégeskedik. A patak vizében ilyenkor is táplálékot — édesvízi csigákat és rákokat — találnak. 13 mezőgazdasági szakmára 400 tanulót szerződtetnek A mezőgazdasági szakmunkásképzés megyei bázisa, a va- sadi iskola és tanulóotthon szűk, a különböző gazdaságokban levő kihelyezett osztályai mellett levő tanulóotthonok nagy része pedig korszerűtlen, és szintén csak korlátozott számú növendék befogadására alkalmas. Elsősorban ez az oka annak, hogy négyszáznál több fiatalt ebben az évben sem szerződtetnek, bár az állami gazdaságok, s főleg a termelő- szövetkezetek szakmunkásigényének kielégítésére nagyobb számú tanulóra lenne szükség. Idén egyébként tizenhárom Lapunk hetedik oldala Hogy lapunk megjelenik, mindennapi esemény, de ilyen külön oldallal ritkán találkoznak olvasóink, mint ez a csütörtöki különkiadás volt. Bár ankétnak hirdették, inkább élő újságnak nevezhetnénk a Váci Napló szerkesztősége több, mint kétórás, színes műsorát, mellyel mutációnk a Pest megyei Hírlap váci olvasóinak kedveskedett. Mintegy kétszázan vettek részt a rendezvényen. Az élő újság divatos, zenés szám volt, az Anonym- diákzcnekar játszott. Egy-egy zeneszám közütt megelevenedett az újság. Bemutatkoztak személyesen és tolmácsok útján a Váci Napló munkatársai, verseikkel, írásaikkal. A lap egyik tudósítója ismerkedő útra hívta a közönséget Vác utcáira. A város képei a Dunakanyar Fotóklub színes diáin keltek életre. Megtudhattak ezen az estén az érdeklődők számos műhelytitkot is: miként készül az újság, milyen úton jut a hír, az esemény az olvasóig, Lapunk egyik volt munkatársa, Rad- ványi Barna, a Ludas Matyi műhelytitkairól beszélt. Végezetül a városi pártbizottság és a Vendéglátóipari Vállalat ez alkalomra felajánlott ajándékait sorsolták ki a megjelentek között. mezőgazdasági szakmára jelentkezhetnek fiúk és lányok. ősszel elsőéves tanulónak a növénytermesztő gépész szakmában a tsz-ek hetven, az állami gazdaságok tíz, az öntözéses gépész szakmában nyolc, illetve két fiútanulót szerződtetnek. Fiúkat és lányokat egyformán szerződtetnek, mégpedig 20, illetve 35 főt a gyümölcstermelő és faiskolakezelő szakmában. Szőlőtermesztőnek ugyancsak 15 főt a tsz-ek, és öt főt az állami gazdaságok. Főként lányokat várnak a zöldségtermelő és hajtató szakmában, mégpedig a . tsz-ek 76, az állami gazdaságok tíz fiatalt. Csak lányok lehetnek baromfi- tenyésztők. Főként fiúk lehetnek szarvasmarha- és sertés- tenyésztők. Halásztanulónak az állami gazdaságok kilenc fiút alkalmaznak. • Főként fiúk jelentkezhetnek a méhészeti szakma elsajátítására, viszont lányok dísznövénytermesztőnek, csak fiúk juhász-, illetve vadásztanulónak. Ez utóbbi négy pályára csupán néhány jelentkezőt vesznek fel, elméleti oktatásuk nem a megyében folyik. az ember eszében. Az első, hogyan? A többi már elképzelhető: Szinte valamennyi zsám- béki ház bizonyítja, hogy állva az Ür tekintetét, s legyőzve vallásos elfogultságukat, miként merészkedtek egyre közelebb, s miként siettek elhorda- ni „Isten házát” a falusi emberek, hogy — talán valami álszent mentséggel — a maguk hajlékát erősítsék köveivel. Minden ház testében viseli a templom egy- egy darabját. Addig illesztgették, forgatták a legcifrább rozettás, díszes követ is, míg belesimult az egyszerű kánonba. Kolostor is épült annak idején a templom mellé. Talán annak már nyoma sem lenne, ha alapjait, s néhány falát nem rejti, őrzi a reá csúszott hegyoldal, Három évtizede, hogy napvilágra került, bizonytalan feltevésből negyven napszámos ásta, talicskázta tudományos bizonysággá. Ekkor bukkantak rá a mesébe illő, állí- " ' 3 Székesfehérvárig nyúló föld alat'.i folyosó bejáratára is, melyen át a szerzetesek a töröktől szorongatva nyomtalanul eltűnhettek, s melynek többségében boltozatlan fala azóta számos helyen beomlott, így ma is járhatatlan. Hihetetlen ? Na igen, van, csak beomlott — gyanakszik az ember. Túl romantikus: Székesfehérvárig ér. Ahogy azonban képzeletemben megelevenedik a féiig- meddig épen maradt kolostori kerengő hajdani élete, a premontrei szerzetesek hatalma, bölcsességgel kibélelt koponyáik, az Istenre hivatkozó, de mindenképpen az anyagi világ törvényeiből táplálkozó csiszolt ravaszság, már egyáltalán nem hihetetlen. Emitt a templom égre meredő tornya nem , demonstratív, lenyűgöző jelképe-e egy hajdani nagyszerű mesterségbeli tudásnak? Márpedig mindez valóság, nem Isten valósága, talán csak a szorgalommá redukálódott is- tenfélésé Félelem és tenniaka- dokumentuma. És áll ma ^ Az ember végül is mindent a ^ maga csodálatára épített. A ^ román templom keskeny ablak- $ hasadékaiból a maga védelmé-§ re eregette gyilkos nyilait. Végül is a maga dicsőségére, nyugalmára kerengett a kolostor folyosóin. Végül is, mert élete értelmét mi, az utódok összegezzük. Mert azt mindörökre tisztelnünk kell, ahogy az anyag tulajdonságait felismerte, ahogy a köveket csiszolta és összeillesztette. Minőségi munkát teremtett — örökszép formákban. Fehér csontok világítanak elő a dombot fedő szívós, dús gyepből. A középkor teteme. Hatalmának, erejének akkori jelképei lekoptak, s mi új jelképeket találunk benne. Lőrinc bácsi a templom őre maga is koros ember. A történelem szeretete tölti el. Havi 500 forintért egyenként vadássza vissza a lebontásra kerülő falusi házakból az Árpádkori mesterek jeleit viselő köveket. Némelyik többmázsás darab. .Tó meff+arántani őket ras is! A piacról élünk Foto: Dozvald gönyajtón, végigaraszolta a lakást majd felegyenesedett, és egy kicsit gondolkozott. re tegnap kijöttek. De ezt 1 hallgassa meg... 1 1 & Késő délután, amikor a ® nyomdász éppen munkába ké- szült, és mosakodni akart — amint elmondta — hárman állítottak be hozzá lakására. , Hosszú, sápadt fiatalember lé- f pett be elsőnek, aakinek akta- . táskái a volt, majd két munkásforma követte — egy öregebb, s egy fiatalabb. — Az ingatlankezelőtől va- ‘ gyünk — mondta az akta- ‘ táskás, és mindjárt körülnézett. — Ide kellenek javítások? — Igen, — mondta a nyom- , dász és lekezeltek. — Ide kell t a javítás. — Kár már erre pocsékolni — állapította meg egyből a táskás. Aztán mindjárt, hogy ‘ elejét vegye a nyomdász várható ellenkezésének, hozzá- fűzte. — Mindenesetre megpróbálunk valamit. . Közben a nyomdász felesé- ] ge hellyel kínálta az ingatlan- , kezelőket, külön letörölt min- ] den széket, s egyszuszra el- , mondta, hogy mennyire vár- \ ták a mestereket, már azt hit- . ték, hogy soha se jönnek, de ; milyen jó mégis, hogy jöttek. . Szavai és igyekezete azonban teljesen feleslegesnek bizo- j nyúlt, mert az aktatáskás csak , intett, és folytatta a szűk kis < helyiség tanulmányozását. Megnézte az ajtót, az ablakot, a ( padlót, majd megállt a válasz- ^ fal előtt, s rámutatott: j — Ez micsoda? i — Én csináltattam — mond- i ta mindjárt a nyomdász, s 1 elmagyarázta, hogy ez valójá- 1 ban csak egy nagy szoba, valamikor raktár volt stb. — Azért húztam ezt a válaszfélét — mondta végül —, hogy legyen egy kis konyha is, meg aztán így melegebb belül, nem húzza úgy ki a fűtést az ajtó. Egy kis deszka és pozdorjale- mez az egész. — Áhá — nyugtázta a táskás, és ezzel a nyomdászba fojtotta a fal további történetét. Beharapta a szája szélét, majd némi tűnődés után, lassan azt mondta. — Igen, ez a padló tényleg rossz. Igen. Meg az ablak is. Az is. Lajos bácsi, van ilyen padlódeszkájuk? — Deszka éppen van — mondta vonakodva az idősebbik munkás, aki láthatóan unta már a szemlét. — Csak azt nem tudom, hogy mekkora kell. — Mérje le! — rendelkezett a táskás, majd az asszonyhoz fordult. — Bemehetünk? — Persze, tessék csak — mondta a nyomdász. — Tessék, tessék — mondta az asszony is, s szaladt be, hogy világot gyújtson, mert előzőleg lefüggönyözték az ablakokat. Itt aludt a kicsi, meg előbb az apja is. — Tessék, tessék — hajtogatta az asz- szony, majd („szegény” — ahogy a nyomdász emlékezett a feleségéről), egyre csak új- jongott: — De jó, hogy meg tetszenek már csinálni ezt a rossz lakást, igazán, már úg el voltunk keseredve. A válaszfalon nincs ajt csak egy vastag függöny zárj le a nyílást. Az aktatáskás biztatás ellenére sem lépe be, csupán belesett kívülről. . Lajos bácsinak szólított mur kás azonban elővette a collstc kot, s faltól falig, át a füg — Lesz ilyen deszka — mondta végül. — Na — mondta a táskás. Ekkor azonban megszólalt a fiatalabbik munkás, akinek enyhe borszaga érzett. — De ezt ki kell innen lökni — mondta, és megrugdosta a pozdorjalemez válaszfalat. — Az öreg csak odanézett: — Hát igen ... — Mit? — ugrott a nyomdász. — A válaszfalat? — Azt hát — mondta tárgyilagosan a táskás. — Ez másképpen nem megy. Hogyan fektessék le a száldeszkát, ha ez itt marad? — Csinálják itt is külön, meg belül is — javasolta a nyomdász ingerülten. — Ezerötszáz forintomba van nekem ez a vacak, kérem, any- nyiért csinálta meg egy maszek ... És az anyag még nincs is benne ... Az aktatáskás vállat vont. — Tudja, hol tartanánk mi, ha mindenütt a lakók kívánsága szerint dolgoznánk? Itt nincs idő pepecselni. Vagy jó, hogy kidobjuk a paravánt, vagy sajnálom .. — De technikus elvtárs — mondta a borszagú —, akárhogy is akarnánk, nem lehet másképp. — Persze, hogy nem — legyintett a táskás, akiről most már kiderült, hogy technikus. Márpedig a közfal marad Egyenként vadássza vissza az seid köveket — Kérem —, mondta a technikus, mintha csak erre vári volna. Máris indulni készült — Ez az utolsó szava? — Ez. — Nekem mindegy, ahogy gondolja. Annyit tehetek legfeljebb, hogy adunk anyagot Fogadjon valakit, aki az ízlése ^ Egyik éjjel a gépteremben, ^ amikor már megindult a ro- S tációsgép, s éppen a friss, fes- § téli szagú újságot tanulmá- $ nyoztam, oda állt mellém az $ egyik nyomdász. ^ — Tudnék magának egy jó ^ témát — kiabálta a fülembe, ^ hogy túlharsogja a gépzúgást. |— Ügy tudom, maga szereti a | pikáns históriákat. ^ — Ki nem szereti? — mond^ tam, és nevettem. | A nyomdász nem nevetett, ^ nem is mosolygott,' hanem in- ^ tett, hogy menjek utána, s ki- ^ vezetett a gépzúgásból. Évek ^ óta ismertem, de a nevét nem ^ tudtam, csak annyit, hogy va- ^ lamilyen Mihály. Szótlan, ma- ^ gánakvaló embernek tűnt, so- ^ vány volt és szikár, az a típus, akin nem látszik az életkor; le- | hét 30 éves, s lehet 50. | — Ide figyeljen — mondta, 8 miután rágyújtottunk —, le 8 keüene buktatni néhány csir- | kefogót. | — Semmi akadálya! Hol ^ vannak? ^ Nem vette a kedélyes hang- ^ nemet. Nagyokat szippantott ^ cigarettájából, majd elmond- ^ta a baját. 8 — Tudja — magyarázta —, ^ én lehetetlen körülmények kö- § zött lakom. Szóltam én már 8 sokmindenkinek, dehát még 9 most is ott vagyok. Nem is ^ lakás volt ez, egye meg a fene. ^ hanem valami udvari raktár. ^ aztán aki beleköltözött, min- § dig alakított rajta valamit ^ Most már tűrhetetlen állapot- ^ ban van a padló, az ajtó, az | ablakok... Egyszóval; nem is ^ tudom, hogy hányszor jártam ^ az ingatlankezelőnél, hogy IS csináljanak valamit, amíg vég-
