Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-15 / 13. szám
KONZERVGYÁR: A vaníliacserje termést hozott A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM. 13. SZÁM 1967. JANUAR 15., VASARNAP A MARXIZMUS—LENINIZMUS ESTI KÖZÉPISKOLÁJÁBAN tizenhatan ismerkednek a filozófiával, politikai gazdaságtannal Szeptember elején húszon né- p—en ültek szemben a katedrával a marxizmus—leninizmus esti középiskolájában. Az első alkalommal arról esett szó, mi ennek az iskolának a célja? Mit tanulhatnak itt, és hogyan? Azóta eltelt öt hónap, befejeződött az iskola első féléve, már megvoltak a vizsgák is, és akadnak tapasztalatok. Ezekről a tapasztalatokról, a huszonnégy hallgató első félévi munkájáról beszélgettünk Horváth Józseffel, a városi pártbizottság művelődésügyi és Hegedűs Lászlóval, a párt- és tömegszervezeti osztály vezetőjével. Mit mond két előadó, két vizsgáztató a hallgatókról, akiknek előképzettsége és kora különböző, akiknek a két olyan tantárgy, mint a filozófia, vagy népszerűbben fogalmazva a világnézet, és a politikai gazdaságtan tanulása minden bizonnyal nehézséget okozott? Mit mond a világnézeti kérdéseket előadó Horváth József? — A marxizmus—leniniztr.us esti középiskolán tizenhat félévi beszámolót hallgattunk meg. Joggal kérdezhetik, hová lett a beszélgetés elején és az év elején induló huszonnégy ember. Négyen lemorzsolódtak, négyen pedig vizsgahalasztást kértek. Két csoportban vizsgáztak. Az egyik csoport Hegedűs elvtársnál oolitikai gazdaságtanból, a másik nálam világnézeti kérdésekből. Néhány hét eltelt már a vizsgák óta, volt idő végiggondolni a hallottakat. Mi jellemezte ezt az osztályt? — Ehhez először el kell mondanom azt, hogy ez az osztály a korábbi ^vekhez képest vegyes összetételű. Vannak benne érettségizettek és vannak olyan hallgatóink is, ak'knek csak hét, vagy nyolc általánosuk van. Ebből természetszerűen következik, hogy az érettségizetteknek lényegesen könnyebb a filozófia és a politikai gazdaságtan Bár meg kell mondanom, ebben az osztályban az előképzettség hiányát szorgalommal pótolják és ha nem is lehet olyan reményük, hogy év végére utólérik az érettségizetteket, annyi bizonyos, hogy szorgalmukkal tisztes eredményre jutnak. Az elvonatkoztatott gondolkodás persze nem könnyű. Márpedig a filozófia éppen ilyen elvont gondolkodást igényel. A második félév anyagát a tudományos szocializmus kérdései teszik ki. Ezt Tóth Mária tanítja majd. Hegedűs László, a politikai «v-daságtan tanára így beszél: — A politikai gazdaságtannál nem lehetünk túl szigorúak. A kapitalizmus politikai gazdaságtanának hatalmas anyagát nyolc foglalkozáson, tizenkét előadás és az azt követő szemináriumok során átvenni elég nehéz. Nehéz még akkor is, ha a hallgatók előző tanulmányaik Szemesnek és primőrnek áll a világ... Mit kivan az új mechanizmus a tsz éktől ? — Tavaly is bevált a korai paradicsom és paprika. Idén kétszáz fólia alatt szeretnénk primőr zöldséget termelni — mondotta Hajdú Lajos, a termelőszövetkezet elnöke. — A hétezerkótszáz négyzet- méteres fóliás területünkön jelentős mennyiségű primőr paradicsomot tudunk termelni. Ha az első szedést piacra szállítottuk, még egy szedést tudunk belőle kivenni és az még mindig három héttel korábban kerül piacra, mint a szabadföldi termesztésű paradicsom és paprika. — A gombáinkról biztos hallottak. Kísérlet volt és sikerült. Jövőre nagy területen, nagyban termesztünk gombát, lesz rá kereslet a fővárosban és vidéken is. — Van egy közmondás. Szemesnek áll a világ, vaknak az alamizsna. Az új mechanizmus a termelőszövetkezetektől is ötleteket kíván és jó megoldásokat, olyanokat, amelyek pénzt hoznak, hogy kevesebb legyen az állami támogatás és később egyáltalán ne kelljen rászorulni. Hát ez a mi célunk — magyarázta az elnök. SPORT A kosarasok elkezdték Nálunk a leghidegebb hónap hírében áll a január, és mintha ezt akarná bizonyítani ezekben a napokban, azzal, hogy a hőmérő higanyszálát jóval a 0 fok alá szorítja. Ez azonban nem zavarja a melegítőbe, sísapkába öltözött sportolókat, akik az est óráiban szorgalmasan róják a métereket. Az utca néptelen, a ritkjin felbukkanó, siető emberek i ipke pillantást vetnek a i.o: ár ibdázók felé, akik kört f m. va végzik a gyakorlatoké A tornacipők alatt csiko- n g, ;pog a hó. Orron lélegezzünk! — .gzik az edző szava, vagy ro1 oa állnak és rövid ágták következnek a Hősök terén. Erős sprint, majd lazítás. A leglényegesebb az állandó mozgás, ami az izmokat melegen tartja. A villany alatt jól látni a párát fogó sportolókat. — Irány a tornaterem! — A párok elindulnak az öltöző felé. Kipirult, izzadt arcok a 16 fokos hidegben, pedig alig 15 percet töltöttek a szabadban. A tornateremben mindenki tetszés szerinti mennyiséget végez a gyakorlatokból, játék, majd gimnasztika és néhány atlétikus gyakorlat váltja egymást. A kosarasok nagy örömére a labdák is előkerülnek. Egyik játékos meg is jegyzi. — Valóban játszunk labdával is? — szökdécselve, majd guggolva az erőnlét érdekében. Befejezésül kétszer ötperces játékot rendelt el az edző. Az első edzést Igyekezettel, ’ó kedvvel végezték a fiúk. A’'‘ hallották az edzőt, amikor az szólt: — Mára eTÄg lesz... János alapján ismerik a politikai gazdaságtan alapfogalmait. Nálunk ez viszont nem így van. Ráadásul a könyv sem teljes. A kapitalizmus politikai gazdaságtanának lényeges részei hiányoznak belőle, s ' ezért a hallgatók nem látják, nem érzik az összefüggéseket. Pedig becsületesen készülnek fel. Négy-öt kerek szép feleletet kaptam, a többiek jó közepesek voltak. Végül még hadd mondjam el — és ezt mindketten mondhatjuk —, a szemináriumokon a hallgatók mozgékonyak és vitára készek. vagyis nemcsak az előadó beszél. Ez pedig eredmény, (b. h.) HARMINCÖT PERC Nehéz erről írni, hiszen tudjuk, hogy a postának nem könnyű a munkája, vannak nehézségei, csúcs- forgalom, miegyéb. Azt is megértjük, ha délelőtt, a fő forgalmi időben nem azonnal kapcsolják az in- terurbán hívást. De az alábbiakat nem tudjuk mivel magyarázni. Múlt szerdán, hajnalban, a kórház szülészeti osztói- lyán nehéz szülést vezetett az ügyeletes orvos. Szólt munlcatársainak, hívják fel telefonon az osztályvezető főorvost. A posta azonban 01 óra 15 perctől 01 óra 50 percig, tehát 35 percen keresztül nem jelentkezett. Végül is az ügyeletes műtőst kellett elküldeniük a főorvosért. A szülészet telefonja jó volt, előtte is, utána is beszéltek rajta. , Lehet, hogy a postáé volt rossz? Jégvirágos váróterem Az ajtóra és az ablakokra csodálatos mintát rajzolt a természet, emberi leheletből. A padokon emberek kucorognak, kezüket kabátujjukba, fejüket a gallér mélyére süly- lyesztve. A lábak ütemesen egymáshoz verődnek. Néha felcseng a telefon az ajtón túl, feldörren egy hidegtől izmossá vált motorhang, ilyenkor valaki felüti a fejét, kilép a térre és megnézi, beállt-e már az autóbusza? Az élelmesek a tej ivó fűtőtestén üldögélnek, ott melegítik a várakozásban elgémberedett tagjaikat. A személyzet nem szól semmit, a mínusz 16 fokban nem kellemes kint toporogni ä csikorgó hóban, különösen ha feltámad a szél... így van, ha beáll a hideg. A MÁVAUT várótermét nem fűtik. Van ugyan egy gömbölyű istencsudája a falba építve, nyilván ez fűtené az irodát is, ha lenne benne tűz. Mit tehet a buszra váró? Beül a Vénuszba vagy beáll a tejivóba. Ha zárva van? Fújja a körmeit és bokázik. De miért, kedves MAVAUT? (b. h.) Kint mínusz 12 fok, bent plusz 20. A különbség 32 fok, az üvegház és az udvar hőmérséklete között. Kaszap Ambrus főkertész mutogatja a botanikus kertet. A narancs- és a citromfákon nagy gyümölcsök csüngenek. Az egyik fa most éppen új hajtásokat ereszt. Ez a csemete Izraelből érkezett. Odább kávécserjét, vaníliát, babérlevelet találunk. A kávécserjén két-három zöld bogyó. Az üvegház belső részében filodendronok, fikuszok, pálmák, óriás páfrányok nyúlnak a tető felé. A filodendron is hozott termést idén, 20—25 különös gyümölcs ékeskedik rajta. Kaszap Ambrus főkertész ezután az új, hússzor tízrnáteres üvegépületbe kalauzol, ahol aszparáguszok sokadalma állítja meg a belépőt. A polcokon a cserepekben kis virágok ülnek. Szőlővirág, begonia, vizipálma. De vannak ismeretlen, ritkábban előforduló növények is, több színű fokföldi ibolya, hentica, főnix, tárna, szentjánoskenyér, colin- ca. Még ezzel az új helyiséggel is szűk az üvegház, s így a növények teleltetéséhez sok türelem kell. Tavasszal több lesz a hely, mert a sok virágot kiültetik. Már most készülnek a kiültetésre. A közeljövőben szeretnének olyan növényeket szerezni,, amelyekből egy sem él még a növényházban. (mitru) TEL KEZDŐK ES HALADOK diplomáciája Úgy látszik, a világ eszpe- rantistáinak elmúlt nyári nagy találkozója felkeltette az érdeklődést Zámenhof nemzetközi nyelve iránt. Akkoriban írtunk róla, hogy a nagykőrösi diák és felnőtt eszperantistákat kik képviselik a budapesti nagy világtalálkozón, s kik látnak vendégül a világ más-más tájáról érkező vendégeket. Valószínűleg ezzel a vendégjárással is magyarázható, hogy megnőtt az eszperantót tanulók száma a városban. A művelődési ház kezdő és haladó fokú kurzusain húszán tanulnak. S külön csoport indult diákok és felnőttek részére is. Az eredmény: gyakran csönget a postág, a körösi eszperan- tistáknál, levelekkel, anzikszokkal Sanghájból, Vancouverből vagy éppen Vlagyivosztokból. A nyelv barátságokat köt, s mint ilyen — diplomata. Talán a legjobb diplomatája a világnak.-sz -I 44 évi szolgálat Az Állami Biztosító helyi fiókjának egyik tagja, Harmos I István, január 1-ével nyugalomba vonult. 64 évéből 44 évet a biztosítónál töltött el. Az utolsó 20 évet Nagykőrösön. Szinte félévszázados munkássága alatt kimagasló érdemeket szerzett. Nagykőrösi tevékenysége alatt a termelőszövetkezetekben, gyárakban üzemekben, iskolákban a baleset- biztosítási, önsegélyező csoportok megszervezése nagy részben az ő kezemunkáját dicsérik. Nem beszélve az egyéb háztáji vagyon- és állatbiztosításokról, melyeket megkötött, s melyek előnyeit fáradhatatlanul hirdette mindig. 3í-vn na új, korsacrú városi könyrtárbnn kezdődik a kölcsönzés HiST-rt.\r. 1 TOK PÉ MM AMUTATÓ SEGÍTSÉGE Freitag Magda könyvtárigazgató társaságában megnéztem az új könyvtárépület belső átalakítását. Útközben az igazgatónő elmondotta, hogy az utolsó kölcsönzési nap 21-én lesz, és csak öt kölcsönzési nap esik ki, mert 31-én már az új helyen megkezdik a munkát. — A költözést hogyan oldják meg? — A város egy lovas kocsit bocsát rendelkezésünkre, egy kézzel húzható kiskocsit mi szereztünk, egy ugyanilyen kis kocsit pedig a szociális otthon ad kölcsön a hozzá való munkaerővel. A legnagyobb segítséget a KISZ-esek vállalták magukra; a • költözés 4 tEpján naponta 12 fiatal jön segíteni. — 25-én este a régi könyvtár kulcsait már átadjuk a városi tanácsnak. Beléptünk a könyvtárépület kapuján. Még takarítanak. Az épület belső helyiségeit újra festették. Világos sárgászöld alapú mintázata az amúgy is nagyablakos termeket még világosabbá teszi. Nézzük meg a termeket, ahogy a belépés után következnek. Az előtér kibővített, elég tágas helyiség. A falakra két oldalt felszerelt fogasok — ez lesz a ruhatár. Itt lesz a könyvkiadó asztala is. Innen, az előtérből nyílik a 14 éven aluliak könyvtárhelyisége, kissé távolabb pedig a felnőttek szabadpolcos kölcsönzőié. Megvalósult a régen hiant . 'f kutatóterem k«-uol lexikonok, enciklopédiák, kézikönyvek, szótárak, bekötött folyóiratok stb. állnak majd az olvasók rendelkezésére. Minden helyiség egyben „helyben olvasásra” is alkalmas. Kényelmes székek, asztalok, minden terem világosabb és melegebb, mint a régi könyvtár, újonnan épült cserépkályhák teszik majd kellemessé az új könyvtár levegőjét. . Végül: két kiegészítő raktára van az új helynek, külön az ifjúsági körnek, . külön a felnőttek könyvállománya részére. 'És ami még nagyon fcntos: vízvezeték is van az új könyvtárban, és az egész évi tüzelő is elfér a pincében. Hát ennyi jóval és széppel berendezve megnézzük 31-én. A viszontlátásra. (fehér) MIT LATUNK MA A MOZIBAN ? Arséne Lupin. Francia (szélesvásznú) filmvígjáték egy nagystílű kalandorról. Korhatár nélkül megtekinthető. Előadás kezdete: 3 órakor. A kisasszonyok később jönnek. Csehszlovák bűnügyi film. Csak 16 éven felüliek látogathatják. Kísérőműsor: 25. Világhíradó. Don Juan. Előadások kezdete: 5 és fél 8 órakor. Matiné: Nyúl kollega házassága. Előadás kezdete: délelőtt IP órakor. Hétfői műsor: Bűntény a leányiskolában. Bűnügyi kaleidoszkóp. Magyarul beszélő csehszlovák film. Magyar híradó. Korhatár nélkül megtekinthető. Előadások kezdete: 5 és fél i órakor. Felhívja az Áramszolgáltató Vállalat a lakosság figyelmét arra. hogy 1967. január 23, 24. 25-én Petőfi u.. Tormás u.. Teleki u.. Kisfaludy u., Csokonai u„ Tompa u.. Nádor utcákban, 1967. január 26. 27 . 28, 30-án. Szolnoki u. vége. Vágóhíd u. vége, Losonczy u. vége. Balia G. u. vége. Zrínyi u. vége. Attila u„ Jósika u.. Ibolya u.. Futár utcákban. karbantartás végett, reggel 7 órától 16 óráig áramszünetet tartunk