Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-15 / 13. szám

i

MEGYEI

lap

1967. JANTJÄR 15., VASÁRNAP

Jó napot, én vagyok

Szélesvásznú, szovjet film

„Mit akar ez a pasas?”

Komlós János a harmadik oldaláról

A Jó napot, én vagyok igaz emberekről, emberséges érzésekről és mindenekelőtt a hűségről szól, a magasztos életcélok, a szerelem, az eszményképek iránti hűségről. Hősei Artyom és Ponomarjov, ez a két tehetséges fizikus, akiknek barátsága a háborús Moszkvában kezdődik, a nagy megpróbáltatások éveiben. Itt ismeri meg Artyóm a csinos katonalányt, Luszját, akit azonban elragad tőle a kérlelhetetlen háború, hogy soha többé ne találkozhassanak. Ennek a hűségnek s a két fiatalember barátságának mélységesen emberi története ez a film.

A filmnek nem szokványos és nem egyszerű a kompozíciója. Gondolkodásra késztető film. Az első kockáknál megszólal a szerző hangja és felajánlja hősének, hogy együtt idézzék fel a múltat, és elmélkedjenek a történteken. Az alkotó és a hős dialógusa rendkívül tartalmas, ugyanakkor szokatlan is. A film alkotói szándékosan elhagyják hőseik életéből az egyes korszakokat, hogy kiemeljék a lényegesebbet, de gyakran átfonják a fontosat véletlen eseményekkel, lényegtelennel. Az ilyen elbeszélési forma szokatlannak tűnhet azok számára, akik a szigorúan meghatárolt történet felépítéséhez szoktak, pedig nincs benne semmi rendkívüli: a természetes életfolyásnak az élményét adják vissza az alkotók.

Az ábrázolt figurák lélektana mély, a dialógusok élők, színesek. Frunze Dovlatjan rendezése plasztikus, a felvételek, a színészi játék sok újat, érdekeset, hatásos megoldást tartalmaz. Albert Ja- vurjan operatőr mozgó kamera ia aktív részesévé válik az eseményeknek. Egyszer behatol a tömegbe, máskor széles áttekintést nyújt, néha pedig bemutatja az egyes emberek viselkedését a rejtett kamera módszerével. A színészek is

Luszja és Aríyom (Natalja Fatyejeva és Armen Dzsigar- hanjan)

Jé, a Komlós János a tele- § vízióból!” — fordulnak utá- ^ na, ha az utcán látják. Egyes $! rosszmájú kollegák szerint § népszerűsége lassan a futbal- ^ listákéval vetekszik. Tudni ^ kell még róla, hogy amikor ^ nem vizsgólgatja az érem ol- § dalait, akkor a Népszabadság ^ kulturális rovatának vezetője. $ Interjúnkra is szerkesztőségi § szobájában válaszolt, s

$ — Mit jelent egy újság& írónak a tv képernyője elé $ állni?

s

^ — tettük fel az első kérdést.

^ — Amikor először ültem a

í kamerák elé, furcsa érzéseim ^ támadtak. Hol vannak azok a § bizonyos állítólagos milliók, ^ akik engem néznek, kérdeztem ^ magamtól. Azt hittem, hogy ^ az üres világba beszélek, s ^ minden pillanatban abba k akartam hagyni az egészet.

y

— Eleinte valóban fiit a $ kamerák előtt. No, de miért állt fel?

5 — így könnyebben tudok

!> beszélgetni. Ezt annak idején ^ egy poénnak szántam, akkor ^ amikor a takarékossági év !$ volt napirenden, gondot is 5, okoztam vele a rendezőnek, ^ Surányi Lilinek, akinek egy ^ külön képbeállítást kellett ki- ^ találnia, hogy lássanak is be- 1 lőlem valamit.

I

. J — Ma már érzi a kame- . S rák előtt, hogy vannak néí § zői?- ^ — Kapok annyi levelet, sőt- ÍJ az indulatosabbaktól telefont, i § hogy ezt belássam. Különben- ^ is, minden szereplésemkor úgy- ^ érzem, hogy vendégségben va- ^ gyök a nézők lakásán. Ez azután szerintem meg is. határozik za a televízióműsorok jellegét.

k Ha hozzám mondjuk vendégek _ k jönnek, el tudom képzelni, ’ k hogy valamelyikük felolvas- | k son, természetesen azt is, hogy 1 ^ beszélgetünk egymással. Azt > ^ azonban furcsa dolognak tar- S tanúm, ha egy vendégem papírból felolvasna, ugyanakkor úgy tenne, mintha szabadon csevegne.

— Ezek szerint, ha műsorában keresi a szavakat, esetleg beszédhibát vét, azt nem mindig a humoros hatás kedvéért teszi?

— Nevezzük nevén: néha dadogok. Erre gondolt? Egyenes adásban közvetítenek, annyira egyenesben, hogy egyszer előfordult az is, hogy még nem fejeztem be a műsort, de a kamerát már elvették. Szerencsére erről csak utólag értesültem. Mondtam tovább a magamét, így hát ismét visszakapcsoltak.

— Milyen leveleket kap az adások után?

— Olyanok a levelek, amilyen ez a mi kis országunk. Van amelyiket balról, másokat pedig jobbról hozza a posta. Ebből is látható, hogy mindenről a posta tehet. A levelek eleinte indulatosak voltak. Nem kevésnek ez volt a lényege: „Mit akar ez a pasas?” Miután a már említett felállásom megtörtént, akadt olyan is aki követelte, ültessenek már le! A többség viszont panaszkodik, hogy megfúrták, vagy ő akar megfúrni valakit. A legnagyobb meglepetést egy névtelen levél okozta. Dicsért.

— A tévé általában nagyobb népszerűséget biztosít, mint az újság. Nem okozza ez önnél a sajtó lebecsülését?

— Az újság alaposabb, el- gondolkoztatóbb írásoknak adhat helyet. Ott egy sort többször el lehet olvasni, ez a tv-nél persze lehetetlen. A képernyőnél úgy kell beszélni, hogy minden nézőnél azonnal „leessen a tantusz”. Ennek az érmének, a mi propagandánknak is van azonban egy harmadik oldala. Néha olyan unalmasan tudjuk dicsérni magunkat, hogy az felér egy szidással. Ha Lenin ma élne, akkor a televízióról mondaná ugyanazt, amit a filmről ’mondott. Óriási lehetőségeket rejt magában a tv a tudat formálásában, ezzel azonban élni kell. Ne könnyű, hanem köny- nyed legyen a műsor.

— Mi a véleménye ezek szerint a politizáló humorról? Mindennel lehet viccelni, vagy van ezen a területen valami tabu?

— Más a humor, s más a vicc. Viccet csinálni valóban nem lehet mindenből. Amit tisztelünk, amiért küzdünk, az nem vicc. Ahogyan azt néha csináljuk? Az más. Lehet és kell is humorosan nézni egyes jelenségeket. Visszatérve egy kérdésre. Nem az a lényeges, hogy ülök, vagy állok a kamera előtt. A fontos az, tudjam, hogy hol állok. „He?” Mondják most azok, akik esetleg nem akarnának megérteni ...

Benedek B. István

leramentumát. Ami mindé

d:cséretnél talán többet monc nemcsak együtt érzünk, ha nem együtt is gondolkodun vele. Méltó partnere Róla Bikov, aki Ponomarjovot als kítja. Élő, nyughatatlan, á' modozó embert kelt életre vásznon, olyan embert, aki fé szeg mosolyával, élénk és v: dán tekintetével, könnyelmű ségével és ötletességével mél emberi érzések forrását tárj fel.

A fiatal örmény filmesei nek ez az alkotása méltá veszi fel a versenyt a mi szovjet l^ipművészét .sikep alkotásaival. .

yakran a természetes eletfor- atagban cselekszenek, az után, a járókelők között. A vá- os utcáinak lüktetése, a sakk- lérkőzés tömegének méhkas- ■ hasonlítható búgása, a pá- yaudvar peronján az emberek ■'rPése-forgása, a háborús vek híradóinak felhasználá- a, a moszkvai sugárutak ’énksége — mindez a valódi let atmoszféráját varázsolja lénk és az események valódiságának az érzését kelti a né- \ zöben. 5

§

Artyom figuráját Armen ^ D-sigarhanjan kelti életre a í filmen. Hűségesen tolmácsolja 5 hősének gondolat- és érzésvi- $ lágát, erőinek forrását, tem- $

Az adott világgal, annak nehézségeivel maga az író sem tud úgy megbirkózni, ahogyan szeretné. Csak az emberi magányt látja, s rajzol róla megrendítő képet, de hogy mi a kivezető út ebből a magányból, arra már nem tud feleletet adni. Pedig kell, hogy legyen rá felelet.

Európa Könyvkiadó, Dóri Tibor fordítása.

*

WILHELM MACH:

Agnieszka

a közelmúltban elhunyt neves lengyel szerző 1964-ben Nemzeti díjat kapott ezért a regényéért. Művének hőse, Agnieszka, fiatal, rokonszenves tanítónő, aki iskolái elvégzése után egy isten háta mögötti, elmaradott faluba kerül.

Nehéz dolga van, sok buktatón át kell megküzdenie a falu népének bizalmáért. Életének nagy próbatételét csak fokozza, hogy ádáz harcot kell folytatnia szerelmével is, akarata és szíve ellenére, szembe kell fordulnia azzal a férfival, akit megszeretett, de aki méltatlannak bizonyult szerelmére és aki eltaszítja magától.

Ilyen nagy nehézségek közben. iratkozik be Agnieszka az élet iskolájába, éli át első nagy kudarcát. De megtanulja, hogy erőt vegyen csalódásán és mg ászt leljen hivatásában. Még fiatal, előtte az élet, nincs oka sem aggodalomra, sem megalázkodásra, elvei feladására. Még mindent újra kezdhet, még boldog lehet ismét, de a szíve szerint.

A Kitűnő regényt az Európa Könyvkiadó jelentette meg, Sebők Éva hű tolmácsolásában.

TÁRJ EI VESAAS:

A madarak

K

ülönös, bizarr hangulatú regény a nagy norvég író magyarul most megjelent műve, A madarak. Nehéz, de gondolkodásra késztető olvasmány.

Szalonka húz el a ház felett ... Ezzel kezdődik története. Két férfi és egy nő vivődik, szenved és szeret valahol a norvégiai hegyek között. Csakhogy a nőnek, a negyvenéves Hegének öccse az egyik férfi, a balgának mondott Mattis. Testvérszerelem? Ki tudja, mi él Mattisban? Talán maga sem, csak állati félelem gyötri, hogy Jörgen, a másik partról jött favágó, elviszi tőle Hegét.

Az emberi magányról irt megrendítő prózaköltemény ez a mű. Hőse egyfajta Peer Gynt: az álmok lovagja, aki apró, nevetségesen egyszerű és köznapi epizódokat nagyít fel sorsdöntő történetekké. Munkátlan életében döntő fordulat, hogy révészkedni kezd: utasa nincs, mégis úgy képzeli, övé a legfontosabb munka ezen a világon. Illetve egyetlen utasa akad: éppen Jörgen, aki el akarja tőle venni Hegét, aki kenyeret ad becsének és most bús öreglányságában kapva kap a férfin és megfeledkezik öccséről.

Nemcsak Mattis tehetetlen az élet realitásával szemben

EKETE ISTVÁN:

JULI NÉNI

anyám — könnyesedett el

ifjabb Juli.'

Megenyhült a légkör, különösen, amikor a vő is beleszólt:

— Ilyen drága és szép holminak nem lehet a tetejét csak úgy dobálni, hanem rézpántot kell rá veretni s akkor úgy nyílik és zárul, akár az óra.

Juli néni — kivételesen

— helyeselte a vő indítványát.

— Igazad van, én sem szeretem Hallgatni, amikor szö- gelik a koporsót.

Ezekután a koporsó teljesen elvesztette enyhén -iasz- tó, de magasztos jellegét. Cukrot tartottak benne és sót, és köménymagot. Valósággal hasat eresztett a kalácsoktól és igen nehéz volt elképzelni, hogy a gyömbér szagú légkörben valaki majd egyszer befekszik végső pihenésre.

De hát mindennek eljön az

ideje.

Tél volt éppen és este, ai or bekopogott Kelemen Jancsi a felsőfaluból.

— Nagy járatban vagyok

— zökkent a padra —, meghalt édesanyám, aztán az volt az utolsó kívánsága, hogy vegyük meg, kérjem el Juli néni koporsóját...

— Azt nem lehet! — hör- \ dűlt fel Kapás Kis Mihály, i aki már lakatot is csinálta- \ tott a koporsó

\ — Miért ne lehetne? —

i mondta- Juli néni. — Utolsó

■ kívánsága volt szegénynek, S csak hát drága volt fiam...

| — Nem baj.

j — Külön rézpántokat is

: csináltattunk rá ...

\ — Nem baj.

\ Juli néni megmondta a vég- i só árát, mire a fiú — kis- : sé meghökkenve — harmad- \ szór is azt mondta:

\ — Nem baj.

\ — Akkor reggel jöhettek ér; te.

I

{

LM zóta évek múltak.

■ a-—/m A vő már kopasz,

, az egyik unoka

férjhez ment, csak ! Juli néni tartja magát, de — ! egyelőre — mintha nem akar- ! na koporsót vásárolni...

TÉLI RÍMEK

A szürkeség fölött a lassú rímek úgy feketédnek, mint a télmadár, ágról-ágra fázva mendegélnek, mint, akinek fáradt szárnya már.

Elbújnának élő rengetegben, mint a forró, eleven vadak, de mint száműzöttek vad hidegben, ők, a fagytól üldözött szavak.

Fehér hó száll a fekete tolira, szél veri a zengő ágakat.

Lassan btíjdokolnak sorról-sorra, álmodva lángoló álmokat.

Hajnalra mind nyillal átlőtt sassá változik, de nem fél már sóha, hogy megremeg szédítő magasság kék hegyein szárnya sátora.

CSANÁDY JÁNOS:

^7üli néni — dolga vé- ff géziével — eljár-kél a városban, amíg indul Cr a kocsi vagy a vonat, ímbár inkább kocsi, mert íz nem kerül semmibe. Libáitól búcsút véve a piacon, ilnézelődik, hogy majd vesz valamit. Ezt a kellemes szénié kot azonban addig halogatja, amíg egyszer csak rá- íbred: eljárt az idő. Nem vásárol, mert az unokáknak i cukrot már a piacon megvette, s a pénz, amit a derék szárnyasokért kapott, úgyis olyan furfangosan van elrejtve, hogy bajos lenne elővenni.

Feltelepedik tehát a kocsira — hátul a saroglyábán, ihogy egy özvegyhez illik — zz úton nagyokat sóhajt és igen kellemesen érzi magát.

A várostól való menekülés azonban nem sikerül mindig ilyen simán. Szépségeinek és megejtő kirakatainak nehéz ellenállni. Tévedés lenne azonban azl hinni, hogy Juli nénit a végvásznak, vagy a selyemkendők csábítják. Erről szói sem lehet, de egy szép na- \ pon döbbenten állt meg aj hatalmas kirakat előtt, mely- \ nek fekete keretében, belül, \ megfelelő trónuson, ott fe- \ küdt egy gyönyörű — ko-! porsó.

A rejtekhelyen megbor-: zongtak a bankók, mert érez- \ ték, hogy a sublód leven-1 dula szagú nyugalmának be- j fellegzett. Hiszen látott ő \ már koporsót eleget, mert \ egy özvegynek illik eljárni \ temetésekre, ahol bátran ki- i sírhatja a menyekkel és a; vökkel folytatott csatározá-1 sok mérgét —, de ilyent \ még nem.

/m/1 ire tehát az öz-: !M/ff vegyasszony ész-: f revette volna a i csábítás mérvét.: sőt mire a család tudó-; mást szerzett volna Juli j

néni szándékáról, a koporsó már gazdát cserélt és a vő — Kapás Kis Mihály — csak az istállóban mondott egyet s mást félbolond vénasszonyokról, ott is csak a lovaknak, mert a hatalom Juli néni kezében volt. Azt azonban kikötötte a vő: a koporsót kizárólag este szállítja és széna között. Aztán felteszik a padlásra, hogy ott várja meg a kellő pillanatot.

A koporsó tehát megérkezett az éji órákban, de nem foglalhatta el helyét a padláson, mert a szűk fordulóban nem fért el.

— Akkor tegyétek a kamrába — rendelkezett az öregasszony —, de ne a földre, mert megvetemedik. — így azután a koporsó egy teknőlábra került aranydi- szestől, mindenestől, miközben Kapás Kis Mihály köpött egyet, igaz, csak kint az udvaron.

— Olyan szaga van, mintha ... — mondta a feleségének.

— Majd elmegy — vigasztalta férjét ifjabb Juli, aki méltó lánya volt Juli néninek —, aztán erre sincs már gondunk...

Másnap az unokák körülugrálták a koporsót, hogy a kamrát le kellett zárni, délután pedig több öregasszony érkezett megnézni.

— Igazad van, Juli, te már legalább tudod, miben fekszel.

Juli néni erre kedvesen megsimogatta a koporsót, de kezenyomát azonnal le is törülte.

A koporsót aztán megszokták. Egyszer a macska ellopott valami húsfélét, amin Juli néni igen felháborodott:

— Itt van ez a koporsó, okkal-móddal miért nem használod? Ki kell bélelni, és nagy vigyázva hasznát lehet venni; vagy azt gondolod, olyan hamar szükség lesz rá? ...

. — Miket nem mond édes-