Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-13 / 11. szám

NB I -es labdarúgók a tatai edzőtáborban Ki lehetne akasztani a „telt ( ház” táblát a tatai edzőtábor kapujára. Idén negyedik éve, hogy az MLSZ megszervezte az NB I-es labdarúgó-együtte­sek közös felkészülését az új bajnoki idényre. Ennek kere- j tében most, a hét eleje óta, öt fővárosi és két vidéki csa­pat — Győr és Tatabánya — ! is itt tanyázik. ^ — Hol készülnek azok a csapatok akiknek Tatán most nem jutott hely? — kérdeztük j Preiner Kálmánt, aki a lab­darúgó-szövetség megbízottja­ként a közös felkészülést irá> | nyitja. Jó felkészülési lehetőségek — Egy időben ennél több csapatot nem tudtunk fogadni — válaszolta. — További négy NB l-es klub: a Dunaújváros, a Pécs, a Komló és a Szombat­hely a következő turnusban érkezik. A Ferencváros jelen­leg a Népstadion szállójában edz, mégpedig gyorsított iram­ban, mivel februárban kupa- mérkőzéseket játszanak. — Jó körülmények között készülhet a többi csapat is — jelentette ki —, így elmond­hatjuk, hogy azonos lehetősé­gek állnak az edzők rendelke­zésére. Ebédidőben érkeztünk a tá­borba. A játékosok a klubhe­lyiségekben pihentek. Sokan állták körül az asztal-futball- játékot, a gólkirály Farkas Jánost pedig biliárdozni lát­tuk. Az MTK új edzőjét, Hi­degkúti Nándort játékosai tár­saságából hívtuk el, hogy vá­laszoljon kérdésünkre. Hidegkúti régi klubjánál — örülök, hogy ha mint ed­ző is, de visszakerültem régi klubomhoz — mondta. — De­cember 27-e óta 17 közös ed­zést tartottunk a fiúkkal, itt a táborban 25 foglalkozást veze­tek. — Milyen célt tűzött ki a csapat elé a jövő bajnokság­ra? — Elkerülni a kiesést. Most még nincs helye vérmes remé­nyeknek».. Kinézve az ablakon néhány fiatal MTK játékost láttunk, amint hólabdával dobálóztak. Hiába, a labda, labda! A fiúk az arra tartó Baróti Lajosnak engedtek utat, aki szintén mint „új’’ edző tartózkodik Tatán. Bajnokságra pályázik az Ú. Dózsa — Megismerte már csapa­j tát? \ — Már csak az ifjúsági és kölyökkerettel kell megbarát­koznom. — Ezt fontosnak tartja? — Az Újpest eddig eléggé elhanyagolta a saját nevelésű játékosok képzését. Én szeret­nék erősen támaszkodni a fia­tal tehetségekre. — Mit vár a csapattól az új bajnokságban? — Megpályázzuk a bajnoki címet — jelentette ki Baróti Lajos. — Szerintem a Dózsa rendelkezik erre alkalmas já­tékosgárdával. Baróti edző búcsúzóul meg­jegyezte: nagyon örül, hogy hét éves szövetségi munka után ismét klubcsapatot irá­nyíthat. Ehhez sok sikert kí­vánunk neki, de erre lesz szükségük a Tatán edző játé­kosoknak is, hiszen a kéthetes tábor alatt kemény munka, napi kétszeri erős edzés az elő­írt adag. B. N. Átszállójegyet Állandó NB váltott az I. osztályra lll-as bérletet akar AZ ASZÓDI Az. aszódi labdarúgó sportról annak idején egy kamrában tárgyaltak, most pedig a volt járási tanács zsúfolásig meg­töltött tárgyalótermében. Nem alaptalanul növekedett meg a~ érdeklődés. Az 1965-ös terület! bajnok csak átszállójegyet vál­tott a megyei I. osztályra, idén már az NB Iil-ban ját­szik. Felnőttek a szomszédok mellt — összefogás, jó csapatszel­lem a siker titka — mondotta Seres Gyula edző. — A török­bálinti vereség, majd a Pusz­tavacsi Honvéd elleni gyen­gébb játék sem szegte a spor­tolók kedvét. Ugyanakkor fo­kozta az önbizalmat a két szomszédvár Bag és Gödöllő felett aratott diadal. Seres Gyula régi sportem­ber. Sok kemény csatát átélt labdarúgó, mégsem szégyellte bevallani, könnyei hullottak a győzelem után, elsősorban azért, mert sikerült felnőni a két erős vetély társ mellé. E kis kitérő után a jövőre terelődött a szó. — A magasabb osztályban még nagyobb szükség van a jó technikai felkészültségre, a taktikai fegyelemre, a lelkese­désre. S bár a tavalyi gárda jól összekovácsolódott együt­tes, valamennyi labdarúgó to­vábbra is itt játszik, emellett új erők bevonása szükséges. Új játékosok Az Aszódi Vasas leigazolta Szárazt az Újpesti Dózsa ifi­ből, Kassait a Gödöllői Vasas­ból, Vorbergert Vácról, Matu- lát a Lőrinci Erőmű csapatá­ból, ezenkívül két salgótarjáni labdarúgó képviseli majd az aszódi színeket. — Az első csapatot nem merev keretből alakítjuk ki. Formájuknak megfelelően jut­nak majd szóhoz a játékosok az NB IU-as együttesben. S, hogy a többiek is játékban le­gyenek, a tartalékgárdát be­nevezzük a gödöllői járási baj­nokságba. Restelkedve szólott az ifjú­sági csapatról, ahol egy év alatt két edző váltotta egy­mást, & ezek a cserék rányom­ták a bélyeget az együttes sze­replésére. Ezután az ifik sem lesznek mostoha gyerekek. Február 5: az első edzőmeccs A labdarúgók január 10-én tornateremben kezdték meg a felkészülést, amelyet, mihelyt az idő engedi, a szabadban folytatnak. Február 5-én lesz az első edzőmérkőzés a Hat­vani Spartacussal, 8-án az Aszódi Honvéd, 11-én a Jász­berény lesz az edzőtárs. Az edző hangoztatta: a játé­kosok ne feledjék el, hogy el­sődleges feladatuk a mur.ka, becsületes helytállás az Ipari Műszergyárban. Ezután követ­kezik a sportolás, a szabad idő helyes felhasználásának egyik módja. S akárcsak a munka­pad mellett, a zöld gyepen is derekas helytállást vár fiaitól, a bentmaradást az NB Iil-ban. A szakosztályértekezleten megemlékeztek a tragikus hir­telenséggel elhúnyt Hunyadi Lászlóról, a régi aszódi labda­rúgóról, a sportkör lelkes ak­tívájáról. A jól sikerült össze­A hólabda is labda. Hidegkúti játékosai pihenőidőben. Kedvező szezon előtti lehetőség! ► JÁWA ideal ROBOGÓ MOST OTP-HITELAKCIOBAN, RÉSZLETRE IS VÁSÁROLHATÓ! Ára: 5600,- Ft TOPAZ Fotoceflás automatika Kitűnő minőségű nagyképcsőves, csupaszéin TOPÁZ TV OTP-HITELAKCIÓBAN IS Ára: 5 300,- Ft jövetelt Dombai Zoltán sza­bálymagyarázó előadása zárta. Csiba József KÖZGYŰLÉSI NAPTÁR Péntek Táborfalvi Honvéd Solymári KSK Ceglédi Május 1. Ruhagyár Nagykőrösi Elektromos Vány Gyömrői Gimnázium Váci Hajó Előre-hátra Elkészült az 1966. évi vízi­labda pontverseny, amely a csapatok bajnoki helyezésén túl, azt is figyelembe veszi, hány játékost foglalkoztattak, milyen mértékben foglalkoz­tak az utánpótlás nevelésé­vel a sportkörök. A Pest megyeiek közül « Csepel Autó a korábbi 10. helyről a 8. helyre lépett elő­re 3835 ponttal. Az autógyá­riak 20 játékost szerepeltet­tek. A Ceglédi Vasutas rontott helyezésén — ebben nagy ré­sze van, hogy az OB II-ből visszalépett a csapat — az 1965. évi 21. helyről a 35-re esett vissza 515 pontot szerez­ve. A ceglédieknél 18 játékos jutott szóhoz. Egyébként 41 szakosztály szerepel a pontversenyben, az elsőséget a BVSC vívta ki. ~ 1T3S3WSW! Felvételre keresünk szerkezetlakatos, csúcsesztergályos. hegesztő szakmunkásokat, gépmunü ásókat, valamint vidéki munkára gép- és szerkezet­lakatosokat. hegesztőket, csőszerelőket, szegecselőket és segédmunkásokat JELENTKEZÉS t Országos Bányagép gyártó Vállalat. IV., Baross u. 91—95. A Nagykőrösi Építés- vezetőség- területére épületgépész vagy épí­tőipari technikumi végzettséggel rendelke­ző munkaerőt kere­sünk. Ugyancsak a nagykátai építésvezető­ség területére építő­ipari technikumi vég­zettséggel rendelkező technikust keresünk. Jelentkezést „Műsza­ki” jeligére kérjük a ceglédi Hirdetőbe, Pos­tafiók: 86. Gyapjúmosó- és szö­vőgyár budapesti gyáregysége keres fel­vételre kész gyapjú­szövőt, szövőtanulót, férfi segédmunkást és betanított női munka­erőket, villanyszerelő­ket. Jelentkezni lehet: Gyapjúmosó- és Szö­vőgyár (Budapest. Xin.. Kárpát u. 9—11.) m unka erőgazdái kod á- sán, naponta 8—13 óráig. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pes* megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vni Somogyi Béla u. 6 II. em. Kiadóhivatal: Budapest, VTIL, Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—248, Egyéb számok: 140—149. 141—462. 141— 258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj i hónapra 12 forint. Gépmestert keres ma­gasnyomású nyomdai gépekhez a Szentend­rei Papírgyár. Jelent­kezés a személyzeti osztályon. Keresünk felvételre la­katos, kőműves és vil­lanyszerelő szakmun­kásokat. Jelentkezni lehet. Gyapjúmosó és Szövőgyár (Budapest XIII., Kárpát u. 9—11.) munkaerőgazdálko­dásán naponta 9—11 óráig. Tűzifát rendelésre ház­hoz szállít- termelő- szövetkezetek erdé­szete, Nagykőrös. En­csi u. 15. Telefon: 185. Ugyanott kapható akác-, mezőgazdasági, ipari fa 2—6 méterig. Beköltözhető ingatlan >k a gyáli kirendeltség területén. Gyál: 1 szoba, konyha, suf­ni, 200 n-öl telekkel. Ara: 36 000,— Ft 2 szoba, konyha, élőké, kamra, mellékhelyisé­gek. Ara: 130 000 — Ft % szoba,; konyha, speiz, 200 n-öl telekkel. Árac 90 000,-r- Ft 185 n-öl részben kerl­tet telek. Ara: 18 000,— Ft 617 n-Öl telek. Ara: 35 000,— Ft Öcsa: 1 szoba, konyha, 51 n- öl telek. Ara: 20 000,— Ft Érdeklődni lehet: PIK. Gyál, Iglói u. 24. Octávia Super Skoda és egy trafós villany­hegesztő eladó. Nagy­kőrös. Csillag u. 2. Diplomás. Vácon vagy közelében dolgo­zó, egészséges, korrekt férfi ismeretségét ke­resi 31 évtől házasság céljából hasonló adott­ságú leány. Lakás helyben megoldható. Elvált nem érdekel. „Diszkréció” jeligére a vád hirdetőirodába: Vác. Jókai utca 9. Hízott sertés (ISO kilós) fehér eladó. Nagykő­rös, VI., Báthory u. 6/a. Gyakorlattal rendelkező vasesztergályost keresünk a DAV Nagykőrösi üzletigazgatóság nagykőrösi telephelyére. JELENTKEZNI LEHET a DAV Nagykőrösi Üzletigazgatóság munkaügyi osztályán. 15 évet betöltött leá­nyokat fonó- vagy szö­vőipari tanulónak egy éves képzési Időre fel­veszünk. A képzés 1967 n. l-én kezdődik. Felvételi feltételek 8 általános iskolai vég­zettség. budapesti vagy pestkörnyéki lakás, mert gyárunk nem tud lakást biztosítani. Ér­deklődni és jelentkezni a Kelenföldi Textilgyár szakoktatásán lehet. Bp. XI., Budafoki út 111. telefon: 258—900, 191 mellék Zománcos tűzhely el­adó. Nagykőrös, Biczó Géza u. 3. Eladó különbéi áratú, azonnal beköltözhető fél ház. Nagykőrös, Arany János u. 20. Ér­deklődni: vasárnap egész nap, hétköznap du. 3-tól. Elveszett csütörtökön, 5-én a tüdőszűrésn-él 3 arany karikás 1 db fül­bevaló. Kérem a be­csületes megtalálót, ju­talom ellenében szíves­kedjen visszahozni. Nagykőrös, Szabadság tér 9 alá — Hegedűsek. Vennék 100—120 kilós angol malacot ífelét). Tóth Ibolya. Nagykő­rös. Fokos u. 1. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK l Szolnoki út 41/a számú ház beköltözhetően el­adó. Bejárat a Béketér felöl. ________ Z árszámadás előtt néz­ze át divatjamúlt, hi­bás ruhaféléit, divatos­ra alakítom, kifordí­tom, keresse fel RÉVÉSZ női-, férfiszabót, min­denféle fazonmunká- kat vállalok. Cegléd, Teleki utca 1. Egy sokat tejelő tehén eladó. n. kér., Sár­kány utca 8. szám alatt._____ S 01-es új TRABANT gépkocsi eladó. Ceg- léd, Vitéz utca 1. Tóth. 1000-es SKODA MB. Vécsei utca 43. számú ház, lisztesládák, vil­lanytűzhely, kukorica- daráló eladó. Egy használt szánkó eladó, utca 30. paraszt­Kinizsi Nyárfarönk deszkának is felhasználható, el­adó. XII., 195. szám alatt Flórián Jánosnál. Kovácsoltvas előszoba- berendezés eladó. Bocskai utca 15. szám alatt. Világos hálószobabú­tor eladó. Válaszokat: „Olcsó” jeligére ké­rem a Ceglédi Hirdető- be. Postafiók: 86. IV. kér., Veréb utca 1. szám alatt 10 mázsa morzsolt kukorica el­adó. Négyszemélyes reka- mié. kettő fotel, négy szék kisipari készítésű, eladó Körösi út 19. szám alatt. Ház eladó Lachner György utca 7. számú, azonnal beköltözhető. Üj autoszifon patro­nokkal eladó. Cím: Hodruczky Béla IV., Hajnal utca 6/c szám. Egy ló után való könnyű gumiskocsi eladó. Sallai Imre u. 32. szám alatt. Szoba, konyhás lakást keresünk, középkorú nő leányával, meg­egyezés szerint. Vála­szokat „Szerény” je­ligére a Ceglédi Nyomdába kérek. Eladó vagy elcserélhe­tő Cegléd. Bem köz 20/a számú kis családi ház. Pest környékiért. 1 Lakást beszámítok. : Kovács József né. ,Két szoba, konyha, kamra. üvegverandás* ház 400 n-öl portával beköltözhetően eladó. Szunyó« utca 10. szám. Sznccfeleo Eladó motorok, MI A DIESEL, 4 lóerős. 300 köb. benzinmotorok, vízhűtővel, darálóval egybeépítve, és 300 köb. léghűtéses ben­zinmotor. Pintér Mik­lós Bezerédi utca 15. szám. Eladó 840 n-Öl részben beültetett szőlőterület, lakható épülettel. Köz­vetlen Alsóerdői vasút- megálló mellett. Ér­deklődni lehet Cegléd, Dózsa György utca 15. Eél hízóserlést vernék. Kossuth Ferenc utca 113. Eladó 309 négyszögöl telek a Görbe utca vé­gén. Ér'ekezni: Pesti u. 80 sz. Tűz^a-fűrészelést vál­lalok, 1 evél meghívásra házhoz megyek. Ceg­léd. Bede. Törtei! u. Portin' "'OS. Eladók: egy zomán­cos tűzhely fehér, ku- Voríor>m'~r-7riolÓ. Ceg- TT . Wárcfa u. 3. I Eladó 24 kalapácsos, : nr'gyto'',e<-í+ményű da­ráló. 20 HP. villany­motor""1 üzemben, S^éch-nvi u. *14/c. Telefon: 137

Next

/
Oldalképek
Tartalom