Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-29 / 306. szám

1966. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK PEST MEGYEI KMírSap iy//w///wy/»y/iCw/>vy/»yyy///w//wiW7/A/>>w^ ELŐLEG öten együtt alig ütik meg a serdülőkort. Érdemük pedig hogy is lehetne még?! Egyelőre tágra nyílt szemmel figyelik a világot, a felnőtteket. Előlegez­zük nekik a bizalmat. Mitagadás, sokat várunk tő­lük. Méltónak lenni érdeme­inkhez, helyrehozni hibáinkat, s még többet adni, mint mi adtunk. Még csak most formálódik törékeny karakterük. Ám, ha jól odafigyelünk szavaikra, mozdulataikra: már mindegyik más-más egyéniség. Vajon ki lesz belőlük, milyen felnőtt lesz húsz év múlva ez az öt pi­lisi óvodás? Inoka Györgyi, az álmodozó Jagyugya Jancsi, az életrevaló Lengyel Jutka, a szorgos Földvarszki Zsuzsi, a íélénk Gaál Zsuzsika, a daloskedvű Foto: Gábor Így készül a görgőscsapágy A hajszál: nagyon vastag ♦ Finiséivé hosszabb életű Jogosítványt kap az etalon ♦ Megfőzik olajban vannak; termékeik ötven százaléka exportra kerül; háromezer a legkisebb soro­zat, hetvenezer a legnagyobb egy-egy típusból; a nem­zetközi szabványnak megfe­lelő csapágyakat ma fele­annyiért készítik, mint tíz évvel ezelőtt a hazai előírá­soknak sem eleget tévőt. Űj Iparág — tiszteletreméltó eredmények. Hohó, de mi ez itt? Nagy halom rozsdás vas? Hiszen éppen most beszéltünk a tiszteletreméltó eredmények­ről...! A fejlesztési csoport vezetője, Lakatos Imre nyug­tat: érik az anyag. Pihen. (Bár szívesebben tenné mindezt a nagyon hiányzó raktárakban). Amíg a tetején a rozsda alszik, az anyag kristályszerkezete dolgozik . .. Akárcsak a finise- lőnél lévő érdekesség: gumi­köszörűn fut át a gyűrű, e si­mítás jóval tartósabbá teszi. Szóval: ■ .fin is. után, - .mindenki fáradt. Kivéve a kúpgörgős csapágyat. Ókelme erősebb lesz, tovább szolgál gépkocsi­ban. traktorban, gépben, aho­vá éppen beépítik. Lapátok, villák, etetők Ilyet is ritkán lát az ember: öíinyi vasvilla lapát—félauto­mata gépek melleit! fts az ete­tők! Mármint a" falánk félauto­maták, prüszkölő, szikrázó, iszapot köpő szörnyetegek ete­eszközöket — skálájukat lehe­letnyi üvegszálon lévő mutató pásztázza — amelyek mind­egyikének jogosítványa van, meddig használható, mert itt egy milliméter eltérés annyi, mint másutt egy kilométer... Még egy milliót Legyünk stílusosak — hiszen a patika tisztaságú mérőszotoá- ban vagyunk éppen, ahol gé­pek, s csinos lányok, asszonyok válogatják a görgőket; nyolc óra alatt a kisebbekből pél­dául 15 ezret! — s „mérjük le”, miről nem szóltunk még: a lágyfoltosságról, a görgős- csapágy- pestiséről, a rázósfe­nekűnek becézett gépről, a sai­tolóműhelyről, a kaliberekről, végső tiszti tófű rdőkr ől, a mű­anyagcsomagolásról ... nagyon sok mindenről. Ám azt nehogy elfeledjük: 1970-re négymillió csapágyat kell itt készíteni, döntő- -tóé őségében '— ’hiúinak' az évek, az 1967-es maximum 1970-re minimummá lesz — már P-hat pontosságban! Ahogy az ott töltött nap alapján megítélhetjük, a diós- diaknak ez könnyebben megy majd, mint nekünk ment e gyorstalpaló, átképzős tanfo­lyam arról, hogyan készíthet­nénk odahaza kúpgörgős csap­ágyat, természetesen P-null minőségben...! M. O. A szövetkezeti földtulajdonról Ismeretes, hogy a termelő- szövetkezetek létrejöttével a föld tulajdonviszonya nem változott. A telekkönyvekben túlnyomórészt ma is egyes em­berek nevén van a föld; a termelőszövetkezetek ezeken a földeken gazdálkodnak, de jelenleg szövetkezeti földtu­lajdon nincs. Az is köztu­domású, hogy már az 1950-es években és 1960 óta is so­kan elvándoroltak a mező- gazdaságból, olyanok is má­sutt kerestek munkát, megél­hetést, akiknek földjük van. Így alakult ki a helyzet, hogy jelenleg a termelőszövetkeze­tek használatában lévő föl­dek egyötöde nem termelőszö­vetkezeti tagok tulajdonában van. A megváltozott és a jövő­ben is változó helyzet teszi szükségessé hazánkban a föld- tulajdon rendezését. Ennek legfontosabb vonása, hogy megteremtjük a szövetkezeti földtulajdon elvét és gyakor­latát. A IX. pártkongresszus ja­vaslata alapján most készül a földtulajdon rendezéséről szó­ló törvényjavaslat. Ezt a tör­vényt 1967-ben megalkotják .és hatálybalépése előtt meg­hirdetik'. " Mindenekelőtt szükséges megjegyezni, hogy a földtulaj­don rendezése nem valami sürgető, kampányfeladat. Hosszú folyamat ez s a végre­hajtás módozatait a törvény majd pontosan meghatároz­za. A törvény előírásait pedig hosszú időn át követheti a gyakorlat. , A szövetkezeti földtulajdon legkorábban és a lehető leg­egyszerűbben az állami tarta­lékföldekből alakul ki. Ezek a földek egyszeri megváltási ár ellenében kerülhetnek a tsz-ek tulajdonába, ha azok kérik ezt. A kívülállók föld­jeire vonatkozóan a tör­vény majd előreláthatóan úgy intézkedik, hogy tulajdonosaik bizonyos gondolkodási idő alatt dönthetnek: visszatér­nek-e a földhöz, belépnek-e a termelőszövetkezetbe, vagy pe­dig földjüket eladják a ter­melőszövetkezeteknek. Ugyan­csak vásárolhatnak a szövet­kezetek saját tagjaiktól is földet abban az esetben, ha azok azt eladni szándékoznak. Nem arról van sző, hogy a földtulajdon rendezése során megszűnik a földjáradék fize­tésének rendszere. A szövet­kezetek földdel rendelkező tagjai számára — amennyiben azok tulajdonukat továbbra is fenntartják — ezután is fi­zetnek földjáradékot. A törvénytervezet készítői azokra is gondolnak, akiknek földtulajdonuk öregségükre az egyetlen támaszuk, megél­hetési forrásuk. Hiszen több olyan idős ember van, aki ugyan nem tagja a szövetke­zetnek, de földjét az használ­ja, ipari vagy egyéb nyugdijat nem kap, tehát számára a föld használati díja nélkülöz­hetetlen. Az elgondolások sze­rint az ilyen idős falusi em­berek bizonyos nagyságú föld­területet földjük eladása után is megtarthatnak s azt egyé­ni módon hasznosíthatják. A kongresszus javaslatára megalkotandó törvény tehát tisztább, az eddiginél igazsá­gosabb helyzetet igyekszik te­remteni a földtulajdon kérdé­sében. H. L. Az Újságíró rafinált ember volt. “ Leült írógépéhez, megírt egy cikket, mikor kész lett vele, lemá­solta azt, hogy a másolat is eredeti­ként hassék. Fütyült, jókedve volt, mert ismerte a piacot és tudta, ahány szerkesztő, annyi ízlés. Első útja az Oroszlánszívű Szerkesz­tőhöz vitte. Köszönt, átnyújtotta a kéziratot, leült az íróasztal elé és rágyújtott egy kubaszivarra. A jó il­latú kék füstöt a levegőbe fújta, várta a hatást. Oroszlánszívű Szer­kesztő tíz percig olvasta a kéziratot, aztán robbant. — Micsoda lagymatag írás ez, fiam? Tőled nem ezt vártam. Neked, neved, tekintélyed van. Téged úgy je­gyeznek a piacon, mint a legbátrab­bak egyikét. Es most? Hát szerinted csak a főosztályvezetők a hibásak ebben az országban? Hát már te is azt hiszed, hogy nálunk csak a mi­nisztériumi osztályvezetőket lehet bí­rálni? A minisztereket nem? Te sze­rinted ki a felelős a tárcáért? vétele. Hát egyetértesz vgte, kis kol­légám? A Szerző egyetértett. A Nyúlszívű titkárnője konyakot hozott, az újságíró fölhajtott egy pohárkával, a Szerkesztő ásványvizet ivott. Fél óra múlva megegyeztek a javítás helyes­ségében, másnap megjelent mind a két lapban ugyanaz az írás, a kö­vetkezőképpen: Az Oroszlánszívű Szerkesztő lap­jában: „Romlik a közerkölcs hazánk­— Jobban fizetnek, elvtikém. — Hát, igen, az anyagi húzóerő ... Es az öntudat, az smafu? Magának a pénz az istene? — kérdezett újra, de az eredeti kérdésemre senki sem vá­laszolt. Az ötödik konyaknál meg­egyeztünk azért. A feltett kérdése­met nyitvahagyjuk, ez a kis cikkecs­kém amolyan vitaindító lenne la­punkban és kérjük, valamennyi ked­ves olvasónkat, szóljanak hozzá, be­F üstölgött még, káromkodott is, beszélt arról, hogy mennyire csalódott az újságíróban, aztán elő­vette hatalmas, grafitceruzáját és „javított”. A Szerző meg volt elé­gedve a jelenettel, előre tudta, hogy körülbelül ez fog történni. Elköszönt, mert tudta, hogy kézirata jó kezekbe került. Útközben az egyik talponál­lóban bekapott egy pohárka konya­kot, aztán fölment a Nyúlszívű Szer­kesztőhöz. Itt ő kínálta cigarettával a Szerkesztőt, hozzátette még ked­veskedve, hogy boldog új esztendőt 67-ben, s hogy milyen jó egy ilyen szerkesztőnek, akit mindenki szeret, senki nem fúrja, főnökei, beosztott­jai, egyaránt dicsérik. „És micsoda jó lapot csinálsz, bátyám!" Azután átadta a kéziratot. A Nyúlszívű vé­gigolvasta a cikket és bátortalanul megjegyezte, hogy ez így nem közöl­hető. — Ha megengednéd, javítanék va­lamicskéiben az egyébként nagyon tartalmas íráson. De, tudod, a hang­ban?” címmel a következőket ol­vasta saját tollából a szerző. „Felkerestem régi barátomat, a minisztert, akivel együtt töltöttem inaséveimet és együtt végeztem a pártfőiskolát. A miniszter azt mond­ta, szervusz komám, mi szél hozott hozzánk, te eretnek? Szevasz, vála­szoltam és egyenesen a szemébe mondtam, öregem, romlik nálunk a közerkölcs? Légy szíves, mondj va­lamit erről lapunk olvasóinak. A miniszter behivatott néhány embert, feltételezhetően tanácsadóit, és megkérdezte tőlük, mit szólnak ahhoz, mit állít az ő kedves komája? (A koma = a szerkő. A szerk.) A titkárnő közben italokat hozott és nemzeti szokáshoz illően, feketét. A behívott vezetők közül az egyik azt mondta, hogy az újságíró elvtárs olyan ismerősnek tűnik. S megkér­dezte tőlem, nem dolgoztam-e valaha a rendészetnél? S amikor ott dolgoz­tam, nagyobb volt-e az erkölcsi rend hazánkban, mint ma. Es ha eltalál­ta, miszerint ott dolgoztam, feltenne egy keresztkérdést nekem. „Miért dezertált, miért lett újságíró?” Azonnal megadtam a keresztkér­désre a keresztfeleletet. török, zsebesek, kárvallottak, gyilko­sok és áldozataik, mindenki. Róka Gedeon hírlapíró az Oroszlánszívű Harsona különtudósító ja’’ Cz jó, röhögött a Szerző, aztán ke- •— zébe vette a másik újságot. „Nézzük, mit csinált cikkemből a Nyúlszívű!” „Javul a közerkölcs hazánkban” címmel Nyúlszívű lapjában a követ­kező sorok láttak napvilágot a Rafi­nált Szerző tollából: „Bekopogtam a minisztérium egyik csöndes, szerény osztályvezető elv­társának szobájába. Egy pártnak va­gyunk katonái, tehát mindketten azt mondhatjuk: jó napot kívánok. Egye­nesen a szemébe mondtam: szerin­tem javult a közerkölcs, valamint a fűszerüzletek áruellátása. Több és büdösebb a pálpusztai, a sóletot is jnintha jobban konzerválták volna idén. Izlctesebb. ön, kedves osz­tályvezető elvtárs, ha újságíró lenne, mit írna erről? Hogy ne tűnjék ön­dicséretnek, mert tudvalevő, az öndi- cséret is büdös. Es ezt lapunk olva­sói nem szeretik. Az osztályvezető elvtárs, lévén sze­rény ember, behívatott néhány arra járó altisztet, és tőlük kért tanácsot, mert mint hangsúlyozta, ő hisz a kol­lektíva erejében, bölcsességében. Egy fiatal elvtársnő közben felbon­tott három bambit és mindenkit kedvesen végigkínált. Az osztályve­zető ásványvizet ivott, mert szolid életű férfiú. Közben az egyik altiszt fölismert és bár valaha tegeztük egy­mást, most illendően magázva kér­dezte, hogy: „Elvtárskám, nem dol­goztunk mi néhány évvel ezelőtt együtt a Nagykőrösi Konzervgyár­ban? Emlékszik, tisztelettel, belső anyagmozgatók voltunk mind a ket­ten. Sajnos, közben bevezették a ra­kodótargoncákat és mindketten elke­rültünk onnét.” Azután ez a derék magyar elvtárs, aki együtt ette velem a munkások kenyerét, aki szintén a munkásosz­tály leikéből lelkedzett és lett a mi­nisztérium öntudatos dolgozója, szin­tén megkérdezte, miért és hogyan lettem újságíró? — öntudatból, hogy az osztályo­mat szolgáljam itt is — válaszoltam és szerényen, halkan hozzáfűztem még — állítólag, legalábbis főnö­keim szerint talentum i;agyok. — Hát igen, az öntudat a legerő­sebb húzóerő. Biztos kevesebbért vállalta az elvtárs ezt a rögös pá­lyát. A kedves kis epizód után a jelen levőkkel megegyeztem abban, hogy nyitvahagyjuk az eredeti kérdést, miután az öndicséret büdös, rosszat pedig minek mondjunk magunkról? Most arra kérjük kedves olavsóinkat, hogy szóljanak hozzá: eladók és fo­gyasztók egyaránt, hiszen az ő dicsé­retüknek már nincs szaga. Róka Gedeon hírlapíró a Nyúlszívű Csingilingi különtudósitója”. „Hm, ez sem rossz” — motyogta a szerző, és már maga sem tudta pon­tosan, mit is írt eredetileg. Suha Andor Hazánkban, a felszabadulás | előtt mindössze két-három golyóscsapágy típust gyártot­tak, Diósgyőrött, s azt sem jelentős mennyiségben. 1950- ben tanműhelynek tervezték, esapágyipari szakemberek képzésére, végül is gyár lett belőle. A fővárostól alig húsz kilométerre, Diósdon hozták létre az ország első csapágy­gyártó üzemét, évi 800 ezer görgöscsapágy kapacitással. A diósdi gyár azóta frigyre lépett a később épült deb- I recenivel, s ma Magyar Gör- : dülőcsapágy Művek néven j nemcsak a hazai igényeket ; elégíti ki, hanem — zömmel ! a KGST-n belül történt meg- j állapodások alapján — ex- portra is szállítanak. A ti- ‘ zenöt esztendős jubileum jó 1 alkalom arra, hogy megles- i sük: hogy készül ma a gör- j gőscsapágy? Három betű — tizenöt esztendő Kétségbeejtő, mennyire tu- j datlan az ember: vaskariká­nak nevezi azt, ami kova- j csőit gyűrű; csőnek a ru-1 dat, amiből mohó gép harap le újabb és újabb darabo­kat, hogy belső gyűrűt ké­szítsen belőle; fényes kis gurulónak a mikron pontos­ságú — márpedig a mikron a milliméter ezredrésze! — kúpgörgőt; nagyobbnak meg ^ kisebbnek az elkészült csap- J) ágyakat, holott hetven féle ^ alaptípus ez, számtalan pon- ^ tossági változattal bővítve. ^ Hogyan készíthetnénk oda- \ haza kúpgörgős csapágyat? $ Egy külső meg egy belső ^ gyűrű közé tegyünk egy ko- ^ sarat, abba a görgőket, s ^ máris készen van. Azaz: e ^ négy alapvető alkotóelemen ^ végezzünk el mintegy száz ^ munkaműveletet, mérjük köz- ^ ben körülbelül ötvenszer, ^ hogy megfelel-e a pontossági ^ előírásoknak, s ha minden ^ stimmel, akkor valóban jó ^ munkát végeztünk. Tizenöt ^ évig tartott, míg ezt a na- ^ gyón „egyszerű” dolgot úgy ^ sajátították el Diósdon, hogy ^ a kezdeti, 0-val jelzett, s a ^ magyar szabvány alatti pon- ^ tosságú osztályból először az ^ N — a magyar szabványnak S megfelelő — majd napjaink- ban már a P-null pontossá- ^ gú csapágyak gyártására tér- S hettek át. Ez utóbbi: a nem-§ zetközi színvonal! 1967-ben ^ az évi hárommillió csapágy- ^ bői — mert ennyire nőtt a | kezdeti, szűk egymillió — ^ már 70—75 százalék ilyen ^ lesz! Olcsóbb csapágynak — nagyobb a tartóssága ^ | Míg az egyik ördöngos ma- > sinát, a pneumatikus mérő- § fejjel ellátott furatköszörűt 5 nézegetjük — házilag készt- \ tették, akár csak a többi $ célgépet, fél- és teljes autó- $ matát a régi gépek „meg-$ bütykölésével” — a főmér- $ nők, Masszi Tibor távirati $ stílusban elmond néhány jel- $ lemző adatot. Százhatvan \ ember kezdte, ma 1400-an 5 tői. Figyelik a masinát, rakják az anyagot az adagolóba, ennyi a dolguk. Zömmel nők: beta­nított munka ez. Hiába, az okos gépekkel senki eem kel­het versenyre. Ki tudná ki­tapogatni, több-e, kevesebb-e valamelyik gyűrű, hengerpa­lást egyezredmilliiiméterrel? A villa meg a lapát? A géptől így kerül ládába, onnét az ed­zőkemencébe — az eszterga­műhelyből — majd a köszö- rűüzeimbe, a külső vagy belső gyűrű. Itt tucatnyi művelet: lapcsiszolástól a ... a ... de I inkább hagyjuk. Ha valaha | tanműhelynek is indult a | gyár, késői vizsga lenne ez, no I és pont velünk? Ráadásul rossz tanulónak is j bizonyulunk, mert vizsgázta­tóink kiderítik, hogy mi.miin- <Jent kihagytunk: a bélyegzést, aminek alapján évekre visz- szamenőleg megállapíthatják, mikor, s milyen technológiai i körülmények között készült a j ; csapágy; az edzőkádakat, ahol ciántartalmú sóban fürdik a gyűrű, s az edzőkemencéket, lidércesen lobogó gázlánggal a 'torkolatnál, olajkádakkal a hasa alartt, itt föl, hűl — plusz kétszáz fokon! — edzés után az anyag; a mágneses ke- ! ménységvizsgálót, ahol finto- j rogva löki félre, talonba a rosszat a gép; apropo, talon! i Kihagytuk az etalonokat is, í azaz a rendkívül precíz mérő­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom