Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-25 / 304. szám

FEST NÉGY E$ yftrtop me. DECEMBER 25., VASÁRNAP ÜNNEP ELŐTT: Ezresek pótléknak - Pihen a komp? Tv-vásár - Üres raktár - Karácsonyi fényforrás: OHM — Nem viccelek, van, aki már a hetedik ezresét veszi fel ünnep előtt. — Hiszen ez akkor remek mesterség! A gödöllői fásító és szak­irányító erdészet első embe­re, Palicza József, számol­gatja is, hogy 8” ezret adnak nyereség­ként, s valamivel keveseb­bet munkabér-visszatérí­tésként. Uj fogalom ez utóbbi, amely- lyel — reméljük — egyre gyakrabban találkozunk. Ha évközben kevesebb ember ug­rott neki ugyanannyi munká­nak, most szépen megtérítik. Az sem apróság, hogy ezek az emberek egy esztendő alatt 250 hektárt fásítottak, s hét­ezer köbméter fát termeltek ki. Több ajándéknak valót visz­nek haza a két kezükkel ke­nyeret keresők, mint a gazda­ság vezetője. Zúzmarásak, deresek a fák. Tekingetünk a Duna felé, meghozza-e a jeget a kará­csony? A megyei kishajózási vállalat igazgatója mosolyog­va tiltakozik: hol van még az! Sokkal inkább gondolnak a karácsonyi utasokra. A két part közötti átkelést az ünnep alatt is menet­rend szerint bonyolítják. A komp nem pihen ... Az aszódi bútorbolt, pénte­ken adta el az esztendő terv szerinti utolsó tételét. Még Nyíregyházáiéi is jön ide ve­vő, olyan ió hírük van. Lelki- iehíEretés és* hozzáértő em­ber a vezető és helyettese is. Mindketten asztalosok, akik egy-kettőre helyrehozzák, ha valami kis hiba akad. Ugyan­itt, a játékboltban egyetlen nah 500 vevőt szekráitak ki. Az iparcikküzletben már egy hónaorai ezelőtt letudták az 1966-os évet. Favorit a tévé. Hét végén, egy délelőtt, tizen­kettőt adtak el. A háztartási bolt még a téli időben is ren­geteg festékárut értékesít. A vas- és edénybolt legutóbb száz cserépkályhát adott el. Ez aztán a hasznos ajándék. A gödöllői vasbolt sok mosó­gépet, rádiót, centrifugát adott a vásárlóknak, a porcelánbolt értékes Herendi-árukat cso­magolt. A játéküzlet 1300 vevőt fogadott egy nap. A raktár kiürült. A kirakatok ragyogóaki — Százhalombatta ügyeletet tart. Ilyenkor leállnak a ré­gi, drágábban dolgozó áram­termelők az országban. A Du- namenti Hőerőmű négy gépe szolgáltatja a karácsonyi fé­nyek, elektromos igények ja­vát. Ilyen lesz az ünnep itt a Duna mentén. TELI ÉLET­KÉPEK AKÄRKI MEG­MONDJA: ITT TORRA KÉSZÜL­NEK. GERGELY istvá'néknAl ÚRIBAN A HÉ­TEN ÖLTEK DISZNÓT, MÉG­HOZZÁ TÖBB MINT KÉTMÁ­ZSÁSÁT. MÍG BENT A HÁZ­BAN BORI AN­TAL HENTES MEGADTA AZ IZÉT, ZAMATÁT A KOLBÁSZNAK, A VÉRES, A MÁ­JAS HURKÁ­NAK, KINN A TORNÁCON GERGELY NÉNI­SZORGOSKO­DOTT A FRIS­SEN TÖLTÖTT SAJTOKKAL. délután mar SERCEGVE SÜLT, S ILLA­TOZOTT A FI­NOM KÓSTOLÓ. Disznótorban VVV^VVV\pV\^VVWVV\/VVV^/VA/VVVVVAA^VVVV HÁZ, TÖK-FELSON NÉZZÜK AZ ÁSZT 30 MÉTER KOLBÁSZ Van egy örvendetes hírem; I a hónap eleje óta dögiik a disz- j nó. És éppen az állomány leg- j java. Nem rossz kis malacok, nem lesoványodott, elgyengült sertések, hanem azok a leg­szebbek pusztulnak, amelyek majd kicsattannak az egész­ségtől. A napokban Tök községben jelen lehettem egy gyönyörű 220 kilós sertés kimúlásánál, s most — miután túl vagyok a dolgon — megkezdtem a szigo­rú diétát az orvos utasításai szerint: üres tea, pirítós, zsír nélkül, alhokol lehetőleg sem­mi — talán lesz annyi erőm. hogy tovább adjam a tapaszta­lataimat. Megjön a böllér Ez a mostani sertésvész a reggeli órákban kezdődik, ami­kor már valamelyest kivilá­gosodik. így volt ez Tökön is. Dudás Jánoséknál, a falu ci­gányprímásának házánál. Meg­jött a böllér, kisereglett az ud­varra a ház népe, majd néhány markos szomszéd is megjelent. — Lássuk, hol a disznó! — mondja a böllér. — Előbb egy kis szíverősí­tőt — mondja a gazda, s vala­mi naiv lélek még azt hihetné. aogy ezt az erősítőt a disznó kapja; „próbáljuk meg, hátha ez még segít rajta!” De szó sincs erről; a szíverősítőt a böllér isjsza, és mi. Innentől egyszerű. Kienge­dik a disznót, rácsimpaszkodik 2gy sereg markos férfi, a ser­tés visít, emezek cibálják, mire az még jobban visít — végül a böllér megszünteti szenvedé­seit. Erre megint inni kell. A többi ezután — a disznó­tor. Szertartás a tetem fölött. Nem'mondanám azonban, hogy valami ősi szertartás. Mert hogyan csinálták, ezt az ősök, még úgy tíz-húsz évvel ez­előtt? Hatalmas szalmamág­lyát raktak a tetem főié, s az­zal perzseltek, az égett bőrt Sárral kenték be, majd sokáig mosogatták az állatot. Most meg egy kis gázpalackot vesz elő a böllér, ehhez kapcsolja a csövet, amelynek a másik végén egy hegesztőpisztoly­hoz hasonló lángszóró van. — Olcsóbb is, jobb is, gyor­sabb is így, mintha szalmával csinálnánk — magyarázza Far- kasdi István, a böllér, miköz­ben kényelmesen jön-megy a disznó körül, s vezetgeti fölöt­te a lángszórót, mintha éppen virágágyást locsolgatna. Mi jobb híján, miután már kimerítettük többször is a di­csérő jelzők tárházát a disznó­ra vonatkozóan — „szép”, „gyönyörű”, „csodálatos”, „mi­csoda állat”, „ez igen; ez hízó”, „pompás”, „nahát”, „mint egy bikaborjú” stb. — elfogadjuk a gazda szives hívását, hogy... — Van még abból a kis szív- erősítőből ... Hát ha van belőle. .*. ! „Fiam, betegség miatt..." Közben a disznónak több­ször is változik a színe. Előbb fekete lesz a lángszóró alatt, utána mint a bronz, amikor lekaparják, végül az utolsó pucolás után — kicsit sárgás­fehér. A munkálatok egyik legbuzgóbbika a Jancsi gyerek, akiről az apja már sejti, hogy írás kell neki az iskolába: „Fiam betegség miatt hiány­zott”. Bár a gyerek még köti az ebet a karóhoz, hogy ő el- kéredzkedett... — Mióta hentesmester? — kérdezem Farkasát Istvánt. A mester kissé kinyújtózko­dik, s megmondja pontosan: — Én traktoros vagyok, itt az Egyetértés Tsz-ben. Mikor minden fedél alá ke­rült. bevonulunk reggelizni. Megkóstoljuk a disznót. A böl­lér szalonnát hoz, amit vála- honnét a toka környékéről fej­tett le: itt jól átpörkölte a lángszóróval, vékonyra vágja, sok só, paprika kell rá ... Itt a savanyú és a friss kenyér az asztalon .. . — Na milyen? — néznek rám a gazdával. — Felséges. Erre persze bor kell. Gyorsan egy pár szót a reg­geli melletti beszélgetésből. A házigazda és a böllér régi ba­rátok. Farkasai István 15 éve vág Dudás Jánoséknál. Ahogy mondia, minden évben nagyob­bat. Persze kell is ide; Dudá­sék heten vannak. A prímás is Két karácsony Hárem tudósítás karácsony­fa-ünnepélyekről. „Az alsóvárosi napközi ott­honban nagyszabású -kará­csonyfa-ünnepséget rendeztek, amelyen megjelent a város polgármestere is, aki minde­nekelőtt a két textilgyár kol­lektívájának mondott köszö­netét, amelyek az ajándékok összegyűjtésénél nagy ne- meslelkűségről tettek tanúbi­zonyságot. ■— Örül az ember szive — emelkedett szólásra a polgármester — amint látja ezeket a három-hatéves apró­ságokat, amint csillogó sze­mekkel, reszkető kezekkel át­veszik az ajándékokat... A második, tudósítás, amely az MNDSZ váci csoportjának ünnepségéről szól, már beszá­mol arról is. mit rejtenek az ajándékcsomagok. „Kettler Pálné elnöknő be­széde után került sor az aján­dékok szétosztására. Minden jelen levő nélkülöző kapott egy kiló kenyeret, fél kiló fonott- kalácsot, továbbá egy-egy cso­magot. A csomag tartalma: egy és fél kiló bab, harmincöt de­ka buris, szappan, hintőpor, keksz, pogácsa ...” A harmadik tudósítás a sokgyermekes anyák kitünte­téséről szól. „Bensőséges ünnepély kere­tében tüntettek ki negyven sokgyermekes anyát a város­házán. Családtagonként két kiló lisztet, valamint családon­ként két doboz gyufát, négy kiló burgonyát és két orsó cér­nát kaptak az anyák, akik kö­zött vezető helyet foglalt el a negyvennégy éves, tizenkét gyermekes Izsóf Lőrincné és a tizenegy gyermekes özvegy Kiss Istvánná ...” Idézet az Ez nem tréfa című híradásból: „Mivel Magyarországon a legnevesebb költők vershono­ráriuma egy liter bor áránál is kevesebb, kéziratgyűjtőknek egy liter borért egy szabadon választható versem kéziratát adom. Vendéglősök és korcs- márosok is jelentkezhetnek. Berda József, költő.” A lap kommentárja egyetlen mondat csupán: „Magyar költő sorsa, anno 1945.” A lap legjelentősebb riport­ja a Fonógyárba kalauzolja el az olvasót. „A hatalmas kémény fel­szálló füstje már messziről jelzi, hogy teljes üzemmel dol­gozik a Rádi úti fonógyár. A bakáig érő sarat szidva kigya­logolunk a gyártelepre, amely úgyszólván sértetlenül vé­szelte át a háború viharát. Munkatermek, raktárak, iro­dahelyiségek mind épségben maradtak, s ezt mindjárt be­vezetőben megemlítjük Jekl Ferenc igazgatónak, akit iro­dájában kerestünk fel. — Nagyobb károsodás nem ért bennünket a harcok folya­mán. így aztán mindjárt a felszabadulást követő decem­ber 12-én már el is kezdtük a munkát. Azóta is megszakítás nélkül dolgozunk. Kilenc kár­toló- és tíz fonógépünk van most üzemben, a hajtóerőt 350 lóerős gőzgépünk szolgáltatja. — Úgy tudjuk, hogy a gyár külföldi érdekeltség. — Igen, kilencvenhárom százalékban svájci, hét száza­lékban cseh kezekben vannak részvényeink. — A munkásság helyzete? — Jelenleg száztizenhárom fő a létszámunk a tisztvise­lőkkel egyetemben. A megvá­lasztott üzembizottság száz­százalékban képviseli a mun­kások érdekeit. A bizottság elnöke Bánfi Mihály tépő­munkás, Penesev Ilona fonó- munkásnő, Vécsei Antal és Vuklovszki János egészítik ki a névsort. Valamennyien régi alkalmazottak... Jelenleg százszázalékos kapacitással dolgozunk. Nyersanyagunk fél évig tartana még, de ha két- három héten belül nem jutunk fűtőanyaghoz, le kell állnunk a téli hónapokra. — Beszélgettünk megelő­zően több munkással és vala­Esik az eső, de sárnak nyo­ma sincs a gyár udvarán. Emelővillás targoncák, moto­ros vontatókocsik viszik-hoz- zák az anyagot az egyes mű­helyrészek között. A gyáregység vezetője há­rom esztendeje: Vuklovszki János. Magas homlokát tenyerébe támasztva olvassa végig a régi újságot. Bólint közben, mintha csak azt mondaná: igen, így volt, igaz az írás minden sza­va. — Itt, ebben a gyárban kezdtem felnőtt életem .— emlékezik. Huszonnyolcban épült a gyár, harmincban ke­rültem ide fonótanoncnak. Aztán' anyagmozgató lettem, majd harmincnyolcban műve­zető. Amikor ezt a riportot írták — mutat az újságra — már főművezetővé léptem elő. Ötvenegyben főmérnökké ne­veztek ki. Nyolc elemivel kezdtem, s most már mögöt­tem van a műszaki egyetem kétesztendős üzemgazdasági iskolája is. Ennyit magamról. Feláll, az ablakhoz lép, kite­kint a gyárra, úgy emlékezik tovább. — Jekl Ferenc meghalt. Bánfi Mihály nyugdíjba ment. úgy prímás, hogy különben az Egyetértés termelőszövetkezet tagja. Ha nem muzsikál, a ker­tészetben dolgozik, vagy for­dítva; ha nincs a kertészetben dolga, muzsikál. A muzsikát vallja inkább a magáénak, mint a'kertészeti munkát. Vé­gül megegyezünk abban: két- laki. A faluról csak annyiban esik szó, hogy van itt is alsó és fel­ső: azaz Tök-alsó és Tök-felső. A prímás háza itt a felső ré­szen áll. Dehát nézzük az ászt. Gőzök, zsírok ellen A ház végébe megyünk, ahol vár ránk a disznó, nagyobb al­katrészeire bontva. Természe­tesen viszünk egy kancsó bort, mert ahogy a böllér mondja, ez az egyetlen, ami a gőzök, zsírok ártalmától megóv ben­nünket. Hiszek neki. Persze egyre nehezebben tudom kö­vetni a folyamatokat. — Milyen ez a főtt máj? Megkóstolja? Megkóstolom a májat. — Ez igen. Koccintunk; mert a zsiradé­kok ás a gőzök ellen ... Később, alig valamivel ké­sőbb, látom hogy egy kis főtt hús darabkát alakítgat a böl­lér. Ez alighanem nekem' ké­szül. Nyertem. Mert hogy a bortól legjobban a zsiradékok óvják meg az embert... Egyszer elképedve hallom, hogy megyünk ebédelni. Az asztalon leves, itt ez a szokás; gulyás. Piros, mint a halászlé. Meg kell próbálni — biztatnak. Kevés hús, több le­ve; így próbálok helytállni. A leves csodálatos. — Én már csak ezt tudom enni — közli a böllér —, kez­dek torkig lenni. Már ez a nyolcadik vagy a kilencedik a szezonban. — Hány^ lesz összesen? — Vagy‘ harminc.­Belé tó hálnék. különben a böllér igazi „népfront alapon” dolgozik: tegnap — ahogy mondja — a tanácselnöknél vágott, ma a cigányprímásnál, holnap a papnál. A sült húsnál teljes csőd. Ebből már lehetetlen enni. Hát; „isten, isten” — s emel­jük a poharat. Mindjárt ebéd után, ezen a napon először — megríki bennünket a disznó. Vágják < darálják a hagymát a hurkáb Jól kisírjuk magunkat, aztá tekeredik, tekeredik körénk kolbász. Persze ezt is meg ke kóstolni először nyersen. I most már mindegy... Kolbász lett 30 méter. Megünnepeltük. Mikor indul az a busz És jött a sajt készítése. É; dekes; itt darálják a sajt tö telékét is. Nagyon jó lesz. E csak jó lehet. A kenyeres hurkának felj< gyeztem a receptjét: „Végy gg csomó hagymát, s daráld ossz meleg fodros-zsiradékkal, főtt májat, s a toka húsos, szí tonnás részeit hidegen darál össze, majd daráljál le néhán abárlében áztatott kenyeret, ezt az egész masszát gyúr össze egy kis főtt rizzsel, bon sál, paprikával, sóval." Disznc bélbe töltve, ez a kenyeres májashurka. Már csak abáro ni kell; s forró zsírban kisütn Az alföldi részeken ezt ne» ismerik. A böllér megkóstol tatja velem nyersen; s bízta hogy „de majd sülve a vacsc ránál”. Megkérdezem, hogy miké indul az utolsó autóbusz; mei ennyi jótól már. csak . az men1 hét meg, ha előbb indul a bus; mint ahogy vacsorához ülhel nénk. Dehát feltartóztathatatlant, haladunk. Már elfogyott 1 deka bors, 50 deka paprito kenyér, só, s ki tudja mennj bor... A hús bssózva, hog érjen a füstölésig. Aprítják zsírnakvalót... A gyerekeke meneszt! az anyjuk frissiben kóstolóval... Vacsora —! Folytatódik e a különös disznótori népszó cás* fAPVíhB7Í.'iiilr f/vcrvoc-H-iiilr Vécsei Antal ennek a gyárnak a nyugdíjasa. Pencsev Ilona a Finomposztóipari Vállalat új­pesti gyáregységében fonodai főművezető. így változott as életünk két évtized alatt. Visszaül az asztal mögé, pa­pírokat, kimutatásokat tesí elém. — Persze, nemcsak mi vál­toztunk, a gyár is. Nem is ke­veset. Gépparkunk majd meg­kétszereződött, s természete­sen . lényegesen korszerűbb mint volt. Az öreg gőzgép is nyugalomba vonult, elektro­mos áram hajtja a gépeket. Megnőtt a számunk is. Százti­zenhárom helyett már három- százkilencvenen dolgoznak s gyárban. Három műszakban Míg negyvenötben ötszáz ton­na fonal volt az évi termelé­sünk, az idei esztendőben már ezerháromszáz tonna. Akkoi vigogne-fonalat gyártottunk pamuthulladékból, ma gyap­jú, műszál és szintetikus fonal a gyárunk profilja. Negyven­kilencben művelődési házai építettünk, majd öltözőket, napközi otthont, üzemi kony­hát. És sorolhatnám még hosszan a változás kézzelfog­ható jeleit. — Leállt akkor a gyár, hu­szonegy esztendeje? — Nem. Egyetlen napra sem. A város szovjet parancsnoksá­ga időben gondoskodott fűtő­anyagról. Azokban a nehéz hó­napokban, években, szükség volt mindén méter fonalra .. , • Karácsony. Régen és most. „Béke e földön a jóakaratú embereknek” — mondja a régi ének. Mit adhatnánk egymás­nak ezen a napon, mint a bé­ke hitét és két kezünk mun­káját? Van ennél több? Nincs. A béke és a munka ad értel­met életünknek és tesz em­berré mindannyiunkat. Prukner Pál mennyien elismerőleg nyilat­koztak a gyár vezetőségéről. Jekl Ferenc szerényen elmo­solyodik. — A vezetőség megtesz minden tőle telhetőt. Munkás­ságunkat kikapcsoltuk a vá­ros közellátásából. Csereak­ciónk, révén liszthez, olajhoz, tüzelőhöz jutottunk. Ezt szét is osztottuk arányosan. Kará­csonyra mindenki egy felsőru­hát és egy munkaöltönyt ka­pott. Ez fokozza a munkaked­vet és emeli a munkateljesít­ményt.” Eddig a huszonegy évvel ez­előtt írt riport. Megsárgult újság fekszik előttem az íróasztalon. A Váci Vapló 1915-ben megjelent karácsonyi száma. Ára naptári ncllakleltel: ezer pengő. Ez a huszonegy esztendővel ezelőtt negjelent újság egészen másfajta karácsonyról tudósít, mint mi lyet ma ünnepelünk. Érdenjes végiglapozgatni: tanulsá- [os olvasmány. Az idősebb generáció számára hasznos em- ékidéző — honnan indultunk, a fiataloknak — történelem.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom