Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-20 / 299. szám
X. ÉVFOLYAM, 95. SZÁM 1966. DECEMBER 20., KEDD VÁCI APRÓHIRDETÉSEK HIRDESSEN VÁCI NAPLÓ pénteki számában. Vennék jó karban Garantált, jó minőst levő, magányos, beköltözhető házat, bel- rád11» tragacs, hint területen, készpénzért. Szedlacseknél kap] Ajánlatot: Kisgépköl- _ ,. csönzőbe, Köztársaság itó: vác' Burgundia út. 14. vendégbe, Rákóczi Lajosba. Később kiment az utcára és keresett egy követ, hogy majd „elégtételt” vesz sérelmén. Rákóczi közben a Fehér Galambba ment át, ahonnan Fodor az utcára csalta, hogy majd ott elintézik a nézeteltérést. Ennek során Rákóczit a kővel többször fejbeverte. A vendéglő személyzete közbeavatkozott és megakadályozta a nagyobb botrányt. A bíróság előtt Fodor Imre szépíteni igyekezett tettét, de nyolc tanú szava bizonyított. Négyhónapi javító-nevelő munkára ítélték, amit munkahelyén, a Finompamutfonóban kell el- töltenie úgy, hogy fizetéséből levonnak havi 15 százalékot. Az ítélet jogerős. KETTEN A VÁDLOTTAK PADJÄN. A 26 éves Lovren- cich János egy éjszakát a vasúti kocsiban töltött, a nála három évvel fiatalabb Vigh Sándorral. Itt vitatták meg: hogyan lehet munka nélkül, könnyen, tehát bűnös úton pénzhez jutni. Ezt követően feltörték Müller Géza víkend- házát, majd Andrási Lászlóné nyaralóját, ahonnan értéktárgyakat vittek magukkal. Egyéni „vállalkozásokat” is végrehajtottak. Lovrencich a Dunakeszi Konzervgyár kerítésén átmászva, megdézsmált egy befőttraktárt. Vigh egy helybeli házból zsebrádiót emelt el. A bíróság büntetőtanácsa jogtalan behatolás útján, bűnrészességben elkövetett lopás címén négy-négyévi szabadságvesztésre ítélte mindkettőjüket. Kiszabadulásukat követően öt évre el vannak tiltva a közügyek gyakorlásától. A vádlottak enyhítésért fellebbeztek. Idős és fürge ujjak Vendégek és vendéglátók (Gyimesi felvételei) A megnyitó beszéd deklődik. Vagy a 79 éves Hajdú Erzsi néni, a mi könyvtárosunk, számtalan lakótársának népszerű levélírója. Pollák Jánosáé a lánc- és szálöltés mestere, akinek keze alól párnák és térítők sora került ki. Röpíti Béláné a rekorder, mert már a 39-ik párnánál tart. Szálai Pálné 71 éves korában szemüveg nélkül horgolja a szebbnél szebb csipkéket, vit- rázsokat. A kézimunkák kiállítása ösztönzőleg hatott. Azóta újabb két idős néni kapcsolódott a kör munkájába. Szeretném megköszönni felsőbb hatóságunk segítőkészségét, intézetünk lakóinak pedig a fáradtságot nem ismerő szorgalmukat. Szarvas Vendelné otthonvezető A váci I. számú szociális otthon lakói 1963-ban elhatározták, hogy lakóhelyük csinosítására kézimunkázni fognak. Ez egyben kedves időtöltést is jelent számukra. E három év eredményeit kiállítás keretében mutatjuk be ezekben a napokban a város lakosságának. A megnyitó ünnepségen jelen volt a pártbizottság és a tanács több vezetője is. A jelenlevők elismeréssel nézték a kiállított párnákat, térítőkét, függönyöket — sok órai türelmes varrogatás és horgolás eredményét. Kik a mi büszkeségeink? A 85 éves Daraghy Zoltánné, a mi Margit nénink, aki tervez, varr, horgol, fest, s még az eszperantó nyelv iránt is érRészlet a kiállításból KÖRSÉTA A VÁCI PALMA-GYÁRBAN Fiatal munkások üzeme ♦ Év végére 90 millió ♦ 80 ezer felújított gumiabroncs Vác a képzőművészetért Városunk már eddig is többször hallatott magáról, ha a művészetért kellett tennie egyet s mást. Sikeres, megyei igényű kiállítások állnak mögöttünk. Gombáson műtermet biztosított n város a vidékünkön élő festőművészek nyugodt munkálkodásához. Most ismét szerény, de mégsem jelentéktelen kezdeményezésről adhatunk hírt. Ma, december 20-án megnyílik a városi művelődési házban Peukert Károly, az idős váci művész alkotásainak kamarajellegű kiállítása. Célunk: a képzőművészet állandó otthonává avatni a Madách Imre Művelődési Házat. A kezdeményezést mozgalommá szeretnénk fejleszteni. A jövőben állandó kiállítások formájában népszerűsítjük a Dunakanyarban élő művészek — köztük érett alkotók és szárnybontogató fiatalok — munkásságát. Január végén Mizser Pál váci, márciusban Vincze László esztergomi festőművész alkotásaival ismerkedhetünk. A ma öt órakor kezdődő megnyitón Povázsai Sándor, a művelődési osztály vezetője, mond beszédet. Reméljük, hogy ez a törekvésünk is megnyeri a nagyközönség tetszését, s elérjük célunkat: látogatóink közelebb kerülnek a ma művészetéhez. Rudolf Ottó igazgató Amikor Dóra Péterrel, a Palma Gumigyár váci gyárrészlege termelési és műszaki vezetőjével végigjártam a felfelé törő üzemet, erre a kérdésre kerestem a választ: hogyan tudott ez a váci gyár aránylag rövid idő alatt kimagasló eredményeket felmutatni? Ami leginkább szembetűnő — az, hogy itt fiatal erők lendítik előre a termelés ütemét. Dóra elvtárs is fiatal ember, no és Kövesdy György mérnök, a gyárrészleg vezetője, ugyancsak fiatal a javából. Tele munkakedvvel. Bevezetőül a vállalatról, munkájukról a következőket mondotta: — Az Országos Gumiipari Vállalat 1960-ban Vácott hulladék gumiabroncsok tárolására telepet létesített. A vállalat fejlődése szükségszerűvé tette, hogy a váci telepre több olyan termék gyártását helyezze ki, amely Budapesten, helyhiány miatt, már nem volt fejleszthető, s amely a hulladék gumiabroncsokat dolgozza fel. Első teendőnk volt, LEVELESLÁDÁNKBÓL Üzenet a palackon Romantikus ifjúsági regényekben olvasható, hogy hajótöröttek üvegbe zárt levelet bíznak a tenger jóindulatára, vagy egy-egy folyó keletkezésénél palackpostát indítanak útnak a későbbi folyamszakaszon élők címére. E regényes üzenetközlésnek modernebb formájával találkoztam a minap. Megérkezett gáztartályom a Rádi úti cseretelepről. Éppen készülődtem a felszereléséhez, amikor rejtélyes gasztronómiai jelzésekre lettem figyelmes. A valamikor ezüstösen csillogó alumíniumpalack nyakánál haragosbarna pacni jelezte, hogy a gazdasszony távol volt, amikor a reggeli kávé hőmérséklete a forr- ponthoz ért. Megtudtam, hogy kelkáposztából bőségesen főzött a családnak, mert jutott belőle a palack oldalára is. A tésztához kevés zsírt használnak, mert összetapadt, vastag szálak ragaszkodtak görcsösen a rézfejhez. Paradicsom is szerepelt a heti menüben, legalább is az élénkpiros színfolt erre engedett következtetni. Tűnődtem a látottakon, hogy miként válaszolhatnék erre az öteletes üzenetre. Sajnos, előző palacktulajdonosom címét lehetetlenség kinyomozni. Az ÁFOR-telep címét azonban tudom, s nekik üzenem: ne vegyenek át ilyen „vándorétlapot”. Higié- niailag ártalmas lehet, esztétikai szempontból pedig ízléstelen. Diadal téri lakos hogy 1961 őszén üzembe helyezzük Vácott a gumiragasztó oldatokat gyártó üzemünket. A ragasztóoldat hazai gyártása tőkés importot helyettesít. Ugyanakkor lehetőséget adott a cipőipar, valamint az építőipar egyre növekvő szükségleteinek a kielégítésére. — 1964-ben helyeztük üzembe a gumiabroncs kör futózó üzemünket, amely ugyancsak nagy népgazdasági megtakarítást tesz lehetővé. A használt gumiabroncsok felújítása, illetve körfutózása hazánkban a világszínvonaltól meny- nyiségileg lényegesen elmaradt. Számításokat végeztünk, mely szerint ha a fejlett körfutózó hálózattal rendelkező országok átlagát elérjük, évente 2,5 millió dollár tőkés piacról beszerzett Importanyagot lehet majd megtakarítani. A váci körfutózóüzemet ez a törekvés vezeti, ebben értünk is el jelentős eredményeket. — Mik ezek az eredmények? __Míg 1964-ben 40 ezer darabot, 1965-ben 56 ezer dar ab újrafutózott köpenyt adtunk a népgazdaságnak, ebben az évben már előreláthatóan elérjük a 80 ezer darabot. A Palma. Gumigyár váci gyár- rászlege évről évre jelentős mértékben növelte termelését, néhány szám ennek bizonyítására: 1965-ben a termelési érték 60 millió forint volt, 1966-ban már 90 millió forinttal zárhatjuk majd az évet. A gyárrészleg feladatainak megoldásában mindenkor a dolgozók aktivitása, a jó versenyszellem adott segítséget. 1965-től a gyárrészleg önálló szakszervezeti bizottsággal és pártszervezettel rendelkezik. Ez időtől sikerült a szakszervezeti bizottság és a pártalapszervezet aktív közreműködésével a dolgozók tömegeit a vensenymozgalomba bevonni. A kongresszusi vállalások teljesítése érdekében kibontakozott munka- versenyben kimagasló eredményeket értek el. — Kik a legjobbak ebben a nemes vetélkedésben? — Termelőüzemeink közül különösen jelentősnek értékeljük a ragasztóoldat készítő tizem versenyvállalását, mely az éves terv 4 százalékos túltcjesítésé- re irányul. A körfutózóüzem az első félév jelentős nehézségeinek ellenére az éves darabszám tervének 2 százalékos túlteljesítését tűzte ki célul. Ugyancsak jelentős ennek az üzemnek a selej t csökkentésére irányuló versenyvállalása, mely éves szinten mintegy 5 százalékot tesz ki. Ez a vállalás annál is jelentősebb, mivel az üzemi költségszint 1 százalékos csökkentését is eredményezi. Ugyancsak az önköltség csökkentésére irányul a gumiragasztó üzem szocialista brigádjánál: 100 ezer forintos önköltségcsökkentő mozgalma, melyet elsősorban importanyag-takarékosság révén kívánnak megvalósítani. — Az eltelt háromnegyed év eredményei azt bizonyítják, hogy dolgozóink vállalásai megalapozottak voltak. A körfutózó üzemben az üzemközi selejtet 3,8 százalékkal sikerült csökkenteni. A ragasztóoldatot készítő üzem termelési tervét a vállalt 4 százalék helyett 5,1 százalékkal sikerült túlteljesíteni. Ezek az eredmények elsősorban az üzemeinkben tevékenykedő szocialista brigádok jó munkájának köszönhetők —. fejezte be tájékoztatóját Kövesdy György gyárrészlegvezető. Halácsi Dezső NYOLC TANÚ BIZONYÍTOTT. Fodor Imre Vác, Uj utcai lakos, a Duna presszóban szórakozott. A 25 éves fiatalember belekötött egy másik Holnap délelőtt: a városi tanács évzáró ülése A Vác városi tanács holnap délelőtt kilenc órakor ülést tart. Napirend előtt hangzanak el a tanácstagok bejelentései, interpellációi. Első napirendi pontként Lukács Ferenc vb-elnök ismerteti a tanács városépítő munkájának eredményeit az 1960/65-ös évek'sssss*fssssssssssssssssssfssssssssssss/ssssssssfssssssssssssss/ssss/sssssjssffssssssssssss*'wsssssssss/sfsfssssssssssss/s/sssss/sss/^ ben és vázolja a III. ötéves terv várospolitikai célkitűzéseit. A § tanács és szerveinek 1967. évi munkatervét Arany István vb- ^ titkár terjeszti elő. Dr. Rózsa Lajos, a járásbíróság elnöke, a ^ népi ülnökök tevékenységével kapcsolatban ad tájékoztatást. § A napirend három fő pontja után Szeidl József főelőadó terjeszt elő javaslatot a községfejlesztési alap költségvetésének 4 módosításáról. Arany István három bejelentése után az illeté- Skes szakigazgatási szervek választ adnak a tanácstagi bejelentésekre. ^ A december 21-i tanácsülés nyilvános, arra ezúton hívja meg j város lakosságát a végrehajtó bizottság. | ---------------------------------------M űemlékeink: a Go pataki híd Önkéntes véradók tanácskozása I § A Magyar Vöröskereszt vá' ^ ci szervezete’ és az országos § viszonylatban jó hírnevet szer210 éves, a kétnyílásos, szobrokkal díszített barokk hidat Althann M. Károly építette Oracsek Ignáccal 1753—1756 között. A híd és szobrai súlyosan megsérültek a szabadságharc 1849. április 10-1 ütközetében, amikor az átkelési hely elfoglalása döntő jelentőségű volt. A nyújtott hatszögű, mederpüléres, boltozott kváderkövekből épített hidat felit ívesen hajló, alacsony falazott mellvéd zárja le. Bechert József váci szobrász alkotásaival a hazai emlékanyagban sehol máshol nem található műértéket képvisel a Gombás pataki híd. Lukács Ferenc vb-elnök tanácstagi beszámolója ^ Lukács Ferenc, a városi ta- $ nács vb-elnöke, ma délután § fél hét órakor beszámolót tart ^ az építők művelődési otthoná- § nak emeleti termében. Tájé- § koztatja választókerületének ^polgárait a tanács által vég- ^ zett munkáról, s a jövő évek S várospolitikai célkitűzéseiről. § _________________________ * § Köszönetnyilvánítás. Hálás kö- s szünetünket fejezzük ki mlnd- s a/oknak, akik szeretett férjem, § illetve édesapáink temetésén $ megjelentek. sírjára virágot. % koszorút helyeztek és nagy fáj- i da lmunkat enyhfteni óhajtották. * D. Eqyüd család. zett váci véradóállomás ma délelőtt fél tíz órai kezdettel munkaértekezletet tart a Lenin úti párt- és tömegszervezetek székházában. Megvitatják az önkéntes vóradómozga- lom helyzetét Vácott és a váci járásban, s megjelölik a továbbfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat. Itt rögzítik az 1967-es munkaterv pontjait, majd kitüntetnek harminc, többszörös véradót. A városi és járási pártbizottságok támogatásával rendezett filmvetítéssel ér véget. ankét Egy délelőtt a bíróságon