Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-16 / 245. szám

fCírlap 1966. OKTÓBER 16., VASÁRNAP KVLTVRÄLIS KRÓNIKA HIDEG NAPOK Egynegyed évszázadig fa­siszta ország voltunk. Magyar- ország volt az első ország, ahol megvalósult a fasizmus. Igaz, a kormányt, s a kor­mányzót fél Európa aktív, vagy hallgatólagos támoga­tása ültette nyakunkra. Igaz, meglehetősen slampos fasiz­mus volt ez, ha viszonyítjuk. Némi halovány parlamenti el­lenzékkel, valamivel markán­sabb ellenzéki sajtóval, a ma­guk útját — sajnos, nem eléggé konzekvensen — járó művészetekkel... A korabeli diktátorok arcképcsarnoká­ból is anakronisztikusán ki­válik a tenger nélküli tenger­nagy, aki egy alkalommal, vá­laszul a csehszlovák polgári sajtó cikkeire, párbajozni akart az északi szomszéd ál­lamelnökével. De slampos diktatúra ide, anakronisztikus feudalizmus oda: azon a hé­ten, amikor a Gestapo felütöt­te a Svábhegyen már-már hivatalos székhelyét —, hogy elismerve a német erőszakot, valóban hivatalossá tegyék ezt a székhelyet. Azon a hé­ten 40 ezer feljelentőlevél érkezett címére jó honfitár­sainktól. A múltbanézés, a nemzeti önvizsgálat, a felelősségkuta­tás — kötelező. Az újat aka­rás jegyében a múltat csak ideig-óráig hasznos, és csak ideig-óráig lehet félredobni. A történelemtől, a közelmúltétól sem lehet megszabadulni. Előbb-utóbb meg kell birkóz­ni vele. Ezt a munkát elvégezni a társadalomtudományok mel­lett művészetünk feladata is. Kovács András, a Hideg na­pok rendezője, és Cseres Ti­bor, a kitűnő regény, s a film írója, úttörő, impozáns részt vállaltak ebből a nem fájda­lommentes munkából, ame­lyet követésre méltóan tiszta, őszinte módon láttak el. A Hideg napok a legutóbbi két évtized hazai művészeté­nek egyik legjelentősebb al­kotása. Közvetlenül a magyarok be­vonulása után, három nap alatt, 3309 ártatlanul meggyil­kolt áldozat Újvidéken. — így lehetne távirati stílusba sűrí­teni a film témáját életrehívó tényeket. Elsősorban a németek poli­tikai érdeke volt, hogy a ma­gyarok és a szerbek között megromoljon a viszony —, s utóbb kiderült, hogy a véreng­zés szervezőit valóban erős kapcsolat fűzte bizonyos né­met körökhöz. De az újvidéki mészárlásban, éppúgy nem vett részt egy szál német ka­tona sem — mint ahogy évekkel később a Duna-parti JEGYZETLAP gyilkosságokban is alig. S még egy dolog eszünkbe jut, ha már a németek kerültek szóba. Náluk a gyalázatos munka nagy részét külön er­re a célra szervezett osztagok végezték — az újvidéki tö­meggyilkosságot a csendőrség részvétele mellett a magyar hadsereg aktív, rendes tisztjei és sorkatonái. Olyan emberek, mint a Hideg napok négy fő­szereplője ... ... akik csak 1946-ban, a börtönben, rákényszerülve ke­resik, mentegetik önmaguk fe­lelősségét, s élik át négy kü­lönböző oldalról, újra a há­rom véres nap történetét Kovács András alkotásában érződik a Nehéz embe­rek rendezőjének tényékhez ragaszkodó, dokumentumsze­rű pontosságot kedvelő mű­vészegyénisége. Kovács mik- rorealista módon ábrázol. Kö­vetkezetesen, végig nagy je­lentőséget tulajdonít a téma fő vonalához látszólag kevés­sé kötődő, kis, mellékes dol­goknak. Például az, hogy a tömeg­gyilkosságra kiagyalt mecha­nizmusban minden a rette­gésre épült, s hogy a végre­hajtókat is a rettegés kénysze­ríti feladatuk ellátására — nem hangzik el. De látjuk, amint a film kulcsszereplője, Büky őrnagy, hajnaltájt, szál­lása felé tartva — maga is fe­hérre válva fél az utcán ácsor­gó járőrtől — saját katonái­tól.... A film nem kérdezi, hogyan válhatnak, szelídülhet­nek az áldozatok a rettegés­ben birkanyájjá. hogyan mondhatnak le lázadó méltó­ságukról, hogyan várhatják be passzív módon a döntést, megússzák-e, vagy most épp őket hajtják a vágóhídra? — de megmutat egy öregasz- szonyt. aki kiabál, tiltakozik, ■amint pálinka után kutatva be­hatolnak a katonák a lakásába •— de csak egy pofon, egy rúgás, s az asszony másodperc alatt átvált új szerepkörébe, a rabszolgáéba, és feladja szomszédját: „Gotlibéknál mindig . . . van likőr’’ . . . A film nem mondja ki, hogy a „humanista” gyilkos — akinek százszor inkább kéne tudni, mit tesz, ha csavarrá válik egy embert őrlő gépezetben — ha lehet, sokkal bűnösebb a többinél, csak bemutatja, hogy Tarpataki sorhajónagy, aki persze „parancsra” az ál­lomáson válogatja szét az élet­re, s halálra szántakat, mi­ként énekelt népdalokat kieső idejében a szerb parasztokkal, mert hát — szereti a szépet. S a halálnak szánt emberek éneke az ő bűnén gondolkoz- tat el. ZAVAR Nézem a televízió műsorát. Ez a szó görcsösül meg ben­nem: zavar. Zavar. Ennek a szárnak mintha többféle jelentése len­ne nyelvünkben. Zavar a zaj, zavar a csend. Arcán, mozdu­lataiban zavar tükröződik. Mit jelentenek az egyes monda­tokban a szavak? Az első mon­datban engem zavar a világ­nak valamiféle külső tárgyi megnyilvánulása, tehát én va­gyok, akit zavarnak. A má­sodik mondatban ő az, aki va­lamiféle belső zavarral küsz­ködik, én csak szemlélem za­varát. Nézem a televízió műsorát és szemlélem annak zax>arát, aki éppen beszél. De maradjunk a nyelvi elemzésnél. Annyi minden­esetre nyilvánvaló, kétféle zavar létezik — külső zavar és belső zavar. Ki ne ismerné ezeket az állapotokat? Amikor beszélgetés közben arcunkra kiül valami torz, keserű vi- gyor — a zavar vigyora. Ami­kor erőszakosan harsogva ne­vetünk — a zavar nevetése. Engem zavar a zavar vigyo­ra és a zavar nevetése. De miért zavar a zavar? Nézem a televízió műsorát... Mindenféle embereket látok a képernyőn. Termelőszövet­kezeti elnököt, munkást, mi­niszterhelyettest, újságírót, szí­nészt, riportert, énekesnőt, írót, költőt, muzsikust, diákot, pro­fesszort, orvost, parasztot, ta­nárt __és ezek csak a nagy c ímszavak. Válasszuk őket két csoportra. Vannak hivatásos tv-szereplők és vannak ama­tőrök. A profik úgy játsza­nak, ahogy tudnak. Néha jól, néha rosszul. De mindig ját­szanak és emiatt sohasem za­vartak. Az amatőr tv-szereplő más. O egy-két alkalommal kerül csak kamera elé egész életében. Számára ez esemény. Mivel esemény, elegán­san felöltözik, legjobb ruháját, legjobb cipőjét, leg­jobb ingét és legjobb zsebken­dőjét veszi. S a legjobb modo­rát. De nem tudja milyen a legjobb modor. A felvétel előtt otthon próbálja a tükör­ben. Mosolyogjon? Komoly le­gyen? Megannyi kérdés. Sze­retne olyan lenni, mint ami­lyennek tartja magát. Helyben vagyunk. Olyan szeretne lenni, mint amilyen­nek tartja magát és nem olyan, mint amilyen. Ehhez nincs bátorsága. De az em­ber bárhogy is igyelcszik, nem tud más lenni, csak olyan, amilyen. De az amatőr tv-sze­replő csak ritkán jó színész. Arcán görcsbe rándulnak a vonások, nem tudja hová te­gye a lábát, nem tudja mit csináljon a kezével. És köz­ben még beszélnie is kell! És beszél. Nem nagyon tudja, hogy mit. Hangja színtelenné válik, azt a szöveget darál­ja, amit megbeszélt előzőleg a riporterrel. Amikor megbe­szélte a riporterrel, hogy mit fog mondani, akkor eleven volt, beszédes, a szeme csillo­gott, hevesen gesztikulált. Akkor csak a riporter látta, meg a rendező. De most, ami­kor nézem a televíziót, ő már nem az, aki volt percekkel előbb, közben kardot nyelt. A felelem, a zavar kardját. Na, persze, hiszen nem arra gon­dol, miközben beszél, amiről beszélnie kell. Ilyesmire gon­dol: „Vajon ellenségeim, ha látják, milyon hanyagul, ele­gáns pózban ülök itt, akkor megpukkadnak-e?- Vajon Te­réz néni bekapcsolta-e már a ÚJSÁGÍRÓ: Ha hagyják? SÍK ENDRE: Tegnap ep1 megnyitó beszédet kellett ír­nom. Most Nkrumah egyik könyvéhez előszót készítettem és a televíziótól voltak itt egy műsor ügyében. Közben eltelt a nap. (Mosolyog.) No és ma­ga is ... ÚJSÁGÍRÓ: Minden író sa­játos módon dolgozik. Van ön­nek sajátos módszere? SÍK ENDRE (nevet): Még soha semmit nem írtam egyet­len nekifutásra, elejétől végéig. Ügy látszik, ez nekem már nem sikerül. Kézzel írok, sokat jegyzetelek, aztán összeállítom a jegyzeteimet és gyorsírónak diktálom. Ha jó napom van, akkor öt flekk a teljesítmény. Ma már teljesítettem a tervet reggel, befejeztem a Mauritá­niáról szóló fejezetet. ÚJSÁGÍRÓ: Az utóbbi idő­ben novellákat is olvashattunk öntől, folyóiratokban, napila­pokban. Pillanatnyilag nem ír novellát? SÍK ENDRE: Több kötetemet utasították vissza a kiadók. Ed­dig összesen 21 novellám je­lent meg. de van még vagy öt­ven, Itt ebben a szekrényben; Avval adták vissza, hogyr ez megint csak ugyanarról szól. Annak a 30 évnek tapasztala­tairól, élményeiről, amit a Szovjetunióban töltöttem. Ne­kem kötelességem ezeket az élményeket megírni. ÚJSÁGÍRÓ: Mi érdekli önt legjobban? SÍK ENDRE: Az irodalmi dolgaim. No és a harmadik kö­tet. Hat éve dolgozom a har­madik köteten. De mindenek­előtt az irodalom érdekel. ÚJSÁGÍRÓ: Vannak ked­venc olvasmányai? SÍK ENDRE (nevet): Még ír­ni sincs időm. (Komolyafi.) Rendszeresen olvasom az iro­dalmi folyóiratokat. Ami en­gem illet, a mai magyar irodal­mat egyszerűen nem értem. ÚJSÁGÍRÓ: Miért? SÍK ENDRE: Azt én nem tudom. Egyszerűen nem ér­tem. Miért írnak? — ezt nem értem. ÚJSÁGÍRÓ: Ön miért ír no­vellát? SÍK ENDRE: Mert azt, amit tudok, láttam, átéltem, csak én tudom megírni, arról beszél­nem kell. ÚJSÁGÍRÓ^ ön bizonyára, mint washingtoni nagykövet, külügyminiszter, sok neves sze­mélyiséget megismert. Kik azok, akiket barátainak is ne­vez? SÍK ENDRE: Sok barátom van mindenütt a világon, hi­szen Moszkvában tanítottam a Keleti Egyetemen, dolgoztam a Kominternben. Amikor Gus Hall (az Amerikai Kommu­nista Párt főtitkára) nemrégi­ben Budapesten járt, a foga­dáson rám mutatott és azt mondta: ha vannak érdemeim és vannak hibáim, azt mind ennek az embernek köszönhe­tem. Ugyanis a tanítványom volt. Igen sok embert ismerek, de főleg a mieink közül valók, akiket a barátaimnak nevezhe­tek. ÚJSÁGÍRÓ: Sík elvtárs. ha ön újságíró lenne, kivel készí­tene interjút? SÍK ENDRE: Olcsai Kiss Zoltán szobrászművésszel. ÚJSÁGÍRÓ: Miért? SÍK ENDRE: Még Dauriá­ban ismerkedtünk meg a hadi­fogoly-táborban. Aztán sokáig nem láttuk egymást. Ö egy idős fiatalember. Nagy és lel­kes tervei vannak. Tiszta em­ber ... Nádas Péter > készüléket? stb.” De másró' kell beszélnie. Tisztelt olvasó, ki még nem ültél a kamerák előtt, tessék megpróbálni: tükör elé állni gondolni valamire és egészei mást mondani. Aki visszanéz abban a pillanatban a tükör­ből — nem mi vagyunk, nem a mi arcunk, hanem egy ide­gené. A tükörből visszanéző arc vonásait feldúlta a gondo­latok és a kimondott szavak ellentéte. Nézem a televízió műsorát. Es három zavartalan arcra em­lékszem. Az egyik a mindent tudó Benedek doktoré, a má­sik Vili Tibor szobrászművész keserű, barázdáktól szántott arca, a harmadik arc egy húsz­éves — számomra ismeretlen — leányé. S ezekre a zavarta­lan, számomra nagyon kedves arcokra visszaemlékezve, el­gondolkodom: csak idős és bölcs, csak fiatal és tapaszta­latlan emberek beszélnek za­vartalanul? És honnan származik a töb­biek zavara? Egyáltalán hon­nan származtatható az ember zavara? Talán onnan, hogy mást mond, mint amit gon­dolt? No nem. Ilyesmi ma már egyre ritkábban történik meg. Zavarban vagyok, ez a mondat nem az, amit gondo- 'ok. N. P. emberek lennénk, ha tőlem függött volna, akkor bizonyá­ra irodalmár lettem volna. ÚJSÁGÍRÓ: Nem öntől füg­gött? SÍK ENDRE (rövid gondol­kozás után): 1915 áprilisában, mint katona hagytam el az or­szágot. 1945 szeptemberében jöttem haza. Harminc és fél évig nem voltam itthon. S utá­na eszem ágában sem volt dip­lomatának lenni. Mégis az lettem. ÚJSÁGÍRÓ: Miért? SÍK ENDRE: Azt kérdezze meg Rákositól. ÚJSÁGÍRÓ: Mint gyerek, minek készült? SÍK ENDRE: Menjünk visz- sza ilyen messzire? Sok min­dennek. Mint kisgyerek máso­dik, harmadik gimnazista ko­romban, természettudósnak. Linne-t, Darwint olvastam — a spórolt pénzem ment rá, ké­sőbb pap akartam lenni. Hit­buzgó katolikus voltam. Apám meghalt, öten voltunk testvé­rek — a piaristákhoz kerültem. Mint kispapot, elsősorban a matematika érdekelt. No, és a költészet. Verseket írtam. Az­tán nyolcadikos gimnazista ko­romban, elvesztettem a hite­met. ÚJSÁGÍRÓ: Miért? SÍK ENDRE: Hosszú és bo­nyolult történet. A noviciátus alatt elkövettem egy fegyelme­zetlenséget. Fegyelmit kaptam és társaim fél évig egy szót sem szóltak hozzám. A magány még nagyobb hitbuzgalomra kész­tetett. Később új prefektust kaptunk. Az új prefektus is hitbuzgó ember volt. Mások, akik hit dolgában rosszabbul álltak, hogy jó színben tűnje­nek fel előtte, rengeteget jár­tak kápolnába gyónni... Lát­tam, formálissá válik az egész. Nem mentem gyónni. Aztán mi világi iskolába jártunk. Ci­vilekkel egy osztályba. Meg­volt tiltva nekünk, hogy be­széljünk velük ... De lehet ezt gyerekeknek megtiltani? A kis- papok között én voltam az osz­tály esze... A civilek között Diamant Marcell volt a legér­telmesebb, egy zsidó fiú. Össze­barátkoztunk. Könyveket kap­tam tőle, akkor közkézen for­gó materialisták műveit, Heckelt, Büchnert. Felnyílt a szemem. ÚJSÁGÍRÓ: Fontos állomá­ssá volt ez életének? ! SÍK ENDRE: Igen. Lényegé- • ben ekkor kezdődött életem : első jelentős korszaka. A teo- : lógiát rövid időn belül ott- i hagytam és jogásznak jnen- ; tem. Az apám is jogász volt. ■(Fejét kiemeli tenyeréből, fel- S csillan a szeme.) A disszertá- jcióm témája ez volt: „A sztrájk j és a büntetőjog." (Magyaráz.) ■ Az akkori jog szerint a sztrájk | nem minősült bűnténynek, jcsak az aratósztrájk; kihágás­inak. A sztrájkokat Tisza ren- ; deleiére mégis megtorolták. Én i felhívtam az ügyészséget, Tisza j miniszterelnök ellen indítson i bűnvádi eljárást. Még ugyan- iabban az évben rendőrök jkardlappal összevertek. No nem a disszertáció miatt, ha­nem egy tüntetésen. Tanulmá­nyokat írtam, ezeket a/Szocia- lizmus, Kunffy Zsigmond lap­ja közölte. Az egyik tanulmá­nyomat Kunffy magával vitte Amerikába, hogy az utazás alatt olvassa majd. Behívtak katonának, a frontra kerültem. (Nevet.) S azóta nem találkoz­tam Kunffyval. ÚJSÁGÍRÓ: Azit mondta, élete első korszaka ... Mikor kezdődött a második? SÍK ENDRE: Második éle­tem 1917 nyarán kezdődött. Er­ről beszámolok Próbaévek cí­mű könyvemben, amelyet jövő­re jelentet meg a Zrínyi Kiadó. ÚJSÁGÍRÓ: Ez a könyv em­lékiratainak újabb kötete lesz? SÍK ENDRE: Emlékiratokat a szó szoros értelmében nem írok. Ugyanis nem az én éle­tem a lényeges, ez csak keretül szolgál ahhoz, hogy a korról írhassak, amelyben éltem. ÚJSÁGÍRÓ: Hány órát dol­gozik naponta? SÍK ENDRE: Reggel ötkor, félhatkor kelek és 11 felé fek­szem. Közben dolgozom. ÚJSÁGÍRÓ: Most olyan munkát végez, ami érdekli? SÍK ENDRE: Ha hagynak, akkor az Afrika-történet har­madik kötetén dolgozom. $ Sík Endre vékony, tisztelet- $ reméltó fehér, ősz fejét sokan 5 ismerik. „Dr. Sík Endre” — J budai lakásának ajtaján ez áll. | Sík Endre jogász, volt kül- $ ügyminiszter, washingtoni 5 nagykövet, de volt vasúti rend- 5 őr, állami gazdasági párttitkár, ^ forradalmi törvényszék bírája, ^ katona, hadifogoly, nyelvtanár ^ is. Hogy mi mindent csinált, ^ érdeklődése mi mindenre ter­jedt ki élete folyamán, nehéz $ lenne ezt még címszavakkal is $ jelölni. Sík Endre hajlott alak- $ ja, arisztokratikus feje meg- ^ jelenik lakása ajtajának kere- ^ tében. Befelé tessékel a dolgo- ^ zószobába. Egyszerű könyv- ^ szekrények, rengeteg jegyzet, 5 papír, kézirat, könyv, meg- $ számlálhatatlan folyóirat és új- $ ság hever a szobában. Csupán $ az Íróasztal néhány négyzet­centiméteres darabja üres. Itt ^ ír, dolgozik. Az íróasztal szé- i léről egy néger faszobor és Ol- í csai Kiss Zoltán szobrászmű- $ vész „Mártír emlékmű” című ^ szobrának kicsinyített mása ^ néz rá. Akivel beszélek, aki az ^ íróasztalnál dolgozik és ir, vi- ^ lághírű Afrika-történész, ki- ^ tűnő tollú szépíró és ismert ^ politikus. Leül az /íróasztal 5 mögé, arcát tenyerébe támaszt- ^ ja. ^ SÍK ENDRE: Milyen minő- ^ ségben akar velem beszélni? ^ Mint Afrika-történésszel, poli- | tikussal? ^ ÚJSÁGÍRÓ: Azt hiszem $ nem. Most megjelent könyvé- ^ ben (Egy diplomata fel jegy zé- ^ sei) néhány mondat különös- ^ képpen felkeltette érdeklődése- ^met. Ha megengedi, idézem: Naphosszat jártam az utcá- § kát. az első két hétben való- 5 sággal beteg voltam, úgy érez- % tem ha fiatalon vetett volna ^ ide a sors, egész életem más \ irányba terelődik. Megmarad- ^ tam volna annak, aminek gye- ^ rekkoromban indultam: az iro- ^ dalom szerelmesének. És az ^ örökifjú Párizs megtanított rá, i hogy még mindig nem késő 5 Ezek szerint az életével, avval, ^ amit csinált, csinálhatott, elé- ^ gedetlen?... ^ SÍK ENDRE: Szó sincs róla. ^ A hadifogoly-táborban, Dau- ^ riában, sokan mondogatták: ha 6 ez volna, ha az volna, ha nem ^ volnánk foglyok, akkor szabad I S mikor a film magyaráz; az nem tetszik. Nem tetszik, hogy a kiválogatásra felhasz­nált vasúti pénztárosnő — akit később lelő a járőr — haldoklásában felismeri, hogy részese lett egy iszonyatos bűnnek. A regényben azzal búcsúzik ugyanez az asszony a gyermekeitől, hogy lelkűkre köti, mit, hol találnak meg a spájzban. S ez a jobb. Az emberek, amikor megélik, és átélik a saját sorsukat — rit­kán szavalnak. Néhány szót a színészek ala­kításáról. Latinovits Zoltán eddigi leghitelesebb filmbeli alakítását nyújtja. Olyan em­bert rajzol meg, akiben lársa- tíalmi típusának minden gyá­vaságán túl, nagyon elrejtve, végig ott feszült a lázadás le­hetősége ... Szirtes Adám „egyszerű” sorkatonája ezer­nyi tónussal árnyalt. Tarpataki szerepében Darvas Iván egész figurája hűen tükrözi: a hozzá hasonló emberek jellembeli súlytalansága is bűnrészes­séget jelent. Szilágyi Ti­bort először látjuk filmen. Kitűnő alakítása a zászlós, akit parasztfiúból emeltek ki, s akit ezért, mivel talajtala- nabb új környezetében, köny- nyen gyúrt saját képére, mo­nolit tömbbé a rendszer. A Hideg napokat nemcsak a nemzeti önvizsgálat hívta szükségszerűen létre, hanem egy általánosabb, tudatos hu­mánum jegyében is fogant. S ezt a humánumot — mind következetesebben kell tuda­tosítani. Jeles költőnk, Pi­linszky János szavaival indo­kolva, aki egyszer Auschwitz- ról emlékezve ezt mondta: Nehogy olyan dolgok történ­jenek a világban, amelyhez képest a fasizmus rémtettei kezdeti kísérletnek számítaná­nak! Padányi Anna | ÖN KIVEL KÉSZÍTENE INTERJÚT? I Sík Endrével

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom