Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-09 / 239. szám

I f»»T ntcrn irt 1966. OKTÓBER 9., VASÁRNAP A mérnök elvtárs Egyhangú szavazással került a jelölőlistára, s a titkos szavazáskor is megkapta valamennyi elvtársa voksát: ser­kentő, tettekre kötelező bizalom ez. Egyike a hétnek, akik elsők az egyenlők között: a Forte-gyár pártszervezete veze­tőségének tagja. Másodszorra is kiérdemelte a bizalmat: 1964 óta tagja a vezetőségnek, most, a nemrég lezajlott vezetőség­választó taggyűlés után a termelési felelős nehéz tisztét osz­tották rá. Szabó Gábor 1955-ben ke­rült a Forte-ba. Tizenegy esz­tendő van tehát már a háta- mögött, s tegyük hozzá, nem könnyű esztendőid. Nehéz idő­ket élt át a gyár, s ö éppen a legnehezebb időszakban állt azok közé, akik kötelessége többet vállalni, áldozatot hoz­ni, példát mutatni. Hat éve, 1960-ban lett párttag, s két ajánlójával ma már egy sor­ban áll: Gulyás József elvtárs a szakszervezeti bizottság tit­kára, Kiszel István elvtárs pedig a pártvezetőség tagja. — Igyekeztem megfelelni a bizalomnak — mondja Szabó elvtárs —, ajánlóim bizalmá­nak, s természetesen a tagság bizalmának is. Jólesett, s ta­lán nem szerénytelenség, ha azt mondom, elismerésként is felfoghatom, hogy egyhangúan ismét megválasztottak. Azok típusához tartozik, akik csendesen, de meggyő­zően beszélnek: nem restelli megmondani, ha valamit nem tud pontosan, inkább keve­sebbet szól, de amit mond, azt állja. A filmtechnológiai osz­tály vezetője: a napi gyártás­tól a fejlesztésig, a holnap és holnapután sokféle gondjáig ezernyi szállal kapcsolódik a gyári hétköznapokhoz. — Most nem nehéz a dol­gunk: jól állunk, termelési tervünket, exporttervünket is teljesítjük, javul a minőség ... Éppen egy esztendeje, 1965 negyedik negyedévében követ­kezett be a várva várt fordu­lat a gyárban: kikerültek a hullámvölgyből, s ebben dön­tő része volt a kommunisták­nak, akik egyrészt előkészí­tői, másrészt első vonalban ál­ló végrehajtói voltak az új el­képzeléseknek, intézkedések­nek. A gyár dolgozóinak megkö­zelítően tíz százaléka párttag: ugyanez az arány a mérnö­köknél is. A pártvezetőségnek több műszaki is tagja, de mérnöki végzettsége neki van, nem véletlen tehát, hogy ő kapta meg a termelési felelős beosztást. — Nem lesz könnyű: eléggé bonyolult és sokágú a munka, kellős közepén vagyunk a re­konstrukciónak, új elképzelé­sek érvényesülnek az export- tevékenységnél. ^ Számomra igen bíztató az, ahogyan a gazdasági vezetés és a pártve­zetőség együttműködik az új gazdasági mechanizmus helyi előkészítésében, az elképzelé­sek, tervek kialakításában... Máris a kellős közepén va­gyunk annak, hogyan _ véle­kednek a műszakiak az új me­chanizmus helyi alkalmazásá­ról, mit várnak, milyen ne­hézségeket látnak, s általában: igaz-e az, hogy a műszakiak eléggé távol tartják magu­kat a napi politikától? — Mint minden általánosí­tásban, ebben is van igazság, de igazságtalanság is — mond­ja, megfontoltan rakva egy­más után a szavakat. — Én úgy gondolom, hogy inkább arról van szó: még nem sike­rült a politikai érdeklődést cselekvéssé, a feladatokban való aktív közreműködéssé átváltani a műszakiak egy ré­szénél, s ez — akárcsak má­sutt, nálunk is — egyben a pártvezetőség teendőinek egyik területét is jelzi. A gyár jelentős exportot bo­nyolít le: sok a teendő a ter­melés gazdaságosságának fo­kozásában, a termelési költ­ségek csökkentésével, a minő­ség javításávál; többet kell beszélni a vezetők felelőssé­géről, megnövekedő hatáskö­rükről, jogaikról, az önállóság­gal együttjáró kötelezettsé­gekről; egy-egy mondat így leírva csupán, de hónapokra, évekre szóló program a gyár kommunistái s elsősorban a pártvezetőség számára. — A legutóbbi pártvezetésé­ül ülésen a gyár főmérnöke izámolt be a gyártmány- és Jyártásfejlesztés helyzetéről, s a tiszteletre méltó eredmények láttán a pártvezetőség köszö­netét és elismerését fejezte ki mindazoknak, akik közremű­ködtek a műszaki fejlesztés e sikereinek létrehozásában, s akiktől a jövőben is ezt várja a gyár kollektívája. Ilyenkor iga­zán könnyű a vezetőség dolga — mondja pici mosollyal a szája szegletén —, ám van, amikor bonyolult problémák, ilyen-olyan viták tesznek pró­bára bennünket. Akkor is helytállni, eléggé körültekin­tőnek lenni, nem elhamarkod­ni, de nem is késlekedni: va­lahogy így tudmám megfogal­mazni azt az elvet, amely alap­ján a vezetőség dolgozik. A közeljövőben a gyár éle­tének másik fő „csomópont­ja”, a rekonstrukció helyzete kerül a pártvezetőségi ülés napirendjére: mint termelési felelősnek nemcsak a jelenre, hanem a holnap — a távo­labbi holnap — feladataira, teendőire is gondolni kell. Igaz — mint mondja — elő­nyös helyzetben van: a film­technológia vezetőjeként hi­vatalból is harcolnia kell az újért, a jobb megoldásokért, ugyanazért, amiért a pártve­zetőség tagjaként is munkál­kodik. — Simán semmi sem megy: talán ez a szép benne. Sem­mit sem adnak ingyen, nem hull az ölünkbe a kész meg­oldás. Olykor még némi kese­rűség is elkapja az embert, de másnapra már kialussza, foly­tatja, csinálja tovább, ahol előző nap abbahagyta... Belemelegszünk: a gyár dolgozói — fejtegeti Szabó elvtárs — mindinkább való­ban kollektívává formálják közösségüket; ez annál in­kább örvendetes, mert volt némi visszaesés, vagy leg­alábbis megtorpanás. Hatás és kölcsönhatás ez: a jobb kö­zösség jobb termelési ered­ményeket produkál, a jobb gazdasági eredmények ösztön­zőleg visszahatnak a közös­ségre. A pártvezetőség mun­kamódszereiről beszélgetünk, s arról, hogy — amint az új vezetőség első ülésén ezt el­határozták — jobban meg­osztják egymás között a mun­kát, a titkárnak ne kelljen annyit vállalnia. — A kollektivitás, úgy hi­szem, nemcsak a pártmunká­ban, hanem az élet minden területén fő jellemzővé válik. Mind több közük lesz az em­bereknek a nagy és kis ügyekhez egyaránt, s ezt már eddig is sok jel bizonyította, az új mechanizmus kérdései iránti érdeklődéstől a kong­resszusi előkészületekig. Jólesne még a beszélgetés, ám az óramutató nagyon gyorsan szalad: személyesen keresik többen, telefonon hív­ják. Nevetve búcsúzkodik — „látja, milyen kapós vagyok” — s néhány perc múlva már el is tűnik valamelyik üzem­rész bonyolult masinái, vegy­szerei s kezelőik, az emberek között a mérnök elvtárs ... Mészáros Ottó Feltárják a visegrádi Salamon-torony környékét Verőfényben Emberek a viadukton — Édes munka, térdenállva — Tüzelő csővezetéken Öreg mester, új partokon Minden nap ajándék — hallani mostaná­ban. Az október nyári nappalai joggal örven­deztetik meg a meleg után vágyó, nyári hi­degben átfázott embereket. S a veröfényben jókedvvel fognak napi dolgukhoz ... Robog a vonat. Itt ugyan lelassít; azt hi­hetnénk, tán a rossz emlékű biatorbágyi via­dukttól fél. Ehelyett hórukkozó, barna bőrű pályamunkásokat talál. Hozzáfogtak, hogy ezen a szakaszon, a hídon átvezető részen is újabbal cseréljék fel a régi vágányokat. A szédítő magasságból alig jut idő lepillantani. De a pihenő perceiben csodálatos a panorá­ma: törpécske emberek, kocsik, a híd alatt kanyargó úton — a mélységben ... tartó esemény a hegesztő ember. Végtelen csővezetéket kapcsol egymáshoz. — Túl a budai határon, a dombtetőig igyekszünk. Az már ott Budaörs. Ott húzódik a fővárosi gázkörvezeték. Innen szállítják nemsokára a tüzelőt a Kelenföldi Hőerőmű­höz. Sok ember távfűtése, melegedése, kelle­mes otthona innen táplálkozik majd. Mi igyekszünk, ha jól megy, ezt a két-három ki­lométert október végéig összevarrjuk ... Csöndes a vidék, kocsi is alig jár erre. Igaz, hogy nem is auíósztráda kanyarog Tárnokon át. Mégis van eseménye ennek a nyugodt vi­déknek. Hír érkezett már róla, most szemtől- szembe láthatjuk a rendbeszedett, mélyített, töltésekkel erősített Békás-patakot. Halász­mester, Herczeg János munkálkodik itt. — Sok baj volt ezzel az alig mozgó patak­kal. Ha jön a belvíz, az eső, mindenhonnan be kell fogadnia a csapadékot. Nemegyszer történt meg, hogy ez nem sikerült. A víz­ügyiek most rendbetették, s reméljük, jól el­látja dolgát az új ágyat kapott öreg patak. A visegrádi várrendszer úgynevezett alsó várának a feltárását 1959-ben kezdték meg. Jelenleg a Salamon-to- rony környékén kutatnak, hogy feltárják a déli erőd- rendszer kapuzatának és tor­nyának falmaradványait. Az ásatások előreláthatólag 3—4 évig tartanak, mert a keresett épületmaradványokat nem­csak a XVI. században a tö­rökök által felrobbantott Sa­lamon-torony törmeléke ta­karja. Sok földet hordtak ide a múlt században is. A fel­tárásra váró területről eddig mintegy 2000 köbméter földet hordtak el, mint megállapí­tották, ez még csak a XIX. században ráhordott réteg volt. A napvilágra került fal­maradványok teljes feltárása után kiegészítik a hiányzó részeket, s helyreállítják az alsó vár déli erődrendszerét. II» ■■r — Csak nem az asszony büntette meg? A férfi nagyot nevet, életpárja cinkosan mo­solyog, s mindkettő a házastársak között el­engedhetetlen apró csatákra gondol. Itt azon­ban a térdenállás édes munka. — Vágjuk a cukorrépa zöldjét, egy halom- [ ba rakjuk, aztán jöhet a teherautó. Könnyeb­ben hajlik a térd, mint a derék. Ezért térdel most a gazda. Nem mondóm, húsz éve még restellte volna az ifjú legény. A torbágyi Lenin répaföldjére vonultak ki a családok: együtt vetették, külön kezelték — s aratják most. Ki-ki annak arányában kapott a jól fizető répából,'' amennyi kukoricát vállalt. Most suhognak az éles kések, s met­szik a répafejet. Ahogy legurulnak, s odébb gördülnek, csaknem mindenki a guruló forin­tokra gondol. Szép a répa, apró, cukros. Jól fognak fizetni érte... Nem újdonság, a nemrég elkészült kettős autópálya mellett, mégis érdeklődésre számot­Vizét most a halastóra kormányozzuk. Még néhány meleg nap és megkezdjük a lehalá­szást. t. gy. Az a csoda, hogy léteznek Tárgyilagos riport: mitől fél a magyar paraszt? tanyavilágban. Idősebb, so­ványarcú parasztember; volt már vezetőségi tag is, brigád­vezető is. Most, ahogy maga megfogalmazza — semmi. — A bajok akkor kezdődtek — magyarázta mindjárt, ahogy leültünk a petróleumlámpánál —, amikor ide jött az elnök, s nem sokkal később hozott valakit, aki a szövetkezet al­máját eladja. — Nagy lélegze­tet vett. — Akkor... — Ne menjünk ennyire visz- sza — tiltakoztam —, a mos­tani bajokról beszéljünk. Kicsit elkedvetlenítettem ez­zel. — Jó — mondta —, de min­dennek megvan már itt az előzménye. Ahol odáig eljutot­tak kérem, hogy felszámolták a sertésállományt, s elosztot­ták egymás közt a vezetők... Az egyik brigádvezető, Ko­vács Laci, nem is tudom, hogy hányat vett; a tagaknak meg semmi sem jutott. — Az a Kovács Laci, aki­nek hét hízómarhája van? — Az — lepődött meg —, erről már tud? A marhákat is a szövetkezettől veszi. — Le­gyintett. — Így megy itt ké­rem. Az elnök felesbe művel­tette kukoricáját az egyik tag­gal, Farkas Gergővel. Már­mint a háztájiját. De nem várta meg, amíg beérik a ku­korica, hanem közben besilóz- tatta az egészet, s kapott cse­rébe 20 mázsa terményt. Tud­ja mit adott az elnök a 20 mázsából a felestársának? 180 kilót. Az az ember megeskü­szik erre. — Maga nem nagyon ked­veli az elnököt — mondom. — Kérem az egy kiskirály. Ha marad, én megmondtam, hogy elmegyek egy másik szö­vetkezetbe. Az elnök valójában nem kis­király, hiszen nincs benne semmi királyi. Legfeljebb amolyan Dobzse László; aki mindenkire, mindent ráhagy. Ez tehát túlzás. Persze semmi­képp sem mentség. Hallgattunk egy sort. — Ebben a szövetkezetben kérem semminek sincs gazdá­ja-— közölte az öreg Farkas, némi szünet után. — A trágya­ügyről például hallott már? — Arról nem. — Nahát, van itt egy Ócsai László nevű ember, akinek három esztendeje oda adtak vagy 8000 forintot, hogy sze­rezzen a szövetkezetnek trá­gyát. Még most sem számolt el, kérem. Vagy a másik eset, amikor egy ceglédi embert bíztak meg, hogy szerezze be az öntözőberendezés összesze­reléséhez szükséges vasakat. Ott volt nála a szövetkezet bélyegzője hónapokig; csak az anyag nem jött. Végül bíróság útján került ide a vas; felibe- harmadába. Meg lehet nézni az ellenőrző bizottság jegyző­könyveit. EL IS MENTEM, hogy meg­nézzem a jegyzőkönyveket. — Tessék csak! Olvassa! — mondta Balogh Sándor, a bi­zottság elnöke, amikor az ira­tokat átadta. Ugyancsak idő­sebb ember, akit iparosfélé­nek néznék a ruházata után. A mázsánál dolgozik; átvevő. Ment is azonnal, mert hozták a szőlőt a szekerek. — Ol­vassa csak azokat a papírokat, éppen ideje már, hogy olvas­sa valaki, — biztatott, s meg­nyugtatott, hogy majd jön, ha ráér. Találomra ütöttem fel a csomót. „Kovács József brigádveze­tő a megengedett háztájin kí­vül még a következő földeket hasznosítja. A Csemői úton Oláh Mihály tanyája mögött egy hold kukoricát, amelyet állítása szerint Vince Erzsé­bet. Van olyan brigádveze­tő, aki hét hízómarhát tart otthon. Ügy adják-veszik a háztáji földeket, mintha va­lami piaci áru volna. Hallok olyan megjegyzéseket, hogy addig használják ki a lehe­tőségeket, amíg lehet. Ez a helyzet... — Kik mondják ezt? — Vezetők, és utánuk ter­mészetesen a tagok is. Mindjárt más a kép. Így va­lóban nincs szövetkezeti gaz­dálkodás. Ezekhez a rossz ho­mokos földekhez valóságos megszállottak kellenek veze­tőnek, akik szakértelemmel, s szívós elhatározással fognak hozzá, hogy gazdaságot te­remtsenek rajta. Mindenkép­pen. Foggal-körömmel, ha kell. Megpróbálják, s bíznak benne, hogy lehet. Mit próbáltak itt? Kétféléi kell tájékozódni. Külön tábor a vezetőké, és ve­lük szemben, ellentétben áll az ellenzék. Van persze egy — mind a két tábornál nagyobb! — közömbös tömeg, amely magatehetetlenül várja, hogy merre fordul a sorsa. Eredeti­leg július 24-re hirdettek köz­gyűlést, de hiába küldték el napokkal előbb a meghívókat, : mindössze 34-en mentek el; 400-ból. Másik dátumot kellett kitűzni, s ekkor — augusztus 22-én — 90-en jelentek meg. Ezek az állapotok. AZ ELLENZÉKNÉL KEZD­TEM, Farkas Józsefnél, aki a gyűlések szenvedélyes szószó­lója. A Csemői úton lakik, a egy ilyen gazdaságnak? Ho­mok, ahol semmivel sem vol­na szabad foglalkozni, csak szőlővel. Dehát itt van, hogy olykor a szőlő is cserben hagy­ja az embert. Munkaerő nincs, mert a 2000 holdas szö­vetkezet 400 tagja közül a fele elmúlt hatvan éves, és több mint 120 nyugdíjas. Most tes­sék! Műveljünk meg 380 hold szőlőt, és még legyen ker­tészetünk is, meg állatállomá­nyunk ... EZUTÁN MAR FORDUL­HATNÉK IS VISSZA. Ennyi baj, gond, úgy látszik, lehetet­lenné teszi Nyársapáton a szö­vetkezeti gazdálkodást. Az el­nök ugyanis nem túlzott; amit elmondott, — sajna — csak­ugyan helytáll. Mégsem for­dultam vissza. A községben működik egy másik szövetke­zet is, az Aranyhomok, ame­lyik sokkal jobban halad. Azok, — kínálkozik a kérdés —, hogyan tudnak gazdál­kodni? — Nekik is más, — hallot­tam — nekünk is. — Olyan nagy különbségek azért mégsem lehetnek — mondtam később Gáli Lajos­nak, a Haladás új főkönyve­lőjének, aki néhány hónapja jött csak Nyársapáira, s előtte a ceglédi járási tanácsnál dol­gozott. — Végeredményben, — bizonygattam neki — csak egy falu ez ... Nem? Nem válaszolt mindjárt — Az a baj, — mondta vé­gül —, hogy itt sokan elvesz­tették a józan ítélőképességü­NYÁRSAPÁT AMOLYAN | FALUSZÉLE FALU. Az ide­; gén csak megy, megy a kö- í vés úton és keresi; hol követ­kezik már a központ, amikor egyszerre azon kapja magát, hogy már túl is haladt. In­kább valami szorosabb, zá­ruló tanyarendszer ez, mint­sem falu. Ügy is lehetne mon­dani: átmenet a tanyavilág és a falu között. De átmenet másképpen is. Az élete legalább olyan kiala­kulatlan, mint a település. Egyhelyt, a Haladás Termelő- szövetkezet irodájához kis szőlők közé kell befordulni a kövesútról, s a homokos be­járó végén megmosolyogtatja az embert egy körforgalmi tábla. Az iroda nagy geszte­nyefák alatt búvik meg, in­kább hasonlít valami kihalt kúriához. A tábla házilag ké­szült utánzata az igazinak. Ki veszi komolyan? És így van itt sok minden. Házi szabá- i lyok szerint élnek, amelyeket ! a legtöbben a maguk mód- ; ján értelmeznek. | A Haladás Termelőszövetke- ; zetet két és fél milliós mér- j leghiány nyomja. Amikor elő- j szőr jártam a faluban, beszél- ! tem Mezei Mihállyal, az elnök- | kel, aki azt mondta: : — Tavaly elvitte a szőlőn­! két a peronoszpóra. Ahol az- ! előtt 15—17 mázsa volt álta- ! Iában egy hold hozama, nem ! szüreteltünk csak 4—5 mázsát. (Az idén a belvíz sújtott ben­nünket; ez is megviselt vagy ! 100 hold szőlőt. Mi kell több

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom