Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-23 / 251. szám
1986. OKTOBER 23., VASÁRNAP mem *KMtm 9 Vendégek köszöntése A költészet napjai Budapesten ' — minden eddigi hasonló találkozónál vonzóbb és jelentősebb eseménysorozat. Jelzik ezt már az adatok: a rendezvények és a részvevők nagy száma, a konferencia iránt érdeklődést tanúsító külföldi folyóiratok, újságok és rádió- állomások tekintélyes névsora. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ezekben a napokban minden európai, aki szereti a költészetet, hisz a szép versek erejében. a népek-nemzetek egymást gazdagító szellemi barátságában, a kontinensünket behálózó híradások nyomán Budapestre tekint. Az európai líra reprezentánsai, legismertebb kiválóságai érkeztek fővárosunkba a kor költészetének időszerű kérdéseit megvitatni, ismerkedni, barátkozni. Gazdag a hivatalos program, még gazdagabb a kölcsönös érdeklődés «diktálta napirend, a beszélgetések, találkozások hosszú sora. Ez teszi lehetővé, hogy a vendégek a magyar kulturális élet javából is ízelítőt kapjanak, néhány koncert, színielőadás és kiállítás impresz- szióját is magukkal vigyék. A legfontosabb és egyben legizgalmasabb — költőkről és műfordítókról lévén szó — mégis az: milyen képet kapnak vendégeink a versek fogadtatásáról. A számvetés ez idáig igep kedvező. Barátaink — s ezt nem udvarias frázisok, hanem az őszinte elismerés szavai adják tudtunkra — csodálkoznak. Meglepte őket a személyük és műveik, s általában a költészet iránti ,érdeklődés intenzitása és hatósugara. Sokan közülük hallottak már arról, hogy Magyarországon a líra nemcsak a költők és „irodalmi céhbeliek” elszigetelt ügye, hanem jóval szélesebb körben hódító szenvedély. De más az ilyesmit a helyszínen tapasztalni, mint olvasni, vagy hallani. S mindez nem csupán keretezi, nem Is csak változatos színekkel gazdagítja a nemzetközi találkozó programját. A magyar közönség fogékonysága és érdeklődése a kortárs líra eredményei iránt, a legszorosabban összefügg a megbeszélések egyik legfontosabb témájával. Azzal a kérdéssel, hogy vajon képes-e korunk költészete is hatni az egyéni sorsot is eldöntő történelmitársadalmi folyamatokra, az emberek gondolkodására és cselekedeteire? Ha nagyon röviden kell megfogalmazni a költészet napjai Budapesten részvevőinek ars poeticáját, valahogy így hangozhat: rajtunk is múlik, mit hoz a holnap, merre tart Európa és a világ. Nem kis eredmény, hogy vendégeink — világnézeti és ízlésbeli ellentéteket áthidaló — egységes meggyőződéssel vallják: hisznek a művészet, a versek emberformáló lehetőségeiben és hivatásában, abban, hogy a költők az emberi teljesség igényének kifejezésével, a vágyak, gondok és remények megszólaltatásával hatékonyan segíthetik egy humánus, szép jövő megszületését. Dersi Tamás Eduardas Miezelaitis: Szó Szólok: magas-ívű szemöldöke íj, nyilait beröpiti a szívbe. Szólok vakító sima kebleiről, meredek márványkupolákról. Szólok: haja fodra folyó, zubogó, nap-sajkát úsztat a sodra. Szólok: piruló nap a kedves ajak, a fehér fogakat beragyogja. Szólok: mint lótusz, e homlok olyan, a fülek kicsi tengeri kagylók. % Szólok: ha beszél, patakok nesze kél, madarak dala, lomb susogása. Szólok estéről: akár a mező, ibolyás, mentás, csupa illat. Szólok, hiszen ő igen elbűvölő, dalom ihleti nagyszerű teste. Dicsérem ölelve, lehullva elé, napom, éjem benne keresve. Bronzára borulva, a szája ívén enyhítve, eloltva a szomjam. dicsérem e testet, amelynek a föld összes szépsége az éke, mert mindegyikük kicsi föld, csupa zöld, patakok, ligetek menedéke. Hány föld van e földön! A szó nem elég, a szavaknál többel adózom: a szavaktól hervad a szép, de az én szavaimtól mégsem enyész el. kivirít, kivirít! Segítek magam is. hogy e rét kiviruljon egészen! ölelem, karolom, tele véle karom. Bűn, emberi, nagyszerű vétek! Bűn-párti vagyok: ha a mag kifakad, hímezze ki dúsan a rétet. Nem hagyhatom őt. hogy a drága mezőt a vihar letarolja, megölje! Én a nagy szerelem kenyerét perelem, ami éhet elolt, ami írt ad. Az olyan szerelem .jogait perelem, amilyenről még sosem írtak. Bede Anna fordítása Leonyid Martinov: Szeretem, s ezért Én magát szeretem s ezért a világot újjáteremtem. Vén a világ, sok millió évet élt, sok benne a furcsa, az esetlen, a nevetséges, a suta, az ó, a semmire sem használható. Nézd, a kohók lángolnak, nézd, lesújt egy kalapács, arany és ólom eggyéolvad, eggyéforrasztja a pörölycsapás. Mindennek, ami átmegy a kezünkön, kincseket rejt a gyomra — minden elektronokra esküszöm, én esküszöm minden megbontott atomra! Mát maga miért nem mosolyog reám? Haragszik talán? Vajon mit róhat nekem fel? ...Tudom már. miért neheztel: mert nem formáltam eleddig a fülönfüggőjének párját a kozmikus világenergia parányi forrásává át. Csak nyugalom, kérem, nyugalom! Előbb még meg kell gyógyítanom azt, akit eltorzított a kegyetlen erő, előbb még jogába iktatom azt. akit kisemmizett a lelketlen, s ha örökségébe már visszahelyeztem, ha törvénytelenül kivégeztetíct is életre keltettem — akkor a világot újjá teremtem! Radó György fordítása Parujr Szcvak: íme az autók, amelyek eddig vakon nyüzsögtek, mint cicakölykök: zöld szemültet most sorra kinyitják. Szerte a csend már bontja a tollát, készíti fészkét, Tán ez a hosszas, halk cihelődés tette: a halmok mennek aludni. Részeg az alkony, mint vala Khajjam, részegen átkát szórja az égre. Most a kutyáknak hű ugatása, még az is átok, részeg imádság, kéri az istent: ostromlóin megkönyörüljön. Jő a sötétség-spongya, letörli lassan a táblát, fordul az égbolt, zúzmara csillan: csillagok ezre. Szerte a földön ritka a szó már, ritka is cs halk. Szólnak a fények, rengeteg ablak fényjeleket küld messze az űrbe. Bent csecsemő sír, édesanyánk hív, hogy hazatérjünk, bőgnek a barmok, zúgnak a gépek. Es az a sok-sok fényjel az égen ... Majd amidőn a hangok elültek, fény se világol. megjön az űrből végre a válasz, már amikor alszunk: itt kusza rémkép, ott szelíd álom ... Nékem a rémkép, kedveseimnek halk, szelíd álom. Bede Anna fordítása Guillevic: Ha volna hely... Ha volna hely amely Megnyílnék végül is Annak ki egyre megy csak Meglátni hogy mit is rejt A végső meredek, Túl a láng és a kén örvényes förgetegjén, Ha volna hely amely Megadna néki mindent Hős-volta díjaként, Ki futna meg az áldozattól? Timár György fordítása Salvatore Quasimodo: A feliilimilhätailantold Tartozom neked szerelmes szavakkal vagy olyanokkal tán, melyek naponta felcsendülnek s hangjuk már csöndbe vész. Fél tőlük az emlékezet: bennük könyörtelen jelek ellenséges beszéddé állnak össze s ez a súly a lélekre hull. Az ész zuhanásának hangja nyomja el, szerelmes szavaimat, vagy tán a visszhang kiszámíthatatlan félelme, melynek szorításában szolid suttogásnál halványabbá homályosul a kép. Vagy a láthatatlan iróniát súrolják szavaim, a gúny sötét peremét és immár bekerített életemet, szerelmem. Vagy tán a szín kápráztatja el őket, ha beleütődnek fényfalába az időnek, mely akkor ér hozzád, ha már az én időm nem bir felidézni sötét szerelmet, mely megrendültén elsiratja majd a szépséget s a viharos szakítást a felülmúlhatatlan földdel, szerelmem. Képes Géza fordítása Pablo Picasso 1906-ban még csak 25 éves volt, de sok barátja és tisztelője szerint már akkor is nagy festőművész. Ma, hatvan évvel később, még mindig nagy, újat és megint csak újat kereső, tág horizontokat bejáró. Egyéniségének bélyegét rányomta félévszázad képzőművészetére, szinte nincs olyan irányzat vagy iskola, amely ne vallaná mesteréül, és nincs ország vagy világrész, ahol ne tisztelnék nevét. Egyes művei, mint a békegalambot ábrázoló rajza, a század legfontosabb és legismertebb jelképévé váltak, nagyszabású és bonyolult képei valamennyi moderij. képzőművészeti könyvben megtalálhatók. E nagy festő életútja is tele van mozgalmas fordulókkal. Spanyolországban született 1881-ben, s apja, aki szintén festő volt, már kezdettől a művészpályára nevelte, 1900 —1901-ben látogatott először Párizsba, ahol az impresszionizmus művészete és Toulouse-Lautrec bravúros rajzai gyakorolják rá a legnagyobb hatást. A Montmartre és a Montparnasse kávéházainak életét festi, idealizálás nélkül, drámai őszintességgel. 1904-től kezdve végleg Párizsban telepszik le, ekkor kezdi festeni „kék” képeit, ezeken a külvárosok nyomorgó elesettjei jelennek meg szorongató éjszakai világításban, és szánalmas magányosságban. A következő két-három évben a .,rózsaszín” árnyalat válik uralkodóvá művein, ekkor készülnek gyöngéd körvonalú és törékeny szépségű Harlekin-figurái, a cirkuszosok és a vándorartisták életét rokonszenvvel bemutató kompozíciók. Igazságot szomjazó nyugtalansága azonban nem elégedhetett meg a perifériákra szorultak iránti rokonszenvvel. Az érzelmes képeket festő Picassóból — 1908 körül — türelmetlen és rombolva építő szenvedély lobbant fel, amely aztán végigkísérte egész életében. A néger faszobrok, vagy a kései Cézanne-képek geometriája a valóság mélyebb és igazabb arcát ígérték számára. Megkezdődött az a for- maelemzö és formaépítkezó munka, amelynek eredménye a „kubizmus” lett. Picasso és francia barátja, Braque, elsősorban csendéleteket festettek ezekben az években, a testek és a formák egymásba kulcsolódó játékát, dinamikus elevenségét igyekeztek megragadni. A kubista képek erősen geometrikus formái teljesen felbontották az eddigi ábrázolás törvényeit, ám a formák azóta áthatották a modern civilizáció tárgyi világát; az építészettől — az autókarosszériáig. Picasso művészete a későbbi évtizedekben is egyre változott és gazdagodott. Az 1920-as években az Európában turnézó Orosz Balett, és a számukra zenét komponáló Stra- vinszkij hatására Picasso is elkezdett egy neoklasszikus korszakot, amelyben a népművészet figurái és mesés elemei nagy szerepet kaptak. A húszas-harmincas évek szürrealizmusa Picassót a kollektív hiedelemvilág örökségének, a mítoszoknak újra-felfedezéséhez vezette. A spanyol származású művész ekkor talált vissza szülőföldjének népi világához, a bikaviadalok tradícióihoz, és az arénán folyó küzdelem hősi erejű jelképeihez. A harmincas évek erősödő fasizmusa és a spanyol polgárháború tragédiája alkalmat adtak ahhoz, hogy ezt a mítoszvilágot Picasso ne öncélúan, hanem a humanitás küzdelmeinek és megpróbáltatásainak jelképeként ábrázolja. 1937-ben festette „Guernica” című óriási vásznát, amely életművének koronája, itt összegezöd- tek korábbi korszakainak elvont kutatásai a XX. század gondolkodó és politizáló emberének szenvedélyes leikével. A 85 6VSS PicaSSO a soha nem nyugvó kutatószenvedély, a művészi bátorság, és az emberi nagyság, a békés alkotómunkáért vívott harc egyik eleven szimbóluma. E nagy művész művében a tragikus mellett mindig fontos szerepet játszott a komikus is; az álarc mögé rejtőző, és igazi arcát és érzéseit csak a válságos pillanatokban megmutató Harlekin-figura. Harcolni az igazságért, és felszabadultan játszani, játszva teremteni — ezek azok az erények, amelyeket Picasso oly nagy erővel mutat. Ezért köszönti ót, születésnapján olyan hálával és szeretettel a világ ' <-y.) A „GUERNICA“ Picasso e három és fél méter magas és majd nyolc méter hosszú, szürke, fekete és fehér színű képen azt festette meg, amit átélt, mikor a német repülők, 1937-ben, a spanyol polgárháború idején, bombazáport zúdítottak a védtelen Guernica kisváros polgári lakosságára. A bika itt a fasizmust jelenti, a vadságot, erőszakot (a háborút marokkói csapatokkal és német bombázókkal nyerték meg) •— és a lándzsával keresztüldöfött ló a spanyol nép. A csupasz villanykörte, bántóan éles fényével mintha az óvóhelyek hangulatát idézné fel, a ló alatt a levágott kar a kettétört karddal meg a virág, a bika és a ló feje felett az égre gágogó, kétségbeesetten vergődő liba — minden csupa szimbólum. A téma égrekiáltó szörnyűsége ellenére a kompozíció klasz- szikus: a főcselekmény közepén háromszögbe van összefogva, a levágott kartól, a bal oldali sarokban, a ló fején át a menekülő asszony hátranyújtott lábáig, a jobb, alsó sarokban. A középponti cselekmény mellett az oldalszárnyak — egyrészt a bika és a jajveszékelő asszony a megölt gyermekével, másrészt a két kezét felnyújtó, fejét hátrahajtó asz- szony az égő házban és az ablakon kihajló fáklyát tartó asszonyi alak — egyensúlyban vannak. E festményen szürke hol sárgásnak tetszik és mintha meleg volna, hol meg kékes és hideg. Picasso nem akarja lerázni magáról a francia iskola kifinomult színkultúráját. Ami az élőlények formáinak erőszakos eltorzítását illeti, arra feljogosítja a téma. A karikatúrában megszoktuk, hogy a művész túlozza, amit észre akar vétetni és elhagyja, amit nem érez lényegesnek. Itt Picasso a lelkét tette fel rá, hogy kifejezze ezt a minden emberi mértéken túli kínt, fájdalmat, haragot, tiltakozást. Száz meg száz vázlaton át jutott el, hosszú keresés, tapogatózás után ide, ahol minden vonás maga a tömör erőszak. (Rudolf Broby-Johanson jellemzése alapján) Alkonyaikor
