Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-18 / 246. szám

Régi tapasztalatokhoz új feladatok PEST NEGYEI HIPIAP KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM 1966. OKTOBER 18., KEDD A IX. kongresszus tiszteletére Háromszázezer forint értékű felajánlás a Cipőipari Vállalat üzemében Az új gazdasági mechaniz­mus mélyreható ösztönzést nyújt a termelés jobb, hatéko­nyabb megszervezésére. Főleg olyan módok és eszközök al­kalmazásával kell magasabb produktumot elérni, amihez nem szükségesek nagyobbmér- vű beruházások. Az útkeresés jelei máris mutatkoznak. Töb­bek között üzemeink, termelé­sük bővítése érdekében igen komolyan foglalkoznak a be­dolgozó-rendszer kiépítésével. A Cegléd és Környéke Házi­ipari Szövetkezetben az ezzel kapcsolatos kérdés már egyál­talán nem okoz meglepetést. — Szövetkezetünk kezdettől fogva a bedolgozók munkájára alapozódott — mondja Kollár Klára, a szövetkezet elnöke. szont nagyon kellene a túlsá­gosan széjjelszórt, sokszor igen magas bérű raktárak, a kon­fekció, és a többi részlegek központosítására. Évek hosszú során át annyit végre sikerült elérni, hogy gépkocsit kaptak, így a vidékieknek nem kell „batyuzniuk” a munkát. A szövetkezet a kedvezőtlen adottságok ellenére elég jó munkát végzett. A mostani tervidőszak exportteljesítése 112 százalék, a helyiipari még ezt is felülmúja: százhetven százalék. Négy szocialista brigádjuk nagyban hozzájárult a szép eredményhez. A kongresszusi verseny célkitűzéseit bedolgo­zóik leginkább minőségi mun­kájukkal és a szállítási határ­idők pontos betartásával segí­tik. Az új mechanizmus fő­ként a szolgáltatásoknál és az üzleteinkben eladásra kerülő áruk tekintetében állít eléjük fokozottabb követelményeket. Számításukban van a forga­lom és választék bővítése a le­hető legjobb és legdivatosabb kollekciókkal. Kedvezményeset, itt van mindkét papír. Azután emeletesre tupíro- zott kislány ringatta oda ma­gát — Legyen szíves, vásárol­jon nekünk három első osz­tályú jegyet Budapestig. Itt a pénz. A látottakon fellelkesül­ve ötven év körüli, táskás ember két rendes árú jegy megváltására adott megbízást Vácra és egy kosztümös asz- szonyság is megkérte a fiút jegyváltásra. A másik fiatalembernek sem lehetett oka a panaszra. Az ő kezébe is nyomtak két százast. — Vegyen két jegyet ne­künk Sátoraljaújhelyre, Buda­pesten keresztül, legyen már szíves, fiam! A vasutas kinézésű csak annyit kért, hogy bélyegez­tesse le a szabadj egyét. A lo­bogó hajú, szőke hölgy a kedves mamával Dömsödre utazott és csizmás atyánkfia tréfásan jegyezte meg, hogy tapasztalatcserére igyekszik Dombóvárra... Lebbent a függöny. A pénz­tárosnő kinyitotta az abla­kokat. Az első fiatalember egymás után sorolta. — Két jegyet kérek szabad- ságoslevélre Körmendre, hár­mat, elsőosztályút, Budapest­re... — így folytatta, s vé­gül fél marék jeggyel távozott a pénztártól. Megelégedetten láttam, hogy milyen gondosan osztogatja a jegyeket a „tár­sadalmi IBUSZ-boy”. A másik ifjú is eltöltött vagy tíz percet, mire a tizen­nyolc jegyet megkapta. A pénztár környéke lassan el­néptelenedett. Szerényen lép­tem oda magam is. — Retúrjegyet kérek Abonyba! — S jól behúztam a nyakam. Vártam, hogy a pénztárosnő ingerülten rám szól. — Csak? Csak ennyi az egész?!! Erik — Alig másfél éve, hogy Ceg­léden a Cipőipari Vállalat dol­gozói társadalmi munkában felépítették új üzemegységü­ket. Ez a munkahely tága­sabb, kedvezőbb, emberibb feltételeket biztosít a réginél a dolgozók munkájához. A fiata­lok igen sok tennivalóból ki­vették eddig is a részüket. — Az új, üzemrészbe kerül­ve, az első hetekben sok ba­junk volt a fiatalok munkafe­gyelmével — mondotta Koncz Mária, a telep KISZ-titkára. — A munkaidő tekintélyes részét sokan „lógással” töltötték el, és ez bizony a teljesítményü­kön nagyon meglátszott. Hogy ezt az állapotot megszüntes­sük, az üzemi KISZ kezdemé­nyezésére tízperces mozgalmat indítottunk. Ez tulajdonkép­pen azt jelentette, hogy a dol­gozók munkaidő alatt kétszer 5—5 percre hagyhatják el a munkahelyüket. A mozgalom bevált. A Cipőipari Vállalatnál ti­zenegy brigád dolgozik. Közülük kettő háromszor, illetve négyszer nyerte már el a szocialista brigád címet, egy pedig most, a kongresszusi verseny ide­jén küzd ezért, a címért. — KÍSZ-istáink a. nemrég elkészült akcióprogramjukban a munka mellett húsz-húsz óra társadalmi munka teljesí­tését vállalták — említette a KISZ-titkár. — Ennek teljesí­tésére számtalan lehetőségünk adódik. Felsőgödön földmun­kát végeztünk. Százhalombat­tán üzemrész építésénél segéd­keztünk, Szűcs-telepen az ár­vízkárosultaknak épülő házak felhúzásán segédkeztünk. Tár­sadalmi munkában végezzük el most a vállalatunk telepé­nek és környékének tisztántar­tását is. A fiatalok a társadalmi munkaakciók mellett ko­moly gondot fordítanak a politikai, a kulturális és a sportélet szervezésére is. A vállalat nagyon szép, tágas kultúrteremmel rendelkezik, de a színpadon még nincs ki­nek fellépni: a színjátszó cso­port ugyanis felbomlott. A fia­talok elhatározták most, hogy népi tánccsoportot alakítanak, ennek a működése talán nem fog dugába dőlni, több sike­rük és több energiájuk is lesz. Gyakran rendeznek klubdél­utánokat, melyekre termelő­szövetkezeti KISZ-tagokat is meg szoktak hívni. Sportéle­tük is elég élénk. Még most ősszel hozzákezdenek új röp­labdapályájuk megépítéséhez. A fiatalok elküldték nevezésü­ket a hamarosan lebonyolítás­ra kerülő hárompróbás atlé­tikai versenyre is. A fiúk ösz- szetett honvédelmi versenyen belül a lövészversenyre ké­szülnek. Az üzem KlSZ-alap- szervezete a sorkötelesek szá­mára akadályversennyel egy­bekötött laktanya-látogatást tervez. Hamarosan megindul a Ci­pőipari Vállalat KISZ- alapszervezctében a politi­kai oktatás. Szabad párt- napokat, kül- és belpoli­tikai tájékoztatókat, vala­mint a kommunista ifjúsá­gi mozgalom hőseiről szóló előadásokat hallgat­hatnak. Az előadások és a jelentkezé­sek szervezését már megkezd­ték. — Pillanatnyilag valameny- nyi fiatalunkat ' a IX. párt- kongresszusra való felkészü­lés foglalkoztatja. Az üzem felajánlásaiba a fiatalok is egytől egyig bekapcsolódtak — mondotta Koncz Mária. — Vállaltuk a munka minőségé­nek javítását, és azt, hogy a műszaki és a gondatlanságból adódó selejtet 19—20 százalék­ról nyolc százalékra csök­kentjük. — Október végéig behozzuk anyaghiány okozta lemaradá­sunkat, és az üzem napi tel­jesítményét 1500 párra emel­jük. Az önköltséget is megpró­báljuk csökkenteni és tovább­ra sem lépjük át a felhasz­nálható segédanyag-normát. A fiatal, vagy a kezdő dol­gozók számára a kulcsgé­peken dolgozók vállalták munkamódszereik átadá­sát. A munkaidő alatt a száz százaléknál gyengébb teljesítményt nyújtókat szintén munkamódszer- átadással próbáljuk segíte­ni. A vállalásokból az admi­nisztrációs dolgozók is részt kértek. Elvállalták a brigá­dok patronálását és a bri­gádnapló vezetését. Mindent egybevetve a kongresszusi fel­ajánlás meghaladja a három- százezer forintot. Reméljük, | sikerül teljesíteni, amit elha­tároztunk — fejezte be s be­szélgetést a Cipőipari Vállalat KISZ-titkára. (bíró) Xem ők voltak Nem a Ceglédi Vasipari és Elektromos Ktsz elnöke és műszaki vezetője a főszerep­lője annak az írásnak, amely Kontárok címmel lapunk ok­tóber 5-i számában megje­lent fiktív témájú és nevű szereplőkkel. Kézilabda NR. II. Ceglédi Építők—Szarvas 19:13 (8:6). Ceglédi Építők: Zsíros, Sza- lisznyó, Tukacs, Nagy, Bálint, Juhász, Jónás, Godó, Rossi, Nagy. Edző: Budai Zoltán. Az első félidőben gyengéb­ben kezdtek az Építők, sok volt a pontatlan kapura do­bás és kevesebb gól lett. Kez­dés után három perc alatt Tukacs nem dob be egy he­test és három óriási gólhely­zet marad ki. Az első gólt Jónás dobja 7-esből. Nem so­káig örülhettünk a vezetés­nek, mert Szarvas feljön és rövid idő alatt l:4-re elhúz. A pályán is, nézőtéren is nagy az izgalom. Az Építők maguk­ra találnak és a félidő végé­re az eredmény: 8:6 javunk­ra. A második félidő kezdése után Jónás óriási bombát dob. Szarvas ismét szorongat és a vezetést is átveszi. Hul­lámzó játékban 13:13 az ered­mény. Már úgy látszik, hogy meg kell a döntetlennel elé­gedni, mikor a ceglédiek szebbnél szebb támadásokat indítanak — eredményesen. Az izzó légkörben szorosan zárunk és viharos támadáso­kat indítunk. Szarvas már több gólt nem tud dobni. Vé­gül a közönség lelkes biztatá­sa közben remek küzdelem­ben kialakul a végeredmény: 19:13. A győztes csapatból ne­héz kiemelni a legjobbakat — hiszen valamennyien rászol­gáltak a dicséretre — mégis Szalisznyó, Tukacs, Jónás és Bálint az óriási küzdelemben kiemelkedtek a mezőnyből. Góldobók: Jónás és Bálint 5—5, Tukacs 3, Vass és Rossi 2—2. Ceglédi Vasutas SE—MGM Debrecen 4:2 (3:0) Ceglédi VSE: Kovács, Cseh, Oláh, Kozma, Csontos, Tóth, Markó, Kökény, Darázs, Pin­tér, Liptai. Edző: Darányi Miklós. Új aiildséfjholt nyílt a illisseí *Hon Nemrégiben önkiszolgá bolt nyílt meg a Mizsei úto A környék lakói — főleg szeszipar és a kenyérgyár do gozói örültek ennek az új, régebbinél jóval nagyobb szebb élelmiszerboltnak. A régi üzlet helyén most jászkarajenői Üj Barázda T. nyitott zöldségboltot. Másnaponként kapják ! zöldségféléket a tsz-ből. Jele: j leg almát, burgonyát, hág; j mát, paprikát és káposztafél ! két árusítanak. A közeljövőbe megkezdik a csirke és a toj értékesítését is. Vasárnap k vételével minden nap f nyolctól délután fél négyig ta nyitva a bolt, s így a kétm szakos dolgozók is megvás Tolhatják a főznivalókat. (csernák) A me:őgazdaságban dolgozó nők a párthatározat tükrében Az Abonyi Pártbizottság é? községi nőtanács közös rend zésében ankétot tartanak ke den, október 18-án délután órai kezdettel a községi pái házban. Az ankét témája: mezőgazdaságban dolgozó ni helyzete a párthatározat tű rében. Az ankét vitaindító előad sát dr. Somodi István, a kö ségi pártbizottság titkára tai ja. ír I Iróvsndégünk: MOCSÁR GÁBOR Ma este hat órakor a H maki esték kulturális es ménysorozata keretében isrn irodalmi estre kerül sor a ce lédi Kossuth Szálló pálmaker) jében. Ez alkalommal Mocsár Gól bor, a szegedi írócsoport titka! ra lesz az est vendége — a Pa vatoll, és a Pirostövű nád cl mű kötetek szerzője. Az írj tíalmi est programja Alfök valóság címmel Tiszatáj-e: Régen vártuk már ezt győzelmet! Izgalmasan im dúlt a játék, mert az els percben már kecsegtet helyzet alakult ki. Máj Csontos szabadrúgása a sói falról Kökény elé pattan é nagy lövését alig tudja vé deni a debreceni kapui Bal oldalunkon viharzik < a debreceni jobbszélső, vt dóink helyén vannak és ei lentámadásba lendülnek. Li% tai lágyan ad be és Daráz nagy bombát lő, 1:0 a ja vunkra. A játék színessé válik: hullámzó támadások Mindkét kapu előtt va) helyzet. Rövid időre a Deb récén veszi át az irányi tást, de a mieink kémé nyen tartják magukat. A 3! percben Kökény ragyog labdájával Liptai balról ha talmas gólt lő, 2:0. Csonté 25 méteres bombáját ali tudja védeni a debreceni ka pus. Keményebbé válik debreceniek játéka és a bír két játékost felír. Pinté szabadrúgását a kapus csa öklözni tudja, Kökény fei ismeri a helyzetet és nag gólt Jő, 3:0. Nagy irammal kezdődik második félidő. Mindkét ke pu előtt van helyzet. Ti madunk és a debreceni kap előtt nagy kavarodás les Markó Kökény elé gur és Kökény védhetetíen gó rúg, 4:0. Kezdés után na£ nyomás alatt vagyunk. Csa a kapufa ment meg a góltó Liptai lövésszerű beadásé Darázs nem tudja elcsípn Védelmünk kihagy és kt gólt kapunk. Markó, máj Kökény előtt nyílik még 1< hetőség, de nem sikerül £ akciójuk. A ceglédiek megé: demelték a győzelmet, helyzetek alapján még ni gyobb gólarányban is. Jt Kovács, Pintér, Kökény i Liptai, valamint Csontos i Cseh. Jelenleg 14 állandó, és 60 bedolgozó tagja van Abonyban a Háziipari Szövetkezetnek. A tanácsháza alatti műhely­ben Szikszai Jánosné és Egervári Mártonné a Ceglédről érkezett szabványcsomagokat rendezik. (Kcp, szöveg: Jakab Zoltán) — Olyanok vállalnak nálunk munkái illetve tagságot, akik családi, vagy más ok folytán nem tudnának szervezett üze­mi termelésben részt venni. Létszámukat tekintve csupán a ceglédiek szinte egy gyárat töltenének ki. A szövetkezet jellegéből adódóan természete­sen erre nincs szükség. Égy komolyabb üzletház vi­Egy kis szívesség Legalább húszán várako­zunk a vasúti pénztár előtt. Többszörösen áldom a vélet­lent, hogy csak két fiatalem­ber áll előttem. Nem kell el­készülni hosszas, idegesítő vá­rakozásra, nem kell izgulni azért, hogy éppen a jegyvál­tás miatt lemaradok a vonat­ról... A pénztárosnő még nem is Jebbentette félre az ablak függönyét, amikor jóképű kis- katona óvakodik oda az előt­tem álló fiatalemberhez. — Sanyikám! Vegyél ne­kem két jegyet Körmendre! Köszönetünket fejezzü/k ki ro­konainknak, jó szomszéd a i nknak. temeröseinknek, a nyugdíjas vas­utaskart ár soknak, akik felejt­hetetlen emlékű férjem. édes­apám és nagyapánk, déd nagy­apánk és testvérem; Id. Róna­széki Lajos temetésén megje­lentek, részvétükkel bánatunk­ban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek, özv. id. Róna­széki Lajosné és a gyászoló család. Ezúton mondunk hálás köszö­netét rokonainknak, ismerőseink- ■nek. szomszédainknak, a Dózsa Népe Tsz vezetőségének és tag­ságának, a kertészeti brigád tagjainak, akik szeretett jó fér­jem, édesapánk. nagyapánk és testvérem: id. Pintér Pál te­metésén megjelentek, részvétük­kel nagy bánatunkban osztoznak, sírjára koszorút, virágot helyez­tek. özv. id. Pin'tér Pálné és családja. Hálás köszönetünket fejezzük ki rokonainknak» ismerőseink nek, szomszédainknak, akik sze­retett jó édesanyánk. nagy­anyánk, dédnagyanyánk özv. Fül© Jánosné szül. Sütő Lidia temetésén megjelentek, részvé­tüket nyilvánították, sírjára ko­szorút. virágot helyeztek. Köszönetünket fejezzük ki rokon a m ki iák. i sím erősei n knek szomszédainknak a Bács megyei Építőipari Vállalat vezetőségé­nek és munkatársainak, a Cég lédi Hulladékgyűjtő Vállalat ve zetősé gének és dolgozóinak, akik szeretett férjem és édes­apánk* id. Kistamás Ferenc te m-etésén megjelentek, részvétük­kel nagy fájdalmunkban osz­toztak és sírjára koszorút vi rágot helyeztek. özv. id. Kis­tamás Ferencné. K istám ás Fe ' renc és ’«a Iád ja. Szabó József né *9 családja. A BÁBU Nem a játékbol­tok nélkülözhetet­len díszeiről van szó. Ez a bábú nem a csitri lá­nyok gyerekes ál­ma. A háztáji kuko- ricatermelés jól bevágott. Bár a vetés elkésett majd három he­tet, Terka néni udvarára egész kocsiravaló szé­pen sárguló kuko­rica került. A fo­gató s először hu­szonnégy mázsára becsülte, amikor azonban felhaj­totta a kötelezően kijáró három deci bort, megesküdött arra, hogy érde­mes lenne meg­mérni a termést —, mert mérget rá, hogy bőven meglenne vagy harminc mázsa is! Egy napot, egy éjszakát szikkadt a kukorica az ud­var sarkában. Te­réz néni odahúzó­dott a domb tövé­be gyalogszékével és nagy türelem­mel válogatni kezdte. Jobbra kerültek a szép egészséges csövek, balra az éretlenek, és kü­lön kosárba azok, amelyeket fejcsó- válás nélkül nem lehetett megnézni, s amelyeket Teréz néni nem restellt megsimogatni. Az éretlen ku- Itorica a kamra sarkába került és az öregasszony a süldőnek is ked­veskedett egy-egy csővel. Az érett csövek helye a padlás. Utoljára került sor a ko­sárba rakott ku­koricára. Terka néni gon­dosan lehúzogat­ta a csuhét. Aztán nyolc-tíz csövet összefogott, a csu­hánál fogva szé­pen összekötötte, de olyan ügyesen, hogy a csomóba kötött kukorica- csuhé öklömnyi babafejet formá­zott. — No, látja, ez a bábu! Így ne­vezte még a nagy­anyám is! “ De hát mi célja ennek a já­téknak? — Ma már semmi! Valami­kor azért válogat­ták ki a legszebb csöveket, mert bábuba kötve gondosan fel­akasztva a padlá­son a gerendára, ez volt a követ­kező esztendőre a vetőmag. — Most ilyen nincs! A termelő- szövetkezet gépei szántanak, vetnek és a vetőmagot is a közös gazdaság adja. A mi dol­gunk csak akkor kezdődik, amikor indul a kapálás. — Hát, akkor, minek a bábuké­szítés? — Majd, ha maga megéri a hetven esztendőt, akkor meg fogja érteni: öreg em­ber ragaszkodik ahhoz, amit a szü­leitől tanult! Még akkor is, ha an­nak semmi értel­me nincsen. Szo­kás ... (rossi) lesz. +P+0+R+T A Óriási küzdelem — nehéz győzelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom