Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-09 / 187. szám

1966. AUGUSZTUS 9., KEDD r*** ts terei 3 BUDAPEST Átadta megbízólevelét az új román nagykövet Kisházi Ödön, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke hétfőn fogadta Dumitru Turcus rend­kívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Román Szocia­lista Köztársaság új magyar- országi nagykövetét, aki átad­ta megbízólevelét. Gondolatok a kongresszus előtt <» Mit mondanának? SZEGED Grúz vendégművészek A szegedi szabadtéri játé­kokon augusztus 14-től 20-ig vendégszerepei a grúz állami opera és balettszínház csak­nem száztagú balettegyüttese. Két-két előadáson mutatják be. A. Macsavariani: Otelló­ját és D. Toradze: Gordáját. TIHANY A százezredik... A tihanyi múzeumban a legnépszerűbb kiállítás Egry József Kossuth-díjas festőmű­vesz gyűjteményes tárlata. A Balaton halhatatlan festőjének teljes életművét itt állították ki. A kiállításon hétfőn a százezredik látogatót fogad­ták. AZ EGYSZERŰNEK TÜNÖ KÉRDÉST, MIT MONDANÁ­NAK AZ MSZMP SORON KŐVETKEZŐ KONGRESSZU­SÁN, MELYEK AZOK A GONDOK ÉS PROBLÉMÁK, AME­LYEKET FONTOSNAK TARTANÄNAK A KONGRESSZUS KÜLDÖTTEI ELÉ TÁRNI, MOST A PEST MEGYEI TA­NÁCS NÉHÁNY FIATAL MUNKATÁRSÁNAK TESSZÜK FEL. Irány Erfurt! Elindult az első magyar tzállítmány az erfurti nemzet­közi kertészeti kiállítás har­madik, augusztus 13-án kez­dődő eredménybemutatójára. A camionban hétszáz cserép dísznövényt küldtek. Az er­furti cserepes dísznövény-ver­senyen Magyarország 12 nö­vényfajjal vesz részt. I VASÁRNAP A PALATÍNUSON + A Margitsziget gyöngye a híres-neves Palatínus. Ide vándorolnak el a fővárosiak a fülleszto melegben enyhülést keresni. S hogy milyen ez az enyhülés? Bizony nem mindig olyan, mint amilyennek otthon elképzelik. Néha a vizet is ke­resni kell a hat medencében, annyi a fürdözö. Mint szardí- niás dobozban, úgy préselőd­nek, a gyepszőnyegből is nem­ritkán csak tenyérnyi foltok maradnak szabadon. Azért így is kedvenc a „Pala”. A hatal­mas lombkoronájú fák hús ár-^ nyékot vetnek, gyógymeden-\ céinek vize világhírű. Erre az ^ idényre új ruhát kapott a 100§ méteres nagymedence, több-§ színű csempével. Akik Budapestre látogatnak\ akár külföldről, akár vidékről,§ ritkán kerülik el a népszerűi Palatínust. \ Vállalat. Bizonyára ismerik azokat az alma, barack és más pálinkafajtákat, amelyek új­fajta, ízléses dobozos csoma­golásukkal tűntek fel nemrég a boltokban, s amelyeket szin­tén a megyei Szeszipari Válla­lat hozott forgalomba. A Li­kőripari Vállalat most meg­vonta a megyei üzemtől a pa­lackozási lehetőséget... Más. A ceglédi Cipőipari Vállalat egy pár gyerekcipőre 2,4 tímá­réi kevesebb bőrt kapott a szabványnál. (Ezek voltak azok a gyerekcipők, amelyek miatt utóbb egy képviselő a Parlamentben interpellált.) A történet folytatása bíztató: a vállalat nemrég — és tudomá­som szerint először fordul ilyen elő a tanácsi ipar hazai történetében — kijelentette, hogy csak a szabvány szerint hajlandó a jövőben cipőt gyár­tani. Mindhárom példából ki­tűnik az a furcsa helyzet, hogy a gazdasági versenytárs egyben gazdasági felügyeletet is gyakorol. — Ha nem is azonos, de hasonló problémák merülnek fel a mezőgazdaság­ban — veszi át a szót dr. Böl- kény János a mezőgazdasági osztály főelőadója. — Nálunk az okoz súlyos gondot, hogy azonos szerv gyakorolja a gaz­dasági és hatósági irányítást. Elmondanám a kongresszu­son, hogy ez nem részletkér­dés, véleményem szerint komplex problémáról van szó. A gyenge szövetkezetekben, de még a jól menőkben is na­gyon nehéz megtartani a munkaerőt. Az elöregedés problémája közismert. Az már újabb jelenség, hogy a szövet­kezeti tagok igyekeznek ki­lépni, hogy ugyanott, mint szövetkezeti alkalmazottak dolgozzanak tovább. Miért van ez így? Az előbb említett tendencia, a termelőszövetke­zeti tag és termelőszövetkezeti alkalmazott közötti ellent­mondás bizonyítja, hogy az el­vándorlás nem elsősorban a kulturális feltételek hiányá­nak következménye. Az al­kalmazottaknak falun más és jobb a szociális helyzete, mint a tsz-tagnak. S ha nem akar­juk, hogy szövetkezeteink ki­haljanak vagy elöregedjenek — mert tény, hogy a jelenlegi gépesítési lehetőségek mellett a tsz-ek még sokáig a jelenle­gi fizikai munkaerő mennyi­ségét igénylik —, meg kell oldani véglegesen a mezőgaz­dasági dolgozók társadalom- biztosítását. Erre azt lehet felelni, jó, de miből? Valóban, az ember mindig azt hallja: adjatok! adjatok! De adni csak akkor lehet, ha van mi­ből. Nem íróasztal mellett ta­láltuk ki, a termelőszövetke­zetekben javasolták, mi lenne, ha a földjáradék összegét ajánlanák fel társadalombiz­tosítási alapra? S ha ez ke­vésnek bizonyulna, a feloszt­ható jövedelem 2%-át, a mű­velődési és szociális alapra tartalékolt összeget kellene megemelni. Javaslat, amin gondolkodni kell. A segédüzemekről. Azért tartjuk túlhaladottnak a rájuk vonatkozó jogszabályt, mert a segédüzemek létreho­zására az élet, a gazdasági érdekek kényszerítették a szö­vetkezeteket, az, hogy munka- alkalmat kell biztosítani az embereknek, s az, hogy ha a szövetkezet nem akar vissza­fejlődni, havonta kell fizetni a dolgozóit. Az ellentmondás gyökerét abban látom a taná­csok oldaláról nézve, hogy a tanácsoknak jelenleg gazdasá­gi irányítónak és hatósági irá­nyítónak kell lenniük egy­szerre. — Hadd beszéljek én is ha­sonló ellentmondásról — szól közbe Borisz József közgaz­dász, az ipari osztály főelő­adója, aki egyébként a jelen­levők között a legfiatalabb. A szolgáltató iparról, a tanácsi festő és tisztító üzemekről van szó. Ezek az üzemek rá­fizetéssel, és mint ilyenek, ál­lami dotációval működnek. A tanács szorgalmazza, hogy minél jobban lássák el a la­kosságot, hiszen ezt követelik az igények. Igen ám, de ha az illető üzem túlteljesíti tervét, akkor a túlteljesítésből szár­mazó összeg dotációját már nem vállalja senki. Végered­ményben: ha jól dolgoznak, ha kielégítik a lakosság igé­nyeit, akkor dolgoznak rosz- szul. Ez természetesen csak kis ügy, de ha példának fog­juk fel, azt hiszem, nem rossz. Padányi Anna—Nádas Péter Ikerfoga Imák Gazdasági vezetőkkel be­szélgetve eléggé általános tapasztalat: a gazdaságirá­nyítási rendszer reformjával kapcsolatban csak szigorú értelemben vett gazdasági kérdésekről, kategóriákról hallunk. Arról, ösztönzők­ről, értéktörvényről, a piac nagyobb szabadságáról, koc­kázatról, érdekeltségről igen gyakran beszélünk — ez nem is hiba —, ám nem vizs­gáljuk eléggé azokat a szá­lakat, amelyek az áru ter­melésével, értékesítésével összefüggő folyamatokat a társadalmi-politikai élet egé­szével összekötik. Más szó­val: érdemes alaposabban kutatni, milyen hatással lesz a szocialista demokrácia fej­lődésére a gazdaságirányítá­si rendszer reformja. Mert — más összefüggésekről most nem beszélve — a reform nagy politikai haszna-jelen- tősége ebben van. Bizonyos, hogy az erősen centraiizáit, központilag irá­nyított gazdaság kedvezőt­lenül, a sokoldalúbb önren­delkezési jogot, nagyobb cse­lekvési szabadságot adó új mechanizmus viszont ser­kentően, éltetőén hat a szo­cialista demokráciára. A de­mokrácia különféle fórumait már megteremtettük. Gyűlés, tanácskozás, társadalmi szer­vezet, ahol véleményt lehet mondani, ahol megvitatha­tok a közélet ügyei, elégsé­ges — néha már fölös — számban vannak. Mit ér azonban a bizottságban, a gyűlésen elmondott szó. ha a közélet — s ez elkerülhe­tetlen — a gazdaságnak meg­felelően centralizált. mint­egy folytatása a gazdálko­dásnak? A magunk gyakor­latából, hétköznapjainkból tudjuk, hogy míg a gazda­ságban valamely legegysze­rűbb ügy eldöntéséhez fő­hatósági hozzájárulás kell, ugyanúgy az egyes állam­polgár is csak mérsékelten szólhat bele közvetlenül a közügyekbe. Márpedig a szo­cialista demokrácia egyik lényeges része, feltétele, hogy az állampolgárok minél több dologban mondjanak véle­ményt, magúké gyanánt ke­zeljék a közügyeket, sok ész­revételük, javaslatuk legyen. Így válhat csak a közügy azzá, ami a neve, s így kerülhet­nek egészen közvetlen kap­csolatba az irányító intéz­mények az állampolgárok millióival. Bizonyos, hogy a gazda­ságirányítási rendszer re­formja, az új mechanizmus ehhez kedvező hátteret te­remt a gazdaságban. Tar­talmat, hatáskört kapnak olyan szervek, amelyeknek eddig — mert tőlük oly kevés­sé függött a döntés — csak formáik voltak, s igényelt, ám hiányzó belső lényegük. S ezzel gyakorlati értelmet nyernek azok a jogok, ame­lyek minden embert eddig is megillettek, de gyakorlá­suknak útját állta a min­denre kiható centrális irá­nyítás. Természetesen nem válto­zik majd meg minden má­ról holnapra, s nem is kell mindennek megváltoznia: életrendünk alapja ezután is az egyetlen elképzelhető he­lyes elv, felfogás és gyakor­lat, a demokratikus cent­ralizmus marad. Csakhogy az új mechanizmus keretében kialakuló új feltételek kö­zött — s ez erőteljesen hat majd a közélet minden terü­letére — az eddiginél na­gyobb hangsúlyt kap a de­mokratikus és csak az indo­kolt határok között szabályoz a centralizmus. Mert szabá­lyoznia feltétlen kell, min­dig és mindenkor, ahol és amikor a nagy és a szűkebb közösség érdekeltségét kell mérni, hogy a döntés min­denkor az összességet szol­gálja a kisebbséggel szem­ben. Igaz viszont az is, hogy a szélesebb, sokoldalúbb de­mokratizmus még a központi irányításra, a központi dön­tésre is serkentően hat. meg­könnyíti a felelősséggel tar­tozókat az elhatározásban. Uj, korszerűbb irányítási rendszer a gazdaságban — kiteljesedettebb demokratiz­mus a közéletben: együvé tartozó, ikerfogalmak. El­végzésre váró. következetes munkánk testesül majd meg benne. Lantos László ESZTERGOM A magyar népművészet gyöngyszemei „A magyar népművészet gyöngyszemei” címmel au­gusztus 27-én és 28-án ren­dezik meg Esztergomban a földművesszövetkezeti népi táncegyüttesek első, országos találkozóját. Tizenöt szakma — tanulót keres A kisiparosok ebben az év­ben az új tanévre 4800 tanuló felvételét készítettéle elő. A tanulószerződtetések most foly­nak és augusztus 15-én zárul­nak le. A kisiparban szerződött ta­nulók vidéken elsősorban az építőipari szakmákat válasz­tották. A fiúk főként a kőmű­ves és a szobafestő szakmát sajátítják el, a lányok viszont a női szabó és fodrász szakma iránt érdeklődnek. Szükség volna tanulókra az aranyozó, címfestő, hangszer- készítő, gázvezetékszerelő, te­tőfedő, zománcozó, kalapos, vízvezetékszerelő, látszerész, központi fűtésszerelő, faszob­rász, faesztergályocs, bronzmű­ves, fűzőkészítő és cipész szak­mában. Azok a fiatalok, akik a kisiparban akarnak szakmát tanulni, a KIOSZ szervezetek­nél jelentkezhetnek. '"yy‘'"‘""""‘'-"-"jr''-'''"S"""Sy'""S.,rZfSSSSSSSS/SSSSS//SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfS/S///SSSSSS/SfSSS/SSSSSSS/S/SSSSSSSSSSSSSS//SSSSf/S/rSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSS/SSSS/SSffSSSfSSVl' Zsúfolt a gyepszőnyeg Piaci zsongás — Asszonyom, ha nem vásárol, ha itt hagy, felszökik a vérnyomásom — hal­lom a kispesti piacon a ráckevei „Aranykalász” standvezetőjének, hang­ját. — Uram, nem lehet közömbös — ez egy tar férfinak szólt —, vessen egy nyájas pillantást e mesés portékára. — Nem tetszik a paradicsom — szólt kurtán a férfi. — Micsoda?! Rossz szögből tetszik nézni! Legények! A paradicsomot át­rakni balról jobbra. Rossz a horizont. — Kedves barátom, ön sem ússza meg szárazon (nem is akartam). — Járuljon ön is az úr asztalához. Ne­kem vevőmegállító jogom van — mondja kedélyesen a rátermett, fürge kereskedő. — Mi hír, hogy gazdálkodnak a kevi Aranykalászban? — kérdeztem, majd bemutatkoztam. Úgy tett ő is. — Cirbusz... — Szabad még egyszer? — Cirbusz György — ismételte és várta, hogy reagálok? Egyesek kételkednek neve hallatára. Azt hiszik, tréfál. Meglepett engem is, de nem mutattam. Ilyen névvel nem lehetne valaki sem miniszter, sem pe­dagógus. De piacon a Cirbusz név hat, mint a varázsige. Cirbusz úr barátsága jeléül behí­vott a kis irodába, feketéztünk és élete egy-egy eseményéről, meg a piacról esett szó: A Regnum Marianumban érettségiz­tem és a standon kötöttem ki. Ha ezt a zsongást nem hallhatnám, végem volna. Azonban a vevőkkel való foglal­kozás csak töredéke a munkámnak. Itt, kérem, milliós értékek forognak. Az Aranykalászé a stand, de ide küldi a Mátravidék is a mákját, Magyarcsanád a burgonyát, hagymát, Szigetbecse a baromfit, gyümölcsöt. Az áru mozgatá­sa a fő dolog. Iskolákat, intézménye­ket látok el. Enyém a „Markó” is. Szil­vafakorom óta kereskedő vagyok, szé­les körű kapcsolataim vannak. Enélkül alszik az üzlet. A napokban tanúként idéztek a bíróságra. Azt kérdezték: Ha vidékről árut hoznak, mi az első teen­dőm? — Mivel az emberek egész éjjel úton voltak, étellel, itallal kínálom őket. — Ezt hogy gondolja? — kérdezte a bíró. — Kérem, az újságok hozták, hogy vendégül láttuk az argentin kereske­delmi küldöttséget, a kereskedelmi kapcsolat kimélyitése végett. Meg azért, mert a hosszú úton megéheztek. Hát a magyarcsanádiak nem éheznek meg? Nekem ők az argentin küldöttség. Az áru után tisztességes százalékot kapok. Érdekem, hogy megnyerjem magamnak az embereket. ' — Mennyit keres? — 6000-et havonta. De, bíró úr, azt is tessék kérdezni, mennyit dolgozom. Nálunk a munlca hajtja önmagát. Ezt csak az tudja igazán, aki belülről látja a kereskedelmet. — Köszönöm Cirbusz, elmehet. Fiatal férfi érkezett az V. kerületi Tanácstól: 2500 seprűt rendelek a hét végére. — Megkapja — vágja rá Cirbusz. Észreveszik, hogy értetlenül bámulok rájuk. — Ne csodálkozzon — világosít fel a tanácsbeli — kell augusztus 20-ára. A házkezelőség ilyenkor takarít... No, minden jót, szombaton jövünk. — A seprű jó üzlet? — érdeklődöm. — Kérem, a seprűvel kapcsolatban volt egyszer, egy merész vállalkozásom. Nem magamért, az egyik tsz-ért tettem. Az ígért munkaegység értékét nem bír­ták kifizetni. Már Budapesten lehullott az első hó. Gondoltam egyet, táviratoz­tam az illető tsz-nek: „Álljatok rá a seprűre! 30 000 darab seprűt kérek! Cirbusz.” Telefon ide-oda: „Itt Cir­busz .. . Hívják vissza Cirbuszt." Az egész Nagy-Budapest a seprűvel volt el­foglalva. A rendelést felvettem, de a seprűnek akkor még nyele sem volt. Végül a tsz is egyenesbe jött és Buda­pest is seperhetett. Bajusz Károly, a nagykörösiek stand­vezetője lépett a kis helyiségbe. Azt hoztuk szóba, hogy a piaci árus mennyi jó ötletet adhat a magasabb fórumok­nak ... — Ha megkérdeznének — bosszan­kodik Bajusz —. itt a cseresznyepapri­ka! 30 forintért is megvennék, de nincs: miért? Nem értjük. Az isten a meg­mondhatója az ilyen tervszerűségnek. Egyszer sok van belőle, máskor kevés. Egyszer olcsó, máskor drága. Bajusz Károly bejárta már egész Európát. Mikor itthon 50 fillér volt a saláta, ugyanazért az NSZK-ban fél márkát fizettek. Okosakat mond: — Fogjuk fel hőforrásainkat. Épít­sünk rá üvegházat. Egy-lcét év alatt megkeresnénk az árát. Búcsúztam. Sokáig fülemben zsong a piac. A nagy művészek melódiákat szűrnek ki a zsongásból. Galgóczy Imre Elsőnek az ipari osztály munkatársa — egyben közgaz­dász csoportjának vezetője —, Langó Mihály kér szót. — A tanácsi ipart eredetileg azért választották el a minisz­tériumi ipartól, hogy előbbi, a szabályozó zsilip szerepét tölt­se be: elsősorban hiányzó cik­keket gyártson. A tanácsi ipar így ösztönző konkurrenciát is jelentett volna. De a gyakor­latban a tárcák felügyeleti jogukaf kihasználva monopol helyzetet teremtenek a minisztériumi vállalatoknak. S egy verseny, amelyet az egyik versenytárs irányít — nem verseny. Igen nagy ter­melő apparátusra hat ez bé­nítóan, hiszen csak a megyé­ben a tanácsi ipari vállalatok egymilliárd forint értékű ter­méket gyártanak évente — eb­ből négymillió exportra megy. Kapásból három példa is eszembe jut az akadályozásra. Az ipari vásáron a megyei ! Szeszipari Vállalatot kitüntet- ! ték exportra készített, szárí- í tott termékeiért (hagyma, pap­rika stb.). Felügyeleti hatósá- ! gunk, a Konzervipari Tröszt j ekkor csökkentette a nyers- I anyagszállítást... Ugyanilyen J „valutaellenes merényletet” ‘ követett el. ugyanezzel a vél- i lalattal szemben a Likőripari

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom