Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-07 / 186. szám

ÄT/(f/rliyp

m«. ATTGTTSTTtTS TASÄHWA5P

V\I]T\M\KKIKWIKa! Kultúra és közönség

II V 1/1 V nfU/^ JiJlVl llliTT.j /rf_. IS ^npr7; Rn ln. nr MS7MP Knzoonti Bizorh

F I LM

Két nap az élet

Színes francia—olasz film

s Robert Merle hasonló című regényét jól ismeri a magyar közönség. Ennek alapján készült a most bemutatott színes, szélesvásznú francia— olasz film forgatókönyve Francois Boyer és Robert Merle közreműködésével.

A megrázó erejű film a második világháború egyik pokoli színterét, Dunkerque környékét idézi fel. Az egykori híres nyaralóhelyen egymás hegyén-hátán hevernek az emberek, katonaruhás, izzadt, fáradt, agyongyötört testek.

Ebben a gyilkos pokolban bontakozik ki Julien Maillat őrmester és a házát, otthonát

fZINHÁl

írfa: Köpeczi Béla, az MSZMP Központi Bizottsága kulturális osztályának vezetője

Catherine Spaak és Jean-Paul Belmondo, a film egyik jelenetében

eszelősen féltő Jeanne szerelme. Az őrmester menekülni akar a biztos pusztulás elöl, de szeretné magával vinni a lányt is. Jeanne azonban csak akkor szánja rá magát erre a lépésre, amikor már késő: JuÚJ TÁRSULAT

Gordon Zsuzsa

Szempont

Két filmet láttam. Az angol ólagerreuüi, es az amerikai Phedrát. Gyakorlatilag és elméletileg sincs semmi ami összekötné őket, nem hasonlítanak csak annyiban, hogy mindkettő Iliim. A Sla- gerrevűt most mutatták be a mozik, a Phecirát csak újólag mutatták be, hosz- szú és sikeres előadások után. A Slágerrevűnek nincs története, a Phedrának van története, a Slágerre vű ben nincs főszereplő, a Phedrá- ban van tószereplő, a Slágerrevűnek nincs mondanivalója, a Phedrának van mirdapi valója?

Racine Phedra című drámájának modern változatát készítették el azonos című amerikai koprodukcióban

Az eredeti történésnek csak halvány váza (és nem eszméje) maradt meg, nevezetesen a kővetkező: a görög multimilliomos boldog házasságban él második feleségével, Phedrával, és közös gyermekükkel. A lelkes, jóképű és örökké „pénzhaj- hászó” multimilliomosnak első Házasságából is van gyermeke, fia, aki Londonban éi. A gondos milliomos atya egy szép napon (napfény, tenger. jacht, villásreggeli) hírét veszi, hogy fia a züllés útjára lépett a ködös Al- bionban, illetve festőnek készül. Megkéri feleségét, a szép, bár hervadásnak indult Pliedrát (csodálatos kosztümök, ékszerek, mélységesen mély álérzelmekkel), hogy ha már amúgy is Párizsba megy, és neki amúgy is Brüsszelbe kell mennie, ugorjon már át Londonba és hívja haza a tékozló fiút.

selejt között, hanem a különböző rangú és rendű értékek között is. Ez nem jelenti azt, hogy le akarjuk szűkíteni a művelődés lehetőségeit, pusztán arról van szó, hogy adott helyzetben, adott időben, adott körülmények között, melyék a népművelés leghatékonyabb tartalmai és módszerei.

A múlt nagy kulturális értékeit megmérte az idő s azt hiszem, hogy ebben a tekintetben a kultúra munkásainak különösebb nehézségei a választást illetően nincsenek. Sokkal nagyobb problémát jelent annak meghatározása, hogy a jelen értékei közül mit népszerűsítsünk és mit nem. E tekintetben a Kuitui-ális Elméleti Munkaközösség említett tanulmánya azt hangsúlyozza, hogy feladatunk a szocialista és a humanista módon elkötelezett polgári irodalom és művészet alkotásainak a megismertetése. Emellett természetesen vannak más, ellentmondásosabb értékek is, amelyek szűkebb körökben terjednek, s nem, vagy csak a kísérletezések beérése után lesznek a tömegkultúra alkotóelemei. A szocialista tömegkultúra szempontjából fontos értékeknek a kiemelését elsősorban a kritika végzi el, s ezért fontos, hogy a népművelés munkásai állandóan tájékozódjanak a kritikai irodalomban. A választás természetesen nem kozkázat nélküli, de nem lehet egyetérteni azzal az állásponttal, amely erről a követelményről le akar mondani. Az ilyen felfogás „liberális” külsőségeivel nem segíti, hanem inkább összekuszálja- a népművelés munkáját, mert eszmeileg leszerel, s ugyanakkor nem veszi tekintetbe a gyakorlati, pedagógiai, gazdasági, szervezeti lehetőségeket és szükségleteket.

Az előbb arról beszéltem, miként lehet a közvéleményt alkalmassá tenni a kultúra befogadására, most arról szeretnék néhány szót szólni, hogy

miképpen hathat a közvélemény

az irodalom és művészetek fejlődésére. Közvéleményünk nemcsak a műveltségi színvonal szempontjából differenciált, hanem eszmei és ízlésbeli szempontból is. Nem kétséges, hogy nálunk vannak hívei nemcsak a szocialista, hanem a polgári és kispolgári kultúráknak is. A kulturális forradalom azért folyik, hogy biztosítsuk a szocialista kultúra hegemóniáját és mind több embert vonjunk be , vonzókörébe. Ennek döntő előfeltétele, hogy közönségünk megismerje ne csak a külföldi, hanem mindenekelőtt a magyar irodalom és művészetek szocialista jellegű alkotásait. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert még szocialista közvéleményünk sem tájékozott ebben a tekintetben, s mint ahogy a Kulturális Elméleti Munkaközösség tanulmánya elemzi, gyakran éppen egyoldalú, vagy torz képet alakít ki magának kulturális életünkről. Az irodalmi és művészeti viták azt a benyomást keltik sok esetben: ezen a területen tulajdonképpen a hibák uralkodnak és nincsenek eredmények.

Az elmúlt évek termése azt bizonyítja, hogy ez a felfogás gyökeresen hamis. Hadd hivatkozzak arra, hogy az utolsó időkben szocialista líránk széles közönségsikert aratva tovább erősödött, hogy prózánk hozzájárult nemzeti önismeretünk egyes kérdéseinek tisztázásához és gazdagításához, tükrözte a paraszti világban végbement átalakulást és hozzájárult a szocialista erkölcs és tudat formálásához. Filmművészetünkben olyan alkotások születtek, amelyek őszintén, nyíltan és ugyanakkor szocialista módon néztek szembe a közelmúlttal és mai életünk problémáival. Eredményeket mutathatunk fel a képző- és iparművészetben is, bár különösen a festészetben a kikristályosodási folyamat még csak el sem kezdődött, legfeljebb az útkere-, séseknél tartunk. Magyar operák és más zeneművek születtek, amelyek zenepedagógiánk, sikerei mellett a világ figyelmét is felhívták a művészetnek erre az ágára. Aki mindezt nem veszi tekintetbe, hanem csak a kulturális élet polgári-kispolgári jelenségeiből indul ki és ezeket általánosítja, az akarva-akarat- lanul lemond arról, hogy a közvéleményt formálhassa, befolyásolhassa, erősíthesse irodalmunk és művészetünk fejlődését. Az ilyen hiába hangoztatja, hogy ő valamiféle „tiszta” szocialista kultúrát kíván, azzál, hogy semmiféle szocialista értéket vagy jelenséget nem ismer el kulturális életünkben, tulajdonképpen nihilista álláspontra helyezkedik.

A mi társadalmunk új és ebből természetesen következik. hogy a szocialista irodalom és művészet minden nagyszerű hagyománya és mai értéke mellett sem tudta teljesen kiszorítani a polgárit. A polgári jelenségekkel azonban vitatkozni kell, s

a vita leghatásosabb eszköze

a szocialista mű. A művek születését mindenekelőtt a megfelelő társadalmi légkör segíti elő, amelynek alakításában a közvéleménynek is szerepe van.

Lenin egyik, Clara Zetkinnel folytatott beszélgetésében a forradalom utáni Szovjetunióban így tette fel a kérdést: „Szabad-a egy kisebbségnek édes, sőt, különleges süteményeket felszolgálnunk, amíg a munkás- és paraszttömegek még fekete kenyéren tengődnek? Én ezt, ami kézenfekvő, nemcsak a szó betű szerinti értelmében gondolom, hanem képletesen is. Tartsuk mindig a munkásokat és parasztokat szem előtt. Tanuljunk az ő kedvükért gazdálkodni és számot vetni a művészei és a kultúra területén is.’!

Kulturális fejlődésünk egyre inkább megköveteli, hogy a népművelés művelődéspolitikánk középpontjába kerüljön. A szocialista kulturális forradalom fő célkitűzése a nép kulturális színvonalának emelése, s ezzel együtt eszmei-erköicsi egységének munkálá- •sa. A kulturális politika gyakorlatában, de sokszor a közvéleményben is az irodalom és művészetek ideológiai kérdésed néha a kelleténél nagyobb jelentőségre tesznek szert s háttérbe szorítják ezt a fő feladatot. Nem arról van sző, mintha nem kellene figyelmet szentelni azoknak az eszmei jelenségeknek, amelyek az irodalomban és a művészetekben megmutatkoznak. Ezt annál is inkább meg kell tenni, mert itt nem kizárólagosan művészeti, hanem legtöbbször általánosabb jellegű, társadalmi problémák vetődnek fel. Mindez azonban nem feledtetheti eí, hogy egyrészt az irodalom és a művészetek csak a közönség „befogadása” révén tudnak hatni, s hogy másrészt maga a közönség visszahat a művész.eti tevékenységre, annak tárgyára, szemléletére, sőt a kidolgozás módjára is. Amikor arról beszélek, hogy művelődéspolitikánkban bizonyos mértékig háttérbe szorult a népművelés, akkor elsősorban erre gondolok: a közönséget nem tekintettük eléggé középponti és aktív tényezőnek.

Milyen is ez a közönség ?

Milyen műveltsége, érdeklődése, ízlése? Pontos képünk erről nincs, de a rendelkezésünkre álló statisztikai adatok és kultúrszocioló- giai felmérések egyaránt azt bizonyítják, hogy egységes egészről nem beszélhetünk. Kulturális intézményeink adatai mutatják, milyen jelentős fejlődés következett be a műveltségi állapotok szempontjából a felszabadulás előtthöz mérten, de azt is, hogy az egyes rétegek között nagyok a különbségek, s nagy az elmaradás a társadalmi szükségletekhez képest. Legutóbb, a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az 1960—65-ös évekre vonatkozó 2000 háztartás adatait feldolgozó statisztikáját. Ezek szerint a munkás és alkalmazotti kategóriában 1960-ban 266 forintot költöttek fejenként művelődésre és szórakozásra, 1965-ben 280-at. A paraszti és kettős jövedelműek viszont 1960-ban 91 forintot adtak ki fejenként ezekre a célokra, öt év múlva pedig 111 forintot. Tekintetbe kell venni, hogy ez utóbbi kategóriában az emelkedés elsősorban újság-, folyóirat-, naptárvásárlásnál következett be, s kisebb mértékben a könyvnél, tankönyvnél, tanszernél, viszont csökkent a színház- és mozilátogatás.

Ha mélyebben vizsgálnánk az egyes rétegek kultúrálódását, akkor megállapíthatnánk, hogy természetesen nagy különbség van az ; értelmiségiek és a munkások között, de egyes I munkáskategóriákon belül is. Ezek a számok \ nemcsak azt mutatják, hogy ki mennyit költ í kulturális célokra, hanem bizonyos mérté- jkig jelzik egyes osztályok és rétegek kultu- ; ralis színvonalát is.

I A tömegek felé fordulással kapcsolatban i nem lehet eléggé hangsúlyozni különösen

két tényező

fontosságát. Az egyik a nagy tömeghatású ! kulturális eszközök felhasználása. Magyaror- jszágon ma csaknem minden családnak van ! rádiója (falun csak a családok 80 százaléká- ! nak), már egymillió felé közeledik a televí- S zióelőfizetők száma, fokozódott az újság- és ! folyóiratvásárlás és olvasás minden rétegnél. ! Ebből természetesen következik, hogy' ezek- • nek a fórumoknak kell elsősorban foglaikoz- S niuk a legszélesebb tömegek igényeinek ki- > elégetésével és újabb igények támasztásával. [Nem nélkülözhetjük a helyileg szervezett j kulturális tevékenységet, ami nemcsak meggyei vagy járási, hanem községi kulturális g centrumok kialakítását is jelenti. Jobban kell g építenünk a jövőben e két tényező kölcsön- g hatására, a központ és a helyi népművelés ^ jobb összekapcsolására.

g Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem S puszta szervezési, hanem elsősorban tartalmi ; kérdés. A szocialista tömegkultúra az embe- S riség legnagyobb tudományos és művészeti g eredményeit foglalja magába, s nem a kapi- gtalista „fogyasztási kultúrát” jelenti. A mű- gveltségben és a művelődésben természetesen g vannak fokozatok, de a mi tömegkultúránk g ..nyitött”: a lehetőségek adva vannak min- gdenki számára, aki a különböző lépcsőfoko- g kát végig akarja járni. A tömegkultúra ilyen § felfogásának az sem mond ellent, hogy egyes g területeiken, különösen a szórakoztatásban selejtes termékek is terjednek, s hogy vannak grétegek, amelyek műveltségi és ízlésbeli álla- g pota rendkívül elmaradott, g A szocialista kulturális forradalomra éppen gaz

a jellemző,

g

[hogy sohasem elégszik meg az adott helyzet g fenntartásával, hanem mindig többre törek- gszik — természetesen társadalmi-gazdasági g lehetőségeinket tekintetbe véve. A művelődésnek ez a dinamikus felfogása nagy felelős- g séget ró mindazokra, akik kulturális munká- gvál foglalkoznak. Arról van ugyanis szó, hogy gaz adott terület vagy réteg kulturális helyze- gtének alapos elemzése után meg kell hatá- grozni, milyen kulturális javakat, milyen esz- 5 közökkel terjesszünk. Mindenféle politika, $így a művelődéspolitika is — bármilyen kis g körben vagyunk is felelősek érte — választást jelent. Választani nemcsak az érték és a

nen eiesiK, miKozoen a nemei tankok bekerítik a várost.

Különös emberi sorsok története ez a film. Valamennyi sors másként alakult volna, ha nincs háború. Így azonban elbuknak valamennyien.

uj magyar szintarsuiat alakult: a Budapest Kamara Együttes. A társulat vezitöje Vörös Tibor színművész, tőle érdeklődtünk az elkövetkező j hónapok munkáját, ce’ját ille- j tóén.

\ — Rangos művészekből ala> kult társulatunk, amely első | bemutatóját, Jókai Mór j Aranyemberét szeptember [ 9-én mutatja be első alkalommal. Tatár Eszter rende- í zésében. A bemutató előadás színhelye a Pest megyei Men- de község művelődési háza lesz. Ezt követően mintegy nyolcvan előadást tartunk az Aranyemberből, jobbára Pest megye városaiban és nagyközségeiben.

íme, az Aranyember szereposztása. Tímár Mihály —

Vörös Tibor. Atana — Gordon Zsuzsa. Teréz — Simor Erzsi. Noemi — Magda Gabi. Timea — Petényi Ilona. Krisztián Tódor — Verdes Tamás.

Vörös Tibor, akit jól ismer Pest megye színházkedvelő közönsége, ezzel az előadással ünnepli tizenöt esztendős színészi jubileumát s ez lesz a hetedik Jókai szerep, amit eddig színpadon életre keltett.

Az Aranyember után, januárban Victor Hugo: Királyasszony lovagja című színművét mutatja be ez a társulat, amelyet minden bizonnyal hamar szivébe fogad Pest megye színházkedvelő közönsége is.

átnyújtani kitűnő szamokat. > A zene Beat-zene, és többse- j geben kitűnő zene. Láthat- g juk a négy Beatlest is, né-; hány percig a film elején. És j igen. Akkor azt hisszük, most! egy jó film indul. A Beatles 5 zenekart a film gyártói egy | hangversenyükön fényképez-! ték. És fényképezték az iz- ! zadtan őrjöngő, zokogó és: üvöltöző fiatal közönséget is. j Aztán snitt. És iszonyatosan : giccses díszletek között foly- : tatódik az egész a már előbb : jelzett módon, majd a film s végén ismét láthatjuk né- > hány pillanatra a négy ifjú > lordot. Mit kaptunk? Sem- > mit. A zenekarok jók voltak \ — önmagukban. Egészében | lerontotta őket, igen, a film \ szelleme. Ugyanis ez a film ■ nem más, mint meglehetősen • leplezetlen üzleti vállalko- j zás. Lefordítani film-pénzre: a fiatalság vonzódását a jó i zenéhez. Ez az egyetlen szem- j pont.

És mi a sokak által di- | csért Phedra szempontja? \ Közelítsünk ismét tartalmi ' oldalról: a film azt mondja ] nekünk „nem szabad örökké j a pénzt hajhászni, s ha már j liajhá^szuk, közben gondolni : kell feleségünkre is, inert : különben baj lesz, és lám baj : is lett”. S hogy elfogadjuk e mély mondanivalót, mire apellál ez a film? Arra a tényre, hogy nem minden férj tud helikopterről virágot szórni, jachton járó feleségére. Arra, hogy az embereket ámulatba ejti a gazdagság. Ámulatba ejti, s van, akit ilyen tálalásban egyszerűen dühbe gurít. Mert ennek a filmnek semmit- mondásában is az a mondanivalója, a gazdagoknak is van lelkűk. S erről filmet készíteni — biztos siker. Furcsa siker. Kasszasiker. Felújítani vetítését, szintén kasszasiker. Ez az egyetlen szempont. N. P.

Phedra (újabb kosztümben) meglátja a fiút és természetesen azonnal beleszeret. Olyannyira, hogy leájul egy padra, majd milliókat érő gyűrűjét szerelme jeleként a Temzébe dobja (újabb kosztümben) és együtt Párizsba utaznak, ahol találkoznak a mit sem sejtő atyával és férjjel, aki azonnal New Yorkba utazik, miközben mit sem sejt. ök ketten tudják. A kandallóban tűz ég, lobog a szerelem is. Aztán vívódások (újabb kosztümben), majd a höígy visszautazik hazájába, ahol kénytelen eltűrni az újságírók tolakodó kérdéseit (újabb kosztümben), és még annak ellenérj sem tudja szeretni £) hazatérő multimilliomost, hogy az helikopterről szór virágot, miközben ő, Phedra, jachton szeli a tengert. Nem és nem. Ö a tékozló fiút szereti. Aztán kibomlik a tragédia (egy egész gardrób tartalma tárul fel közben). Mindenki meghal. Vagy öt- venen. Kivéve a főbűnöst, a tragédia okozóját, a multimilliomost.

A másik filmben az 1964- es és 65-ös év legsikeresebb angol slágerénekeseit és zenekarait láthatjuk, és hallhatjuk. Sajnos, nem együtt (szinkronban) látjuk és halljuk őket, mert gyakran megesik, hogy a vásznon éneklő „fej” már rég becsukta a száját és mégis tisztán artikulálva énekel. Furcsa. Ez a film kis technikai hibája ellenére őszinte. Nem akar mást, mint egy rossz, színvonaltalan, és megformálásában ízléstelen konfe- ransz szöveggel összekötve,