Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-27 / 202. szám
re» T nterhi M 1966. AUGUSZTUS 27., SZOMBAT MAGYARORSZÁG A nemzetközi autóutak csomópontján Évi kétmilliárd - kevés • Továbbfejlesztés közös erőfeszítéssel Az utolsó tíz esztendőben a világ közlekedése rohamos gyorsasággal fejlődött. Az egyes országok szakminisztériumai újabb és újabb erőfeszítéseket tesznek az úthálózat karbantartására és új utak építésére, a fejlődés azonban nagyobb arányú, semhogy az úthálózat gyarapodása, lépést tarthatna a közlekedés növekedésével. Az igények csillapíthatatlanul nőnek a kereskedelmi forgalom kiszélesedésével, gyorsulásával, és a turista utazásokkal, melyek során egyre gyakrabban választják az autóbuszt és a személygépkocsit. Ehhez hozzá kell számítani a belső forgalmat s máris világos mindenki számára, hogy a jelenlegi állapoton csak egy nemzetközileg összefogott, jól koordinált útépítési program segíthet. Mindezeket Mészáros-Komá- romy Lászlótól, a Közúti Fő- igazgatóság helyettes vezetőjétől tudtuk meg, amikor a hazai útépítés távlati tervei iránt érdeklődtünk. — Hazánk úthálózata és hidjai átépítésére, korszerűsítésére és fenntartására évente mintegy kétmilliárd, forintot költ kormányzatunk. Az utak építése még a legfejlettebb országokban és a legmagasabb- fokú gépesítés révén sem tart lépést a szédületes gyorsasággal fejlődő gépkocsiforgalommal. Az utóbbi évtizedek egyre követelőbben jelentkező igényéből a szakemberek azt a következtetést vonták le, hogy helyes lenne, ha a nemzetközi forgalom felmérése nemzetközi szervezetek — tehát az ENSZ és a KGST — foglalkoznának, meghatározva a nemzetközileg jelentős útvonalakat, s kötelező szabványt állapítana meg. A hálózat tökéletesítését a tagállamok országos közmunka-program és pénzügyi lehetőségeik szerint igyekeznek megvalósítani. Hazánkat elsősorban az E5, útvonala érdekli, amely — Londonból indulva Bécs—Győr —Budapest—Kecskemét— Szegeden keresztül vezet a török—szír határig. Kevesebben tudják, hogy az ország más „E” út építésében is érdekelt. Az egyik ilyen az „E15” számozású. Ez a magyar fővárosból indul Szolnok— Püspökladány irányában, majd Ártándon lépi át a határt. Érinti Nagyváradot, Kolozsvárt, Brassót, Bukarestet. A déli—északi irány forgalmát bonyolítja le hazánkban az „E96”-os, amely Fiúméból Zágráb—Csáktornya útvonalon éri el a határt alkotó Mura folyót, és Letenyétől Nagykanizsa—Balaton déli partja— Siófok—Budapest irányban az eddigi 7-es útvonalon érkezik, majd a főváros után az eddigi 3-as úton Gyöngyös—Miskolc— Tomyosnémeti irányban éri el Kassát. A szocialista országok kívánságára a KGST — együttműködve az ENSZ-szel — szintén kijelölte a gazdaságosan használható útvonalakat a szocialista államok egymás közti forgalmában. Ezeket a „tranzit” szó kezdőbetűjével, „T” jellel nyomtatják a térképekre. Országunk két ilyen nemzetközi útban érdekelt, mégpedig az Ungvárról érkező Záhony—Kisvárda—Nyíregyháza —Debrecen útvonalban (jelenleg 4-es számozású, amely Püspökladánynál csatlakozik az „E15”-be, ez Erdélybe és Budapestre viszi utasát. Lengyelországgal való kapcsolatunkat a „T7”-es út segíti, amely Varsó—Krakkó—Rózsahegy—Zólyom—Ipolyság— Parasapuszta—Rétság érintésével éri el a 2-es jelzésű utat és Balassagyarmat—Vác érintésével jut el Budapestre. Ezek az utak részben — ha még nem is a megszabott előírások szerint — máris használatban vannak, részben pedig épülnek (mint a Bp.—Bécs, vagy a balatoni autópálya), részben pedig tervezés alatt vannak (pl. a „T7”-es út Parasapuszta—Rétság szakasza). Az azonban bizonyos, hogy a fejlődés iránya helyes, a biztonságos, nemzetközileg kifejlesztett utak között pókhálók módjáYa szövik majd be a magyar tájakat a belföldi forgalmat biztosítani hivatott közlekedési útvonalak. Erre mutat a fejlődés iránya, és az, hogy az ENSZ a kelet-európai utak ügyében együttműködik a KGST-vel. Így tehát a kifejlesztett utak megépítése a keleteurópai, a szocialista országok érdekeit is tükrözi. KÖNYVESPOLC SÁRFALVI BÉLA: Az ember és ' Érdekes és tiszteletre méltó vállalkozás a szerzőé: ember és föld kapcsolatának sokrétű bemutatása. Az emberi társadalom fejlődésének, a népesség mozgásának sokféle ösz- szetevője közül a földrajzi környezetet választotta ki, s igen •bőséges tényanyagra támaszkodva ismerteti — elemzi föld és ember egymásra gyakorolt •kölcsönhatását. • Malthus óta sokszor felbukkant — és ha változott formában, de továb él ma is — a „túlnépesedés” ijesztő elmélete. Valóban túl sok ember lenne a földön, afc emberi társadalom fejlődési dinamizmusában valami „rosszul” működik? Sárfalvi lényeges kérdésekre keresi a választ, s vizsgálati módszere az alapigazságokból való kiindulást, majd a téma teljes, komplex kibontását szolgálja. • Tömör áttekintést nyújt az emberiség elterjedéséről, majd a világ népességének jelenlegi eloszlását vizsgálja. A könyv második, fő részében a népesség és termelés összefüggéseit elemzi, elsősorban a mezőgazdasági erőforrásokat, a művelt •terület nagyságának, a táplálkozás és a művelési mód egymásra hatásának kérdéseit, majd az energia- és nyersanyagforrások eloszlását, végül pedig a nemzetközi munka- megosztás és az árucsere szerepét a föld anyagi javainak •növekedésében. • Az érdekes ismeretterjesztő munkát térképek, fényképek, •s a fő adatokat összefoglaló •táblázatok egészítik ki. (Gondolat Kiadó) SAUL FRIEDLÄNDER: XII. Pius és a Harmadik Birodalom Szerencsés kiadói választás volt ezt a könyvet kinyomtatni: a szerző nem kommunista, s a marxista történetszemlélethez sincs köze, mégis, akarva, vagy akaratlan, de többségében azonos következtetésekre jut XII. Pius és a Reich viszonyát illetően a marxista szerzőkkel. Hochhuth Helytartó-iá világszerte vihart, szenvedélyes eszme- és szópárbajokat keltett. Most a szépirodalom mellé a tudományos felmérés, dokumentálás is felsorakozik, hogy megmutassa a Vatikán, s annak akkori vezetője, a valamikori berlini pápai nunciusból XII. Piussá lett Pacelli bíboros menthetetlen magatartását mindazzal összefüggésben, amit a hitlerizmus, a Harmadik Birodalom barbársága, népirtó politikája jelentett. Az anyag nagyfokú ismerete jellemzi a szerzőt; a források kritikai feldolgozása már kevésbé, több helyen nem kellő alapossággal elemzi — értékeli azokat a dokumentumokat, melyek irattárak mélyéről kerültek elő hosszas — s igen sokszor szándékos — kallódás, kallódtatás után. Mégis, e sokszor tartózkodásba visszahúzódó feldolgozási mód ellenére a könyv egésze, s dokumentumai jó része — kommentárok nélkül is — világosan bizonyítják az olvasónak, hogy alaptalan a XII. Pius körül kialakult legenda-kör, s a katolikus egyház feje nemhogy elítélte volna mindazt a szörnyűséget, amit a Harmadik Birodalom feketeruhás pribékjei, s a mögöttük állók elkövettek, hanem hallgatásával eltűrte, elősegítette azok megVSSSSS/SSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSS/SSS/S/S/SSSSS/SSS///SSSSSSSSS/SSSSSSS/S//SS///SSSSSSS//////SSS/SSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSfSfSf/YSS/SSSSSSSSSSS/SSSSSSSS/SSSS/SSSSSSS////SSS/SSSS/SSSSSSSS//SSSSSSSS/SSSSSSS^ tQTtgnfgf A pápaság első, OSTOBA ALAK Valami kafkai - egy ellenérvvel steledett. Fiatal suhanc haladt lL előttem a néptelen, park széli járdán, cigarettafüstöt eregetve. Még egy slukkot szívott, azután végigfutott szeme a száraz avaron, megállt az összegyűjtött levélkupacokon, és belőtte a csikket az egyik kupac tövéhez. Füst kígyózott elő a levelek közül. Mintha feltámadt volna benne a lelkiismeret, vagy tán ez volt az utolsó cigarettája, néhány lépés után megfordult és visszament a füstölgő csikkért. Éppen elhaladtam mellette, amikor valahonnét egy alacsony, zömök ember toppant elém. Külsején a természetjáró és a városi kispolgár vonásai keveredtek. Rámtámadt: — Adja ide az igazolványát! Nem értettem. — Egy-kettő — pattogott ellentmondást nem tűrően és megragadta mellemen a felöltőt. Úgy lihegett, mintha előre ki akarná pihenni, a valószínűleg most következő dulakodás fáradalmait. i csikk! Valami szikra gyűlt a zi fejemben: Ez az ember látta, hogy a suhanc bemegy a fűre a frissen eldobott csikkért, tehát így okoskodik, hogy én dobtam el. Valami természetbarát lehet, társadalmi őr, vagy ilyesmi. — Nem én dobtam el a csikket — mondtam. — Ügy — villant a szemüvege az arcomba —, akkor, honnan tudja, hogy arról van szó? Na, gyerünk, ide az igazolvánnyal, különben jön a rendőrségre! — Továbbmarkolta a kabátomat, éreztem a mellemen erőszakos ujjait. Szorongó érzés fogott el. A suhanc a csikkel most ért mellénk. — Ugye, hogy te dobtad el a csikket?! — kiáltottam rá. A kis zömök ember szabad karja villámgyorsan kinyúlt és őt is elkapta. Arcához húzta: — Te dobtad el? A suhanc rezzenéstelen, elutasító arccal hallgatott. — Hát, persze, hogy ő volt! — Te voltál? — rivallt rá még egyszer. K A gyerek, ez a vadidegen arc, ránkmeredt, kezében szorongatva a csikket. Ereztem, ezzel az arccal szemben egész eddigi életem, becsületem, tisztaságom hiábavaló volt. ifejezéstelen arc és közönyös szem, melyben, mikorra zavaros, szürke mélyét megjárja, már jó és rossz felismerhetetlen egyformasággal tükröződik. Tőle nem szerezhetem vissza a magam igazát, a legkönyörtelenebb kényszer is hiábavaló lenne. Az az irdatlan mélység, melyben a lelkiismerete tanyázik, teljesen elszigetelődött a külvilágtól. Hallgatott, mintha süket lenne és néma. A férfi elengedte. Gyors léptekkel, flegmán továbbállt. — En nem dohányzom — jutott eszembe a legfontosabb alibi. — Hagyja ezt! — rivallt rám élesen felszökő hanghordozással ez az ismeretlen ember, és most már másik kezével is megmarkolt. — Nem dohányzom! Érzi rajtam, hogy dohányzom?! — Azt én nem érzem, mert én is dohányzom. — Végigtapogatott. Nyilván a cigarettás dobozt, vagy az öngyújtót kereste. — De én nem dohányzom, nem érti?! — Egész síri volt a hangom. Abbahagyta a tapogatást és az arcomba meredt. A hatalom részeg fénye sziporkázott a szemében. — Elhiggyem?! íz az ember egy őrült, honnét venné a bátorságot, boldog, hogy elkapott valakit, most már semmi kedve elereszteni, akárhogy is áll az igazság. De miért nem húzok le neki egy pofont, miért nem tépem le. görcsös ujjait a mellemről ha nekem van igazam? A fellépése lehetett az oka, a nagy magabiztossága, olyan megfellebbezhetetlenül támadott rám. Kafka Per-e jutott az eszembe, a két ítéletvégrehajtó. Aztán az utolsó mentség: — Ha nekem nem hisz, jöjjön, s majd a társaim bizonyítanak. Ide megyek a klubba, ott bárki megmondhatja. E — Na, jó, gyerünk — mondta engedve a szorításon. Maga mellé fordított és elindultunk. Néha fenyegetően felnézett az arcomba. lementünk a kapun. A klub a hátsó traktusban van, elég nehéz megtalálni. En ezerszer megjártam már ezt az utat. Föl egy hátsó lépcsőn, végig a keskeny félemeleti folyosón. Egy pillanatra sem engedte el a kabátomat, csak arcomra szegezett szemüvege világított a homályban. Átmentünk egy csapóajtón. Innen balra nyílt a bejárat, teleragasztva Bakos plakátjaival. Már hallottam a morajt, szivem kalapálásában végtelennek tűnt, míg a nehezen járó kilincs engedett. Egy fakorlátos emelvényre nyitottunk be. Aki először jár itt, váratlan térzavara támad, mert a helyiség, két emelet magas hodály, tulajdonképpen a földszinten van, s a belépő majdnem a mennyezet magasságában áll. Erről a nyikorgó emelvényről, melynek vékony korlátja alatt szabadon lelátni, lépcső vezet le a terembe. F üstös villanyfény derengett a színes drapériák között. Itt volt már Kotsy Bandi, akivel minden nyáron duettben járunk haknizni; Bakos, aki most is plakátokat festett; Kati, a kis virgonc unokahúgom, akit én hoztam ide, egy éve; Béci bácsi, aki rossz verseket ír ugyan, de nem hajlandó közülünk kiöregedni. A két kis Kovács lány egy-egy hatalmas portörlőronggyal hadonászva, sivalkodva üdvözölt, én voltam a kedvencük, mióta megtudták, hogy jól teniszezek. A koszos, lentről és fentröl is egyaránt elérhetetlen csillár alatt egy félig-meddig ismerős lány állt a haverjaimmal. Blekk, akivel mindig valami marhanagy vállalkozásba kezdünk, felvigyorgott, várva, hogy szokásomhoz híven, valami jó poénnal jövök. Méri, mint mindig, sokak imádatára, most is a hangszerét hangolta. Vértes Sanyi, a nagy Vértes, a fotelok réme a tegnap hozott pannók között állt, gondolataiba mélyedve. Éppen kiállításra készültünk az iparművészeti főiskolások anyagával. Jobbra, a sarokban, a kanapékon Cakkó tartotta szóval a népet, s már kiabált, hogy számomra is tartogat valamit. Kedvelt voltam ebben a társaságban, mint ahogy én is valamennyiü- ket szerettem. Idekötött minden A szál, minden tervem, kedvtelésem, gondolatom. Kedvem,- alkotó erőm valamennyi gyökere a hozzájuk fűződő barátságból táplálkozott. Nélkülük egyszerre nagyon magányos és határozatlan lettem volna. mikor megszólaltam, mindenki felnézett. A szemüveges ember már elengedett, előbbre lépett. Nem tudták, mit keres itt velem, várakozva néztek fel rám. — Gyerekek! — kiáltottam le — kérdezek valamit. Ti ismertek engem, mondjátok meg az igazat. Erezték, hogy valo.mi baj lehet. — Nem, ilyet nem játszunk — tiltakozott Kotsy Bandi nagyon őszintén, s tudtam, azért, mert nem világos, milyen értelemben kell igazat mondani, s véletlenül sem akarnak bemártani. — Azt válaszoljátok, amit tudtok rólam, pontosan arra van szükség. Mondjátok meg ennek az embernek ... — Dermes Károly, jogász — tette hozzá kemény fenyegetéssel, és elkapta tőlem a szót: — Azt mondják meg nekem: ugye, nem mondhatnánk, hogy olyan túlzott nikotinista a barátjuk ... hogy ... — Csak nem ügyvéd? — kiabált egyszerre hahotázva mindenki. Leintettem őket és ettől a dörzsöltségtől méregbegurulva lekiáltottam: — Mondjátok meg, dohányzom én, vagy sem? \ — Nem! — kiáltották egyszerre. Nem. Röviden csattant a templomba illő boltozaton. lintha egy üvegbüra pattant volna szét körülöttem. A jogász megrezzent. Amikor feléje fordultam, végre olyannak láttam ezt az embert, amilyen valójában: izgága, tolakodó, ostoba alaknak. A vastag, súlyos szemüveg mögött, mely örök rabságban tartotta agyonsanyargatott orra nyergét, már eltűnt a hatalomérzet csillogása, vibráló bizonytalanság maradt utána. Rövid, tömpe ujjai, mintha satuból vette volna ki, úgy rajzoltak szögleteket egymásra. Ujja végeit most tétován morzsolta tenyerében. Álla alatt ott volt még egy kis kerek tapasz a reggeli borotválkozás után. Szája sarkából kivillant három aranyfog, míg bocsánatkér mosolyra rándult az arca. Már nem is tudtam, miért rémültem meg tőle. Dozvald János u. S döztetése 1 »■«■■■■■ ^ számára külön érdekessé teszi 5: az utolsó, magyarországi zsi § nagyjából egyértelmű tiltako- ^ zására csak 1944. májusában, ^ éppen a magyar zsidóság ül- kapcsán került sor; könyvet a magyar olvasó magyarorszagi ^ dóság deportálásának körül- $ ményeit és a Vatikán ezzel | összefüggő magatartását fel- § dolgozó fejezet. ^ Friedländer könyve végén ^ inkább csak kérdéseket tesz összegezésként: a választ bízza. A megis- válasz | fel ^ az olvasóra ^ mert tények alapján a ^ egyértelmű: XII. Pius magaA \ tartására sem egyháza erkölcsi ^ törvényei, sem a történelem & soha nem adnak felmentést. S (Ml. O.) . Harmadik helyezés Arrezoban Sikerrel kezdte szereplését Vándor-kórus az — augusz- ^ tus 25-től 28-ig tartó — olasz- ^ országi nemzetközi kórusfesz- ^ ti válón: Arrezóban. A női $ kórusok csütörtökön rendezett ^ versenyében 11 énekkar közül ^ a Vándor-kórus női kara har- ^ madik helyezést ért el. 1 ^ zett a héten a könyvüzletekbe. Corvina gondozásában jut Új Michelangelo album Michelangelo-album érke* ^ el a közönséghez az NDK-beli ^ dr. Johannes Jahn professzor ^ reprezentatív tanulmányalbu- ^ ma. Munkáját — amelynek ^lipcsei kiadása 1963-ban je- ^ lent meg — dr. Manno Sán- fcdor ültette át magyar nyelvre. I --------i ) Helyreigazítás. Lapunk augusztus 25-i számában film- , ismertetést közöltünk a hazai mozikban bemutatásra kerülő •5 „A domb” című angol filmdrá- $ máról. Az ismertetés tévesen •) „A híd” címmel jelent meg.
