Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-20 / 197. szám
PEST MÍG VEI HÍRLAP X. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM 1S68. AUGUSZTUS 20. SZOMBAT AZ ELSŐ FÉLÉVBEN: Teljesítette tervét a BÁV Kicsi a hálózati veszteség — Csomópen ti kapcsolóállomás Amikor legutóbb — az év elején — a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat tervosztályvezetőjét az elmúlt év tervteljesítéséről kérdeztük, a tervosztály egy kicsiny szobában a földszinten „székelt”. A minap, amikor a portán bejelentettük a „tervosztályra megyünk...” a portás néni kedvesen mutatott az emeletre: „elköltöztek”. Az új helyen akár táncolni is lehet. No, persze ez túlzás, de tény, hogy itt mindenkinek van helye, és az íróasztalok sincsenek egymás hegyen-hátán, a villanyt sem kell nappal égve tartani. A falakon színes képeslapok, üdvözletek az osztályon dolgozók nyári üdüléséről. Egressy Tibor tervosztályvezető asztalán dossziék feküsz- nek glédában. Adatokat' szed ki belőlük, és pillanatok alatt előttünk áll a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat nagykőrösi üzletigazgatóságának első félévben végzett munkája. A szerelők most Lajosmizse, Kiskunfélegyháza, Fülöpszál- lás és Cegléd, környékén dolgoznak. A városban csak ■ kisebb jelentőségű hálózatszerelési munkákat végeznek. Elkészült egy csomóponti kapcsoló állomás is. Az első félév termelési terve 105 009 forint volt, a tényleges teljesítés ennél magasabb, 107 138 forint, ami annyit jelent, hogy a termelési tervet a vállalat 102 százalékra teljesítette. Fontos tervmutató a DÄV- nál a villamosenergia-értéke- sítés. Az idei év első felére ebből 79 398 forintot terveztek, és azt is sikerült túlteljesíteni 80 275 forintra. A villanyáram-értékesítés mellett nagy szerepe van a terven belül a gőzértékesítésnek is. A terv 5245 forint volt, s ezt 116,4 százalékra teljesítették. Csökkent a hálózati veszteség is, gyakorlatilag veszteség nélküli villamosenergia-érté- kesítés nincs. Hálózatszerelési tervük 19 270 forint volt, a tervteljesítés 103,5 százalékos, ugyanis itt is túlteljesítették a tervet. Az idei év terve — magas. A teljes termelési terv — az egész üzletigazgatóság évi tervéről van itt szó, nemcsak a városéról — 208 342 000 forint. Ebből 34 935 000 a hálózati terv, 160 740 000 a villamosenergia- értékesítés, és 11 114 000 a gőzértékesítés. A fennmaradó összegben a költségszint csökkentése, a hálózati veszteség és egyéb mutatók szerepelnek. Jó lenne év végén erről is ezt írni: — teljesítve. KASSAI FliVOSOK ZENEKARA Vasárnap délután 4 órakor a cifrakerti szabadtéri színpadon a Kassai Vasgyár fúvószenekara ad hangversenyt. Belépés díjtalan. NAGYKŐRÖS AZ ERFURTI VILÁGKIÁLLÍTÁSON Jutalomkiránduláson a Petőfi Termelőszövetkezet főkertésze Még a múlt év decemberében megkapta a Petőfi Termelőszövetkezet a meghívást és a részvétel feltételeit az erfurti kertészeti világkiállításra. Nem először szerepel a gazdaság ezen a látványos bemutatón, amely arról nevezetes, hogy a tavasszal nyit és csak valamikor késő ősszel zár. A kiállításra kerülő mezőgazda- sági látványosságok az érésnek megfelelően érkeznek a termelőhelyekről és így megfelelő termelési sorrendben kerülnek a nyilvánosság elé. — Nem először vagyunk Erfurtban! — mondotta Erdei János, • a termelőszövetkezet üzemgazdásza. — Az idén Magnó helyett táskarádió Havi 180 forintért varrhat — Csendesebb nyár a kölcsönzőben — Bár nálunk a nyár csendesebb, az ősz jelenti a „szezont”, s nem is tudunk annyi mindent tartani, mint a kiránduló helyeken — mégsem panaszkodhatunk a forgalomra. — Sátraink, gumimatracaink sok szép vidéket bejártak — mondja Báthori János a kölcsönzőboltban. Érdekes, míg tavaly minden fiatalnak a magnó kellett, ezen a nyáron a táskarádió vitte el a pálmát. Újdonságnak számít a táskavarrógép, mely napi 16, havi 180 forintért vehető igénybe, könnyen hordozható és praktikus. , Fiatal pár jön, teljes felszerelést kémek a lakodalmi vacsorához. Evő, ívó és tálaló eszközök kerülnek a kosarakba gondosan csomagolva — most már egyre sűrűbben szombatonként... A sarokban „szomorkodik” a hatalmas bukóüst, melyet csak nagyobb ünnepségek alkalmával kölcsönöznek. 350 személynek főhet benne a virsli, kolbász, vagy esetleg a finom birkapaprikás. A másik sarokban mákdaráló várja a szezont. Az Arany Kalász mellett a kollégiumok az állandó kuncsaftjai. Kerékpár, bőröndök, mosógépek — mind ebben az egy helyiségben. Hiába, kinőtte már ezt a helyet a kölcsönzőbolt, a forgalom pedig egyre növekszik. Zsúfolt nagyon ez a bolt. Pedig milyen okos ötlet volt ez a bolt. (szentpéteri) Béreljen menyasszonyi ruhát! Az ablakokban elhelyezett hirdetések roppant változatosak és gondosan igazodnak a mindenkori igényekhez. Tavasszal virágpalántát ajánlanak, nyáron azt olvashatjuk, hogy hat hónapos süldő eladó. Télen tűzifát kínál a kaligrafikus írás és ősszel? No erről lenne egy kis mondanivalóm. Egyik Kender utcai ház ablakában olvastam a szöveget: Béreljen menyasszonyi ruhát! Végignézek magamon. Egészen jól fest rajtam a kamgárn ruha. Otthon két vadonatúj terlyszter öltönyöm van a szekrényben. Mi a csudáért béreljek én menyasszonyi ruhát? Sok mindenre szükségem van, de menyasszonyi ruhára egyáltalán nincsen. Kezdjük talán ott, hogy a menyasszonyi ruha elég szellös viselet. Mindennapos használatra egyenesen elképzelhetetlen. De bocsánat, miért kell menyasszonyi ruhát bérelni? Ruhát lehet vásárolni, csináltatni, esetleg lopni, de bérelni, mint egy bútorozott szobát? Ugyan kérem! Lehetetlen és értelmetlen. Negyedszer pedig — végignézek szépen vasalt öltönyömön, — nekem nincs is szükségem menyasszonyi ruhára. Legyintek és tovább sétálok. Még a második ház ellenében sem járok, amikor az ablak előtt lestoppol két kerékpár. Az egyiken fiatalember, a másikon fiatal lány. Hallom, amint a lány örömmel megjegyzi. — Ez az, Pista. Itt lehet menyasszonyi ruhát bérelni. így már értem a dolgot! —si paprikával. paradicsommal és újtclepítésű gyümölcsösünk almáival szerepeltünk a nagy bemutatón. — Körülbelül két hete, hogy elindítottuk cecei paprikánkat és paradicsom paprikánkat Erfurtba. Mindkét terményből 15—15 kilós csomagot állítottunk össze. A vásárrendezés magyarországi képviselőinek adtuk át. s ők a budaörsi repülőtérről továbbították Erfurtba. — .4 kiállításra szánt almá- kat, jonatánt és starkingot majd csak október közepén küldjük el. — Néhány napja indult el Erfurtba egyhetes jutalomkirándulásra termelőszövetkezetünk főkertésze, Lenti László. Ezt a feltétlen elismerést jelentő jutalmat a főkertész a tavaszi munkák során elért kiváló eredményekért a Földművelésügyi Minisztériumtól kapta. Tegyük hozzá, megérdemelten! — mondotta befejezésül Erdei János. CIKKÜNK NYOMÁN Működik a telefon „Féltő szemmel figyeli a határt” — című július 24-én írt cikkünkre válaszolt a Buda- pest-vidéki Postaigazgatóság osztályvezetője. Levelében értesít bennünket, hogy a tűzoltóőr időszakos telefonállomását — mely gyakran volt rossz — a vezetéket, amely erősen elhasználódott, július 18-án kicserélték, azóta ismét használható a telefon. BEFEJEZÉS ELŐTT Hatmillióval több a takarékban Október 31: Világtakarékossági nap SPORT Labdarúgás A Hangácsi utcát szorgos kezek építik újjá. Mint már hírt adtunk róla, az építkezés befejezéshez közeledik, de azért van még bőven munka. A képen az egyik elágazásnál rakják a kavicsot, hogy majd erre kerüljön a burkolóanyag. (Fleischmann felv.) Aszód—Nagykőrösi Kinizsi Az ünnep miatt a 21-ére sorsolt mérkőzések legtöbbjét már 20-án lejátsszák, így a Kinizsi labdarúgói is ma játszanak Aszódon. A papírforma szerint nehéz percek várnak a körösi labdarúgókra, a két csapat jelenlegi helyzete a tabellán: 4. Aszód 28:20 19 11. Nagykörös 18:22 16 Aszód — csehszlovákiai túra miatt egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Hasonló védelmeket, de sokkal jobb, gól- képesebb aszódi csatársort mutatnak a számok. Nehéz mérkőzés lesz, de éppen ezért adunk esélyt jó játékra a csapatnak. Jobb ellenfél ellen jobban megy a játék. Bizonyt- ték erre a szerdai, Ceglédi Vasutas elleni edzőmérközés. Hetven percen át szoros eredmény volt. Az NB Il-es csapat csak Pécsi két összgóljá- val jutott vezetéshez, a körösi csapat két akcióból lőtt góljával szemben. A végeredmény 5:2 lett a ceglédiek javára, de a két csapat között nem mutatkozott a két osztálykülönbség. A körösiek góljukat Torics- ka és Klenovics, a ceglédiekét Pintér (3) szerezte. A mérkőzés láttán megjegyezték a szurkolók, hogy a bajnoki mérkőzéseken miért nem játszik így a csapat (?). Bízzunk, hogy javuló formát fognak nyújtani a játékosok a •bajnoki mérkőzéseken is. Végileges összeállítás nincsen, de • bármilyen összeállításban ját- jszik is a csapat, akarással és S jó küzdőszellemmel a tavaszi* ! körösi 2:0-ás vereséget korrigálhatja. Az ifiktől jó játék és (győzelem várható. ! Játékvezetők: Szabó II. (Csá- iszár, Boltos). : ______________ ! [m it látunk ma a moziban? ^ Nem ér a nevem. Szélesi vásznú magyar filmvígjáték. $ (Első előadás.) 5 Kísérőműsor: Rajtunk is $ múlik. 5 Előadások kezdete: fél 8 \órakor, vasárnap fél 4 órakor. J Sok hűség, semmiért. Magyar film. (szélesvásznú). Csak ^16 éven felülieknek! j Kísérőműsor: Rajtunk is $ múlik. $ Előadások kezdete: 8 óraikor, vasárnap fél 6, és 8 óra- \ kor. Matiné: ; Hattyúdal. • Előadás kezdete: Délelőtt 10 j órakor. Hétfői moziműsor: 5 Szakadék felett. Kalandos | szovjet film. Korhatár nélkül j megtekinthető! ! Kísérőműsor: 4. Sporthíradó. {Gondolatok egy utcanévről. ; Előadások kezdete: fél 6 és • 8 órakor. történésznek készülök, — mondja komolyan. Ügy, mint aki tényleg hivatásának érzi ezt a pályát... Most van először táborban a ráckevei Ady Endre gimnázium IV-es tanulója. DÉVAI KATALIN — Jövőre is eljövök, jól érzem magam brigádomban az elsők között — újságolta. Tetszik a tábor, szívesen emlékszik vissza Varga András operaénekesre és az együttesre — hiszen ő adta át nekik az ajándék virágot. Orvosnak készül. Ha nem veszik fel első alkalommal — kétszer, háromszor is megpróbálja. Mindenesetre, a gyors- és gépírást is megtanulja, az írógépre valót megkereste a szünidőben a Csepeli Autógyárban. Nógrád verőcéről, KISZ-ve- zetőképző táborból jött ide. DURKÓ ÉVA az ócsal Bolyai János gimnázium IV. osztályos tanulója. A tanév befejezése után az otthoni Uj Barázda Termelőszövetkezetben dolgozott, gyűjtötte a pénzt. Egyhetes NDK- beli kirándulásra készülnek. Büszke, hogy tavaly itt a körösi táborban másodikak lettek a munkaversenyben — de most nem megy annyira. — Nagyon tetszik ez a szép épület, de mi nem benne lakunk. Megtaláltuk tavalyi sátrunkat, s kiköltöztünk. A sátor nyújtotta romantikát semmi sem pótolja, — erre emlékszik majd legszívesebben. Ha jövőre meglesz, akkor is ezt választják. — Érettségi után? Művészet' Az utolsó ládákba szedik a paradicsomot, végez az utolsó ! turnus is. i Szentendrétől Nagykörösig és Ráckevétól' Pácéiig a me- l gye összes középiskolájából a nyár folyamán mintegy 900 \ lány jött el, hogy segítsen a mezőgazdasági munkákban. Szőlőkötözéstől kezdve a bab, uborka és paprika szedé-1 séig mindent csináltak, most pedig paradicsomot szednek és $ válogatnak. Kétmillió forint értékű munkát végeztek el. A múltkori turnus munkájával első helyre került az or- 5 szagos versenyben. \ Szentpéteri Zoltán • A monori József Attila gim- íázium III. osztályos tanuló- a: VERESS IDA Paradicsom válogatás közben pe.szél a Balatonnál töltött vi- iám két hétről. Sokat fürdött, Dlvasott — kipihente a tanév 'áradalmait, majd otthon táv- ratkézbesítő volt a postán. A múlt nyáron is itt dolgozott, s reméli, a tavalyi mellé az idén újabb vörös nyakkendőt szerez jó munkájával. — A tábortűz, a 37 műsorszám — kacagtató, tréfás jelenetekkel — felejthetetlenné teszik számára Nagykőröst — így érzi. Talán még jövőre is eljön, de akkor már egy évvel közelebb kerül az érettségihez. Biológia-kémia szakos tanár szeretne lenni, UTOLSÓ TURNUSA KIS1-TÁB0RBAN Élmények, vélemények, tervek Ót kérdés — öt felelet a paradicsomföldön E sorok megjelenésekor már hazautazáshoz készülődnek, j csomagolnak az Absolon Sarolta-tábor leányai. Becsukja ka- i putt a tábor —, hogy néhány napos pihenő után a KlSZ-veze- | tőképző tanfolyam részvevőit fogadja. A paradicsomföldön, munka közben, kerestük fel a lá- i nyokat. Nyári élményeikre, a táborról alkotott véleményükre, I érettségi utáni terveikre voltunk kíváncsiak. Öt kérd.ésre kér- ■ tünk választ: i — A tanítás befejezése után mivel töltötte az időt, hot i nyaralt? \ : — Hányszor volt már munkatáborban? — Mi tetszett legjobban a körösi táborozás során? : — Eljönne-e jövőre is? : — Milyen pályára készül érettségi után? Sok látni való nem akad a megszokott hivatalos helyiségben. Csak egy nagy ezüst serleg kelti fel a látogató fi- í gyeimét. § Magyar László, az OTP he- ^ lyi fiókjának vezetője öröm- $ mel mutatja. | A KPVDSZ pénzintézeti tit- ^ kórságának PM főigazgató- ^ ságának vándorserlege — ol- ^ vassuk a felírást — a szocia- ^ lista munkaversenyben elért ^ kiváló eredményért. ^ — 1963-ban Zala megye ^ nyerte el, 1964-ben a buda- pesti VIII. kerületi fiók, 1965- ^ ben pedig Pest megye — ^ mondja a vezető. A megyében ^ pedig mi érdemeltük ki ezt a % megtiszteltetést. | — Csak egy kis számot mon- ^ dók: S városunk lakói hatmillió fo- ^ rinltal többet tettek a taka- ^ rákba az év első hét hónapjá- $ ban, mint a múlt év hasonló § időszakában. $ $ Készülünk a világtakaré- ^ kossági napra, október 31-re. % és reméljük, ho"" az egymil- \ liárdos betétmozgalom széllé- §---------------------------------------1 IR ÁNY UNGVÁR , § Az IBUSZ október elseje es ^ január elseje között 4 napos ^ r.utóbusz utat indít Ungvárra. ^ Jelentkezni lehet az fmsz § IBUSZ-kirendeltségénél. 5 nében szép sikereket érünk il.