Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-31 / 180. szám

1966. JÚLIUS 21 , VASÁRNAP real Hf.C.iF, I ^MtrSap ÚJ PÁ LYÁ • . .. V,. | | BUSZ, AUTÓ, REPÜLŐ Lokátoros denevérek A denevérnek hallania, ér­zékelnie kell azt a nagyon in­tenzív hangot is, amit kibocsát s ugyanakkor érzékeli a visz- szaverődő, nagyon legyengült hangot. Mindez pedig gyorsan ismétlődik. Egyszerűbben fo­galmazva: hogyan lehetséges, hogy ebben a kettős érzékelés­ben a denevér nem zavarodik meg, vagy nem süketül meg a saját hangjától? Számos kísérletet folytattak. A denevérben elroncsolták azokat az izmokat, amelyek a középfül hallócsontjait rögzí­tik. Az ilyen kísérleti állat nem tudott ütközésmentesen repülni. Egy másik kísérletben a hallócsont izmait megnyúj­tották, úgy hogy a csontocska állandóan hozzáért a belsőfül hangérzékelő idegvégződései­hez. Az állat kezdetben mér­hető ultrahangot adott ki, s aztán megszüntette a jeladást és nem repült többé. A kísérletekből azt a meg­állapítást vonták le, hogy a hang kiadása előtti századmá­sodpercben a denevér az izom összehúzásával eltávolítja a hallócsontot az érzékelő ideg­végződésekről, s így saját hangját nem hallhatja. A kö­vetkező pillanatban azonban az izmot lazítja s képessé lesz a visszavert hang érzékelésére. A kísérlet a biológiai szabá­lyozás tényének remek igazo­lása. Szanyi László Százzal, a jövőbe... Új dieselek a MÁV-nál Már úgy tűnt, hogy az autó­val és a repülőgéppel folyta­tott csatában alulmarad a vasút, de az elmúlt évtizedek­ben bebizonyította, hogy szol­gál még meglepetésekkel. A gőzt felváltotta a villamos áram, a Diesel-motor és a gázturbina. Néhány éve megjelentek az egysínű vasutak, gyorsaságban pedig egyike- másika messze túlhaladta még az óránkénti 100 kilométert is. A nagy átalakulás érez­teti hatását a magyar vas- útaknál is. Már nemcsak He­gyeshalomra, de Miskolcra, sőt nemsokára Nyíregyházára is gyors, villamos mozdonyok röpítik a vasúti kocsikat. Üj gőzmozdony már nem készül és az 1964-et megelőző öt év­ben 83 villamos és 174 Die­sel-mozdonnyal gyarapodott a MÁV mozdonyállománya. A Diesel-mozdonyok nagyobb ré­sze a Szovjetunióból érkezett. A két ország közötti kereske­delmi egyezmény értelmében 1965-ben 52 darab 2600 LE-s Diesel-elektromos mozdonyt kapott a MÄV. A Budapest—Záhony közötti teherforgalmat teljes egészé­ben Diesel-mozdonyokkal bo­nyolítják le. A NXKEX és a szovjet „Ma- sinoimport” külkereskedelmi vállalatok megbízottjai újabb szerződést írtak alá további 30 Diesel-elektromos mozdony szállítására. A 120 tonna súlyú mozdony 17 és fél méter hosszú, 100 km/ó a legnagyobb sebessége teljes terheléssel, tehát első­sorban tehervonatok vonta­tására alkalmas. A mozdony Diesel-elektromos rendszer rű; ez a meghatározás azt je­lenti, hogy a motor és a ke­rekek között nincs olyan me­chanikus kapcsolat, mint az autónál, vagy a traktornál. A 12 hengeres, 2 ütemű, 2000 LE-s Diesel-motor közvetlenül hajt meg egy áramot termelő generá­tort. Az 570 V feszültségű egyen­áramot megfelelő szabályozó berendezéseken keresztül ve­zetik a tengelyekre szerelt ún. trakciós-elektromos motorok­ba. Mind a hat tengelyt kü­lön hajtja meg egy-egy mo­tor. A mozdonyvezető csak a szabályozó kart kezeli, mint a budapesti, vagy a vidéki vil­lamosoknál. Az ilyen rendszerű moz­dony teljes terheléssel is egyenletesen indul, nem rán­gatja a kocsikat, s mire az utolsó vagon is elhagyja az állomást, már teljes sebesség­gel robog az egész vonat. A fékek hatását növeli, hogy egy lábpedál lenyo­másakor a 600 kg befo­gadóképességű tartályból homok fúvódik a kerekek elé. Vezetése aránylag egyszerű, azonkívül jó szellőzés, fűtés biztosítja, hogy a mozdonyve­zető minden figyelmét a pá­lyára fordítsa. A biztonságot növeli, hogy olyan „okos1’ be­rendezéssel is felszerelték, amely ha esetleg rosszul len­ne a mozdonyvezető, automa­tikusan, néhány másodpercen belül megállítja az egész vo­natot. Tamás György Biztonsági öv — autóban Az ülésen elhelyezett biz­tonsági öv felcsatolása két­ségtelenül védelmet nyújt baleset esetén, de termé­szetesen csak, ha mindig fe' is csatolják. Ennek érdekében egy ame­rikai autógyár olyan beren­dezéssel szerelte fel egyik modelljét, amely a motor beindításánál — mint re­pülőgépeken szokás — táblát világít ki ezzel a felirattal: „Kérjük a biztonsági öveket becsatolni”! Egy másik ame­rikai találmány még ennél is tovább megy: blokírozza az indítást mindaddig, amíg a biztonsági öv becsatolása nem oldja ki az öninauot. Ilarmónikázó abroncsok Az amerikai Goodrich au­tóabroncsgyár olyan abron­csokat akar készíteni repülő­gépek számára, amelyek le­szállás után automatikusan összelapulnak, illetve ami­kor leeresztik a gép futó­felületét, automatikusan fel­fúvódnak. Ennek az eljárás­nak nagy előnye, hogy a ke­rekek az eddiginél jóval ki­sebb helyet foglalnak el a repülőgép hasában. „Alvóbusz“ Nyugat-Németországban a távolsági autóbuszforgalom számára fekvőhelyes autó­buszt gyártottak. A jármű 40 ülőhelye néhány perc alatt kényelmes fekvőhellyé alakítható át. A fekvőhe­lyek egymástól függönnyel elválaszthatók. Ez az első olyan autóbuszkombináció, amely azonos számú személyt helycsökkenés nélkül nappal ülve, éjjel kényelmesen fek­ve tud szállítani. Az ülések nappal mind menetirányba néznek, az utasok kilátását nem zavarják a közfalak. Autózúzdák A gépesítés és a technika magas fejlettségének száza­dában nemcsak a gépkocsik gyártása, de az öreg, elavult „veteránok” megsemmisítése is nehéz probléma. Ameri­kában a régi autók folya­matos megsemmisítésére egy hat emelet magasságú monst­rumot építettek. Ez a jóné- hány 125 tonnás forgókala­pácsból álló zúzda néhány perc alatt apró darabokra ve­ri szét az autót. A maradvá­nyok mágnesekkel ellátott forgódobra kerülnek. A mág­nesek kiéi "r a fémtörme­léket Ezu az acéltörme­lék közvetlenül vagonokba és beolvasztás végett a ko­hászati üzemekbe kerül. Tej folyik a vezetékben Az NDK-ban kipróbálták az első távolsági tejvezetéket. A vezetéket mélyen a földbe ásták, hogy a fagy ne ártson neki; óránként 6 tonna tejet szállít hegyvidéken keresztül 3 kilométer távolságiba — egy szövetkezeti gazdaságból a tejgazdaságba. Hollandiában és Nyugat- Németországban is működnek már hasonló tej vezetékek. Léghűtés - vízhűtés? Sokáig uralkodott az a né­zet, hogy a léghűtés csak kis hengerűrtartalmú, illetve egy- hengeres motorokon alkal­mazható (eltekintve a légi jár­művektől.) Ám újabban mind több személyautót, teherautót és autóbuszt látnak el léghűté­sű motorral. A legismertebbek közül elég csak a Tátra, a Tra­Víz színén - szárnyakon A repülés históriája , Az oszlopokkal megtá­masztott, érdekes kiképzésű galéria falán láthatjuk aábkat a fényképdokumentumokat, melyek a repülés történetéhez tartoznak. Amint felérünk, már megállít a Magyar Aero Club első sport léggömbje 1909-ből. O. Lilienthal sikló készüléke 1893-ból, a gép al­kotója 1896-ban történt lezu­hanásáig több száz kísérletet végzett... Kis asztalkán üveg védi Cyrano De Bergerac Holdbéli utazás című muzeális értékű könyvét... A nagy orrú lo­vag, ha élne, bizonyára cso­dálkozva értesülne arról, hogy az ember már közel jár ah­hoz, hogy leszálljon a Hold- ta... Érdekes kép Blanchard francia pilóta nagyhírű telje­sítménye; az egész világ di­csőségét visszhangozta, mikor 1785-ben átrepülte a La Man­che-csatornát. Következnek a Mongolfier testvérek, akikkel egy időben Magyarországon is kísérleteztek léggömbökkel. Látjuk azt a nagy léggömböt, mellyel a körülzárt Párizsból juttattak ki üzeneteket 1871-ben Magyar viszonylatban nagyon érdekes minden adat és fény­kép, mely a magyar feltaláló Schwarz Dáviddal foglalkozik. A merev testű léghajót ő épí­tett meg elsőnek és az ő ta­lálmányából kísérletezte ki Zeppelin gróf a másfél száz léghajóját... Langley repülé­se Gárdonyi Géza nagy köl­tőnket is megihlette. A Wright testvérek a világon először hajtottak végre kormányzott repülést. Blériot 1909-ben átrepülte a La Manche-csatornát, saját gépével... Láthatjuk a Hatvanban ren­dezett első nagy magyar re­pülőverseny plakátját, mely Prodam pilóta repülőmutatványait hirdeti 1912-ben. A vörös repülőszá­zad megalakulásának doku­mentumait, 1919. május else­jén repülőgépről leszórt röp- iratok szövegét, Wittmann Viktort. Különböző MALÉV- géptípusokat. A Ferihegyi repülőtér kivilágított fényké­pét, az indulásra kész gépek­kel. A vitorlázó repülés történéseit, a sugárhajtású gépeket ábrázoló fotókat. Puky Gáborné Közlekedési Múzeum Gyorsan emelkedik ki a tó, folyó vizéjből: a motorcsónak szárnyai szinte a tükör fölé emelik a rohanó testet. Az új közlekedési eszköz kicsi és nagy változata egyaránt diva­tos ma. Használják sportcélokra, utasszállításra, de a ha­ditudományok is kísérleteznek a szárnyas vízijárművel. Elterjedésének egyik akadálya, hogy rendkívül sok üzem­anyagot fogyaszt, és csak különleges, könnyű- és rövid­életű motorok hajthatják. A Váci Hajógyár is elkészítet­te több példányban a maga kis szárnyas-családját. (Tóth felv.) bánt és a Volkswagen típuso­kat példaként megemlíte­nünk. Mi lehet az oka ennek? A tervezők mindinkább a konst­rukciók egyszerűsítésére, a járműsúly és a motortérfo­gat csökkentésére töreksze­nek, ezért választják szívesen a léghűtéses megoldást. A hengereket körülvevő hűtővíz­tér elmarad, ugyancsak nincs szükség a rácsozatos hűtőre, a vízszivattyúra és az egész rendszert összekapcsoló cső­rendszerre. Csupán egy ventil­látorról kell gondoskodni, amely a léghűtéses motor bor­dázatához a hűtőlevegőt eljut­tatja. Á léghűtéses motor nagy előnye az is, hogy érzéketlen a külső hőmérséklet változá­saira, vagyis könnyebben ér el állandó üzemi hőfokot, télen és nyáron egyaránt. További közismert előny, hogy hideg­ben lényegesen könnyebben indíthatók, mint a vízhűté- sűek. Szereléskor, javításkor könnyebbséget jelent, hogy a léghűtéses motornak különálló hengerei és hengerfejei van­nak; de nincs útban a vízhűtő és a csőrendszer sem. Ennyi jó tulajdonság felso­rolása után meg kell említeni a léghűtéses motorok terhére róható két hátrányt is. Az egyik: a nagy fordulatszámmal dolgozó ventillátor működése zajossá teszi a motor üzeme­lését, s ez mind a környezet­ben, mind az utastérben zava­róan hat. A halkan, szinte észrevétlenül suhanó autót eddig csak vízhűtéses megol­dással sikerült készíteni. A másik hátrány: a léghűtéses motorok magasabb üzemi hő­mérséklete miatt rendszerint külön olajhűtő felszerelése válik szükségessé. Blahó István A sztrájk áldása Amióta New Yorkban sztrájkba léptek a közlekedési dolgozók, a földalattin és az autóbuszokon 3.5 százalékkal csökkent az utasok száma. Ki­derült, hogy a „kényszergya­loglás” óta sokan rájöttek, milyen áldásos hatással van a napi séta egészségi állapotuk­1 »

Next

/
Oldalképek
Tartalom