Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-23 / 173. szám

F F ANGLIÁBÓL JELENTJÜK A magyar labdarúgó-válo­gatott csütörtökön délután „átszelte” Angliát, s a nyugati partok mellől a szigetország észak-keleti csücskébe költö­zött. A rendkívül modem, messze környéken fényűzőnek ismert, „öt híd” hotel az új otthon. Csaknem minden szo­bában van televízió, viszont hiányzik a Southportban meg­szokott szálló előtti gyepes rész, ahol edzéseket lehetne tartani. Összeállítási kérdőjelek itt... — Ismét összeállítási gond­jaim vannak — mondotta Ba- róti. — Vargáról le kell mon­danunk, Nagy István változat­lanul sérült, s nagyon való­színűnek látszik, hogy Mathesz Imre sem lesz harcképes a szombati küzdelemre. Az ösz- szeállítással kapcsolatban meg kell várnom a mérkőzés napját. Baróti több megoldáson tö­ri a fejét. Szó van arról, hogy Ihász játszik, s ebben az esetben Szepesi kerül Nagy, illetve Mathesz elárvult po­zíciójába. Sor kerülhet Molnár vagy Fenyvesi dr. szereplésé­re is. Pénteken délelőttre szabad foglalkozást kaptak a magyar játékosok, majd a csapat szál­láshelyétől körülbelül 15 kilo­méterre levő sunderlandi sta­dionba utaztak, ahol edzést tartottak. A magyar vezetők engedélyt kértek a VB illeté­kes szervező bizottságától, hogy 20 percnél többet edz- hessenek a szombati mérkőzés színhelyén, hogy a lehető leg­jobban ismerkedni tudjanak az új pályával. Az angolok nyomban megadták az enge­délyt, de a környezetismeret dolgában még így is hátrány­ban lesz a magyar válogatott, hiszen a szovjetek két VB- mérkőzést játszottak már azon a pályán. ...és ott A szovjet labdarúgók csend­ben, messze a labdarúgó-világ zajától, nyugodtan készülnek a magyarok elleni mérkőzésre. Morozov edzőnek a magya­rok elleni mérkőzéssel kapcso­latban többnyire kellemes gondjai vannak. Az eddigi három selejtező mérkőzésen 21 játékost küldött pályára, a hivatalos VB-keretből eddig egyedül a harmadik kapus, Oannyikov nem jutott szóhoz. A chileiek elleni, utolsó se­lejtező mérkőzésen nem keve­sebb, mint hét új ember ját­szott, a stabil játékosok pi­hennek, erejüket szombatra tartalékolták. — A lehető legerősebb ösz- szeállításunkban lépünk pá­lyára — mondotta Morozov edző. — A csapatot azonban csak szombaton jelölöm ki. A hírek szerint nagy a va­lószínűsége, hogy az alábbi csapat lép pályára a magya­rok ellen: Jasin — Ponomarjov, Sesz- tyernyev, Hurcilava, Danyilov — Szabó, Rvoronyin — Csisz- lenko, Banyisevszkij, Malafe- jev, Parkujan. Egyébként Hurcilava a Ko­reai NDK elleni mérkőzésen valósággal elsöpörte a koreai csatárokat, az olaszok ellen a világ legjobb csatárai közé so­rolt Mazzolát kellett semlege­sítenie. A korábbi mérkőzések ta­pasztalatai alapján egy pilla­natig sem lehet kétséges, hogy Sunderlandben Albert Flórián árnyéka Hurcilava lesz. S ta­lán az egész mérkőzés sorsa, s ezzel a továbbjutás is ott dől el, hogy a nagy hírű védő és az extra klasszis csatárnak el­könyvelt Albert párharcában ki marad felül. \ mai negyeddöntő műsora Anglia—Argentina. London. V: Kreitlein (nyugatnémet). NSZK—Uruguay. Sheffield. V: Finney (angol). Portugália—Koreai NDK. Liver­pool. V: Askenazi (izraeli). Szovjetunió—Magyarország. Sun­derland. V: Gardeazabal (spa­nyol). Partjelzők: Codesal (Uru­guay-!) és Campos (portugál). A londoni mérkőzés 17.30-kor, a többi találkozó 15 órakor kezdő­dik. Akik Brazília és Bulgária elleni győzelmünkéi kivívták, hogy ma a negyeddöntőben léphet pályára válogatottunk. A tizenkettedik játékos Ihász Kálmán, aki pénteken utazott el a válogatott után Angliába, azzal a reménnyel, hogy ő is szóhoz jut a világ­bajnokságon. Géléi József Káposzta Benő Mátrai Sándor Mészöly Kálmán Bene Ferenc Szepesi Gusztáv Mathesz Imre Sípos Ferenc MOZAIK Vízilabda-program Az OB I-ben ma is 18 órakor lesz Újpesten az U. Dózsa—Csepel Autó találkozó. Az OB II-ben va­sárnap a Ceglédi Vasutas 11.30-kor * VTSK csapatát fogadja. Nyíregyházán lesz a hét végén az országos vi­déki ifjúsági atlétikai bajnokság. Stfz Pest megyei versenyző péntek reggel utazott el a viadalra Vára- )M Gábor, a megyei atlétikai szö­vetség titkárának vezetésével. Az MHSZ vasárnap délelőtt nem­zetközi országúti 100 km-es ke­rékpáros csapatversenyt rendez. Erdetileg az Érd—Dunaújváros közötti útvonalon akarták a küzdelmet lebonyolítani, de for­galmi akadályok miatt a ver­seny színhelyét át kellett ten­ni a salgótarjáni országúira, a Hatvan—Kisterenye—Hatvan útvo­nalszakaszra. A verseny iránt — tekintve, hogy olimpiai és világ- bajnoki szám — komoly érdek­lődés nyilvánul meg. A rendező­ség meghívásának eleget téve NDK-s, lengyel és csehszlovák ke­rékpárosok lesznek a magyarok ‘ ellenfelei. A Keleti-tengeri hetek alkalmá­val Rostockban nemzetközi hajó- modellező-versenyt rendeztek. 7 ország, 39 modellezője közül az NDK után a magyar csapat sze­repelt a legeredményesebben: az MHS legjobbjai két-két harma­dik, negyedik és ötödik helyet szereztek. % ★ Az 1966. évi főiskolai sakk- csapatvilágbajnokságot július 29-e és augusztus 14-e között a svédországi örebroban bonyo­lítják le. A világbajnoki ver­senyre a magyar csapat július 27-én a következő összeállításban utazik el: Polgár, Faragó, Tom­pa, Nagy Ervin, Vadász, Nagy Béla. Labdarúgó-mérkőzés a vietnami nép javára A Vasas Bagón Csehszlovák vendégcsapat Kartalon és Aszódon Evezősbajnokság Ráckevén A vidéki és Budapest eve­zősbajnokság után most kö­vetkezik az országos bajnok­ság. Ráckevén ma délután 3 órától az előfutamok vezetik Mint már beszámoltunk, a Vasas NB I-es labdarúgócsa­pata vasárnap 17 órakor Ba­gón vív barátságos mérkőzést. A találkozó bevételét a hős vietnami nép megsegítésére ajánlották jel. zések: Törökbálint—Betonút, Budaörs—Üjpesti Cérna, Ve- csés—Kőbányai Textil. be a műsort, s a küzdelmek vasárnap folytatódnak. Területi úttörő olimpia Eredetileg úgy volt, hogy hét válogatott szerepel a pi­ros-kék csapatban, de mivel Ihász Angliába utazott, „csak” hat Válogatott szerepel a fő­városi együttesben. A talál­kozót a Hazafias Népfront já­rási elnöke nyitja meg. Csehszlovák együttes is ven­dégszerepei a hét végén me­gyénkben. Dőlni Krskami csa­pata ma Aszódon, vasárnap pedig Kartalon lép pályára. További előkészületi mérkő­PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépírószoba (bívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 140—449, 141—462, 141— 258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Az úttörő olimpián lottak a városi, járási és gyei selejtezők, s a pajtások most á területi döntőkön mé­rik össze tudásukat. Az egyik terület gazdája megyénk, hét- főn-kedden a fővárosban Fe­jér, Nógrád, Pest és Szolnok megye legjobbjai mérkőznek. A fiatalokat hétfőn reggel fogadóbizottság várja a Keleti-, a ’Nyugati- és a Kelenföldi­pályaudvaron. Onnan autóbu­szok szállítják a részvevőket a Mező utcai BEAC sporttelep­re, ahol 10.30-kor lesz az ünne­pélyes megnyitó. Az atléták, kézilabdázók, kosárlabdázók és labdarúgók 11 órától a BEAC-pályán ve­télkednek, az úszók, a margit­szigeti Sportuszodában, a tor­nászok pedig a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Villányi úti termében. A labdajátékok kétnaposak lesznek, míg a többi sportág­ban már hétfőn befejeződik a küzdelem. Hétfőn délután Bu­dapest nevezetességeit tekin­tik meg a fiatalok. A város­néző autóbuszkörséta során a Pest megyei Természetbarát Szövetség képviselői a Gellért­hegy, a Vár nevezetességei­vel, végül a Népstadionnal is­mertetik meg a fiatalokat. Akik a hétfőről keddre vir­radó éjszakát is a fővárosban töltik, azoknak a Római-par­ton, a Hármashatárhegyen, valamint az egyik Fehérvári úti iparitanuló-intézetben biz­tosítottak szállást. A Pest megyei rendezésben sorra kerülő területi döntőre több mint 300 úttörő hivata­los. Az országos döntőt az OSN keretében augusztus de­rekán rendezik a területi ver­senyek legjobbjainak részvé­telével. Lipcsében Július 25. és augusz. tus 8-a között kerül sor az 1966. évi 8. ejtőernyős világbajnokság­ra. Magyarországot az MHS-válo- gatottja képviseli. A férfi és női csapat Miklós László edző veze­tésével szombaton utazik el Bu­dapestről az NDK-ba. PEST MEGYEI RENDEZÉSBEN lezaj- me­Előfizetési díj 1 bőnapra 12 forint. Egyesült Izzó Gépgyára felvételre keres 18 éven felüli ^ betanított női munkaerőket háromműszakos munkára. Jelentkezés 8—14 óráig a munkásfelvételi irodán. Cím: Bp. IV„ Szilágyi u. 26. Rákospalota-Újpest vasútállomástól 3 perc Megközelíthető: 12-es villomos, 43, 47. 84, 96-os autóbusszal. .............. ™ ".........1111 11 A sztalosokat azonnali hatállyal felveszünk. Fizetés kollektív szerint. ♦ Váci Faipari KTSZ. Vác, Rózsa F.u. 3/9. _________________________ R ózsatöveket és rózsa­szemeket már most rendeljen, 130 fajta gyönyörű újdonságból őszi leszállításra, kérje díjtalan árjegyzékün. két, Garamvölgyi ró­zsakertészet. Gádoros, Békés megye. Eladó ingatlanok a nagykátai kirendeltség területén: Nagykáta: 1 szoba, konyha, kam. ra, 130 n-öl telek. Ara: 65 ezer forint. 1 szoba, konyha, speiz, csukott veranda, 350 n-öl telekkel. Ara: 65 ezer forint. 1 szoba, konyha, 667 n-öl gyümölcsössel. Ára: 40 ezer forint. Gyömrő: 2 szoba, konyha, speiz. előszoba. 396 n-öl te­lekkel. Ara: 110 ezer forint. 2 szoba, konyha, speiz, veranda, pince, 247 n- öl telekkel. Ara: 95 ezer forint. .7 szoba, előszoba, konyha, speiz. 360 n- öl telekkel. Ara: 180 ezer forint. 1 szoba konyha, speiz, zárt veranda, pince, 363 n-öl telekkel. Ára: 65 ezer forint. Érdeklődni lehet: PIK Nagvkáta. Bajcsy-Zs. u. 22. Hazai brikett kapható Bükköspart 41-ben. Szentendre Horizontál és csiíc'esztergályosokat, kőműveseket., túrósokat és kőművesek mellé segédmunkásokat. továbbá gépkocsielőadót KERES a LANG GÉPGYÁR. Jelentkezni lehet: Bu­dapest xm.. Váci út 152 Munkaerőgazdál­kodási osztályon. Eladó alig használt super Pannónia mo­torkerékpár. Érdek­lődni lehet a nagykő- rösi mentőállomáson. Eladó 1202-es Skoda Furgon, üzembiztos. 31 ezer kilométerrel. Érdeklődni naponta este hat után. Vecsés, Vöröshadsereg 71. Lé­vai. _________ B eköltözhető fél ház eladó, sürgősen, Nagy­kőrös, VH. Délibáb u. 3. AZONNALI Ő EX EPÉSSEL felveszünk szerkezet­lakatos, mintakészítő szak­munkásokat, valamint vidéki munkára gép­és szerkezet­lakatost, ív- és lánghegesztőt és férfi segéd­munkásokat. Jelentkezni: ORSZÁGOS BANY AGÉPGY ARTÖ VÁLLALAT* Budapest IV kerület Baross utca 91—95. Szíjgyártók, figyelem Futballvarráshoz — jó kereseti lehetőséggé! — varrókat felve­szünk. Jelentkezés Szentendre. Járási Szolgáltató Ktsz Szent endre. Vöröshadseree út 22 szám alatti iro­dában A Nagykőrösi Kon­zervgyár azonnalra felvesz férfi és női szezonmunkásokat valamint nyári szü­netben diákokat. Je lentkezés: naponta a gyár munkaügyi ősz tályán Előzetesen fzükséges orvosi lele t.ek beszerzése végre hajtandó. ______________ E gy szőnyegszövőgép eladó. Megtekinthető vasárnap. Vác. Klein Kárólv utca 29 Uj Pannónia 2600 ki­lométerrel eladó, ked­vezményesen is Vác Damjanich tér Fűrészpor príma mi­nőségű, száraz, kap­ható a Tahitótfalui Földművesszövetke- zet tüzel őtel epém Eladó két db Marabu Vm-as, 32 tagból álló kazán. Nagykőrösi Épület- és Lakáskar­bantartó Ktsz.________ C saládi ház kétszobás, mell ékhelyiségekkel eladó. Budaörsön, Víztorony u. 11. Fiatalok, jelentkezze­tek ipari tanulónak! Az ÉM 22. sz. Állami Építőipari Vállalat az 1966—67-es tanévre épületasztalos, épület- lakatos és épület-vil­lanyszerelő szakmák­ra iskoláz be fiatalo­kat Jelentkezhet az a fiatal, ak) Budapest, vagy Pest környéki la­kással rendelkezik és a 16. életévét még nem töltötte be. A jelent­kezéshez a Tü. 819. rsz. nyomtatványt kell kitölteni és a vállalat címére (Budapest, V„ Irányi u. 17., munka­ügyi osztály) megkül­deni. Magyar Posztógyár felvételt hirdet fonó és szövő szakmára 1966. szeptember 1-re. Tanulóidő egy év. Jelentkezhetnek 15. életévüket betöltött fiatalok, akik nyolc általános iskolai vég­zetséggel rendel­keznek. Jelentkezési határidő: 1966 Vili. 15-ig. a MAGYAR POSZTÓ­GYÁR szakoktatásán, Budapest XXI., kér.. Bajáki F. u. 27. szám alatt. Diákotthoni el­helyezést biztosítani nem tudunk. Pannónia motorkerék­pár üzembiztos 6566 forintért eladó, Men- de, Andrássy út 6. Borbás. _______________ E ladó egy jó állapot­ban levő 350 kcm-es, oldalkocsis Izs. Érdek­lődni, Cegléd, Béke tér 4. __________________ N agy gyakorlattal ren­delkező villanyszerelő elhelyezkedne állami gazdaságban. vagy tsz-ben ..Lakás szük­séges 73 313” jeligére a nagykőrösi hirde­tőben_________________ N agyméretű üvegajtó és zománcos kályha eladó. Nagykőrös. X., Losonczi u. 30._______ K isgyermek gondozá­sát vállalom. ..Gyer- mekszerető 73 316” jel­igére a nagykörös* hirdetőbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom