Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-10 / 109. szám
me. MÁJUS 10., KEDD amírtop 3 Sés®«í Páratlanul jól *” fejlett példány s viszonylag Ütőn a „szúnyog gyorsan is jár az úton. Igaz, sietni kell, hiszen ez a jól méretezett, gumikerekű, fémvázas „óriás szúnyog” a szőlők karbantartója. Az Etyeki Állami Pincegazdaság hidastraktora a csemegét termő sorokhoz igyekszik. Elkezdődött a termést védő, segítő permetezés (Gábor felv.) Hétszeres kiváló vállalat Hetedszer nyerte el a Belkereskedelmi Minisztérium kiváló vállalata címet a Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Erről szóló oklevelet május 7-én szombat este adta át Vajda Lajos, a Pest megyei Tanács VB kereskedelmi osztályának vezetője. A Ganz-MAVAG Vörösmarty Művelődési Házban hétszázötven dolgozó és hozzátartozó tapsolt annak a nyolcvannak, akik elnyerték a szakma kiváló dolgozója címet; mintegy 175 000 forint pénzjutalmat osztottak ki a vállalat vezetői az arra érdemeseknek. Az ünnepséget hajnalig tartó táncmulatság követte. A IX. pártkongresszus tiszteletére A feladatok triumvirátusa Diósd, kontra Debrecen? I. Egy hirdetés nyomán indultam el Diósdra, a Magyar Gördülőcsapágy Művek üzemébe: „Az MCM diósdi gyára felvételre keres férfi és női munkaerőket betanított gép- munkási munkakörbe. Érdeklődni lehet: a 258—880 telefonszámon, vagy a helyszínen: Diósd, Gyár utca 2. szám alatt.” A hirdetés három lapban több napon át megjelent. Nagyon kell a munkás. A gyár különben mindössze másfél kilométerre van a fővárostól; autóbusszal 15 perc az út a Kosztolányi tértől idáig, tehát azt gondolná az ember, hogy ez a városközelség külön kedvez az üzemnek, kpny- nyen kap munkást, akar Budapestről is. A valóság azonban más. A hirdetésre alig akadt jelentkező. Ha jöttek emberek, sokan el is mentek. S mennek a régi munkások közül is, törzstagok. Az üzemben pontos adatokkal szolgálnak: januárban, a hónap elején még 5 ember hiányzott, tehát ez még többé- kevésbé teljes létszám volt. Később azonban kilépett 18 munkás. A következő hónapban — februárban — már 32 dolgozó vált meg a gyártól, amikor éppen további 20 ember felvételére lett volna meg a lehetőség. A hiány így 52-re emelkedett. Mindössze 25 munkást tudtak felvenni abban a hónapban. A március ismét emberhiánnyal indult, s még kiléptek 35-en, de jött helyettük újabb 35 ember. Végül a második negyedév kezdetén 28 munkás hiányzott a létszámból, s ha azt is ide számítjuk, hogy a tervek to- vábbi 14 dolgozó felvételét írják elő, akkor éppen 42 betöltetlen munkahely volt április elején a diósdi gyárban, így festenek a kimutatások; ezt a jövés-menést nevezik jobb szó híján — fluktuációnak. — Ez a ml legégetőbb gondunk — mondta az üzem főkönyvelője. — Itt természetesen nemcsak létszámkérdésről van szó. Amennyiben új munkásokat veszünk fel, ezek az emberek még gyakorlatlanok, és idő kell, amíg megtanulják a tennivalóikat. Ez az idő is kiesés, hátrány. Ennyiből is világos, hogy mit jelent a fluktuáció; dehát mi ennek az oka? Korábban nem ismerték itt ezeket a gondokat. Mindig annyi munkás volt, ahány kellett, s a terveket teljesítették sőt olykor túl is szárnyalták. Az üzem vezetői ma úgy beszélnek ezekről az időkről, mint a boldog aranykorról. Kétségtelen, jelenleg több mint 10 millió forint a lemaradásuk. — Csökkent az emberek keresete — magyarázta Ónodi Antal, a személyzeti osztály vezetője. — Olyan dolgozónk is akad, akinek 500—600 forinttal csappant a havi bére. — Sok! — Ez kissé túlzás is — jegyezte meg a főkönyvelő. — Átlagosan körülbelül 100—200 forintos keresetromlásról beszélhetünk. Mi ugyanis ahol tudtunk, segítettünk... Jutalmazás címen, meg ahogy lehetett ... Végül eljutottunk oda, hogy tulajdonképpen az anyaghiány mindennek az oka. Az igaz ugyan, hogy adódott más baj is, de sokat álltak az utóbbi időben a gépek, különösen februárban; olykor napokig nem kaptak kovácsolt gyűrűket, vagy késve érkezett a szállítmány. Ha ez nem így történik, nem itt tartanának ma ... Az üzem — ahogy elmondták — az 1950-es évek elején mindössze 800 ezer csapágy készítésére rendezkedett ..be. Ma hárommilliónál 'tartanák; ennyi a térvuk. A gyár nem bővült, nem változott azóta, nem építettek hozzá új csarnokokat, a géppark a régi — ahogy a főkönyvelő mondta: „a termelőterület megmaradt olyannak, amilyen volt” — csupán ésszerűsí tét- ! ték, okosították a gépeket, szaknyelven szólva: célgépesítettek. Az is igaz, hogy időközben három műszakban dolgoznak, tehát éjjel-nappal. Ezenkívül még lehetne itt felsorolni néhány dolgot, hogy miképpen tudták 800 ezerről hárommillió fölé emelni az évi csapágytermést A lényeg azonban az, hogy a hárommillió csapágy csak akkor készülhet el — magyarázták a diósdiak —, ha ennek megvannak a minimális feltételei, többek között a percnyi pontossággal érkező anyag — a kovácsolt gyűrű. Miért? A magyarázat kézenfekvő. A gyár igyekszik nagy szériákat gyártani, vagyis egy-egy csapágytípusból sokat. így nincs átállás, ebből következően állásidő sincs, azaz lecsökken az időkiesés. A termelés folyamatos, s ez a folyamatosság a döntő, ezt kell mindenképpen biztosítaniuk. Ha azonban nincs anyag, vagy pontatlanul érkezik az anyag, megbolydul minden, s veszélybe kerül a tervteljesítés. Nagyjából így mondták el a diósdi üzem vezetői. A szálak eszerint Debrecenbe vezetnek — jegyeztem meg óvatosan. Ez az óvatosság annyiból volt indokolt, hogy az ember ezzel óhatatlanul a fúzió problémáját veti fel, ha Diósdon Debrecent emlegeti. A Pest-közeli csapágygyár köztudomásúan néhány esztendeje vesztette el az önállóságát, akkor alakult meg a Magyar Gördülőcsapágy Művek, amelynek a kétszer nagyobb debreceni gyár lett a központja, s az igazgatóság is ott működik. Az egyesülések pedig olykor nem történnek a legsimábban, akárhogy is népgazdasági érdek. A kisebb üzemek nem szívesen adták fel önállóságukat, szívesebben voltak a maguk gazdái. Ha olykor valamit el akartak intézni, a minisztériumoknál könnyebben boldogultak, mint most az igazgatóságon. Hivatkoznak helyi sajátosságokra, amelyeket az igazgatóság — egységes vállalati szinten gondolkodik — nem méltányol kellően. Ezt Diósdon is elmondták, hogy Debrecen előnyösebb helyzetben van, mert annyi munkást vesz fel ahányat akar, nem gond a munkaerő. Budapesten azonban, s a környékén, ahol annyi, meg annyi gyár, üzem működik oda mennek az emberek dolgozni, ahol többet fizetnek; válogatnak; szóval azt be kell látni, hogy itt csak az állja a versenyt, aki jobban fizet... Mondom, elképzelhetőnek tartottam, hogy ha nem is valami kiélezett formában, de előbb utóbb kibontakozik némi — Diósd, kontra Debrecen probléma. Annál is inkább számíthattam erre, mert az emlegetett „régi szép idők", amikor minden ment mint a karikacsapás, a gyár önállóságának korszakában voltak. Akkor még a „Préko”, a mai Ipari Szerelvény- és Gépgyár szállította a kovácsolt gyűrűt, kifogástalan pontossággal. Ma Debrecenből kapják a kúpgörgős csapágyhoz a gyűrűt, s bajok voltak... — Kétségtelen — mondták, — a szálak végül is valóban Debrecenbe vezetnek, de «zó sincs ellentétről, mintha mi mostoha gyerekei volnánk az igazgatóságnak. A mi gondjaink ott is nagy gondok, s ezt mi érezzük is ... — Hát akkor...? — Nézze — mondta a személyzeti osztályvezető —, a debreceni kovácsoló üzemen nagyon sok ■ múlik. Nekünk anyag kell, megértjük mi, ha valami fennakadás történik, nem is hibáztatunk senkit, hiszen lehetnek objektív okok, de ez a megértés kevés; az anyagot nem pótolja. Mi bí zunk; két hónapot kértünk az emberektől, ' addig legyenek türelemmel... — A megoldást tehát Debrecentől várják? — Onnan. — Egy kérdést még: amikor itt Diósdon anyaghiánnyal küzdenek, ugyanez a helyzet Debrecenben is? — Ezt ott kellene megnézni: valószínű... Nos — irány Debrecen ... Dékiss János (Folytatjuk.) A pártvezetőség egyik tagja tréfásan ugyan, de a kongresz- szusi munkaverseny jellemzőjét jól összefoglalva, a feladatok triumvirátusának, azaz hármasának nevezi vállalásaikat. Miből áll ez a hármas? Mennyiségi és minőségi túlteljesítés, s ugyanakkor, ezzel azonos fontossági sorrendben, az emberek formálása. Szerencsés kötődés: többet adni az országnak, s ugyanakkor többet érő emberré válni! A szocialista műszak címért A Váci Kötöttárugyárban a kongresszusi verseny kezdeményezője a körhurkolóüzem B műszakja volt: erős, jó eredményeket elérő műszak ez, szavuknak is tetteik adtak rangot. A műszak négy brigádjából három már elnyerte a szocialista címet, a negyedik annak megszerzéséért küzd: a műszak maga pedig kongresszusi vállalása keretében — a szocialista műszak cím elnyeréséért. Kezdeményezésük gyors megértésre talált, a csatlakozások nem sokáig várattak magukra, s ma már a gyár egészének * vállalása papíron van, összesíteni lehetett, hogy az öreg gyár — mert Vác egyik legrégibb üzeme — megfiatalodása közben — ugyanis rekonstrukció közepette teljesítik növekvő termelési feladataikat — mit vállal pluszként. A biztos alap A gazdasági vezetők — örvendetesen — nagy figyelmet fordítanak a munkaverseny- mozgalomra, s zömmel ennek tudják be elmúlt évi jó eredményeiket is. Biztos alapnak látják az 1965-ös eredményeket ahhoz, hogy a kongresz- szüsi vállalások teljesített ígéretek legyenek. Tizenöt szocialista címért küzdő brigád volt az elmúlt évben — számuk most már húszra emelkedett — s ők jelentették a szilárd támaszt — mint mondják — az exportterv túlteljesítéséhez: a gyár a tervben meghatározott 775 tonna áru helyett 826,2 tonnát szállított exportra. Ez évben jelentősen megnőtt exportkötelezettségük: 956 tonnát ír elő! És a kongresszusi munkaverseny eredményeként a gyár ezt 1000 tonnára kívánja növelni! Az exporttól elválaszthatat+ A körhurkoló kezdte + Túlteljesítés az exportnál + További minőségjavítás -j- Rekonstrukció: pihenő nélkül lan a minőség állandó javítása: korábban sokáig gond volt az első osztályú áruk megfelelő arányának biztosítása. 1965 — többek között a pártvezetőség céltudatos közreműködésével — fordulatot hozott, s 2,8 százalékos emelkedéssel elérték, hogy termékeik 89,8 százaléka első osztályú. Most — megtoldva a korábbi, éves munkaverseny- vállalást — 90,5 százalékos első osztályú termékarányt vállaltak! A formák sokfélesége Jól alkalmazzák — s ez elsősorban a pártvezetőség és a szakszervezeti bizottság munkáját dicséri — a versenyformák sokféleségét; a brigádverseny mellett nagy gondot fordítanak az egyéni vállalásokra, versenyzőkre is, s ennek tudható be, hogy 732 fő vesz részt a versenymozgalomban, a gyár dolgozóinak zöme tehát És — később még utalunk rá — nem jelentenek kivételt az ügyviteli dolgozók sem! A körhurkoló már említett B-műszakja az A- és C-mű- szakkal versenyez; a csévélőüzem az értékesebb fonalak hulladékának csökkentésére tesz több, a versenyvállalást elősegítő intézkedést; a szabászatnál az első negyedév nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, ennek ellenére kongresszusi vállalásukban megerősítették éves vállalásukat, amelyben különösen a szabászati hulladék csökkentése játszik jelentős szerepet; a varrodában a termelési vállalások mellett azt is elhatározták, hogy megteremtik a kezdő, alacsony teljesítményt elérő dolgozókkal való rendszeres foglalkozás lehetőségét; a festö-kikészítő üzemrész pedig — többek között — azt vállalta, hogy az új, a rekonstrukció keretében felépített üzemrészbe való átköltözést „pihenő”, azaz termelés- csökkenés nélkül hajtja végre. Példák csupán, de jól mutatják, hogyan fogja át a kongresszusi verseny a s évi feladatai egészét. gyár LEVELEZŐ TAGOZATÚ KÖZGAZDASÁGI TECHNIKUSI KÉPZÉS! ló. életévüket betöltött általános iskolai végzettséggel rendelkezők, munkaviszonyban állók közgazdasági technikusi oklevelet szerezhetnek, tanulmányi idő: négy év. Az oktatás díjtalan. Gimnáziumi érettségivel vagy ezzel egyenértékű iskolai végzettséggel rendelkezők közgazdasági technikusi oklevelet szerezhetnek, tanulmányi idő e tanévtől: két év. Felvehető, aki ügyviteli vagy áruforgalmi munkakört tölt be és kétéves gyakorlattal rendelkezik. Az oktatás önköltséges. Mindkét oktatási formában a hallgatók hetenként egy délután jönnek iskolába. Jelentkezés május 30-ig. (Akik most végzik levelező tagozaton az általános iskolát vagy gimnáziumot, azokat feltételesen előjegyzésbe vesszük.) Kérjen jelentkezési lapot személyesen vagy levél útján. Berkes Ferenc Közgazdasági Technikum levelező Oktatás, Kecskemét, Bajcsy-Zn u. I. Tel. :29—75. Az EXOTIC szeplő elleni fényvédő krém é Isi [3 13 13 13 13 13 a a a a a a használatát kora tavasszal kell elkezdeni, amikor a szeplők és májfoltok még nem fejlődtek ki. Az Exotic szeplő elleni fényvédő krém a legkorszerűbb halványító és fényvédő anyagokat tartalmazza. Rendszeres használatával megelőzhető o szeplő kifejlődése, a már meglevő szeplőket pedig eltünteti vagy halványítja. A műszakiak, ügyviteliek is Jelentős pozitívuma a kötöttárugyárban kibontakozott kongresszusi versenynek, hogy — eltérően nem egy más üzemtől — abban jelentős részt vállaltak a műszakiak, az ügyviteli dolgozók is. Már a kongresszusi vállalások alapján a műszaki intézkedések több részlettervét átdolgozták; biztosították a brigád- és üzemrészi vállalások „szinkronját” a gyári összfel- adatokkal. A körhurkolóüzem például további egy százalékkal megemelte a termelékenység növelésére tett vállalását — ennek is része van abban, hogy a gyár termelékenységi tervének túlteljesítését vállalhatta a kongresszusi versenyben. Jelentős erőpróba a rekonstrukció: a műszakiak s a központi osztályok ügyviteli dolgozóinak vállalása ezért elsősorban azt tartalmazza, hogy az üzembehelyezéseket termeléskiesés nélkül oldják meg. Értékes és átgondolt vállalásokat tettek a műszakiak, ügyviteliek a készletgazdálkodás további javítására, s még több, hasonló példát sorolhatnánk, melyek azt mutatják, hogy nemcsak a fizikáik versenye lett a kongresszusi vetélkedés a gyáron belül, hanem valóban az egész termelői kollektíváé, ahogyan ezt a SZOT elnöksége és a KISZ KB. irányelvei is kívánatosnak tartották. Az eredményesség növelése A gyárban mindig is nagy hagyományai voltak a munkaversenynek, s hasznos ötletekkel, kedves apróságokkal biztosították annak nyilvánosságát, az eredmények ismertetését. Hasonló most is a helyzet: a brigádtagok nemcsak a maguk és az üzemrész vállalását ismerik, hanem a gyár felajánlását is. így például azt, hogy majdnem kétmillió forintos többletnyereséget kívánnak elérni, s bár ezt már nem tették hozzá, mi megtoldhatjuk azzal, hogy az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésének részeként hódít az új szemlélet, a termelés eredményességének — azaz hasznot hajtásának — fokozott előtérbe állítása. Ezt elsősorban a műszaki intézkedések tervéből szűrhetjük le, ahol a döntő rész az eredményesség-javító feladatoknak jutott. Említeni kellene még sok mindent: kooperációs kötelezettségeik túlteljesítésének vállalását, az 1 300 000 forintos megtakarítást a tartalék-gazdálkodásnál, a lényeg azonban valóban a feladatok triumvirátusa. És a feladatok ilyen összekapcsolása a kongresszusi verseny első eredménye. Mészáros Ottó Radar a Dunakanyarban A megnövekedett közül forgalom biztonsága érdeké ben a Belügyminisztériur közlekedésrendészeti szerv« sűrítik a radar-figyelőszolgá latot. A radarkocsik elsősor ban a nagyforgalmú főútvc nalakon, a balatoni műútor a Dunakanyarban cirkálna majd, s figyelemmel kíséri! hogy a járművek nem lépik- túl a megengedett gyorsasé got. illetve nem követnek- el más szabálytalanságot