Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-08 / 108. szám

FÓLIATENGER Hófehér fóliatenger a határ Serényen fényképez a híradó riportere Tv­A Pest megyei Tanács mezőgazdasági osztálya és az Ag­rártudományi Egyesület fóliás termesztési bemutatót rendezett a megye kertész-szakemberei számára Slzentlörinckátán. A lő- rinckátai kertészet kitűnő ismerője, a Kertészeti Kutató Inté- .zet tudományos munkatársa, dr. Horváth Gyula, vezette végig a mintegy 120 vendéget a gazdaságon. Az Üj \Világ Termelőszövetkezetben az idén alkalmaznak először műanyagfóliát a kertészetnél. Ügy gondolták más termelőszövetkezetek tapasztalatai alapján, hogy érdemes lenne vele megpróbálkozni. Ehhez az előfeltételek adva voltak: munkaerő, jó föld, érett s megfe­lelő mennyiségű istállótrágya, 700 négyzetméter alapterületű üvegház és 100 darab hollandi ágy 6 ezer ablakkal. Igaz, elég sokba került a fólia és a hozzávaló berendezés: 525 ezer fo­rintba, de alapos számítások után úgy látták, hogy bejön ez az összeg, sőt jelentős lesz a tiszta jövedelem is. Kora tavasztól kezdve háromszoros hasznosítását tartották jónak. Az első szakaszban saláta, karalábé és néhány ágy hó­naposretek fölé húzták ki a fóliákat. 240 ezer tő saláta és 200 ezer tő karalábé került kiültetésre. A második szakaszban pa­radicsom, a harmadik szakaszban paprika terem a takaró vé­delme alatt. A szövetkezet főkönyvelője elmondotta, hogy csupán a fóliás termesztésből másfél millió forint tiszta bevételt tervez­tek. S úgy néz ki, hogy sikerül ezt teljesíteni, annak ellenére, hogy a retek nem igazolta a reményeket. Hozzávetőleges ada­tok szerint, eddig eladtak mintegy 200 ezer fej salátát, a bevé­tel is 200 ezer forint felett van. Retekből 15 és fél ezer ment el, a bevétel 12 eper forint. Karalábéból a múlt hét végéig el­adtak 120 ezer fejet, 250 ezer forint körül lehet a bevétel. S ak­kor még hátravan a paradicsom és a paprika. Forrón tűz a nap, lekerült a fólia a parabolatartókról Deregán Gábor képriportja Melyik a legszebb szó? Gazdag a magyar nyelv. Vastag a szótára. Nagyon sok benne a szép szó. Vajon melyik a legszebb?* Kíváncsiságból talán több száz Tápió menti fiataltól is érdeklődtem erről. Íme né­hány válasz a többhetes kér- dezgetések, beszélgetések so­rán összegyűjtött csokorból. A legtöbb fiatal legszebb szava a szerelem. De a tóal- mási Józsa Ilona szerint a legszebb szó ez: liliom. — Ez a szó jelent nekem mindent. A szépet, a jót, a boldogságot. — S ahogy be­szélt, észrevettem, hogy a li­liom jelentése a kislány szá­mára ugyanaz, mint a többi­nél a szerelem. A szentlőrinckátai Boroz-: naki Margit szerint legszebb! a boldogság, mert neki is, de; •mindenkinek ez a legnagyobb; vágya. — Édesanya — mondta j sokszor egymásután, refrén- | szerűen ismételgetve Varga j Irén, a nagykátai gimnáziumi tanulója. — Édesanya — ez; a legszebb, mert édesanya ad-j ja számunkra a legfontosab-; bat, az életet. — Hűség. Az emberek egy-: más. iránt való bizalmát, ki-! tartását is tükrözi, egyben i utal az ember jellemére ls,i — ez a nagykátai Kármáni István véleménye. A tápiószentmártoni Sándori Ilona minden gondolkodás; nélkül mondta: a haza. SÍ idézte a költőt: „A haza min-: den előtt!” — A szabadság — mondta! Tápiógyörgyén Vágány Ta­más. — Igen, a szabadság, HOLNAP ESTE NAGYKÁTÁN béke­nagygyűlés Holnap este 7 órai kezdet­tel a járási művelődési ház­ban békenagygyűlést ren­deznek. Beszédet Németi Irén, a Nők Lapja főszer­kesztője mond. Minden ér­deklődőt szeretettel várnak. Tanácstagok fogadóórája és beszámolója Holnap délelőtt 9 órai kez­dettel Miló Béla Nagykátán, Karsai Istvánná Pándon, Benkovics Mihályné Tápió- szentmártonban tart tanács­tagi fogadóórát, illetve be­számolót. Kedden délelőtt 9 órai kezdettel Fodor Józsefné Tá- piószőllősön fogadja válasz­tóit és számol be eddig végzett munkájáról. mert ebben a szóban minden benne van. Hovancsik Katalin nagy­kátai diáklány szerint a leg­szebb a béke. A sok fejtöréssel, szégyen­kezéssel, bátorsággal és bá­tortalansággal kimondott iga­zán szép szavakból megpró­báltam kikeresni a legszeb­bet. De nehéz volt zsűrizni, akár egy szépségversenyen. Napokig válogattam, értékel­tem, de végül is nem tudtam dönteni, mert mindegyik egy­formán szép — és mindegyik együtt szép igazán. Urbán László NAGYKÁTAI JÁRÁS RÉSZÉRE III. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM 1966. MÁJUS 8., VASÄKNAP Ifjúsággal az ifjúságért Ülést tartott a KISZ járási végrehajtó bizottsága A járási KISZ-bizottság a közelmúltban tárgyalt a járás ifjúságvédelmi helyzetéről, s külön hangsúlyozva a megelő­zés szerepét. Kálmán János járási úttörőtitkár, KISZ vég­rehajtó bizottsági tag terjesz­tette elő a napirendi pontot. Az ifjúság megváltozott sze­repéről, helyéről, feladatairól és az ebből adódó problémák­ról beszélt. — Igaz, — mondotta —, hogy érződik a társadalom gondoskodása, a felnövekvő nemzedék nevelése iránti fe­lelősségtudat, de a gyakorlati intézkedéseket nem minden esetben tudják a különböző szervek és intézmények jól összehangolni. Ebből adódóan az ifjúság helyzetét, hovatartozását, magatartásbeli tulajdon­ságait más-más szempon­tok szerint ítélik meg. Nagyon fontos, hogy ifjúsá­gunk megítélésénél ne a le­tűnt társadalmak, esetenként más-más szocialista ország if­júságának élete legyen a döntő megítélési szempont, hanem a mi viszonyaink kö­zött kialakult erkölcsi nor­mák. Itt mindjárt le kell szö­geznünk, hogy ifjúságunk nagy többsége becsületesen dolgozik, életfelfogásában, erkölcsi normáiban — ha modern is — őszintébb, nyíltabb, mint a régi volt. — Ha viszont csak ezt te­kintenénk, nem járnánk el helyesen. Hiszen ha kis szá­zalékbán is, de vannak olya­nok, akiknek viselkedése a társadalomra és az ifjúságra nézve egyaránt káros. El kell azt is mondanunk, hogy en­nek sok esetben a szülők iszá- kossága, nemtörődömsége az oka. Az a tény, hogy 1961- hez viszonyítva 82 százalékkal, emelkedett az állami gondo­zottak száma, egyáltalán nem vigasztaló. — Elég sok garázdaság i» előfordul. Itt van pl. a nagy­kátai kutak leszerelése, ahol az illetők biztosan nem gon­doltak arra, hogy hány család marad víz nélkül. A facseme­ték kihúzgálói, vagy a busz­váróhelyiség rongálói sem tudnak a szabad idejükkel mit kezdeni? Hatóságaink is túl­ságosan humánusan járnak el velük szemben. A hibák feltárásánál azon­ban fontosabb azok meg­előzése. Hogyan? Első­sorban ki kell alakítani az iskolákban a szocialista tanár-diák viszonyt. Nem haverságra gondolunk, hanem olyan baráti légkör megteremtésére, ahol az őszin­teség jegyében történik min­den. Szükséges a jobb kap­csolat kialakítása az iskola és a szülői ház, az ifjúsági szer­vezetek és a művelődési ottho­nok között. Segíteni kell if­júságunknak szabad idejének helyes kihasználásában, be­osztásában. Csak példaként említem a szelei cukrászda ifjúsági klubját, ahol rend­szeresen tartanak megbe­széléseket, irodalmi összejöve­teleket. Igaz, hogy egy po­hár sör, konyak, vagy fekete mellett, de az egészre a jól- neveltség, a szocialista erköl­csű fiatalok magatartása a jellemző. A beszámoló felett élénk vita alakult ki. Végül is a KISZ járási végrehajtó bizottsága el­határozta, hogy ezt a kér­dést a legszélesebb ifjúsági fórum elé viszi. Javasoltuk, hogy az úttörő- csapatok és KlSZ-szerveze- tek vállaljanak felvilágosító és szervező munkát ezen a téren is. Vonják be a fiata­lokat a kultúr- és sportmun­kába, szervezzenek kirándu­lásokat, színház- és múzeum­látogatásokat, stb. A KISZ- szervezetek keressenek kap­csolatot az ifjúságvédelmi bi­zottsággal és kérjenek mun­kát tőle. Álljanak a közsé­gek vezetői mellé a bögre­csárdák és egyéb káros he­lyek felszámolásában. Egyszóval, indítsuk el az „Ifjúsággal az ifjúságért” mozgalmat, hogy szocializmust építő társadalmunkban való­ban teljes egészében szocia­lista ifjúságot tudjunk nevel­ni. Juhász Imre Járási tanács-vb Ülést tartott a járási ta­nács végrehajtó bizottsága, amelyen két napirendi pon­tot tárgyaltak meg. Az Ál­lami Biztosító nagykátai fiókjának működéséről Szabó Kálmán fiókvezető számolt be, majd a megyei pénzügyi osztály terjesztette a vb elé a járásban végzett ellenőrzés ta­pasztalatait. FÜSTKIVONAT A húsipari szakemberek vi­lágszerte kutatják, miként le­het az egészségre ártalmas füstölést korszerűbb eljárás­sal helyettesíteni. Az Orszá­gos Húsipari Kutató Inté­zet szakemberei füstkivonatot készítettek, amelyet megtisz­títottak az egészségre káros anyagoktól. A kivonattal ke­zeit kolbászok és felvágot­tak ugyanolyan ízletesek, külsőleg is azonosak a ‘ ha­gyományosan füstöltekkel. A kutató intézet sikeres la­boratóriumi kísérletei után Szombathelyen a húsipari vál­lalatnál kezdték meg az új eljárás üzemi méretű alkal­mazását. MARIS NÉNI súlyos betegsége miatt nem tanulhatott tovább. A fér­jem nyugdíjas vasutas, min­denben hűséges társam, rá mindenben támaszkodhatom. Én mindenben szeretek részt venni, dolgozom, ameddig bí­rok. Szabó néni népi ülnök a járásbíróságon. Megkértem, beszéljen erről a munkájá­ról! — Már hat éve veszek részt a bírósági munkában. Sokat köszönhetek dr. Magócs Imré­nek, a járásbíróság elnöké­nek, akitől megtanultam a népi ülnök feladatait, és ami a leglényegesebb, akitől na­gyon sok emberséget tanul­tam. Minden' évben 30 tár­gyaláson működöm közre. MOZIMŰSOR Tápiószele ma: Keserűség csil­laga, matiné: Hajnali találkozás. Hétfőtől szerdáig: Szárnyal a dal. Tápiószentmárton ma: A Tenkes kapitánya I—II, szerdán: Szent Péter esernyője. Tápiószecső ma: Harc a banditákkal, szerdán: Kö­zönyösök. Szentlőrinckáta ma: ítélet Nürnbergben I—II, szerdán: Kéz kezet mos. Kóka ma: Kérem a panaszkönyvet, szerdán: A lord és bandája. Pánd ma: Ki volt dr. Sorge? Tápióbicske ma: Anna Frank naplója Tápióság ma: Pa­tyolatakció. Farmos ma: A hazug | lány, ifjúsági előadás: Házasság­ból elégséges, szerdán: Werner Holt kalandjai. Tápiőszőllős ma: Volt egyszer egy öregember, ma­tiné: Kísértetkastély Spessartban, szerdán: Arséne Lupin. Állok a vasút­állomás emberfor­gatagában. A vo­nat még nem ér­kezett meg. Az emberek egy része még jegyért áll sorba, mások már a peronon vára­koznak. Egy 10 év körüli fiúcskára leszek figyelmes, aki tejeskannával a kezében az em­bereket figyeli. — Vársz valakit, kisöcsi? — lépek közelebb a gyerek­hez. — Á, nem, uta­zom. — Aztán hová viszed a tejeskan­nát? — Nem a kan­nát viszem, hanem az ellenőrző köny­vemet. Tegnap ötöst kaptam, és most elviszem megmutatni a nagymamámnak. Nem messzire me­gyek, csak egy megállót. A követ­kezővel már jö­vök is vissza. Dél- utános vagyok. — Anyukád nem fog keresni? — Egész bizto­san nem. Tőle akár egész napra is elmehetnék, ak­kor sem 1 keresne. Engem kicsi ko­rom óta a nagy­mama nevel. Azért is viszem neki m \ •>itatni az ötöst, ö tud örülni neki. Anyuék, azok nem. Anyu is, meg a második apukám is min­dig csak azt mondja, hogy én csak bajnak va­gyok nekik. — Pénzed van-e ? — Itt a tejpénz, azon elmegyek, aztán majd a nagymamitól meg­kapom. Igaz, hogy ő csak nyugdíjat kap, de azért min­dig ad cukorra is pénzt. Megérkezett a vonat. Az ember­áradat elindul, köztük a kisfiú is. (pápai) Sok szomorú eseménynek, jel- lemtelen emberi megnyilatko­zásnak voltam tanúja. Em­beri sorsok omlottak össze a szemem előtt. — De életszemléletem a sze­retet, az emberek iránti örök bizalom — még akkor is, ha büntetéssel kell a té­velygőket helyes útra vezet­ni. Molnár Bertalan Szabó Kálmánnét, azaz Ma­ris nénit ismeri Szentmár- tonkáta apraja-nagyja. Több­szörösen boldog nagymama — de ez a tény egyáltalán nem korlátozza tevékenysé­gében. Mert mindenütt ott van, ahol az emberek ér­dekében lehet tenni vala­mit és mindenről van figye­lemre méltó véleménye. S ami a legfontosabb, minden­ki szereti. A tanács végrehajtó bi­zottságának ülése előtt be­szélgettünk sorsáról, hétköz­napjairól. — Egyszerű asszony va­gyok, de őszintén állítom, hogy megelégedett. Nagyon sokat dolgoztam, kilenc hó­napon keresztül a Kossuth Termelőszövetkezetben, de meg is lett az eredménye, i Összesen 13 ezer forintot ke- ; restem. — És a háztáji? í — Az igen! Jó termés volt, i harminc mázsa kukoricát ta- ; hárítottunk be, így sikerült ; két darab kétmázsás disz- ínót meghizlalnom. Az egyi- i két két távollevő fiam kö- |zött osztottam el, ez min­iden évben az én ajándé- i kom. | Büszkén beszél ’ fiairól. | — Az egyik fiam műszaki í tiszt a néphadseregben, szá- izadosi rangja van. Most ta- ínul a lelkem, egyéves iskolát ; végez. Amikor egy hónapig í itthon volt, együtt kapál- í tunk. Egyébként négy gyer- |mekem van. A lányom Kis- í kunfélegyházán él, a férje [szintén katonatiszt. Középső ifiam a Műszaki Egyetemen I műszerész, s most nagyon bol- idog, mert mint írta, a kö- Izelmúltban kapott majd négy- lezer forint jutalékot. A leg- ; kisebb fiam a Sutyi, ő a g-- i migyárban dolgozik. Sajnos VISZI AZ ÖTÖST

Next

/
Oldalképek
Tartalom