Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-10 / 109. szám

A győzelem napján Ismét sugározta az Internadonálét a Luna 10. Május 9-én reggel a győ­zelem napja alkalmából a Luna 10. földi parancsra is­mét sugározta a földre a párthimnuszt, az Internacio- nálé dallamait. AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGY E l’T A N ÁCS LAPJA X. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM ÁHA 30 FII.I.ÉB 1966. MÁJUS 10., KEDD ♦ ♦ ♦ Szomjas földre - arany eső Virágzik az akác * Utrakeltek a méhészek Vasárnap is dolgoztak A Luna 10. május 9-éw 1 ára 12 percig 284 fordulatot tett meg a Hold körül; több mint négymillió kilométeres út áll már mögötte. MA az EAK-ba érkezik Moszkvában bejelentették, hogy kedden hivatalos látoga­tásra az EAK-ba érkezik a szovjet kormányküldöttség, amelyet Alekszej Koszigin miniszterelnök vezet. VIETNAMI JELENTÉS Minden eddiginél erőteljesebb légelhárítás Az amerikai katonai szóvi­vő bejelentette, hogy a hadi- tengerészet és a légierő repü­lőgépei vasárnap mélyen be­Jubilál a vezetékek gyára .♦ HAJSZÁLDRÓTTÓL- HÍDKÖTÉLIG ♦ SPIRÁLZSINÓR- TELEFONHOZ ♦ TÉVÉKÁBEL KAPHATÓ Háromnegyed százados szü­letési fordulóját üli a Magyar Kábel Művek. Hajszáldróttól, zománcozott huzaloktól, az Erzsébet-híd köteléig, számta­lan kábel-sodronyfajtát és vezetéket állítanak elő. A ré­gi, 11 ezer tonnás áthidalás így könnyült 7000 tonnára, miközben 7 méterrel szélese­dett. A sajtótájékoztatón mun­katársunk erről érdeklődött: Korábban a Telefongyár megyei üzeme panaszko­dott, hogy az új mű­anyagzsinórok hiánya ve­szélyezteti a napi munkát k a külföldi szállításokat. A válasz megnyugtató. A színes műanyagtelefonok be­szélőinek rugózó spirál-zsinór­jaiból és csatlakozó vezetékei­ből már kivitelre is ajánlha­tunk — behozatal helyett! örömmel jelezték, hogy az idén lesz elegendő tv-antenna- levezető: 10 millió méter ké­szül. Rendkívül fontos világ­piaci esemény, hogy drágul a vörösréz, így a legfejlettebb iparú ország is egyre több alumíniumkábelt használ. Ezért a gyári tapasztalatok és a magyar alumínium kitűnő elektromos tulajdonságai az üzletkötések sorát te­szik lehetővé a közeljö­vőben. A jubileum alkalmából egy óriás munkacsarnokot avat­tak: hossza 220 méter! A gyár életkorához közelít az a pénz- mennyiség, amennyit milliók­ban erre költöttek. Miniszteri beszéd, kitüntetések, tudomá­nyos előadássorozatok teszik emlékezetessé a világhíres ká­belművek jeles jubileumát T. Gy. Székely Bertalan emlékünnepély Szádén A képzőművészeti pályázat második és harmadik díját megosztottat Vasárnap, Székely Bertalan születésének 131. évfordulóján ismét kegyeletes ünnepséggel emlékezett meg kedves faluja, a kis Szada lakossága a nagy magyar festőművészről. A művelődési otthon zsúfolásig megtelt nagytermében volt az ^ emlékünnepély, amelynek ^ megnyitóját Molnár András, s a szadai Székely Bertalan ^ emlékbizottság tagja mondot- ^ ta, üdvözölve a megjelent ^ nagyszámú vendégeket, köz-1 tűk a Nemzeti Galéria, a pe- | dagógusszakszervezet és a ^ képzőművészek képviselőit. S Dr. Domokos Imre műtörté- s nész ünnepi előadást tartott. 5 amelyben méltatta Székely % Bertalan művészetét és úttö- ^ rő munkásságát. A túrái népművészek, Tóth ^ L. Mihályné, Szaszkó József és | Sára Ferenc mutatták be ez-| után művészetüket. Ifj. Peták Íj János hangulatos alkalmi köl- | teményét mondta el, majd a § veresegyházi művelődési ott-1 hon énekkara adott elő né- § hány dalt Ella István vezény- ^ létével. A temetőben megkoszorúz- s ták a nagy művész síremié- S két. Délután került sor a kép- j zőművészeti pályázat eredmé- j nyének ismertetésére, amelyet^ a gödöllői járás hirdetett | meg. A zsűri 14 pályázó 34 j alkotását fogadta el, az első ^ dijat Sztrányai György, a k másodikat Szabó Attila és ^ Karé János, a harmadikat 5 Sügér Zsuzsanna, Balázs Ist- S ván és Nagy Sándor nyerte. í Elismerő oklevéllel jutalmaz­ták Ö. Nagy István fémmun­káját. A jutalmakat dr. Bod­nár Eva, a Nemzeti Galéria osztályvezetője nyújtotta át a nyerteseknek. hatoltak a VDK területe fölé. A nyugati hírügynökségek be­számolói szerint az amerikai vadászbombázók minden eddi­ginél erőteljesebb légelhárí­tásba ütköztek. Az F—105-ös Thunderchief gépeket MÍG— 17 gépek tartóztatták fel. Az amerikai vadászbombázók nem vették fel a harcot, állí­tólag „üzemanyaggal való ta­karékoskodás” miatt. A légierő pilótái közölték, hogy az amerikai gépekre legalább 11 föld-levegő raké­tát lőttek ki. A B—52-es bombázók ismét a Kambodzsa határában lévő C-övezetre dobták le bom- baterhüket. A VNA-hírügynökség sze­rint április 24-én Lai Kheben egy egész amerikai zászlóalj megtagadta az engedelmessé­get és nem volt hajlandó fel­szállni a repülőgépekre, ame­lyeken a dél-vietnami felsza­badító erők ellen vetették vol­na be őket. A gyalogos zász­lóalj számos tagja eldobálta fegyverét és laktanyáiba zár­kózott be. A tisztek a fegye­lem helyreállítása céljából három embert agyonlövettek. Vasárnap az észak-vietnami hadsereg és a lakosság hat amerikai repülőgépet lőtt le. Ezek közül hármat Quang Ninh tartomány, kettőt Bac Thai és egyet Lang Son tarto­mány felett semmisítettek meg. Washingtonban Rusk ame­rikai külügyminiszter hétfőn jogászi érvekkel próbálta iga­zolni az Egyesült Államok vietnami agresszióját a szená­tus külügyi bizottsága előtt. Morse szenátor megtévesztő­nek minősítette a külügymi­niszter nyilatkozatát s köve­telte, hogy a bizottság hala­déktalanul hallgasson ki nem­zetközi jogi szakértőket erről a kérdésről. Mintha csak tudták volna, hogy hétfőre elromlik az idő — termelőszövetkezeteink többségében vasárnap is dol­goztak a földeken. A ráckevei járás kertészkedő közös gaz­daságaiban, Halásztelken, a ráckevei Árpád, vagy a kis- kunlacházi Petőfi Termelőszö­vetkezetben már kora reggel munkába álltak a palánta- ápoló-ültető brigádok. Alsónémedi határában a kapások „uralták” a krumpli-ültetvényeket, jónéhány burgonyatáblát gaz- talanítottak a tszcs-k tagjai a kora délutáni órákig. A ter­méskilátások igen kedvezőek errefelé, a burgonya már közvetlenül a virágzás előtt áll, s ha minden jól megy, há­rom és fél, négy hét múlva szedhetik a korai termést. Cegléd, Nagykőrös, Törtei és Monor környékén is dol­goztak a szövetkezeti gazdák, ahol a közösben nem tartot­tak műszakot, ott a háztájiban folyt a munka. Főképpen azo­kon a területeken igyekeztek pótolni a szántás-vetést, ahol korábban belvíz állt, s az utóbbi napok meleg időjárá­sa már felszikkasztotta a föl­det. Dolgoztak vasárnap a gal- , gavölgyi és a váci járás községeiben is. Hétfőn hajnalra beköszön­tött az esőzés — s ahogy a megyei tanács mezőgazdasági osztályán elmondották —, ki­véve a belvizes területeket, mindenütt hasznát veszik a gazdaságok a csapadéknak. Most is igaz a mondás: ara­nyat ér a májusi eső. Aranyat, mert eléggé „megszomjazoU’, a föld, sok helyütt üzembe kellett helyezni az öntöztető berendezéseket. A május eleji kánikula meggyorsította a növény­zet fejlődését, s megyénk déli fekvésű aká­cosai is virágba borultak. Szombaton és vasárnap útra­keltek a Pest megyei vándor­méhészek, hogy tanyát verje­nek Pusztavacs, Inárcs és Ör­kény akácosaiban. A 2300 mé­hész ezen a nyáron 30 vagon mézet szeretne apró „napszá­mosaival” összegyűjteni. ZENE, DAL, TÁNC, JÁTÉK. Budaörsi vendégségben nyolcszáz úttörő Modellező verseny Ecseren Vasárnapi szövet Ünnepi pénz Szigethalmon, a szigetcsépi tánccsoport dalmasai” „kalocsai lako­A budaörsi repülőtéren Berki Géza technikus az érdligeti úttörőknek mutatja be a műre­pülőgép műszereit Foto: Gábor Buda környéki pajtásoknak, hiszen a katonák nagy szeretettel halmozták el őket, Az úttörőmozgalom két évtize­des fennállása alkalmából, a járási pártbizottság első titká­ra köszöntötte meleg szavak­kal a kisiskolásokat, megemlé­kezett az anyák napjáról is, majd átvette az úttörők egy esztendei társadalmi munkáju­kat megörökítő Tettek Köny­vét. Ezután az úttörők „birto­kukba vették” a szomszédos sportrepülőtér műrepülőgépeit, a pilóták és a technikusok türelmesen magyarázták a gépek működését, rendeltetését, megismerked­hettek a gyerekek neves repü­lőmodellező versenyzőkkel. Utána a laktanya sportpályá­ján harcászati bemutatót tar­tottak a katonák. Délután a legjobb úttörő és honvédségi csoportok kultúrműsorral szó­rakoztatták a kisiskolásokat. Ecseren — a falu határában — a monori járás repülőmo­dellező úttörői adtak randevút egymásnak. Bemutatták saját készítésű gépeiket, majd ver­senyt rendeztek. A piros betűs hétvégén is kora reggeli utasokat hozott a HÉV. A Pomázi Posztógyár több mint 270 fiatalja, de idősebbek is, önkéntes vasár­napi munkára vállalkoztak. A délelőtti program kézzelfogha­tó eredménye: 1500 méter szö­vet. Futja néhány végre. Az ezért járó munkadíj értéke 14 000 forint, s a vietnami számlát gyarapítja. A tisztes mennyiségű textília a ruházati boltok készletét növeli. : Aranyvasárnapjuk volt teg­napelőtt a kisiskolásoknak; I megyeszerte tarka ünnepségek­kel folytatták az úttörőmozga- ; lom születésnapi megemléke- zőit. Szigethalmon a Csepel Autógyár művelődési házában a 20. évforduló tiszteletére nagyszabású kulturális bemu­tatót tartottak a korábban már díjat, vagy helyezést szerzett Pest megyei úttörő csapatok. Több, mint 250 énekes, hangszeres előadó, szóló- és népi táncos, versmondó és bábjátékos lépett fel a színházterem do­bogóján. Jónás Zoltán megyei úttörőtitkár méltatta az ün­nepség jelentőségét, majd kis együttesek sok-sok tapsot „sze­reztek” a hálás publikumtól. Budaörsön a Vasvári Pád Lak­tanya tisztikara és legénysége látta véndégül a budai járás 800 legjobb úttörőjét. Ez a nap sokáig emlékezetes marad a

Next

/
Oldalképek
Tartalom