Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-29 / 126. szám

1966. MÁJUS 29., VASÁRNAP •“^rfap 9 (izony, jó leime egy ki­csit öregebbnek lenni! mondta egy verő­fényes tavaszi napon Oravecz Károly középcsatár, miközben lábát szomorúan ló­gatta. Akkoriban még kizá­rólag a padok támláját tar­tottuk megfelelő ülőhelynek. Igaz, hogy kényelmetlen volt, de ezt amolyan vagány do­lognak hittük, amellett bizo­nyos magaslatról vehettük szemügyre a sétányon andal- gó párokat. — Jó lenne öregebbnek len­ni — ismételte Oravecz. — Az embert tizenöt éves korá­ban kutyába se veszik. Gye­rek már nem vagy, felnőtt se még — kinek kellesz? — Ez a kamaszkor — mond­tam fölényesen. — Ebbe bele kell nyugodni. Különben is, te már elmúltál tizenöt éves, szerelmes is vagy, mit sírsz? Idősebb volt nálam, ezenkí­vül másfél fejjel magasabb, és abban a kölyökcsapatban játszott centert, ahol én jobb­fedezet voltam. Jól futballo­zott, s bár fenemód lusta, to­honya volt, minden meccsen berúgta a maga gólját. Egé­szen sajátos gólokat lőtt. Nem egyszer kicselezte az egész védelmet, a kapust is elfektette, és azután úgy pöc­költe be a labdát, hogy a há­lóig sem vánszorgott el. Mi odarohantunk hozzá, s ahogy a nagyoktól láttuk, össze­vissza csókoltuk; ilyenkor za­varba jött, nem tudta, hová dugja esetlen, hosszú karját. /mz utóbbi hetekben .—JA. azonban nem ment Cy Is Oravecznek. Néha ne­gyedórákig nem talál­kozott a labdával, cselei nem sikerültek, lövései magasan a kapu fölé szálltak, vagyis hát — üldözte a balszerencse. T- Te szerelmes vagy? — kérdezte egyik nap az ed­zőnk, és Oravecz legnagyobb elképedésünkre lesütötte a szemét. — Igen, Béla bácsi kérem... Az edző meghökkent. Lekap­ta szemüvegét, Oraveczra bá­mult, de semmit se szólt. Az­nap Oravecz háromezer mé­tert futott a salakon, Béla bá­csi stopperrel mérte az időt. — Elég vacak teljesítmény ordítottuk vala­— mondta, mikor Oravecz be­zuhant a célba, és alig kapott levegőt. De a háromezer méter el­lenére is szerelmes maradt, és átszellemülten viselkedett, mint valami angol filmszínész a happy end előtt. De néha mérkőzés közben is elábrán­dozott, s akkora helyzeteket hagyott ki, hogy mindany- nyian a hajunkat téptük. Em­lékszem, a Kinizsi ellen ját­szottunk, l:0-ra vezettek a második félidő elején. Bállá, a jobbhátvédünk felfutott a szélen, beadott, a középhát­véd elvétette, egyszóval Ora­vecz egyedül áUt a kapussal szemben. — Lőj! — mennyien. Felkapta a fejét és csodál­kozva nimeredt a labdára. De mire észbekapott, a kapus már elhalászta előle. — Lejössz a pályáról! — rendelkezett a kispadon Béla bácsi, Oravecz pedig lehaj-’ tott fejjel kibandukolt. Végül 2:l-re kikaptunk, és Oravecz halálra válton üldö­gélt az öltözőben. azafelé együtt men­tünk, s míg keresz­tülballagtunk a sö­tét, kihalt ligeten, előadta fájdalmát. — Olgának hívják, fekete, és nagyon büszke — mesélte keserűen. — Igen, a feketékkel sok baj van — bólogattam, mert ugyan én még szóba se mer­tem állni lánnyal, de ilyes­miről már sokat olvastam. — És különben is — foly­tatta Oravecz —, nem vagyok hozzá elég öreg. Meg aztán én futballista akarok lenni, és ezen ő csak nevet. Szomorú volt, látszott, hogy igazán szerelmes. Nem szól­tam, de irigyeltem. Magam elé képzeltem Olgát, és össze­szorult a szivem az irigység­től. — Ha ezért kinevet — mondtam eltökélten —. ne is törődj vele. Egyszerűen fü­tyülni kell rá. — Erre meg- bántódott, s hazáig egy szót sem szólt hozzám. A következő héten Oravecz nem került be a csapatba, én pedig majdnem elájultam, mi­K) kor Béla bácsi közölte, hogy center leszek. Lámpalázam­ban folytonosan elbújtam a védők mögött, nehogy vala­miképp labdát kapjak. Tiszta alibi volt, amit csináltam. De a második félidőben véletle­nül rúgtam egy gólt. Rettene­tes potyagólt, a kapus keze között gurult be, és azzal 1:0- ra nyertünk. — Látod Oravecz — mond­ta Béla bácsi az öltözőben —, te sem vagy pótolhatatlan, fiam. Oravecz a következő va­sárnap Olgát is kihozta a meccsünkre. A partvonal mel­lett üldögéltek egy pádon, és az egész csapat Olgát bá­multa. — Ez igen! — mondogatta Rajda, és a haját simogatta. — Ennek az Oravecznek mar­ha mázlija van! — Ronda liba — suttogta a vörös Grosszmann, aki, ha a pályára lépett, fanatikussá vált, és dühös tekintettel mé­regetett bennünket. yenge csapat ellen ját­szottunk, de hajtot­tunk, hogy a nyelvünk is kilógott. Félidőben már 5:0-ra vezettünk, és az ötből hármat én lőttem. A fiúk minden labdát énekem adtak, s hacsak halvány sej­telmem van a középcsatár- ságról, akár tucatnyit is rúg­hattam volna. 7:0-ra nyertünk, s a fiúk, hogy Oraveczet bosszantsák, a vállukon vittek le. Oravecz mellett a fekete hajú kis csitri kedvesen mosolygott. — Maga rúgta azt az öt gólt? — kérdezte tőlem, és nekem melegem támadt, és zavaromban csak annyit tud­tam hebegni: — Igen, kezi­csókolom ... — Aranylába van a fiú­nak — mondta Rajda, és ud­variasan lefújt egy pihécskét a lány blúzáról. — Oravecz se rossz, kérem, de hát ő spéciéi — mutatott rám — egy való­ságos fuiballzseni. A lány jókedvűen csicser- gett, a fiúk pedig szünet nél­kül engem dicsértek. — Tetszett látni azt a har­madik gólt? Tanítani kéne a főiskolán.,, ÚJTELEP Idegen táj, idegen uccák —, fordul velem a föld: mi vár még? Mintha nem is szülőfalumban, mintha másik megyében járnék. Nevelt a terpedt öregucca, két templommal kicövekelve; szoktattak szalmás gazdaporták édes-lompos hazai nyelvre. Bóklásztam az ódon Űjuccán, a Kisuccán, a Bikaközben; Főszeg zsellére ingoványbán, Burgáé fészkelt sárga löszben. Erre, ide sosem vetődtem: intézők tiszttartók szavára béresek szántották hat ökrön —, nagybirtok volt. urak határa. Szemem láttára, ledobálva zsuppot-nádat, cseréli képét a falu, még a faluvég is, kivakaródzik a szegénység. Mohostetős volt, vaksi viskó: ablakait szélesre tárja; takarózva piros cseréppel, szomjas a ház a napsugárra. E gyszer valamelyik budapesti egye­sületben léptem föl mint gitármű­vész, még a fölszabadulás előtt. Az elő­adás végén a művészszobába benyitott egy kissé elvirágzott, de nagyon ele­gáns, ékszeres hölgy és mögötte egy ha­sonló űriember. A hölgy az úrra mutatott és így szólt; — Ez az úr nem tud egy szót sem magyarul. Azért engem kért meg arra, hogy tolmácsoljak. Neki nagyon tetszett a műsoruk. Persze kiváltképpen a zenés számok, amiket élvezni tudott. Ezt az­zal szeretné viszonozni az előadóknak, hogy testületileg meghívja őket egy kis mulatságra. Nagyon neheztelne, ha nem fogadnák el a meghívását. Mi, művésznők és művészek, össze­néztünk, és máris egyek voltunk abban, hogy a világért sem sértjük meg ezt a bőkezű idegent. De a hölgy még folytatta: Az úr megfelelő szárúú taxit rendelt a művészek számára. Ezek a kocsik az­tán ott várnak a mulatság végéig és odavisznek mindenkit, ahová akarják. Természetesen az úr költségén. Hát ez végleg nem bolond ember! Ezt meg kell állapítanunk az idegenről. A hölgy így fejezte be a mondókáját: — Nem keli őt sajnálni a költekezé­sért. Ez az úr egy valódi milliomos. Így, ahogy megnézik őt! Nahát, elrobogtunk mindnyájan egy zenés kaffába.' Ott a hölgy megint egy kis szónoklatba kezdett: — Fönntartás nélkül tessék rendelni bármit, ami az étlapon található. Va­csora, nyalánkság, sör, bor, pálinka, pezsgő, bólé... bármit, bármit! A házi­gazda nagyon zokon venné, ha takaré­koskodnának. Tessék jól mulatni. Tes­sék jól érezni magukat! A z összetolt asztalok mellé teleped­tünk. A milliomossal szembe ül­tettük a társulat szépségkirálynőjét, egy barna, karcsú énekesnőt. Mert észrevet­tük, hogy a milliomos kezdettől fogva sűrűn rajta felejtette tekintetét. Ezzel szemben meg kell hagyni róla, hogy nem feledkezett meg az asztal leg­igénytelenebb tagjáról sem. Ha keve­sellte valakinél, amit rendel, rögtön, szigorúan fölszólította hölgye által, hogy: meg akarja bántani a vendéglá­tót? Nem ízlik ez és amaz? Tessék fo­gyasztani! Jazz húzta. A koccintások mind sű­rűbbek. A muri váltig emelkedett — hangulatban. Egyszercsak belépett a kávéházba a gólyás ember. Nagy kosarából babák, nyulak, gólyák, illatszer bütykösök és mit tudom micsoda holmik tarkállottak elő. Amint az asztalunk felé közeledett a milliomos rögtön rácsapott. A hölgy máris tolmácsolt: — Tessék! Mindenki szabadon vá­laszt magának emléktárgyat az árus ko­sarából. Lehet több darabot is. A ven­dég — gazda megharagszik a szerény­kedésért! A gólyás ember körútra indult a há­tunk mögött. Mindenki válogatott ma­gának emléktárgyat. Így kerüK vissza a milliomoshoz, hogy átnyújtsa neki az elég borsos számlát. De a milliomos csak úgy az oldalzsebéből előrántott egy csomó bankót és szemhunyorítás nélkül fizetett. A gólyás ember a visszajáró apró­pénzt a milliomos elé rakta az asztalra. A milliomos felmarkolta és kimeríthe­tetlen zsebébe dugta. Ámde közben egy pénzdarab leesett az asztalról a padló­ra. Egy húszfilléres. A milliomos nyomban utána nézett: hová esett a húszfilléres? Nem látta! Idegesen hátra kocsikáztatta a székét az asztaltól és két lába között lehajolva kereste a pénzdarabot. Majd szó szerint az asztal alá dugta fejét, és letenyerelt a padlóra. Ahá! Most már értem! Ravasz kópé ez a milliomos. A barna énekesnőt na­gyon szemlélgette derékig az asztal fö­lött, most a bokájára kíváncsi az asz­tal alatt. A húszfilléres jó ürügy neki erre. Ámde erről szó sincsen! A millio­mos szemlátomást csak az elgurult húszfillérest vadászta ... Végre meglel­te. Nagyot szusszantva, vörösen buk­kant föl az asztal alól, a pénzdarabbal két ujja között. Becsúsztatta a zsebébe. Mindenki figyelte. Talán egy ezresnél is több, amit erre a mulatságra szemrebbenés nélkül köl­tött. És most, egy seprűnek való vacak húszfilléresért kitornássza a lelkét. Mi­csoda furcsa jellem! Nyilván így szedte össze millióját. S ok gondolkodásra azonban nem ha­gyott időt nekünx. Mert ahogy a padlóra tenyereit, ott jól összemaszatol- ta. És erről megfeledkezve, maszatos tenyerével törült egyet a homlokán. A társaság már eddig is össze-össze- nézett, vihogott. Most a barna művésznő már nem bírta, hogy föl ne ugorj ék és a mosdó felé ne siessen. Ugyancsak vele rohant a szomszédja is, mint ez a hölgyek szo­kása. A visszatartott röhögéstől fulladozott az asztal. De persze senki egy pisszet, vagy fintort nem engedhetett meg ma­gának. Egyedül a milliomos titokzatos szerepű hölgye vihogott bátran. Majd zsebkendőjével gyorsan letörölte a mil­liomos homlokát. Nos, a történet tulajdonképpen eddig tart. Bár, elismerem, csattanónak járna hozzá* bizonyos tanulság egy gazdag em­ber lelkiségének meghökkentő zugairól. De most gondolják meg! Szép volna tőlem, hogy egy becsmérlő szót is ejt­sek a milliomosra? Megvendégelt, mint soha más. Azon­felül viselkedésével olyan szórakoztatá­somról is gondoskodott, amivel a legki­tűnőbb kabaré sem szolgált nekem. Hi­szen napokig mulattam magamban azon a húszfilléres jeleneten, akkor ... Na és most? liszen e pillanatban is az én millio­mosom szolgáltatja ennek a kis írásnak az anyagát, amiért remélhetően tiszteletdíjat fizetnek nekem. A régi már alig a régi, van mindennek változni kedve, mégis — mint itt — sehol mohóbban, múltat sehol így hátravetve. Ahol soha, ház házra épül, új házak uccákká verődnek, új falu nőtte, növi be a tilalmast, a grófi földet. Kakukkfüves uccák hatalma! csábító, szép, nomád szabadság: kitörni, élni, sokasodni!... Vetik a vályogot, dagasztják. Jobb volna tégla —, no, ha nem j* ügyes szegény sárból ragasztja, de rak nyájas, világos otthont, kitarkázza városiasra Se istálló hozzá, se fészer, puszta udvar kazlat nem áhít, Mindenütt kert, kert, véleményét zöldítve és csemete fáit. Mint aki a jövőbe téved, különbnek tetszik, könnyedebbnek az élet innen ... Majd kiforr hát. A csöpp fák is fölcseperednek. A költő Csillagforgó című könyvheti kötetéből. MEZEI ANDRÁS: ZSOLTÁR Szelíd, vagy, mint a délutáni nap, fejésnyi tej, s a tiszta abroszon a zöldpaprika és meleg kenyér, mint most köpült vaj. olyan szelíd vagy, mint szélcsendben a délutáni víz. öbölnyi zöld s a homok-sárga part, •hint langymeleg föld, széltől jószagú. mint csecsemő arca. olyan szelíd. Levegős a te lényed, mint a táj. Jóllakattál, s mint bölcs, elégedett madár kering a horizont felett az est, szememben hűs hegyek karéja. H | léből. Hálás is vagy, mint iankás. gondozott hegyoldalak, s mint jólkezelt borok olyan áttetsző, fényes és nemes — és áldott az arcod és végleges. — A költő „Legendák születőben” című könyvheti kötc­Kissé elpirultam, mert ej harmadik gól tulajdonképpen J úgy esett, hogy a labda iszo- J nyatosan fejbevágott, leültem £ a földre, és álmomban se £ gondoltam volna, hogy az a ^ szerencsétlen kapus beereszti. í Olga egyre kedvesebben J nézett rám, és azt mondta: J — Ugye, maga is elkísér J engem? J — Ez csak természetes —J felelte barátságosan Rajda, és: hátba vágott. • ? / “v y? á rmnsban sétáltunk ^ 11 \ hazafelé. Olga. Óra- ^ 1/ vecz meg én. Oravecz^ mogorván hallgatott, f a földre nézve kavicsokat mg- J dalt. Olga egyfolytában fecse- J getí, és azt mondta, hogy a J futball érdekes, de azért oj mozi a legérdekesebb a vilá- J gon. J Beültünk a vendéglőbe, sört £ ittunk. — Nem tegezödhetnénk? —{■ kérdezte Olga, mire nagy za- j varomban csak azt tudtam J kinyögni: — Persze ... — Jaj, de modortalan vagy! J — kacagott rám. — Hát illik % egy nőnek olyat mondani, J hogy persze? A srácok ott ültek a terasz £ végében egy asztalnál, és í pukkadoztak a nevetéstől. ^ Olga szüntelenül locsogott, én f egyre kényelmetlenebbül érez-% tem magamat. J — Pardon, én most egy% percre eltávozom — mondtam J szemérmesen, és az éttermen J keresztül meglógtam. ^ Másnap Oravecz feljött hoz-% zánk, és elbőgte magát. — Szakított — hüppögte. —J; Azt mondta, nem akar látni £ többé... és hogy te is egy £ huligán vagy... és az összes j futballista az... J Hetekig vigasztalhatatlan J volt, de aztán két gólt rúgott % valamelyik meccsén, és össze-£ szedte magát. Sajnos, ősszel £ ismét szerelmes lett, ezúttal J egy szőkébe, akit Emőkének J hívtak, és erre megint kivág- J ták a csapatból. Nekem akkor £ már eltörött a lábam, nemj lehettem helyette középcsatár, % s egyébként is, végleg befe-'.\ jeztem futball-karrieremet. í J /Mzóta híres futballista £ f V§~ *eíí' ^ kapusok réme-£ \ _' ként szokták emleget- ( n i, de olykor hetekig % csak ábrándozgat a pályán. A j leozönség ilyenkor azt üvölti:^ trehány, meg álomszuszék, de £ én tudom, hogy Oravecz most ^ éppen szerelmes, és nem sza-0 bad őt bántani. J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom