Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-19 / 117. szám
Az aranyszarvas földjén A Magyar Televízió egyik forgatócsoportja tíz napot töltött Tápiószentmártonban. Egy nagyobb lélegzetű filmet forgattak, amelynek központjában a község népművelése áll. A filmet a hírek szerint június folyamán vetítik a televízióban, Az arany- szarvas földjén címmel. Országos területi serdülőbajnok: GIZUR KATALIN Gizur Katalin és Molnár Erika, a két tápióbicskei asztaliteniszező kislány — akik Pest megyét képviselték a szegedi országos területi serdülőbajnokságon — ismét szép sikerrel tértek haza. Négy megye: Szolnok, Békés, Bács Gizur Kati és Csongrád legjobb versenyzőit megelőzve, csapatban és egyéniben is ismét első helyet értek el. Sikerük még fényesebb, ha az eredményeket közelebbről nézzük. A csapatversenyek során mind a négy megye csapatát 3:0 arányban győzték le. Az egyéniben Gizur Molnár Erika Kati veretlenül lett első. A döntőt is biztosan, 2:0 arányban nyerte. Molnár Erika egy vereséggel a harmadik helyre került. — Az eredménynek nagyon örülök — mondotta edzőjük, Maksa Ferenc tanár. — A versenyben nincs megállás, most a következő s egyben a legnagyobb versenyre készülünk, az egri országos döntőre. (pápai) Tápió mente A NAGYKÁTAl JÁRÁS RÉSZÉRE Rangja: kollégium Öt év után előléptetés ♦ Javasol a diáktanács III. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM 1966. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK Korszerűsödő bolthálózat Eszpresszó, gyümölcsfalerakat — Meghallgatva a tagság véleményét Küldöttközgyűlést tartott a Szentmártonkátai Fmsz Küldöttközgyűlés előtt számolt be a Széntmártonkáta és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet vezetősége a múlt évben végzett munkáról, terveik teljesítéséről és a szövetkezet problémáiról. — Az elmúlt évben tizenhat gyűlésen tájékoztattuk tagságunkat, és kértük ki vélemé nyét — mondotta Szabó Benjámin elnök — s a tapasztalatokat az intézkedési tervünkbe beépítettük. Kiskereskedelmi részlegünk 103,5 százalékra, míg a vendéglátóipar csak 97,01 százalékra teljesítette múlt évi tervét. A szikvízüzem is kedvezően, 106,3 százalékkal zárt, s itt külön kiemelném Varga Andrásáé és özv. Sárközi László- né szikvízüzemvezetők munkáját. Különösen jó eredményeket hozott felvásárlásunk. Baromfiból 230, tojásból 146, szilvából 752 és egresből 116,5 százalékos a tervteljesítés. A szőlő, a barack és a meggy azonban nem hozták meg a kívánt eredményt. — A múlt évben Szentlő- rinckátán egy modern eszpresszót létesítettünk, Szentmártonkátán pedig élelmiszerboltot. Végrehajtottuk a szentlőrinc- kátai iparcikkbolt átalakítását, és az önkiszolgálóhoz raktárát építettünk. A szentmártonkátai számú iparcikkbolt raktára összedőlt, így helyette is újat kellett építeni. Raktárt építettünk a TÜZÉP-telepen is, a borozó-falatozó tetejét pedig megjavíttattuk és csatomáztat- tuk. Régi probléma a TÜZÉP- telepek hídmérleg-hiánya. Szentlőrinckátán még a tavasz folyamán, Szentmártonkátán pedig ősszel állítunk be egyet-egyet. Létesítettünk két gyü- mölcsfa-lerakatot a szórványgyümölcsösök és a háztáji kertek kiöregedett fáinak pótlására. A javítások és karbantartások több mint 140 ezer forintba kerültek. Szabó Benjámin elnök beSzombaton és vasárnap non stop sportműsor Nagyszabású, kétnapos sportműsor kerül lebonyolításra a járás területén és székhelyén szombaton és vasárnap. Szombaton Farmoson kettős labdarúgó-mérkőzés lesz. 16 órai kezdettel: a far- mosi és a tápiósági ifik mérkőznek egymással, majd 17.30 órakor a nagy csapatok vívnak mérkőzést a megyei területi I. osztályú bajnokság keretében. Vasárnap Nagykátán rendezik meg az országos sportnapok keretében a járási spartakiád döntőjét. Az egésznapos sportműsor délelőtt 9 órakor kezdődik, 15 labdarúgó-csapat kispályás bajnokságával. Fél 10-es kezdéssel a kézilabdapályán női és férfi kézilabda-mérkőzésekre kerül sor, ugyanakkor 10 órától pedig röplabdacsatákra a röplabdapályán. 9 órakor kezdődik a sportpályán a nők és férfiak atlétikai versenye. A 100, 200, 400, 800, 1500 méteres síkfutásban, számolóját élénk vita kísérte. P. Szabó József a húsbolt bővítését kérte, ezáltal egyúttal az egészségügyi szempontokat is jobban lehet érvényesíteni. Elismeréssel szólt a beállított elektromos hűtőszekrényről. Orosz Ferenc a baromfiipari vállalatot bírálta, ugyanis a naposbaromfit késedelmesen szállították. Ezzel a szerződés konkrét pontjainak nem tettek eleget Molnár Bertalan Az 1848—49-es szabadság- harc hősének, az aradi vértanúnak, Damjanich János honvédtábornoknak nevét, és vele együtt a kollégiumi címet április 4-én kapta meg a nagykátai diákotthon. A Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ KB az intézmény ötéves munkáját értékelte és tüntette ki a kollégium címmel. Mit jelent kollégiumnak lenni? Formájában nincs nagy különbség a diákotthon és a kollégium között. Mindkettő otthont, kényelmes tanulási lehetőséget biztosít az iskolától távol lakó, jó tanulmányi eredményű, jó magatar- tású tanulóknak. A két intézmény tartalmi munkájában különbözik egymástól. A tanulásban, a társadalmi munkában, az önkormányzatLaci bácsi csárdást tanít Öregek napja — először Nagykátán Nagykátán szombat délután először rendezték meg az öregek napját — a szakmaközi bizottság, a Vöröskereszt és a nőtanács aktívái, közösen. A járási művelődési ház igazgatója, Chmely Ödön meleg szavakkal köszöntötte a mintegy kétszáz vendéget, a 75—90 éves öregeket, majd felsorakozott négy generáció képviselője, hogy jó egészséget, s ezen az estén jó szórakozást kívánjon mindannyiuk- nak. Az óvodások nevében Pintácsi Tériké, Lendvai Marika és Nyitrai Veronika szólt; Oldal Edtfke#már az iskolások, Kármán " István rövidke versével pedig a gimnazisták nevében köszöntötte az időseket. Azután a területi KISZ-szervezet nevében Kovács Piroska mondott megható szavakat, s a már „teljesen felnőtt” korosztály szószólója Zemniczki Sándorné volt. A vásártéri általános iskola megyeszerte híres népi tánckara somogyi párosával, és a szomszéd népek táncainak bemutatásával aratott sikert. Iványi János magyarnótáival, s régi, múlt századbeli népdalaival megkönnyeztette az öregeket. A vacsoránál a községi tanácselnök, Monda János mondott pohárköszöntőt. A szakmaközi bizottság értékes ajándékát nyújtotta át a két megjelent legidősebbnek: a 88 éves özv. Tóth Sándornénak, és az ugyancsak 88 éves Molnár Lászlónak. Ezután a szakmaközi bizottság titkára, Mizsei Antal emelkedett szólásra. Elmondotta többek között: A mi szocialista társadalmunkban, ahol a legfőbb érték az ember, az időseknek az a tisztelet jár, amit kiérdemeltek egész életük során. Kell, hogy érezzék a hála, a tisztelet, a megbecsülés ezernyi megnyilvánulását. A pattogó ritmusú magyar muzsikára sokan táncra perdültek. A 84 éves Bajáik Pista bácsi úgy ropogtatta lába alatt a színpad padlóját, hogy körülötte mindenki csak ámult, bámult. De a 80 éves Juhász Laci bácsi sem maradt el, a fiatalasszonyokat tanít- gatta az igazi csárdáslépésekre. Sok tanulsággal szolgált ez az este. Az egyik, hogy már hamarább kellett volna ilyen találkozót rendezni, a másik, hogy erről a jövőben se feledkezzünk el. Megérdemlik a mi öregjeink. Befejezésül még hadd írjuk le a 84 éves Molnár Pista bácsi szavait: — Emberek, akárhogy is van, így rólunk, öregekről a múltban bizony nem emlékeztek meg. ö tényleg tudja. Hiszen, 21 évvel ezelőtt sem volt már éppen fiatal. Zamatosabb lesz az első osztályú kávé Az elmúlt hónapokban csupán kétfajta nyers kávé keverékéből tudták összeállítani az első osztályú kávét. A magyar édesipar most már gazdagabb választékkal rendelkezik, s a kereskedelemmel közösen állította össze négyféle egymáshoz illő kávéból az első osztályú keveréket. A brazil Santos és Minas, valamint az Extra indiai és a Kenya nevű kávé keveréke az eddiginél zamatosabb, első osztályú kávét ad.' Az újfajta keverék pörkölését és szállítását megkezdte az édesipar. Az esedékes szállítmányokkal már valamennyi üzletbe ilyen első osztályú kávé kerül. Újszilváson holnap este 6 órai kezdettel ül össze a községi tanácsülés. A község 1965—66. évi koordinációs művelődési tervének végrehajtását tárgyalják meg. Arcok a munkásvonaton magas- és távolugrásban, súlylökésben és kézigránátdobásban mérik össze erejüket a járás legjobb női és férfi versenyzői. A Bpartakiáddöntő ünnepélyes megnyitójára délután tél 3-kor kerül sor. Kétezer sportoló vonul fel ünnepélyes keretek között a megnyitóra, itt fogadják a spartakiád-fák- lyát, s felvonják a spartakiád- zászlót. Három órakor 800 sportoló ^ tornabemutatója kezdődik, ^ majd az iskolai válogatott tor- ^ nászok gerenda-, szekrény- 8 és gúlabemutatója következik.^ Négy órakor az MHS járőr- ^ versenyének döntője ugyan- ^ akkor az atlétikai döntő is ^ sorra kerül. A járás labdarúgó sportjá- ^ nak kedvelői igazi helyi cse- § megét kapnák, a iárási rang- adót. Fél 6-kor kezdődik a S Nagykáta I.—Tápiószele I. te- ^ rületi bajnoki mérkőzés. Este szabadtéri sportbál ^ .zárja a napot. A rövidszoknyás lány A rövidszoknyás lány, úgy gondolom, nagykátai, ott száll le. önkéntelenül is megnéztem: finom, leheletfinom, szépvonalú volt a lába. Az egész jelenség olyan fiatal volt, mint a tavasz. Én tehát leteszem a vokso- mat a rövid szoknya mellett. S aztán a kislány rátette a térdére a nagy könyvet, amit olvasott. El akarta fedni térdét. Nem. sikerült. Félre a könyvet, s két kézzel ráhúzta a szoknyát a térdére. Aztán megint ráhúzta, s megint ráhúzta, s én attól féltem, hogy a nagy húzástól az anyag elhasad. Meg akartam kérdezni: Kislány, te tudod egyáltalán, hogy miért vettél magadra ilyen rövid szoknyát? ■////////////////////////////////////////////' Nem kérdeztem meg. Pedig lehet, hogy erre várt. A zsebrádiós Nagy tömeg az egyik fülkében. „Jézusmária, mi történt?” Nem én kiáltok így fel, hanem egy foghíjas néniké. Nem történt semmi, csak zsebrádió bömböl. Elhalkul, ahogy a vonat kanyarodik. Az egyik magyar klubcsapat játszik egy» külföldi csapattal — azt közvetíti a rádió. A szpíker szurkol: Hajrá fiúk! — Ki kellene az ellenfél valamennyi játékosát állítani, — szólal meg a zsebrádiós — akkor „fiúk”. majd győznének a A kikérdező Férfi. Ostromol. Hány óra, meddig utazom, miért, hány éves vagyok, nős vagyok-e, gyerek van, mit csinálok ott, ahová utazom, késünk-e, mikor utazom vissza, mióta lakom ott, ha tíz méter széles a hajó s hÚ6z hosszú, hány éves a kapitány ... Látszik rajta, hogy teljesen jóindulatúan kíváncsi. Meg hogy nem naponta bejáró munkás. Mert akkor nem kérdezne ennyit. d. g. ban, a sportban és a szórakozásban a kollégium magasabb eredményeket ér el, mint a diákotthon. A kollégiumi cím elnyerésére természetesen már évek óta készültek. S az eredmények? A kollégium tanulóinak tanulmányi átlaga állandóan magasabb a szüleiknél lakók tanulmányi átlagánál. Az iskolai társadalmi munkán felül még külön társadalmi munkát végeznek. Ilyen volt például az őszi terménybetakarításban, a szüreten, vagy a szilvaszedésben nyújtott segítség. A kollégium előtti teret maguk a kollégisták parkosították. Hálótermeiket maguk tartják rendben, maguk takarítják. A diáktanács aktívan kiveszi részét a munkából. Például segít a tanulás és a korrepetálás megszervezésében, ellenőrzi és értékeli az eredményeket. Jutalmazásra és büntetésre tesz javaslatot. Még a térítési díj összegére is ők tesznek javaslatot. Szervezik a sport- és a kulturális életet. A kollégiumban lányok és fiúk élnek — egyetértésben. A diáktanács ebben is segít a nevelőknek: a helyes kapcsolat kialakításában. Az eltelt öt év alatt egyetlen súlyosabb kihágás sem fordult elő a lányok és a fiúk között. A kollégiumban minden diáknak van feladata. Sokuknak — a tanuláson kívül, — még két-három megbízatása is van. Például: énekkar, szavalókórus, tánccsoport, színjátszó együttes, kosárlabdázás, birkózás, sakkozás, és még lehetne sorolni. Az iskolai nevelőtestülettel együttműködve megvalósítható tehát Nagykátán is a kollégiumi cél, hogy az iskolai nevelőmunka bázisát a kollégisták adják. Hangverseny az ebédszünetben A megyei tanács művelődési állandó bizottsága Tápiószentmártonban tartott kedden ülést. A járás népművelési helyzetét vitatták meg. Kedves színfoltja volt a napnak, hogy a szent- mártoni művelődési ház szimfonikus zenekara az ebédszünetben hangversenyt adott a vendégek tiszteletére. Tanácstagok fogadóórája és beszámolója Ma délelőtt 9 órai kezdettel Antalfia Jenő Nagykátán, dr. Juhász László Tápió- bicskén, holnap Imre Sándor Szentlőrinckátán, szombaton Szarvas Sándor Újszilváson és Veres János Pándon tart tanácstagi fogadóórát és beszámolót. MOZIMŰSOR Tápiószele ma: szünnap, péntektől vasárnapig: Phaedra. Tápió- szentmárton ma: Gyerekbetegségek, szombaton: Vihar Ázsiában. Tápiószecső ma: Kéz kezet mos, szombaton: Zöld fény. Szentlő- rinckáta ma: Játék a múzeumban, szombaton: Egy olasz Varsóban. Kóka ma: Asszonyok faluja, szombaton: A katona apja. Pánd szombaton: Kérem a panaszkönyvet. Tápióbicske ma: Bűntény a művészpanzióban, szombaton: Volt egyszer egy öregember. Tá- pióság ma: Arséne Lupin, szombaton: A hazug lány. Farmos ma: Idegen vér, szombaton: Ki volt dr. Sorge? Tápiószőllős ma: Werner Holt kalandjai, szombaton: Zöldár. SSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSj Deregán Gábor felvétele