Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-27 / 73. szám
<r KÉVÉI ERŐS LEGÉNYEK A ráckevei gimnáziumban népszerű a súlyemelés. Sok fiatal hódol ennek a sportnak. A gimnazisták ma délután a tatabányai Vájár Technikum együttesét fogadják. Képünk jobboldalán a ráckevei szakosztály erőssége, Szilágyi Ferenc. A váltósúlyú versenyző edzésen már 250 kilogrammot is teljesített. (Foto Gábor) 18 kispályás csapat Igen eredményes a monori járási KISZ-bizottság és a járási TS együttműködése. Ez mutatkozott meg a közelmúltban Gyomron lebonyolított járási ifjúsági napon iis. 18 csapat vett részt a kispályás labdarúgó-viadalon, 16 KISZ-szervezeti, valamint két sportköri együttes. Az OSN Kupa a helyiek birtokába jutott. Az egyéni asztalitenisz versenyen 17-en vetélkedtek, ezen kívül 10 sakkcsapat mérkőzött a helyezésekért. Az április 4-i sportműsort is közösen szervezik, s jó az együttműködés az úttörő szövetség megalakulásának 20 éves jubileumi ünnepségeire. A járási ÁIST elnök, a testnevelők részvételével a napokban beszélték meg május 22-e »programját. A különböző színpompás tornagyakorlatokkal közreműködő gimnazisták már meg17 év - kiállítás nélkül Ma kezdődik a területi labdarúgó-bajnokság és Szén te Tibor, a Dunakeszi Kinizsi játékosa tizennyolcadik idényének vág neki. — 1949-ben, tizennégy esztendős koromban kezdtem pályafutásomat — emlékezik vissza. — 1952-ben Bagón már az első csapatban is helyet kaptam, a balszélső posztján. Azután balfedezetként szerepeltem. 1952-es bagi premierem rosszul indult. A hazaiak 2:0-ra elhúztak, de végül is 4:2-re nyertünk. Katonai szolgálata idején az Aszódi Honvédban szerepelt, innen tért vissza anyaegyesületéhez, ahol 1963 óta ő a csapatkapitány. — 1964-ben Szente fedezetpár játszott a csapatban. Tizenegy évvel fiatalabb öcsém volt a jobb-, én pedig a balfedezet. 1949—53. között a budapesti Kandó Kálmán Villamostechnikumba járt. Tornatanára Kárpáti Károly, a régi neves birkózó — aki az 1936-os berlini olimpián könnyűsúlyban aranyérmet nyert —, más sportágak műhelytitkaiba is beavatta. Szente Tibort joggal állítják a pályán és az életben példaképül a fiatalok elé. A szerény fiatalember 17 éves pályafutása alatt egyszer sem volt kiállítva. Követésre méltó, dicséretes rekord. (Solymosi) Szombaton és vasárnap A labdarúgó NB. i-ben szombaton délután játszották le a Megyeri úton az Újpesti Dózsa—Tatabányai Bányász mérkőzést, amely Egy órával előbb Ma az Isaszeg—Nagymaros területi labdarúgó-mérkőzés nem 15.30, hanem 14.30 órakor kezdődik. 1:0 (0:0) újpesti győzelemmel végződött. A forduló további hat mérkőzése ma kerül sorra, a következő párosításban: Vasas—Csepel (Fáy utca, 15.30), Bp. Honvéd—Űzd (Kispest, 15.30), Salgótarján—Pécs (14.30), Dunaújváros—Dorog (15.30), Győr—Ferencváros (15.30), Diósgyőr—MTK (14.30). Félezren az Alsóparkban Ma H órakor a gödöllői Alsóparkban rendezik Pest megye 1966. évi mezei futóbajnokságát. A különböző számokra igen sokan jelentkeztek, s összesen mintegy félezren mérik össze tudásukat. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 140—449, 141—462, 141— 25«. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. CEGLÉDI Nagyobb mennyiségű hordóknak való eperfa eladó. Jan cső vies József Nyilas 68 sz. Törtei. ____________ 1 200 n-öl szőlő Pesti út és Közép út között eladó, esetleg két részben is. Lövész utca 9. alatt. Jó állapotban levő fekete Pannónia . eladó Kedvezményes feltételek mellett is. Vn., Nyár utca 20. Azonnal beköltözhe ház eladó. Tömörkényi utca (volt Csikó- utca) 33. szám alatt. APRÓHIRD Azonnal beköltözhető ház sürgősen eladó. IV,, Géza utca 24. 30 mázsáig bíró gumiskocsi eladó Sallai Im- re u<ca 32. szám. Tanul ilányt keresünk cím a Ceglédi Nyomdában.______________ C egléd. X. kér Szőlő utca 2 alatt egy erős 16 eladó___________ 5 40 n-öl szőlő a belterületen Téglagyár- dűlőben eladó. Érdeklődni Beloiannisz Uten 1? ^46kr' '1 Ház eladó beköltöz hető Bástya utca 1/a. ETÉSEK Malomtószél 2. számú ház fele része beköltözhetően eladó Értekezni lehet Malomtószél 21. szám alatt. Hálószobabútor eladó Táncsics u 4. szám Érdeklődni lehet: de. és este 6-tól Asztalosszerszám, gya- lupáddal, és egy háromkerekű betegkocsi eladó Fürst Sándor utca 3$ «7ím alatt Két ló, egy bP’aborii' és guml^kocsi eladó Sárkány utca 1, Négyből egy A megyei női kézilabda-bajnokságra 15 nevezés érkezett, de csak 12 hely van. A tavalyi mezőny tagjai „automatikusan” szereplői a viadalnak. A négy új jelentkezőnek — Szobi Vasutas, Gödöllői Spartacus, Péceli MÁV, Dunakeszi Kinizsi — körmérkőzést kell játszania a fennmaradó egy helyért. Az osztályozó ma reggel 9 órakor kezdődik a Péceli úti Ferencvárosi Vasutas pályán, a következő párosításban. A Dunakeszi— Pécel találkozó nyitja meg a sort, majd a Gödöllő—Szob, Pécel— Gödöllő, Szob—Dunakeszi, Gödöllő—Dunakeszi és befejezésül 13.50 órakor a Szob—Pécel összecsapás következik. kezdték az előkészületeket. A gyömrői esemény is bebizonyította a kispályás labdarúgás népszerűségét, de más járásban is igen vonzó a kispályás futball. így nem csoda, hogy ebben a számban is vetélkednek a fiatalok a megyei KISZ kupáért. A megyei KISZ-bizottság egyébként ez évben 40 ezer forint értékű szereléssel segíti az alapszervezeteket, ezzel is a tömegsport fejlesztését szolgálja. A tavasz egyik legfőbb gondja a ruhatár kiegészítése, felfrissítése a legújabb divat szerint. A földművé sszövetkezeti áruházak felkészültek a szezonra. Azok az új, divatos tetszetős konfekció-áruk, amelyeket a közönség már láthatott a divatbemutatókon, kaphatók a földműves&zövetkezetekben is. Nem kell fáradsággal és költséggel Budapestre, a pesti áruházakba utazni a tavaszi ruhavásárlás miatt. Mindaz, amit a magyar ipar produkál, a földművesszövetkezeti boltokban is megkapható, s bő választék áll a vevőközönség rendelkezésére. Az új ruhához elengedhetetlen a cipő, kalap, kesztyű, táska, sál, kiegészítő divatcikk, amelyek nélkülözhetetlen kellékei a jólöltözöttségnek. FELHÍVÁS! Értesítjük vásárlóinkat, hogy Pest megyei Alkatrész kirendeltségünknél (Budapest, X., Kerepesi út 57.) ezenkívül a „Kisgép” Alkatrész raktárunkban (Budapest, XV., Cservenka Miklós út 103.) 1966. ÁPRILIS 15-TŐL ÁPRILIS 30-IG bezárólag éves készletmegállapító és elszámoltató leltározást tartunk. A leltározás ideje alatt az árukiszolgálás és kiszállítás szünetel Kérjük vásárlóinkat, hogy alkatrész-szükségletüket a leltár megkezdése előtt szerezzék be Pest megyei kirendeltségünknél. A leltározás időtartama alatt a sürgős igényeket alábbi kirendeltségeink elégítik ki: Nógrád megyei Kirendeltségünk BALASSAGYARMAT. Mártírok útja 9. Telefon: 143. Komárom megyei Kirendeltségünk TATA, Katona u. 25. Telefon: 45. Pest—Nógrád—Komárom megyei AGROKER VALLALAT Budapest, V„ Deák tér 3. Konyhabútor 500 torintos részletre, Kiss asztalosnál, vm. Baross utca 70. _______ ö nindítós Czezetta komplett, kifogástalan állapotban eladó. Megtekinthető: Bp., XX.. Pesterzsebet, Ady E. u. 82. n. em. 6., vasárnap, hétfőn de.-től. Nagy.______________ N yugdíjas nő édesanyjával szoba-konyhás lakást keres Budapest közelében. Gondozást, vagy egyéb munkát vállal. Urbányi László- né, Miskolc-Hejőcsaba, Téglás! István u. 1. Vennék használt sírkövet. „Igényes” jeligére a nagykőrösi hirdetőbe.__________ P réselt rétiszéna és szalma közületek és magánosok részére, bármilyen mennyiségben kapható készpénzért és inkasszóval, Budapest IX. kér., Ecseri út 5. sz. alatti telepünkön. Tel.: 341— 329. Pilisborosjenő és Vidéke Körzeti Föld- mű vessző vet kezet. Zongora eladó. Nagy- kőrös. Helmed u. 8. Méhcsaládok eladók. Nagykőrös. Kalocsa, Balázs u. 5.________ ö riásgyümölcsű szentendrei egres és nagygyümölcsű hollandi, piros ribizlitövek kaphatók darabonként öt forintért. Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka 27.__________ Megbízható, gyermekszerető nőt háztartásba felveszek Nagykőrös. Szolnoki út 1. Jó állapotLan levő Jawa kismotor eladó Nagykőrös. VII Adám L U. 26____________ Vennék bekötözhető házat nagy kerttel Készpénz és részlet- fizetés. Cím: Mikes. Zirc______________ M ost ültessen, még lehet’ Még egy-két hétig kaphatók a legjobb alma-, kajszi- és körtefa-csemeték. a Nagykőrösi Fmsz Nagykőrös, Piac téri lerakatában. Pannónia motorkerékpár eladó, Cegléd, IX. ker„ Zrínyi utca 28. szám alatt._________ S zobafestést, mázolást azonnalra vállalok, minőségi kivitelben, Walkyd- és más műanyag-falak! Nagy, Vác, Rózsa Ferenc utca 26. (Izzó mellett.) Telefon: 372________ O pel Rekord panoráma típus sürgősen eladó. Bp., IX Börzsöny u. 1. (József Attila- lakótelep), Kékesi. A Ceglédi Járási Építőipari Ktsz azonnali belépésre több éves sorház építkezéséhez FELVESZ 7. kőműves brigádot 1 ács brigádot 1 kubikus brigádot 2 vízvezeték szerelőt A kubikosbrigád részére a munkahelyen szállást biztosítunk! Gyakorlott műköves szakmunkást és mozaiklap készítésben jártas segédmunkást felveszek. Szőnyi, Mo- nor. József Attila út 29.__________________ A Kunmadaras! Fmsz szakképzett férfiszakácsot keres konyhavezetőnek s felszolgálót keres felvételre Jelentkezés írásban, működési és erkölcsi bizonyítvány szükséges________________ E ladó lebontásra hét méter kunyhó Maros utcában 540 n-öl kert Értekezni: Nagykőrös Szolnoki út 59 du. 5 után. 1958-as Opel Rekord igényesnek eladó. Nagykőrös, Encsi u. 29 ____ A zonnali belépéssel csúcsesztergályos. szerkezetlakatos. hegesztő villanyszerelő szakmunkásokat valamint vidéki munkára gép- és' szerkezetlakatosokat. tv- és lánghegesztőt és szegecselő szakmunkásokat Jelentkezni tehet Országos Bányagép- gyártó Vállalat IV. kér.. Baross ü »1—95. Az EM Betonelem- gyárto Vállalat. Szentendrei Betonárugyára kettő személy targoncavezetőt azonnali belépésre (elvesz. Jelentkezni lehet a gyáregység munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt (munkás- szállás van) Több eves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt. aki teher- és szemei vgepkocsi- vezetől vizsgával rendelkezik valamint autószerelő szakmunkást (elvesz a Szentendrei Betonárugyár Munkásszállás van. Tanácsi Igazolás szükséges Jelentkezni személyesen a gyáregység gépészeti osztályán Szentendre Dózsa György út 34 sz. alatt lehet.