Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-03 / 52. szám

Utcttl v/tiríap 1966. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK \i NSZK ne avatkozzék be a vietnami háborúba! Bonn A Nácizmus Üldözöttéinek Szövetsége lehívással fordult » bonni kormányhoz: semmi­esetre se avatkozzék be a vietnami háborúba. „Nem szabad, hogy a németek ismét részt vegyenek egy igazság­talan háborúban” — hangsú­lyozza a felhívás. Előadás a Balatonról Helsinkiben Dr. Reischl Antal, a Magyar Építőművészek Szövetségé­nek elnöke szerdán a Finn Építőművészek Szövetségé­nek meghívására egy hétre Helsinkibe utazott. Már­cius 5-én előadást tart a Balaton regionális fejlesz­tési tervéről. BETILTOTTÁK A POLITIKAI PÁRTOKAT Drasztikus rendőr­intézkedések Ghánában Nkrumah Conakryban tartózkodik Accra Ankrah tábornok, a Nemze­ti Felszabadítási Bizottság el­nöke, kedden este rendeleti úton betiltott minden ghanai politikai pártot. A tilalom vonatkozik nemcsak Nkrumah Népi Konvenció Pártjára, hanem az általa be­tiltott ellenzéki, úgynevezett Egyesült Pártra, valamint an­nak száműzetésben működő szárnyára is. A rendelet betiltja a tö­meg gy ü 1 esek et, felvonulá­Kongresszusi előkészületek a Szovjetunióban Moszkva A Szovjetunióban az SZKP XXIII. kongresszusának elő­készületei szervezetten foly­nak. Azerbajdzsán és Turk­menia után most Moldva és Észtország fővárosában is megnyíltak a köztársasági pártkongresszusok. Ezeken a központi bizottság beszámo­lóján kívül megvitatják az új ötéves, terv irányelveinek ter­vezetét, megválasztják a köz­társasági pártok új központi bizottságát, és küldötteket választanak a március 29-én nyíló XXIII. pártkongresszus­ra. Csütörtökön délelőtt nyílik meg a szovjet fővárosban a Szakszervezetek Házának osz­lopcsarnokában a moszkvai városi pártértekezlet, amelyen hagyományos módon az SZKP és a szovjet kormány vezetői is részt vesznek. A felszabadító erők jelenléte mindenütt érezhető Heves összecsapósok Dél-Vietnamban Saigon A dél-vietnami szabadság- harcosok jelentős győzelmet arat­tak az ellenféllel szem­ben február 28-án Guang Tri és Ba Ria térségé­ben. A Long Quang-i helyőrségi állomás ellen intézett merész támadásaik következtében kö- 2>ülbelül két századnyi ame­rikai és dél-vietnami kato­na vált harcképtelenné. Meg­szakadt az érintkezés a hely­őrséggel, kevéssel azután, hogy a támadás megindult. „Félő, hogy a védőőrség 400 embere életét vesztette, vagy fogságba esett a harcban”, írja a Reuter, amely a harcot az ez évi ed­digi leghevesebb táma­dásnak minősíti. Érdekes beszámolót közöl Max Cos Clos, a Figaro „ve­terán” délkelet-ázsiai tudó­sítója. Az újságíró 10 napos körutat tett a rizsben gaz­dag deltavidéken és benyo­másait így foglalja össze: — A lényeg az — hang­súlyozza a tudósító —, hogy a felszabadító erők je­lenléte mindenütt érez­hető. Max Cos Clos idézi a dél­vietnami 4. hadtest parancs­nokának, Cuang tábornoknak a szavait, aki így panasz­kodott: „Szektoromban kö­rülbelül harmincezer főnyi Vietcong-erő van, nekem 120 000 emberem. Ez azon­ban elégtelen”. Az amerikai szenátus ked­den, 93 szavazattal kettő elle­nében megszavazta a vietnami háború folytatásához kért 4.8 milliárd dolláros hitelt. A hitelkérelem engedélyezé­se ellen két demokrata sze­nátor: Morse és Grüening szavazott. sokat, a propagandakam­pányokat, pártjelszavak használatát Is. Ghánából érkezett egyéb je­lentések szerint a kínai ügy­vivő kedden jegyzéket nyúj­tott át a külügyminisztérium­ban. A jegyzék élesen tiltako­zik amiatt, hogy kínai szakértőket, akik a két ország gazdasági és műszaki együttműködési egyezményének keretében dolgoztak Ghánában, a múlt héten a rendőrkapi­tányságon , brutálisan megkínoztak. Az újságírók kedden fel­keresték az accrai börtönben Geoffrey Bing volt angol képviselőt, aki Nkrumah sze­mélyes jogi tanácsadója volt. Magából kikelve tagadta az új hatóságok vádjait, amelyek között olyan is szerepel, hogy ő (Bing) két éve megmérge­zett valakit. Elmondta, hogy kímélet­len eszközökkel vallatják börtönében. Nyugati hírügynökségi je­lentések szerint szerdán reg­gel több mint száz szovjet ál­lampolgár (műszaki szakértők és családtagjaik) egy külön- gépen elhagyta Accrát. ★ Sübandrio indonéz külügy­miniszter kedden bejelentette, hogy Sukamo elnök támogatá­sáról biztosította Nkrumah volt ghanai elnököt. ★ Quaison-Sackey, a Nkru- mah-kormány volt külügymi­nisztere és az ENSZ-közgyűlés egykori elnöke, szerdán Lon­donból visszaérkezett Accrá­ba és néhány órával később sajtóértekezleten jelentette be, hogy az új katonai rezsim mel­lé’álL Quaison-Sackey minden jel szerint megtagadta elnökének azt az utasítását, hogy Addisz- Abebában részt vegyen az AESZ-értékezleten. Az AFP jelenti Abidjanbő! (Elefántcsontpart), hogy dr. Kwame Nkrumah megérke­zett Conakryba, Guinea fővá­rosába. A Reuter jelentése szerint a conakryi repülőtéren ünnepé­lyes fogadtatásban részesült a Moszkvából érkező Nkrumah: Sekou Touré guineai elnök fo­gadta, majd együtt megszem­lélték a kivezényelt díszszá­zadot. 21 ágyúlövés üdvözölte a vendéget Drágább a vonatjegy Nyugat-Németországban Bonn A nyugatnémet kormány 1965. decemberében hozott határozata, amelynek értel­mében 6—7 százalékkal fel­emelik a vasúti személyszál­lítási díjszabást, március el­sején életbe lépett. Maffia - Hongkongban Az elsötétített szobában egy férfi áll, rajta különleges, hosszú köpenyeg, a fején bor­dó színű sisak. Mögötte mély áhítatba merülve tizenkét em­ber térdel. A férfi előtt oltár, és o-tt foglal helyet a főpap. Halk mormogás tölti be a he­lyiséget, végül felemelkedik a főpap is, és az oltárra tesz egy kakast. A köpenyeges fér­fi magasra emeli a kardot és megszólal. — Alávetitek magatokat a páholy törvényeinek? Elfogad­játok, hogy mindaz, amit ren­dünk előír, örök törvény és parancsolat? Ha igen, akkor egyesüljünk örök testvériség­ben. Ezután lesújt a kard, a ka­kas vérét egy borral félig telt edényben összegyűjtik, majd a főpap előránt egy hosszú tűt, és a résztvevők mindegyikén mély sebeket ejt. Az ember- vert is az edénybe csurgatják. Valamennyien isznak a vér­ből, és ezzel végetér a szertar­tás ... A, jelenet nem valamelyik dús fantáziával megáldott filmrendező vagy bűnügyi re­gényíró gondolatvilágában szü­letett. A különleges „ szertar­tás” tény és való, és napjaink­ban is lezajlik nap mint nap Hongkongban, a brit kórona- gyarmaton, melynek élén őfel­sége főkormányzója áll. A vá­rosban és környékén félhiva­talos közlés szerint is legalább kétszázötven titkos egyesület működik, és ezek a szerveze­tek az ősi szertartás szerint avatják fel új tagjaikat, akik egy életre elkötelezik magu­kat, mindig és minden körül­mények között teljesítik a szervezet parancsait; az utasí­tások megtagadása pedig egyenlő a halállal. A titkos szervezetnek mag­va még a XVII. században alakult meg. Akkor a Csing dinasztia uralkodott Kínában, és az organizáció eredeti célja az volt, hogy tűzzel-vassal, cselszövésekkel a Ming csá­szári házat segítsék hatalom­ra. A különböző kínai dinasz­tiák, császárok azóta már rég elporladtak, de a szervezetek megmaradtak. Tevékenységü­ket, felépítésüket leginkább a maffiával lehet összehasonlí­tani. Ebből következik az is, hogy a politikai elgondoláso­kat most már jórészt üzleti célkitűzések váltották feL A hongkongi rendőrség ve­zetője, Mr. Heath közölte a megdöbbentő adatokat: „Szá­mításom szerint a korona- gyarmat minden hatodik lako­sa tagja valamelyik titkos szervezetnek. Ez annyit je­lent, hogy körülbelül félmillió mindenre elszánt, fanatikussal kell számolnunk”. A szerve­zetek élén mindig egy kisebb csoport áll. ez adja tovább utasításait az alsóbb régiókba, majd az egyszerű tagok vég­rehajtják a parancsokat. Nem­igen akad ma már Hongkong­ban kereskedő vagy üzletem­ber, aki ellent merne monda­ni a titkos szervezeteknek. Busás, az amerikai gengszter­világból jól ismert védelmi dí­jat fizetnek, és ha erre nem hajlandók, elhangzik az íté­let, majd utána a végrehajtás. Ez kisebb „bűncselekmények’* esetében csak egy egyszerű robbanás az üzlethelyiségben, de előfordul az is, hogy a re- nitenskedőt borotvapengékkel szabdalják fcL. Állóeszköz leltárcímkék sorszámozva megrendelhetők VASÉRT VÁLLALATNÁL Budapest Vili. Üllői út 32. Lapzártakor érkezett: Washington Az amerikai külügyminisz­térium szerdán hivatalosan Ls elismerte, hogy a két ameri­kai repülőgép emlékezetes január I7-i összeütközésekor Spanyolország területe felett, elveszett egy „atomszerkezet”, amelyet még máig sem sike­rült megtalálni. Arra a kérdésre, vajon miért várt az Egyesült Álla­mok 44 napig azzal, hogy be­ismerje, képtelen volt megta­lálni a nukleáris arzenáljából hiányzó fegyverét, a külügy­minisztérium szóvivője csu­pán annyit válaszolt, hogy a hallgatást „biztonsági meg­fontolások” tették szükséges­sé. ■k Prága Prágában véget ért a Szak- szervezeti Világszövetség vég­rehajtó bizottságának ülés­szaka, amelyen megvitatták az SZVSZ-nek a VI. Szak- szervezeti Világkongresszus óta kifejtett tevékenységét. Az ülésszakon felhívást fo­gadtak el, amely sürgeti, hogy a szakszervezetek fokozzák a nemzetközi szolidaritást a vietnami néppel. Elfogadtak továbbá egy nyilatkozatot, amely szolidaritást nyilvá­nít Dominika népével és egy másik nyilatkozatot a kapitalista országok dolgo­zóinak követeléseiért folyta­tott harcról. ★ Szófia A törökországi Izmirben tömeggyűlést rendeztek a sztrájkoló munkások. A nyolc­ezer ember részvételével megtartott gyűlésen a szóno­kok kijelentették: nem ve­szik fel addig a munkát, amíg nem teljesítik béreme­lési követeléseiket. Pontossági világrekord (Folytatás az 1. oldalról) serietek a bolygóközi uta­zás egész sor, elvileg új feladatának megoldását tette lehetővé. Barabasov akadémikus, uk­rán asztrofizikus és Mihajlov akadémikus, az ismert szovjet csillagász azt állapította meg, hogy a Venus-szal való első köz­vetlen érintkezésvétel kö­zelebb hozza a bolygó rendszeres tanulmányozá­sának időszakát. Mindkét tudós utal arra, hogy a Venus sajátos viszonyai miatt a tudósok a legtöbb kér­désben még mindig hipotézi­sekre vannak utalva. Moszkvában fontosnak tart­ják, hogy a szovjet űrkutatás jelen­leg a témák széles skáláján dolgozik. A Luna—9 új fejezetet nyitott a holdkutatásban, 111. tagjához érkezett a „Kozmosz” szput- n> ik-sorozat, új magasságokra terjednek ki a biológiai kísér­letek, sikeresen folyik nap­rendszerünk bolygóinak szon­dázása. Ebből sokan azt a kö­vetkeztetést vonják le, hogy az elkövetkező hetekben nem kizárt újabb nagysza­bású szovjet kozmikus vál­lalkozás, amely e kísérletek többségé­nek elemeit tartalmazná Vezető helyen foglalkoznak az új űrkutatási szenzációval, a világsajtó lapjai. Elismeréssel és csodálattal írnak az irányítás pontos­ságáról az amerikai, japán, német, francia, angol és olasz újságok, hírügynökségek is. Még tart a belga kormányválság Brüsszel Tovább folytatódik a belga kormányválság. Az AP leg­újabb jelentése szerint Paul Wilhelm Segers felkereste Baudouin királyt és visszaadta kormányalakítási megbízatá­sát. A király a lemondást el­fogadta. Napirenden (Folytatás pz 1. oldalról) és mintegy 500 millió forint­tal szerepel a nagyüzemi me­zőgazdaság fejlesztése. Az előterjesztett javaslat fölött széles körű vita ala­kult ki. A felszólalók vala­mennyien megállapították: a most kezdődő ötéves tervidő­szak feladatait számbavevő tervek általában helyes ará­nyokat alakítottak ki. és meg­határozzák azokat- a legfon­tosabb célkitűzéseket, ame­lyek elősegítik Pest megye to­vábbi fejlődését. Emellett a fölszólalók külön felhívták a figyelmet néhány fontos te­rület, mint például a sütőipar, az építőipar, a kereskedelmi és szolgálta­tó hálózat fejlesztésére, valamint a közoktatás kérdéseire, ezen belül az általános iskolai tanter­mek számának növelésé­re. A vitát Varga Péter, a me­gyei tanács elnöke foglalta össze. Rámutatott: bár a Testvérországok életéből Voronyezsi exkavátorok Az OSZSZSZK-ban levő vo­ronyezsi Komintern-üzem ex­kavátorai ásták ki azokat a csatornákat, amelyek a Volgát, a nagy orosz folyót összekötik a Balti- és a Fekete-tengerrel: ezek az óriásgépek építették meg az Éhség-sztyeppe öntöző- rendszerét; ezek ásták meg a Szovjetunió csaknem vala­mennyi nagy vízi erőművének alapárkát. Ezek rakták le In­diában a bhilai kohók alapját; ezek alapozták meg az EAK hatalmas töltéseit: ezek építet­tek utakat Szudánban és Viet­namban. A voronyezsi gyár gépei hírnevet szereztek ma­guknak 41 országban. Az elmúlt évben egyedülálló gépek sorozatgyártását kezd­ték meg: két emelet magassá­gú. hatalmas földgyaluk készí­tésébe kezdtek. Egy-egy ilyen talajgyalu szezononként mint­egy egymillió köbméter földet mozgat meg az Irtis—Karagan- da-csatoma építésénél. A voronyezsi exkavátorgyár kísérleti telepén tervjavaslat készítői a fő ará­nyokat helyesen alakították ki, továbbra is munkálkodni kell egy sor olyan arányta­lanság megszüntetésén, ame­lyet Pest megyében a lakos­ság legszükségesebb igényei­nek kielégítése megkövetel. A terv nagy előrehaladást, szín­vonalemelkedést biztosít ál­talában a lakosság ellátásá­nak megjavításában, mind a kereskedelmi, mind az egész­ségügyi és iskolai hálózat te­rületén. A fő feladat: a ter­vek realizálása, végrehajtá­suk biztosítása. Elsősorban az építőipar jobb, szervezettebb munkájára van szükség, ezen múlik a beruházások megva­lósítása. Hangsúlyozta: az egész tanácsi apparátust has­sa át az a tudat, első és legfontosabb fel­adat a lakosság ellátása. Utalt arra is, hogy ha egyes területeken az állami, vagy a szövetkezeti szektor nem tudja a megfelelő ellá­tást nyújtani, akkor — mint például a kenyérellátás terén — ezt magánkisiparosok be­vonásával kell biztosítani. Ez a megoldás nagyobb lehető­ségeket nyújt a helyi kezde­ményezéseknek. Külön föl­hívta a figyelmet arra: a városok és falvak fejleszté­sét meggyorsíthatja, ha a kü­lönböző létesítmények megva­lósításában minél nagyobb számban vesz részt maga a lakosság, társadalmi munká­val. A megyei tanács végrehaj­tó bizottsága elfogadta a har­madik ötéves tervjavaslatot, és egyúttal jóváhagyta a me­gye ötéves községfejlesztési tervezetét is. Ai Egyesült izzó Gépgyára \ esztergályos, marós szalámin* kasokat, valamint betanult esztergályos és ma. rós munkaerőket keres fel* vételre. Jelentkezés a qyár személyzeti osztályán, szombat kivételével naponta 8—14 óráig. Budapest IV., Sziláqyl u. 26. Rákospalota — Újpest vasútállomás mellett

Next

/
Oldalképek
Tartalom