Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-02 / 27. szám
Albertirsa: A vásár elmarad Albertirsa Községi Tanács végrehajtó bizottsága értesíti a lakosságot, hogy a február 6-ára hirdetett országos állat- és kirakodó vásár elmarad. Csaknem félévszázad a köz szolgálatában Január 31-én délután a városi tanács pénzügyi osztályának dolgozói meleg barátsággal búcsúztatták a 46 évi köz- szolgálat után nyugalomba vonuló Fekete Gábor pénzügyi előadót. Halasi István osztály- vezető meleg szavakkal köszöntötte a kollektíva távozó dolgozóját, aki a munkatársak baráti koszorújában meghatódva köszönte meg a dolgozók és a szakszervezet ajándékait és a jókívánságokat. Különböző munkaterületen dolgozott Fekete Gábor, az utolsó tíz évet a tanács apparátusában töltötte el, s becsületes, szorgalmas munkájával a felek és a dolgozók megbecsülését érdemelte ki. Napok óta járja városunk utcáit a pénteki lottóhúzást hirdető hangos bemondóval felszerelt gépkocsi. Az OTP totó-lottó ki- rendeltségében is egyre emelkedik a forgalom. A lottószelvények eladása ugrásszerűen emelkedik. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM 1966. FEBRUAR 2., SZERDA NAGYOBB VÁLASZTÉK - OLCSÓBB ÁRON A földmuívessssöwtkeBvti áruihtha fdhésaült a várható nagyobb forgatómra A város lakossága, az üzemek, vállalatok dolgozói készülődnek a pénteki ceglédi lottósorsolásra. A Kossuth Művelődési Ház nagytermét minden bizonnyal megtölti a sok érdeklődő, akik ettől a sorsolástól várják szerencséjüket. A hét végén és a hétfői napon zárva volt a földművesszövetkezeti áruház, az elárusítók mégis dolgoztak legalább annyit, mint a legforgalmasabb napokon. Az áruház különböző osztályain az eladók — erre az alkalomra berendelt kisegítőkkel — több ezer árucikket vettek kezükbe, felleltározták a mintegy tizenötmillió forintos árukészletet, s új árakat tüntettek fel azokon a ruházati cikkeken, amelyeknek az árát február elsejétől leszállították. Haffner Vladimir, az áruház igazgatója adott tájékoztatást. — Vasárnap délig dolgoztunk, s hétfőn is egész nap, addig nem hagyhattuk abba a munkát, míg a keddi nyitásra az összes érintett árucikkre rá nem írtuk az új árat. — Dolgozóink nem bosszankodtak a megfeszített munka miatt, hiszen tudják, hogy az alacsonyabb árakkal az áruház forgalma növekedik, s végül is maguk is vásárló emberek — mondotta. — Milyen árucikkekre vonatkozik az árleszállítás? — Különösen a cipőknél, kötött áruknál érint nagy darab- számot. Több mint négyezer pár női nylon harisnyára, kétezer pár férfizoknira, több ezer férfiingre vonatkozik az árleszállítás. — Megemlítene néhány olcsóbbá vált árufélét? — Sokan örülnek az ágyne- műanyag árcsökkentésének. A női nylon harisnya 38 forint helyett 29 forintos áron kapható, a női műselyem kombiné 72 forint helyett 60 forintért, a női nylon hálóing 198 forint helyett 168 forintért vásárolható. — A jövőben érkező új áruk is ezen az áron kerülnek forgalomba, s még az eddiginél is nagyobb választékot biztosítunk vásárlóinknak. Felkészülünk a forgalom várható emelkedésére, pótpénztárakat állítunk be a vevők zavartalan kiszolgálása érdekében — mondotta az áruház igazgatója. (—t—) Tavasszal: az átereszek Járdaépítés, parkosítás — Virágos Cegléd — A Hazafias Népfront társadalmi munkában megszépített hivatala Az. évek során sokféle társadalmi munkát szervezett a Hazafias Népfront Cegléd városi bizottsága. Erről beszélgettünk Kiss András városi népfronttitkárral. — A társadalmi munka igen sokrétű és változatos — mondotta. — Talán elsőnek kellene említeni azt a hatalmas járdaépítési programot, amit a városi tanács az évek során megvalósított, amelyben jelentős részt vállaltak a társadalmi munkások PORTRÉ Egyénileg értékelik a tagok munkáját A pontos nyilvántartás a termelést segíti Minden beszédnél, dicséretnél vagy éppen megrovásnál hatásosabb a gondosan felépített értékelés, mert a számokkal, adatokkal nem lehet vitatkozni. Ebből a meggondolásból indult ki a Dózsa Népe Termelőszövetkezet vezetősége, amikor Radosza Miklós elnök indítványára a közös gazdaság könyvelősége elkészítette a szőlőtermelés múltévi munkájának értékelését. — Növelni akarjuk az egyéni felelősséget’ a vállalók mindennapi munkájában, — mondotta a termelőszövetkezet elnöke. — Ezt úgy gondoljuk a legeredményesebben elérni, ha világosan kimutatjuk minden egyes vállaló múlt évi eredményét, jövedelmét. A kimutatásból kitűnik, hogy a közös gazdaságban egy-egy vállaló mennyi értéket termelt a tsz-nek, ebből jövedelem címén mennyit kapott és menynyi maradt a termelőszövetkezetnek a költségek és a közterhek fedezésére. Miről beszél ez a kimutatás? Vannak vállalók, akik a múlt évi országosan is gyenge szőlőtermés ellenére is igen megbecsülésre érdemes termés eredményeket értek el. A holdankénti tizenhét mázsa a múlt évi harmincnyolchoz viszonyítva szerény eredmény, de a környéken mégis kiemelkedő. Azok, akik a kimutatás élén járnak, az idén is jól dolgoztak. Nem egy akadt közöttük, akik holdanként harmincegyezer forint volt, és jó munkája eredményeképpen a közösnek 13 188 forint jutott. Nagy Béla hetvenegy és fél mázsa szőlőtermelése mellett 21 375 forintot keresett és a közös gazdaságnak közel tizennyolcezer forint jövedelme volt. Kovács Károly is derekasan kivette a részét a munkából. A hatvannégymázsás szőlőtermésből tizenötezer forinton felül keresett és a közösnek 19 443 forint jövedelme volt a szorgalmas tag vállalásából. Szűcs Ferenc hetvenhá- rom mázsás szőlőtermésével tartja a rekordot. Megérdemelten vitt haza huszonhét- ezer forintot és a közös gazdaságnak is jutott 16 719 forint. mégis ráfizetett, dotta az elnök. — A kimutatást — monbrigádértekezleten ismertettük és ki fogjuk függeszteni a tsz faliújságján — folytatta Radosza Miklós. — őszintén megbecsüljük azokat, akik a kimutatásban az élen járnak és azt szeretnénk, ha azok, akik a múlt évben lemaradtak, tanulnának az előbbiek jó példájából és az új gazdasági évben felzárkóznának mögéjük. Nézzük azonban az érem másik oldalát. Mert sajnos, olyanok is szerepelnek a kimutatásban, aki nagyon is kifogásolható munkát végeztek és akikre a tsz ráfizetett. Lássunk néhány ilyen példát is. Szlovák Pál megkereste ugyan a huszonnégyezer forintját, pedig vállalásában csak húsz mázsa szőlőt termelt és a közös gazdaság a vállalásra 1460 forintot fizetett rá. Farkas Istvánná 19 703 forintos évi jövedelme kétezerkilenc forintjába került a közösnek. Benke Lídia több, mint húszezer forintot vitt haza, a termelőszövetkezetnek a vállalásból nem jutott csak 2584 forint ráfizetés. A legszomorúbb azonban Makai Lászlóné eredménye, ö vállalásában háromszáztizenöt kiló szőlőt termelt. Tízezer ötszázhuszonnyolc forintos jövedelme majdnem ötezer forintos ráfizetést hozott a tsz-nek. — Amint ebből a felsorolásból is láthatjuk, az utóbbiak nem úgy dolgoztak, ahogyan a közösség elvárta volna tőlük. Szomorú, hogy akadt olyan vállaló. aki ugyan hazavitie a havi átlagos kétezer forintot, a közös j Annyi bizonyos, hogy ráfizetéssel a gazdaság nem dolgozhat és érdemes lenne a szőlőterületek szétosztásánál figyelembe venni a vállalók termelési eredményeit is. (rossi) Tóth István felvétele Juhász Ferenc Kossuth-dijas költő áprilisban városunkban találkozik olvasóival harminc mázsán felül termeltek és ezzel szépítették a telep átlagos teljesítményét. Dicséret illeti őket főleg azért, mert a növény- védelmi munkákat mindig idejében és eredményesen végezték el. Kisbenke József ötvenhat mázsa szőlőt termelt, összjövedelme a gyümölcstermelésből járó részesedést és a háztájit is hozzászámítva Előadás Jogi viták a családban és a szomszédságban lakók és tulajdonosok címmel az Újvárosi téli esték előadássorozat keretében pénteken este 6 órakor dr. Szondi György járási főügyész előadást tart az Újvárosi Kör-ben. Az előadás a gyerekek és eltartott szülők problémájával foglalkozik. A kecskeméti Katona József Irodalmi Társaság meghívására a városi-járási könyvtár Kárpáti Aurél Irodalmi Asztaltársaságának két tagja részt vett a január 28-án tartott szerzői esten, melynek meghívott vendége a Kossuth-dijas Juhász Ferenc költő volt. A költő és a kíséretében megjelent irodalomtörténész elfogadta a ceglédi irodalombarátok meghívását, és az április hónapban rendezendő költészet napja városi rendezvényén Juhász Ferenccel találkozhatnak ceglédi olvasói. (maczelka) főútvonalakon kezdtük s a mellékutcákban folytattuk. Megbecsülésre méltó munkát végeztek a Pesti út parkosításánál a Talajjavító Vállalat dolgozói is, élükön az igazgatóval. Tizenötezer virágpalántóf s a népfront aktívái. Nehéz lenne hirtelen felsorolni, hány ezer négyzetméter járdaépítést szerveztünk, a lakosság legszélesebb rétegeinek közreműködésével. A városi tanács nagy segítséget kapott a társadalmi munkásokban. A tanács szállította az anyagot, téglát, járdaszegélyt, salakot, biztosította a fuvareszközt, a társadalmi munkások pedig — sokszor egész utcák apraja- nagyja —, örömmel vett részt a környéket kulturáltabbá tevő társadalmi munkában. — Mi indítottuk el a „Virágos Cegléd” mozgalmat. A nevelt a „Virágos Cegléd” számára a Dózsa Népe Termelőszövetkezet. A társadalmi munkások pedig Kelényi Jenő és Plavecz József főkertész irányításával végezték a parkosítási munkákat — Szép tervünk volt a Ma- lomtószél rendbehozatala és az Ifjúsági park megépítése. Nagy lendülettel indult a munka. Százkét kisiparos örömmel vállalta a telep bekerítését. A munkát becsülettel el is végezték és a Malomtószél rendezését csak az a körülmény állította le, mert ezen a helyen fogja felépíteni a MÁV a már régóta esedékes felüljárót. Derék kisiparosaink vállalták az utcai kis szemét- gyűjtők karbantartását, javítását és festését és a közel száz darab szeméttartót szorgalmasan rendbe is hozták. De nemcsak a város szépítésében vettek részt a társadalmi munkások. A népfront helyiségét is ugyancsak társadalmi munkában ártották fel. — Elsőnek Csizmazia Pál, az Építőipari Ktsz elnöke ajánlotta fel, hogy a szövetkezet társadalmi munkásai elvégzik az iroda kőműves- munkáit, sőt még a mázolást is. A villanyszerelő-munkák elkészítését ugyancsak társadalmi munkában a Vasipari Ktsz dolgozói nevében Tokaji János elnök vállalta. A társadalmi munkába bekapcsolódott Bujdosó Mihály asztalos kisiparos, ö a foteleket javította meg. A Faipari Ktsz adta a szükséges faanyagot, kárpitosműhelye a fotelek kárpitozását végezte el. A Háziipari Szövetkezet volt elnöke, Megyeri Margit, értékes függönyökkel és gyönyörű kézimunkákkal szépítette a népfront helyiségét — A legszerényebb számítás szerint társadalmi munkásaink tízezer forint értékű munkával tették nosabbá, korszerűbbé dánkat. csiiro— Kedves meglepetés a múlt héten, hogy a rosi tanács kifestette a fronthelyiséget. volt vánépS az új év tervei? — Most készítettük el az 1966. évi terveket. Halaszthatatlanul sürgős feladat az árkok, átereszek kitisztítása, hogy az olvadás idején a víz zavartalan lefutása biztosítva legyen. Bizottságunk tagjait, valamint a tanácstagokat arra kérjük fel, hogy erre a munkára mozgósítsák a lakosságot. Ezzel elejét vesszük, hogy a víz különösen épületkárokat okozzon, rongálja az amúgy is elhanyagolt állapotban levő mellékutcáinkat. (—ssi) A nagyszámú érdeklődő jelenlétében megtartott előadáson Czine Mihály irodalom- történész méltatta a költő munkásságát. ■ VIDÁM MŰSOR katonáknak — katonákról ej-ej-ej-legények és a „háztáji” gondolkodásmódot az egyenruhába is átmentő vitézek sem. Bizonyára akadt a nézők között, aki önmagára, vagy a már levetkőzött rossz tulajdonságaira ismert a színpadon megjelenített alakokban. (jakab) ni? TANCTANFOLYAM indul február 3-án este 7 órakor a Kossuth Művelődési Házban. Tánctanár: Tetz Hédi. Tandíj: 120 forint. Jelentkezni lehet a művelődési ház irodájában. t Elszaporodtak nyelvünkben a rövidítések. Ezek között vannak, melyeknek teljes nevét is gyakran kiejtjük. Van viszont, melyet kizárólag rövidített formájában illik kimondani. Ilyen az AB is. Ez a — hogy-is- mondjam — bizottság délután folyamán többször is szóba került — Olgi előtt. A gyerek jól megjegyezte maboldogan ''táncolt édesanyja elé. — Anyuci, tudom már, hogy mi az AB! Ott van[ nagy betűkkel ki- j írva egyik üzlet \ bejárata felett. i Bementem és \ megkérdeztem, ! hogy mit jelent. \ Nagyon kedvesek \ voltak a bácsik, és; megmagyaráz- < ták nekem: Álla- \ mi Biztosító...! Fiát mondd, anyu- \ ci, érdemes volt\ mnyire titkolóz- i ú? (—i) 1 gának, és este, lefekvéskor feltette maminak a kérdést: — Mi ez az AB. anyuci? A mamát meglepte a kérdés. Hesegető választ adott: — Ne kérdezz ilyesmit, kislányom! Olgi másnap iskolába ment. Amikor hazatért, AB