Pest Megyei Hírlap, 1966. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-01 / 1. szám
MST nem ^MíHan 1966. JANUAR 1., SZOMBAT '[Jíóecjrád — télen ' Egy üdülőhely a téli hónapokban mindig különös látványt nyújt. A fürdővendégektől tarka utcák, a zajos vízpart elcsendesedik, s az üdülők, kirándulók tömegének helyét nem képes kitölteni az őslakosság. Visegrád üdülő jellegű község. Lakóinak száma 2100. Évente fél millió ember fordul meg itt, hogy megmártózzék a Dunában, hogy szemügyre vegye a Várat, Mátyás kőtörmelékből föltámadt palotáját. Most csak a hideg szél kószál a Duna fölött, a bágyadt Kap magányos bezárt házakra vetíti fény pamacsait. Embert alig látni. Visegrád várja a nyarat. Különös színfolt a vidám túrista csoport, őket nem zavarja a hideg Ketten a 2100-ból, avagy délelőtti séta a parton A TÁJ VARÁZSA (Tízéves a nagymarosi művésztelep) A nagymarosi táj folyton változó és örökké ismétlődő szépségek kánona. Évtizedek óta vonzza ez a vidék a magyar festőket. A nehéz kocsikerekektől formált sár kőkeménnyé fagyott a decemberi hidegben. A Duna túlsó partján köd mögött bujkál Visegrád. Ravasz romantikus cselvetés a szemnek a halászok kirakott kerítőhálója a parton. Ám a hatás most elmarad: kemény, tárgyilagos a természet. Tél van. Sűrű ködön át zuhog a kiapadhatatlan fényáradat a Dunára. — Különös elbájoló táj. Csupa változatosság. Körül menumentális hegyek. Fent a cigánysor romantikus házai, lent a víz mellett öreg füzesek. Ugyanakkor bent, a faluban a modern világ is előbukkan, öt percenként más-más itt a levegő, más a világítás. Mintha utazna az ember. — így beszél erről a tájról Szász Endre grafikus- művész, aki két hónapja lakik már a képzőművészek nagymarosi alkotó és pihenő házában. Csend és nyugalom A művésztelepet tíz évvel ezelőtt a Képzőművészeti Alap hozta létre. Épülete kis kertjével a Dunára s a túloldalon húzódó hegyekre néz. Igazi pihenésre, családias nyugalomra találnak itt a beutalt művészek. Ma már közel 300 törzsvendéget tartanak számon, ök rendszeresen visz- sza-vissza térnek. A körülmények — s az ellátás iránti osztatlan elismerésükről a vendégkönyv tanúskodik. Rendszeresen itt üt tanyát a festők közül Szentgyörgyi Kornél, Főnyi Géza, Orosz János, Mácsai István, Bér Rudolf, Szilviczky Margit ruhatervező, Gergely István belső építész, Zala Tibor grafikus, Soós László, Vén Emil, Hóiba Tivadar és a magyar művészeti élet sok-sok neves- sége. Művészek, tanárok, művészettörtén észek. Egyszerre 18 művész kaphat, helyet a telepen. Legtöbben családostól jönnek. A gyerekek itt töltik a téli vakációt, megpirosodva a levegőtől, megnyugodva a gondtalan környezettől. Kedvezményes térítés mellett a Képzőművészeti Alap adja a beutalót. Alkotó pihenés A művésztelepen most december utolsó napján is minden szoba foglalt. Medveczky Jenő festőművész, Fehér Zsuzsa művészettörténész, Olcsai Kiss Zoltán szobrász, Papp Zoltán, Rábai Ferenc, Sinkó Károly, tölti itt a telet. Dr. Aradi Nóra doktori értekezésén dolgozik s itt készül föl jövő félévi e^etemi előadásaira. Az egyik emeleti szobában Medveczky Jenő lakik a feleségével. Két hete érkezett, s néhány hónapon át a Műcsarnokban falra kerülő freskótervén dolgozik. Azt mondják, sokszor hosz- szú, nyugodt pihenést tervezve érkeznek ide a művészek, aztán úgy megittasodnak a környezettől, hogy többet dolgoznak, mint eddigi egész életükben. Szász Endre szobája telistele van festményekkel. A MEDICOR megrendelésére készülő naptárán dolgozik, Villon verseihez készít illusztrációkat, s Petőfi összes verseihez a Szépirodalmi Kiadó megbízásából. A szobák otthonosak, kényelmesek, s a művészek hangulatteremtő közelsége érződik rajtuk. Mindegyik szobában egy-egy kis karácsonyfa áll. Medveczky Jenő asztalán megkapó csendéletként vár fogyasztásra a látványnak is pompás reggeli. Bőséges az ellátás. A vendégkönyv tanúságai szerint könnyen meghízik itt az ember. Tréfásan azt mondják, talán rá is fizet a gondnok, hogyan is lehetne másképp ilyen kitűnő ellátás. A gondnoknak, Fazekas Jánosnak néhány éve még nem sok köze volt a művészethez. Váratlanul csöppent ebbe az állásba. Az orvos javasolta, hogy költözzék el családjával Pestről. Művészetszerető ember lett, aki nem sajnálja a fáradozást, hogy igazi otthont varázsoljon az alkotók köré. Vita és barátkozás ö mondjá el, hogy 1945 után itt Nagymaroson alakult meg az első népi kollégium, Papp Gyula festőtanár vezetésével. Nagymaros azóta egyre fontosabb szerepet tölt be a művészi életben. A művésztelep a községbe is kisugárzik. Az itt lakó művészek, művészettörténészek, rendszeresen tartanak előadást a járási művelődési házban. Idén, 1966-ban, a telep tízéves fönállása alkalmából kiállítást rendeznek majd, itt helyben. A kis művésztelep tíz év alatt a művészek kedvelt találkozóhelye lett. Lakva ismeri meg egymást az ember — mondja a közmondás. Ügy vannak ezzel ők is. Itt ismerkednek meg egymással, itt tudják meg, min fáradozik egy-egy festőtársuk, hogyan dolgozik, milyen ember. Ismerkednek egymás munkájával, művészeti elveivel. Vitatkoznak, barátkoznak. Mert itt könnyen szövődik a barátság, a meghitt környezet azt sugallja. — Jártak-e már itt külföldi művészek? — kérdem a gondnoktól. — Sokan — mondja, és kezembe adja a vendégkönyvet. — Szovjetek, németek, csehszlovákok, bolgárok, franciák. De járt itt már bolíviai és japán művész is. A vendégkönyv lapjain ott a nevük. Hadd idézzek most a számos elismerő bejegyzés közül egyet: „ötven év után visszajöttem Nagymarosra, ahol gyermekkoromban, éltem, festettem és futballoztam. Most sokkal szebb, mint valaha, és bizony, fáj a szívem itthagyni. Zilczer Gyula New York, City”. Egy nemrég hazánkban járt magyar művész bejegyzése ez, aki fél évszázada vándorolt ki Amerikába. Művészet és nagyság A Dunára néző tágas terasz a decemberi délelőttön elhagyott, üres. Amikor Hóiba Tivadar festőművész itt lakik, már kora hajnalban állványra tűzi a vásznát. Ha süt a nap 1 azért, ha esik azért dolgozik, Medveczky Jenő freskóterven dolgozik mert szereti ennek a tájnak minden megnyilvánulását. Most csak a szellő fúj a teraszon. A házban békesség honol. A művészek pihennek, vagy sétára indulnak a ködös verőfényben a Duna mentén, A ház csendjét csak egy réz- mozsár hangja töri meg, naponta háromszor étkezésre hívja a művészeket. Reggel 8- kor van a regeli, 12-kor ebéd, este 6-kor vacsora. Különben mindenki tetszése szerint osztja be az idejét. Itt minden a nyugalmat, a szabad elmélyült alkotást segíti. A művészek magukba szívják a táj varázsát, gazdag ihletet merítenek belőle. Nagymaros ezer valóságával műveikben — mint eddig is — újra meg újra találkozunk. Aki sosem járt itt általuk ismerkedik meg Nagymaros szépségével. Nagymarosnak szép jövője van. Szőnyí István Zebegénye után legkedveltebb tája a Dunakanyarnak. Naggyá teszi a művészet, a virágzásnak indu't művészi élet, mint ahogy fordítva: e táj is naggyá teszi a művészetet. Dozvald János Sfr'""y"'y-'"/r'r""'-''"'"S""f"'s"S'"""S"S"'Ssss/ssf//ssssffssssfssssssss*sssssssssssssjsssss/sssssss/ssss/ss/ssssfsssssss, X fi Ltf BEREK Üres a kikötő, egy halászbárka szeli csak a borzongó vizet • . /’ (Nádas felv.) — Egyik a Bretz úré — mondta —, a másikat edd meg kisfiam, de csak ha anyád kifőzi. Nagyon tudott nevetni az öreg. Közben hulltak a köny- nyei. És ezek valódi könnyek voltak. Estére megjött Bretz úr, anyám fehér abroszt terített, és damaszt szalvétát adott az albérlőnek. Az nekilátott az öt pár virslinek késsel-villá- val. „Marha” gondoltam, de nem mertem kimondani. „Kézzel kell ezt enni, barátom. Még a spanyol királyi udvarban is úgy eszik.” Ilyeneket, és még sok minden mást gondoltam róla, mert irigyeltem a sok virslit a szájából. Igaz, délelőtt két párat ettem, de hol van már a tavalyi hó? Még az ízét is elfelejtettem. Nekünk mákosguba volt, amit csak undorral tudtam lenyelni. E stére a padló megszikkadt, anyám felteregette a frissen mosott, rongyokból szőtt futóperzsákat, és kiadta a parancsot: megyünk a templomba, a hálaadó misére. Nem akartam menni, engem már vártak a Zsabkáék, meg az egész kompánia. Mondom is anyámnak, hogy nem megyek, mert a templomban olyan hideg van télen. Észjárásomat tőle örököltem, de én csak halvány másolata voltam, mert ő így válaszolt: „Eljössz kisfiam a templomiba, nem lesz ott hideg, mert a sok éneklő ember befújja meleggel.” És a í'öérv: „Különben nem mehetsz el Zsabkáékhoz szilveszterezni.” M entünk a hálaadásra. Énekeltük a Krisztus királyt, és közben megláttam, hogy Karsai Kati, a mézeskalácsos lánya felém néz. A kis erkölcstelen, gondoltam, még a templomban is ... És belemerültem szép kék szemébe. Föl se ébredtem a mise végéig. „Krisztus kenyér bor színében ...” De szép szeme van ennek a Katinak. Tizenhat éves ő is, két év múlva elveszem feleségül. A templomból kijövet elköszöntem anyáméktól, intettem Katinak, de nem jött, mert az anyja szeme villámokat szórt. Zsabkáékat nemrég lakol- tatta ki a háziúr, nem fizették a lakbért. Miből fizessünk, Dobos úr? kérdezte Zsabka néni és összepakolták szegényes putyerkájukat. Az öreg Zsabka most jött meg karácsonyra a börtönből. Tavaly a szűz hóba részegen kipisilte szép kaligrafikus, sárga betűkkel Horthy nevét. A produkciót a rendőrségen egy nagy veréssel, a bíróságon egy évvel méltányolták. Most egy sóraktárból átalakított szobában laktak, melynek aj a ja közvetlenül az udvarra nyílt. Hatalmas hodály volt. A nagy szabóasztal, a két öreg ágy, és a hatalmas dobkályha, miniatűr játékszernek tűnt. Azért barátságos volt náluk. A súrolt padló, a dobkályha meler, vörös fényű teste, az emberek A nyám a szobánkban kora reggel beeresztette a padlót Viktória sárgával. Egész nap nem mehettünk be. Egyszer mezítláb megkockáztattam, kaptam tőle egy pofont és sárga lett a talpam. Mondtam is szegénynek, hogy számomra ez rossz bolt volt, különben sem szép dolog egy 16 éves fiút ütni. Nevetett, elküldött a henteshez öt pár virsliért. Családunk öt főt számlál, tehát mindenki kap egy pár virslit. Amikor erre rájöttem, útközben megettem nyersen a fejadagomat. Nézi jó anyám a hiányos csomagot, elsírja magát, hogy ez nem nekünk lesz, az albérlő úr adta a pénzt, neki kell az öt párat estére kifőzni. Azt mondta reggel, hogy 5 szilveszterkor mindig virslit vacsorái. Bretz úr, az albérlő, írnok volt a városházán. Mindössze 24 éves, de karácsonykor megsértődött, inert anyám fiamnak szólította őt. „Tessék csak továbbra is azt mondani nekem, hogy Bretz úr. Ez az én tisztességes nevem és rangom.” Anyám elpirult, érv majdnem veszélybe sodortam kicsi családunkat, anyám fogott le. Azóta Bretz úr ném fogadja a köszönésem. De- nálunk maradt, mert anyám kosztot is ad, mos rá, havi 30 pengőért. oajnáltam anyámat, de egy kis káröröm is volt bennem, hogy éppen ennek a pi- s szoknak ettem meg a virslijét ^ Apám félóra múlva visszajött & és hozott két pár virslit
