Pest Megyei Hírlap, 1966. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-30 / 25. szám
4 1966. JANUAR 30., VASÄRNAP MST Ment zmjgp MINDIG ÚJRA MIT BiR EL EGY EMBER? Hányszor kell elbuknia és hányszor képes talpraállni? Lehet-e újra kezdeni, tud-e az ember „tiszta lappal” indulni az újnak? A gyerekkor és az ifjúság libát őrizve, cselédsorban telik. Öröm? Ha kicsit több hús keriil a bablevesbe olykor. E példát ő mondta, tehát megkérdeztem, hogy ezt elvontan, vagy konkréten értsem. — Ügy, ahogy mondom ... Hatan Voltunk testvérek, anyánk igyekezett egyenlő mértékkel mérni. Persze, hogy ez sosem sikerült teljesen. Már valahogy akkor azt éreztem, hogy én csak a más kárán juthatok valamivel többhöz, jobbhoz. Boldogság? — 1942-ben nősültem. Én húszéves voltam, a feleségem huszonnégy. Egy kishold földet kapott. Nem volt szép lány, fiatal sem. Nálunk a faluban az ilyenkorú asszonyok már két-három gyereket neveltek. — Szerette? — Mifelénk akkoriban nem volt divat a szerelem. A gazdagoknál a föld vette el a földet, de a mifajtánk házassági hajlandóságát is nagyban emelte, ha ezen az úton valamicskével gyarapodhatott... Féléves házas volt, amikor elvitték katonának. 1945 nyarán jött vissza Megjárta a frontot, volt hadifogságban. ITTHON A FELESÉGE VÁRTA. És a kisfia. Meg öt hold juttatott föld. — Nem volt szerszámom, nem volt lovam, nem volt élelmünk. Már a nyár vége felé jártunk. A föld, amit kaptam, vetetlen volt és elhanyagolt. Mindenünket eladtuk, hogy vetőmagot szerezzünk. Éheztünk mind a hárman ... sőt az útban levő negyedik is. Azon a télen megettük a vetőmagot. Most már el- merem mondani, az volt a szándékom, hogy betörök valahová. Egy este fel is utaztam Pestre. Mondták, hogy itt még sok a romos, világí- tatlan környék. A falubéli gazdák ugyanis csak aranyért, vagy ruhaneműért adtak volna vetőmagot. A becsület, vagy a gyávaság kötötte meg a kezem? Akkor nem gondolkoztam rajta, ma már felejteni akarom. Üres kézzel érkeztem haza ... Regényszerű fordulat. Az asszony azzal fogadta, hogy Pestről keresték. Autóval jöttek. Itt hagytak egy címet... — A fogságban ismerkedtem meg vele. A táborban tartott előadást. Jól beszélt, mindenkinek tetszett. Még akkor felírta a címemet. Mondta, hogy az új rendben rám is szükség lesz. Akkor kételkedve, de megígértem, hogy számolhat velem ... Mikor feljöttem hozzá —a Földművelés- ügyi Minisztériumban dolgozott — azt kérdezte, hogy beléptem-e már valamelyik pártba. Mondtam,‘ hogy nem párt kell nekem, hanem vetőmag, szerszám. Hívott, hogy jöjjek, valami iskolába küldenek, és nagy feladatok várnak rám. Nem mentem. Azért annyi emberség volt benne, hogy kiutaltatott némi vetőmagot. Nem sokat, de az induláshoz elég volt... A nyarat még végigkoplaltuk, de vidáman, mert már láttuk érni az újat. Két év alatt összeszedtem magam. Már ötünknek is jutott kenyér, szalonna. Hamarosan úgy beszéltek rólam, mint aki a legtöbbre vitte az újgazdák között. Sokat jelentett a faluban, amikor belépett a pártba. Odafigyeltek rá az emberek. Sokan követték is a régi szegények közül. És a következő évben már ő a falu tanácselnöke. — Ma már azt is mondhatnám, hogy ártatlan voltam, és emberségből vétettem az akkori törvények ellen. De ... hiszen tudja ... elmondták magának. BECSUKTÁK, és ami még ennél szörnyűbb: a falu is meat-’-'-dta. Senki sem állt rr 5’lette. Szabadulása után nem ment vissza a faluba. Felesége még ma is őrzi a levelét: „Pesten dolgozom a Földalattinál. Legjobb ha ti ott maradtok, itt úgysem tudnánk boldogulni. Válj el tőlem, neked is jobb lesz, a gyerekekért majd küldök pénzt...” — Felmentem utána. Mind a három gyerekkel. Ott az emberek nagyon rendesek voltak. Kiürítettek nekünk egy kis szobát a szálláson — mondja az asszony és újra elteszi a levelet. — Itt sokan dolgoztak olyanok, akik börtönből szabadultak. Köztük számos közbűnté- nyes pesti vagány. Behívattak a pártirodára, és azt mondták, hogy én, mint volt párttag sokat segíthetek nekik, ha jól dolgozom, ha példát mutatok. Így azt is bebizonyíthatom, hogy csak megtévedtem. Egy év múlva sztahanovista lettem, majd nemsokára kitüntetést is kaptam a Parlamentben. Benne voltam a híradóban is... AZ A TÁBORBELI ISMERŐS is a moziban látta meg. Üjra felkereste és hosszas beszélgetés után rendes lakást kaptak, ö pedig elindult Szabolcsba, Biharba termelőszövetkezetet szervezni, instruálni. Egy év után pedig egy rossz tsz-be elnöknek választják. — Azon a gyűlésen láttam, hogy az emberek felemelik a kezüket, de szemükben a gyűlölet parázslik... Ez egy pici elzárt alföldi faluban volt, ahol a 20 éve ott dolgozó tanító is a „gyüttmentnek” számított ... Ha igyekezett a tagság kedvébe járni, hogy megnyerje őket, akkor a járásiak acsar- kodtak rá. Ha végrehajtotta az utasításokat, akkor a falu levegője forrósodott meg körülötte. Leköltözött utána a család is. A legszébb kulákportát adták nekik, de az utca felőli ablakokat be kellett deszkázni, mert az üveget újra és újra betörték. Fia nemegyszer véres fejjel jött haza az iskolából. ötvenhat októberének utolsó napján éppencsakhogy el tudott menekülni. Ügy érkeztek Pestre, hogy annyijuk sem volt, mint 1945-ben ... Üjabb levél: „Én most elmegyek... Felejtsetek el... Majd küldök pénzt...” A feladási hely Győr. De a feladó előbb ért haza a kö- nyörületből kapott albérletbe, mint a levél. Nem tudta megtenni. Gyávaság? Becsület? Hazaszeretet? Család? Az emberi tettek hatóerői, sok apró kis erővonalból tevődnek ösz- sze. — Azóta nem mentem visz- sza abba a faluba. Mindenem ott maradt, egy ember mesélte, hogy a kulák visszaköltözött, majd amikor disszidált, felgyújtotta a házat, melyben akkor már minden az enyém volt. Albérlet és segédmunkáskenyér. Sokat kellett építeni akkor a romos fővárosban. Jó volt a kereset is, mivel főleg kisemberek sérült lakásait javították, akik a munkatempót mindig serkentették egy kis készpénzzel is. — Könnyű pénz, könnyen megy ... Inni kezdtem. Előbb csak azért, hogy felejtsek, aztán már szenvedélyből.. MESÉL A RÉSZEG ÉJSZAKÁKRÓL, hangját már nem forrósítja az önvád, inkább hideg és tárgyilagos. Mellette ül az asszony, akiről oly kevés szó esik a történetben, pedig hát ő talán az igazi hős. De ez egy másik regény, egy tiszta, önfeláldozó és szerencsétlen élet regénye... az asszonyi sors ... — Munkásszállásra költöztem. Teljesen kész voltam. Egyszer öngyilkos akartam lenni... — abbahagyja a mondatot. Nekem kell befejeznem: csak póz volt. 10 kal- mopyrint vett be. ' — 1958-ban kerültem ebbe a gyárba ... — És a következő mondat már vidám, inkább illene egy humoreszkbe. — 1959-ben végeztem az elvonókúrát és 1964-ben a technikumot 1958 tavaszán vált el a feleségétől és 1960 nyarán, házasságuk 18. évfordulóján újra megesküdtek. És itt a történet egyelőre véget is ér. Ma csoportvezető, jó szakember. Kiegyensúlyozott. A fia már szakmunkás, a kisebbek még tanulnak. — Tudja, minden rendben lenne. Megtaláltam a helyem. De ilyenkor, amikor az emberek már a tavaszt várják, megmozdul bennem valami. Ezt az érzést csak a paraszt- ember ismeri. Én reggelenként nem azért kémlelem az eget, hogy kell-e esőkabátot vinni... Kiváló gazda voltam, azt mondták, érzékem van a földhöz... * A TÖRTÉNET VÉGÉT IS 0 MONDJA EL: i — Emlékszik arra az elvtársra, aki olyan sokszor belenyúlt az életembe. Ma is megvan. Közel lakunk Pesthez, a fiam pesti üzemben dolgozik, gyakorta feljárok a fővárosba. Találkoztam vele. Elmeséltem neki az életemet. Gratulált, bólogatott, és én egyre arra vártam, hogy megszólal: „Nem ez való neked János... Nem volna kedved ...” De nem mondta. Csak annyit, hogy egyszer meglátogat... Amíg beszélt, nem jegyzeteltem, nem akartam zavarni. Ezért lehet, hogy a dialógusok nem szó szerint valók. De a tények így igazak. Életének tanulságait nem szé- gyellte, csak azt kérte, hogy a nevét tartsuk titokban, ősz Ferenc Hajdú Henrik a dán írószövetség tagja Hajdú Henrik írót, műfordítót tagjává választotta a Dansk Forfatterforening dán írószövetség. Hajdú Henrik a dán irodalom magyarországi megismertetése terén végzett sok évtizedes munkásságáért részesült a kitüntetésben. 3 vélemény 1 Hagyományos, de egyúttal célszerű is új esztendők nyitányaként megkérdezni, s elmondani a hosszú hónapokra szóló programot. Ha erről egy gyár első emberei nyilatkoznak, az meg egyenesen közügy. Az Ipari Műszergyár igazgatója, főmérnöke és párttitkára ezt várja 1966-tól: Oszkó Gyula igazgató: Pontosabb információt — Nőm is annyira várunk, mint inkább akarunk . .. Mindenekelőtt saját tevékenységünk hozzáigazítását a gazdasági reformhoz. Általános törekvésünk teljes gyártósorok felállítása. — A termelésben bekövetkezett ilyen jellegű változás •megkívánja a gyorsabb, rugalmasabb irányítást. Nagyító alá tesszük belső információs rendszerünket; hol tart, hogy működik, mi gátolja? Ami üzemeinkben történik, vagy a tervezetted ellentétben nem törtéazonnal tudnunk — Természetes, hogy nem minden csavarról, apró-cseprő ügyről kell jelzést továbbítani ... Január elsejével tizenegy termelőüzem három gyáregységgé alakult. Javarészt zárt termelési egységek, amelyek önmagukat látják el, a kész termékhez szükséges alkatrészekkel. Sok témát ebben a zárt körben, gyáregységen belül oldanak meg. Ezek már nem kívánnak részletekbe menő, központi irányítást. Somogyi György főmérnök: Hadviselés a korszerűtlen ellen — Az iménti gondolatkört folytatnám; ha lehet, számunkra még fontosabb, hogy az említettek következményeként tempósaibb lesz az „átfutás”, hamarabb jutunk ©1 a késztermékig. Pontosabb, jobban kiszámított a munka, s így kisebb készlet is elegendő a folyamatos gyártáshoz. A készletek csökkenése pedig leolvasztja az ezért fizetendő büntetés- jellegű kamat összegét. A megmaradt pénzből közvetve vagy közvetlenül valamennyi dolgozónk részesül. — Olyan türelmetlenségnek persze nem esünk áldozatául, hogy ennyi — meg ennyi adminisztrációs ember felesleges. A műszakiak például érdemi, tehát gyakorlati értékű szellemi munkára fordíthatják idejüket a gépies adminisztratív kötelezettségek helyett. — Két évvel ezelőtt megkezdett úton járunk. Szerelőszalagokat, szállítóláncokat építünk. Elkezdtük tehát a folyamatos gyártást, s folytatjuk nagy termelékenységű sorok kialakításával. Hogy meddig tart mindez? Elképzeléseink szerint két esztendő alatt lebonyolítjuk, megvalósítjuk a javát. De vége nincs, soha nem lehet vége. Mindig újabb, modernebb megoldás következik. Drabon József párttitkár: Bátran nekivágni — Aki egy szobából ki akar jutni, előbb az előtérben gyújt fényt, majd a folyosón, s így tovább. Valahogy így érzem magam, hiszen csak néhány hónapja jöttem. Fokozatosan minden szemem elé tárul. Az én nagy szerencsém, hogy a gyár vezető munkatársai minden segítséget megadnak hozzá. Közülük is elsősorban az igazgatót tartom az egyik legjobb munkatársnak, az egyik legjobb kommunistának. — Itt aztán rá kellett jönnöm, hogy bizony az egyébként kívánatos kultúráltság, műveltségi színvonal sem elegendő magában. Magam is főiskolát végeztem, tanárember vagyok, de egy kicsit félszegnek érzem magam. Mell beüt, hogy ennyi emberrel állok szemben. Indulásom szilárd bázisa, hogy nagy a párt gyári végrehajtó bizottságának tekintélye. S ami nagyon tetszik; bátor, vitatkozó szellem él a falak között. És senkinek nem kell tartania attól, hogy az ellenvélemény miatt bármilyen! kellemetlenség érheti. — Mint új ember, egy kicsit türelmetlen vagyok. Azt azonban világosan látom, hogy a gyári célkitűzések minden támogatást megérdemelnek, s meg is teszek érte, amennyit csak lehet. Legfontosabb feladatnak tartom, hogy a magasabb szintű vezetésnél örvendetes jó szellemet az alapszer- vezeteknél is megvalósítsuk. Nem tartom elég jónak az alapszervi titkárok, illetve gazdasági vezetők összmunkáját sem. Ezen szeretnék segíteni a vállalat kommunistáinak segítségével, közreműködésével. Hiszem, hogy nem lesz nehéz feladat. Az új évet az ideinél nagyóBb eredményekkel fogjuk zárni, mert az emberek magukénak érzik ezt a gyárat. S akik szeretik kenyéradó helyüket, azokkal bátran neki lehet vágni a legnehezebb feladatoknak is. t. gy. A Vígszínház bemutatója Friedrich Dürrenmtt: A fizikusok Z'SfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSfSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/YSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSM-SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSS/SSSSSSSSSS. van adva. Csak két megoldás létezik: élni, vagy meghalni. Egy másik tézis a 21-ből: „Ami mindnyájunkra vonatkozik, azt csak közösen oldhatjuk meg”. Ezekből a tömören fogalmazott mondatokból is kitűnik a darab érdeme: sze- retete az ember iránt. Annak ellenére* hogy nem lehet egyet értenünk az író kozmikus pesszimizmusával, kilátástalan zárszavával, dicsérnünk kell benne a felelősség vállalását. Felelősséget a humanizmus, a „mindannyiunk ügye” iránt A szükséges béke kérdését feszegeti a darab elvitathatatlan jó szándékkal, szigorú tudatossággal. Mondanivalójának kilátástalan végzetszerűsége írójának polgári korlátáiból következik, de ez nem zárja, nem zárhatja, ki azt, hogy ne nyújtson számunkra is sok fontosat. Dürrenmatt a drámatechnika mestere. A „Fizikusok” látszatra, a meglepetéseknek, és a logikai szaftoknak áthatolhatatlan halmaza. De ez csak a felszín. Valójában konok precizitással szerkesztett mű, ahol minden furcsaság és gro- taszkség tagja a kompozíció rendszerének, szervesen beletartozik, onnan elve- hetetlen. Igazságai sokszor elvontan és áttételesen jelentkeznek. Szívesen használja a paradoxont, a látszólagos lehetetlenséget, hogy a maga teljességében tárhassa fel a valóságot, minden ellentmondásával együtt. Darabja szellemes vitadráma (ha úgy tetszik tragikomédia), az értelemre kíván hatni — s ez sikerül is. Mondatai, groteszk, nagy hatású gondolatai befészkelik magukat a néző agyába, s kényszerítik a gondolkodásra, az állásfoglalásra — ez pedig nem kevés. Talán az eddigiekből is kiderült, hogy mennyire nem könnyen előadható darab ez. A Vígszínház produkciója nem is tudta leküzdeni valamennyi buktatóját. Horvai István rendezése néhol nehézkesnek, lassúnak hat. A gondolatok nem mindig jutnak kellő erővel kifejezésre, hiányzik az értelem uralkodó ereje, elvész a darabban rejlő szigorú, következetesség. A merev rendezői felfogás korlátokat szab a színészeknek is. Ebből a „bűvös körből" egyedül Darvas Ivánnak sikerült kitörnie, az ő Newtonja színpadi mestermű, ragyogó alakítás. Dürrenmatt ma talán a drámairodalom legkülönösebb alakja (ha lehet egyáltalán ebben a forrongó műfajban „leg”-ről beszélni.) Realitás és absztrakció, halálosan komoly dráma és szatíra keveredik szétválaszthatatlamul művészetében. Ez az összetettség, az, ami képessé teszi, hogy kifejezze a kort, amely maga is sokféle, nehezen áttekinthető, tehát csak bonyolultságában megjeleníthető. Dürrenmatt darabjait szerte a világon játsszák, pocskondiázzák és agyondicsérik —, de mindig foglalkoznak velük. A furcsa művek között is különleges helyet foglal el a „Fizikusok”. Légiónyi irodalom foglalkozik vele és próbálja magyarázni, sikerek és botrányok kísérték bemutatóit. Dürrenmatt ebben a darabjában nem kisebb kérdést tárgyal: mint az emberiség jövőjének kérdését, lehetőségét a fennmaradásra. Az író hű önmagához, s ezt a hatalmas témát a lehető leggroteszkebb környezetbe helyezi: a bolondok házába, az őrültek világába. Azaz, hogy nem is őrültek —, de tartsunk sort! Az előkelő magánszanatóriumban három fizikust ápolnak. Ketten azt hiszik magukról, hogy ők Neuton és Einstein, a világtörténelem két legnagyobb fizikusa. A harmadik, Mőbius, azt állítja, hogy neki naponta megjelenik Salamon király. Itt indul a cselekmény, amely meghökkenti a szereplőket, de legfőképpen a nézőket. A három ápoltról kiderül, hogy nem őrültek, dehogy! „Einstein” és „Newton” — akik maguk is jelentős fizikusok — titkosszolgálati ügynökök, akik céljuk érdekében tettetik magukat bolondnak. A cél: Mőbius megszerzése. Mőbius, a világ legnagyobb géniusza, leghatalmasabb fizikai lángelméje. Megfejtette a Rendszer Titkát, a Világképletet, amin ezernyi tudós dolgozott eredménytelenül. Érthető tehát, hogy mindkét ügynök elkövet mindent, hogy saját hatalma számára szerezze meg őt. Csakhogy Mőbius nem megy. Célja az — amiért Salamon királyt is hazudja —, hogy eltűnjön a világ elől, eltitkolja azt, amit elért. Nem bolond ő, nagyon is következetes. A világ eddig szörnyűségekre használta fel a tudomány eredményeit, s ha az új felfedezések elképzelhetetlen borzalmától meg akarjuk óvni, egyetlen út „visszavetni a tudást”, eltitkolni és eltüntetni saját géniuszának szülötteit. Ezért záratta magát — Salamon király meséjével — őrültek házába és ezért veszi rá Einsteint és Newtont, hogy vele maradjanak. Ahogy Mőbius mondja: „Egyetlen hely a bolondok háza, ahol gondolkodni lehet úgy, hogy az ember tisztességes maradjon". Meghozzák ezt az áldozatot az emberiség életben maradásáért, örökre elzárják magukat a világtól. A furcsa helyzet látszólag megoldódott, s talán kisebb írónál itt menne le a függöny. Dürrenmatt azonban tartogat meglepetést. A három fizikushoz bejön az intézet igazgatónője, egy púpos, kiszáradt aggszűz, és elmondja, hogy neki is megjelenik Salamon király. Az ő parancsára hallgatta le a fizikusok beszélgetéseit és lopatta el Mőbius jegyzeteit, mielőtt az elégette volna. A három ember döbbenten hallgatja, hogy most ennek a vénkisasszonynak a kezébe jutott a Világuralom. A bolondok háza valójában nem orvosi intézmény, hanem az őrült boszorkány Világtrösztjének páncélkamrája, ahonnan nincs kiút. Egy őrült kezébe jutott hát a Titok, és vele az emberiség sorsa is. Megdöbbentő és félelmetes vég. A három fizikus tehetetlenül megy visz- sza cellájába. Utoljára Mőbius, ki — mint zárszót — elmondja apokaliptikus vízióját a világűrben értelmetlenül keringő, kihalt és radioaktív Földről és megtörtén távozik: „Salamon vagyok, a szegény Salamon király” ... Dürrenmatt maga írja a darabhoz csatolt 21 pontjában: „A fizika tárgya a fizikusokra tartozik, hatása mindany- nyiunkra”. A lecke, mióta az ember elindult az atom felfedezésének útján, fel Elek János
