Pest Megyei Hírlap, 1966. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-16 / 13. szám
1966. JANUAR 16., VASÁRNAP 3 Pedagógiai bélyegkiállítás Vasárnap délelőtt nyűik meg Budapesten az első országos pedagógiai bélyegkiálli- tás, „Bélyeggyűjtés az oktatónevelő munka szolgálatában" címmel. A 217 tablón mintegy 20 000 bélyeget mutatnak be. — A film drámai szerkezetéről szól a Csepel Autógyár filmművészeti akadémiájának hétfői előadása, mely után a „Róma, 11 óra” című filmet vetítik le. A SZOT és a Munkaügyi Minisztérium tájékoztatója a bér-, nyugdíj- és családi pótlék emeléséről, a progresszív nyugdíj járulék mértékéről (Folytatás az 1. oldalról) larmnt a munkahelyen dolgozó mérnököknél és technikusoknál —, 10 százalékos béremelést jelent. A valóságot tükrözve A termelésben jelentkező nehézségek nem kis része a merev, a valósághoz kévéssé igazodó árrendszer következménye. Ezért érthető, ha a gazdaságirányítási rendszerünk reformjának kiinduló irányelveiben alapvető fontosságú helyet foglal el a megfelelő árrendszer kialakításának kérdése. A Központi Bizottság november 18—19—20-i ülésén elhangzott előadói beszédben Nyers Rezső megállapította: „Olyan árrendszer kialakítása volna kívánatos, amely az árak arányai és a jövedelmezőség révén a jelenleginél helyesebben orientálja majd a termelőket és a fogyasztókat a gazdasági döntésekben, amely jobban elősegíti a termelés idomulását a szükségletekhez, a korszerű termékek gyorsabb terjedését, a gazdaságosabb fogyasztási struktúra kialakulását”. Az az árrendszer, melyet a reform megvalósítása során a tervek szerint 1968-tól kezdődően alkalmazunk, a termelési ár típusú termelői árakat fogja ösz- sze, azaz a termékek árában kifejezi a társadalmilag szükséges ráfordításokat. A közgazdaságtan szabatos fogalmait próbáljuk a köznapok nyelvére átültetni: jelenleg is érvényben levő árrendszerünkben a termékek ára eltér — felfelé és lefelé egyaránt — a szükséges társadalmi ráfordításoktól, azaz van olyan termék, amelynek előállítása jóval többe kerül, mint amennyiért megvásárolhatjuk —, például a gyermekruházati cikkek, tüzelő, hús, általában az állati termékek — s olyanok is vannak, amelyek jelenlegi ára magasabb — például pamuttextilek stb. —, mint a ráfordítások indokolnák. A valóságtól eléggé elszakadt árrendszer — amelyről Fehér Lajos elvtárs Gödöllő várossá avatásának ünnepén, elsősorban mezőgazdasági vonatkozásban említett érzékletes példákat — népgazdaságunk több területén a fejlődés ösztönzője helyett fékként érvényesült, s lényegében függetlenséget biztosított a kereslet—kínálat alakulásától, az exportérdekek gazdaságos megvalósításától. Mindez nemcsak a vállalatok egymás közötti termékforgalmában érvényesült, hanem a fogyasztási cikkek esetében is. Éppen az elmúlt hónapban nyilvánosságra hozott ár- és bérintézkedések ismertetésekor derült ki, a nagyközönség mennyire nem ismerte az árrendszer bonyolultságait, s például az állami ártámogatás jelentős összegeit! (Az évi 600 milliós dotációt a közlekedési költségeknél, a tüzelőanyagoknál eddig meglevő 1,4 milliárd forintos állami támogatást stb.) Némileg leegyszerűsítve, de a valóságot érzékeltetve: új árrendszerünk azt célozza, hogy minden termék tükrözze az előállításához szükséges költségeket. Árrendszerünk hibái kiütköztek export—import forgalmunkban is: a külkereskedelmi árak lényegében függetlenek voltak a belföldi áraktól, s ez jelentős torzulásokhoz vezetett. A vállalatok nagy többsége még az alapvető tájékozódással sem rendelkezett exporttermékei gazdaságosságát illetően, s hasonló volt a helyzet az importnál is. Az új árrendszer külkereskedelmi vonatkozásban is a termékek reális árának megállapítását teszi lehetővé, s ezzel a közgazdasági ösztönzők egyik legfontosabbikává lép elő. A helyes árrendszer ugyanis — az áruviszonyok fokozott érvényesülésének részeként — nem valami „magamagáért” létező dolog, hanem aktív közgazdasági ösztönző a termelés továbbfejlesztésére; megszüntetve több, ma még meglevő torzulást. Jelenleg ugyanis haszonhoz juthat a vállalatok többsége, ha régi termékeit gyártja, s nem kísérletezik új, korszerűbb termékek előállításával. Igen sok üzemünk — az árrendszer merevsége miatt — valósággal büntetést fizetett azért — ti. jövedelmezőségi mutatói az új terméket „fordítva”, azaz negatívumként érzékelték —, mert újat, jobbat küldött piacra! Nehezítette a valós árak megállapítását az is, hogy igen nagyszámú — mintegy egymillió — termékre vonatkozott az állami ármegállapítás joga; s bár öt—hat évenként sor került az árak felülvizsgálására, a termelési költségek időközbeni változása nem jelentkezett az árak összegében. így például olyan termékeknél, melyek előállításánál automatizálást, kisgépcsítést stb. hajtottak végre, a korábban kalkulált árak segítségével a vállalat jóval nagyobb nyereséghez jutott — indokolatlanul, mert maga a termék nem változott. Az új, rugalmas árrendszer kialakítása távolról sem jelenti az állami árpolitika feladását! Vannak, akik tévesen értelmezve a kiinduló irányelvekben szereplő „megállapodásos ár”, „szabad ár” kifejezéseket, arra gondolnak, hogy mi lesz itt, ha minden vállalat annyit kér, amennyit akar? Erről természetesen szó sincs! A helyes árrendszer kialakítása azt jelenti, hogy az alapvető nyersanyagok élelmiszercikkek, fontosabb közszükségleti cikkek árát továbbra is az állam határozza meg, fix árként. A termékek egy jelentős csoportjára az állam irányárakat határoz meg, s a megállapodásos árnak vagy szabad árnak a vállalatok egymás közötti termék forgalmában, s ezen belül is döntően a félkész termékek forgalmában jut szerep, így értelmezve az új árrendszer kialakítását, a nem szakember előtt is nyilvánvalóvá lesz: felesleges az aggodalmaskodás, szó sincs arról, hogy a vállalatok tetszésük szerint szabják meg termékeik árát, s — mondjuk — felhasználva monopolhelyzetűket, amennyit akarnak, annyit kérjenek. A gazdaságirányítási rendszer reformjának legigényesebb részterülete az előkészítést, s a kidolgozást tekintve, kétségtelenül az árrendszer, Az nem vitás, hogy a jelenleg egymilliót kitevő árucikk állami ármegállapításának fenntartására nincs szükség: e számot jelentősen csökkenteni lehet, s ezzel az árrendszer merevsége is kisebbedik. Ugyanakkor — mint más területeken — itt sem vezet eredményre a türelmetlenség, az elsietés. A mezőgazdasági termékek egy részénél a felvásárlási árak emelése már része a helyes árrendszer kialakításának; a körültekintő előkészítés itt is nélkülözhetetlen volt, s erről nem mondhatunk le a továbbiakban sem! A helyes árrendszer, a gazdaságosabb termelést, tehát nemcsak a termékbőséget, hanem az olcsóbb terméket is szolgálja: arra ösztönzi a vállalatokat, hogy új és korszerű termékekkel lépjenek piacra, s ugyanakkor biztosítja a vásárló választási lehetőségét is, megszüntetve az „eszi, nem eszi, nem kap mást” ma még meglevő gyakorlatát. A valóságot tükröző árak így egyaránt szolgálják a termékek előállítóit, s azok vásárlóit, s végső eredményként a népgazdasági szerkezet e fontos tényezőjének reális alapokon való megszilárdulását. Mészáros Ottó A különélési pótlék emelése, valamint a 10 százalékos munkahelyi pótlék bevezetése éves szinten 300 millió forinttal növeli az építőipari dolgozók jövedelmét Az állami iparban és az egyéb ágazatokban dolgo-zó munkások bérét a február 1- én életbe lépő intézkedések évente mintegy 630 millió forinttal növelik. Ebből az ősz- szegből — a kormányhatározatnak megfelelően —, a béremelés körülbelül 300 ezer munkást érint Ez átlagosan 7—8 százalékos keresetnövekedésit eredményez. Az irányító szervek által meghatározott keretösszegeken és munkakörökön beiül végső soron a vállalat vezetői a szakszervezeti bizottságokkal közösen döntik el, hogy a vállalatnál ki, mennyi béremelést kap. A bányászatban a földalatti kiszolgáló személyzet földalatti pótlékát az eddigi 20 százalékról 23 százalékra emelik, mintegy 25 ezer dolgozónál. Emelik a földalatti szakmányos dolgozok bérét Is trösztönként és munkakörönként differenciálva. A vegyipari ágazat munkásainak 40—45 százalékát érinti a rendezés, főleg a nehéz és egészségre ártalmas munkakörben foglalkoztatottakat. Az emelés mértéke 4—6 százalék. A vil 1 amos energia iparban felemelik például a szén- és salakmozgatók, a kábel- és vi Uamoshálóza t-szerelők bérét 4—7 százalékkal. A kohászatban mintegy 35 ezer fő részesül 4—10 százalékos béremelésben. A gépipari vállalatoknál a 4—10 százalékos béremelés mintegy 60 ezer embert érint, elsősorban az öntödék, a kovácsolóüzemek, az edzőműhelyek dolgozóinál, esztergályosoknál, nehéz vasszerkezeti lakatosoknál, sójátéri munkásoknál és még néhány más munkaterületen. A könnyűiparban a béremelés a munkások mintegy 40 százalékát érinti, főleg a teljesítménybérben dolgozókat. A béremeléssel érintett munkakörökben az átlagos emelkedés 6 százalék, ez 4 és 12 százalék között oszlik meg. Az élelmiszeriparban szakszámos rendszerbe sorolt munkások csaknem kétharmada részesül átlagosan 7,7 százalékos, a karbantartók egyliarmada átlagosan 8 százalékos és a kisegítő állományú rakodók csaknem kétharmada átlagosan 5 százalékos béremelésben. A béremelésiek koncentrálása érdekében az egy dolgozóra jutó béremelés nem lehet kevesebb általában havi 100 forintnál. Az építőanyagiparban több, mint 30 ezer munkás részesül átlagosan egy főre jutóan 80— 150 forint, béremelésben. Ezen belül 11 700 téglaipari, 3000 cement- és mószipari, 3000 kő- és kavics!.pari, 5700 üvegipari munkás és mások részesülnek béremelésben. Az építőipari munkások egy része — köztük a segédüzemek munkásai szintén béremelésben, illetve kisebb bérkorrekcióban részesülnek. Az Építésügyi, valamint a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, továbbá az Országos Vízügyi Főigazgatóság területén ez az intézkedés mintegy 35 ezer munkást érint. • A MÁV-ipar 5500 dolgozója átlagosan 7—8 százalék, az autójavító iparban 2340 munkás mintegy 3—5 százalék havi béremelést kap. A KPM karbantartó munkásainak több mint 28 százaléka részesül átlagosan 3—4 százalékos béremelésben; a rakodómunkások háromnegyed része kap átlagosan 5—6 százalék béremelést Az erdőgazdaságokban mintegy 20 ezer munkás kap béremelést, elsősorban az alacsony keresetű erdőművelő munkások és a nehéz fizikai Ülést tartott az MSZBT elnöksége A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos Elnöksége szombaton Kardos László ei- nöklésével ülést tartott. Kristóf István, az MSZBT főtitkára számolt be a január 21—22-én összeülő kongresszus előkészítő munkálatairól. Hangoztatta, hogy a megyei, budapesti és kerületi konferenciák, amelyek a múlt héten végetér.íek, sok értékes útmutatással szolgáltak a társaság további munkájához. A konferenciákon összesen 350 szavazati joggal és SO tanácskozási joggal felruházott küldöttet választottak a kongresszusra, Moszíkva Szovjet—magyar kereskedelmi tárgyalások Nyikolaj Patolicsev szovjet és Bíró József magyar külkereskedelmi miniszter szombaton megvitatta a két ország kereskedelmi kapcsolatainak néhány kérdését. A szovjet—magyar árucsereforgalom az 1966—1970 közötti időszakban eléri majd az 5.7 milliárd rubelt és így több mint 50 százalékka' meghaladja az előző ötéves időszak szintjét. Az egyedül álló nők családi pótléka egy gyermek után 90 forintról 140 forintra, két gyermek után 240 forintról 340 forintra emelkedik. A termelőszövetkezetek társadalombiztosítási rendszerének továbbfejlesztése A Minisztertanács határozatot hozott a termelőszövetkezetek társadalombiztosítási rendszerének továbbfejlesztéséről. E szerint arra kell törekedni, hogy a szolgáltatások megközelítsék a munkaviszonyban álló dolgozóknak és családtagjaiknak nyújtott szolgáltatást. Július 1-től kerül sor a betegségi ellátás fejlesztésére, valamint a családi pótlék ki- terjesztésére. Az intézkedés részleteiről megfelelő időpontban tájékoztatás jelenik meg. II munkát végző rakodómunkások. A vízügyi dolgozók közül elsősorban a kőrakodóknál, valamint az egyéb szállító-, rakodó- és anyagmozgató munkásoknál 4—5 százalékos béremelés lesz. Egyéb, nem ipari minisztériumok fizikai munkásainak egy részénél is lesz béremelés. A bérintézkedés a tanácsi helyiipari, szolgáltató és kommunális vá.lalatok egyes munkásait 58 millió forinttal, a kisipari szövetkezetek bérszínvonalban elmaradt és munkaerőhiánnyal küzdő munkaköreit, munkavezetőit 30 millió forinttal érinti. A művezetők és főművezetők béremelésére előirányzott ösz- szeg 80 millió forint. Az intézkedés hozzávetőlegesen 39 000 személyt érint. A béremelkedés mértéke — a rendezésben részesülő művezetőknél — 100 —300 forint között váltakozik. A Munkaügyi Minisztérium és a Szakszervezetek Országos Tanácsa felhívja a gazdasági és a szakszervezeti szerveket, hogy az érintett kategóriák bérének megállapításánál az egyéni teljesitményt, a szak- képzettséget, a felelősséget, a magatartást figyelembe véve, körültekintően járjanak el és a lehetőségek szerint mielőbbi értesítsék az érintett dolgozó-^ kát béremelésük mértékéről. Nyugdíjemelések ! Február 1-tól évi 200 millió forint költségkihatással felemelik a munkaviszonyon és a kisipari szövetkezeti tagságon alapuló alacsony összegű nyugdíjakat A havi 750 forintot el nem érő sajátjogú nyugdíjaknál átlag 10 százalék az emelkedés úgy, hogy a felemelt nyugdíj a 750 forintot nem haladhatja meg. A 400 forinton aluli özvegyi nyugdíjak is átlag 10 százalékkal emelkednek úgy, hogy a felemelt özvegyi nyugdíj a 400 forintot nem haladhatja meg. Az özvegyi nyugdíjakkal azonos mértékben kerülnek felemelésre a 400 forintot el nem érő szülői nyugdíjak. Tíz százalékkal emelkednek a 200 forinttal alacsonyabb összegű félárva-, és a 400 forintot el nem érő teljes árva éllátások is. A félárva felemelt ellátása 200 forintnál, a teljes árváé 400 forintnál több nem lehet. Felemelik a régi mezőgazdasági öregségi (úgynevezett OMBI) sajátjogú és özvegyi járadékot is. Progresszív nyugdíjjárulék bevezetése A nyugdíjjárulék mértéke 1800 forintig változatlanul 3 százalék; e felett pedig a következő; 1801—2300 forintig 4 százalék 2301—3000 m3. 3001—4000 „ 6 „ 4001—5000 „ 7 m 5001—6000 „ 8 „ 6001—7000 „ 9 m 7001 forint felett 10 . A felsorolt százalékos kulcsok alkalmazásánál a dolgozó havi együttes összes keresetét kell számításba venni. Családi pótlék emelése A családi pótlék felemelésének éves hatása 850 millió forint, 50 millió forinttal több a tervezettnél. A családi pótlék rendezése több mint 600 ezer — bérből, illetve fizetésből élő — családot érint. Gyermekenként havi 50 forinttal emelkedik a két- és többgyermekes családok, továbbá mindazok családi pótléka, akik eddig is kaptak egy gyermek után családi pótlékot (egyedül álló nők,! stb.). 2 gyermek után 200 forintról SOO forintra; 3 gyermek után 300 forintról S10 forintra; 4 gyermek után 400 forintról 680 forintra; 5 gyermek után 600 forintról 050 forintra, minden további gyermek után gyermekekként 120 forintról; 110 forintra emelkedik a családi pótlék.