Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-05 / 287. szám

»65. DECEMBER 5, VASÁRNAP tlLCi í* A KEMENCÉNÉL MUNKA KÖZBEN Meleghegyi Sándor anyám az első óvónő a fa­luban. Az iskola előtti öreg fákat még a nagyapám ül­tette. Ha rájuk nézek, nagy­apámat látom bennük... arminchét éves, sokat tanult, sokat próbált ember. A legelső, Greguss Zoltán szí­nész által aláirt „bizonyít­vány” mellé egy nyalábra H (Foto: Kotroczó) VÁLJUNK EL Klórí féltékeny volt a férjé­re, mert a kacér Gizikével dol­gozott egy szobában. Pista hiába esküdözött, hogy fütyül Gizire, az asszony nem hitt neki. Ha ajándékokat vitt haza, az asszony így szólt: — Persze, lelkiismeretfurda­lásod van. Ha elmaradtak a figyelmes­ségek, akkor az volt a baj. Egyre jobban elmérgesítette házaséletüket az oktalan félté­kenység. Pista nagyon szerette feleségét, de bosszantotta az asszony viselkedése. Így állan­dósult közöttük a perpatvar. Eljött az idő,--amikor válás­ról kezdtek beszélni, és egy i nagy jelenet után elhatároz- \ ták: beadják a bontóperi kere- \ »etet. i } A válópere.-; bíró elé kerül- i tek Az asszony egy kicsit: megbánta, hogy idáig fajult: féltékenysége, mert néha ő is \ kételkedni kezdett férje hűt-; lenségében. De azután ismét j felködlött agyában a kacér Gi- \ zi arca, és ismét győzött benne j a féltékenység ördöge. Büszke- \ tége nem engedte, hogy vissza- \ táncoljon. Elválnak ... Így' jobb. A bontopefi tárgyaláson ■ a bíró megkérdezte az asz- \ szonyt: — Sincs másik férfi a hát- ] térben? — Dehogy ran/ — tiltako­zott az asszony. A tanácselnök a férjhez for­dult: — És magánál? Nincs nő a dologban? — De van — hangzott az asszony számára oly meglepő válasz. — Szóval, a válási szándék oka egy másik asszony? — Igen. Gyakran találkoz­tunk. Amikor esti különmun­káról beszéltem a feleségem­nek, az illetővel vagy koncer­teken voltam, vagy táncolni. Feleségemnek pedig azt mond­tam: termelési értekezlet van. — A bontóperi kérelem oka tehát a harmadik. Ki az illető. — Nem mondom meg — — hangzott a bátortalan vá­lasz. — Figyelmeztetem, hogy ab­ban az esetben, ha nem nevezi meg a válóok nevét, akkor nincs bizonyíték, nincs válóok és a házasságot nem bonthat­juk fel. — Nem mondom meg! A tanács határozatot hirde­tett: — A házasságot az idevágó rendelkezések értelmében a bí­róság nem bonthatja fel. A bíróság folyosóján az asz- szony megkérdezte: — Most hogy éljek veled? Már a gyanú is borzalmas volt. És most ez a bizonyosság! — Nem vettél észre semmit a vallomásomban? — Mire gondolsz? — Hát a táncra és a koncer­tekre. Hiszen botfülem van! Képtelen lennék egy koncertet végighallgatni. És te tudod a legjobbaon, hogy táncolni se tudok. Dehogy jártam én más­sal koncertre, ötórai teára. — Hát akkor!? — Beszéltem egy ügyvéd ba­^ » A egsárgult papírlap 4 f\ /I fekszik az íróaszta- | I V 1 ion. Pest-Pilis-Solt- Kiskun vármegye 4 szabadművelődési tanácsa ta- 4 násítja benne, hogy alul- ^ irotí Meleghegyi Sándor úr, ^ aki 1928-ban született, a sza- 4 badszínjátszó vezetőképző 4 tanfolyam előadásait szór- 4 galmasan látogatta. Kelt 4 1948. február 22-én, Greguss 4 Zoltán vizsgaelnök. ' Tizenhét esztendő a nép- művelés szolgálatában. Har- ! minchétbőL Ennyi éves Me- i ieghegyi Sándor, az isaszegi 4 művelődési ház igazgatója. .4 — Orvos szerettem volna 4 lenni — emlékezik. — Az 4; unokanővérein férje sebész- § orvos, diákkorom minden ^ szünidejét mellette töltöt- j! tem. öt-hatórás műtéteket 4 is végigasszisztáltam. Innen 4 az orvosi pálya szeretete. | Fel is vettek az egyetemre ^ de egészségi állapotom nem ^ engedte, hogy sebész lehes- „ 4 sek. Átpártoltam hát a gyógy - 4 szerészkarra, két esztendőt 4 elvégeztem, de a számok és 4 képletek világa nem az ér 4 világom. Hogyan kerültem $ mégis gépipari technikum- $ ba? Pontosan már magam | sem tudom. Műszaki rajzo- 4 lói képesítést szereztem, ön- •’ $ álló szerszám- és készülék- * ^ tervezőként dolgoztam a Gö- 1 ^ döllői Gépgyárban. A szá- 1 4 mák világát népművelési *8 munkával ellensúlyoztam. Az § tartotta bennem a lelket. Az j | éltetett. | Eltűnődik hosszan, kutatva , ^ a tovatűnt évek emlékei kö­§ zott. s 4 — A népművelő munkája rokon a pedagóguséval. A mi \ családunk pedig régi peda- | gógusdinasztia. Azt hiszem | ebből ered ez a szerelem. ^ Nagyapám az isaszegi isko- § la első igazgatója volt. Nagy­valót tesz le. A Szakszer­vezeti Ifjúmunkás és Ta- noncmozgalom tatai vezető­képző táborában egy hóna­pot töltött negyvennyolc­ban. Szegeden végezte el a háromhónapos színjátszó-ren­dező tanfolyamot kitűnő eredménnyel ötvenkettő nya­rán. B kategóriás rendezői diplomája van (rajta kívül csak nyolcán rendelkeznek vele Pest megyében), egye­dül neki van ifjúsági já­tékvezetői képesítése a me­gyében. Jelenleg pedig a szombathelyi pedagógiai ■ fő­iskola népművelés-könyvtár szakának utolsó éves hallga­tója. ötvenkilenc óta vezeti az isaszegi művelődési há­zat. Előtte, kilenc esztendő alatt tizenhárom igazgató váltotta itt egymást. — Mire a legbüszkébb? — Az ifjúsági klubra. El­sőként alakítottuk meg Pest megyében. Még hatvanban. S azon a nyáron már kö­zös táborozáson voltunk a Balaton mellett. Harmincnyolc, tagsági könyv­vel rendelkező tagja van a klubnak, de egy-egy foglal­kozáson nyolcvannál soha sincsenek kevesebben. Pedig tietenként kétszer tartanak foglalkozást. Kedden kötött, szombatonként kötetlen a klubfoglalkozás programja. — Tegnap Mikulás-estet rendeztünk a klubban. Aján­dékcsomagot kaptak a jók. virgácsot a kevésbé jók. Ma délután pedig az úttörőket látjuk vendégül Mikulás-ün­nepségen. Az ifjúsági klub nyomán egy hónapja asszonyklub is működik a művelődési ház­ban. Egyelőre kéthetenként egyszer rendeznek foglalko­zást, de máris olyan ké­réssel fordultak az igazga­tóhoz, hogy hetenként leg­alább egyszer szeretnének összejönni. A klub tagsága képezi a művelődési ház színjátszó csoportjának törzsgárdáját is. Jelenleg Marcel Pagnol: Topáz című művét próbálják. Far­sang idejére tervezik a be­mutatót. S ok színű és gazdag az isaszegi művelődési ház programja. Második ott­hona a község fiatalsá­gának, de szívesen keresik fel a felnőttek is. Ebben dön­tő része van Meleghegyi Sán­dor munkájának is. P. P. kekrtjhás cslan fordult a kékruhás felé, vajon őt illeti-e a megszólítás. — Úgy gondolom — folytat­ta a kékruhás —, sorba kell állnia! Az újonnan érkezettnek le­esett az álla csodálkozásában. Maga elé pillantott, csak épp annyi ideig, amennyi szüksé­ges lett volna, hogy ellensze­güljön, mikor azonban a kék­ruhás ellentmondást nem tű­rő pillantásával találkozott, nagyot nyelt és kelletlenül a két parasztember mögé állt Aztán egy fiatalember és egy lány érkezett a megálló­hoz. Annyira el voltak foglal­va egymással, hogy észre sem vették a sort. A kékruhás ügyet sem vetett rájuk. Egy kis habozás után most már a legutóbb érkezett fordult fe­léjük: — Remélem, észrevették a sort? Az ifjú meg a lány a sor- banállókra pillantott s midőn a négy pár szemmel és négy szemrehányással találkozott, kissé elégedetlenkedve ugyan, de egymás kedvéért szépen beállt a sorba. Előbb egymás mellé. S úgy is maradtak vol­na, ha egész idő alatt szemre­hányó tekintetet nem vet rá­juk az előttük álló. Aztán újabb és újabb uta­sok érkeztek, s eddigi szoká­suk szerint kissé oldalt álltak meg, de nem sokáig tudták a rájuk meredő szemrehányó pillantásokat elviselni s egy­más után szépen ők is beáll­tak a sorba. Az autóbusz azonban még mindig sehol sem volt. A kékruhás ember megint a karórájára pillantott, aztán összehajtotta az újságot. Zseb- retette s azzal a szilárd elhatá­rozással, hogy ő pedig bevárja a buszt, rendíthetetlenül állt tovább. Az autóbusz azanban:----------------- amelynek a k ékruhás ember órája szerint már nyilván meg kellett volna érkeznie, még mindig nem ke­rült elő. A kékruhás erre a sor felé fordult. Halkan oda­vetette: — Kulturáltabb városban ilyesmi nem fordul elő. Szavai azonban csak a köz­vetlen mögötte álló füléig ju­tottak el, aki értetlenül mö­götte álló társához fordult és kutató pillantást vetett rá. De az nem is gondolt arra, hogy valamit meg kellett volna ér­teni. Éppen köpni akart egyet, de szeme sarkából megpillan­totta a kékruhást s úgy érezte, hogy az nem engedi. Most egy kurtabajuszú fia­talember jött. A kékruhás ész­revette gúnyos pillantását, amelyet a szépen kialakult sorra vetett. Legvégül a busz is előkerült. Az emberek hátrafordultak, hogy lássák, mire a sor meg­ingott. Elegendő volt azonban a kékruhás egyetlen szemre­hányó pillantása, mire a sor kiegyenesedett. Az autóbusz felszálló ajtaja pontosan a kékruhás ember orra előtt állt meg. Az ajtó kinyílt, mikor azonban a kék­ruhás már épp fel akart száll­ni, elébe toppant a gúnyos te­kintetű fiatalember. hogy megelőzze. Már-már fel is szállt volna, de a kékruhás akkor elébe tartotta a karját, a mögötte álló első paraszt- emberhez fordult és határo­zottan rászólt: — Tessék felszállni, kérem! ö egészen elhűlve a csodál­kozástól, egy pillanatig této­Az egyik vázott, de az újabb felszólí­tásra megindult. Mögötte a többiek. A kékruhás pedig még mindig a pökhendi fiatal­ember előtt tartotta a karját. Az meghökkent, egy pillanatig tétovázott, mitevő legyen, de aztán türelmesen várt. Tekin­tete közben a kórház felé ka­landozott, ahonnan nagysiet- ve két fehérköpenyes ember közeledett. Az utasok lassanként fel­szálltak. Utolsónak egy öreg­ember maradt, akit a kékruhás még felsegített. Most már ma­ga is fed akart szállni, miköz­ben szemrehányóan nézett a gúnyos mosolyú fiatalemberre, ebben a pillanatban azonban már ott is volt a kórház két fehérköpenyes embere és ka- ronfogta. A kékruhás vissza­fordult, s midőn észrevette a két fehérköpenyest, nyugodt hangon megkérdezte: — Valami baj van? fehérköpenyes, aki a nagy sietségtől szinte lihegett, csak bólintott és egészen halkan így szólt: — Igen. — Jó, hogy még idejében jöttek — mondta a kékruhás és visszahúzta lábát a kocsi lépcsőjéről. A fiatalember még egyszer gúnyos és elégedett pillantást vetett rá, aztán felszállt. — Ö, micsoda egy ember! — szólalt meg valaki azok közül, akik az imént még sorban áll­tak. — Nagyon okos — mondot­ta egy másik. Többen, akik az imént még sorban álltak, tátott szájjal bámultak a kórház bejáratára. A két fehérköpenyes már ka­ronfogva vezette befelé a kék­ruhást. A két parasztember egy­mást nézegette. Egyikük alig észrevehetően vállat vont. Egymáshoz húzódtak. Az autó­buszban kellemetlen csend tá­madt. A kalauz mintha még mindig nem fogta volna fel, mi történt. Csak akkor tért magához, amikor eszébe ju­tott. hogy el kell indítania a kocsit. Csengetett a sofőrnek. Csuka Zoltán fordítása rátommal, ő magyarázta meg: aki válni akar, és egy harma­dikra hivatkozik, meg kell mondani a válóok nevét. Ha nem mondja meg, akkor fuccs a válópernek. — És te azt akartad, hogy fuccs legyen? — Azt! És soha, senkivel... ★ A folyosón valaki oda­szólt egy másik ügyfélhez: — Pont a bíróságon kell ezeknek csókolózniuk? ... Palásti László A kél ember csodálkozva------------------nézett egy­másra, tekintetükkel végig­mérték a kékruhást, s szem- melláthatóan nem akarták felfogni, amit hallottak, de azért mégis szót fogadtak. Szépen egymás mellé álltak a kékruhás mögött. — Ha az emberek autóbusz­ra várnak, egymás mögé szok­tak állni, nem pedig egymás mellé — folytatta a kékruhás. A két ember egymásra né­zett, de azért szót fogadott. Most mind a hárman egy­más mögött, sorban álltak. A kékruhás ember lapozott egyet az újságban s tovább olvasott. Amazok pedig továbbra is mögötte állták, meg se moc­cantak helyükön, de türelmet­lenek és nyugtalanok voltak. Csak annyira futotta bátorsá­gukból, hogy időnként hátul­ról lopva végigmérték a kék­ruhás embert. Az pedig egy pillanatra le­vette tekintetét az újsághasá­bokról és az órájára pillantott. Aztán tovább olvasott. Annyit azonban mégis észrevett, hogy egy középkorú ember érke­zett a megállóhoz. Látta, amint előbb elhalad mellet­tük, aztán visszafordul, majd megáll előtte. Arra felé né­zett, amerről a busznak kel­lett volna jönnie, majd a há­rom embert kezdte méregetni. Egyikről a másikra tévedt a tekintete, amely végül is a kékruhás ember hideg pillan­tásával találkozott. Aztán kis­sé előrehajolva az úttest felé fordult, s össze-összeérintette cipője orrát. — Kérem! — csendült fel hirtelen a kékruhás ember hangja. A jövevény kíván­$ 5 Világoskék ruhája mindjárt 4 -----2---------------l_ magára 4 vonta a járókelők figyelmét. 4 Kihúzott derékkal, nyugodt ^ léptekkel ment s messze és ^ egyenesen maga elé nézett. A ^ járda hasadékai szinte feléje ^ kacsintottak s észrevétlenül 4 haladtak tova a lábai alatt, 4 mintha az útját egyengették 4 volna. 4 4 Az utcasarkon újságot vá- 4 sárolt, aztán odaállt az autó- 4 busz-megálló táblája alá. § Testtartása a gondolataiban ^ elmerült emberről tanúsko- ^ dott. Egy kissé előbbre tette 4 egyik lábát, kezébe vette az 4 újságot, kinyitotta és olvasni 4 kezdte. 4 ^ Az utca pedig élte a maga 4 mindennapi életét. Az embe- | rek ide-oda járkáltak, és so- 4 kan vetettek futó pillantást a 4 kékruhás emberre, aki roppant § fegyelmezetten, szinte elrévül- 4 ten állt a tábla alatt, amely 4 az autóbusz-megálló helyét 4 jelezte. $ A kórház kapujából, amely 4 olyan volt, mint valami tátott 4 száj, két tarisznyás paraszt- 4 ember jött ki; némán szedték ^ a lábukat s a kékruhás ember 4 felé közeledtek. Csodálkozó 4 tekintettel álltak meg mellet- 4 te, mintha nem is tudnák, 4 hogy egyáltalában várakoz- | niuíc kell-e. | A kékruhás ember csupán 4 diszkréten fürkésző pillantást 4 vetett rájuk. Aztán anélkül, 4 hogy türelmetlenségét leplez- 4 te volna, tovább folytatta az § újságolvasást. Később újabb 4 fürkésző pillantást vetett a 4 két emberre, s most már ha- ^ rag volt a tekintetében. Jobb- ^ jában az újságot tartva, bal- ^ ját a hozzá közelebb álló fe- | lé nyújtotta. Megérintette a 4 vállát, s amikor az, értetlenül 4 feléje fordult, így szólt hoz- ^ zá: ^ — A buszra várnak? | — Ühürn! — szaladt ki egyi­4 kük száján, mialatt a másik 4 csak most kapott észbe, hogy 4 egyáltalán történik valami. 4 — Akkor — mondotta a 4 kékruhás ember —, álljanak Csorba!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom