Pest Megyei Hirlap, 1965. november (9. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-10 / 265. szám

1965. NOVEMBER 10, SZERDA rest iiccrei A „BEUGRÓ 44 Aki nem tud elszakadni a mezőgazdaságtól A Monori Gépjavító Állo­máson hét üzemi dolgozó vál­lalt munkát az őszi mező- gazdasági munkák idősza­kára. Mindannyian traktoron ülnek, s amint Balogh Ist­ván főmezőgazdász mondja kiválóan dolgoznak. Az igaz­sághoz tartozik az is, hogy régi ismerősök ők. Ha ösz- szetorlódik a határban a ten­nivaló és kevés a traktoros, csak szólnak nekik. Arany- tartalékai ők a gépjavító ál­lomásnak. Urbán István, a Budapesti Mélyfúró Vállalat tmk laka­tosa az idén ősszel a bényei Népfront Tsz-ben dolgozik Utos-traktorral. Mielőtt szót váltottunk volna vele, Kun László főmezőgazdásztól kér­deztük meg: mi a véleménye a szövetkezet vezetőségének az üzemi traktorosról. — Az utóbbi években ilyenkor ősszel mindig négy­öt üzemi dolgozó jött szö­Knock out: Jutalmul - fizessen Márpedig az élet produkál ilyesmit. Jól emlékszem arra a lá­zas, akarattal, de kétkedéssel is teli akcióra, amit tavasz- szal a Mechanikai Művekben végeztek. Szorított a cipő; a rádiók, televíziók fontos al­katrészeiből az elektronikus kondenzátorokból ug issze- rűen nagy lett a keres.... Pá­ratlan gyorsasággal, a gondo­lat megszületésétől számított három hónapon belül két új üzemrészt emeltek, s azt rész­ben be is rendezték. Segítsé­gével az idén 20 millió fo­rint értékű áruval több ter­mék készülhet el — jórésze kivitelre. Egyúttal megterem­tették a feltételét annak, hogy jövőre kétmillió (!) al­katrésszel nagyobb tételt dob­hassanak piacra. Az igazgatón kívül talán senki sem hitte igazán, hogy gyümölcsöt hoz a roham­munka. Aztán jóleső fárad­sággal nyugtázták. Következő felvonás az örömöt teljessé tevő kézfogás és — borítékosztás. Az igaz­gató meg is tette a magáét... Meg ám, de nem egyedül. Nem maradhatott ki a vegy­ipari szakszervezet sem. Nem is olyan régen büntetést kéz­besítettek valamennyi a té­mában érdemes és kiemelke­dő eredményt produkáló mű­szaki vezető nevére. Miért? Ezer-ezerforintos bírsággal sújtják valamennyiöket, mert — bár az épületek megfe­lelnek a szociális követelmé­nyeknek — nem kértek vé­leményt és hozzájárulást a szakszervezet illetékeseitől. Helyén való minden lépés, amely ^ munkások jobb kö­rülményeit szolgálja. Épüle­tes a szabály is, amely erre kötelez. Ám a nagy forga­lomban az izgalmas, izzó tem­pós rohanásban valahogy ki­maradt a programból. S bár kétségtelen, hogy bizonyos mulasztás történt, az alkotó- lázban megfáradt s ennek örömeit is élvező munkatár­sak, ma mégis joggal hiszik, hogy kiütéssel győztek — ön­maguk ellen. Ha nincs a haj­rá, nincs a közérdeket szol­gáló példás gyorsaság, nem felejtik el, nem hagyják szá­mításon kívül ezt az egyetlen szabályt sem. Jó lett volna mindezt belá- tóan tudomásul venni. Me­chanikus adminisztratív hú­zás helyett egy kis mérlege­léssel más elhatározásra jut­hatott volna a számonkérő szakszervezet. Ma már ők is érzik ennek súlyát, és gon­dolkoznak rajta, hogy meg­változtassák-e. Tartok tőle, hogy ez már eső után köpö­nyeg. Amit — legalábbis rövid távon — biztosan sikerült el­érni; az alkotókat leterítet­ték. Egyhamar nem lesz ked­vük önmagukat felülmúló, mindnyájunk érdekét szol­gáló, akcióba kezdeni. t. gy. vetkezetüinkbe. Nem panasz­kodhatunk rájuk, mindig megköszöntük a segítségüket, de állítom, hogy eddig leg­jobban Urbán. István dolgo­zott közülük — válaszolja. Meg is magyarázza, hogy miért becsülik többre az ő segítségét: — Mi munkaerőhiánnyal küszködünk. Urbán Istvánt műtrágyaszórással bíztuk meg. Kényes munka főként amiatt, hogy a mostani gépek nem felelnek meg a követelmé­nyeknek, sok a műszaki ki­esés, Olyan ember kellett ide, aki öntevékeny, a kisebb hibákat maga is kijavítja. Háromszáz holdon szórta ki az őszi vetések előtt a műtrá­gyát, teljes megelégedésünk­re. A dicsérethez hozzáteszi még: — Lehet, hogy panaszkodni fog, mert a rakodáshoz nem tudtunk embert biztosítani. Urbán István ezekben a napokban a betakarításnál se­gédkezik, a kukoricát szállítja be a határból a magtárba. A két fuvar között beszélget­tünk vele. S elöljáróban meg kell mondani, hogy nem pa­naszkodott. Kérdésünkre: ho­gyan is volt azzal a műtrá­gyával, mosolyogva vála­szol: — Ja igen, felmarta egy ki­csit az ujjaimat a műtrágya, de a traktorosnak ezzel is szá­molnia kell. Miért választja Urbán Ist­ván a munkapad helyett a traktort? Mert az kétség­telen, hogy az üzemben köny- nyebb. Napi nyolc óra munkaidő, kulturáltabb kö­rülmények. Ilyenkor ősszel már számolni kell, a hideggel, a széllel, az esővel. — Nagyon, szeretem a trak­tort, nem tudnék nélküle meg­lenni. Ezerkilencszáznegyven- nyolc óta minden évben, két- három hetet a gépállomáson töltök, amelyen „beugró” va­gyok. Korábban a gyöm- rőin, később pedig a monorin. A harminckilenc éves, két- családos üzemi munkás 1946- ban Üllőn egy géplakatos kisiparosnál szabadult. Há­rom garnitúra cséplőgépe volt a mesternek, s a fia­tal Urbán itt szerette meg a gépet 1948-ban vizsgát tett az összes mezőgazdasági gé­pek vezetéséből és kezelésé­ből. Ezek után az lenne a természetes, hogy a mező- gazdaságban vállaljon mun­kát. Nem. Dolgozott a MÁ- VAG cséplőszereldéjében, a Budapesti Drótszövő Gyár­ban. Mindössze két évet töl­tött a Monori Gépállomá­son, 1957-től 1959-íg. Utána a Budapesti Mélyfúró Vál­lalathoz került — Szereti a traktort, dol­gozott gépállomáson, miért vállal inkább ipari mun­kát? — őszintén megmondom, hogy nemcsak én, mások is azért dolgozunk szívesebben az üzemben, mert ott biz­tos keresetünk van. Igaz, hogy szezonban, tavasszal, nyáron és ősszel jól keresnek a traktorosok, de nehéz a tél. Legfeljebb három-négy­száz forint jut egy hónapra. Ez pedig kevés. Valóban őszinte beszéd, s ezen el kellene gondolkoz­niuk azoknak, akiken a traktorosok bérezése múlik. A rapszódikus kereset csök­kenti a traktorosok bizton­ságérzetét. Egyrészt ez is oka annak, hogy bár a trak­torosok ezreit képezik ki, még mindig kevés a géphez értő ember a mezőgazdaság­ban. — Nem tudok teljesen el­szakadni a földtől. Nekem az a két-három hét, amit itt kint töltök, üdülést jelent — folytatja tovább Urbán István. — És a kereset? — Most ősszel ugyanazt az átlagot kapom, amit az üzem­ben. 1800—1900 forintot. A teljesítményem ugyanis nem éri el azt a szintet, ami után többet kapnék. Azt is meg kell mondani, hogy ez nem rajta múlik. A műtrágyaszórásnál nem volt rakodó, most a betaka­rításnál ugyancsak amiatt áll sokat a gép, hogy egy-két ember rakja csak a vontatót. Igaz, a tsz-tagok becsülik Urbán Istvánt, mert ő nem­csak vezet, hanem segít ne­kik a rakodásban is. De job­ban ki kellene használni a gépet. — A többletkeresetet az je­lenti, hogy napi 31 forint kiküldetési díjat kapok. Ezt azonban úgy érzem, hogy megszolgálom. Hajnalban kel, kerékpár­ral a nyolc kilométerre levő Üllőről jön át, este pedig ugyancsak hazakerekezik. Az idén egyébként ez a második „be­ugrása”. Nyáron Csévharasz- ton a tszcs-ben 160 holdat vágott le aratógépével, utá­na pedig 26 vagon gabonát csépelt el. Alig, hogy le­számolt a gépjavító állomá­son, felkereste munkahelyén az üzem párttitkára: — Urbán elvtárs, a gép­javító állomás vezetői kérik, hogy adjuk ki magát pár hétre. Nagyon megkérjük, segítsen nekik. így ült idén másodszor is traktorra. Urbán István ahogyan ma­ga mondja, évről évre „be­ugró”. Nagy nyeresége len­ne a mezőgazdaságnak, ha „állandó” maradna. Kép, szöveg: Mihók Sándor Rekonstrukció szocialista szerződéssel? Veszélyben a „Körösi Konzerv" gépesítési terve 1966. január elseje a Nagy­kőrösi Konzervgyárban nem­csak új esztendő kezdetét, ha­nem a gyár nagy, öt évre szóló fejlesztési programjának nyi­tányát is jelzi. A fejlesztésről vagy ahogy itt a gyárban em­legetik: rekonstrukcióról, már többször írtunk. A fejlesztés során a gyár termelése csak­nem megkétszereződik: a jelenlegi, évi hatezer vagon helyett, XI ezer va­gont termel. A többtermelést gépi beruhá­zásokkal s az ebből származó műszaki fejlesztéssel, techno­lógiai változtatásokkal érik el. Közeledik a fejlesztés első esztendeje. Kérdezzük meg Szűcs Sándor főmérnököt: mit jelez a gyári meteorológia, gondokkal felhőzött vagy tisz­ta az égbolt a „Körösi Kon­zerv” feje fölött? A fő kérdés: helyükre kerülnek-e az 1966- ra tervezett gépek? — Felhőtlenségről szó sincs. Tudtuk, hogy a rekonstrukció nem lesz diadalmenet Az Országos Tervhivatal 258 millió forintot hagyott jóvá az öt év építkezéseire és a gé­pekre. Az első év gondja: 33—35 millió gépesítés. (Az építkezés még nem gond. Csak akkor lesz az, ha az épí­tők felvonulnak, s kezdik kül­dözgetni a konzervgyárnak az akadályközléseket. Bár ne így legyen!) A gond, a fejfájás a gépek miatt azonban már megkez­dődött. A 33—35 millióból kö­rülbelül 23 millió értékű olyan rendelést adtak fel, amelyek­nek teljesítése az 1966-os ter­melési szezon szempontjából döntő. Számszerint 146 tételről van szó. A tételeknek eddig csupán egyharmadát pontosan 57-et, igazoltak vissza a gyártó vál­lalatok, illetve felettes hatósá­gaik, megfelelő határidőre. A rendelések kétharmad részét vagy későre igazolták, vagy sorsuk teljesen bizonytalan. Ha a pillanatnyi helyzet a gépi beruházások sorsában nem változik, akkor a rekonst­rukció első esztendejének gé­pesítési programja kétharmad­részben nem valósul meg. Az első zökkenők természetesen a későbbiek során mind na­gyobb, s nehezebben behozha­tó kieséseket okoznak. íme példaként néhány ren­delés, amelyet eddig nem fo­gadtak el, vagy csak későre vállaltak: Nyolc villástargonca, közel másfélmillió értékben. A termelést gyorsító és ol­csóbbá tevő rakodólapos anyagmozgatás feltétele. A Miskolci Gépgyárnak kelle­ne szezon elejére elkészítenie. A targoncák sorsa még telje­sen bizonytalan. Három tavaly megrendelt gyümölcsgőzölő, melyeknek egész jövő szezonban dolgoz­nia kellene. Az öntödei Vál­lalat csak 1966. december 31- re igazolta vissza. A gyümölcs- gőzölők értéke közel félmillió Nyitány milliós gikszerrel 4 Gond — gazdát keres forint, a gyártóüzem kapaci­táshiányra hivatkozik. Ám az elutasító indoklások hitelén ront egy furcsa eset: az 1965-ben megrendelt negyedik gyümölcsgőzölőt fél évvel előbbre ígérte ugyanez a vállalat. Ugyancsak szezon utánra vál­lalta 5 légtelenítő gépnek a leszállítását az Élelmiszeripari Berendezéseket Gyártó Válla­lat (ÉBGV). „Külön szám”: a kazánkér­dés. A kettes telep kazánja aggasztóan leromlott Már nem tudja „végigharcolni” a re­konstrukciót. A konzervgyár még augusztusban rendelt a Láng Gépgyártól legkésőbb 1966. december 31-i leszállí­tásra két, összesen másfél mil­lió forint értékű kazánt. Visz- szaigazolási határidő: 1967. de­cember 31. Miért olyan hosz- szú a visszaigazolási idő? Kis tűnődésre késztet: a Láng Gépgyár ez esetben exportkö­telezettségre hivatkozik. Egy kazán értéke háromnegyed millió. De milyen kár szárma­zik abból, ha nem kap kazánt a konzervgyár? Sokszorosa. Csak két szám: ha 420 millió forintot termel a konzervgyár idén, abból 265 millió forint az exportbevétel. És ettől füg­getlenül: miért 28—30 hónap nálunk, míg a megrendelést teljesítik? És miért nincsenek a re­konstrukciós tervek a gép- szállítási lehetőségekkel, gépgyártási tervekkel ösz- szehangolva? Ki is a címzett? ÉBGV? Láng Gépgyár? öntödei Vállalat? Miskolci Gépgyár? Kiskunfél­egyházi Vegyigépgyár? Nagy­kőrösi Gépjavító Vállalat? Kiskunfélegyházi Gépjavító Ktsz? Vagy a Kohó és Gépipa­ri Ellátó? A Konzervipari Tröszt? Az Élelmiszeripari Minisztérium műszaki főosz­tály? A konzervipar rekonstruk­ciójához egész sor intézmény­nek, vállalatnak „köze van”. Ám arra, hogy az intézkedés­nek, cselekvésnek milyen le­hetőségei vannak, jellemző a főmérnök kijelentése: — Tudja, most kaptunk egy jó tippet Hogy kössünk szocialista szerző­dést a gyárakkal. Mi üzemben kipróbáljuk az új gépkonstrukciókat s ennek fe­jében gyorsan leszállítják a megrendelt gépeket. Az egyik vállalattal már tárgyalunk... Reméljük, jó módszer, lehet bízni a jövőben. András László GAZDASÁGI FEJLŐDÉSÜNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSÉI Gazdaságpolitika és gazdaságirányítás (II.) Mindig akad valami javítani való a traktoron Amióta széles körökben is­mertté vált, hogy az országos vezető szervek gazdasági irá­nyító rendszerünk megrefor­málásán dolgoznak, több téves nézet és felfogás is keletke­zett. A tévedések forrása töb­bek között a gazdasági irá­nyítás és a gazdaságpolitika különbségének, illetve kapcso­latuk nem megfelelő ismerete. A gazdasági irányító rendszer nem más, mint „gépezet”, amelynek egymással összefüg­gő legfőbb részei: a tervezés rendszere, a pénzügyi és hitel- rendszer, a piaci viszonyok felhasználását szabályozó ren­delkezések köre és az anyagi ösztönzés rendszere. A gazda­sági irányító rendszernek az a feladata, hivatása, hogy segít­ségével megvalósuljanak fő gazdasági célkitűzéseink, vagyis gazdaságpolitikánk. Mit értünk gazdaságpolitika alatt? A gazdaságpolitika nem más, mint egy adott időszakra vo­natkozó legfőbb gazdasági célkitűzések összessége. Ide tartoznak pl. az egyes népgaz­dasági ágak arányaira vonat­kozó tervek, elképzelések, amelyek azt mutatják meg, hogy egész termelésünk mek­kora részét tegye ki a kohá­szat, vegyipar, stb.; melyik iparágat milyen gyorsan cél­szerű fejleszteni egy adott idő­pontban. Ide tartoznak a la­kosság életszínvonalának ala­kulására vonatkozó elképzelé­sek. A gazdaságpolitika a ve­zető párt és állami szervek döntése arról, hogy anyagi eszközeinket, termelési eszkö­zeinket hogyan osszuk el az iparágak, illetve a lakosság között. A gazdaságpolitika te­hát a sokféle belső és nem­zetközi tényező gondos mérle­gelése alapján született dön­téssorozat: amelyekben a párt­ós államvezetés megszabja: hogyan, s milyen irányba fej­lődjön népgazdaságunk, ho­gyan tudjuk a legcélszerűb­ben kihasználni a rendelkezé­sünkre álló lehetőségeket. Elegendő-e csak kitűzni a célokat, rögzíteni a fejlődés irányát akikor, amikor e cé­lok csak milliók mindennapi termelőmunkájával valósul­hatnak meg? Nyilvánvaló, hogy nem elegendő, mert a bonyolult gazdasági kapcso­latok, összefüggések szakszem rű- ismeretével meg kell szer­vezni a feladatok végrehajtá­sát, ki kell alakítani azokat a gazdasági eszközöket, ame­lyek segítségével el is lehet érni a kitűzött célokat. Erre hivatott a gazdasági irányítás rendszere. Ez tehát szorosan összefügg a gazdaságpolitiká­val és ha összhangban áll az­zal, akkor segíti annak telje­sülését, ha hiányzik az össz­hang, akkor akadályozza. Az elmúlt évek tapasztalatai közül több arra figyelmezte­tett, hogy gazdasági irányító rendszerünk már nem eléggé korszerű és a jövőben egyre nehezebb lenne vele megvaló­sítani gazdaságpolitikáinkat. Ezért kerül sor az irányító rendszer átalakítására. Mind­ebben semmi rendkívüli és különös nincs. Ahogyan a bo­nyolultabb feladatok megol­dására bonyolultabb, fino­mabb szerszámokat készít az ember, úgy merül fel a bo­nyolultabb gazdasági felada­tok napirendre kerülésekor a megfelelő irányító rendszer kidolgozásának igénye. Jelenlegi gazdasági irányí­tó rendszerünk a szocializ­mus építésének kezdeti sza­kaszán alakult ki. Akkor még a termelés mennyiségének növelése volt a legfontosabb feladat, ezt segítette pl. az anyagi érdekeltség rendszere is. Ma már a minőség és a gazdaságosság javításában kell érdekeltté tenni a gaz­dasági vezetőket, dolgozókat egyaránt. A tervezés rendsze­rében az volt a helyzet, hogy szigorú központi tervelőírá­sokkal biztosítani kellett a népgazdaság számára szüksé­ges és csak szűkös mennyi­ségben meglevő cikkek terme­lését. Most már — lényegé­ben — túl vagyunk ezen, s az a döntő, hogy a tervezés és ennek nyomán a terme­lés is gyorsabban, rugalma­sabban alkalmazkodjon a változó belföldi és külföldi igényekhez. Ez a tervezésben is bizonyos decentralizálást feltételez. Összefoglalva: a gazdaságpolitikai célok sike­res megvalósítása megfelelő gazdasági irányító rendszert követel. Bognár Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom