Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-28 / 254. szám
1965. OKTÓBER 38, CSÜTÖRTÖK «sí »IECYE1 Egyhangú vagy pirosbetűs hétköznapok? Válasz a „Ceglédi ősz“ értékelésére A közelmúltban ért véget a „Ceglédi ősz” 9 napos eseménysorozata. Ezek a mostani napok a számvetés időszakát jelentik nemcsak Cegléden, hanem annak határain túl is — amint arra a sajtóvisszhangokból következtethettünk. A Pest megyei Hírlap két jelentős cikkben foglalkozott a „Ceglédi ősz”. értékelésével. Az egyikkel, amely a „Ceglédi ősz galériája” tárlat mérlegét vonta meg,., bíráló megjegyzéseit figyelembe véve is — egyetértettünk. Az ilyen cikkek alkalmasak arra, hogy a „Ceglédi ősz” szervező bizottsága jövőbeni munkájában figyelembe vegye! Nem mondhatjuk el ezt azonban az október 19-i számában megjelent „Ünnep helyett egyhangú hétköznapok” című cikkről. A cikkíró azt veti a ceglédiek szemére, hogy a „Ceglédi ősz” keretében nem saját tehetségükről adtak számot, mert „a Ceglédi ősz galériája kecskeméti, szolnoki és Pest megyei, nem pedig ceglédi művészek tárlata volt”. Manapság elég gyakori, hogy a különböző városok ünnepi heteit egyes cikkírók azzal marasztalják el, hogy nem kizárólag helyi erőikre támaszkodtak. Világosan látnunk kell azonban, hogy az adott helyzetben .kevés vidéki város rendelkezik olyan művészeti erőkkel, amelyekkel akár tájegységi vagy országos jelentőségre pályázhatna. Milyen színvonalat képviselne ugyanis a Szegedi Ünnepi Játékok, fővárosi és külföldi művészek nélkül? Vagy a Soproni Ünnepi Hét hangversenyei Fischer Annie és több fővárosi művész részvétele nélkül és a gyulai várjátékok Szirtes Ádám és a békéscsabai művészek nélkül? A „Ceglédi ősz” szervező bizottsága a program ösz- szeállításakor ezeket a tapasztalatokat mind figyelembe vette. Nem a ceglédi festők hibája, hogy a képzőművészet országos vérkeringéséből kiszorultak és a város hagyományos, kulturális kapcsolatai Kecskeméttel és Szolnokkal megszűntek. Ilyen körülmények között megtisztelő feladatunknak tartottuk e kapcsolatok újbóli felelevenítését. Az említett városok művészei meghívásunkat így is értékelték és ez véleményünk szerint a „Ceglédi ősz” eseményeinek egy jelentős pozitívuma. A cikkíró a továbbiakban megró bennünket azért is, mert több országos hírű írót „ceglédiesítettünk” a Homoki Helikon kiállítás keretében. Szerinte Tömörkény Istvánnak csak annyi köze volt Ceglédhez, hogy itt született, de életműve Szegedhez kapcsolta. Helyesebben nemcsak Szegedhez, hanem az Alföldhöz. Köztudomású, hogy Kiskunfélegyháza és Kiskőrös majd egy évszázadon át perlekedett azon, hogy Petőfi Sándor melyik város szülötte? Ez a per szinte napjainkig tart és a Petőfi-irodalom egy jelentős • ágát képezi. Ha ez a „mellékes” kérdés, ilyen irodalmi problémává nőhetett, akkor engedtessék meg nekünk, hogy Tömörkény István születésének jövő évi centenáriuma előtt ne szégyelljük, hanem büszkék legyünk arra, hogy bölcsője Cegléden ringott. Móricz Zsigmond Cegléddel való kapcsolatát nem egy külön tablón mutattuk be, hanem mintegy 12 író társaságában, az „egyéb ceglédi vonatkozások” tablón egy sorban utaltunk arra, hogy riportot írt a ceglédi piacról. E vonatkozásban sem voltunk szerénytelenek, hiszen sokkal több adalékot tudtunk volna felmutatni Móricz Zsigmond és Cegléd kapcsolatában, mivel az is történeti tény, hogy többször megfordult Ungváry Józséfék házánál és mecénási támogatásukat is élvezte. A továbbiakban szinte sar- kallatos tételként kéri számon, hogy mezőgazdasági rendezvények nem voltak Cegléden. Igaz, nem rendeztünk mezőgazdász tanácskozást— amelyet máskülönben miniszteri utasítás is tilt, a legfőbb mezőgazdasági munkák idején. Megrendeztük azonban a nagyszabású gyümölcs és borvásárt és a „Fruktonia 65” konzervki- állítást, amelyek összehasonlíthatatlanul nagyabb tömegeket mozgattak meg, mintegy szűkkörű szakmai tanácskozás. Évenként 2200 vagon bort visznek innen exportra és egymillió dollár deviza bevételt biztosítanák a népgazdaságnak a Ceglédi Szeszipari Vállalat termékei. Ezeket az eredményeket népszerűsítette a „Ceglédi ősz” programja. Csak megemlítjük, hogy a tv közvetítés után vasárnap az autós turisták valósággal megrohanták e kiállítást és a legtöbb gyümölcsfélét — egyes termelők egész évi termését — megvásárolták. Ennél jobb propagandát a szocialista mezőgazdaság eredményeinek aligha csinálhattunk volna. A programrendezéssel kapcsolatos anyagi nehézségekkel nem kívánunk foglalkozni, mert az a nagyközönséget nem érdekli. Minden nehézség ellenére azonban a „Ceglédi ősz”-t mint a város sajátos jellegéből adódó ünnepi program megteremtésére irányuló kezdeti lépést, eredményesnek lehet tekinteni. Nem félünk az összehasonlítástól Szentendre, Vác. vagy Visegrád vonatkozásában. Igaz, hogy mi nem rendeztünk rollerversenyt, aszfaltraj zol ó-versenyt és a tv Ki mit tud díjnyerteseivel esztrádműsort. Ezek valóban nem helyi specialitások Ehelyett rendeztünk Duna—Tisza közi ifjúsági szakácsversenyt, amelyet azonban csak túlzott egyoldalúsággal lehet kommersziális vendéglátó programnak tekinteni, hiszen ennek keretében e tájegység ifjúsági szakácsait a helyi hagyományos ételek felkutatására és felkarolására ösztönöztük, amely van annyira helytörténeti kutatás, mint vendéglátóipari ügyeskedés. A magunk részéről nemcsak a balladamondó versenyt tekintjük kulturális programnak, hanem a már említett' képzőművészeti tárlatot és irodalmi kiállítást, valamint a Cegléd-color színes, művészi diaműsort is, amely a ceglédi fotóművészek sikere volt. A város jellegéhez kapcsolódóan rendeztük meg a lovasversenyt és a kelet-magyarországi sportgalamb-kiállítást is. Sajnáljuk, hogy ezek elkerülték a cikkíró figyelmét A 18 programból álló eseménysorozatot mintegy 27 ezer látogató tekintette meg, köztük számosán dunántúli és észak-magyarországi városokból. A 27 ezer látogatóból mindössze 3 ezer résztvevője volt a vendéglátó programnak, ami egyszersmind válasz arra is, hogy a „Ceglédi ősz”-nek vendéglátó vagy kulturális jellege volt-e? összehasonlításként megemlítjük, hogy ebben az időszakban a Kossuth Múzeumot 2500-an keresték fel, amely szintén rekordnak számit, mert a múzeumot átlagosan 17 ezren látogatják évente. Ügy érezzük, ez nem pusztán hétköznapi eredmény. Ha a „Ceglédi ősz” nem is volt karneváli népünnepély — mint ahogy nem is annak szántuk — mégis örülünk e pirosbetűs hétköznapoknak. A „Ceglédi ősz” szervező bizottsága Solymáron : mikrogyár, kilincscsalád, dobozdömping — Akár egy játéküzem? — Játék? Azt azért mégsem! Divatosabb a „mikro”. — Tehát maradjunk a mik- roüzemnél. — A lényeg az, hogy kis helyen a gyári szériát megelőzve kutatjuk a sorozatmunka feltételeit, a solymári műanyagüzemben. — Mindez mióta? — Tulajdonképpen hétfőtől jutottunk az új épület teljes birtokába. — Lássuk, miért az áldozat? — Megérdemeljük, azt hiszem. Rengeteg terméket mondhatnék, de nézzük csak az újdonságokat. Most tervezik az Elzett-gyárral karöltve az új műanyag kilincscsaládot. Áramvonalas, modern formátumot kapnak az ajtókhoz, ablakokhoz használatos kellemes halványszürke, műanyagborítású kilincsek. ÉLÉNK KLUBÉLET folyik a mended Lenin Termelőszövetkezet ifjúsági klubjában. A tsz vezetősége a gazdaság központjában rendezte be a falu fiataljainak a termet és esténként itt jönnek össze a mendei fiatalok. Táncolnak, társasjáték áll rendelkezésükre, s különféle hasznos szórakozással tölthetik szabad idejüket. Ugyanakkor arra is gondot fordít a szövetkezet, hogy a fiatalok megismerjék a gazdaságot, a szövetkezeti életformát — Külföldi érdeklődők? — Nem érdeklődők, rendelők — igaz, más témában: 500 ezer doboz polisztirol tokot szállítunk Csehszlovákiának. Gombfesték kerül bele, s 8 millió tálka jár hozzá. A híres csehszlovák ceruzák műanyagházait is mi szállítjuk jövő év elejétől. — Hazai piacra mi készül? — A kisebb-nagyobb vízkivételi művek szűrőberendezéseit ugyancsak műanyagból gyártjuk. Ezt töltik meg apró kaviccsal, sóderrel, hogy azon keresztül jutva tiszta, ízes legyen a pohár víz. Tizenhétszeres növekedés — hét év alatt 86 személyautó jut 10 ezer lakosra Hét évvel ezelőtt még 3980 magánkézben levő személy- gépkocsi futott országútjainkon. Ma már több mint 70 ezer személyautó van magánszemélyek birtokában. Tízezer lakosra jelenleg már 86 autó jut. Budapesten ez a szám magasabb, 179, Pest megyében 65—70 körül mozog. Az állomány 96 százaléka 16 különféle márkából tevődik össze — legtöbb a Moszkvics gépkocsi. Erdőírtás A Csikóhegy alján, Dömör- kapu felett most döntik az erdőt Szentendre határában. Nyolcvan esztendő tellett bele, amíg a tölgy vagy 14 méter magasba szökkent és törzse úgy megvastagodott, hogy 40 centi lett az átmérője, most 65— 70 másodperc elég, máris zuhan a földre. Ilyen gyorsan dolgozik a gép. Pontosan 14 hektáron vágják ki a tölgyest, mégsem marad puszta a helye, a kidöntött fák mellett már ott az új erdő, csak éppen alig látszik ki a földből. Makkról kelt apró csemetéken sárgul egy-két levél, a természet gondoskodott - utánpótlásról. Néhány évtized múltán, ahol eddig volt, megint sűrű lesz az erdő, s a mostani favágók unokái ismét ugyanitt döntik a fát, ki tudja hány rövid másodperc alatt. Hiszen addigra, az új évezredben bizonyára a mai favágó gépnél gyorsabbak lesznek már a gépek. De a fák akkor is lassan növekednek, ha csak az ember közben ki nem találja a módját gyors növesztésüknek. Mert nagy mester az ember. Most mégis annak örül itt, hogy nem kell mesterségesen pótolnia a kivágásra ítélt erdőt. Sopánkodtak, milyen sok munkába, meg pénzbe, közel negyedmillió forintba kerülne ekkora terület fásítása, az új erdő telepítése, amihez ingyen jut. Az egészséges, életerős tölgycsemeték idővel mind felcseperednek. Zúg a kézi gépfűrész motorja, nagyot reccsenve hullik az öreg szálfa. És a szemtanú, akit a véletlen vezetett erre a helyre, azt sem tudja, mit csodáljon jobban. A munkát megkönnyítő bámulatos gépeket készítő találékony embert, vagy a csemeték sűrűjét látva, az önmagát folytonosan megújító természetet. A NEHEZEN NEVELHETŐ SZÜLŐKRŐL (II.) De bezzeg az én időmben! A nehezen nevelhető szülők népes táborában se szeri, se száma azoknak a szülőknek, akik azért állnak sziklaszilárdan az iskolával, a modem nevelési elvekkel szemben -»■ mert ezeket elvetik. — Hát mit gondolnak maguk itt az iskolában? — kérte számon a nagyon rendes, szorgalmas, becsületes Pisti apukája az osztályfőnököt — pályaválasztás? Dolgozatot Íratni erről? Az osztályfőnököt elöntötte a pír. A felháborodott apukának csak annyit mondott: — Folytassa kérem! — Folytatom is, ne féljen! Mi szeretne lenni? Hát azt majd én mondom meg, hogy ő mi szeretne lenni! í’őiém se kérdezték meg gyermekkoromban! Na ja? Próbálta volna a kántor-tanító úr, el is zavarták volna a faluból! — Nincs igaza, apuka! — csak ennyivel tudta az osztályfőnök megszakítani az „érvelést”. — Nincs? Mert azt hiszi, hogy én maradi vagyok! Hogy én nem tudom mi az „államérdek”. Nem volt sok bajuk már abból, hogy hatszor annyian választottak bizonyos szakmákat, mint amennyire szükség van!? Az osztályfőnököt meglepte ez a 90 fokos fordulat. De egy pillanatig sem volt kétsége afelől, hogy a reklamáció nem az „államérdek” védelmében történt. A gyerek, az gyerek A prerek, az gyerek amíg iskolás. Hogy tudhatná az, hogy mi akar lenni! Fantáziái! Azt igen. De vegyék tudomásul, hogy az én házamban az történik, amit én akarok, nem amit a gyerek akar... í — Áh. De bezzeg az én ; időmben! No igen! Hát a mi időnk-- j ben, valóban sok minden más- : ként volt. És nem volt min- j den rossz! Ez is tény. De a i megszépíthető messzeségben ■ fiatal éveinket csalóka szem- : üvegen, át, szebbnek látjuk, I mint amilyen valójában volt. Kedves apuka és apukák, :meg anyukák... tegyük a : szívünkre a kezünket! Nem j bántotta a mi önérzetünket, ! amikor bennünket meg sem i kérdeztek, ha a sorsunk felől i döntöttek? Dehogynem. Még i akkor is, amikor ez a ne- ; gyedik osztály után, tízesz• tendős korunkban történt __ ; amikor — a gyermek valóban ! önállótlanabb s „fantáziálni” j sem tud annyira saját életé- ; ről, foglalkozásáról, hivatá- ! sáról, mint amikor tizen- ! negyedik éves. ! De a rabbiátus Kovács apu- : ka, s a hozzá hasonlók még a ; tizennyolcadik esztendőben, | amikor a gyerek már érettsé- i gizik —, is maguknak tartják | fent a pályaválasztás jogát! Tévedés ne essék —, nem ' vagyunk ellene annak, hogy a PESTI PILLANATKÉP szülő a saját tapasztalataival, ne befolyásolja, sugalmazza egy bizonyos mértékig a gyermek hivatástudatának alakulását De csak akkor, ha a hivatásos nevelőkkel, a pedagógusokkal már sikerült képet alkotnia a gyermek reális képességeiről, hajlamáról stb. Negatív példa: van gyermek, akinek abszolúte nincs zenei hallása. Nyilvánvaló, le kell beszélni őt a zenei pályáról, mint ahogyan a humán érdeklődésű gyermeket sem szabad arra erőltetni, hogy fizikus legyen! De a „bezzeg az én időmben” — kézlegyintéssel nem csak a pályaválasztás kapcsán találkozunk! Fontos nevelési elvek gyakorlati megnyilatkozásakor, hányszor botránkozik meg némely szülő. A napközi otthont ellenőrizték, sőt a tanulószobát is. A vezető pedagógusok fehér fityulával, kötővel látták el a konyhaszemélyzetet. Sőt, uzsonnakor papír- szalvéta és papírmassé-tálca is került az asztalra. Kedves tanítványom Z. Bandi miután elment a felügyelet, mosolyogva odament a tanulószoba vezetőjéhez és megkérdezte: — És tessék mondani, ezentúl ez mindig így lesz? A pedagógus zavartan csak annyit mondott. — No, erre még visszatérünk! S talán valamiféle erély csendült ki hangjából. — Már én is észrevettem, hogy kezd elszemtelenedni Bandi! Ilyet kérdezni?! Hát volt ez azelőtt? Bezzeg az én időmben ... Két akkora nyaklevest kapott volna az ember ... — magyarázta a feltétlenül jószándékú anyuka, amikor hírét vette az esetnek. Alig tudtam meggyőzni, hogy Bandinak igaza volt. Vagy szabály az. hogy a konyhaszemélyzet fehér kötőben és fityulában járjon, vagy nem. Ha igen, akkor járjon mindig és ne csak „kivételes alkalmakkor”. Ha jár a papír- szalvéta és a papírmassé tálca az uzsonnához, akkor járjon mindig, és ne csak a felügyelet alkalmával. Vagy talán azzal követett el főbenjáró bűnt Bandi, hogy félszegen nem úgy kérdezte: — Miért nincs ez mindig így? Igen így is igaza lett volna. Csak az illemmel szemben vétkezett volna Bandi. Mert így kérdezni valóban csak a felügyeletnek van joga! De hát ha a felügyelet általában mindig fityulát és kötőt, papírszalvétát és papírmassé tálcát lát, persze, hogy elégedett! Ha a gyermek —, mert őszinteségre igyekszünk nevelni, kérdez —, meglepődünk, s szembekerülünk valami olyasmivel, aminek na- gyon-nagyon kellene örülnünk! Kolozsvári Gyula
