Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-17 / 245. szám
8 r£3i HEGYEI 1965. OKTÓBER 17, VASÁRNAP BBI $ | Ot vaskos kötet 8 Foto: Kotroczó MADARAK (Huszárik Zoltán rajza) JANKOViCH FERENC: Szőlőlopok Kala-bala... E kalimpáló szókkal, jellemzem zagyva hangulatom: míg lebúvok négykézlábra a holdban, hogy föl ne tűnjön alakom. Kala-bala... A hűs húsú tavasz rügy-tűzre s virág-lángokra ha nem gerjedez: biztos, hogy jégcsipejü az —, de már elnyílott hirtelen. Kala-bala... A lelkem nem üres, sőt nagyon is zsúfolva kong: izgalmak egymásra hányt halmaza elrendezetten peng, sikong és minden levél-zizzenésre a többi cserép-hangon felesel — Kala-bala ... Egy szállongó sóhaj Virág-hangon elmorzsolva, felesel. Tavasz-őszön a holdvilág pillangó zenét szűr reád: bástya mögéből míg lesed, hogy leereszkedik a hold az árokba, mint jegyesed — és jönnek a szőlőlopók, botladozva a haraszton: s a hold-szűz és a föld-asszony kis húgocskáí megfejik a tőkék duzzadt tőgyeit. S A bíró úr, az ügyvéd úr S mindig szerelmese volt a tu- ! dománynak, a szellemi sötét- ■ ség elleni harc katonája volt, ! örült, ha világosságot gyújt- ! hatott, ha megmutathatta, mi | az ami ostoba, emberhez mél- i tatlan, megvetésre vagy kine- : vetésre érdemes. Sajátságos i fegyverzettel vívta a harcot: laz emberi múlt kuriózumait, a I cselekvés fonákságait, az ál- ; szent tett lelepleződéseit, a i butaság, korlátoltság meg- | nyilvánulásait gyűjtötte össze, í szűkös, de mégis a lényegre I tapintó kommentártól kísérve bocsátotta a közönség elé. ! Mint aki azt mondja: ilyenek voltunk, vagyunk. Vagy még pontosabban: ilyenek is vagyunk ... Öt vaskos kötet Elmúlt hatvan éves, amikor első ilyen műve megjelent. Korábban ugyan próbálkozott a szépirodalommal: darabot, regényt is írt, nem keltettek visszhangot. És ekkor visszatért ifjúkora témaköréhez: annak idején kísérőszöveget írt vetített képekhez, majd kisfil- mekhez, amelyekkel a tudomány uj eredményeit, érdekességeit népszerűsítették egy „színháznak” kinevezett teremben. Mindez a század elején volt, s az akkori érdeklődés az idős emberben sem csökkent: rövid idő alatt sorra jelentek meg művei, s közöttük az első, valóban nagy sikert arató, A könyv komédiája. A Gondolat Kiadó nem vállalt nagy kockázatot, amikor 1902-ben megkezdte az összegyűjtött művek közreadását. Az elmúlt hetekben jelent meg — Fekete krónika címmel — az ötödik kötet, s a kezdeti, 35 ezres példány- szám műről-műre nagyobb lett, a Hatalom és pénz című kötet például 61 ezer példányban jelent meg. A példányszám jelezte közönségsiker megérdemelt. E könyvek érdeme, hogy nemcsak értőkezű és szemű szerző munkája nyomán születtek, hanem olyan írótól származnak, aki a humanizmus nemes szenvedélyességével ostorozza mindazt, ami az emberi életben kivetni való volt és van. Nevet az olvasó, de — tanul is. Szórakozik, mégpedig jól, de — el is gondolkozik. Eégi korokon kacag, s hirtelen meghökken: hiszen ilyen még ma is van! Itt kell keresni a közönségsiker egyik okát: régi események, kuriozitások nem jelennel valegjobb szórakozása: a típpe- lós. Előre megtippeli, hogy a mai vendég mikor tér rá viccek ürügyén arra a kérdésre: — Hogy bírja egyedül az életet? K ipróbálta egyszer a menetrend további állomásait i$A presszóba tértek be egy „méregerős duplára”. A vendég, egy muzeológus — akivel éppen egy öreg ház műemlékké nyilvánításáról tárló erőltetett, hanem természetes kapcsolatában, a tegnapról szólók, a mának beszélek alkotói elv alkalmazásában. Látszatra apró, s egymástól független történetek töltik meg a vaskos kötetek lapjait. A szerző azonban jól tudta, s az olvasó is a végén rájön: összefüggenek ezek az önálló részek, mint láncszem a másikhoz, úgy kapcsolódnak, s egy-egy terület egészét állítják plasztikusan elénk A Hatalom és pénz című kötetben nemcsak egy-egy hatalmasság, hanem a hatalmasok történetét ismerjük meg, s talán mondani 6em kell, nem valami vonzó történetek ezek. Ráth-Végh legfőbb érdemének kell ugyanis betudni, hogy nem ismeri sem a szentnek nevezett bálványokat, sem a prüdériát. Nevén nevez mindent, tollának határa csak az egészséges emberi vélekedés. Miért tisztelné a királyokat, mikor azok - csaltak — kofák módjára —, a hadvezéreket, akik zsíros üzleteket kötöttek, s miért hallgatna a prüdéria álszentségével a hetérákról, amikor többségüknek a hatalmasokra mindenkinél nagyobb befolyásuk volt? Az igazság nem kegycletséríó Az igazság nem lehet kegyeletsértő, ha a lényegre tapint rá. Ráth-Végh nem kutat érdekes, de semmitmondó dolgok után, viszont nyugodtan bevezet a hálószobákba, ebédlőkbe is, elkalauzol a templomokba, ha ott érdekessel — lényegessel, azaz jellemzővel ismertetheti meg a társául szegődött olvasót. Ez utóbbi különösen fontos, a Ráth-Végh könyvekben ugyanis jelentős helyet foglal el az egyház, s a szerző nem a vallást támadja — igen helyesen tiszteletben tartva mindenki erre vonatkozó döntési jogát — hanem amit a vallás takarója alatt cselekszenek kufárok és farizeusok kései utódai. Az ereklyékkel űzött tisztességtelen üzletelés, a búcsú járóhelyek üzleti központtá válása, a főpapság nagyon is anyagi várssfsssmsssssfssssssssfssfssssfsffss/sssssá töprengett. A főiskolán együttjárt egy fiúval. Szerették egymást. Értékes ember volt. Most továbbtanul. Alkalmazott matematikát. Azóta nem volt senkié. így van. Ő sz volt, a hegy felől erjedő mustok szagát hozta a szél. Beengedte. Másnap, az esti házigazda illedelmesen köszönt. Túlságosan illedelmesen — vagy csak úgy érezte. Sokáig nem tudta elűzni annak az éjszakának az emlékét Nemegyszer rajtakapta magát, hogy az iskola előtt elrobogó hivatalos kocsik után pillant De egyik sem volt a múzeumé. Nem akart szerelmi trófea lenni senkinek a gyűjteményében. Fél év múlva a hetediknyolcadik osztályosokat tanulmányi kirándulásra vitték. A múzeum is szerepelt a tervben. Remélte, hogy nem találkoznak, de lelke mélyén nagyon hitt a viszontlátásban. A férfi szeme kissé megrebbent, amikor a gyerekek mögött belépett az őskori kiállítás ajtaján. Udvariasan köszönt, külön neki is. Aztán nagyon szakszerűen, de nem a gyerekek színvonalán, magyarázni kezdett. A festett agyagedények kultikus díszítéseinél akadémiai magaslatokon sziporkázott. Ó úgy érezte, hogy ez neki szól, hogy ezzel köti össze az elszakadt szálat... B etöltötte a huszonnegyedik évét. Fizika—matematika diplomája van, állása, szolgálati lakása... Megkezdte a második évet. Úgy érzi: a télen már nem lesz fütetlen a nagyobbik szoba. gyainak kielégítése, a lelkiek mellőzése mind-mind téma, nem is akármilyen. Érdekes, s messzemenőbb következtetésre is okot adó az a tanulság, amit a kötetek elolvasása után így summázhatunk: a főszereplők legtöbbször a hatalmasok. Pénzről, csalafintaságról, bűnről, túlhajszolt élvezetekről, hamisságról, álszentségről legyen szó: urak, kisebbek és nagyobbak azok, akik gyakorolják. Király és gróf, tábornok és püspök — az uralkodó osztályok tagjai, akik úgy érezték, mindent, még a bűnt is megengedhetik maguknak. És köröttük a szolgák serege. Ráth-Végh nem kíméli a szolgákat, a talpnyalókat, a lakájokat sem. Sőt: szenvedélyesen kikel a szolgák alázata, a bűnben való osztozása, az egyszerű emberekkel való szembefordulása ellen. A jó szolga rosszabb a rossz úrnál is — s a magunk emlékezete ispánokra, intézőkre, csendőrökre száll vissza, ha rosszabbak nem is — mert uraikon aligha tehettek túl, de annyira rosszak, mint uraik, ők is voltak. A miniatűrök körképe Ha mindenáron valamilyen skatulyát kívánnánk felállítani a Ráth-Végh féle sajátságos műfajnak, „körképet alkotó miniatűröknek” nevezhetnénk. Csak példaként említve: néhány oldalt ír csupán Frigyes Vilmosról, de e néhány oldalon a porosz királyság minden korlátoltsága, szellemi tunyasága — Frigyes Vilmos szavai szerint a tudósok még silbaknak sem jók — pöffesz- kedő gőgje benne van. Alig másfél oldal IV. János György szász választófejedelemről — a Szerelem, házasság című kötetben — s benne az álszentség, a vallásosság leple mögé bújt hatalmasok világának körképe. A rövidség nem ellentétes a sokat mondással — ez igazolódik a Ráth-Végh könyvek elolvastakor is. Általában a kuriózumok gyűjtőjeként emlegetik: nos, a végletes, a szélsőséges Is magában rejti a jellemzőt, csak érteni kell kihámozásához. Mészáros Ottó A kísérőszövegtől a hatvanezres példányszámig Ráth-Végh István összegyűjtött művei AZ ALFÖLD HIÁNYA AZ ALFÖLDI FESTŐK CEGLÉDI KIÁLLÍTÁSÁN ; Növekszik a megyei képző- 5 művészeti kiállítások száma, i A váci és szentendrei tár- 1 lat után szombaton Ceglé- j den nyílt képzőművészeti be- j mutató. Dicséretes a város ! kezdeményezése, hiszen elő- ! szőr vállalkozott ilyen nagy- ! lélegzetű kiállítás megrende- ; zésére. I A Ceglédi ősz rendezvényei I nemcsak a település, de az ; Alföld sajátosságaira is épül- 1 nek. Ugyanez az cél vezette j a tártat rendezőit, amikor 5 meghívták a kecskeméti és j szolnoki képzőművészeket. ; (Kár, hogy Hódmezővásár- ! hely kimaradt.) i Miért mégis, hogy a lá- ! togatónak ez az első össze- : gező gondolata: a kiállítás i képeinek nagy részét az Al- ; föld helyett festhették volna i máshol is? • ! Tartozom egy szubjektív ! vallomással. A hét végén i két kiállítást láttam. Alkal- ' mám nyílt megnézni Fehér- ; várott a Nyolcak és az Ak- ; tivisták tárlatát is. S bár j szombaton a ceglédi bemu- ^ tatón már kialakult bennem > az Alföldet hiányoló véle- $ mény, az Aktivistákkal való | találkozás élménye megerő- ; sítette azt. ! A csoport tagjainak a szá- 5 zad első évtizedeiben mű- J veit festészete alkotónként J különböző. Közös sajátja J mindannyuknak a konstruk- g tív formai törekvés-Am be- 5 lül egyfajta racionális szem- ^ lélet. S ennek közlési vá- 5 gya olyan erővel van jelen \ műveikben, hogy a néző eb- § ben a dinamikus, hatni ké- ^ pes elszántságban fedezi fel $ az igazán maradandó értéke- 5 két. ^ A közlési szándék magas ^ hőfoka, ez hiányzott a ceg- $ léden kiállított képek nagy ^ részéből. S ezért éreztem az § ihletettség hiányát — ez $ esetben a kívánatos közös ^ nevező, az Alföld hiányát ^ is. A táj sem szerepelt ^ eléggé szuggesztíven paraszti % lakóival, növényvilágával — § __________________________ de nem találtam a mai alakuló Alföld — például a kétlakl falu —, egyéb anyagi vagy gondolati elemét sem. Szerepelt azonban Csontváry ihletésű olasz városkép, becsületesen fényképszerű csendélet, cirkuszi porondjelenet. • Pár év óta mondjuk, hogy a realizmusba belefér az ábrázolásmód sokfélesége. S képzőművészetünk él az alkalommal, a modern stílusok újraélése-ismétlése egyik jellemzője. Viasza kísértenek az újabbkori művészegyéniségek is — a Csontváry-utánzatok száma és mértéke általánosan meghökkentő... S mivel mindenki másfelé nyúl, egy-egy csoportkiállítás ugyancsak heterogén képet mutat. • De térjünk vissza Ceglédre. A legjobbakról, akiknél érezhető környezetük hatása, ez esetben az Alföld sugárzása. Bányász Béla Kazal című képe kiérlelt, tömören megszólaltatott. Bényi László egy hangulat egyéni átérzését tolmácsolja. (A kút- nál.) Berényi Ferenctől különösen a Homokbánya és a Facsoport tetszett. A táj szelíd mozgalmasságát fogalmazza meg Uhrig Zsigmond Este, Táj házakkal és Facsoport című vásznain. Szép és szerény előadásmód párosul a táj értő szeretetével Gera Gyula képén. (Ócskapiac.) Stefániái Edit négy zománcozott fémlemeze színkultúrájában és technikájában — a fémhez való hűségében — ad újat, szépet, önálló és erőteljes törekvéseket árul el Baranyó Sándor. (Gyűlés után, őszi verő- fénvek, Napraforgó.) Sikerrel szerepel a kiállításon két váci festőnk: Cs. Nagy Andrástól kiváltképp a Női fej, Dániel Kornéltól pe- . dig az Este című monotyp tetszett. P. A. Most már az iskolában is leginkább csak a gyerekek figyelnek óda ... Megtartja az órákat, utána korrepetál a gyengébb tanulókkal, aztán— A művelődési házba nem jár szívesen. Tavaly még nagy reményei voltak, de csakhamar észrevette, hogy az egyik tanártársa, aki mellékállásként szakköröket vezet, féltékenyen nézte a nyüzsgést. Tapintatosan, visszavonult és má már csak a könyvtárba néz be. Tavaly ilyenkor, szüret táM ár a tanárképző főiskolán úgy vélekedtek róla: jópofa lány. Itt a faluban, ahol ezen az őszön második tanári esztendejét kezdte meg, szintén ilyen vélemény alakult ki az emberekben. Nem volt ebből a minősítésből különösebb kára, de haszna sem. Most mégis elkeserítette, s voltak olyan pillanatai, amikor megalázónak érezte. Nemrég, hogy betöltötte a huszonnegyedik évét, csaknem búskomorság szállta meg. A születésnapok mindig felpat- tantanak valamiféle önvizsgálatot és a huszonnegyedik születésnap rendkívül alkalmas arra, hogy egy magányos lány némi számvetést tegyen. „Egy nőnek, ilyenkorra illik megalapozni az életét” — hallotta az édesanyjától. De mit alapozott meg ő? Diplomát szerzett fizika— matematika szakon. Állást kapott egy 2400 lelket számláló faluban. Még lakása is van a régi tanítói házban. Nagy lakás: két szoba, konyhás. • Látszólag tehát vágányon van az élete. Csak éppen ... Az idén télen ismét fűtet- len lesz a nagyobbik szobája, magányosak lesznek az éjszakái, ha a párnája mellé rakott táskarádiót lekattintja az unalomból meghallgatott éjféli zene után? „Ki figyel oda?” — hallja naponta a bárgyú slágerből alakult cinikus szállóigét. Tényleg: ki figyel oda — őrá? Tavaly az első félévben egy idősebb kartársnője és az igazgatója odafigyeltek: az óráira. Aztán belezökkent a tanításba, kialakult a stílusa, nem vallott szégyent sem a szakfelügyelő előtt, sem a bizonyítványosztáskor. ján rengeteg meghívást kapott. — Giziké, jöjjön fel a hegyre! A hegy pincét jelentett és vendégeskedést. Ekkor terjedt el róla, hogy jópofa lány. Pedig csak vendég volt. A többiekkel együtt énekelt, s nevetett. A legkellemetlenebb az ő helyzete volt. Erre is csak később eszmélt rá. Voltak és vannak ma is őszinte barátai. Sándor bácsihoz, az igazgatójához mindig szívesen megy. De amikor a házigazda jelentős pillantás közepette fülébe súgja, hogy a mai vendég milyen befolyás sós, nagy hatalmú ember, legszívesebben fordulna vissza. Az ilyen vendégeskedés gyaltak, mert akkor az állam tataroztatja — egyébként rokonszenves férfi volt. A házigazda apró pillantásokkal mérte fel a helyzetet, majd családjára hivatkozva nagy szabadkozások közepette sietve távozott. A negyven év körüli férfi nyomban hangot változtatott Néhány fitymáló szóval elintézte a vendégséget, majd őszinte hangon érdeklődni kezdett. Ö is őszinte volt A muzeológus hazakísérte. A kapunál természetes mozdulattal lépett utána. Érthetetlen arccal nézett rá, amikor búcsúzóan nyújtotta a kezét — Most elkerget, Giziké? — kérdezte. — Nem tudom semmivel megkínálni — mondta ő. S
