Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-01 / 205. szám

1965. SZEPTEMBER 1, SZERDA Íiíp A halálnál erősebb az élet I A ház olyan, mint a többi.----------Földszintes, tágas, v ilágos, rendezett udvara van. És mégis más. Van rajta vala­mi, ami megkülönbözteti a többitől. A kapuja. Nem a ci­rádáival tűnik ki, nem is sú­lyos veretéivel. Azzal csupán, hogy éjjel-nappal nyitva áll. Ebbe a házba mindenki belép­het. Hívás nélkül. Bármikor. Nemcsak a szélesre tárt kapu, a tábla is erre bíztat. Dr. Szé­kely István, községi orvos. Most mégis várni kell. Hall­gatni a megringatott harang kongásait. Pedig a kapu nyit­va van. Csak a piros Skoda nincs benn a garázsban. Nem­rég még az Arany János utcá­ban látták, de már tovább gu­rult. Három házzal? Két utcá­val? Az orvost sokfelé várják. Betegek, lábadozók, kórházból hazaérkezettek, tanácsot kérők, leendő édesanyák. Minden há­zat ismer, minden embert a nevén szólít. Sokkal gyermek­kori pajtás, cimbora volt, má­sokat ő segített a világra, me­gint másokat ő segített, hogy e világon maradjanak. Örkényben született. Hetven éve. És itt orvos kerek negy­venöt esztendeje. Fél egy is lehet, mire feltű­nik az úton a piros Skoda. Az öreg orvos keze sem rezdül a volánon, amikor az autó für­gén átsuhan a nyitott kapun, be az udvarba, egyenesen a garázsba. Perc s már jön is, kezében az orvosi táskával. Apró, szé­les vállú, esetlenül kócos hajú ember. Az arca élénk, érdek­lődő, a szeme olyan derűs, mintha a felhőtlen égboltra tekintene az ember. — Tessék, mi a panasz? — nyújtja a kezét köszönés után. Mert számára a világ legtermészetesebb dolga: őt csak panasszal, bajjal keresik. Őszintén meglepődik vála­szomra: nincs nekem semmi bajom, nem is az orvost kere­sem, csupán Székely Istvánt, az embert. I A szobájába vezet, leültet------------------- és kérdezés n élkül mondja: — Mi érdekeset mondhat­nék én magának? Jövőre nyugdíjba megyek... soha nem csináltam semmi különö­set. Még csak többet sem an­nál, mint ami a kötelességem volt... — Mi az, ami ideköti ehhez a faluhoz? Felém fordítja fejét, egy kis értetlenséggel. — Itt töltöttem gyermek­éveimet, itt találtam első paj­tásaimra, itt kötöttem első ba­rátságaimat, s itt vedlettem át ártatlan gyerekből szerelmes ifjúvá. Ha behunyom a sze­mem, látom kisfiú-magam, amint az utca porába rajzolt kockákon szökdécselek, gondo­san ügyelve arra, nehogy a vo­nalra lépjek... Ha elhibázom, visszafordulok és élőiről kez­dem ... — Miért lett orvos? — Még jól ismertem a falu első orvosát, dr. Lisznyey Elemért. Híres párbajorvos volt a kilencvenes években a fővárosban. Kitűnő sebész, jó fogorvos. De ' a betegsége miatt kitelt az ázsiója. A mi falunkba menekült a világ elől. Egy háromszor-három méteres szobában lakott. Az volt lakosztálya, rendelője. És volt még neki egy hosszú, göcsörtös botja. Azzal járta végig délelőttönként a falut. Minden kaput megzörgetett, minden kapun beszólt: van-e beteg odabenn? Huszonöt krajcár volt egy vizit, de örült, ha tíz házból egyben fizettek neki. Mégis elindult minden nap kőrútjára. Hu­szonöt hosszú éven át... — Nem bánta meg? Felelet helyett visszakérdez: — Végigsétált akár csak egyszer is a mi falunkon? Látta, hogy milyen jól táplál­tak, jól öltözöttek az embe­rek? Tudja, hogy háromszáz új ház épült itt az elmúlt tíz esztendő alatt? Hogy szinte mindegyikhez fürdőszobát, ve­randát építettek? — Láttam ... — De azt nem tudja, hogy amikor én idekerültem or­vosnak, fél négyzetméternél nagyabb ablak egyetlen há­zon sem volt. És hogy ősztől tavaszig ezt a csöppnyi lyu­kat is befalazták kívülről trágyával, belülről homokkal. És hogy egy szobában alud­tak a felnőttek, a gyerekek, az aprójószág ... Hogy az öt putriban több, mint kétszáz cigány élt, ma pedig kilenc­ven egészséges, úttal, kúbtal, villannyal ellátott házban la­kik az itt élő négyszázhúsz cigány? Hogy nem egynek rá­diója van, modem bútora, sőt, televíziója? Hogy több, mint hetven cigánygyerek is­kolába jár? Hogy a háború előtt évente kétszáznál is több szülést vezettem le, ma pedig örülök, ha kéthavonta egy akad, mert minden asszony kórházba megy? ... Mi meg­bánni vaióm volna? — Tehát elégedett? ösztönösen összerezzen, mint amikor valaki napégett hátunkra teszi a kezét — Nem. Nem vagyok az. | Az arca elborul, beszélge­------------ tésünk óta elő­ször. Csak sokára szól. A hangja fáradt, mintha nagyon mélyről fakadt volna. — Amikor ide jöttem, reg­gelenként a gyerekeket for­ralt borral itatták tej helyett. A bornak tizennégy fillér volt literje, a tejé harminc. A te­jet eladták, a bort megitták. — Arra gondol, hogy ma is? — Nem egészen. Ma már a gyerekek tejet reggeliznek. De a bort is éppen úgy meg­isszák, akár a férfiak vagy az asszonyok. Ebben a faluban a bor olyan, mint másutt a víz. Van három kocsmánk. Ez még nem lenne baj. De hány bögrecsárda van a faluban?... A múltkor egy megrögzött al­koholistával beszélgettem. Azt akartam megtudni, hogyan és mikor is kezdte? Valamikor gyermekkorában, a húsvéti lo- csolkodásoknál. Minden lá­nyos házban borral kínálták. Aztán karácsonykor is. szil­veszterkor is, disznóöléskor is, lakodalmakban is. Még csak első elemibe járt. És nem ő az egyetlen ... Hiába a fürdőszoba, a napfényes ve­randa, a városi ruha, a tartal­mas étel... — Mi fáj még? — Azelőtt a népbetegség a tbc volt Ma az idegesség és a gyomorfekély. Az andaxin, a trioxazin, a frenolon olyan gyógyszer a faluban, mint az­előtt az aszpirin. Hogy mi az oka? Naponta ezrek utaz­nak a városba és vissza. Ha­zajönnek és itthon is várja őket a munka. A gyomorfe­kély sem az elégtelen, ha­nem a rendszertelen étkezés következménye. A földet a fiatalok ma már nem szere­tik. De a felnőttek többsége is az iparban keresett meg­élhetést. — Szegény a föld? Rá van­nak kényszerítve az em­berek? — Ha így lenne, mivel magyarázná azt, hogy több, mint hatvan autó van már a faluban? Amikor húsz év­I vei ezelőtt kísérletképpen egy hold epret ültettem, be kellett szántani az egészet, mert nem volt rá piac. Ta­valy hat hét alatt kétmil­lió forintot keresett a falu csak földieperből. S ha eh­hez hozzászámítjuk még a szőlő- és gyümölcsértékesí­tést ... Nem, nem vagyunk szegények! — Tehát mégsem könnyű S itt orvosnak lenni! ; — Én inkább úgy monda­nám: embernek lenni nehéz. Mert az orvosnak itt nem­csak a betegséget kell gyó­gyítania. | Akaratlanul kívánkozik ki----------------- belőle egy ré­gebbi emlék. — Szigorú tél volt és éj­szaka, amikor megzörgették fiz ablakot. Orvoskollégához hívtak, régi barátomhoz, aki éppen egy szülés levezetése közben lett rosszul. Olyan fekete volt az éjszaka, hogy lámpással kellett világítani az autóm előtt az utat, a ref­lektor önmagában semmit sem ért. Későn is, időben is érkeztem. A kollégámon már nem tudtam segíteni. Meg­halt, mielőtt még odaértem volna. Tetemét átvittem a mások szobába, aztán folytat­tam ott, ahol abbahagyta a munkáját. Egészséges, új éle­tet segítettem a világra. A példa azóta is örök szim­bólumként él benne tovább. A halálnál is erősebb az élet. S ha így van, akkor semmi sem nehéz, amit az életért az ember megtehet. Prukner Pál Szíj nélküli varrógép Kollár János, a komlói Helyiipari Vállalat fiatal mű­szerészének újítása egyes varrógépeknél feleslegessé te­szi a hajtószíj használatát. A vállalat szabórészlegénél, ahol 300 szíjmeghajtású villany­varrógéppel dolgoznak. sok gondot okozott a kéiheten- j ként ismétlődő szíjcsere. Az | újító a gép főtengelyét köz- I vétlenül összekötötte a motor- \ ral. Ezt a változtatást minden olyan varrógépnél el lehet végezni, amelyiknél a gép és a motor fordulatszáma meg­egyezik. A szíj nélküli varró­gép kitűnően bevált a gya­korlatban. MATOL 40-45 százalékkal olcsóbbak lettek a szovjet fényképezőgépek Az OFOTÉRT Vállalat saj­tótájékoztatója örvendetes hírt közölt a vásárlókkal, el­sősorban a fényképezés ked­velőivel, a fotóamatőrökkel: minibegy 40—45 százalékkal le­szállították szerdán a szovjet gyártmányú fényképezőgépek árát. A szeptember 1-én életbe­lépő nagyarányú árleszál­lítást az tette lehetővé, hogy ebben az évben a Szovjetunióban is csök­kentették a fényképezőgé­pek árát — exportárát is — s ennek megfelelően olcsóbban kaptuk ezeket a cikkeket. Eddig is kedveltek voltak ha­zánkban a szovjet fényképe­zőgépek, amelyek most az új, hozzáférhetőbb árszinttel bi­zonyára még kelendőbbek lesznek. A szovjet fényképezőgépek­ből elsősorban az OFOTÉRT szaküzletei tartanak teljes választékot, de árusítják az áruházak, a nagyobb forgalmú kultúrcikkboltok. A később érkező olcsóbb típusok vi­szont valamennyi fotócikket árusító boltban megtalálhatók lesznek majd. A leszállított árú szovjet fényképezőgépek közül az 1000 forint értékűek és az annál magasabb árú gépek természetesen OTP hitelre is kaphatók. A vásárlást igyekeznek meg­könnyíteni azzal is, hogy elő­jegyzéseket vesznek fel — amelyeknek biztosítására elő­leget is elfogadnak — a szep­temberben beérkező fényké­pezőgépekre. Ha valamelyik típusú gép kifogy, az újabb szállítmány beérkezéséig, ugyancsak vesznek fel elő­jegyzéseket az OFOTÉRT üz­letei. Somogyi Béla, az OFOTÉRT igazgatója elmondotta, hogy ebben az évben mintegy 30 000—35 000 szovjet fényké­pezőgép érkezik. A korlátozott újságíró Mindez tegnap történt. Legyünk precízek: 1965. augusztus harmincegyedi­kén reggel Vácott az Egye­sült Izzólámpa és Villamos­sági RT tv-alkatrész és kép­csőgyárában. Az újságíró — aki nem először járt az üzemben — írni akart az üzemről. Az igazgatási osz­tályvezetőhöz utasították, ott — jelentkezzen. Megtet te. Az osztályvezető közöl­te: 1. Csak akkor léphet be az üzembe, ha legalább há­rom nappal a kiszállás előtt kérelmet terjeszt be — írás­ban! — a budapesti központ igazgatási főosztályához. 2. Erre azért van szükség — szó szerint idézem — „mert maguk újságírók ösz- sze-vissza írnak mindent, amiből egy szó sem igaz”. 3. Egy gyár különben is úgy korlátozza az újságírók tevékenységét, ahogyan jó­nak látja. Mindezt természetesen ki­oktató fensőbbséggel, eny­hén szólva Is régen idejét­múlt stílusban. Amikor e sorok írója tiltakozott, nem más, csak a korlátozni kife­jezés ellen, az igazgatási osz­tályvezető helyesbített — mert maga is rájött, hogy hazánkban az újságírók te­vékenységét az idevonatko­zó párthatározatok és kor­mányrendeletek értelmében senki sem korlátozhatja — és kijelentette — szabályoz­zák ezt a tevékenységet. Van tehát két dolog: az egyik az ügy, a másik az ügyintéző. Utóbbiról ne szól­junk, hiszen az újságíró munka közbeni kellemetlen­ségei „benne vannak a fize­tésben”. Az ügy azonban megérdemel néhány szót. Mi szükség van arra — fő­ként a párt Politikai Bi­zottságának 1965. június 8-ä a tájékoztatás megjavításá­ról szóló határozata után —, hogy az amúgy sem túl egyszerű adminisztrációt utasításhalmazt tovább komplikáljuk? Mi szükség van rá, hogy Vác legna­gyobb üzemébe csak úgy léphet be újságíró, hogy előtte írásban kérelmet nyújt be, nyilván neki is írásban adják az engedélyt és írás­ban erről értesítik az üze­met is. Folytathatnánk to­vább a kérdéseket, amelyek kezdőszavai ugyanezek: mi értelme? Az újságíró különben azt a szörnyű nagy titkot kí­vánta kifürkészni — fentiek miatt sikertelenül —, hogy e sok gonddal és nehéz­séggel megküzdött gyárban elkészült az egymilliomodik képcső. És még arról ér­deklődött volna, hogyan dol­gozik a decemberi párthatá­rozat nyomán improduktív munkáról produktívra he­lyezett két-három ember? Apropó, produktív: legalább van, ami ellensúlyozza a fe­lesleges és kiagyalt utasí­tásokat ... Mészáros Ottó ÜZEMEINK JELENTIK: Váci eszperantó - Svéd pipaüzlet Lesz venyigemetsző olló - „Üzemi utazás“ Ikladon TURISTASZÁLLÓ NYÍLT a döbröntei várrom tövében A Bakonyban, a Ganna köz­ség közelében levő döbrön­tei várrom tövében, meg­nyitotta az új turistaszálló­ját a Veszprém megyei Ide­genforgalmi Hivatal. Az öt- venszemélyes turistaszállóban, amely a Bakony építészeti ha­gyományait őrzi, elsőnek a budapesti Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára dol­gozóinak 45 főnyi turista- csoportja bérelt helyet. — Mit nyomnak a Pest megyei Nyomdaipari Válla­lat váci gépéi? — E pillanatban két esz­perantó folyóiratot. A pél­dányszám nem túlságosan nagy — mindössze 2500—3000 példányban jelennek meg a lapok —, de szétszélednek a világ minden részébe. — Tud a nyomdában vala­ki eszperantóul? — Bénik Gyula gépszedőnk több évtizede lelkes eszpe- rantista. Tanfolyamokat ren­dez Vácott. Ez érződik a la­pok typografiáján is. A Nagykőrösi Faárugyár főkönyvelője a héten holland és svéd vendégekre számít. — Hollandia már csaknem kétmillió forint értékű pi­pát vett az idén, most re­méljük, svéd üzletfelet is szerzünk. — Pipakóstoló, próbaszí­vás ... ? — Inkább üzleti tárgyalás az ÁRTEX közreműködésé­vel... Sok szerencsét. Reméljük, nem megy füstbe a pipaüz­let. — Mi a Szentendrei Kézi­szerszámgyár legfrissebb és legfontosabb eseménye? — Kicsit gondolkozom — mondja a főmérnök. — Nos, talán az, hogy ismét ránk­szabták a venyigeolló-profilt s mi azt keret- és kapaci­táshiány ellenére gyorsan ki­alakítottuk. Azaz máris gyár­tottunk a mezőgazdaság ré­szére háromezer venyige­metsző ollót. — Szóval lesz olló a ve­nyigéhez. — Igen s még valamit: a hordrugók gyártására új technológiával készül­tünk fel. Mindenfajta tartó-rugószer- kezetet gyártunk, teher- és személykocsikhoz, vontatók­hoz, belföldre, külföldre egy­aránt. Sok a rendelésünk, a tökéletesebb gyártási feltéte­leket menet közben teremtet­tük meg, s minden rende­lést határidőre teljesítünk. — És mi Ikladon a műszer­gyár üzemi szenzációja? ?'SSSSSSSS'SSSSSS/SSSSSSSSSSf'"SSSS/SSSSSS/-SSSr/-SSSSSSS/SSS/SSSSSSSSSSSSSSSSS/YSSS/-SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSS/fSfSSS/S/SfSSSSSSSSSSSSSSSS — Az utóbbi napok, sőt hetek legfontosabb esemé­nye: tegnapelőtt végre el­készült és főpróbát is tar­tott az új beépített kon- veyor-rendszer. Az igazgató kissé népsze­rűbben is leírja az üzemi szenzációt: Cj szállítórendszerről van szó, amelyben felfüg­gesztett pályán utaznak az anyagok, gyártmá­nyok az egyes gyártási fázisokon — állomásokon — át. Ahol eddig a talicska, tar­gonca kínlódott, ott zökke- nőmentesebb függőpálya teszi gyorsabbá, egyszerűbbé az anyagmozgatást. Az öntéshez szükséges anyag, alkatrész a konveyoron megy el az ön­tőhöz, az kiemeli s elvégzi az öntést, a munkadarab továbbmegy „légi úton” az öntvénytisztítóba, majd on­nét megtisztítva a meóshoz „utazik”. Innen a kifogásta­lan gyártmány a raktárba „száll”, majd, ugyancsak a konveyor révén, s később a szerelőüzembe kerül. — Sikerült a főpróba? — Igen. Már ezzel a rend- j szerrel folyik az öntödében a ^ gyártás. Persze, még meg kell ^ tanítanunk a berendezés jó ^ kihasználására az embereket. ^ Ha ez megtörténik, az öntö- ^ de kapacitása jelentősen < megnő. (al) SZÜRETI KÉSZÜLŐDÉS ÉPÍTŐK ? A Magyar Állami Pince- ^ gazdaság pincészetei már tel- £ jes erővel készülődnek a szü- j, retre. Az átvevőhelyeket ki- ^ takarították, felújították a ^ szőlőfeldolgozó berendezése- í két, nagy erővel javítják, | kezelik a hordókat. Több \ pincét korszerűsítettek s öt- ^ ven új fejtőberendezést sze- 0 reltek fel. í A Magyar Állami Pince- ? gazdaság mintegy 80 millió ^ forint felhasználásával 320 000 ^ hektoliterrel bővíti tárolóte- fj rét s ezzel együtt összesen ^ 2,3 millió hektoliter bor be- ^ fogadására lesz képes, jí A felkészülés során 40 hori- % zontális prést is kaptak a % pincészetek, s így összesen ^ 250 000 mázsával több szőlő 4 feldolgozására lesz lehető- (Fotő: Kotroczó) ? ség.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom